Petőfi Népe, 1978. október (33. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-20 / 248. szám
/ 1978. október 20. • PETŐFI NÉPE • 5 Gyerekek paradicsoma Helvécián Aligha hiszem, hogy sok téma akadt az elmúlt esztendő során olyan, melyről többször, többet s nagyobb hévvel beszéltek-vi- tatkoztak az emberek, mint arról: hol és hogyan szórakozzanak, játsszanak fiaink-lányaink a rohamosan civilizálódó helységek házai között. Az érvelések, indokolások és vélemények legtöbbször abban csúcsosodtak ki, hogy meg kell találni a legcélravezetőbb formákat a gyermekeknek is kedvező térkialakításra. Olyan megoldásokat kell találniuk a városrendezés és tervezés szakembereinek, hogy e súlyosan ránknehezedő társadalmi gond ne növekedjék tovább, inkább csökkenjen, a lehetőségekhez képest. A megyeszékhely legújabb és egyben legnagyobb lakónegyedében, a Széchenyivárosban néhány lelkes művész és a városvezetők összefogásából máris értek el eredményt. Sietve írom le: eddig szinte kivétel nélkül a nagyvárosokban — mondjuk általában a városokban — élő családok gyermekeiről volt szó a vitákban. Érthetően először róluk; hiszen a örömüket lelhetik a különleges hintán. „betonrengeteg” valósággal elvette tőlük az életteret, a szabad mozgási, cselekvési lehetőségeket. Igen ám, de az urbanizációs folyamatok „nem hagyják békén” a falvakat sem. A * közlekedés a városoktól távolabbra eső községekben is felgyorsult, a gépkocsik száma mindenfelé szaporodik. Ugyanakkor a belterületek szabad telkeire új házak épülnek, már kétszintesek is, a forgalom felgyorsult, az életmód fokozatosan átalakul stb. Mindez együttvéve többek között azt is jelenti, hogy a falusi — különösen nagyközségi — gyerekek élettere is zsugorodik. Vagyis: nem árt ma már valamennyi lakott helyen keresni a szabadon végezhető gyermekfoglalkozások térkialakításának lehetőségeit. m Nyilván ez a felismerés vezette a megyeszékhely tőszomszédságában levő Helvécia község vezetőit, amikor határozott cselekvésre szánták el magukat, Érdemes megnézni közelebbről is, ami ezen a romantikus fekvésű tanyás településen történt az utóbbi időben. És érdemes elgondolkozni mindazon, amit az ösz• Egyszerre hatan-nyolcan Is szefogás eredményezett Helvécián. Szemlér Sándor tanácselnök olyan lelkesen magyarázza a követésre váró kezdeményezést, hogy magával ragadja a hallgatót, — örvendetesen növekszik nálunk is a gyermeklétszám. Törtük a fejünket, mivel kedveskedjünk nekik. Adva volt a művelődési ház melletti szabad terület. Eddig csak hulladék, szemét, roncs, rhindenféle limlom volt ott. Azután jött az ajánlat fafaragó szakkörünk vezetőjétől, Gé- ró Györgytől: majd ők megtervezik azt a játszóteret, amely alkalmat nyújt legalább negyvenötven gyereknek a játékra, méghozzá a nekik megfelelő, romantikus környezetben. Mondták, hogy a Pál utcai fiúk című Molnár Ferenc-regény kicsi hősei is az emlékezetükbe villantak, amikor tervezgettek. Ekkor mi azt mondtuk: rajta! Mindvégig segítettük őket a munkában, sőt mi magunk is dolgoztunk, a szülők, a vezetők, a KlSZ-alapszer- vezet tagjai, akik e munkában kovácsolódtak össze ismét. Géró György fafaragó ezt mondja: — Sok örömünk volt benne, kezdettől. Szép a közösen végzett munka, különösen, ha szép cél vezérli az embereket. Mindenfelől kaptunk segítséget Volt elegendő faanyagunk, amit megmunkálhattunk, persze nem kevés erőfeszítéssel. De aki itt most körülnéz, hamar rájön, hogy nem dolgoztunk hiába. — Sokan járnak ide? — A gyerekeknek igazi szenzáció ez a nekik szánt „paradicsom”. Hogyne, amikor van drótkötélpálya, hatalmas — tizennyolc méteres — csúszda, töbfóe hinta, bunker, nem is egy, és más búvóhely, meg homokozó. Igyekeztünk az egészet összhangba hozni; úgy érzem, sikerült. • Egy óriási, tizennyolc méteres fekete nyárfából készült ez a két hatalmas csúszda. (Pásztor Zoltán felvételei) — Sokba került? — kérdezem az elnököt. — Éppen ez a legnagyszerűbb talán az egészben — feleli' —, hogy bármelyik’ faluban, ahol mondjuk a soknak nem mondható húszezret elő tudják teremteni, máris hozzákezdhetnek. Persze csakis akkor, ha képesek megszervezni a társadalmi munkát, a gyümölcsöző összefogást. Nálunk ez legalább százötven- ezer forintot érő volt. Segített a termelőszövetkezet is, meg a gazdaság. De legfőképpen a lakosság; a szülők közreműködése nélkül elképzelhetetlen lett volna a gyermek tér megszületése. Varga Mihály W.V»V.V.ViVi,»V.W»V BARTA LAJOS: ■ ■ Öten a hóban öt férfi ment a hóban, nagy csontjaikkal mintha erősek lettek volna. Hogy hús is volt-e a csontjaikon? Nem látszott, mert rongyokba csomagolták magukat, azokat zsákszövettel takarták, az egészet madzagokkal testük köré kötözték. Szalmába csomagolt lábukat is így hálózták körül. Mindenre eltökélten mentek az egyenes puszta földeken át a mindent beborító fehér hóban. Csak rakták a lábukat egymás elé: bal-jobb, bal-jobb, mintha a világ kezdete óta arra lettek volna elindítva, hogy a két lábukat egymás elé rakják; bal-jobb, baljobb, bal-jobb! A keményre fagyott hó nem volt mély, mint végtelen szőnyegen tudtak rajta a távoli égre meredő távoli jel felé menni. Nem törődtek a hó alá tűnt mezei és országutakkal, az ilyen utak a falvakat, az embereket szolgálják, ők pedig már semmit sem akartak falvaktól, emberektől, a távoli égbe fúródó távcJi jeltől akartak mindent. Gyárnak a kéménye volt az! A Duna—Tisza közéről jöttek, ott gyárakban mint tanulatlan segédmunkások dolgoztak, de el• Száz íve, 1878. október 20-án született Barta Lajos, a magyar szocialista Irodalom úttOró Jelentőségű alakja. Ebbűi az alkalomból kózóljűk ezt a munkásságára Jellemző novellát. fogyott minden munka, sokadma- gukkal kitették őket a gyárból. Mondták akkor: — Ott a Duna túlsó tájain nagy szikláshegy áll, ellátszik idáig. Kell, hogy bánya legyen a gyomrában, rengeteg szőlőskert az aljában, gyerünk oda megélni. Kérdezték azok, akik ott már eddig sem tudtak megélni: — Miért jöttetek ide? — Mert élni akarunk. — Nem látjátok, mink is barlangokban lakunk a hegy aljában, és minden télen már a jövő esztendőket adjuk el a nagygazdáknak. — Majd csak megleszünk ezen az egy nyáron, őszön. Azt hitték, még a telet is bírják, de nem bírták. Most a további életüket mentek keresni a Dráván tűi a gyárban. Csak rakták a lábukat. bal-jobb, bal-jobb, bal-jobb! Szél nem fújt, de a levegő állandó mozgása rongyaikon át a testükbe hatolt, ettől mintha hideg vízben jártak volna. Gyomruk, agyuk, szívük, tekintetük üres volt. De nem álltak meg: bal-jobb, bal-jobb, bal-jobb! Mondta aki elöl ment: — Bárcsak a pipám itt volna! Mondta aki utána ment: — Minek a pipa, ha nincs dohányod? Mondta a harmadik: — Mire jó a hiábavaló beszéd? A negyedik a sorban: — A beszéd is az erőt fogyasztja. Az ötödik: — Harmadnapja, hogy alig eszem valamit. És csak rakják a lábaikat egymás elé: bal-jobb, bal-jobb, baljobb! A távoli folyó felől, mintha földön bolygó felhő volna, fehér köd kezd terjedezni, közeledni. Mondja az egyik: — Hogyan jutunk át a vízen? Mondja egy másik: — Odamegyünk, hol csónakos átkelés van. A harmadik: — De sötétig jár csak csónak, addig, kell, hogy odaérjünk! A negyedik: — Ha nem érünk, mind ott fagyunk! Tempó! Tempó! Az ötödik csak magának: — Nem bírom ezt az iramot, kell, hogy kicsit megpihenjek! A hóba ül, hogy pihenjen. A másik négy csak megy to- váb: bal-jobb, bal-jobb. bal-jobb! Üres, puszta, kihalt síkság, sok befagyott kis patak, kopár füzek, dermedt jegenyék. Hol vannak most a nyájas mezők, a szép virágok, a pillangók, madárdalok. Hol az áldott termékenység? Mindez mintha, elmúílt volna mindörökre! Mi maradt meg a nagy életígéretből, melyre az ember születik? Tempó! Tempó! Bal-jobb. bal-jobb, bal-jobb! Mondta az egyik:’ — Éhes vagyok! Mondta a másik: — Nem különben! A harmadik: — Kór a tüdőt így koptatni! A negyedik csak magának: — Jaj, hosszú az út! Kell, hogy kicsit megpihenjek! És leül a jeges hóra. Azok hárman egyre mennek: tempó, tempó! Bal-jobb, bal-jobb, bal-jobb! A köd lassan fölfal mindent, eget, földet, erdőséget, nagy gyárkéményt, nincs már céljel, mar már csak köd van. Mondta az egyik: — Ilyen ködben csónak nem járhat a vizen. Mondta a másik: — Ne törődj most semmi mással! Tempó! Tempó! És csak mennek: Bal-jobb, baljobb, bal-jobb! Mintha sose lenne vége. A harmadik önmagának: — Jaj meghalok! Kell hogy kicsit pihenhessek! És leül, hogy megpihenjen. Azok ketten továbbmennek, bal-jobb, bal-jobb, bal-jobb! A köd őket is bekapja, nincs már semmi a világon, csak a nagy köd, és a tempó: bal-jobbj baljobb! Ez maga a világ vége! Mondja akkor a második: — Bolond vezér, hol most a cél? — Tempó! Tempó! Csak rajta, az orrunk után a folyóig. A második önmagának: _ Hogyha úgy sem bírom addig. miért annyit gyalogolni? É s csak leül. hogy meghaljon. Már csak az egy rakja, rakja, rakosgatja egymás elé a két lábát, mintha másért nem jött volna a világra: bal-jobb, bal-jobb, bal-jobb. bal-lobb! És hátra szól: — Hahó! Hahó! Merre vagytok? Ha az időt veszem számba, nem lehet a folvó messze. De csak hiszi, hogy hátra szólt, mert nincs neki már ereje, se járásra. se beszédre: — Mi van velem? Fekete köd körülöttem? És elesett a halálos néma ködben. Első lett a Szorgalom őrs A Bács-Kiskun megyei Pályaválasztási Tanácsadó Intézet és a Magyar Úttörők Szövetsége Bács-Kiskun megyei Elnöksége szervezésében az elmúlt napokban Kecskeméten került sor a Mesterségünk címere pályaválasztási vetélkedő egyik döntőjére; hatvan úttörő számot adott arról, mit tud az építőipari szakmákról, gépekről. (A vetélkedőt a Magyar Rádió munkatársai hangszalagra rögzítették, előreláthatólag decemberben sugározzák.) Megyénk három úttörőőrse — egy bajai, egy halasi és egy kecskeméti — vett részt a vetélkedőn, három Komárom megyei őrssel mérték össze tudásukat. A vetélkedő abszolút győztesei a kecskeméti hunyadivárosi iskola úttörői lettek, élükön Puskás Bélával,' aki a győzelemhez szükséges ötvenkét ponthoz egymaga huszonhatot szerzett! Vele beszélgettünk az izgalmas vetélkedőről, a felkészülés fontosságáról és a továbbtanulásról. « Béla, a hunyadivárosi általános iskola 7/a osztályos tanulója mosolygás szőke fiú, látszatra semmiben sem különbözik a többi tizenháromévestől. Mégis, csakhamar kiderül, mi tette képessé, hogy a Szorgalom őrs tagjaként a vetélkedő első félideje után az élre törjön. — Az utolsó helyen álltatok, amikor a bíráló bizottság tagjai szünetet tartottak, hogy a harminc úttörő pihenjen egy kicsit. Ezután az élre .törtetek — hogyan sikerült? — Nagyon alaposan készültünk a vetélkedőre, Pénzes Mik- lósné tanárnő irányításával. A tavaly megszerzett elsőségünket mind a tízen meg akartuk tartani, tudtuk, kapkodnunk nem szabad. Amikor megalakítottuk a Szorgalom őrsöt, valamennyien vállaltunk részfeladatot Ilyenformán a kérdés vagy feladat elhangzása után tudtuk, ki ismeri legalaposabban a váLaszt. Nem idegeskedtünk, nyugodtan vetélkedtünk. Pontosabban, alaposabban készültünk, mint tavaly — és győzni akartunk! Tulajdonképpen a tavalyi siker óta készültünk erre a napra. Pénzes tanárnőtől először szakirodalmat kaptunk, amit valamennyien elolvastunk, utána megbeszéltük az addig ismeretlen fogalmakat. A tanárnő szerzett engedélyt különböző nagy építkezések megtekintésére. Láttuk a kecskeméti kórház építését, voltunk a házgyárban, és ami szerintem a legérdekesebb volt: megnéztük az ács-állványozók munkáját. Megismertük a burkolók, a kőművesek, a festők, a villanyszerelők szerszámait — a vetélkedőn pedig kiderült, hogy ez milyen fontos tudnivaló. Az építőipari gépeket, a különféle darukat, számítógépeket, betonkeverőket, festékszórókat mind láttuk, egyiket-másikat Az első fordulóban alaposan lemaradtunk. Ez kellett nekünk! Láttuk, ha nem vigyázunk, baj lesz. A következő feladat nehézgépek csoportosítása volt. Hibátlanul sikerült. Szerintem azért, mert magunk is láttuk, hogyan* dolgoztak vele a szakmunkások. Ezzel kerültünk mikrofanközel- be. Tudtuk, a lehetőséget most kell megragadnunk. Szakmais• A győztes Szorgalom őrs tagja, Puskás Béla, az úttörőgárdista. mertetés következett: két perc alatt kellett az 'ács-állványozók munkáját a bírálóknak bemutatnom. Maximális pontszámot kaptam. — Valamit elhallgattál!! — Négy jutalompontot, mert meggyőztem a bírálókat a szakma fontosságáról, szépségéről. Ezután már csak egy csomó szerszámot kellett felismernem — tizenhat pontot kaptam érte, mert valamennyinek megmondtam a rendeltetését, összejött a győzelemhez szükséges • ötvenkét pont. Tízen hoztuk össze, mert több ismeretünk volt a feltétlenül szükségesnél. Így van ez az iskolában is: ami a tankönyvekben van, ahhoz még hozzá keil olvasni, máshol is utánanézni, összefüggéseket keresni... A győzelmet, mondom, tízen értük el. Felsorolhatom őket? Tallér Barnabás készült a számba- jöhető villámkérdések válaszára, Görög Kati összesítette a tudnivalókat. Tóth Márta az adatokat gyűjtötte. A többiek, Haja- gos Csilla. Baksa Laci, Lengyel Zsolt, Tóth Péter, Sohajda Ildikó, Farkas Gyula és én pontosan felosztottuk a szakmákat... — Befejeződött a vetélkedő. Így, visszatekintve mi volt benne a nagyszerű? — Élmény volt! Az utolsó helyről, tudásunk, összefogásunk eredményeként jutottunk dobogóra! — Beszélj egy kicsit magadról. Milyen a tanulmányi eredményed ? — Szeretek tanulni, az átlagom 4.3, de a tanáraim szerint jobb is lehetnék! Órákon figyelek, nem foglalkozom mássaL. Otthon sokat olvasok, de jut időm másra is. — Mire? — Hárman vagyunk testvérek, két kiishúgom van, mindenben segítek édesanyámnak. Apukárr. autószerelő, és nagyon sok mindenhez ért! A házunkat is majdnem egyedül építette. — Továbbtanulási terveid? — Mindenképpen továbbtanulok, de még nem döntöttem el pontosan, mi leszek. Lehet, hogy szakmát választok. szeretnék rendőr lenni. nyomozó, vagy gépkocsivezető ZIL-en! Jövő ilyenkor már tudni fogom, merre indulok. * Puskás Béla a tanulás és az otthoni munka mellet reggel iskolája előtt irányítja a forgalmat: gárdista. Az is lehet, hogy a leendő rendőr már gyűjti a tapasztalatokat! Seltneci Katalin V adgesztenye Azon a délutánon véletlenül akadt egy-két ráérő órám. S mivel ismeretlen városokban cél nélkül bo- lyongani mindig szerettem, akkor is utcáról utcára vittek a lépteim. A víz felől könnyed, enyhe szél sodorta a partmenti növényzetet, a napon átfült kavicsok illatát, ezt a folyóparti őszelőkre jellemző parfőmöt. Az utca — ugyanazt a nevet viselte, mint amelyben születtem, évtizedeken át éltem, és amelytől immár örökre elszakított a távolság, a sors szeszélye, a muszáj. S amint végignéztem a házak között, a járdákat mindkét oldalon, ameddig a szem ellát, vadgesztenyefák szegélyezték. Vadgesztenye ..., minden fák között számomra a legkedvesebb! Gyermekkoromat beragyogták tavaszi gyertyáid, befelhőzték zöldujjú leveleid, elborította lombjaid őszi hullád 9a... Erős ágaid közt a : - .4®» -í <■'"« • háztetőig kúsztam, ha valami rettentő hősi tettel akartam elámultatni a világot; szeptemberi éjszakákon elandalított szaporaszelíd kopogása érett termésednek, amelyet gondos kincskeresőként felszedegetve, s a szúrós burokból a fényes barna magot kifejtve, pompás játékok születtek ... Száraz, rozsdaszín leveleid összemorzsolva, belőlük készítettem életem legelső cigarettáját, a ház mögötti orgonabokicpfc rejtekében. Szerelmek lobbantak, dalok keseregtek koronád alatt... Vadgesztenye... Te voltál nekem az ifjúság, egy fél élet ezer romantikája, árnyadban elköltött ebédek jó íze, hajnalba nyúló beszélgetések feledhetetlen muzsikája. ... Ott, abban az idegen városban egy utcahossznyi időre ismét a múltban, az ifjúkorban jártam. Köszönet érte, gesztenyefák! Jóba Tibor
