Petőfi Népe, 1978. július (33. évfolyam, 152-177. szám)

1978-07-28 / 175. szám

Hasznos könyv a A Mezőgazdasági Könyvkiadó egy igen hasznos és praktikus könyvvel járult hozzá a szőlő­­termesztés, illetve a borászati ismeretek gyarapításához. Ugyan­is Török Sándor szerzésében megjelent A borászok zsebköny­ve. Húszezer példány áll az ér­deklődők rendelkezésére, ami annyit jelent — sok más kiad­vánnyal szemben —, hogy hoz­záférhető. A könyv bevezetője­ként számos és egyben nagyon érdekes tájékoztató jellegű és az arányokat is jól mutató statisz­tikai táblázatok olvashatók. Ezek szerint a szőlőtermesztés legna­gyobb mérete Európában van (több mint 7 millió hektár), s ebből természetesen az is követ­kezik, hogy a bortermés és a borfogyasztás is ezen a földré­szen a legmagasabb. Az egy fő­re jutó borfogyasztás a legma­gasabb Olaszországban (111 li­ter), Magyarországon 39 liter az 1974. évi adatok szerint. Ezzel az országok között a kilencedik he­lyen állunk. A borexportban ki­emelkedően Olaszország vezet (14 millió hektoliter), Magyaror-1 szág a hetedik helyen szerepel (másfél millió hektoliter). A statisztikai táblázatok jól bizonyítják, hogy Magyarország szőlőterületének zöme az alföldi borvidéken van (43,8 százalék). A könyv gyengéje, hogy amikor a borvidékeket részletesebben felsorolja, Bács-Kiskun megyét egységesen említi, csupán a töb­bi megyét részletezi. Ehhez a kifogáshoz csatlakozik egy má­sik is, amelyik az alföldi borvi­dék főbb szőlőfajtáival foglalko­zik. A leírottak mindegyike igaz (kivéve a Mézesfehért), ám idő­közben számos, az alföldi -vidé-Az idei évtől eltérően általában kevés csapadékot kap a Duna— Tisza köze, ahol ennek kiegyen­lítésére továbbra is tervszerűen fejlesztik az öntözőhálózatot a mezőgazdasági üzemek. 1980-ig — a Dunából táplált csatornák men­tén — újabb 6000 hektáros alag­­csöves öntözőtelep készül el, amit később 9000 hektárra növelnek. Ezzel — Tasstól Fajszig — 10 mezőgazdasági üzemben növek­szik az öntözött terület, s válik biztonságosabbá a szántóföldi és Díjazott együttesek A népdalkörök és hangszeresek bajai fesztiválben^uitatóján négy együttest jutalmazott külön díj­jal a neves szakemberekből álló zsűri. Pénz- és tárgyjutalmat ka­pott a Debreceni Délibáb Együt­tes, az Aradványpuszta Népdal­kör (Baranya megye), az öcsényi Népi Együttes (Tolna megye), va­lamint a taktaszadai férfi népdal­kor (Borsod megye). borászoknak TÖRÖK SÁNDOR CBORASZOK^ zsebkönyve ken nem termesztett szőlőfajták kerültek jelentős arányban ter­mesztésre. Az érdeklődő azt is megtud­hatja, hogy a legnagyobb szőlő­­termelő megye Bács-Kiskun (27,5 százalék), az utána követ­kező pedig Pest megye 13,4 szá­zalékkal. A könyv nagyon részletesen tárgyalja a borkészítéssel kapcso­latos szabványokat, a must és a bor kémiáját és kezelését, a vizsgálatok és a bírálat módsze­reit, a bőrbetegségeket és a bor­hibákat, és közgazdasági vonat­kozásban is számos, érdeklődés­re számot tartó ismeretet ad. Éppen ezért tartjuk indokolt­nak, hogy jelezzük a könyv meg­jelenését, s minden bizonnyal érdeklődést kiváltó fontpsságát. 4 a kertészeti termesztés. A mosta­ni fejlesztés elsősorban az ipari zöldség- és fűszernövény-ter­mesztést szolgálja majd. Azapos­­tagi Duna Tsz-ben például’ két öntözőtelep létesül összesen 1100 hektáron, ahonnan az áru- és vetőmagburgonya-földek kapnak majd vizet. A szomszédos duna­­vecsed Béke Tsz-ben ugyanilyen céllal bővítik mintegy 400 hektár­ra az öntözhető területet. A természetes vizektől távol eső homokhátságon is dolgoznak az • VATTACUKOR. Néprajzi filmek Ma este hét órakor nagyszerű élményt, igazi csemegét ígér a néprajz és a népművészet ked­velőinek az a nyilvános vetítés, amelyet a nemzetközi tudomá­nyos folklórtanácskozás kereté­ben rendeznek a Tudomány és Technika Háza kongresszusi ter­mében. A bemutatásra kerülő kisfilmek között szerepel többek között a kecskeméti Szarvas Judit „Tánc” és „Játék” című díjnyer­tes alkotása, amelyeket eddig többek között Moszkvában és a lengyelországi Turinban is bemu­tattak. öntözésfejlesztésen. Kutatják, fel­tárják a talajfelszín alatti forrá­sokat, s a mezőgazdaság szolgá­latába állítják a városi szenny­vizet is. Igazodva a vízkészlethez, a leggazdaságosabb módon hasz­nosítják a csőkutak vízhozamát a mindig szomjazó homokon. Erre alapozva csepegtető öntözésre rendezkednek be az itteni gazda­ságok, a lajosmizsei Kossuth, a lakiteleki Szikra, az izsáki Sár­­fehér és az állami gazdaságok. V. E. (Tóth Sándor felvétele) MAI KRÓNIKA Várakozni nehéz... — Négy éve várjuk már, hogy végre bekössék házunkba a vizet, de hiába. Pedig a vezeték ott hú­zódik az utca túloldalán; az egész csak annyi, hogy át kellene hozni... mondta Akasztón két fiatalasszony, akikkel a Csengő­di úton találkoztunk. — Utána nézünk az ügynek, és az újságban válaszolunk — ígér­tük az asszonyoknak. Íme, tehát Bilckov Lászlótól, Akasztó ta­nácselnökétől szerzett értesülés: A ..vízműtársulással épülő vízmű — mert még nem készült el teljesen-----tavaly októberben kezdte meg az ideiglenes üzeme­lést. Az összesen 26 kilométer há­lózat mentén mintegy háromszáz házban már a vezetékből nyerik a vizet, kétszázötven család pedig tavasz óta várja a bekötést. A százas vezetékhez szükséges bi­lincs hiánya akadályozta eddig a Dél-Bács-Kiskun megyei Vízmű Vállalatot a bekötésekben. Ígéri azonban, hogy — miután a szük­séges kellékeket házilag legyárt­ja — augusztus végéig eleget tesz a megrendeléseknek. Lám, hogy „összezsugorodott” a várakozás négy éve, hisz’ tavasz óta végeredményben csak hóna­pok telték el. Az áldásos jóra várni bizony, minthá hatványo­­zódna az idő... —y — n ÖNTÖZÉSFEJLESZTÉS 10 DUNA MENTI GAZDASÁGBAN Üjabb terület kap mesterséges esőt Ötszázzal több elsőosztályos Halálos és súlyos közlekedési balesetek Egy hónap múlva, szeptember elsején ismét benépesülnék az is­kolák, megkezdődik az 1978/79-es oktatási év. Előzetes adatok szerint a kecs­keméti általános iskolák első osz­tályaiba mintegy ezemégyszáz kisdiák vonül be ősszel, s ezzel a tavalyi kilencezer-egyszázról kilencezer-hatezázra emelkedik az általános iskolába járó diákok száma. Nyári napközi Az idén — a tavalyinál 10 ezer­rel több — mintegy 50 ezer álta­lános iskolás diák népesítheti be a nyári napközi táborokat. Az Ok­tatási Minisztériumban eknpnd­­ták: a tapasztalatok szeWTt a szülők többsége örömmel fogadja azt a lehetőséget, hogy gyermeke pedagógusok felügyeletével, kelle­mes környezetben vakációzhat. Az iskoláról gondoskodó tanácsok is felismerték a nyári táborok ne­velési lehetőségeit. A fővárosban — a tavalyihoz hasonlóan az idén is —■'• naponta mintegy 16 ezer diák keresheti fel a nyári napközi táborokat. Csongrád megyében 2300, Hajdú- Bihar megyében 2000, Szolnok megyében 1800, Borsod-Abaúj- Zemplén megyében pedig több mint 1600 diák napi ííprogramjá­­ról gondoskodnak. A pedagógusok e j^ogram vá-A városban jelenleg egyetlen általános iskolai diákotthon mű­ködik — az Országos Pedagógus Gyermekotthon épületében —, amelynek a létszáma szintén gya­rapodik az új tanítási évben: a tavalyi negyvenhat diák helyett az idén hatvan nyert felvételt. Közülük tizennyolcán most is­merkednek meg a közösségi élet­nek ezzel a formájával. táborok zát már a tanév végén megfor­málták. Ezt most a diákok javas­latait, ötleteit figyelembe véve gazdagítják tovább. Nem hiány­zik a táborozok. nyári napjaiból a könyv, a zene, a játék, a spor­tolás, a kirándulás. Örvendetes, hogy az idén a korábbinál is több leendő pedagógus, egyetemi és főiskolai hallgató tölti a nya­rát, vagy annak jelentős részét a gyerekek között. A szegedi Ju­hász Gyula Tanárképző Főiskola erre külön fel is készíti hallga­tóit, oktatási programjának fon­tos része a nyári napközi munka megtervezése. Az idei nyáron előzetes ada­tok szerint — több mint 370 .ezer diák vesz részt a nyári nap­közi táborokban, az úttörőtábo­rozásokon és országjárásokon, valamint a szervezett üdültetés­ben. (MTI) Szerdán este 8 óra után néhány perccel tragikus szerencsétlenség történt Kalocsa határában. Grek­­sa Lajos 27 éves gépkezelő, Ka­locsa, Munkácsy utca 2/b. szám alatti lakos motorkerékpárjával nagy sebességgel közlekedve, ne­kiütközött a vele azonos irány­ban haladó lovas kocsinak. A motoros az ütközéstől az árokba borult és olyan súlyosan megsé­rült, hogy a helyszínen meghalt. Kiskunfélegyházán a Bercsényi és az Ady Enrde utca kereszte­ződésében Térjék Ferenc 56 éves, Kiskunfélegyháza, Ságvári Endre utca 3/a. szám alatti la­kos figyelmetlenül, körültekintés nélkül haladt át az úttesten. Ek­kor érkezett oda már féktávol­ságon belül Patyi Ferenc 26 éves, Kiskunfélegyháza, XI. ke­rület 272. szám alatti lakos sze­mélygépkocsijával, és a gyalo­gost elütötte. Térjék Ferencet eszméletlen állapotban, életve­szélyes koponyatöréssel szállítot­ták a kórházba. Kecskeméten az 54-es számú úton Jákó István kunhegyesi la­kos a rábízott tehergépkocsival Jakabszállás felől a megyeszék­hely irányába haladt mintegy 70 kilométeres sebességgel. Me­net közben elaludt, s fékezés nélkül nekiütközött Beviz József, Kecskemét, Dankó utca 12. szám alatti lakos lovas kocsijának. A baleset következtében Illés La­jos tiszaszentimrei lakos, a gép­kocsi utasa, súlyos sérülést szen­vedett. Az anyagi kár meghalad­ja a 20 ezer forintot. /t A megyeszékhelyen a Felsza­badulás úton a KPM Közúti Építő Vállalat kapuja előy Je­­novai Pál, Kecskemét, Kisfái 5. szám alatti lakos részegen ke­rékpározott, s balra kis ívben, irányjelzés és körültekintés nél­kül eléje kanyarodott a személy­­gépkocsijával előző Koncz Lajos, Lászlófalva, Hori út 41/a. szám alatti lakosnak. Az ütközés kö­vetkeztében Jenovai Pál meg­sérült. Kecskeméten,. a Mátyás király körút és a Czollner köz keresz­teződésében Mányoki István, Kecskemét, Ugocsa utca 1. szám alatti lakos kerékpárjával irány­jelzés és körültekintés nélkül akart balra kanyarodni, ezért összeütközött Hegedűs András, Kecskemét, Vacsihegy 195. szám alatti lakos segédmotoros kerékpárjával. Mányoki István súlyosan, Hegedűs András köny­­nyebben megsérült. Némedi Varga István 36 éves, Kiskunfélegyháza, I. kerület 15. szám alatti lakos a Dunántúli Talajjavító Vállalat pótkocsis vontatójával trágyát szállított és Kecskeméten figyelmetlenül haj­tott át a Kecskemét—Jakabszál­lás közötti keskenyvágányú biz­tosítatlan közút—vasút kereszte­ződésen. Ekkor érkezett oda az 5624. számú személyvonat, amelynek motorkocsija a pótko­csit fellökte. Szerencsére sze­mélyi sérülés nem történt. Az anyagi kár mintegy 10 ezer fo­rint. G. G. • NAPTAR 1978. Július 28., péntek Névnap: Szabolcs Napkelte: 4 óra 16 perc. Napnyugta: 19 óra 24 perc. Holdkelte: — Holdnyugta: 13 óra 55 perc. AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: Július 26-án a középhómérséklet 20 (az 50 éves átlag 22,7), a legmagasabb hőmérséklet 26 Celsíus-fok volt, a nap 13 órát sütiitt. Tegnap reggel 7 órakor 17,9, 13 órakor 26 Celsius-fokot mértek, a reggeli leg­alacsonyabb hőmérséklet 11 Celslus-fok volt, — Kunfehértón rendezik meg a megyei szakszervezeti, ifjúsági' és honvédelmi napokat, augusz­tus 5—6-án. Ifjúsági szántóver­seny, sportvetélkedők, hangver­senyek, térzene, különféle bemu­tatók, művészeti együttesek sze­replése gazdagítja a nagy érdek­lődéssel várt rendezvénysoroza­tot. ' — ERDŐBŐL—MEZŐRŐL. Kü­lönleges csemegét kínál a kecske­méti Széchenyi téri élelmiszer­áruház az Ínyenceknek, őzláb­­gomba és csiperke is kapható, melyet természetesen szakértő is megvizsgált, mielőtt a kereske­delmi forgalomba hozták. Remél­jük, többször is viszontlátjuk meg az üzletben az erdő—mező ízletes adományát. — Kiskunmajsai cipősikerek. A nemrégiben befejeződött magyar bőr- és cipőipari kiállításon, me­lyet Pécsett rendeztek meg, a Kiskunmajsai Cipész Szövetkezet női csizmái aranydíjat, a szan­dálok pedig ezüst minősítést kaptak. A szövetkezet bemuta­tott »termékeivel elnyerte a Du­nántúli Cipőkereskedelmi Válla­lat különdíját is. — BÜKFÜRDŐ A SLÁGER: A mezőgazdaságban dolgozók kö­zül sokan szenvednek a szélsősé­ges időjárás következtében reu­matikus bántalmakban. Ezért is kedvelik, főként az idősebbek, a meleg „vizű fürdőhelyeket ahol a Ueííemest hasznossal: ^a^^ihie,­­nést a gyógyulással összeköthetik. A • ha rtai Erdei »Ferenc ■ Termelő­­szövetkezet dolgozói gyakorta lá­togatnak Hévízre, Harkányba, az idei év üdülési slágere azonban Bükfürdő lett. Augusztus köze­pén 20 tagú csoport indul a gyor­san kedveltté vált üdülőhelyre. — A Plovdivi Nemzetközi Vá­sárt az idén szeptember 3-tól 10-ig rendezik meg. Magyaror­szágot 1200 négyzetméternyi fe­dett és 500 négyzetméternyi sza­bad területen 17 külkereskedelmi és önálló exportjogú vállalat kol­lektív árubemutatója képviseli a HUNGEXPO szervezésében. — Segítettek a brigádok. A kiskunfélegyházi Vörös Csillag Termelőszövetkezelt 5,3 hektárnyi cseresznye- és meggyültetvényén jó eredménnyel járult a gyü­mölcsszüret. A termelőszövetke­zetnek az üzemek és intézmények szocialista brigádjai is segítséget nyújtottak a betakarításban. A termés nagy részét exportálták, a tervezett 450 ezer forintos be­vétel helyett 530 ezer forint ár­bevételt értek el. — Oj kombájn. A miskei Már­cius 15. Termelőszövetkezetben kilenc kombájnnal kezdték meg az aratást, s eddig több mint 600 hektárról takarították be a ter­mést. A munkák megkönnyítésére és gyorsítására időközben egy újonnan vásárolt kombájnt is munkába állítottak. — Számítástechnikai intézet kezdi meg működését szeptember 1-én Zalaegerszegen. Kettős fel­adattal működik majd, ellátja a középfokú számítástechnikai szakemberképzést, valamint a ta­nácsok és az azok irányítása alá tartozó intézmények adatfeldol­gozását. Az új tanév kezdetétől a zalaegerszegi Csányi László Közgazdasági Szakközépiskola négy évfolyamának kétszáz di­ákja vesz részt a számítástech­nikai képzésben. — Felújítják a kalocsai tanács házasságkötő termét, az intarzia­kép köré cseresznyefa-burkolat kerül, s a falakat újra tapétáz­zák a tervek szerint. Valószínű­leg augusztusban végzik el a munkát a Fővárosi Kivitelező Vállalat keceli telepének szak­emberei. — Felvásárlás, minősítés. Kecs­keméten, a Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat körzeti üze­me két állami gazdaság és húsz mezőgazdasági szövetkezet 16 ezer fonna szerződéses búzáját, hét különféle heltartalmi vizsgá­lat alapján minősíti, a sütőipari érték megállapítására. — A kecskeméti beruházások lebonyolításának 75—80 százalé­kát a BÁCSBER Vállalat végzi. Az ágazati igények érvényre jut­tatása érdekében a víz- és csa­tornaágazat feladatainak előké­szítésével, kivitelezésével az Észak-Bács-Kiskun megyei Víz­mű Vállalatot bízta meg a városi tanács, a távfűtési feladatok meg­valósításához pedig — megbízá­sos alapon — a DÉMÁSZ segít­ségét kérték. — A lányoknak az ipari szak­mák iránti folyamatosan növek­vő érdeklődését jelzik a követke­ző számok: míg 1960-ban 17, tíz évvel később 27,3 százalékos arányt képviseltek a megye szakmunkástanulói között. Nap­jainkban az általános iskolát be­fejező lányok mintegy 40 száza­léka tanul szakmát. — Háztáji nyúltartás. A csátal­­jai ÁFÉSZ a vaskúti Bácska. Termelőszövetkezettel együttmű­ködve, több mint 12 ezer nyulat vásárolt fel tavaly, s továbbított a tsz-nek. Különféle kedvezmé­nyek nyújtásával a háztáji nyúl­tartás népszerűvé és kifizetődővé vált Csátalján és környékén. — Megvalósul a kunszentmik­­lósi Egyetértés Termelőszövetke­zet juhtenyésztési programja. Az idén már nyolcezer anyajuhot — szaporulataival együtt összesen 12 ezer birkát ■— tart a közös gazdaság. Takarmányozásukra 200 hektár gyepet újítanak fel 1979-ig. Ebben az esztendőben 60 hektáron már megvalósították a belterjes gyepgazdálkodást. — Növekvő családok. Az el­múlt esztendőbeh 44 590-re növe­kedett Bács-Kiskun megyében a családi pótlékban részesülő csa­ládok száma. Az 1976-os állapot­hoz képest ez 7 százalékos emel­kedést mutat, összesen 2920 csa­láddal emelkedett a szociális tá­mogatást ilyen módon élvező csa­ládok száma. MŰSOR: MEGY KI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1978. július 28. 20 órakor a Kodály-intézet díszudvarán (rossz idő esetén a művelődési központ emeleti előcsarnokában): MAGYAR BAROKK TRIÓ HANGVERSENYE MOZI 1978. július 28.: KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor ABBA 50 százalékkal felemelt helyárú! Az ifjúsági bérletek nem érvényesek! Színes, zenés svéd—ausztrál film KECSKEMÉT ÁRPÁD: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor PIEDONE HONGKONGBAN 50 százalékkal felemelt helyárú! Az ifjúsági bérletek nem érvényesek! Színes, magyarul beszélő olasz kalandfilm MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor SZARVACSKA — MANÖCSKA Színes szovjet mesefilm-összeállítás stúdiömozi : (A Városi mozi épületében) 8 órakor KÜLDETÉS (Portréfilm Balczó Andrásról) Magyar dokumentumfilm IFJÚSÁGI PARKMOZI: 8 órakor KAKUK MARCI Csak 16 éven felülieknek! Színes magyar filmmusical Filmmúzeum a Városi Mozi épületében 22 órakor! PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszlnger András Igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a. Telefon: 12-619, 12-519 (központi): 11-709, Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHI 215—95162 jelzőszámlára Készlllt a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. 8001 Kecskemét, Külső-szegedi út 6. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133—235X /

Next

/
Oldalképek
Tartalom