Petőfi Népe, 1978. október (33. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-07 / 237. szám

2 • PETŐFI NÉPE • 1978. október 7. Nigéria, Szomália és Ciprus képviselőinek felszólalása az ENSZ-közgyülés ülésszakán események sorokban BUKAREST A 13 aradi vértanú kivégzésé­nek 129. évfordulóján, pénteken dr. Biczó György, a Magyar Nép- köztársaság bukaresti nagyköve­te és Lukács József ezredes, ka­tonai attasé koszorút helyezett el az aradi vesztőhelyen levő emlék­műnél. A koszorúzáson megje­lent több száz aradi lakos is. VARSÓ Harminc év után ismét jelen­tős béketanácskozás színhelye Wroclaw városa — pénteken itt nyílt meg a Béke-világtanács szervezésében az értelmiségiek nemzetközi értekezlete. A házi­gazdák mellett 120 küldött képvi­seli Európa, Afrika, Ázsia és Amerika szervezeteit. NEW YORK Az ENSZ-közgyűlés 33. ülés­szakának általános vitájában csü­törtökön szólalt, fel Nigéria, Szo­mália és Ciprus képviselője. Henry Adefope nigériai kül­ügyminiszter sürgette a Bizton­sági Tanácsot: a dél-afrikai fajüldöző rezsim elszigetelése céljából akadályozza meg, hogy Pretoria újabb kölcsönhöz jus­son, és tegyen kötelezővé bizo­nyos általános gazdasági szank­ciókat. Nigéria képviselője sür­gette a világszervezetet: része­sítse nagyobb támogatásban a dél-afrikai felszabadító mozgal­makat. A nigériai külügyminiszter el­Erőfeszítések ítélően szólt Smith rhodésiai mi­niszterelnök egyesült államok­beli látogatásáról, s közvetve bí­rálta a washingtoni kormányza­tot, amiért engedélyezte a rhodé­siai kormányfő beutazását. Abderahman Dzsama Barre Szomáliái külügyminiszter felszó­lalását szinte kizárólag a Szov­jetunió és Kuba elleni vádasko­dások töltötték ki a Szomáliái agressziót sikeresen visszaverő Etiópiának nyújtott támogatás kapcsán. Szpirosz Kiprianu ciprusi el­nök felszólalásában felhívta a figyelmet arra, hogy amennyi­ben nem sikerül jelentős hala­dást elérni a leszerelés téréin, az anyagi veszteségek elsősorban a fejlődő országok gazdasági és társadalmi fejlődését hátráltat­nák. A ciprusi kérdés rendezéséről szólva Kiprianu aláhúzta, hogy ennek az ENSZ erre vonatkozó határozatai végrehajtásán kell alapulnia, mentesnek kell lennie mindenfajta külső beavatkozás­itól. A ciprusi elnök támogatta a Szovjetuniónak azt a javasla­tát, hogy az ENSZ égisze alatt üljön össze nemzetközi értekezlet a kérdés megtárgyalására. E konferencia döntően hozzájárul­na ,a ciprusi kérdés rendezésé­hez és a szigetország független­ségét és szuverenitását' is meg­bízhatóan szavatolná — mondot­ta Kiprianu. a libanoni tűzszünetért • A fehertelepes rezsim üldözése elől sok ezren menekülnek Rhode­siából a szomszédos független országokba. A Zimbabwei Afrikai Népi Unió több tábort szervezett részükre Zambiában is. Képünkön: a szervezet szabadtéri iskolája Lusaka külvárosában. NAIROBI A kelet-afrikai Kenyában pén­teken Dániel Arap Moi ügyveze­tő elnököt választották meg egy­hangúlag az ország egyetlen po­litikai pártja, a Kenyai Afrikai Nemzeti Unió (KANU) elnökévé. E választással gyakorlatilag el­dőlt, hogy Jomo Kenyatta augusz­tusban elhunyt államfő utódja véglegesen is a volt alelnök lesz. A politikus a tervek szerint október 14-én teszi le a hivatali esküt. GENF ___________________________ P énteken Genfben újabb ülést tartott a hadászati támadó fegy­verrendszerek korlátozásával kap­csolatos tárgyalásokon részt vevő szovjet és amerikai küldöttség. (TASZSZ) BEJRUT Fokozódó diplomáciai erőfeszí­tések, Libanonra gyakorolt nem is titkolt izraeli katonai nyomás, változatlan, csak éjszakára csi­tuló tüzérségi párbajok jellemez­ték a helyzetet pénteken Liba­nonban. Szelim Al-Hossz libanoni kor­mányfő a sajtó képviselői előtt azt hangsúlyozta, hogy a liba­noni válság megoldásának kul­csa a libanoni nép kezében van. E megoldásnak globálisnak kell lennie, azaz ki kell terjednie min­den olyan kérdés rendezésére, amely ma megosztja Libanont és a libanoni népet Az ágyútűz pénteken már a fő­város eddig csöndes nyugati ne­gyedeit is elérte. Mint a UPI amerikai hírügynökség bejelentet­te, bombák robbantak az ameri­Francia-olasz pártközi megállapodás PÁRIZS A francia és az Olasz Kommu­nista Párt csütörtökön megálla­podott abban, hogy közös akció- kai készül fel az Európai Parla­ment képviselőinek jövő évi, köz­vetlen szavalással történő meg­választására. Enrico Berlinguer, az OKP főtitkára és Georges Marchais, az FKP főtitkára Pá­rizsban állapodott meg ebben. A tárgyalásaikról kiadott közös köz­lemény megjegyzi f a két párt együttműködik, annak ellenére, hogy az Európai Gazdasági Kö­zösséggel szembeni politikájuk­ban vannak különbségek. Az Európai Parlament az EGK leg­főbb szerve. Az FKP ellenzi, hogy az Euró­pai Parlamentet az általános sza­vazati jog alapján válasszák meg, mert azt a francia nemzeti füg­getlenségre nézve veszélyesnek tartja. Az Olasz KP támogatja a jövő évi .választások ilyen lebo­nyolítását. (Reuter) Menekültek iskolája Kiképzőtábor Zambiában • A rhodésiai fajüldöző kormányzat ellen fegyveresen küzdő mozgal­mak egyike a Zimbabwei Afrikai Népi Unió. Képünkön: újoncok a szervezet egyik kiképzőtáborában. (Telefotó—AP—MTI—KS) kai nagykövetség közvetlen szom­szédságában is. A hírügynökség szerint a lövedékek a falangista csoportok ágyúiból származtak. Az AFP francia hírügynökség Washingtonban keltezett jelenté­sében közölte, hogy az amerikai külügyminisztérium hivatalos bejölentése szerint 3 lövedék a nagykövetség közvetlen közelé­ben, egy pedig a követség épü­letének udvarán robbant, köny- nyebben megsebesítve egy ame­rikai alkalmazottat és öt libanoni személyt. Izrael nem adott hivatalos ma­gyarázatot a csütörtök esti táma­dásra, amelynek során izraeli ha­jók ágyúzták Bejrútot. Az AFP francia hírügynökség szerint Iz­rael biztonsági erői csütörtök óta riadókészültségben vannak, te­kintettel arra, hogy október 6-án van az 1973-as közel-keleti há­ború ötödik évfordulója. Genfi jelentések szerint Wald­heim ENSZ-főtitkár különmegbí- zottja, Szadruddin Aga Khan af­gán herceg szombaton indul Li­banonba, hogy ott, egyelőre nem világos, hogy milyen eszközökkel — elősegítse a tűzszünet megte­remtését. Szabad Al-Ahmad A1 Dzsabir Al-Szabah kuvaiti külügyminisz­ter pénteken azonnali tűzszüne­tet sürgetett Libanonban és fel­ajánlotta Kuvait jószolgálatait a válság rendezésére. A libarloni vérontás megakadályozását, az ellenségeskedések beszüntetését sürgette ugyanezen a napon a nyugatnémet kormány is a Szí­riái, libanoni, izraeli külügymi­niszterekhez és az Arab Liga fő­titkárához intézet üzenetében. NAPI KOMMENTÁR Atomvita- Svéd módra Ki hitte volna, hogy az atom „robbantja szét" a svéd koalí­ciós kormányt? Pontosabban, az újabb két atomerőmű terve, ame­lyet a centrum párt két koalíciós partnere: a konzervatív mérsé­kelt koalíciós párt és a néppárt szorgalmazott, a centrum viszont elvetett. Fálldin kormányfő, a centrum párt elnöke lemondott, hivatkozva arra, hogy nem sike­rült kompromisszumos megoldást találni. Két évet ért hát meg Svédor­szág jobbközép koalíciója. Előtte 44 évig szociáldemokraták irá­nyították a skandináv semleges állam sorsát. Nevükhöz fűződik az úgynevezett svéd modell meg­teremtése: a kétségkívül rendkí­vül sokoldalú szociális biztonság és a jólét stabilizálása, a dolgozó rétegek és az állam érdekeinek összehangolása. Éppen most két éve azonban . a svéd szociálde­mokrácia — amelyet kívülről tá­mogatott a kommunista párt is — vereséget szenvedett a választá­sokon. Palme miniszterelnököt hármas koalíció élén a centrum párt vezére. Fálldin váltotta föl. A roppant energiaigényes svéd nemzetgazdaságban hosszú évek óta állandó vita témája: az olaj­behozatalt fokozzák-e, vagy pedig az atomerőművek számát növel­jék. Magam is megcsodáltam Stockholm egyik újonnan épült, látványos alvóvárosának nukleá­ris energiával működő, szinte alig észrevehető és állítólag teljes biz­tonsággal üzemelő höközpontjút. Hat atomerőmű működik az or­szágban, s most újabb kettő épí­tése miatt tört ki a vihar. Kétségtelen, hogy az olajárak rohamos emelkedése miatt a svéd atomprogram hívei joggal védel­mezték álláspontjukat: az erőmű­vek kidolgozott és bevált tech­nológiája révén tetemes deviza- kiadástól kímélhették meg az or- . szágot. Ám a most kirobbant kor­mányválság mögött nem lehet csu­pán az aitomviitám utalni. Valószínű, hogy a koalíció le­mondása mögött más problémák is meghúzódnak. Nevezetesen: a jobbközép kabinet nem volt ké­pes összehangolni: a három koalí­ciós partner gazdaságfejlesztési terveit, amelyek — legalább is a két évvel ezelőtti választások ide­jén — meglehetősen elnagyol­taknak és általánosaknak, éle­sebben fogalmazva, kellően át nem gondoltaknak tűntek. A svéd ipar tekintélyt szerzett magának a világpiacon, de az utóbbi 24 hónapban különösebb sikerrel nem dicsekedhetett. Az életszín­vonal kilátásba helyezett növelé­se — nyilvánvalóan külső okok miatt is — elmaradt. Így aztán Fálldin miniszterel­nök lemondásához jó ürügyül szolgáit az atomerőművek körüli vita. A parlamenti erőviszonyok ismeretében a svéd atomvita fel­hőjének eloszlása azonban nem várható máról holnapra. Gy. D. LAPSZEMLE Takarékossági kényszer Kínában PEKING A kínai sajtó egy Santung tar­tományi vidéki ‘bankfiók dolgozó­jának levelét közli, amelyben til­takozását fejezi ki a felsőbb iszer- vek által a lakosságra kényszerí- tett takarékbetétek miatt. A le­vél írója rámutat, hogy immár húsz éve dolgozik egy falusi bankfiókban. Régebben a kínai népi bank helyi fiókjai népszerű­ek voltak, mert kölcsönökkel se­gítettek a parasztok gondjain. Vá­laszul az emberek szívesen he­lyezték el a bankban megtakarí­tott pénzecskéjüket. Ma már azonban gyökeresen más a hely­zet. A parasztok messze elkerü­lik a helyi bankfiók embereit és afféle vérgehajtóknak tartják őket. A lakosság megváltozott maga­tartását a levélíró a következők­kel magyarázza: egy idő óta lé­nyegesen megváltozott a politi­ka. Megszűnt az önkéntes taka­rékosság és helyét a takarékossá­gi kényszer vette át. A területi, a körzeti és a helyi bankok köte­lezően előírják, hogy a kommu­nák, a termelő brigádok és cso­portok milyen összegű takarék- betétet helyezzenek el a bank­ban, legkevesebb egy évi időtar­tamra. A kommuáák parasztjai tehát kötelesek ,(megtakarítani” a rájuk kirótt összegeket és ta­karékbetétet nyitni. A rájuk ne­hezedő nyomás következtében egyes kommunatagak kénytele­nek eladni házi állataikat és ke­nyérgabonájukat, hogy előteremt­sék a kényszertakarékosság össze­gét. A termelő brigádok és cso­portok egyrésze kiárusítja a kol­lektív tulajdont, hogy ily módon segítsen takarékosságra kényszk- rített tagjainak helyzetén. A vá­rosokban dolgozó hozzátartozók saját takarékbetétjeiket utalják át falusi rokonaiknak, hogy se­gítsenek rajtuk. S azokat a pénzügyi dolgozó­kat, akik szót emelnek a takaré­kossági kényszer politikája ellen, feletteseik azzal vádolják meg, hogy elhanyagolják munkájukat és a „jobboldali konzervativizmus” hibáját követik el. Közli a sajtó a kínai népi bank Santung tartományi köz­pontjának válaszát is a fenti le­vélre. A bank illetékesei megala­pozottnak minősítik a levélíró panaszát és elismerik, hogy a kényszertakarékosság gyakorlata helytelen, sőt „ellentétes a kínai párt és kormány hivatalos poli­tikájával.” (MTI) AZ NDK MEMZETI ÜNNEPÉN Példamutató 29 esztendő Aki ma az NDK-ban megfor­dul, a békés építőmunka meg­annyi jelével, eredményével ta- » lálkozhat. A takaros családi há­zak, az ízléses gonddal megalko­tott új lakótelepek Berlinben, Erfurtban, Drezdában és másutt csodálatra késztetik a látogatót. De csodálatra késztetik a féltő gonddal megőrzött vagy helyre­állított műemlékek, s először iga­zán csak Drezda tudatosan meg­hagyott romjai emlékeztetik a szörnyű múltra ... Aztán belefe­ledkezik Weimar múzeumaiba, a romantikus városka forgatagába, de Buchenwald kapuinál ismét kísért a dermesztő borzongás . .. Harmincon innen szinte hihetet­len, hogy az ott látott szörnyű­ségek megtörténhettek... A hitleri fasizmus szétzúzása után az egész német nép számá­ra adva volt a lehetőség a de­mokratikus fejlődésre. Ez a fo­lyamat az Elbától keletre ’ már 1945 májusában megkezdődött: államosították a bankokat, a gyá­rakat, a nagybirtokokat, a mun­kásosztály két pártjának egyesü­lésével létrehozták a Német Szo­cialista Egységpártot, s megkezd­ték az újjáépítést. Ám a hábo­rús uszítás, a hidegháború hívei nem tudtak és nem akartak bele­nyugodni az ilyen irányú fejlő­désbe. 1949 szeptemberében, hogy megakadályozzák az egységes, bé­kés és demokratikus Németország létrejöttét, egyoldalúan kikiáltót-' ták a Német Szövetségi Köztár­saságot. Erre volt a válasz az Elbától keletre a Német Demokratikus Köztársaság megalapítása. A né­met nép munkás-paraszt államá­nak lakóira súlyos örökség nehe­zedett akkor, 1949. október 7-én, 'amikor elhatározták: minden ere­jükkel, ' legjobb képességükkel azérl munkálkodnak, hogy meg­mentsék az emberiséget a fasiz­mus újabb pusztításaitól.1 Azóta 29 esztendő telt el. Az Üdvözlő táviratok az NDK nemzeti ünnepe alkalmából ERICH HONECKER elvtársnak, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága főtitkárának, a Német Demokratikus Köztársaság Államtanácsa elnökének; ­WILLI STOPH elvtársnak, a Német Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsa elnökének BERLIN Ai' Kedves Elvtársak! '-*<♦ A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, Minisztertanácsa, az egész magyar nép nevében szívélyes, elvtársi üdvözletünket küldjük önöknek és a Német Demokratikus Köztársaság testvéri népének nemzeti ünnepük, a Német Demokratikus Köztársaság megalakulásának 29. évfordulója alkalmából. Népünk ismeri és nagyra értékeli azokat a kiemelkedő sikereket, amelyeket a Német Demokratikus Köztársaság dolgozó népe a Német Szocialista Egységpárt vezetésével, a fejlett szocialista társadalom épí­tésében, a szocialista ipar, mezőgazdaság, kultúra és a tudomány fej­lesztésében elért. A Német Demokratikus Köztársaság síkraszáll a nemzetközi béke és biztonság megszilárdításáért, tevékenyen hozzá­járul a szocialista országok testvéri közössége együttműködésének elmélyítéséhez, internacionalista támogatást nyújt a nemzeti függet­lenségért és a társadalmi haladásért küzdő népeknek. A Német Demokratikus Köztársaság népe a szocialista építőmunká­ban elért kimagasló sikereivel, kiállásával, a szocializmus, a béke és a társadalmi haladás ügye mellett, világszerte tekintélyt és megbecsü­lést szerzett az első német munkás-paraszt államnak. őszinte örömünkre szolgál, hogy az 1977-ben megújított barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási egyezmény alapján len­dületesen fejlődik országaink sokoldalú együttműködése, erősödik né­peink testvéri barátsága. Pártjaink a marxizmus—leninizmus és'a proletár internacionalizmus elveivel összhangban együtt munkálkod­nak a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom összefogásának erősítésén, országaink és népeink testvéri szövetségének további el­mélyítésén. Hazájuk nemzeti ünnepén újabb sikereket kívánunk önöknek, és a N"émet Demokratikus Köztársaság népének, országuk felvirágoztatá­sában. a Német Szocialista Egységpárt IX. kongresszusa határozatai­nak valóra váltásában. KÁDÁR JÁNOS. l,i a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára LOSONCZl PÁL. a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke LÁZÁR GYÖRGY, "•[ a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke * * * Apró Antal, az országgyűlés elnöke táviratban üdvözölte Horst Sindermannt, az NDK Népi Kamarájának elnökét. Az évforduló al­kalmából ugyancsak táviratot intézett NDK partnerszervezetéhez, a SZOT Elnöksége, a KISZ Központi Bizottsága, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, az Országos Béketanács és a Magyar Nők Országos Szövetsége. (MTI) LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT • Üjabb földrengés Iránban Földrengést észleltek csütörtökön Irán északnyugati részében, de sérülésről vagy anyagi károkról nem érkeztek jelentések. A földren­gés Teherántól északkeletre, a török határtól mintegy 600 kilométerre történt. Az elmúlt hónapban a súlyos iráni földrengések következté­ben nem hivatalos becslések szerint mintegy 26 ezer ember vesztette életét vagy sebesült meg az országban. (Reuter) • Púja Frigyes hazaérkezett Púja Frigyes külügyminiszter, az ENSZ-közgyűlés 33. ülésszakán részt vevő magyar küldöttség vezetője pénteken hazaérkezett New Yorkból. (MTI) • Elutazott a portugál parlamenti küldöttség Az országgyűlés meghívására hivatalos látogatáson hazánkban járt portugál parlamenti küldöttség pénteken elutazott Budapestről. A delegációt — amelyet dr. Vasco dg Gama Fernandes, a köztársasági gyűlés elnöke vezetett a Ferihegyi repülőtéren Apró Antal, az országgyűlés elnöke é‘ törvényhozásunk több más tisztségviselője búcsúztatta. Elutazása előtt dr. VeSco da Gama Fernandes nyilatkozatban össze­gezte a küldöttség mag/arországi látogatásának tapasztalatait. (MTI) ■ Szén Erőmű ® Köolaj-finomitSs A Kátisú O Kohászat A Vegyipar A Vasérc © Gépgyártás @ Textilipar A Önére _____9 Hajógyártás Q Élelmiszeripar N DK népe hatalmas utat tett meg. Ipari termelése csaknem megtízszereződött, ma a világel­ső tíz ipari állama között talál­juk, emelkedett az állampolgá­rok anyagi és kulturális színvo­nala, nagymértékben növekedett a szociális gondoskodás. De a bel­ső építés eredményei mellett nem elhanyagolhatóak az NDK nemzetközi sikerei sem. 1972-ben. szerződésben szabályozták a két német.állam viszonyát, az NE>K-t és az NSZK-t egyaránt felvették az ENSZ-be, s ma a Német De­mokratikus Köztársaságot úgy tartják számon szerte a világon, mint a nemzetközi enyhülés, a béke és a haladás ügyének meg­gy őződéses hívét. Ma az ország nemzeti ünnepén köszöntjük állampolgárait, továb­bi sikereket kívánva a szocializ­mus építésében. K. M.

Next

/
Oldalképek
Tartalom