Petőfi Népe, 1978. november (33. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-24 / 277. szám
r PETŐFI NÉPE • 1978. november 34. TT atvan évvel ezelőtt született meg a tudományos szocializmus elméletével felvértezett Kommunisták Magyarországi Pártja, a munkásosztály forradalmi élcsapata. Hat évtizede vezeti — mindenkor a marxizmus—leninizmus elméletének az adott történelmi helyzethez, körülményekhez igazodó, alkotó alkalmazásával — a munkásosztály harcát, az oly rég óhajtott cél felé, melynek végső állomása a szocialista, a kommunista társadalom felépítése. Hadd tisztelegjünk pártunk megalakulásának 60. évfordulóján a kommunisták nemzedékei képviselőinek visszaemlékezéseivel, vallomásaival. Szavaik nyomán, ha vázlatosan is, megelevenedik pártunk hat évtizedes története. Nemzedék* Az alapítók egyike Látogatásunkkor is, mint szinte naponta, éppen a városi párt- bizottságról tért haza Farsang Péter, a 85. életévét taposó, de fizikailag, szellemileg fiatalosan friss kiskunfélegyházi pártveterán. Az első érdeklődő kérdésre térüM-fordult, s jókora köteg dokumentummal: hat évtizeddel ezelőtti, megsárgult röplapokkal, brosúrákkal, időviselte notesszal hozakodott elő. Mint becses ereklyéket, az asztalra rakosgatta, s közben mint bővizű forrásból, úgy törtek elő életének, egyszersmind a párt és munkásmozgalom történetének emlékei. Hallgatom és magam elé képzelem a hajdani kis lakatosinast, aki 16 évesen felszabadulva a szakmában, 1910-ben már a Vas- és Fémmunkások Szakszervezetének tagja, s mint szervezett munkás, budapesti nagy cégeknél dolgozik. Az emberibb életet áhító munkástársaival együtt szellemileg a Szocializmus című folyóiratból és a Népszavá-ból, a Szooiáldemokrata Párt központi lapjából táplálkozik. A Munkás Testedző Egyesület tagjaként edzi magát fizikailag is. És 1913- ban ott van az elszánt munkások tömegében, részese a magyar munkásmozgalom történetében véres csütörtökként feljegyzett'; nagy tüntetésnek. — Aztán kitört a világháború, 1914. szeptemberében bevonultattak — emlékezik Farsang elvtárs. — Pölába, a hadikikötőbe kerültem. Majd különböző hajó- beosztásokban 1918. október 16-ig szolgáltam. Az őszirózsás forradalom híre Triesztben ért, az S. M. S. 34-es nevű cirkálón. Magyar fiúk voltunk ott vagy kétszázan és 150 példányban járt hozzánk a Népszava. Az olasz bajtársaknak az Avanti, a németeknek a Vorwärts. A fiúk többségben szervezett munkások voltak, természetes, hogy nemzetiségre való tekintet nélkül összebarátkoztunk. Azt, hogy 1917. november 7-én az Aurora nevű cirkáló milyen óriási történelmi esemény kezdetére adott jelt, a távirász tengerész bajtársaktól tudtuk meg. 1918. november első napjaiban az óbudai tengerészlaktanyában leszereltem és jelentkeztem a szocdem pártnál megbízásért. Brosúrákat kaptam, hogy azokat otthon, Kiskunfélegyházán terjesszem. A kommunista párt 24-én történt megalakulásáról már Félegyházán, a Vörös Újságból értesültem. Helyi viszonylatban mi, az elvtársakkal a munkásközigazgatást szerveztük. Városunkban 1919. február 22- én, meglovagolva a nyomort, a magas piaci árakat, ellenforradalmi megmozdulást robbantottak ki, amit nekünk, a szervezett munkások felfegyverzésével vérontás nélkül sikerült leszerelnünk. És közben szerveztük a pártot, nemcsak a városban, hanem a környékbeli falvaikban is. 1919. március 15-én már ötszáz szervezett munkásból álló, megbízható fegyveres őrségünk is volt. Aznap lemondásra kényszerítettük a megye legreakciósabb főszolgabíróját, dr. Endre Zsig- mondort. Kiskunfélegyházán nem volt nagybirtok, így mi meg tudtuk előzni március 21-ét abban, hogy a földmunkások szervezetével együttműködve földosztás is történt a Tanácsköztársaság kikiáltása előtti napokiban. Farsang elv társ lapozgatva a csaknem 60 esztendős, megviselt noteszát, mind aprólékosabb részletességgel idézi fel a történelmi napokat, hónapokat. Így az 1919 áprilisára előirányzott országos választásokra való készülődést, a város jelöltjeit: Iványi Sándort, a munkástanács elnökét. Molnár Imrét, a választmányi bizottság titkárát és Képes Lajost, a helyi közellátás irányítóját. — Felmentünk Budapestre, a Szociáldemokrata Párthoz, ismertettük célunkat Bokányi Dezsővel. ö meg közölte, hogy már nem aktuális a választás; Vyx francia megbízott más történelmi helyzet elé állított bennünket. A ■ legfontosabb a két munkáspárt egyesülése volt. Hazatérve, folytattuk a tanácsi közigazgatási szervezőtek felépítését. Jómagam párttitkár voltam. Áprilisban direktóriumot választottunk, megalakítottuk a Vörös Őrséget, elkezdtük szervezni a Vörös Hadsereg szervezetét. Május 8-án bevonultam a forradalmi ezredbe, a 38-as dandár központi ezredébe. A munkástanács megbízásából a katonai törvényszék egyik bírája lettem. Július 29-én tiszti tanfolyamra, Budapestre vezényeltek. Oda azonban késve érkeztem, visszairányítottak az alakulatomhoz. Útközben Cegléden értesültem a tanácskormány lemondásáról. Itthon, az elvtársaknál további szolgálatra jelentkeztem. Farsang Péter arca fokozatosan elkomorodik, ahogyan újra éli a hajdanvolt napokat. 1919. augusztus 4-ét. Kiskunfélegyháza megszállását, a bujdosást, amely végül is a román csapatok kivonulása után sok társával együtt a letartóztatásával végződött. — 1920. júliustól szeptember végéig tartott a tárgyalás, ötvennégy elvtársammal együttesen 150 évi börtönt szabott ki ránk a gyorsított ötös tanács, gróf Lázár Miklós vezetésével. Rám hat év esett a százötvenből. Utána rendőrségi felügyelet, de amit tehettem, megtettem. Illegálisan segítettem például a helyi munkásotthon felépítését. És 1944. október 23-án visszanyertem a szabadságomat. Arca ismét megélénkül, amikor említi: a néphadsereg századosaként, mint a félegyházi helyőrségi kommendáns vonult nyugdíjba 1952. november 1-én. Majd hirtelen felpattan ültéből, s újabb dokumentummal, piros borítású oklevéllel hozakodik elő: — Amíg csak teheti, a tanulás kötelessége a kommunistának. Nézze, elvtársam, a Magyar Szocialista Munkáspárt marxista— leninista esti egyetemének szakosító tagozatát 1974. július 1-én fejeztem be Kecskeméten. Azóta itt, Félegyházán speciális kollégium hallgatója voltam. Másként nem lehet a követelményekkel lépést tartani, hazánk és a nagyvilág dolgaiban eligazodni ... Párttagságának kelte: 1929 ötvenhétben karhatalmistaként vonult nyugdíjba Bertusz Pál, a munkásmozgalom és a párt régi harcosa. A fővárosból szülőfalujába, Kerekegyházára tért vissza hosszú évtizedek után. A rendszerető gazdára valló szerény háza tisztaságot és kellemes meleget árasztó kis szobájában ül velem szemközt a heverőszerűen bevetett ágy szélén. Tenyerét mintegy borogatásként térdein pihenteti, időközönként lejjebb- lejjebb csúsztatva kezét, végig- nyomogatja-maszírozgatja reumás lábait. — Kellemetlen szerzemény; inagy utakat megjártak... — jegyzi meg sajgó lábaira utalva. A párt történetével, harcaival összefonódó életútjáról, emlékeiről kérdezem. Bertusz Pál azonban a jelenről szól: — Amit hetvennyolc évesen el- jbirok, igyekszem... Népnevelő és tanácstag vágyók. Igen fontosnak tartom a szeretetre való, vagyis az érzelmi nevelést. Ebből bizony jóval több kellene a családokban, de az iskolában is. Míg jobban bírtam, többet tettem, községi párttitkárként is szolgáltam ... Ismét a múltra terelem a szót. 'Az idős harcos elgondolkozik. Helyette azonban a felesége töri meg a csendet: — Az ő útjá, mint nagyon sok társáé, kitenne nem is egy, hanem sokkötetes regényt. Csak az a negyvenhárom napi egyes börtönzárka is, amit — amikor Spa- nvolországba akartak eljutni, de lebuktak — az egyik francia börtönben elszenvedett. Bizony, borzasztó emlékei vannak ... Bertusz elvtárs a jelek szerint nem híve a sok szónak, az apró- ilékos részleteknek. Hirtelen a szemembe- nézve. így veszi át a szót: — Meepróbálom. elvtársnő, a magam életén keresztül nagy vonalakban felvonultatni a történelmet. Tizenkilenc évesen a szülőfalumban. ahol húsz évig cselé- deskedtem. lettem részese a munkásmozgalomnak. Az 1919-es reményteljes tavaszi napokon beálltam vöröskatonának. Kecskeméten felszereltem és így ki. a frontra ... Elmúlt a forradalmi helyzet, az ellenforradalmi korszak következett. Mint volt vöröskatona, idehaza szolgának sem kellettem. Felmentem Pestre, a Weiss Manfrédnél dolgoztam. Sztrájk sztrájkot követett, a sztrájktörőket persze hogy megzavarásztuk... Nem sok kellett hozzá, kenyér nélkül, az utcán találta magát az ember. Munkalehetőség sehol. Így aztán úgy hozta a sorsom, hogy sok irodán át, a rendőrség, a konzulátus és a többi, megszereztem a papírokat, és irány r ki, ; Kanadába. Azzal a hájóval hat magyar tartott együtt. Érdekes volt, mikor mentünk, hogy Hollandiában, Franciaországban akkor gépeltek, de még még Kanadában is. Pedig április volt. Magyarországon ilyenkor már megettük a kenyerünket. De mi ebből is az odakinti jobb világra következtettünk. Hm, jobb világ... Odakint a vasútnál dolgoztam, majd elkerültem a farmokra követ szedni, fát kitermelni. Nyáron a határban, télen beszorultunk a városba. A megkeresett pár fillért bizony, a foghoz kellett verni, hogy elég legyen a következő nyárig. Munka nem jutott, ráértünk, ösz- szejöttünk. Gyűlések, sztrájkok ... A harmincas évektől egyre nehezebb lett, tudja, a depressziós időszak. Munkához jutni legfeljebb papon-templomon, vagy talpnyaláson keresztül lehetett. A legnehezebb az 1933-as év volt... Mi nyugaton voltunk. Párttagságom kelte 1929. Először az ukrán kommunisták csoportjába léptem be. Nekik volt klubjuk, oda jártunk politizálni, no meg táncolni. Utána előkerült délről egy elvtárs, aki kapcsolatba lépett velünk. Nyolcan-kilencen voltunk már, megalakítottuk a magyar csoportot. Röplapok, gyűlésekre felhívások, ez volt a veszti (nyugati) világban az egyik legfontosabb pártfeladatunk. Az amerikai munkásújság tanított minket. Akkoriban a pártba bejutni legalább félévi nehéz próba árán lehetett. Az ember elszántan kereste az utat, mindent megtett érte, hogy oda tartozzon, kötődjön a célt tisztán, tudományosan megfogalmazó szervezett erőhöz. Akkoriban a tengődő nincstelenek, főleg akiket ellupáltak a csendőrök, hej, de keresték ezt az erőt! Elmondhatom, hogy minden lépésemet a párt irányította. A párt révén, de önkéntes alapon, 1936- tól 1938-ig internacionalistaként Spanyolországban harcoltam; kétszer sebesültem. Úgy kerültem ki, hogy Franciaországban világkiállítás volt, oda kaptam útlevelet. Onnan azonban csak a Spanyol- országba való eljutásom is — ahogyan a feleségem említette — külön regényre való. A szabadságharc szomorú kimenetele után visszamentem Kanadába. Két évvel később a német fasizmus elleni harcra, az angol hadseregbe küldött a párt Aztán négy év a háborúban.. 1 Sorsom további része már az új élethez kötődik; 1948-ban hazatértem és mint karhatalmista, már a dolgozó nép rendjét védhettem. Történetének végéhez érve, halvány mosoly kíséretében megjegyzi Bertusz Pál: — Gondolom, hogy ennyiből is kirajzolódik a kor, (amelyben fiatal, majd meglett férfiként éltem. És ezzel a korral együtt azoknak a küzdelmeknek az egyik vonulata is, amelyek szerves részét képezik pártunk történetének. A fiatal veterán Fekete László, a KISZÖV megyei elnöke az egyik legfiatalabb a munkásmozgalom, s a párt megyében élő veteránjai között. Amikor az alaposan betáblázott idejéből egy órát sikerült végre kihasítania a négy évtizedes emlékeket felidéző beszélgetésre, örömmel, mégis szerény szűkszavúsággal szólt. — Az akkori körülmények hozták úgy, hogy olyan kiváló emberekkel találkoztam, mint például Sándor György elvtárs, aki Ságvári Endre közvetlen megbízottja volt. Vagy Lakos Gáspár, Hegedűs János elvtársak, s nem utolsósorban Molnár Erik, akinek a tá’-’ájára ez volt írva: „mun- kásvedó ügyvéd”. Az ő érdemük, hogy tudatosították bennünk, amit ösztönösen éreztünk. Sokan voltunk. akik így találtunk rá a pártra ... — Hogyan kezdődött? — Mint apám és 'két bátyám, magam is építő segédmunkás voltam. Pontosabban nyáron kőműves, télen bőrmunkás. Olyan környezetben nevelkedtem Kecskeméten, a Kölcsey utcában, amely a -gazdagok, a „kérlek alássan, uram-bátyám”-ok környezete volt. Ezek, Ady szávaival élve: dőzsöltek, tobzódtak a jólétben, s ott a mi nyolctagú családunk egyetlen vizes szobában. A hat gyerek a kihúzós ágyban, ahogyan József Attila mondja: „mint odvas farakás”, szorosan, egymás mellett ... Tizenhét évesen, mint építő- és bőrmunkás bekerültem a szervezett munkások, a régi baloldali szociáldemokraták és kommunisták közé. Sándor György, aki tagja volt az Országos Ifjúsági Bizottságnak, különösen nagy hatással volt ‘rám. ö hozott össze bennünket. Engem 1940-ben szervezett be a pártba. Az illegális tevékenységünk? Gyűlések, például a lakásomon is; a felvilágosító munka, a Szovjetunió ismertetése, a tiltott könyvek. például a Kommunista Kiáltvány, Gorkij Anya című műve és a többi olvasása és terjesztése. A háború és a fasizmus elleni megmozdulások; falragaszok, mozgósító jelszavak járdára, falra írásával; ..Le a fasizmussal! Ki a németekkel az1 országból!” Sándor György elvtárs 1942-ben lebukott, rettenetesen megverték, megkínozták, de nem adta ki a nevemet, pedig én voltam az első beszervezettje. Hasonlóiképpen Lakos Gáspár, akit 1944-ben‘tartóztattak le, de senkit nem szolgáltatott ki. Amikor bevonultam, kapcsolatom a párttal 1941-ben sem szakadt meg. Megtaláltuk egymást, s a tennivalót a katonaságnál is, Mondjam, hogy partlzántevékeny- ség? Nem szeretem a nagy szavakat. A fronton a hatalmas ágyúkból elég volt csak az ütőszöget kivenni és nem sültek el. Vagy eltüntetni a szögmérőt, és harcképtelen volt. az üteg. Társammal, Hegedűs János elvtárssal és a többiékkel egy szemvillanásból is értettük egymást. A rettegés a számunkra, azt hiszem, természetes volt. Hanem... — Új mondatba kezdv,e hirtelen elhallgatott Fekete László. A folytatást várón megismételtem: — Hanem?... — Nos, igen. Arra gondolok, hogy ma helytállni, pártunk gazdaságpolitikáját megvalósítani óriási feladat. Olyan emberekre van szükség, akik képesek építeni a holnapot, napi tettekkel bizonyítani, munkával kivívni a dolgozó társak megbecsülését. Emlékmúzeum a Visegrádi utcában Villamos csörömpöl a szürke bérházak között, ide kanyarodnak be a Váci út irányából érkező sárga kocsik. Üzletek színesítik az utcaképet, de főleg a környékbeliek vásárolnak. A csoportosan érkező vendégeket az emlékezés vágya hozza el mostanában a Visegrádi utcába, ahöl 1965-ben nyílt meg, a Kommunisták Magyarországi Pártja Megalakulásának Emlékmúzeuma. A kiállítást a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum öt éve újjárendezte és kibővítette. A múzeum helyiségei is történelmi nevezetességúek. Korábban a szecessziós stílusú épület félemeletén mutatták be alkotásaikat a „Ma” című folyóirat köré csoportosuló művészek. A KMP központja 1918. december 1-től 1919. március 21-ig működött a Visegrádi utca 15-ben, egy ideig itt volt a Vörös Újság szerkesztősége is. A XII. kerületi Városmajor utcában megalakult párt szervezői nem véletlenül helyezték ide a központi irodát. Karnyújtásnyira az angyalföldi gyáraktól, a forradalmi munkásmozgalom egyik nagy erősségiétől, A látogatók megilletődive lépnek a neonfényes terembe, ahol vitrinekben őrzik a párt megalakulásának és a Tanácsköztársaság megteremtéséért vívott harcának dokumentumait. A vetítőteremben korabeli híradók anyagából készített filmösszeállítás pereg, úttörők nézik tágranyílt szemmel a tüntető, harcoló, a szebb holnapért rohamozó munkásokat, katonákat. Rájuk emlékeztetnek a vitrinekben elhelyezett tárgyak is. Háborúellenes levelezőlapok, a fémhiány miatt porcelánból készült „hadimozsár”, az oroszországi forradalomban részt vevő magyar internacionalisták fából faragott evőeszközei és a csúcsos tetejű, híres „bugyo- noivka” katonasapka. Fényképek, röplapok, belépési nyilatkozatok, jelvények elevenítik fel azt a korszakot, amelytől csak időben távolodtunk el: jelenünk és egész jövőnk erre a nagyszerű örökségre épül, „A múlt dicső emlékének felelevenítése óriási erő” — írták az emlékkönyvbe a Kun Béla nevét viselő szocialista brigád tagjai. A múzeumnak címzett levelezőlapok ezrei tanúsítják, hogy gyerekeinket is lelkesítik a forradalmi munkásmozgalom értékei, gondozzák, őrzik az emlékét. Az aznapi postával egyszerre két levél is érkezett Szerem léről. „Szeremlei kisdobosok vagyunk — írták a Pingvin őrs tagjai —, ezt a lakóhelyünket ábrázoló fényképet azért küldjük, mert a csillagkereső játékunk feladatának egyik része volt.” A Fecske őrs kislányai kedves • A kiállításhoz csatlakozó Kun Béla emlékszobában a KMP egyik alapítójának, a hazai és a nemzetközi kommunista mozgalom kiemelkedő harcosának küzdelmes életútját szemléltető dokumentumok és emléktárgyak láthatók. (Fényképezte: Batha László.)
