Petőfi Népe, 1978. október (33. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-13 / 242. szám

2 • PETŐFI NÉPE • 1978. október 13. Befejeződött az általános politikai vita az ENSZ-közgyűlés 33. ülésszakán események sorokban MOSZKVA Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere csütörtökön fogadta Nguyen Duy Trinh-t. a Vietnami Kommunista Párt KB titkárságának és a párt politikai bizottságának tagját, a VSZK miniszterelnök-helyettesét és külügyminiszterét, aki ütőn hazafelé rövid időre megállt Moszkvában. VARSÓ Henryk Jablonski, a Lengyel Államtanács elnöke a Belwedere palotában fogadta a Béke-világ- tanács Elnöksége irodája tagjai­nak és a Wroclawban tartott nemzetközi értelmiségi békekon­ferencia résztvevőinek küldöttsé­gét. (MTI) MADRID Számos ismert nemzetközi sze­mélyiség jelentette be részvételét a chilei néppel vállalt szolidari­tás világértekezletére, amelyet — a spanyol parlamentben képviselt legnagyobb politikai pártok és a szakszervezetek kezdeményezésé­re — november 9—12 között tartanak meg Madridban.' Ed­ward Kennedy amerikai szenátor, a következő elnökválasztás eset­leges jelöltje is bejelentette rész­vételét. (MTI) ANKARA Törökország és az Egyesült Ál­lamok keretmegállapodást fog aláírni a két ország közötti ka­tonai együttműködésről, valamint a politikai, gazdasági és kulturá­lis kapcsolatokról — jelentette be szerdán egy sajtókonferencián Gunduz Okcun török külügymi­niszter. Elmondta, hogy,az anka­rai kormány szeretné módosítani az ország és a Közös Piac közötti gazdasági kapcsolatokat. (A.FP) KUALA LUMPUR Pham Van Dong. a Vietnami Szocialista Köztársaság miniszter- elnöke hivatalos látogatásra Ma­laysiába érkezett, ahol vendéglá­tója. Hussein Onn miniszterelnök (a kép jobb oldalán) fogadta. (Telefoto. — AP—MTI—KS) NEW YORK Az ENSZ-közgyűlés 33. ülés­szaka csütörtökön lezárta három- . í i napos munkájának első szaka­szát — befejeződött az általános politikai vita. A szerdai ülésen — az apart­heid-ellenes tiltakozás és a dél­afrikai politikai foglyok iránti szolidaritás napján — a közgyű­lés megerősítette az 1978 márciu­sától 1979 márciusáig tartó apartheid-ellenes év fő célját: a faji megkülönböztetés és elnyo­más legkönyörtelenebb formája elleni nemzetközi harc kibonta­koztatását. Kurt Waldheim, a világszerve­zet főtitkára szerdai beszédében hangsúlyozta, hogy „az apartheid nemcsak erkölcstelen és embente­A SALT—2 KILÁTÁSAI MOSZKVA Gennagyij Geraszimov, a No- vosztyi (APN) szovjet sajtóügy­nökség politikai hírmagyarázója a hadászati fegyverzetek korláto­zásáról folyó szovjet—amerikai tárgyalásokról írt kommentárjá­ban egyebek között rámutat: A SALT—2 legutóbbi forduló­ján — New Yorkban és Wa­shingtonban — intenzívek, hasz­nosaik és pozitívak voltak a tár­gyalások. Ezek légiköre alapján az Egyesült Államokban derűlá­tó jóslatok hangzottak el arról, hogy „látszik már a fény az alagút végén”. Washingtonban hivatalos sze­mélyiségek még erre az évre jó­solják a SALT—2 finisét. Cyrus Vance külügyminiszter már jú­liusban ilyen értelemben nyilat­kozott, Paul Warnke idén nyáron őszre jövendölte az egyezmény létrejöttét. Mi szükséges ahhoz, hogy le lehessen küzdeni a még hátra­levő útszakaszt? — teszi fel a kérdést a hírmagyarázó, majd így válaszol: tömören összefog­lalva, következetességre van szükség az Egyesült Államok ré­széről. Az amerikai vezetők a tárgyalások legutóbbi szakasza idején nemegyszer hangsúlyoz­ták, hogy a Carter-kormányzat A VSZK ikülügyminisztériu- mának szóvivője csütörtökön eré­lyesen tiltakozott a kínai ható­ságok folyamatos, Vietnam-elle- nes határpi'ovokációi miatt. — A kínai fegyveres erők területsért.ő akciói veszélyeztetik Vietnam északi határtér jégének biztonsá­gát — jelentette ki. A Quang Ninh, Cao Lang, Ha Tuyen, Lai Chau vietnami tar­tomány térségében elkövetett kí­nai provokációknak halálos ál­dozatai vannak, s a támadók bán­len, hanem a nemzetközi békét és biztonságot is veszélyezteti” és ezért „minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk”, hogy Dél- Afriikáiban diadalmaskodjék az igazságosság A közgyűlés fórumán szerdán bejelentették, hogy az apartheid elleni küzdelemben és az elnyo­mott dél-afrikaiak támogatásá­ban kifejtett tevékenység elisme­réséül hét személynek ítélték oda — ezúttal első ízben — az erre a célra alapított arany emlékér­met. * Az ENSZ-közgyűlés kettes számú gazdasági és pénzügyi kérdésekkel foglalkozó bizottsága vitájának középpontjában a nem­zetközi gazdasági együttműködés kibővítésének kérdése áll. szilárdan állást foglal az egyez­mény megkötésének szükségessé­ge mellett. Andrej Gromiko. a Szovjetunió küKigymiimisztere a szovjet televízióban elhangzott nyilatkozatában kifejezte azt a reményét, hogy az amerikai ve­zetők szilárdan arra az állás­pontra helyezkednek majd, ame­lyet a megbeszélések során han­goztatták. hogy az Egyesült Álla­mokban felül,kerekedik a realisz­tikus. kiegyensúlyozott álláspont. Ezzel megteremtődhet a lehető­ség a legmagasabb szintű talál­kozóra, amely fontos lépés kell, hogy legyen a béke útján. Minthogy Cyrus Vance külügy­miniszter moszkvai látogatását október 22-re tűzték ki, és ez időben egybeesik az amerikai választási csatározásokkal, és minthogy az Egyesült Államok­ban a SALT—2 ellenzői esetleg újra mozgósítják erőiket, szük­ség van a washingtoni kormány­zat világos, a nemzet és a világ legmagasabbrendű érdekeit kife­jező állásfoglalására. Az Egyesült Államok, a Szov­jetunió, a fegyverkezési hajszá­tól kimerült világ közös érdeke, hogy a SALT—2 tárgyalások si­keresen érjenek véget — írja vé­gezetül a Novosztyi politikai hír- magyarázója. (APN) talmaztak, megvertek vietnami állampolgárokat. Ebben az időszakban kínai va­dászgépek több alkalommal is megsértették a Vietnami Szocia­lista Köztársaság légterét. A VSZK külügyminisztériuma a legerélyesebben tiltakozik a so­rozatos provokációk ellen, s kö­veteli a kínai hatóságoktól: ha­ladéktalanul hagyjanak fel a Vietnam területi integritását sértő támadásokkal, s tartsák tiszteletben az ország szuvereni­tását. A bizottság ülésén felszólalva J. A. Peksev, az ENSZ-közgyűlés 33. ülésszakán részt vevő KGST- ■küldöttség vezetője hangsúlyozta, hogy a KGST-n belüli együttmű­ködés elmélyítése és korszerűsí­tése. valamint a szocialista gaz­dasági integráció fejlesztése a szoc iali s t a internacionali zm us elveinek megfelelően valósul meg. A KGST-tagországok gyors és kiegyensúlyozott gazdasági fejlő­déséről szólva megjegyezte, hogy bár a tíz tagállam lakossága a Föld népességének mindössze 10 százaléka, a KGST 1977-ben a világ ipari termelésének 34 szá­zalékát állította e'lő.‘ Peksev végezetül hangoztatta, a KGST-tagországok készek a nemzetközi munkamegosztásban való aktív részvételre. (TASZSZ) Magyar — amerikai megállapodások Urban Lajos közlekedés- és postaügyi államtitkár és Chester Davenport, az USA közlekedési minisztériumának államtitkár-he­lyettese Budapesten megállapo­dást írt alá a két minisztérium műszaki-tudományos együttmű­ködésének kialakítására. A meg­állapodás lehetőséget ad a mi­nisztériumok és a felügyeletek alá tartozó kutatóintézetek szervezett tapasztalatcseréjére és egyezte­tett munkatervek alapján közös kutatásokra.. Az amerikai köalekedési állam­titkár-helyettes október 10-e és 12-e között folytatott tárgyalásokat Budapesten. Fogadta Pullai Ár­pád közlekedés- és postaügyi mi­niszter s megtekintett több közle­kedési létesítményt, közülük a budapesti metrót, a közlekedési múzeumot és ellátogatott az UVA- TE.'RV központjába. Chester Davenport és kísérete csütörtökön elutazott Budapestről. (MTI) Üdvözlő távirat A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága táv­iratban üdvözölte a Jemeni Szo­cialista Párt I. kongresszusát. Az üdvözlet hangsúlyozza, hogy az MSZMP nagy jelentőségűnek tartja és üdvözli azt az elhatáro­zást, hogy a Jemeni Nemzeti Front egyesített politikai szerve­zete létrehozta soraiból a Jemeni Dolgozó Osztályok Élcsapat Párt­ját, amely a tudományos szocia­lizmus elvei alapján kíván tevé­kenykedni. A magyar kommunis­ták, a szocializmust építő ma­gyar nép az együvé tartozás ba­ráti érzéseivel kíséri figyelemmel a jemeni dolgozó nép harcát. Megerősíti hogy a jemeni haladó erők nehéz küzdelmükben min­denkor számíthatnak a Magyar Szocialista Munkáspárt, a magyar nép internacionalista szolidaritá­sára, támogatására. (MTI) Következetességre van szükség az Egyesült Államok részéről Vietnami külügyminisztérium tiltakozása I Luis^ Corvalán visszaemlékezései 3. Illegalitás, kínzás, börtön A fiatal házas­pár zavartalan boldogsága azon­ban nem tartott sokáig. A chilei reakció beleszólt életükbe. Videla, aikit pedig az egyesült baloldal jelöltjeként vá­lasztottak meg 1946-ban államfő­vé, elárulta szövetségeseit, meg­szakította a diplomáciai kapcsola­tokat a Szovjetunióval és kommu- riistaellenes kampányt kezdett. 50 ezer chileit fosztott meg állam­polgári jogaitól, ezreket küldött száműzetésbe és börtönbe Corvalán még időben illegali­tásba vonult. Részben a párt föld­alatti kiadványait készítette, rész­ben pedig álnéven a szigorúan cenzúrázott, de egyelőre még meg­jelenő El Siglo számára írt cik­keket. Nagy ügyességre tett szert olyan írások megfogalmazásában, amelyeket a cenzúra még átenge­dett, de amelyek mégis csak fél­reérthetetlenül lemondták az igaz­ságot és a nép ügyét szolgálták. Ez a helyzet azonban nem tartott sokáig. Az El Siglo terjesztését erőszakos eszközökkel akadályoz­ták, s a cenzúra is egyre elvisel­hetetlenebbé vált. A pártvezetés elhatározta, hogy a lapot nem jelenteti meg tovább: ilyen körül­mények között csak a Videla-re- zsimnek nyújtanának érveket a „sajtószabadság" bizonyítására. A kényszerű tétlenség idejének jelentős részét Corvalán arra használta fel, hogy olvasson, to­vábbképezze magát. Terjedelmes politikai riportázst írt, amelynek ideiglenesen „Eljön a mi napunk” címet adta. Sajnos, a kéziratot a politikai rendőrség megtalálta a szerző barátjánál, aki azt rejte­gette. Elégették, ami — mivel ép­pen a biztonság miatt csak egy példány volt belőle — nagyon ér­zékeny veszteséget jelentett. Időközben valamelyest javult a helyzet, a Corvalán-házaspár, ha álnéven is, de állandó lakást bé­relt magának El Saltóban. És mert élni is kellett valamiből, Corvalán előbb tyúk- és nyúlte- nyésztéssel foglalkozott, majd egy kis üzletet nyitott, amelyben tü­zelőt és főzelékféléket árultak. Luis Corvalánt 1950. január 4-én azonban ismét letartóztatták. Hajnali szürkületben hurcolták el egy kaszárnyába, ahol egy kétszer háromméteres cellába zárták. Egész nap nem szólították, csak éjszaka vitték kihallgatásra. Há­rom rendőr verte kegyetlenül, amíg elvesztette az eszméletét. A következő éjszaka ismét kiszólí­tották a cellából, ahol egyébként még egy takarót sem kapott, s le­tartóztatása óta egy falatot sem adtak neki enni. Corvalán felké­szült az újabb kínzásokra, nagy meglepetésére azonban az újság­író szövetség három tagja várt rá iFoch felügyelő szobájában. A rendőrtiszt valószínűleg nem tud­ta, milyen állapotban van a fo­goly. különben nem engedte vol­na, hogy találkozzék a kollégák­kal. A felügyelő riadtan dadogott valamit arról, hogy a foglyok ösz­sze-vissza verik egymást, hogy a rabkórházba kerüljenek. És gyor­san visszavezettette Corvalánt a cellájába, ahol aztán kénytelen­kelletlen átadták neki a felesége álral beküldött takarókat és élel­met. Tizenöt napi fogság után meg­született az ítélet: száműzetés Pilrufquénbe. Corvalán másik há­rom száműző ttel együtt minden este köteles volt jelentkezni' a csendőrségen. „Szállást” a falu sportpályája öltözőjének egyik sarkába leszórt szalma jelentett, s építkezésen dolgoztak, hogy va­lami ennivalóhoz juthassanak. Szerencsére, néhány hónap múlva a népmozgalom kikényszerítette. hogy Videla elnök minden szám­űzött nek megengedje a visszaté­rést. Corvalán ismét az illegális pártsajtónál dolgozott. Videla el­nöki periódusának lejártakor, az lS52-es választások előtt újból létrejött a Népfront, amely ezút­tal először indította Salvador Al- lendél elnökjelöltként. Mivel sem­mi esélye nem volt, sokan még hívei közül sem rá szavaztak, így alig valamivel több. mint 50 ezer voksot kapott. „Salvador Allende jelölése azonban kezdetét jelen­tette annak az elvi politikának, amely a tömegek számára az évek folyamán valódi forradalmi lehe­tőséget jelentett” frja Corvalán. A következő esztendőkben a chilei kommunisták a féllegalitás körülményei között folytathatták harcukat. Üjra megjelenhetett az El Siglo. Első számának vezér­cikkét Corvalán írta. Az Ibanez- kormány első esztendeiben türel­mesebb politikát folytatott, 1955- ben azonban újabb kommunista­ellenes terrorakciók söpörtek vé­gig Chilén. Corvalánnak ismét el keüett tűnnie. A lakásán tartott házkutatás során a rendőrség el­kobozta valamennyi könyvét. 1956-ban részt vett a párt illegá­lis kongresszusán, amelyet Carta- genában tartottak. A küldöttek száma — biztonsági okokból — csekély volt, mégis nagy fontos­ságú határozatok születtek. Itt választották Corvalánt a Politikai Bizottság és a Titkárság tagjává, de ezeket a feladatokat tulajdon­képpen már előzőleg ellátta. A párt — még mindig az illegalitás körülményei között — egyre erő­sebb lett. Amikor Galo Gonzalez főtitkár 1958 márciusában meg­halt. temetése hatalmas tömegtün­tetéssé változott. Albertot — ez volt Gonzalez neve az illegalitás­ban — sok ezren kísérték véeső nyughelyére. A búcsúbeszédet Corvalán mondta. Kijelentette: a párt de facto kiharcolta a legali­tást és kiharcolja majd jogilag is. Galo Gonzalez utódjául Luis Corvalánt választották. Üj szakasz kezdődött életében, emlékiratai az addig terjedő időszakot ölelik fel. írásában foglalkozik azonban a Chilei Kommunista Párt jelenle­gi helyzetével magában az ország­ban. Ebben azt az óriási felelős­séget hangsúlyozza, amely azokra hárul, akik Chilében maradtak és a terrorral dacolva vezetik a mun­kásosztály harcát a diktatúra el­len. P. I. (Vége.) Friss István 1903-1978 Mély megrendüléssel és fájdalommal tudatjuk, hogy október 11-én szívroham következtében elhunyt Friss István elvtárs, pártunk, vala­mint a magyar és a nemzetközi forradalmi munkásmozgalom régi harco­sa. kiemelkedő személyisége, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának tagja, akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia elnökségének tagja. Friss István elvtárs temetése október 16-án (hétfőn) 15 órakor lesa a Mező Imre úti temető munkásmozgalmi panteonjában. Elhunyt elvtársunk barátai, harcostársai és munkatársai 14.30 órá­tól róhatják le kegyeletüket a ravatalnál. MSZMP Központi Bizbttsága Magyar Tudományos Akadémia „A valóságban a társadalmi­gazdasági történés, fejlődés ha­talmas folyamatában az egymás­sal összefonódó, egymást kölcsö­nösen meghatározó összefüggések sokasága kapcsolja össze a gaz­daságpolitikát a politikával” — mondotta tavaly egy beszélgetés során Friss István akadémikus. Valójában életének szálait fog­ta e gondolatba, hiszen munkás­ságában szétválaszthatatlanul ösz- szefonódott a párt szolgálata el­méleti és gyakorlati tudományos tevékenységével. Az 1903. május 21-én született Friss István 14—15 éves korában kezdett megismerkedni Marx— Engels írásaival, hogy aztán a po­litikai gazdaságtan művelése vé­gigkísérje termékeny munkássá­gát. Az érettségi után a kereske­delmi főiskolát Berlinben végez­te, ahol a tanulás mellett az if­júmunkás csoportoknak tartott előadásaiban kamatoztatta már széles körű ismereteit. A Kommunisták Magyarorszá­gi Pártjának 1922-ben lett tagja és 1924 őszétől a következő év nyaráig Londonban a párt egyik sejtjében tevékenykedett. Hazaér­kezése után 1925-ben az MSZMP- ben végzett munkát, s részt vett a három évvel később megjelent, sokszorosított pártlap, a Kommu­nista előkészítésében, majd szer­kesztésében is. A haladó politi­kai és munkásmozgalmi megmoz­dulások egyik élesztője volt, töb­bek között részt vett az országos bányászsztrájk szervezésében is. A hatalom birtokosai 1927-ben három és fél évi fegyházra ítél­ték. 1933-ban újból letartóztat­ták, de a munkásmozgalomtól nem tántoríthatták el. Életében újabb szakaszt jelen­tett 1935, amikor Friss István Moszkvába került, majd ezt kö­vetően 1937-től Prágában tagja volt a Kommunisták Magyaror­szági Pártja három tagú ideigle­nes felső vezetésének. 1939 tava­száig a Dolgozók Lapját szerkesz­tette, Csehszlovákia német meg­szállása után Svédországba mene­kült. A Szovjetunióban üdvözöl­ték elvtársai 1940-ben, s a má­sodik világháború kitörése utána Kossuth Rádió szerkesztőségi tagjaként dolgozott. A felszabadulás után az MKP osztályvezetője, egyik kidolgozója volt a hároméves tervnek, részt vett az üzemek államosításának előkészítésében. 1954-ben meg­szervezője volt a Magyar Tudo­mányos Akadémia Közgazdaság- tudományi Intézetének. Tudomá­nyos kutatói munkássága mellett egy évig szerkesztette a Társadal­mi Szemlét, majd az ellenforra­dalom után az MSZMP Központi Bizottságának államgazdasági osztályát vezette. Rövid ideig a Népszabadság szerkesztőségének vezetője. 1956 előtt a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezető­ségének, majd — egészen halálá­ig — az MSZMP Központi Bi­zottságának volt a tagja. A Ma­gyar Tudományos Akadémia 1956- ban levelező, 1960-ban rendes tagjává választotta, s tagja volt az akadémia elnökségének. A szocialista gazdaság tervezé­séről, irányításáról, a KGST-or- szágok együttműködésének tör­vényszerűségeiről számos mara­dandó alkotást vetett papírra. El­méleti és gyakorlati munkássá­gát, politikai tevékenységét álla­mi és tudományos kitüntetések sora. tiszteletbeli doktori címek fémjelzik. A Szocialista Hazáért Érdemrend, a Magyar Népköztár­saság babérkoszorúval ékesített zászlórendje, a Munka Vörös Zászló Érdemrendje, a Magyar Szabadság Érdemrend, a Kossuth- érdemrend, a Munkás—paraszt hatalomért emlékérem én. ,jws magas kitüntetések, valamint az Állami díj I. fokozatának„tjufáj- donosa volt. (MTI) A szilárd közbiztonság társadalmi összefogás eredménye (Folytatás az 1. oldalról.) párt-, az állami és a társadalmi szervezeteknek, az önkéntes se­gítőknek sokoldalú tevékenységé­hez. A hozzászólásokat követően dr. Fehér Géza foglalta össze a tanácskozást, majd sor került a kitüntetések és jutalmak átadásá­ra. A belügyminiszter megbízá­sából dr. Siklói György a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát nyújtotta át: dr. Arvay Árpádnak, Miklós Jánosnak, Schmercel Istvánnak, Szarvas Imrének. E kitüntetés ezüst fo­kozatát kapta Csankó Ferenc Ti­bor. A Közbiztonsági Érem arany fokozata kitüntetésben részesült Bán Rezső, Katona István, K. Szabó László. Ezüst fokozatában Bencsik Béla, Fleckenstein Jó­zsef, Lévai János, Mészáros Sán­dor, Száraz János, Tapodi Ferenc. Bronz fokozatában Bánlaki Ervin, Fülöp István, Juhász Béla, Nagy- solymosi Sándor. Dicséretben és pénzjutalomban részesült dr. Ha­vasi László, Szabó József Petres István és F. Tóth Pál. A kitünte­tetteket Terbe Dezső, a megyei pártbizottság titkára köszöntötte. G. G. Ülést tartott a tárcaközi zöldség-gyümölcs bizottság A piaci forgalomra, a lakossá­gi zöldség-gyümölcsei látásra rá­nyomta bélyegét a kedvezőtlen, szélsőséges időjárás, mindent egybevetve azonban a legtöbb termékből zavartalan volt az áru­sítás — ezt állapította meg a tárcaközi zöldség-gyümölcs bi­zottság csütörtöki ülésén, ame­lyen Hammer József mezőgazda- sági és élelmezésügyi miniszter- helyettes elnökölt. A ZöLDÉRT- válllal'atok az év első 8 hónap­jában 17 százalékkal kevesebb árut vettek át a termelőktől, miinit az elmúlt év azonos idő­szakában. A fogyasztói árak differenciá­lódtak; egyebek között a burgo­nya Lényegesen olcsóbb volt .az utóbbi hetekben, hónapokban, mint az elmúlt év azonos idő­szakában, ás más zöldségfélékért is kevesebbet kellett adniok a háziasszonyoknak. Viszont a paprika és a paradicsom 20—30 százalékkal drágább volt. mint tavaly nyár végén, ősz elején. A bizottság ülésén szóba kerül­ték a jövő évi felvásárlási ter­vek, amelyeknek összeállításánál felhasználják az idei tapasztala­tokat. Széles körű vita bontako­zott ki azzal kapcsolatban, hogy a belföldi ellátáshoz, illetve az exportfeladatok teljesítéséhez előreláthatóan szükséges áru- mennyiségen felül milyen tarta­lékkészleteket rendeljen* a keres­kedelem a termelőktől. Az idei gyakorlat szerint esetenként 20— 25 százalékkal is „túlszerződték” a várhatóan forgalmazható meny- nyiségéket. A kereskedelem szak­embereinek azonban ezúttal iga­zuk lett. mert nem termett fe­lesleges mennyiség például pa­radicsomiból, holott az év elején még úgy nézett ki: gondot okoz majd az értékesítés, feldolgozás. A szeszélyes időjárás .ugyanis „elvitte” a szerződéses többletet. A bizottság véleménye szerint a mezőgazdasági termelők az idén lényegesen fegyelmezetteb­ben tettek- eleget szerződési kö­telezettségeiknek, mint az el­múlt években. Egy másik idei tapasztalat: a termelőknek és a kereskedelemnek egyaránt ese­tenként rugalmasabban kell al- kaiimazkodniok a kialakult hely­zethez: az, idén az évtized leg­nagyobb szilvatermését szüretel­ték, mégis túlságosan drága volt ez a gyümölcs.

Next

/
Oldalképek
Tartalom