Petőfi Népe, 1978. október (33. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-12 / 241. szám
1918. október 12. • PETŐFI NÉPE • 5 MARKOVICS BORBÁLA - SZIRTES ÁGI Ketten az új előadásból A ma esti nyilvános főpróba és a holnapi premier közönsége a régi ismerősök mellett a kecskeméti Katona József Színház több új, fiatal művészét is üdvözölheti. Eörsi István: Play Molnár című színművében az Ördög figuráját például a Szegedről „visszaszerződött” Forgács Tibor alakítja. A színlapon felsorolt „új” színészek közül is ismerős már Szirtes Ági, a bemutatkozók egyike pedig Markovics Borbála, aki a Pécsi Nemzeti Színházból jött. „Ziccer szerep” — Selyem Cinkát játszom Eörsi István színművében, s nem találok jobb szót e furcsa, vérbő figura alakjának jellemzésére, mint ezt a régi színházi szakkifejezést: „ziccer szerep” — magyarázza Markovics Borbála. — Cinka a festő modellje és szeretője, lelki és testi gondviselője, harsány és esetlen, szókimondó és érzelgős egyben, Egyszóval ízig-vérig Molnár Ferenc-i figura; azaz jól játszható, hatásos lehetőségeket kínál a színész számára. Magamról?... A színművészeti főiskolát Kazimir Károly osztályában végeztem el, majd a Budapesti Gyermek&zínházban dolgoztam. Kisfiam megszületése viszont átmeneti „visszavonulásra” késztetett. Tavalyelőtt Szegeden vendégszerepeltem két sikeres magyar darabban; egy Csurka- és egy Maróti-színműben, majd Pécsen dolgoztam. A Trójai nőkben a tragikus életű jósnő, Kasszandra szerepét játszottam, Lorca: Bernarda háza című drámájában pedig Adélát, a legkisebb lányt. Férjemmel, Gáli László rendezővel együtt szerződtünk Kecskemétre... Szakmai házasság?... Hát igen, a rendezőt sok mindenben segítheti a színészfeleség „szeme”, de fordítva is így van. „Tiszta ember” — Szerencsés az első „hivatalos” évkezdésem is Kecskeméten — vélekedik Szirtes Ági. — Ezt azért mondom, mert már tavaly is, még főiskolásként, két jó szerepet, a Periclesben Marinát, a Koldusoperában pedig Lucyt játszhattam. Az itt töltött idő alatt sokat tanultam és mindvégig éreztem a közönség és kollégáim rokonszerwét. Idén nyáron megkaptam a főiskolai diplomámat és így érthetően ide, Kecskemétre szerződtem. A színház vezetői ismét szép feladatokat bíztak rám. Eörsi színművében Elzát a festő menyasszonyát alakítom, ugyancsak egy hasonló jellegű szerep vár rám a következő bemutatón Labiche Olasz szalmakalap című bohózatában ... — Hogy milyen figura ez az Elza?... A festő körül keringő három „női típus” egyike. Én úgy gondolom, hogy ez a gazdag lány legbelül őszinte és tiszta ember. Csak hát különféle szerepeket kell magára öltenie. Azért is, mert ebben a darabban mindenki magán visel egy, vagy több szerepet. Meg tán azért, mert a világ szerepjátszásra kényszeríti. P. M. (Jenei István felvételei.) Kellemest a hasznossal A sziaibad idő három alkotórészre bontható: pihenés, szórakozás és fejlődés. A tények arról tanúskodnak, hogy a Szovjetunióban növekszik a szabad idő egyik legfontosabb funkciójának — a személyiség szellemi és fizilkai fejlesztésének — a szerepe. íme néhány példa. A munkaidőn kívül több mint 180 millió álllampalgár veszi igénybe a mintegy 4 milliárd könyvvel rendelkező 360 ezer könyvtár szolgáltatásait. Száz szovjet emberre évenként 600 könyv jut, ám a kiadók még mindig nem tudták kielégíteni az olvasók igényeit. A Szovjetunió minden második állampolgára rendszeresen jár múzeumiba. A színházi és cirkuszi előadásokat hozzávetőlegesen az ország lakosságának háromnegyede nézi meg. Ennél csak a filmszínházak látogatottsága nagyobb. A lakosság növekvő érdeklődésének és lehetőségeinek megfele- ‘lően állandóan bővül az egyetemek, különféle kulturális létesítmények és klubok hálózata. Huszonöt millió ember — nagyjából minden tizedik szovjet állampolgár — foglalkozik kedvtelésből a művészetek valamelyik ágával. A tendencia szerint ez a szám növekedni fog. A Szovjetunióban 55 millióan sportolnák szervezett körülmények között. A sport fogalmába tartozik a turizmus, a természet- járás. Az országban aktívan működnek a társadalmi szervezetek. A kulturális és történelmi emlékek védelmére alakult szervezetek például több millió állampolgárt fognak össze. A mozirajongók klubhálózata is egyre szélesebb. A fiiatelisták szervezete 240 ezer tagot számlál. A klubokban tanácsokat adnak az érdeklődőknek, tapasztalt gyűjtők mondanák véleményt, és tartanak előadásokat. (BUDAPRESS—APN) Kedd, szerda, csütörtök Értelmiségiek, diplomások, 5bx$ || . i‘M tir'Yisv í i | -csy iio-icrlárv: szellemi munkások Új úttörőtábor Tasson Gyanítom, hogy a most megjelent izgalmas szociológiai tanulmánykötet címét a szerkesztő és előszóíró, Huszár Tibor adta. Gyanúm alapja — a szokások ismerete nélkül is — egy három évvel ezelőtt megjelent könyv bevezetője, ahol az értelmiségi problémakör alapos ismerője ezt írta: „a szocialista társadalom értelmisége és a szocialista értelmiség nem szinonim fogalmak”. Majd később: „korántsem tekintünk minden diplomást értelmiséginek, s fordítva: korántsem kritériuma a diploma az értelmiségi mivoltnak.” A Kossuth Könyvkiadónál megjelent válogatás is bizonyítja mindezeket. A szerkesztő és a szerzők — ha mégoly objektívak is — olyan értelmiségiek, akik rétegtársaik számos égető kérdését dilemmatikus vonatkozásaiban ragadják meg. Vállalják, hogy lehetnek olyanok az olvasók közül, akiknek ez a vívódó felfogás mem rokonszenves. Marxista szociológusként az önismeret kimunkálásában — ha nem is egyforma színvonalon, változó módszerekkel — elkötelezett kutatók. Társadalmunk cselekvő részesei abban a tekintetben is: hogy nem tartják csúcsnak az eddig elért eredményeket, és nem választják el a jelen bírálatát a jövő perspektíváitól. A most napvilágot látott kötet egy jó ideje folyó kutatás egyik állomása, a maga befejezetlensé- gével, biztató jelzéseivel. Mégis jó, hogy — így és most — megjelent. Jó, mert válaszol kérdésekre, vitatkozik megállapításokkal és várhatóan újabb vitákat provokál. A műfaj — első olvasásra úgy tűnik — „száraz”, nehezebben érthető. „Száraz”, mert táblázatokkal, statisztikai adatokkal tarkított ez a könyv. S nehéz, mert bizonyos előismereteket igényel. Ugyanis, ha például meg akarjuk érteni az értelmiség társadalmi mobilitásának történeti alakulását, akkor ismernünk kell — legalább is nalgy vonalakban — a társadalom népgazdasági szerkezetét, növekedésének természetét és más fontos elemeit. Mégis izgalmas a válogatás, mert a látszólag ..száraz” táblázatok sok mindenről szólnak. Megtudhatjuk, hogv mennyi volt a húszas években az értelmiségiek fizetése, hogyan alakult az ötvenes években, és milyen volt hetvenegyben: Képet, kaphatunk arról, hogy ötven évvel ezelőtt egy diplomás havi jövedelme — ha volt állása — hogyan viszoÚJ KÖNYVEK nyúlt a munkáskeresetekhez és azt, hogyan volt ugyanez hét évvel ezelőtt. Sok mindenről árulkodnak ezek az adatok, de még érdekesebbek, és talán a legtöbb ellenkezést, vitát, egyetértést kiváltók a kutatók által levont következtetések. Az egyik szerzőpár ezt írja konkrét tényekre támaszkodva : „... az orvosi foglalkozási réteg a származás szerinti összetétel tekintetében zártabb, mint a mai magyar értelmiség egésze.” Mások viszont, úgy következtetnek, hogy „az általános iskola alsó és felső tagozata alig tekinthető egy egységes iskolatípus két összetevőjének, hogy az általános és középiskolák között is nagy az olykor indokolatlan távolság, hogy még távol vagyunk attól, s hogy a középfokú intézmények valóban egyenrangúak legyenek.” És folytathatnánk a sort olyanokkal, mint amit a mérnökökről írnak a szerzők. „Nem elég kiképezni azt a sokaságot. Ügyelni kell arra is, hogy képességeiket a legmegfelelőbb módon hasznosíthassák.” De ez a könyv- ismertetés sem szorítkozhat csupán az idézésre és felsorolásra, mert akkor ismételhetné magát a kötetet, amely nemcsak problémafelvető, de ismereteket terjesztő is. Bepillantást enged abba. hogy a jogvégzettek milyen széles körben tevékenykednek. Olvashatunk arról, hogy egyes értelmiségi csoportok miként ítélik meg a maguk és más diplomások helyzetét. Gondolkodásra késztét a mű abban a vonatkozásban, hogy kit tekinthetünk ma szellemi munkásnak. diplomásnak, értelmiséginek. Képet kaphatunk arról, hogy ki. kivel házasodik. Sejteti azt, hogy miért van bizonyos álszemérem akkor, amikor az orvosi hálapénzről — vagy ahogy manapság gyakrabban nevezik paraszolvenciáról — beszélünk. Bizonyítja azt is, hogy általában az orvosok havi átlagkeresete nem is olyan magas, mint sokan tudni vélik. Megtudhatjuk a felsőfokú végzettségűek demográfiai adatait és még sok mindent, ami már magában is szellemi csemegével kecsegtet. De a legfontosabb, hogv szinte minden tanulmány további tennivalóról beszél; csupa olyanról, ami a szerzők és olvasók közös ügve. ígv válhat az önismeret területén tevékenykedő szociológus a társadalom fejlődésének, a szocialista demokrácia elmélyítésének segítőjévé. Komáromi Attila B»i®IÍɧ k ~WÉ1 ’-1 MWIil • Tasson a Dózsa Termelőszövetkezet szocialista brigádjainak társadalmi munkájával kezdődött el egy Duna-parti úttörőtábor építése. Kutat már fúrtak, portásfülkét is emeltek a közösségek a nyáron, s tető alatt van a parancsnoki épület is (képünkön). A belső szerelés valószínűleg jövőre fejeződik be. (Ballal József) • „Előbb meleg víz folyjon a csapból, majd azután beszélhetünk kultúráról” — szólt közbe ingerülten egy férfi. A munkás- szállásokon élők közművelődési lehetőségeit feszegették a szak- szervezeti taggyűlésen, melynek légkörét felborzolta a nyers hangú vélemény: a tanácskozás két pártra szakadt. Voltak, akik helyeselték és azt hangoztatták, míg a vállalat munkásszállóin a szociális és egészségügyi ellátottság nem lesz „összkomfortos”, kár is az időt vesztegetni a művelődési témával. Mások viszont erősít- gették, 'hogy „egyik, feltételezi a másikat, nem lehet sorrendet állítani”, mivel csak a művelt ember igényli és tudja megbecsülni a kultúrált környezetet. Példákkal is érveltek: egyik nemrég épült munkásszállón — a gondnok a megmondhatója — bakancsostól fekszenek a vadonatúj paplanos heverőre, a pvc-pad- 16 csupa fekete lyuk, mert beletapossák az égő cigarettavéget. Az itt lakók tévét se nagyon néznek, szívesebben forgatják az ördög bibliáját. Csupán az új falak még nem orientálják az embereket tartalmasabb időtöltésre: olvasásra, tanulásra, klubfoglalkozásra ... Parázs vita kerekedett, de végül mégis nyitva maradt a kérdés: az I—IV. kategóriába sorolt szállodákban a komfort fokozat határozza meg a közművelődési szemléletet ? • Keresem a választ, főleg most, hogy az ősz egyre hosszabb estéin megváltozik a szabad idő program: mindenki szívesebben húzódik fedél alá, az otthon melegébe. Az ország több mint háromezer munkásszállójában százezer dolgozó tölti családjától távol az estéket, Az építőiparban minden harmadik ember... A „hétköznap” otthonában is ösztönösen keresik azt a családias keretet, mely kényelmet, pihenést és szórakozást ad. Életmódjuk javítását segíti elő az 1976-ban hozott minisztertanácsi határozat, mely kötelezi a tárcákat a munkás szálláshelyek korszerűsítésére. Az építőipar 89 munkásszállójából 45 felel meg ezeknek a követelményeknek. A MÁV-nak 102 szállója, 80 munkáslaktanyája és 400 Lakókocsija van, a színvonal itt is vegyes. Debrecen, Pécs, Szolnok, Veszprém munkásai új szállókban laknak. Budafokon az építők 1040 ágyas panelszállója „mindent tud”: a szobákban hideg-meleg víz, külön van gyengélkedő helyiség, tanulószoba, könyvtár. A fővárosban az Építőipari Szolgáltató Vállalat a 19 legnagyobb szálló gazdája, a tervidőszakban 400 millió forintot meghaladó összeget költ felújításra, korszerűsítésre. Tehát a szociális és egészség- ügyi feltételek megteremtése jó úton halad. Ebbe az összkomfortba azonban a művelődés is beletartozik. Legalább is bele kellene, hogy tartozzon. Százezer szállólakó. Városnyi népesség. Társadalmunknak nem lehet mindegy, hogy ezek az emberek az év mintegy háromszáz napjat milyen körülmények között töltik, s hogyan használják ki szabad idejüket. Sok köztük a fiatal, például Borsod megyében 57 százalék, Pest megyében 45, Budapesten 60—70 százalék a harminc éven aluliak aránya. Általános és szakmai műveltségük az átlagszínvonal alatt van, 60— 70 százalékuk betanított vagy segédmunkás, csaknem felének nincs meg a nyolc általános iskolai végzettsége, s akad köztük analfabéta is. • Van, aki éveken át úgy él, mint egy ágyrajáró. Hiányzik a közösségi élet — mondják —, s ezért nem vonzza őket otthonként a szálló, inkább sörözőkben ütik agyon az estét. Barátságok ritkán szövődnek, mivel gyakran cserélődik a munkásgárda a változó munkahelyek miatt Legtöbben már pénteken hazautaznak és hétfőn jönnek vissza. Marad a kedd, a szerda és a csütörtök. De mit lehet kezdeni három nappal? Sokat, nagyon sokat. Több vállalat munkásszállójában szervezi meg a szakmai továbbképzést, politikai tanfolyamokat. Ismeret- terjesztő előadások, szellemi vetélkedők színesítik a programot és rendszeres a klubfoglalkozás. Nem feltétlenül szükséges ehhez a főfoglalkozású népművelő. Segíthet a közeli művelődési ház, vagy akár a vállalat közművelődési bizottsága. A fiatalok tanul- ' nak, az idősebbek sorra veszik ki a könyvtárból a Jókai, Dickens, Balzac, Mikszáth regényeket. Kétségtelen, a család, az otthon távolsága közönyt szül, de egy jó közösség magával ragadja a leg- fáspltabb embert is. • Emlékszem, középiskolás koromban Radnóti-estet rendeztünk egy munkásszállón. Barakkban, építőmunkások között, terítő nélküli asztalok mellett, gya- lulatlan deszkából ácsolt padokon ültünk. A „díszlet”: vaságyak, vaskályha, lavórok, kékmázas vizeskannák. Az egyórás műsor után kérték, maradjunk még, folytassuk az előadást. A végén már a magyar órák tananyagából szavaltunk Petőfit, Aranyt, József Attilát, Adyt. Vacsorára is ott marasztaltak bennüket, hazai füstölt szalonnával, szikkadt kenyérrel kínáltak, hozzá citrom- pótlós ‘teát ittunk. Ennek a délutánnak a hangulatát nem lehet elfelejteni, épp ezért tudom: a művelődési igény felkelthető összkomfort nélkül is. Természetesen jó, ha együtt jár mind a kettő. De az bizonyos: nem csak a meleg vízen múlik, hogy valaki Hemingway öreg halászát elolvassa ... H. A. Olvasási szokások Bulgáriában Bulgáriában a 28 éven aluli vidéki fiatalok a legbuzgóbb olvasók. A legtöbbet a 18—23 évesek olvasnak: háromszor annyit, mint például a 39—49 éves felnőttek. Az országban megfigyelték az olvasási szokásokat. A házi könyvtár a korszerű falusi otthon elválaszthatatlan tartozéka. A falusiak csaknem 20 százaléka több mint 10 könyvet vásárol évente. A parasztság egyharmada minden évben 40 könyvvel gyarapítja könyvtárát. Vizsgálták az irodalmi ízlést is. Falun a líra kevésbé népszerű. Az idősebbek inkább a nagy klasszikus regényírókat, Iván Vazovot, Elin Pelint, Jordan Jovkovot kedvelik. A kor1 társak közül Ivan Hajtov a mai bolgár falu problémáit ábrázoló elbeszéléseit forgatják szívesen. Egyre népszerűbb a tényirodalom, a dokumentumregény. Az életrajz az idősebb falusiak kedvelt műfaja. G’ 1 yafcran látni azokat a bizonyos hirdetéseket az újságokban és hetilapokban. A biztosító társaságok fizetik őket, s a hirdetések azoknak az állampolgároknak lelikiismere- tére kívánnak hatni, akik majd alkalomadtán esküdtekként teljesítenek szolgálatot. A hirdetés lényege: valahányszor egy baleset nyomán megítéljük a panaszosnak a kártérítést, saját magunknak ártunk vele. Végül is nem a biztosító társaság fog szenvedni — magyarázzák nekünk, hanem a nagyközönség, mert amikor mi a panaszos mellett döntünk, a társaságoknak nincs más választásuk, minthogy felemeljék a havi tarifát. Nem tudom, önök hogy vannak vele, de engem mindez meggyőzött. A íantéziaképeim között megjelent egy eset, hogy egy súlyos gondatlanságból történő baleseti tárgyalás esküdtszékében foglalok helyet. Már valamennyi tanút meghallgattuk, és most az esküdtek szobájában gyűltünk össze ítélethozatalra. Az esküdtszék elnöke így szólt: — Nos, ez igazán szimpla eset. ART BUCH WALD: Kártérítés A tehenautósofőr szinte felnyársalta az áldozat kocsiját, megölte mindkét szülőt, és négy árvát hagyott hátra. A tanúbizonysá- gokból kiderül, hogy a teherautó fékjei hibásak voltak és a társaság mégis kiküldte a kocsit az útra. Mennyi kártérítést ítélünk meg a gyerekeknek? — Várjanak — kiáltottam közbe. — Ennél több is forog kockán. Mi lesz a szállítmányozási vállalat biztosítóival? Mi történik velük, ha jelentékeny összeget ítélünk oda a gyermekieknek ? — Ki kell majd fizetniük — válaszolta az egyik esküdt. — De végül is a ml zsebünkből fog kikerüLni — a magukéből és az enyémből . — Mi az ördögről beszél? — Nem olvassák a hirdetéseket? — folytattam. Valahányszor egy esküdtszék nagyobb összeget szavaz meg egy baleset áldozatának, végiül is nekünk, a nagyközönségnek kell fizetnünk érte. A biztosító társaság nem saját jókedvéből folytatja az üzletet. — Hát akkor miért? — érdeklődött egy másik esküdt. — Azért, hogy szolgálják a nagyközönséget. Havi dijat szednek be valamennyiünktől, hogy védjék életünket és tulajdontárgyainkat. Amíg nem kell nagyobb kártérítést fizetniük, addig felhőkarcolóikat építhetnek, beruházhatnak a tőzsdén, ingatlan - kölcsönöket bocsáthatnak ki, és támogathatják a televízió legjobb programjait. De ha el kell kezdeniük kifizetni a biztosítót- taifcnafk járó összeget, akkor súlyos pénzügyi nehézségek közé kerülnek, és nekünk, biztosítottaknak kell őket felsegélyeznünk. — Ezzel azt akarja mondani, hogy ne szavazzunk meg semmilyen összeget a baleseteseknek, mert a biztosító társaság veszélybe kerül? — Én csak annyit mondtat^ hogy mindent alaposan meg kell gondolnunk. Miért büntessük meg a szegény kis biztosító társaságot, amely ha elveszti az esetet, csak minket fog megbüntetni. — De hiszen pontosan erre valók a biztosító társaságok — torkolt le az egyik esküdt. — Ök azok, akiknek a kockázatot vállalniuk kell. A biztosítási szakma egy nagy szerencsejáték, és nekik az a dolguk, hogy fizessenek, ha veszítenek. — Pontosan ez a magatartás hajtja fel a biztosítási tarifákat országszerte. Valahányszor egy ügy a bíróság elé kerül, ezt mondjuk: „Hadd fizesse rá a biztosító ingét, gatyáját”. Miért inem lehetünk mi az első esküdtszék, amely kimondja: „Ami sok, az sok. Nem jutalmazunk embereket a mások hanyagságáért!” Még mindig nem értik? Hatalmunkban áll megállítani mindörökre a biztosítási tarifák szüntelen emelkedését. — Maga mit szívott mostanáig, hogy ilyen kótyagosaikat beszél? — Jól van, jól van — feleltem majdnem kiabálva. — Beleegyezem, akármilyen kártérítést szavaznak is meg az árváknak. De ha a biztosító társaságnak el kell adnia a tisztviselői számára fenntartott golfpályát, az a maguk lelki ismeretén szárad majd. Fordította: Zilahi Judit Á.