Petőfi Népe, 1978. november (33. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-21 / 274. szám
8 • PETŐFI NÉPE • 1978. november 21. Nem mindig az új a legjobb PARKERDŐ A VÁROS ÉS A FALU KÖRÜL Kiránduló-, pihenőhely megyeszerte Ha bárkit megkérnének, soroljon fed 15—20 versenyképes magyar terméket — vagy akár öt- vénét is — a kazánt senki sem említené. Kinek is jutna eszébe manapság, hogy egy gőzkazán az exportképes, a gazdaságosan előállítható, modern gyártmányok közé sorolható, hogy beilleszthető a termékszerkezet- váltás programjába. Sokan a termékszerkezet korszerűsítésére gondolva valóban hajlamosak arra, hogy csakis teljesen új gépekre, műszerekre!, eszközökre gondoljanak, tehát olyan gyártmányok előállítására, amelyeket eddig a hazai ipar még sohasem készített, sőt: szerte a világban mások sem nagyon. Ez azonban a versenyképesség kissé egyszerűsített és nem is helytálló értelmezése. Mintha valóban csak az lehetne versenyképes a világpiacon, ami egyedülálló, vagy ritka, amikor pedig a versenyképességnek sokféle forrása létezik. Egy-egy termék például azzal is igen jól megállhatja a helyét más gyártmányokkal szemben, ha mindig kitűnő a minősége, vagy, ha az ára általában a legmagasabbak alatt helyezkedik el, mert gazdaságosabb az előállítása, mint a konkurrens cikkéké. Különböző felmérések szerint is például jelenleg az Iparban gyártott termékek körülbelül a 30—33 százalékát kell teljesen újra kicserélni, vagy végképp abbahagyni a gyártását. A gyártmányok 40 százaléka nem szorul cserére, ezeknél a versenyképesség növeléséhez elég lehet a gyors és hathatós felújítás a részleges korszerűsítés is. A gond persze kétségkívül ezzel az utóbbi megoldással a több: valamit átalakítani, átszerkeszteni legtöbbször nagyob fáradságba kerülhet, mint eltörölni azt, ami eddig volt és tiszta lappal indulni. Csakhogy a felújítás, az esetek többségében kevesebb pénzzel, gyorsabban és kisebb kockázattal megoldható. A kisebb kockázat egyszerűen abban rejlik, hogy a felújított, termek elődjét már ismerhették a piacon és esetleg már kialakult a vevőköre, s így ennek hem a megszerzéséhez, hanem a megtartásához szükséges a korszerűbb változat. A termékszerkezet-vál tásnak az ilyesféle szemlélettel való megközelítésére, ennek hasznosságára az utóbbi időszak egyik legjobb példáját a Magyar Hajó- és Darugyár Kazángyérának programja szolgáltatja, Itt sorrá vették, elemezték a lehetőségeket, a piaci igényekek a befektetést, a várható hasznot — tehát mindazt, amit ilyen esetekben kalkulálni szükséges —, s végül úgy találták, hogy némi külföldi mű- tói segítséggel érdemes egy-két- száz millióért éppen a kazánokat — ezeket az igen régi gyártmányokat — megfiatalítani, gyártásaikat korszerűsíteni és ismét kapcsolatba lépni a régi vevőkörrel, vagy új megrendelőket toborozni. Ezt az elgondolást persze nem pártolta azonnal mindenki, sem a gyárban, sem a gyáron kívül. Sok jó érv kellett ahhoz, amíg végül is kivitelezésre kerülhetett az elgondolás. Egyébként a jó érvek között, az egyik legjobb éppen az volt, hogy a kazánok a magyar iparnak régi gyártmányai. A magyar kazánok tehát nem számítanak új jövevénynek a világpiacon, csupán egy-másfél évtized múltán most ismét visszatérnek oda. Ebhez a régi piaci kapcsolatok felélesztése is elég, nem kell újakat keresni. Idehaza — újabb jó érv — számottevő gyártási hagyomány, értékes tervezési, termelési tapasztalat halmozódott fel, a ezt ugyancsak kár lenne veszni hagyni. Volt visizont egy igen nagy ellenérv a gyár javaslatával szemben, és pedig, hogy a kazánok rendkívül anyagigényesek, s ezért a népgazdaság számára nem a legelőnyösebb termékek. Való igaz, hogy egy-egv kazánhoz — a típustól függően — több száz tonna vas és acél szükséges. Csakhogy — mint ezt a számítások is fényesen igazolták — az új kazá- nak (a felújított, átszervezett konstrukciók a bennük megtestesülő igen magas színvonalú, ösz- szetett élőmunka mennyisége miatt a bedolgozott anyag értékének többszörösét érik. Ezek az új kazánok ugyanis automatikus működésűek, magas fokon műszerezettek, technikájukban az elektronika legújabb vívmányait is alkalmazzák. Ezekben a konstrukciókban egy tonna kohászati termékre már több ezer mérnöki óra ''■Jut a kazántervezők munkájától a műszer és automatikaipar teljesítményéig. Az MHD új kazánja így tulajdonképpen jó példája annak is, hogy esetenként mennyire nem kifizetődő az anyagigényességre való hivatkozással megválni egy- egy jó hírű, hagyományos gyártmánytól, ahelyett, hogy az adott termék fejlesztésével, képessé tennék a gyártmányt saját súlyának” versenyképes hordozására, tehát, hogy aiz esetleges anyagigényességet magas értékű élőmunkával, szellemi munkával párosítva — a sok és drága anyagot ellensúlyozzák Az öreg kazánok megfiatalítása az MHD-nál jól mutatja, hogy valóban érdemes mindenütt alaposan mérlegelni, mikor (kifizetődőbb terméket váltani, s mikor hasznosabb a meglevőt felújítani. A termékszerkezet korszerűsítésének programjában józan és célravezető megoldás. A válogatás, a mérlegelés nélküli, kampányszerű váltás — amellett, hogy ehhez nincs elég erő, se pénz — végeredményben csak az írott szót nézve, éppen a program lényegére nem ügyel, hiszen nem a gyártmánylista mindenáron való „átírása”, hanem a hatásfok, a versenyképesség növelése a feladat. G. F. Természetjárásra csalogató erdős, ligetes táj mind több akad Bács-Kiskun megyében. Ha megenyhül az idő, bizonyára ismét sok ezer látogató keresi fel a kecskeméti Csalánost, a lakiteleki Tős- erdőt, a keceli Szilost, a halapi Törökerdőt, Sóstót, vagy a félegyházi Városerdőt, hogy gyönyörködjék a szép környezetben. Ahol horgászvíz van, még a késő őszi hónapokban is szívesen kísérleteznek e csendes sportág kedvelői. A kiskunsági és a gemeinci erdőgazdaság működési körzetében szinte minden település közelében. található olyan parkerdő, ahol játszótér van a gyermek éknek, esőtől védő ibeálllóhely valamennyi korosztálynak és sza- lainnaisiütiőhely a felnőtteknek. Az elmúlt tórám évtized alatt hét százalékkal gyarapodott a megye erdősített területe, ami országos tekintetben is számottevő. A nagyarányú erdőfelújítás tovább növelte Bács-Kisikuin erdőinek élőfakészletét, gazdagította értékét és alkalmasabbá tette a sokoldalúbb hasznosításra. A századelő óta kisarjadt vagy telepített erdőkön kívüli immár több minit 60 ezer hektár fiaital', egy-máisfél évtizede ültetett fenyvesi, ínyár, akác és egyéb lombos erdő oltalmazza a vő' ások, falvak körüli, hajdani parlagföldeket!, s a Dunai—Tisza közi ho- rnőkividiék buckáit, a szél talaj - pusztító hatásáról. 'Erdő szegélyezi a tavak, csatornák partját, és számos helyen az útvonalakat is, szerte a megyében. A Vajas környéke, a Duna- völgyi, a Kiskunsági, a Fűzvölgyi főcsatorna tája erdősi, ligetes ikiránidülőhellyé, horgászterületté változott az utóbbi évtizedben. A második világháború okozta •kiárak helyreállítása utáni, nem sok idő múlva megkezdiett, és a mezőgazdaság szocialista átszervezése óta gyorsabb ütemben folytatott erdősítés egyik célja a kiskunsági talajok ésszerű hasznosítása volt, és'ma is az maradt. Ahol a gabona már nem ad 'megfelelő termést, s a szőlő-, gyümölcstermesztés sem gazdaságos, a kevésbé igényes faifajok ott még szépen díszlentek. Ennek a telepítési akciónak az eredménye az a több ezer héktiár cellulóznyár, amelyet 1962—1978 között elültettek. A századokkal előbb erdőrengeteggel borított, és azóta sok helyen parlaggá vált ázott kiskunsági földeiket erdővel betiele- pítőket napjainkban is az a szándék vezérli, hogy ésszerűen hasznosítsák a mezőgazdasági művelésre legkevésbé alkalmas talajt. A fa az egyetlen természetes anyag, ami újra termelhető, de ehhez is kell egy emberöltő. • Vízimadarak és horgászok tanyája a halasi Sóstó. • Balra: fenyő és egyéb fafajok békés egymás mellett élése a kiskunhalasi erdőben. A nyersanyaghiiáiny fokozódása, az emberi környezetet védelmező számos (töretevési, valamint a szabad idő hasznos eltöltései, imégiinlkább az erdők felé irányította az emberek figyelmét. Bács-Kiskun megye két erdőgazdasága a társadalmi szerveik, az érdésaeti kutatás és szakigazgatás közreműködésével az eredetileg fatermelésre létesített erdők jelentős -részét az utóbbi években zöldövezeti erdőivé alakította át. Ma már a városok, falvak közvetlen szomszédsága - foam, vagy azoktól néhány kilométerre csaknem. 300 hektár parikerdő várni, aimelyékben 40 fafaj díszük. Az ilyen, erdők száma és területe a következő évékben megyeszerte tovább gyarapodik. A kecskemét-csalánosi erdőben a közelmúltban fejeződött be egy 10,5 ezer négyzetméter víz- terúletű tó kialakítása. Létesítésénél, a Kiskunsági Erdő- és Fafeldolgozó Gazdasági, valamint -az Eszék-Bács-Kiskun megyei Vízmű Vállalat iszákemtoerai a természetes domborzati viszonyokat vették figyelembe. A gyakori vízborítás miatt egyébként sem erdősíthétő területen 300 méter hosszú-, s helyenként 50 méter széles tavat sikerült létesíteni, amelynek termé- szétes vízpótlása és a fölösleges víz elvezetése is megoldott. További, megfelelő tereprendezés után hiorigászterületité válhat. Szomszédságaiban!, a mélyedésből kiemelt föld felhasználásával, ródllipályát létesítették. Kár, hogy egyes vállalatok a környezetvédelmi törvény megsértésével sem törődve, e vízfelület közelében találták mag a legalkalmasabb helyet arra^ hogy a srtppanitákocsikikal kiemelt szennyvizet szétengedjék. Még 'nincs -kész teljesen a létesítmény, de felelőtlen személyek máris tönkreteszik mások önzetlen munkájának az. eredményét. Remélhetőleg nem sokáig! Kiss Antal • Természetes mélyedés helyén mesterséges tó a kecskemét-csalánosi parkerdőben. • A kitermelt földdel ródlipályát építenek. (Straszer András felvétele) Elégtétel a krumplinak Nincs csüggesztőhb helyzet, mint egy „szakmai” üdülő meghitt szobájában hallgatni, miiként verdesi a bús őszi eső az ablakot. Még akkor is szomorú állapot ez, ha az ember Tihanyban nyaral — tudniillik októberben. Hazánknak ez a kies kis csücske pont Olyan hamgulatbain van már ilyenkor, minit a gazdaasszony, akiit kifárasztott a szüntelen vendégjárás. Lélegzete akadozik a kimerültségtől, s alig van arra -is ereje, hogy a kései üdülőknek, turistáknak megmutassa „tábláit”: „Értsétek meg, nyitás csak 1979. május elsején!” — De nem azért olyan barátságos a balatoni égbolt, hogy meg ne ajándékozhassa némi csalóka napfénynyel az utószezon beutaltjait is. Ez alatt 'körül lehet nézni az apátsági templomban, tiszteleg az ember I. Endre kőkoporsó járnál, s körüljár a múzeumiban. De hogy másnapra is maradjon valami, a Tihanyi Néprajzi Múzeum épületegyüttesét csak rnesz- sziről veszi szemügyre. Arra külön programot tervez magának. A Balliatonfelvidók jellegzetes használati tárgyait bemutató kiállításon — itt üdülőnek — vétek csak úgy átszaladni. Pláne, hogy ha olyan különleges szereplők népesítik be a „gazdaház” udvaréit, mint a vidékről összegyűjtött madárijesztők. No de két hét alatt keresztbe- kasul ki lehet meríteni az említett „kínálatot”. -S vele a negyedórás hajókázásokat Balatonfüredire, a vijjogó sirályok díszkíséretét, „akik” már csak unalomból is elszórakoztatják az utasokat a vízre dobált kenyér- s kalácsfalatok felkapkodásával. Aztán maradnak a séták — betonozott vagy csapásolt kaptatókon fel, és vissza. Meg a mókusok attrakcióin ämulni, ahogy kergetőznek a diófákon, s ha sikerült felkutatni egy-egy csonthéjas gombocskát, elrinigatózni vele olyan vékony gallyacskán, amelyre a másik nem követi. Mily ügyesen forgatják két prac- lijukka! foguk alá a diót! S milyen jó a kellemes egyhangúságban a napi sajtóhoz menekülni! Bár jobb kedvvel csinálnám, ha nem hiányoznék közülük a Petőfi Népe. Enélkül pedig más az országos hírek íze, zarmatia, akusztikája. Mérges is vagyok, hogy pont az idén felejtettem el utánunk irányítani a kézbesítését. Nem csoda, hogy néha napokon át bele se szagolok a puszta időtöltésből összevásárolt központi lapokba. — Siess ide az ablakhoz, — int gyorsan a feleségem az erkélyről — három mókus is vadássza most a diót. — Ahhoz lusta vagyok felkelni. — Morgok álmosan a fekhelyen elnyúlva. S ha mór a kezem a széthónyt újságok közé tévedt, találomra kiemelek egy Magyar Nemzetet. Kinyitom, pont az október 3-i szám 7. oldalára vezette ujjamat a sors. Olyan jóleső váratlansággal érint a főcím, „Őszi gondok az Arany- homOkon”, hogy menten ülésbe szökkenek. „Beszélgetés Bács- Kiskun megye tanácselnökével” ... Ha láttak még betűfa- lósit! Valósággal habzsolom Gaj- dócsi élvtárs helyzetkép-festését, majd Szegedi Sándor „fajtabemutatóját”. Mintha legalább is hoílldkampom ért volna a italiär.iko- zás szűkabfo hazám időszerű eseményeivel. Bántam is én, hogy „savanyú a szőlő”. 'Lássuk ezt a másik Magyar 1 Nemzetet, az Október 4-eit. Mi az, Bács-Kiskun megyei sorozat indult? „Kényszerű vendégségben Budapesten” címmel közölnek interjút Dörner Henrikkel, a BÁCSÉP vezérigazgatójával. Száguldók a sorokon. Na végre, egyszer már megtóllgattatik a másik Oldal is! Nem az az alapállás, hogy „így az építőipar meg úgy az építőipar” ... Mire felüdülök a hazai hírektől, a mókusokat odúikba zavarta a hideg eső. Most aztán mit lehet csinálni? Valami olyat, ami összeköt az otthoni élettel. Mivel tudnék bekapcsolódni Duna —Ti§za köze napi gondjainak csitításéba? Várjunk csak! A televízióban láttuk, hallottuk, mennyi fejtörést okoz a várakozásunkat felülmúló burgonyatermés értékesítése, raktározása. A Gajdács! elvtárs felvázolta „őszi képek” izerint van éppen elég elr. .,, valónk sajátosan aiauy- homoki terményekből is. Legalább a krumpli tárolási gondjaiból vehetnénk le valamennyit illetékes szervezetek válláról. Hogy mivel? A asurnalizmus módszerével, azaz a kruimpliífo- gyasztás előnyeinek propagandájával. Bárcsak visszanyúlhatnék kiindulásiként a tihanyi alapítólevélhez! Olyan * megállapítással például, hogy lámesak, máir az apátság 1055. évi alapítólevelében rábukkanhatunk burgonyanyomra. Tehát nemcsak a „magyar túzok a legnagyobb”, hanem a tudomány jelenlegi állását is magyar dokumentummal ingatjuk meg, hiszen ugye nálunk már a XI. században volt krumpli. Sajnos, hiú ábránd volt részemről mindez. Akárha nagyítóval mazsolázzuk ki az alapítólevélből a tihanyi kolostorhoz tartozó település népességi viszonyaira, gjazdállkodásmódjára vonatkozó konkrétumokat, akkor se tál állunk mást, mint, hogy ide tartozott 20 dke föld, 60 házné- pével, 20 saőlőműves szőlővel, 20 lovas szolga, 10 halász, 5 lovász, 5 gulyás, 5 juhász, 2 kanász, 2 méhész, 2 szakács, 2 tímár, 2 kovács, 2 aranyműves, 2 kádár, 2 molnár malmokkal, 2 esztergályos, 1 mosó, 1 szűcs, 10 szolgálólány, 34 hírnök lovaikkal, 100 tehén, 700 juh, 100 sertés, 50 kas méh. Minit látjuk „szömünikkel”, nem volt akkor még egy fia krumpliesősz sem, tehát burgonya sem Medzett. Maradjunk hát a tudomány mai állásánál, amely szerint Európába csák Amerika felfedezése után került át a krumpli, későbbi, itteni nevén „'indiánok kenyere”. Szó, ami szó, karrierje nehezen indult, s mindjárt itt tegyük hozzá, az utóbbi időkben nálunk is alaposain alább szállt. A XVII. százaid elején még csemegeként díszítette a franőia királyok asztalát, s majdnem száz évnek kellett eltelnie, míg Közép- Európálban is megismerték. Ez se sikerült volna még, ha II. Frigyes porosz király furfanghoz nem folyamodik. Alattvalói, zömmel a parasztok sehogy se akarták megkedvelni a csak hírből ismert, de bekebelezésre még nem méltatott gumóst. Megáldjatok csaik! — Öfcumlálta ki a ravasz király. — Ott foglak meg benneteket, ahol legjobban kii- kezdhetők vagytok. Nosza, telepített Berlin környékére egy krumpli ültetvényt, s őrizetére gránátosokat állíttatott. Ez mér csak valami jó lehet, ha ennyire óvja a király — ébredt fel a gyanú, s kíváncsiság a parasztokban. Lopni kezdték hát a krumplit, természetesen az éj leple alatt, amikor a gránátosok „el-elszunyókáltalk”. ök persze tudták, miért „horkannak fel” időnként, hogy harsány „mars”- otkikial késztessék szaporább futásra a zsákmányölókat. (íme egy magyarázat a krumplistésata nevének eredetére: grenadirmars.) S ha már Poroszországban elterjedt a burgonya, miért lettek vólma ostobábbak más országok lakói, hogy ne kapjanak rá a jóra. Az „indiánok kenyere” így lett azután a „nép kenyeré”-vé nálunk is. Persze, a maga szűzi valóságában elsősorban a szegény emberek kenyere. Mert a jobb módúak már csaik húzták a szájukat, ha hús nem volt hozzá. A tömeg a húst paprikával helyettesítve, paprikáskrumpli formájában tette leggyakoribb táplálékává. S hány jól-, vagy egyenesen túltáplált hazánkfiától halljuk manapság, hogy de szeretne egy- szer-másszor jóllakni paprikáskrumplival, úgy mint régen, ösz- tövér ifjúiként. Csakhát nem lehet, mert hizlal az is. És a krumpli ellen is hasonló kampány kapott lábra Európa-szerte, mint a sertészsírral szemben, minit amiről szintén megemlékeztünk a minap. Ugyancsak ahhoz hasonló örömmel jeleníthetjük most, hogy az élelmezéssel foglalkozó tudomány gőzerővel iparkodik „rehabilitálni” a szegény ember kenyerét is. A burgonyát alkotó anyagok százalékokra por- ciózott felsorolása helyett elégedj anek meg a legfontosabbal: az ember' egyedül csupán burgonyából képes lenne fenntartani önmagát. Együnk hát belőle minél többet, magában, pacalhoz, birkapaprikáshoz, kenyérben, pogácsában, levesben. Nemcsak azért, mert embernek, állatnak egyik legértékesebb tápláléka, hanem hazafiúi megértésből is. Ami krumplit megeszünk, nem kejj raktározni. Ha pedig ennek ellenére lassan menne a burgonya újbóli tránraju Itatása, vegyünk elő valami, II. Frigyes-féle módszert. A túlzottam nagy raktárkészleteket őriztessük pamafiapaitronos pisztollyal felszerelt éjjeliőrökkel. Tóth Istán
