Petőfi Népe, 1978. július (33. évfolyam, 152-177. szám)

1978-07-27 / 174. szám

• PETŐFI NÉPE • 1978. július 87. A szovjet küldöttség szerdai programja Az Európai Biztonság és Együttműködés Magyar Nemzeti Bizottságának meghívására Alek­­szej Pavlovics Sitylkovnak, a Leg­felső Tanács Szövetségi Tanácsa elnökének, az Európai Biztonság és Együttműködés Szovjet Bi­zottsága elnökének vezetésével hazánkban tartózkodó küldöttség szerdán folytatta Hajdú-Bihar megyei látogatását. A vendégeket elkísérte Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsának és az Európai Biztonság és Együttműködés Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke. Velük tartott Felix Pet­­rovics Bogdanov, a Szovjetunió budapesti nagykövetségének kö­vettanácsosa. Szerdán délelőtt Debrecenben a megyei pártbizottság székházá­ban, ezután a Debreceni Agrár­­tudományi Egyetemen tettek lá­togatást, majd megtekintették az egyetem tangazdasága és a Bé­ke Termelőszövetkezet közösen épített és együtt üzemeltetett szakosított sertéstelepét. A vendégek délután a Horto­­bágyra látogattak. események sorokban WASHINGTON_______________ A Washington Star című ame­rikai 'lap szerint az Egyesült Ál­lamok a következő pénzügyi év­ben az előző évhez képest har­mincszorosára növeli az Eszak- Jemenbe irányuló fegyverszállítá­sokat, és teljesen ellenőrzése alá vonja az észak-jemeni fegyveres erők kiképzését. Az Egyesült Ál­lamok arra törekszik, hogy az Arab-félsziget déli részén a fon­tos Stratégiai helyen fekvő Je­meni Arab Köztársaságban ki­építse saját katonai jelenlétét. (TASZSZ) SAN CLEMENTE Plenáris üléssel folytatódott a belsrádi tanácskozás BELGRAD Belgrádban száztlzenhárom or­szág felszabadítás! mozgalom és nemzetközi szervezet képviselői szerdán folytatták vitájukat a nemzetközi helyzet kérdéseiről az el nem kötelezettek külügy­miniszteri értekezletének kereté­ben. Szerdán plenáris ülést tartot­tak a külügyminiszterek, első­sorban a mozgalomhoz tartozó országok ' közötti ellentétek, ese­tenként fegyveres konfliktusok elhárításának lehetőségeit tár­gyalták meg. Belgrád a legha­tározottabb formában utasít vlsz­­sza minden olyan próbálkozást, amely a száztíz országot tömörí­tő, sokszínű és összetett mozgal­mat jobb- és balszárnyra akar­ná felosztani, vagy a szárnyak között „középutas” irányvonalat vélne felfedezni. Valójában azon­ban a száztíz ország nem képvi­sel azonos politikai nézetet, és közöttük haladó irányvonalukról ismert országok mellett megta­lálhatók a kifejezetten jobbolda­li politikát folytató államok is. Az imperializmus és a gyar­matosítás elleni harcot zászlajá­ra tűző mozgalom sokrétűségé­ből és tarkaságából fakad, hogy az el nem kötelezettek minden határozathozatalnál a konszen­zus elvéhez ragaszkodnak ugyan, a viták során azonban nemigen rejtik véka alá a véleményeket. Mindössze 24 órája, hogy Sri Lanka külügyminiszter? megnyi­tódnak nyilvánította az értekez­letet, a meglehetős éleshangú vi­ták azonban máris elkezdődtek. A jobboldalhoz tartozó országok első számú célpontja Kuba. Nem nézik ugyanis jó szemmel a ka­­rib-tengeri szigetország aktív Af­­rika-politikáját, a felszabadítási mozgalmaknak a törvényes kor­mányok felkérésére nyújtott ka-; tonai támogatását, és ezen az alapon kétségessé akarják tenni Havanna el nem kötelezett vol­tát, a mozgalomhoz tartozását, valamint azt is, hogy . jogosult lehet-e a mozgalomhoz tartozó országok államfőinek jövő évi havannai csúcsértekezletének megrendezésére. Belgrádban kedden este az el nem kötelezett országok külügy­minisztereinek zártkörű tanács­kozásán úgy határoztak, hogy a most folyó értekezlet elnökévé Joszip Vrhovec jugoszláv kül­ügyminisztert választják meg. Űj választásokat sürgetnek Bolíviában Teljes kudarcot vallott a kali­forniai San Clemente szigeten kedden cirkáló szárnyasrakéták­kal folytatott kísérlet. 'Tenger-. {Jattjárókról bocsátottak fel két lakétát, de 500 méteres magas­ságból visszazuhantak az óceánba. A kísérletet végignézte Harold Brown hadügyminiszter is, aki a kudarc ellenére kijelentette, hpgjr „továbbra Is bízik” a clrkáló­­szárnyasrakéta-programban. Egy­­egy szárnyasrakétá gyártási költ­sége 1.7 millió dollár Eddig 32-t gyártottak belőlük,, 25 teljesítette feladatát, kettő részben, öt pedig teljesen megsemmisült. (AFP) LA PAZ, WASHINGTON Bolíviai jelentések szerint ked­den mintegy 130 embert vettek őrizetbe a hatóságok, s ez — helyi megfigyelők szerint — az új katonai rendszer elnyomó in­tézkedéseinek kezdete. Az ellenzék vezetői változatla­nul az újabb, csalástól mentes választások megtartását tartják az egyedüli megoldásnak, annak érdekében, hogy elkerüljék a tö­megek erőszakos akcióit. Hernan Siles Zuazo ellenzéki vezető után — aki már korábban sürgette az új választások kiírását — kedden hasonló értelmű nyilatkozatot tett az ellenzék egy másik vezetője, Victor Paz Estenssoro, volt állam­fő, kijelentette: a választások megtartása nélkül a fegyveres erőknek számolniuk kell azzal, hogy a nép „kénytelen lesz erő­szakhoz folyamodni”. Kifejtette azt is, hogy a fegyveres erőknek a választások tisztasága érdeké­ben — a jelenlegi- körülmények között — nem volna szabad saját jelölteket állítaniuk. Siles Suazo nem zárta tel azt a lehetőséget sem, hogy kérni fogja egy ENSZ-blzottság Bolí­viába küldését, „ha továbbra Is megtagadják a demokráciát és az emberi jogokat”. A hétfőn megalakult katonai kormány első megnyilatkozásai azt tükrözik, hogy a kabinet fel-Panmindzson. Negyedszá­zada világpolitikai foga­lommá lett — a koreai há­borút lezáró békekötés színhelye. S egyben memento is: hidegháború időszakának Panmindzson 25. évfordulóján legsötétebb leg­ével re szomorúbb, emlékeztet Amikor a szovjet hadsereg 1945 augusztusában szétverte azÉsznk- Kínát és Koreát megszállva tartó japán hadsereget, a Szovjetunió és az Egyesült Államok kormá­nya olyan egyezményt kötött, hogy a Koreai-félszigetet ketté­szelő 38. szélességi körtől észak­ra a szovjet, délre pedig az ame­rikai csapatok feladata a japán megszállók lefegyverzése, s az or­szág szabad fejlődésének elősegí­tése. A megállapodás alapeszméje volt, hogy Korea a megszállási övezetek ellenére egységes ország, s hogy a koreai népre kell bízni: országában milyen társadalmi­gazdasági rendszert kíván terem­teni. Csakhogy amíg Északon szaba­don, demokratikusan szervezték újjá az országrész életét, s a leg­szélesebb tömegek érdekeinek megfelelően földreformot és álla­mosításokat hajtottak végre, ad­dig Délen az amerikaiak támoga­tásával az uralkodó osztály vé­kony rétege erőszakosan fenntar­totta a kapitalista rendszert. Az amerikai fél nem tartotta be az összkoreal ideiglenes kormány alakításáról költött egyezményt, s mindent megtett, hogy az orszá­got kettészakítsa 1948 májusában választásokat rendeztek Dél-Ko­­reában, s bár a választók 70 szá­zaléka bojkottálta a szavazást, augusztusban megalakították a Koreai Köztársaságot. Ennek ha­tására kiáltották kt Északon a Koreai Népi Demokratikus Köz­társaságot. Korea tehát kettészakadt, s a dél-koreai bábrezslm már a kez­det-kezdetétől — a KNDK egye­sítési javaslatait elutasítva — ka­tonai provokációk sorát indította, majd 1950. június 25-én jelentős erőkkel támadt a demokratikus Koreára. A háború kitört, s az F.gyesült Államok az ENSZ-et felhasználva sietett dél-koreai kreatúrái segítségére. A túlerő hamarosan a kínai határ közelé­be szorította vissza a KNDK had-; seregét, mire a Kínai Népköztár­saság önkénteseket küldött az észak-koreai csapatok segítségére. Ez megfordította a háború sor­sát: a frontvonal ismét a 38. szé­lességi foktól délre került. Ekkor javasolt a Szovjetunió fegyver­szüneti tárgyalásokat. Hosszas hu­zavona után végül' is 1953. július 27-én Panimindzsonban . aláírták a fegyverszüneti megállapodást, amely véget vetett a három esz-" tendős pusztító harcnak. A szo­morú mérleg: kétmillió áldozat, felperzselt földek, romba dőlt városok mindenfelé. Panmindzson a békét jelen­tette, s azt, hogy a világ nem sodródott bele egy újabb világ­háborúba. De a Koreai-félsziget kettészakítottsága, a két ország­ban folyó homlokegyenest ellen­kező Irányú fejlődés a térséget változatlanul veszélyes feszültség­­forrássá tette. Ezért a Koreai NDK kormánya mindent megtett, hogy megszüntesse a mesterséges kettészakítottságot. A békés, de­mokratikus, külföldi beavatkozás­tól mentes újraegyesítés eszméje azonban nem talált visszhangra Dél-Korea vezető köreiben. A szöuli kormányzat diktatúrán ala­puló uralmának ugyanis a leg­főbb biztosítéka az a negyven­ezer amerikai katona, aki ma is a 38, szélességi körtől délre állo­másozik. A mesterséges kettéosz­­tottság, s az erővel és pénzzel fenntartott dél-koreai rendszer pedig nélkülözhetetlen az Egye­sült Államok ázsiai politikájában, különösein miután Indokína el­vesztésével Szöul maradt az utol­só szárazföldi „hídfő” Kelet- Ázsiában. A világpolitikában a hetvenes évek elején bekövetkezett pozi­tív változások nem múltak el nyom nélkül Korea ügyében sem. Amikor világszerte elfogadták a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élésének, együttműködésének el­veit, Dél-Korea sem zárkózha­tott el a KNDK újabb és újabb kezdeményezései elől,' A tárgya­lások nyomán 1972. július 4-én közös nyilatkozatot tettek közzé a’ két Korea békés, külföldi be­avatkozásitól mentes egyesítéséről, A következő két esztendő tanács­kozásai során azonban kiderült, hogy a dél-koreai kormány, bár szavakban az újraegyesítés mel­lett van, a gyakorlatban minden célravezető ' megoldásit elvet. 1974-től kezdve pedig gyakorlati­lag teljesen megszakadt a párbe­széd, sőt h dél-koreai rendszer is­mételt szárazföldi és tengeri pro­vokációkkal igyekszik szítani a feszültséget a demilitarizált öve­zetben. A panmindzson! egyezmény aláírásának huszonötödik évfor­dulóján tehát nem vehetünk számba reménytkéltő új fejlemé­nyeket a koreai kérdésben. Pedig a megoldást szorgalmazta az ENSZ-közgyűlés 30. ülésszakán hozott határozat Is, amely sürget­te a Dél-Koreában levő ENSZ- parancsnokság feloszlatását, az amerikai csapatok kivonását és békeszerződés megkötését. / Ehhez azonban washingtoni és szöuli szemléletváltozásokra lenne szük­ség A. K. ismerte: a baloldal legerősebb támasza a mintegy 50 ezer főt tömörítő bányászszövetség, mely­nek tagjai a választásokon Siles Zauzót támogatták. A bányászok vezetői elítélték Pereda katonai hatalomátvételét és szintén sík­­raszálltak az új választások mi­előbbi megtartása mellett. Pereda tábornok, mint Ismeretes, kísér­letet tett a bányászok megnyeré­sére azzal az ígéretével, hogy beleszólást biztosít számlikra az állami bányatársaság újjászerve­­. zésében. Washingtoni hírek szerint az amerikai kormány továbbra is várakozó állásponton van az új bolíviai kormánnyal szembeni po­litikát illetően. Hoddlng Carter külügyi szóvivő kijelentette, hogy most vizsgálják Paul H. Boeker nagykövet javas­latát, amely azt indítványozza, hogy vonjanak meg Bolíviától minden támogatást, ha fél éven belül nem tartanak új választá­sokat. (Bolívia a latin-amerikai államok közül a legnagyobb ha­szonélvezője az Egyesült Álla­moktól kapott segélyeknek.) Hodddng Carter még hétfőn új­ságírók előtt kijelentette, hogy a kormány egyelőre tartózkodik a véleménynyilvánítástól, az ameri­kai álláspont kialakítása az új La Paz-i kormány szándékaitól függ. (Reuter, UPI, DPA, AP) Mád # KépUnkön: Isidoro Malmierca kubai külügyminiszter a jugo­szláv főváros Száva kongresszusi palotájában. Az elnökhelyetteseket a követ­kező országok delegálják: Ghana, Swaziföld, Tanzánia, Tunisz (Af­rika részéről), Irak, Malaysia, a PFSZ (Ázsia képviseletében), Kuba, Panama (Latin-Amerika képviseletében) és európai rész­ről Ciprus. (TASZSZ, MTI) Az USA ismét szállít fegyvereket Törökországnak WASHINGTON Az amerikai szenátus kedden „kompromisszumos döntéssel” feloldotta a Törökországgal szem­ben csaknem négy évvel ezelőtt elrendelt fegyverszállítási tilal­mat. A döntés értelmében az Egyesült Államok ismét szállít fegyvereket Törökországnak mindaddig, amíg — a szenátorok megfogalmazása szerint — „ha­ladás mutatkozik a görög—török i konfliktus áthidalásában”. A szenátus ötvenhét szavazattal, negyvenkettő- ellenében, jóvá­hagyta az 1979-re vonatkozó ka­tonai segélynyújtási törvényhez beterjesztett módosítást, amely^ a fegyvereladási tilalom felol­­dás^'^^z^^"^ fäyaßpjgyott kompromisszumos indítvány — amelyet , Robert'_ Byrd, .nyugat­­virginiai demokrata páríl" sze­nátor Ismertetett — kirtiondja, hogy 1979 végéig 175 millió dol­lár értékben adnak el hadfelsze­relést Törökországnak, s ugyan­ebben az időszakiban Görögország is azonos értékű segélyben ré­szesül. A DPA szerint az Indít­vány . szenátusi megszavazása James Carter „keményen kihar­colt győzelme". Emlékezetes, hogy az Egyesült Államok 1974-ben, a ciprusi tö­rök inváziót követően rendelte el a tilalmat, mert a törökök a földközi-tengeri szigetország ka­tonai elözönlésekor amerikai fegyvereket használtak. A szená­tusi állásfoglalás fenntartásokkal oldotta fel a tilalmat. A fegyver­­eladásokat minden esetben csak hatvan napra újítják fel. A két­hónapos időszak lejártakor a kormánynak be kell számolnia arról, hogy „milyen haladást ér­tek el a ciprusi konfliktus megol­dásában”: ' M, ' A szenátus döntését még a képviselőháznak is meg kell erő­sítenie. (AP, DPA, AFP) Az etiópiai kormánycsapatok sikerei Az Addisiz Abeba-i rádióra hi­vatkozva nyugati hírügynökségek megerősítették, hogy az etiópiai kormánycáapatote kedden jelentő­sen előretörtek az Eritreai Népi Felszabadítási Front (EPLF) által ellenőrzött Tess zen ed és Massawa városában. Az etióp kormány hat hete folyó harca során ez a leg­nagyobb siker, amelyet a straté­giai fontosságú Vörös-tenger tér­ségében elérteik. Mértékadó körök úgy tudják, hogy az eritreai sza­­kadárokat Mendefera és Asmara városában is visszaszorították. Az Eriitneai Népi Felszabadítási Front szóvivője Khartouimban úgy nyilatkozott, hogy vereségük elleniére a gerillák folytatják az etióp kormány elleni tevékeny­ségüket. Etiópia rómait nagykövetségé­nek szóvivője elmondotta, hogy kormánya és az EPLF között már három tárgyalásra Is sor került, de nem jutották megegyezésre. A szóvivő szerint Etiópia területi integritása nem képezheti sem­miféle alku tárgyát, és hozzátet­te, hogy a szálkádér csoportok nem fogadták el a számukra fel­ajánlott autonómiát. (UPI, Reu­ter, AFP) Semmi kétség: Libanon a kö­zel-keleti válság egyik legvesze­delmesebb tűzfészke. Körülbelül egy hete Bejrútban szinte állan­dó a lövöldözés: rakéták és ne­héztüzérségi lövedékek tartják rettegésben a lakosságot, meg­megismétlődnek a jobboldali mt­­licisták és az arabközi biztonsá­gi erők szíriai alakulatai közötti heves összecsapások. A festőt fekvésű Bejrút való­ságos frontvárossá változott. Ügy tűnik, Szíria végleg elszánta ma­gát: véget vet a jobboldal ga­rázdálkodásának, s megsemmisí­tő csapást mér fegyveres alaku­lataira. Közben azonban a hát­térben is fölélénkültek a diplo­máciai frontok. Kuvaiti forrá­sok tudni vélik, hogy az Egye­sült Államok szeretné rábírni a damaszkuszi vezetést: vonja vissza csapatait Libanonból, „a belső helyzet normalizálása ér­dekében". Szíria éppen a fenti okokból állomásoztatja fegyveres erőit a szomszéd országban, s az ame­rikai puhatolózás aligha talál helyeslésre Damaszkuszban. Köz­ismert, hogy a libanoni jobboldal milyen kapcsolatot ápol Izrael­lel, s az ország déli részén mennyire összehangolt akciókat folytat a palesztinokkal szemben. Nemrég a bejrúti kormányzat arra kényszerült, hogy leváltsa dél-libanoni erőinek két parancs­nokát, akik Izraellel együttmű­ködve, a jobboldali mlllclstákkal szoros összhangban gyakorolták az ellenőrzést a vidék fölött. Félő, hogy a szír katonák eset­leges távozása után Libanonban a tényleges hatalom is a jobb­oldal kezébe kerülne, ami belát­hatatlan következményekkel jár­na nemcsak az ország, hanem a palesztin ügy sorsára is. Bonyolítja á helyzetet, hogy például az ENSZ „kéksisakosai­nak", vagyis békefenntartó ala­kulatainak minduntalan olyan palesztin csoportokkal szemben kell fellépniük, amelyek a PFSZ egyértelmű állásfoglalására, Jász­­szer Arafat többszöri világos nyilatkozata ellenére tagadják. Mindezek ellenére a libanoni baloldal (egyik vezetője javasolta, hogy fegyvereseik készek átven­ni az ellenőrzést Dél-Libanon­­ban, megakadályozva az izraeli­ek — nyugati politikai berkek­ben egyáltalán nem kizártnak tartott — újabb beavatkozását. Ilyen körülmények között az újabban, minden eddiginél heve­sebb bejrúti csata méltán kelt aggodalmat. Eliász Szárkisz el­nök egyre kisebb eséllyel pró­bálkozik a tűzszünet létrehozásá­val, s félő, hogy előbb-utóbb be­váltja korábbi fenyegetését: le­mond tisztségéről. Egy ilyen lé­pés súlyos következményekkel járhatna Libanonra, sőt, a közel­­keleti helyzet egészére nézve is. Gy. D. Soares marad? LISSZABON Mario Soares miniszterelnök, a Portugál Szocialista Párt főtit­kára kedden este, Eanes államfő­vel folytatott megbeszélése után, a köztársasági elnöki palotából távozóban újságírók előtt megerő­sítette: a vezetése alatt álló párt, valamint a koalícióból kilépett Demokrata Szociális Centrum Pánt (CDS) hat hónappal ezelőtt kötött megállapodást felbontot­ták, ugyan, de ő maga a Szocia­lista Párt (PS) határozatainak megfelelően nem mond le kor­­mányf-Őt‘tisztségéről''" iöigßüsbs Á köztársasági' elnöki "hívatál ' ked_4en,.éijfii, ikMdp»4ayí„aáPl£‘JÖfJ a politikai válságról, amelyet a CDS robbantott ki a földreform szabotálására, illetve hatálytala­nítására, a már kisajátított földek korábbi tulajdonosaiknak való visszaadására Irányuló mesterke­déseivel. A kommüniké szerint Antonio Ramalho Eanes elnök szerdán a Portugál Legfelsőbb Forradalmi Tanáccsal konzultál • Eanes államfő, a. tanácskpzás, sután. “majd’arról, hogy'■MarioUSoÄresl an kormány élén maradjon-e, vagy sem. A portugál alkotmány értelmé­ben a Legfelsőbb Forradalmi Ta­nács hivatott arra, hogy a mi­niszterelnök kinevezésének, illet­ve tisztségéből való eltávolításá­nak kérdésében szakvéleményt mondjon a köztársasági elnöknek. (AFP, Reuter, AP) Közlekedési tárgyalások Ulánbátorban A KGST közlékedési állandó bizottsága július 19. és 24-e kö­zött a Mongol Népköztársaság fő­városában, Ulánbátorban tartotta 54. ülésszakát. A bizottság — többek között — kijelölte a vas­úti árufuvarozás tervezésének ja­vítását szolgáló intézkedéseit, ha­tározatot fogadott el a nemzetkö­zi személyszállító vonatok me­netrendjének pontos betartásával és az utaskiszolgálás javításával kapcsolatos teendőkről. Foglalko­zott a tagállamok közlekedési tudományos-műszaki együttmű­ködésével és elfogadta az együttműködés 1990-ig szóló főbb irányelveit. K Pullai Árpád köz­lekedés és postaügyi miniszter vezette magyar küldöttség visz­­szaérkezett - Budapestre. (MTI) LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT * A. Mukherjee látogatása hazánkban A. Mukherjee, a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal (ILO) munkás­csoportjának adminisztratív igazgatója július 22,-e és 26,-a között hivatalos látogatást tett hazánkban a SZOT meghívására. Mukherjee igazgatót fogadta Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára, a találkozón megbeszélést folytattak a magyar és a nemzetközi szakszervezeti mozgalom Időszerű kérdéseiről. Az ILO képviselője ellátogatott a vegyipari, valamint a szállítási dolgozók nemzetközi szövetségébe, a Medicor Művekbe, a SZOT Munkavédelmi Kutató Intézetébe, s tár­gyalásokat folytatott a Munkaügyi Minisztérium képviselőivel. A. Mukherjee szerdán elutazott Budapestről. A Ferihegyi repülőtéren Timmer József, a SZOT titkára búcsúztatta. * Magyar—iráni műszaki-tudományos megállapodás Július 22.-e és 26,-a között Budapesten tartotta második ülését a magyar—iráni műszaki-tudományos együttműködési vegyesbizottság. A tárgyalás eredményeként aláírták az 1978—1980-as évekre szóló műszaki-tudpmányos együttműködési csereprogramot, amelynek ke­retében szakértők, kutatók, tudósok rövid időtartamú kiküldésére és fogadására, valamint Információs anyagok és tudományos publiká­ciók cseréjére kerül sor. A csereprogram okmányát Székács Imre, a TESCO vezérigázgatója, illetve Iradj Pezes.hkzad, az Iráni Külügy­minisztérium kulturális főosztályának vezérigazgatója, a vegyesbl­­zottság társelnökei írták alá. * Befejeződött a beszámoló feletti vita Az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottságának hétfő óta tartó ülésén szerdán befejeződött az Enrlco Berllnguernek, az OKP fő­titkárának beszámolója felett indított vita. A párt sajtóirodája köz­leményben jelentette be, hogy a központi bizottság jóváhagyta a párt feladatairól szóló beszámolót és életre hívott két bizottságot: az egyik kidolgozza a párt XV. kongresszusán előterjesztésre kerülő téziseket, amelyeket a következő központi bizottsági ülésen jóváhagyásra ter­jeszt elő, a másik bizottság pedig kidolgozza a kongresszus elé kerü­lő, a párt szervezeti felépítésére és szervezeti szabályzatára vonatkozó javaslatokat. NAPI KOMMENTAR a oejruu csaia

Next

/
Oldalképek
Tartalom