Petőfi Népe, 1978. október (33. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-13 / 242. szám
Bemutató előadás Kecskeméten 'A rendezők esetről esetre a maguk módján értelmezik az egyes színdarabokat, így lehetséges az, hogy egymásnak ellentmondó tanulságot megfogalmazó előadások születhetnek más és más színházban. Ugyanezt az írók is megtehetik Brecht, Dürrenmatt, vagy mások nem egy korábban élt szerzőtársuk darabját átdolgozták már saját felfogásukban. Ugyanezt cselekedte Eörsj István, a ma este Kecskeméten bemutatásra kerülő színdarab szerzője, amikor Molnár Ferenc: ördög című művét újrafogalmazta. Így jött létre egy új darab szövege, amely a színpad nagynevű varázslómesteréről éppen úgy szól, mint az eredeti műről, illetve arról a világról és valóságról, amelyet a Molnár Fe- renc-i szerepek, maszkok lepleznek... Eörsi István ezért is adta darabjának alcíméül: Színe és visz- szája. A ma esti premier főszerepét, az ördög figuráját Forgács Tibor alakítja A festő: Szirmai Péter, három különböző szerelme pedig: Andresz Kati, Szirtes Ági és Markovics Borbála. A Katona József Színház előadását Szurdi Miklós rendezte. CMéhesi Éva felvétele) Gyönyörű ez a kis vonat, csodálatosan enyhe az idő, csoda, ha a két kisdiák megállt a napköziből hazafelé tartva. Kívánható-e a sétány padjánál jobb alépítmény a sínekhez, nyugodtabb környezet a játékhoz? Pihennek az iskolatáskák, megszűnt számukra a világ. A fiú a masiniszta. a kislány állítja a váltót, tőle függ, hogy merre megy a vonat ... A Forrás új száma Tanácsülés Kiskunhalason A közrendről, a közlekedésbiztonságról és a munkásszállításról ^tárgyalt tegnap délután Kiskunhalas város Tanácsa. A testület elé terjesztett beszámolóból kiderült, hogy a város útjainak minősége erősen kifogásolható. Kiskunhalas szilárd burkolatú utcáinak zöme keskeny, gidres-gödrös, toldozott- toldozott. A nyáron megnyílt -tompái határátkelő következtében tovább nőtt a forgalom, nagyobb a zsúfoltság. Kiskunhalas ipari és mezőgazdasági üzemei ösz- szesen mintegy húszezer munkást foglalkoztatnak. A dolgozók jelentős része a város környéki községekből és külterületről utazik naponta munkahelyére. A járási-városi népi ellenőrzési bizottság legutóbbi vizsgálata a munkásszállítás hiányosságaira és szervezetlenségére, valamint a cseppet sem gazdaságos különjáratokra hívta fel a tanácstagok figyelmét. Egyúttal — a jelenlegi helytelen gyakorlat felszámolása érdekében — a vállalatok jobb együttműködését, újabb menetrend szerinti Volánjáratok indítását, valamint a lépcsőzetes munkakezdés bevezetését javasolta. A tanácsülés résztvevői meghallgatták a városi választási elnökség tájékoztatóját az Időközi tanácstagi választásról, jóváhagyták az idei tanácstagi beszámolók ütemtervét. A testület végül rendeletet alkotott a város társadalmi, gazdasági fejlődése, illetve -kulturális életének fellendítése érdekében hosszabb időn át kimagasló tevékenységet végzők elismerésére „Kiskunhalas városért” elnevezésű kitüntetés adományozásáról és annak feltételeiről. K, F. Növényvédők vetélkedője KÖZLEMÉNY A tanácsi lakásukat korszerűsítő bérlőkért A tanácsi lakásukat korszerűsítő bérlőik az eddigieknél egyszerűbben kaphatják vissza a lakbérbe beszámítható költségeiket — erre a lehetőségre mutat rá az Építésügyi és Városfejlesztési és a Pénzügyminisztérium most megjelent együttes közleménye, amely a tanácsi házkezelési szerveknek ad iránymutatást. Az utóbbi időben ugyanis mind gyakoribbá váltak azok a jelzések, amelyekből kitűnt, hogy a bérbeszámítás havi törlesztésének elszámolása — különösen a kisebb összegű tételek esetében — sok admiiniszitrációval terheli a házkezeflőséget. Ugyanakkor — főként az idős bérlők esetében — méltánytalanul hátrányos helyzetet teremt, hogy a lakáskorszerűsítésre fordított kiadósaik túlságosan elaprózódva, a havi bérbeszámítással rendkívül hosszú idő után, esetileg 10—15 év alatt térülnek meg. A két minisztérium közleménye felhívja a figyelmet: az 1971- ben megjelent alaprendelet kimondja ugyan, hogy a bérlő csak a jogszabályban meghatározott részletekben történő bérbeszámításra tarthat igényt, de a rendelkezés nem zárja ki annak a lehetőségét sem, hogy a bérbeadó egy összegben vagy rövidebb idő alatt térítse meg a bérbe beszámítható összegeket. Célszerű tehát, ha az 5000 forintot meg nem haladó bérbeszámítási igényt egy összegben elégíti ki a bérbeadó. Ezt az alapelvet lehetne követni a nagyobb összegű bérbeszámítási igény esetében is, mégpedig oly módon, hogy a teiijes igény egy részét — 5000 forintot meg nem haladóan — egy ösz- szegben, a fennmaradó részt pedig ugyancsak évenként, és 5000 forintot meg nem haladóan egy összegben elégítse kii a bérbeadó. Abban az esetben, ha a bérlő családjának egy személyre jutó átlagjövedelme nem haladja meg az 1500 forintot, célszerű az 5000 forintnál nagyobb bérbeszámítási igény egy összegű kifizetése is. Indokolt ennek az elvnek az érvényesítése akkor is,. ha megszűnik a bérlő lakásbérleti jogviszonya. A közlemény irányelvei tehát lehetőséget nyújtanak méltányos és gyorsabb ügyintézésre, de továbbra is a bérbeadó joga, hogy mindenkori pénzügyi helyzetének megfelelően döntsön a kedvezményes eljárásról. (MTI) HALÁLRA GÁZOLTA A KERÉKPÁROST Súlyos közlekedési balesetek Tragikus szerencsétlenség történt Hajós belterületén az 54-es számú úton. Schön Ferenc 28 éves kádár, Hajós, Temető utca 9. szám al'Vtti lakos személygépkocsijával nem a látási viszonyoknak megfelelő sebességgel közlekedett, ezért későn vette észre az úttest közepén kivi-lá gítatlan kerékpárral haladó Pribék József né 52 éves, Hajós, Petőfi litca 10. szám alatti lakost, és elütötte. A szerencsétlen asszony olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. Kecskeméten a Mártírok útján (fiz ÁFOR-lerlakat kapubejárata előtt Horváth Ferenc 51 éves fűtő, Nyárlőrinc, József Attila utca 10. szám alatti lakos segédmotoros kerékpárjával közlekedve, későn vette észre az előtte forgalmi ok miatt fékező és már állóhelyzetben levő Kovács Zoltán 18 éves villanyszerelő, Helvécia, Fehértói dűlő 124. szám alatti lakos motorkerékpárját, és nekiütközött. Horváth Ferencet a mentők súlyos sérüléssel szállították a kórházba. Kecskemét határában, az E—5-ös számú főútvonalra kivilá- gíta+lan kerékpárral, feltehetően ittas állapotban, úgy hajtott ki Vörös Károly 57 éves pályafelvigyázó, Kecskemét. Martinovics utca 8. szám alatti lakost, hoay nem adott elsőbbséget a már féktávolságon belül személygépkocsijával érkező Pitenauer János 18 éves lakatos, Kecskemét. Április 4. utca 9. szám alatti lakosnak és ösz- szeütköztek. Vörös Károlyt eszméletlen állapotban, súlyos sérüléssel szállították a kórfiázba. Kiskőrös határában, a Seregélyes] út és Feketehalom dűlő kereszteződésében Baranyai Pál 15 éves, Kiskőrös, Segesvári út 71. szám alatti lakos segédmotoros kerékpárjával nem biztosított elsőbbséget a védett útvonalon személygépkocsijával közlekedő Lo- sonczi Pál 42 éves asztalos, Kiskőrös, Kolozsvári út 25. szám alatti lakosnak és összeütköztek. A személygépkocsi vezetője hirtelen jobbra rántotta a volánt, s ezért nekirohant egy munkagépnek. Baranyai Pált eszméletlen állapotban, súlyos sérüléssel, Loson- czi Pálnét súlyos sérüléssel, özvegy Láng Istvánnét könnyű sérüléssel szállították a kórházba. A jármüvekben 22 ezer forint anyagi kar keletkezett. Foktő és Úszód között Nemes István 47 éves, Úszód, Ságvári utca 16. szám alatti lakos lovas kocsival, ittas állapotban egy másik lovas kocsit vontatott. Ezlt nem jól rögzítette, emiatt a vontatott kocsi leszakadt, áttért a bal oldalra és ott összeütközött Nagy Sándor 45 éves, Géderlak, Ordasi út 1. szám alatti lakos személygépkocsijával. Az ütközéstől a ló megijedt, s a lovas kocsit az árokba húzta. Nemes István és utasa, Nemes Sándor súlyosan megsérült. G. G. A rendőrség felhívása A rendőrség kéri, hogy tanúkihallgatás céljából Kecskeméten, a Kossuth tér 3. I. emelet 132. szám alatti szobába jelentkezzen az a személy, aki szeptember 19-én este 8 és 9 óra között Kecskeméten, a Bethlen körút és a Ceglédi út kereszteződésében tanúja volt, amikor egy leesett kalapot valaki felkapott és azzal elfutott. Kérik azokat is, akik a környéken egy levágott szélű kalapot találtak, szintén jelentkezzenek tanúkihallgatás céljából. Az öntözés, a gépi fejés, a zöldségkertészet és a húsipar ifjú szak- és betanított munkásai után szombaton a növényvédők vetélkednek majd a VI. megyei szakmai-politikai verseny döntőjén, a Kiskunhalasi Állami Gazdaság tajói kerületében. A járási vetélkedők első és második helyein végzett három fiatalból álló csapatok mérik össze tudásukat szakmai és politikai elméletből, valamint szakmai gyakorlatból. Az elméleti kérdések megoldása után a 13 csapatból már csak hat versenyez tovább az ügyességi és a konkrét munkafeladatok megoldásában. A Bács-Kiskun megyei döntőről a legjobb eredményeket elérő növényvédős csapatok jutnak tovább az országos versengésre. A Kecskeméten megjelenő szépirodalmi, szociográfiai és művészeti folyóiratnak, a Forrásnak az idei tizedik — legújabb — számában több tanulmány igényű írás látott napvilágot. Az átlagosnál talán gazdagabb ezúttal a Való világ rovat Ebben Hatvani Dániel a kiskunsági kisparaszti tanyai gazdálkodást -ismerteti, Varga Csaba pedig FüJöpszállás mai arculatának megismeréséhez nyújt segítséget az olvasónak. Diósi Pál viszont a mai fiatalok szerelmi-lelki életéről villant fel meggyőző képeket. A lap Műhely rovatában Rom- sics Ignác tanulmányát közli-k. A címe: Az őszirózsás forradalom a Duna—Tisza közén. Ugyanitt adtaik helyet annak az írásinak, amelyben Gál István Babits Mihálynak az orosz irodalomhoz fűződő kapcsolatait elemzi. A Művészet rovatban Pap Gábor a kecskeméti tűzzománc-táborról, Buda Ferenc a fiatal népművészekről ír. A szépirodalmi részben külön figyelmet érdemel ezúttal Krúdy Gyula: A vendég a vendéglőben című novellája, valamint Simonyi Imre Történelmi lecke című verse. Változatos szemleanyag és számos kép teszi változatosság érdekessé a Forrás októberi számát. Öntözés Az öntözéses termesztés aránya fokozottan növekedik a szabadszállási Lenin Termelőszövetkezetben. Művelhető területüknek már ‘több mint felét most is öntözik. Az üzemelő 1140 hektáros, korszerűnek mondható öntözőfürt ■ még ebben a tervidőszakban 850 hektárral bővül. A közelmúltban kezdték el a MEZŐGÉP tiszakécskei gyáregységénél egy ezer négyzetméter alapterületű szerelő- és hegesztőműhelycsarnok építését, mintegy 3,5 millió forintos beruházással. A létesítményt — amelynek átadását a jövő év végére tervezik — a lakiteleki Szikra Termelőszövetkezet brigádja építi. Képünk az első tartóoszlop beemeléséről készült. (Kerekes Ferenc felvétele.) • Forgács Tibor. Andresz Kati és Szirmai Péter jelenete az első felvonásból. (Tóth Sándor felvétele.) Műhelycsarnok épül EÖRSI ISTVÁN: PLAY MOLNÁR HÍREK • HÍREK NAPTAR 1978. október 13.. péntek Névnap: Kálmán, Ede Napkelte: 5 óra 59 perc. Napnyugta: 17 óra 01 perc. Holdkelte: 15 óra 44 perc. Holdnyugta: 2 óra 22 perc. AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: október 10-én a középhőmérséklet 12,1 (az 50 éves átlag 12,0), a legmagasabb hőmérséklet 31,9 Celsius-fok volt, a nap 9 órát sütött. Tegnap reggel 7 órakor 8,3, 13 órakor 20,3 Celsius-fokot mértek, a reggeli legalacsonyabb hőmérséklet 7,3 Celsius-fok volt. — Hogyan töltik a hétvégét a kiskunmiajsaiak ? Az öregek napközi otthonában például gazdag népzenei programmal összekötött ismeretterjesztő rendezvénnyel szórakoztatják a lakókat. A fiatalok táncesten vehetnek részt az Ifjú Gárda Művelődési Központban, ahol a kecskeméti Mozaik együttes szolgáltatja a taípailá- valót. S ha némely táncos lábú ifjaknak még ez sem elegendő, hát eLugorhat-nak a közeLi Bo- doglár szüreti báljára. — LELETMENTÉS. Üjabb, nagy régészeti leletmentés előkészületeit kezdték meg a Tisza alsó szakaszán, amely a csongrádi vízlépcső megépülése után víz alá kerül. A Szolnok és a Csongrád megyei régészek — a Magyar Nemzeti Múzeum koordinálásával — a Tiszazug azon területeit térképezik fel, ahol — feltehetően — őskori településmaradvá- nyokßt rejt a föld mélye. A nagyszabású munkához a Közép- Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság is segítséget ajánlott fel. — Kerítés, társadalmi munkával. A kunszentmiklósi új óvoda 200 méter hosszú kerítését a VBKM hélyi gyáregységének dolgozói készítették el itársadálmi munkában, ezzel a felajánlással mintegy 400 ezer forinttal segítenek az óvodaépítés költségeibe a nagyközségi tanácsnak. — A Bajai Finomposzó Vállalat szakmai vetélkedőt rendez az ország nyolc, nagy, gyapjúipari gyárában dolgozó fiatalok részére. A huszonéves mérnökök és technikusok a fonás, szövés, szakmai és az ezzel kapcsolatos közgazdasági ismeretekben mérik össze tudásukat. A háromnapos „maratoni” vetélkedő első fordulója tegnap már lezajlott Ez idő alatt — ma és holnap ismét megtekinthető a Petőfi-szi- geti KISZ-táborban rendezett termékkiállítás. — A fogyókúra eredményességét sem veszélyezteti a Szegedi Paprilkafélidoilgozó Vállalatnál készülő kalóriaszegény tejszínhab. Az újdonságból a terv szerint évente tíz vagonnal csomagolnak ötdekás alufólia tasa-kokba. — A Bükkben szarvasra vadászok helyenként, így Tólápa környékén, a Bükk déli lábánál és Hollósitetőn megfigyelték a szalonkák őszi húzását. Az alkonyati órákban azok a szalonkák kelnek szárnyra, amelyek a tavaszi húzás után már a Bütok- ben kelitek ki. Hideg, esős időjárásban ugyanis számos szalonka nem repült tovább Észak felé, és a Bükkben költött. Vadászatuk most tilos, hogy ezzel is elősegítsék a hosszúcsőrű madár elszaporodását. — K—700-as traktort vásárolt a kerekegyházi Kossuth Szakszövetkezet, amellyel az összes mélyszántást el tudja végezni a közösen művelt területen és a tagsági gazdaságokban egyaránt. A nagyteljesítményű erőgép 5—6 kisebb traktort helyettesít. — Gondoskodó szakszövetkezet. A kerekegyházi Kossuth Szakszövetkezet beteggondozót állított munkába, aki rendszeresen felkeresi a tanyavilágban élő idős szakszövetkezeti tagokat. Érdeklődik életkörülményükről, segítséget nyújt ügyes-bajos dolgaikban, s ha valaki közülük orvosi ellátásra szorul azt a szövetkezet gépkocsijával eljuttatja az orvosi rendelésre. — Jogpropaganda. A Magyar Jogász Szövetség megyei Szervezete az első félévben több mint félezer jogi felvilágosító előadást tartott a városokban, községekben. A jogászok nemcsak a vál. lalatokat, üzemeket, hanem az iskolákat is felkeresik, s aktuális jogi kérdésekről tájékoztatják az érdeklődőket. — Friss kenyér Dávodon. Az ismételten' visszatérő kenyérgondok megoldását jelentené a dávo- di tanács és az ÁFÉSZ közös elhatározása, miszerint közösen kenyér- és tejboltot létesít, így a reggeli és a délutáni órákban is kapható lesz majd friss kenyér. Koszorúzási ünnepség Révai József, a magyar kom munista mozgalom kiemelkedi harcosa, a Kommunisták Ma gyarországi Pártja alapító tagji születésének 80. évfordulója alkalmából csütörtökön koszorúzás ünnepséget rendeztek a Meze Imre úti temető munkásmozgalmi panteonjában. Révai József síremlékét ai MSZMP Központi Bizottsága nevében Kállai Gyula és Kiss Károly a Központi Bizottság tagjai, a Kulturális Minisztérium képviseletében Tóth Dezső miniszter- helyettes és Bíró Zoltán főosztályvezető koszorúzta meg. Elhelyezték a hála és az emlékezés virágait hozzátartozói, volt harcostársai, barátai, tanítványai is. A koszorúzási ünnepség az In- ternacionálé hangjaival ért véget. (MTI) — Pajtások! Az lüt törőélet — -technikai ökokból — a mai lapból kimaradt, — jövő héten, kedden tesszük közzé. A helyes megfejtéseket beküldő -nyerteseknek a juitailomkönyveket postáztuk. A továbbiakban ismét pénteken találjátok meg a szokott helyen a nektek szóló rovatot. — Bonbonmeggy. A kiskunmajsati Jonathán Szakszövetkezet az édesiparral kooperálva évente 10—12 vagomnyi bonbomneggyet gyárt. A távlati -tervek szerint a feldolgozót korszerűsítik, bővítik majd. — Nyár-felújítás. A Kiskunhalasi Állami Gazdaságiban húsz éve termesztenek cellulóznyárt. A fejlesztéshez évente 100 -hektárt készítenek elő telepítésre és 10 hektárt felújításra. — Takarmány lesz belőle. Igen ga-7/lflg volt a rébiszéna-(termés a kiskunfélegyházi Lenin Termelőszövetkezetben. Mintegy 300 vagonnal gyűjtöttek be. Szeretnék a kukonicaszárat is hasznosítani, ezért petrencézőgéppel takarítják be, hogy később a növendékmarhákkal feletessék. MŰSOR KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ 1978. október 13. péntek este 7 óra: PLAY MOLNÁR Katona-bérlet MOZI 1979. október 13.: KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4 és 7 órakor POKOLI TORONY , 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Dupla, 50 százalékkal felemelt hely árú! Az Ifjúsági bérletek nem érvényesek! Kétrészes, színes amerikai film KECSKEMÉT ARP AD: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor A MAGAS SZŐKE FÉRFI VISSZATÉR 50 százalékkal felemelt helyárú! Az ifjúsági bérletek nem érvényesek! Színes, magyarul beszélő, francia film vígjáték MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor A PIROSPÖTTYÖS LABDA Színes magyar mesesorozat STÜDIOMOZI: (Városi mozi épületében) 8 órakor KÉT ELHATÁROZÁS Magyar—nyugatnémet dokumentumfilm PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Prelszinger András Igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 12-619, 12-916 (központi): 11-709, Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar posta Előfizethető a hlrlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHI 215-95162 jelzőszámig» Készült a Petőfi Nvomdábaa ofszet rotációs eljárással. Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka IstvAa Index: 29 065 HU ISSN 9199—BIZ ■HEH