Petőfi Népe, 1978. október (33. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-07 / 237. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! PETŐFI NÉPE AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Gyorsítani kell a betakarítást, gabonavetést A legutóbbi évtizedben kevés olyan ősz volt, amelyik ennyire próbára teszi a mező- gazdaság és az élelmiszeripar dolgozóit, mint az idei. Más esztendőkben október 10-e tá­ján Bács-Kiskun megyében a napraforgó, a kukorica, a többi őszi termény és a zöldség­féle nagy részét a magtárba, a tároló-, fel­dolgozóhelyre gyűjtötték, a szőlőszüret pedig túljutott az első harmadán. Az idén nem ilyen kedvező a helyzet, mivel a lassú érés miatt a legtöbb termény betakarítása októ­ber második felére és novemberre tolódik át. Vajon, megfelelő lesz-e még akkor is az idő­járás arra, hogy biztonságba helyezzék a ter­mést és megóvják a minőségét. Ez a kérdés foglalkoztatja mindinkább az állami és szö­vetkezeti nagyüzemek, vállalatok és a mező- gazdasági szakigazgatás vezetőit, szakembe­reit. # A pirtói Május 1. Szakszövetkezetben őszi árpának készítik elő a magágyat; műtrá­gyát szórnak a szövetkezet gazdái. XXXIII. évf. 237. szám Ára: 90 fillér 1978. október 7. szombat HOLNAP: Időközi képviselő- és tanácstagválasztások-Mint arról lapunkban többször tájékozattuk olvasóinkat, a Ma­gyar Népköztársaság Elnöki Ta­nácsa a budapesti 2. számú, a Bács-Kiskun megyéi 14. számú, a Békés megyei 10. számú és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 13. számú országgyűlési képvise­lői választókörzetben — a képvi­selőd helyek meg üresedése miatt — az idén október 8-ára időközi képviselőválasztást tűzött ki. Be­számoltunk arról is, hogy ennék előkészítéseként a Bács-Kiskun megyei 14. számú választókerü­letben jelölőgyűlésekre került sor. Mint ismeretes, ennek a vá­lasztókörzetnek volt országgyűlé­si képviselője dr. Ortutay Gyula akadémikus, aki idén március­ban meghalt. A bácsalmási és a sükösdi je­lölőgyűlésen a jelenlevők egy­hangúlag elfogadták a Hazafias Népfrontnak a megyei pártbi­zottsággal, s a megyei tanács­csal egyetértésiben tett javasla­tát, hölgy dr. Mátyus Gábort, a Hosszúhegyi Állami Gazdaság igazgatóját jelöljék országgyűlési képviselőnek. A választókerülethez tartozó tíz településen: Bácsalmáson, Bácsbokodon, Bácsborsódon, Ér- sekcsanádon, Csávolyon, Felső- szentivánon, Tataházán, Mátétel- kén, Nemesnádudvaron és Sü- kösdön holnap kerül sor az idő­közi képviselőválasztásra. Vala­mennyi településen megtették a megfelelő előkészületeket. A megyei tanács legutóbbi ülésén hozott határozat alapján ugyanezen a napon, tehát vasár­nap megyeszer te időközi tanács­tagi választásokat is tartanak. A tanácstagi helyek megüresedése miatt az időközii választásra 24 település 34 választókörzetében kerül sor. Az alkotmányba foglalt jogok­kal, kötelezettségekkel élve hol­nap Bács-iKiskun megye több ezer lakosa járul a szavazóur­nákhoz. A megyei népfrontbi­zottság kérése, hogy valamennyi érdekelt állampolgár tegyen ele­get alaptörvényünkben biztosí­tott jogának és egyben kötele­zettségének, elősegítve ezzel ál­lamhatalmi szerveink további fo­lyamatos, egységes munkáját, amely valamennyiünk érdeke. Növelni lehet a termelést Kukorica-fajtabemutató Baján A Bajai Kukorica termelési Rendszer bajai és kalocsai járási partnergazdaságainak a szakem­berei részére tartottak pénteken kuk orica-fa j tabem u tatót és ta­nácskozást a Bajai Mezőgazdasági Kombinátban. A több mint száz résztvevőt Sibalin Antal, a BKR igazgatója köszöntötte, majd dr. Váczi Dániel, az Országos Fajta­minősítő Intézet tudományos fő- munkatársa beszélt a kukorica­termesztésről és fajtaellátásról. Megemlítette, hogy a kedvezőt­len időjárás az idén megnyújtot­ta a kukorica1 tenyészidejét, de egyhetes meleg, száraz idő esetén a növény valamelyest pótolná az érési elmaradást. A kukoricatermesztés eredmé­nyességét a megfelelő fajták is segítik, különösen azok az újak, amelyeket az elmúlt években vontak be a köztermesztésbe. Sajnos, ezek az úgynevezett po­tenciális genetikai termőképessé­gét — amit a kísérleti eredmé­nyek igazoltak —, a mezőgazda- sági üzemek átlagai meg sem kö­zelítik. Országosan csupán ötszá­zalékos e tekintetben a fajta ki­használása, ami egyben azt is mutatja, hogy a jövőben a ter­melési technológia és a műszaki feltételek javításában lesz első­sorban legtöbb tennivalójuk az üzemeknek. A kutatók feladata, hogy az időjárási körülmények­hez; a hideghez, szárazsághoz jobban alkalmazkodó, nedvessé­get gyorsan elpárologtató, a sűrű vetésben is nagy termésre ké­pes, erős, szilárd szárú kukorica­fajtákat nemesítsenek és ezzel is bővítsék a genetikai alapokat Nagyobb figyelmet kell fordí­tani a jövőben a silókukorica termesztésére is, főként olyan fajták meghonosításával, ame­lyeknek cső- és szemtermése ma­gas, hogy — mint az előadó mon­dotta —, ne zöld vizet hanem energiát adó takarmányt ter­messzünk. A Martonvásáron előállított hibridkukoricákról dr. Horváth János, az intézet osztályvezetője szólt. Korai érésű, a jelenleginél magasabb beltartalmi értékű ku­korica nemesítése a célja a mar- tonvásári intézet kutatóinak. Je­lenleg 16 korai fajta jelöltjük van, s ennek negyede minőségben is felülmúlja a termesztésben levő­ket. Dr. Kocsis Gáborné, a Szarvasi Öntözési Kutató Intézet osztály­vezetője azt kérte, hogy terjesz- szék el a minőségileg jobh, ma­gasabb beltartalmi értékű kuko­ricahibrideket, jóllehet ezek po­tenciális termőképessége alacso­nyabb, mint a többi fajtáé, vi­szont a kukoricaszemekben levő lizin fehérje mennyisége sokkal kedvezőbb. A takarmánykísérle­tekre hivatkozott dr. Pintér La­jos, a Szegedi Gabonatermesztési Kutató Intézet főmunkatársa, amikor előadásában a kukorica minőségének jelentőségéről be­szélt Elmondta, hogy a korábbi­nál magasabb lizintartalmú ku­korica etetésével mintegy 20 szá­zalék abrakot, kukoricát lehet megtakarítani. Az intézet új faj­tái közül a Szeged SC 444-es faj­tához fűznek nagy reményeket A Bajai Kukoricatermelési Rendszer megalakulása óta foko­zott figyelemmel kíséri a hazai és a külföldi kukoricatermesztést, fajtaelőállítást. Együttműködési szerződést kötöttek a kutatóinté­zetekkel, s a fajtajelölteket a ter­melési rendszer saját kísérleti te- . lepein próbálják ki. Mindezekről Állaga János, a BKR kukorica- ágazatának- vezetője szólt. Meg­említette, hogy a kísérletekben szerepelt legjobb hibrideket nem­csak hazánk hat különböző he­lyén létesített nagyüzemi fajta- összehasonlitó területen próbál­ják ki, hanem a moldáviai, a bul­gáriai és a csehszlovákiai BKR- partnergazdaságokban -is. Az el­múlt öt esztendőben összehason­lították a kísérletekben és a nagyüzemekben elért termésátla­gokat, a különbség 23 százalék volt a kettő között, ami annyit jelent, hogy a már országos ösz- szehason 1 ításhan megemlített 54 százalékos fajtakthasználás a BKR-ben eléri a 77 százalékot. A következő évre a BKR 39 fajtát ajánl a partnereknek. A tanács­kozás részvevői ezután a Bajai Mezőgazdasági Kombinát máté- házi kerületében tekintették meg a kísértei parcellákat, ahol a kutatóintízetek munkatársai vá­laszoltak kérdéseikre. Cs. I. Pénteken tanácskozott Kecs­keméten a Bács-Kiskun megyei mezőgazdasági szervezési bizott­ság, hogy a szőlőszüret, a kukori­ca-betakarítás, terményszállítás és -szárítás feladatait összegez­ze, megoldást találjon a műtrá­gya-, az üzemanyag- és gépalkat­rész-ellátás gondjaira. Bács-Kis­kun megyében a mezőgazdasági üzemek minden hektárján éven­te átlagosan 400 mázsa terményt kell megmozgatni, s ennek a mennyiségnek több mint 70 szá­zaléka az őszi csúcsmunkák ide­jére jut, amikor az időjárás egy­re kedvezőtlenebbé válik. Az idén a 130 ezer hektár ku­korica zöme 60—65 százalékos érettségi fokú október elején. Nedvességtartalma is jelentős, ezért a kombájnolása, szárítása nagy figyelmet és még több anyagfelhasználást igényel. A ter­mény érésének háromhetes ké­sedelme a kukorica betakarítását nem a kombájnnal felszerelt adapterek, hanem a terményszá­rító üzemek teljesítőképességének függvényévé tette. A mezőgazda- sági üzemek összefogása, a köl­csönös segítség vezet megoldásra, amelynek számos példájával le­het találkozni Bács-Kiskun me­gyében, A Kiskunhalasi Állami Gazda­ság a balotaszállási közös gazda­ságnak és a kiskunhalasi Vörös Október Tsz-nek is szárítja a ter­ményét, hogy a szövetkezetek kombájnosai késedelem nélkül takaríthassák be a kukoricater­mést. Baja és Bácsalmás térsé­gében is kialakult hasonló együtt­működés. Az állami gazdaságok, szövet­kezetek, valamint a gabonaipar szárítóüzemeinek megfelelő ki­használását teszi lehetővé a kom­bájnolt kukorica fóliás tárolása, amelyet a csávolyi Egyesülés Ter­melőszövetkezet évek óta sikere­sen alkalmaz. Ezzel a módszerrel a terménybetakarító gépek tel­jesítményét nem csökkenti a szá­rító üzemek kapacitása, hiszen átmeneti időszakra a nedves ter­mény is megóvható a szárításig. A Bács-Kiskun megyei AGRO- KER Vállalatnak a készletei al­kalmasak arra, hogy a mezőgaz­dasági üzemek a szükséges meny- nyiségű fóliatakarót megvásárol­hassák. A nagy mennyiségű termény víztelenítése a korábbinál több energia-felhasználást igényel, amit a gáz-, a villamósenergia- valamint a fűtőolaj-szolgáltató vállalatokkal kötött szerződéseik­ben annak idején nem tudtak rögzíteni. Minden szem terményt a legkisebb veszteséggel, s meg­felelő minőségben kell betakarí­tani, ezért a mezőgazdaság ener­giaigényeit ki kell elégíteni. Az AGROKER Vállalat május óta nem kapott elegendő vagont a MÁV-tól, hogy a talajerőpót­láshoz szükséges anyagokat a műtrágyagyáraktól elszállítsa. A közös gazdaságok a megsokszoro­zódott őszi tennivalók miatt alig tudtak vállalkozni arra, hogy sa­ját járműveikkel 250 kilométer­ről szállítsák Bács-Kiskun me­gyébe a különböző vegyi anyago­kat. A hiányos műtrágyaellátás miatt még inkább megnő a szer­ves anyag felhasználásának a je­lentősége. A megye mezőgazda- sági üzemei 32 ezer hektár istál­lótrágyázását irányozták elő, megfelelő szervezéssel, gépátcso­portosítással ennél nagyobb terü­leten is elvégezhető ez a munka. K. A. • Megkezdődött a szőlőfeldolgo­zás a Kiskőrösi Állatni Gazdaság borsai borkombinátjában. Képün­kön ; a bócsai Szőlőskert Szak- szövetkezet szőlőjét fogadja fel­dolgozásra a borászati üzem. (Straszer András felvételei) A Szakszervezetek Országos Tanácsának ülése A magyar szakszervezetek legutóbbi kongresszusa óta vég­zett munkát összegezte és a további feladatokat szabta meg pénteki ülésén a Szakszervezetek Országos Tanácsa. Az ülé­sen részt vett és felszólalt Németh Károly, az MSZMP Poli­tikai Bizottságának tagja, a KB titkára is. A magyar szakszervezett moz­galom helyzete alapvetően jó, s tevékenységének erősítése nem kíván sem politikád, sem jogi rendezést — mondotta besizámo- •lójábain Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára. A szociiailiisíta viszony ok­nak megfelelő jogkörrel, hatás­körrel és ónál Írósággal rendelke­zik. A párt tudatos és következe­tes poliitikájárnak jegyében társa­dalmunkban a magyar szakszer­vezetek önálló politikai ténye­zőkké váltaik. Minden alapvető cél meghatározásában érvényesül a szakszervezeti mozgalom véle­ménye; részese tehát minden döntésnek, s ez növeli társadal­mi felelősségét ás. Gáspár Sándor aláhúzta, hogy a munfcáshatallom erősítése min­dig aillapvétő feladata volt és ma­rad a mozgalomnak. Fontos feladat, hogy a szak- szervezetek pontosan kövessék és befolyásolják iaz üzemekben a gazdálkodás minden folyamatát, s a 'közös célok érdekében lépje­nek föl a munka hatékonyságá­nak javításáért, mozgósítsanak gyorsabb előrehaladásira, s a fe­gyelmezett, felelősségteljes mun­kára. Az üzemi demokrácia fórumai is lehetőséget nyújtanak ama, hogy a szakszervezeti testületek áttekintést kapjanak a tenniva­lókról. Erősíteni kell azt a szem­léletet, amely nem tűri el a ha­nyagságot, a lazaságot és változ­tat azon, ami javításra szarul. Hangoztatta, hogy á szákszer­vezetek termelést segítő érdekvé­delmi munkája szoros egységet alkot. Az utóbbiról szólva rámu­tatott, hogy a szakszervezett moz­galom osztályalapon védelmezi az egyes dolgozók érdekeit. A 'kö­vetkező időszakban erősíteni kell az egyéni érdekvédelmet, még többet ké1! törődni a dolgozók­kal. s egyben erőtelienen szorgal­mazni kell a munkahelyi hiá­nyossá vök megszüntetését. a munkafegyelem erősítését Kitért arra, hogy tana szí slatok szerint sok még az ügyintézésben m bü­rokrácia és a nemtörődömség. A bürokratizmus, a télektelenség oh,ián. társadalmunktól idegen ie- íenség. amely nagy ikárt okoz. Határozottabban kéll tehát fel­lépni az efféle káros jelenségek ellen. A szakszervezetek munkáját is meg 'kéül tiszti tanti a bürokrati­kus vonásoktól. Változatlanul fontos és sürgető telendő a töme­gek közötti munka gyorsabb üte­mű javítása. Ehhez a korábbinál jobb feltételeket biztosít a szak- szervezeti bizalmiak jogainak ki­bővítése, az üzemi demokrácia fejlesztése. Gáspár Sándor végezetül be­szélt arról, hogy a kongresszus óta éltéit időszakban a magyar szakszervezetek nemzetközi kap­csolatai tovább bővültek, erősöd­tek. Németh Károly felszólalása Ezután vita következett, amely­ben felszólalt Németh Károly is. Bevezetőben szólt a szakszerve­zetek jelentőségéről, munkájáról. Hangsúlyozta, a szakszervezetek országunkban aktív részesei a politika alakításának és végre­hajtásának — mondotta. Tevé­kenységükkel hozzájárulnak a munfcásihaitalöm politikai és gaz­dasági alapjainak erősítéséhez, s ez társadalmi fejlődésünk egyik fontos, nélkülözhetetlen föltétele. A szak szervezeti mozgalom egyre jobban betölti szerepét tár­sadalmunkban. A szakszerveze­tek félallősen élnek önállóságuk­kal, részesei az eredményeknek és osztoznak a gdndofcban is. . Számottevőek és elismerésre méltóik azok az eredmények, a mélyeiket sajátos feladataik vég­rehajtásaiban érték el. A Közpanlti Bizottság titkára ezután gazdasági kérdésekről be­szélt. Elmondotta: az. első nyolc hónap termelési. gazdálkodási adatai azt mutatják, hogy az ipar teljesíteni fogja idei tervét; ter­melésének növékedébe meghalad- ia a hat. százalékot, s ez a növe­kedés tettes egészében a termelé- 'kenvséz emelkedéséből származik Azok az iparágak fejlődtek ar* át­lagárnál gyorsabban, amelvek leginkább segítik a termelési sz“rk°rzet kívánatr»z átalakítását. Gazdasági. külkereskedelmi kapcsolataink a szocialista or­szágokkal a tervek szerint ala­kultak, tőkés fizetési mérlegének egyenlege a tervezettnél kedve­zőbb. A Központi Bizottság titkára, elemezve népgazdaságunk hely­zetét, szólt az intenzív fejlesztés követelményeiről és a nehezebb külgazdasági feltételekről. A nagyarányú világpiaci áremel­kedések igen érzékeny anyagi veszteségeket okoztak a magyar népgazdaságnak. Hangsúlyozta, hogy gazdasá­gunk gyakorta a lehetségesnél lassabban reagált a külgazdasági feltételek változására. Nehézsége­inkhez munkánk gyengesége is hozzájárult. A hatékonyság fo­kozásának eddigi ütemével nem lehetünk elégedettek. A terme­lési szerkezet sokkal határozot­tabb fejlesztésére van szükség. íMegállapította, hogy gazdaság- politikánk fő vonalán nem kéll változtatni. A Központi Bizott­ság áprilisi határozatának szel­lemében a végrehajtást kell kö­vetkezetessé tenni, a gyakorlatot kell fejleszteni. Mind a gazdasá­gi egyensúly helyreállítása, mind az életszínvonal rendszeres eme­lése a gazdaság intenzív fejlesz­tését, a rendelkezésre álló anya­gi és szellemi érőförrások éssze­rűbb felihasználását követeli meg: más szavakkal fordulatra van szükség, a minőség, a ha­tékonyság irányába. Németh Károly részletesen szólt azokról a léhe tőségekről, tartalékokul, amelyek a ver­seny képeá-term elés fokozásában, a jobb üzem- ét munkaszerve­zésben, a vállalatok tervszerűbb együttműködésében, a hatéko­nyabb munkában, gazdálkodás­ban rejlenek. Az ülésen végezetül személyi kérdésekről tárgyaltak —, Gál Lászlónak, a SZOT főtitkárhe­lyettesének előterjesztésére ki­egészítették a SZOT Elnökségét és Titkárságát. Megválasztották a SZOT elnökségi tagjának, il­letve alelnökének Palotai Károly nyugdíjast, a SZOT Társadalom- biztosítási Főigazgatóság volt he­lyettes vezetőjét. Megválasztották az elnökség és titkárság tagjá­nak, valamint a SZOT titkárá­nak dr. Csehák Juditot, az Or­vos-Egészségügyi Dolgozók Szak- szervezetének jelenlegi titkárát, valamint Sólyom Ferencet, az Építő-, Fa- és Építőanyag-ipari Dolgozók Szakszervezetének volt titkárát. (MTI) BEFEJEZTÉK A TÁRGYALÁSOKAT MOSZKVÁBAN A Szovjetunió és Szíria elítéli a kiilónutas rendelési kísérleteket — A Szovjetunió és Szíria el­ítéli az arab népek törvényes ér­dekeit megkárosító, különutas rendezési kísérleteket és aláhúz­za az igazságos és átfogó közel- keleti rendezés szükségességét, amelyet csak minden érdekelt fél — beleértve a Palesztinái Felsza- badítási Szervezet — részvételé­vel lehet elérni — mutat rá egye­bek között az a közlemény, ame­lyet pénteken adtak ki Moszkvá­ban a szovjet—Szíriái tárgyalá­sók befejezésérőL LeonyüJ Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsa Elnökségének el­nöke, Alekszej Koszigin, a Szov­jetunió Minisztertanácsának elnö­ke, Aíidrej Gromiko külügymi­niszter, Dmitrij Usztyinov hon­védelmi miniszter, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjai pénteken a Kremlben befejezték a Hafez Ásszad szíriai államfővel előző nap megkezdett tárgyalá­sokat. A baráti légkörű pénteki tár­gyalásokon folytatták a közel-ke­leti helyzet megvitatását. Hafez Asszad elnök tájékoztatta a szov­jet vezetőket a Szilárdság Front­ja vezetőinek szeptember 20. és 23. között Daimaszkuszban meg­tartott tanácskozásáról és az ott elfogadott határozatokról. A Szí­riái államfő hangsúlyozta, hogy a tanácskozás résztvevői — a ha­ladó arab államok és a Palesz­tina! FeLszabadítási Szervezetve­zetői — kategórikusan elutasítot­ták a Camp Davidben elfoga­dott dokumentumokat és elítél­ték a jelenlegi egyiptomi vezető­ség kapituláns politikáját. Szovjet részről kiemelték, hogy a Szovjetunió a jövőben is támo­gatást nyújt Szíriának és a tar: tás közel-keleti rendezésért fel­lépő más arab államoknak. A felek áttekintették a baráti szovjet—szíriai kapcsolatok fejlő­désének fő irányait is. Nagy meg­elégedéssel állapították meg, hogy sikeresen fejlődik a sokoldalú együttműködés. * A felek megállapodtak a tár­gyalásokról kiadandó közös köz­lemény szövegében, amelyet ké­sőbb tesznek közzé. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom