Petőfi Népe, 1978. július (33. évfolyam, 152-177. szám)

1978-07-20 / 168. szám

Félévi mérleg az építőanyag-iparról HOL A BÖRTÖN? Olvasom a Kritika című folyóirat legújabb, júliusi számában az ismer« fró és szociográfus Végh Antal amerikai utazásairól szóló naplójegyzetét. Írja többek között, hogy találkozott egyik külföldre szakadt hazánklányá* val, Krencsey Mariannái is, akinek csodálkozva mondja: — fin azt tudtam magáról mind e pillanatig, hogy a bajai női börtönben van. filetfogytiglan. Nos, nem kételkedünk abban, hogy Krencsey valóban Amerikában van* De a női börtön — igaz, Végh Antal, mint férfi ezt nem „köteles** tudni — Kalocsán található. Már régen.-a —y T * } jj SSI Kiállítások Kecskeméten Holnap a késő délutáni órák­ban két kiállítás — egy önálló és egy országos tárlat — megnyitó­jára kerül sor a Megyei Művelő­dési Központban. Szabadi Judit művészettörténész nyitja meg a volt Ferenczy- és Hollósy-tanít­­vány, Lesznai Anna kiállítását. A jeles költő-népművész- és fes­tőnő munkáiban csaknem három hétig gyönyörködhetnek majd a megyeszékhely lakói, valamint a VI. Dunamenti Folklórfesztivál kecskeméti rendezvényeire ide lá­togató vendégek. Lesznai Anna a kompozíció és a tervezés művé­szetének mestere, a magyar nép­művészet értékeinek első hirde­tője, Nyugat-Európában és Ame­rikában. Elképzeléseit, tapaszta­latait pedagógiai, művészetelmé­leti tanulmányokban foglalta ösz­­sze. Kecskeméten kiállított mun­kái — hímzéstervek, grafikák, ak­­varellek — a hatvani múzeum anyagát képezik. Délután hat órakor nyílik, s augusztus 5-ig lesz megtekinthe­tő a Fiatalok Népművészeti Stú­diójának tárlata. A stúdió öt éve alakult. Tagjai a KISZ KB által kitüntetett ifjú népművészek: fa­faragók, bőrművesek, gyékényfo­nók, textilszövők. A holnap nyíló kiállításon olyan darabokat lát­hatnak majd az érdeklődők, ame­lyek a hagyományos népművé­szet, és a mai lakáskultúra igé­nyelte modern művészet össze­kapcsolásával születtek. A min­dennapok során használható, kör­nyezetünkben funkcionáló, egy­szerű tárgyak, egyben egyedi, mű­vészi darabok is. A fiatal nép­művészek munkáinak országos seregszemléjét délután hat órakor Buda Ferenc, József Attila-díjas költő nyitja meg. P. E. A r at ási-betakarítási ügyelet A Mezőgazdasági és Élelmezés­ügyi Minisztérium a mezőgazda­­sági üzemeknél az aratási és be­takarítási munkákat akadályozó körülmények elhárítására rendkí­vüli ügyeletet szervezett. A MÉM ügyelete az aratás-betakarítás ideje alatt mindennap — a mun­kaszüneti napokon is ' — reggel 7 órától este 8 óráig a 113-000 telefonszámon áll a segítségnyúj­tást igénylők rendelkezésére. Épül a záportározó A megyeszékhelyen, a Széche­­nyivárosban pihenési és sporto­lási célokat is szolgáló záportá­rozó tó területét jelölték ki, száz­ezer köbméter térfogattal. Meg­valósulása esetén mentesül a Csukásér a lezúduló csapadékvíz egy nagyobb mennyiségétől, s így nem kell új csatornát építeni, vagy a Csukásér keresztmetszetét növelni. A tervezettnél nagyobb, ütem­ben, hat helyett 8,8 százalékkal bővítette termelését az építő­anyag-ipar az első félévben. Így általában kiegyensúlyozott volt az ellátás az alapvető épí­tőanyagokból. Cementből mint­egy 160 ezer tonnával, továbbá csaknem 10 millió téglával, mint­egy 10 ezer tonna égetett mész­szel, 250 ezer négyzetméter pad­lóburkoló-lappal szállítottak töb. bet az építőknek, mint a múlt év első felében. A korábbinál 16,5 százalékkal többet gyártottak vasbetonvázas és panelos épület­­szerkezetekből, de a kereslet na­gyobb volt á termelésnél, elsősor-Ebben az évben több mint 19 millió forintot terveztek Kecske­méten az utak, hidak korszerűsí­tésére, felújítására. Ezt a jelen­tős összeget azonban nemcsak a megyeszékhely, hanem a négy városkörnyéki község — Hetény­­egyháza, Ballószög, Helvécia, Vá­rosföld — úthálózatának fejlesz­tésére költik. Mindezt Irsa Ernő­től, a Kecskeméti Városi Tanács csoportvezető főmérnökétől tud­tuk meg, aki elmondta, hogy a terv időarányos részét teljesítet­ték, vagyis 9 és fél millió forintot használtak fel. A tervek szerint 800 ezer fo­rintos költséggel korszerűsítik a Búzakalász utcát, a Maikéi és a Szeméttelepi út között. Hétszáz­ezer forintba kerül majd a Nép­hadsereg út felújítása, amelynek két oldalán parkolóhelyeket ala­kítanak ki. Rendkívül balesetve­szélyes az 52-es számú és a Víz­mű utca kereszteződése. A városi tanács a KPM Közúti Igazgató­ságával közösen egy-egymillió fo­rintot fordít a csomópont kiala­kítására. E munkálatok azért késnek, mert a DÉMÁSZ és a posta még nem végezte el a szükséges közművek „kiváltását”. Ebben az évben elkészül a Kül­ső-Kőrút első üteme, a Szélma­lom és a Róbert Károly körút közötti szakasza. Erre 700 ezer forintot költenek. Megvalósulás előtt áll a Nyíri úti csomópont forgalomirányító jelzőlámpával való ellátása, amely megszünte­ti e balesetveszélyes csomópon­tot. A jelzőberendezés 1 millió 300 ezer forintba kerül. Elkészült a Csukás éri híd kor­szerűsítése, amelyre 3 és fél mil­lió forintot költöttek. Felújítá-A rádió és televízió újságban közöltöktől eltérően ma 12 óra 33 perckor a szolnoki stúdió a hatszáz éves Mezőtúrról készített műsorával jelentkezik a Petőfi rádió programjában. A huszonkét perces zenés riportban dr. Ko­lozsvári János és dr. Gombás István a Dózsa György szakkö­zépiskola tanárai, a közeljövőben megjelenő várostörténeti jubile­umi kiadvány szerzői foglalják össze Mezőtúr történetét, az első ban univáz épületszerkezetekből, feszített födémpanelekből. Bővítették a termelést azbeszt­­cement nyomócsőből is, de az igények ezt a fejlődést is megha­ladták. A második félévben ' na­gyobb erőfeszítéseket kell tenni, hogy egészségügyi kerámiatermé­kekből és kőedényárukból is ki­elégítsék a keresletet. Az építőanyag-ipar helyzetében kedvező változást jelez, hogy hosszú idő óta először ebben a félévben nem csökkent a munka­erők száma, sőt a foglalkoztatot­tak állománya a korszerűtlen tég­lagyárak kivételével most már valamelyest meghaladja a terve­zetet. A Csúcsforgalom Kecskeméten 0 Egyed Edit Petress Istvánnak mondja el „bánatát”. Kezében a szűknek bizonyult kalitka. Kedden délután a megyeszék­helyén az Aranyhomok Szálló előtt sokan gyűltek össze, hogy tanúi, részesei legyenek a nép­szerű rádióműsor: a Csúcsforga­lom adásának. Kedves kis epizód vezette be az adást, ugyanis Egyed Edit azzal a kéréssel for­dult Petress Istvánhoz, hogy mondja be: „Szeretnék egy na­gyobb kalitkát a papagájnak, a jelenlegiben alig fér el”. Az adás végén —“ ezt már telefonon tud­tuk meg — húsz kalitkát aján­lottak fel a hallgatók. A Csúcsforgalom adásában mindig van KRESZ-vetélkedő, s Kecskeméten a nők jeleskedtek ebben. Suri Ottilia közlekedési rendőr és Galgóczi Lászlóné, aki Nagykőrösről csak ezért utazott Kecskemétre, versenyzett egy­mással Bánki Gyula játékvezető irányításával. A győzelmet 39 ponttal Suri Ottilia szerezte meg, Galgócziné 35 pontot tudhatott magáénak. A jól sikerült rádió­adás másfél órája alatt sok szó esett a megyeszékhely forgalmi rendjéről, a balesetmentes köz­lekedésről. • Sari Ottilia önkéntes közleke­dési rendőr válaszol Bánki Gyula játékvezető kérdéseire. 0 A Csúcsforgalom közönsége. (Tóth Sándor felvételei.) Tiszaalpár határában Parádi 'József Tiszaalpár, Deák Ferenc utca 55. szám alatti lakos motor­­kerékpárjával Lakitelek irányába közlekedett nagy sebességgel. Az egyik jobbra ívelő kanyarban át­tért az út bal oldalára, s ott ösz­­szeütközött a vele szemben sza­bályosan; személygépkocsijával közlekedő Kapus Béla Kiskun­félegyháza, Petőfi tér 4—5. szám alatti lakossal. A baleset követ­keztében Parádi Józsefet és uta­sát: Morék József Tiszaalpár, Zrí­nyi utca 11. szám alatti lakost súlyos sérüléssel szállították a kórházba. A járművekben 22 ezer forint anyagi kár keletkezett. Izsák határában az 52-es számú úton Ferencz József miskolci la­kos személygépkocsijával mintegy 85' kilométeres sebességgel Solt irányába haladt. Menet közben a gépkocsi jobb hátsó gumiköpenye kidurrant, a gépkocsi ettől fel­borult. A gépkocsiban ülő Fe­rencz Józsefné, Zsemberi Barna­­básné, Zsemberi Mónika és Zsem­beri Tímea miskolci lakosok meg­sérültek. A gépkocsiban 72 ezer forint anyagi kár keletkezett. Sükösdön Laczi József Sükösd, Deák Ferenc utca 34. szám alatti lakos úgy hajtott ki segédmotoros kerékpárjával a községben levő NAPTAR 1978. július 20., csütörtök Névnap: Illés Napkelte: 4 óra 07 perc. Napnyugta: 19 óra 33 perc. Holdkelte: 19 óra 33 perc. Holdnyugta: 4 óra 31 perc. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: ele­inte erősen felhős idő, többfelé újabb esővel, záporral,. zivatarral. Később nyugat felől fokozatosan csökkenő felhőzet, már kevesebb helyen — főleg keleten — esővel, záporral. Többfelé megélénkülő, időnként megerősödő, a Dunán­túlon átmenetileg viharossá fo­kozódó északnyugati, északi szél. Legalacsonyabb éjszakai hőmér­séklet: 11—16, legmagasabb nap­pali: 20—24 fok között. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: július 18-án a küzéphőmérséklet 20,2 (az 50 éves át­lag 22,8), a legmagasabb hőmérséklet 27,8 Celsius-fok volt, a nap 7 órát sü­tött, s 5,2 mm csapadék hullott. Teg­nap reggel 7 órakor 18,8'13 órakor 20,8 fokot mértek, a reggeli legalacsonyabb hőmérséklet 17,5 Celsius-fok volt. — GORSIUMBAN folytatják a szentélyterület keleti részének fel­tárását. A hajdani római biroda­lomhoz tartozó város főutcájának képe is kezd körvonalazódni, ugyanis a napokban oszloptalpa­zatot találtak a régészek, s ebből arra következtetnek, hogy a fő­utcát oszlopsor szegélyezte. A ku­tatók középkori út maradványai­ra is leltek, s ez újabb bizonyí­ték arra, hogy Gorsium a közép­korban is lakott hely volt. — Szovjet újságírók harmincöt tagú delegációja érkezett ha­zánkba, tíznapos tartózkodásra. Szolnokra, Székesfehérvárra, Szombathelyre látogatnak, talál­koznak a Kossuth és a Corvina Könyvkiadó munkatársaival. Ittlétük utolsó napján Budapest idegenforgalmi nevezetességeit tekintik meg. — Tiszavlrágzás a Rábán. A Rába alsó szakaszának napsütöt­te, meredek partfalain előszere­tettel rakják le lárváikat a kóré. szék, s itt is bekövetkezik a nász-repülésük, a virágzás. A ké­részek nászrepülését a Kis-Rába egyes szakaszain is megfigyelték. Ezen a tájon később következik be, mint a Tiszán, és nem ismét­lődik meg minden évben. — A kalocsai Iszkra Tsz föld­jein, a befejeződött meliorációs munkák során utakat szüntettek meg, ugyanakkor új, szélesebb utakat hoztak létre, csatornák készültek. Ezek térképi ábrázolá­sa, a nyilvántartási adatokon va­ló átvezetése van soron. — GÖLYACSAPATOK KÍSÉ­RIK a baranyai kombájnosokat. A madarak a tarlón takarás nél­kül maradt mezei pockokra va­dásznak, sikerrel. Baranyában az idén nagymérvű pocok-invázió ta­pasztalható, így a gólyák napi másfél-két kilogramm pocokfo­gyasztásukkal jelentős hasznot hajtanak a mezőgazdaságnak. telkéről, hogy nem adott elsőbb­séget a szilárd burkolatú úton személygépkocsijával haladó Mar­kó Károly Sükösd, Üj utca 10. szám alatti lakosnak és összeüt­köztek. Laczi Józsefet a men­tők súlyos sérüléssel a kórházba szállították. Kiskunhalas határában az 53- as számú úton Csorba László 26 éves, Kiskunhalas, Kuruc vité­zek tere 27. szám alatti lakos se­gédmotoros kerékpárjával ittas állapotban egy földes dűlőútról hajtott fel a főútvonalra. Nem adott elsőbbséget Bürger József Bácsborsód, József Attila utca 42. szám alatti lakosra bízott sze­mélygépkocsinak' és összeütköz­tek. Csorba Lászlót súlyos sérü­léssel szállították a kórházba, s vezetői engedélyét elvették. Kecskeméten a Szalvai körút és a Dózsa György út kereszteződé­sében Demeter György Kecske­mét, Április 4. tér 3. szám alatti lakos figyelmetlenül, körültekin­tés nélkül akart áthaladni a fő­útvonalon, amikor odaérkezett már féktávolságon belül Dumit­­rasku Djura jugoszláv állampol­gár személygépkocsijával, s bár fékezett, a gyalogost elütötte. De­meter György megsérült. G. G. , — LAZAR GYÖRGY, a Mi­nisztertanács elnöke megkezdte évi rendes szabadságát. (MTI) Kitüntetések A Népköztársaság Elnöki Ta­nácsa Ember Győzőnek, a Ma­gyar Országos Levéltár főigazga­tójának a hazai levéltárügy fej­lesztéséért végzett eredményes munkásságáért; Földes György­nek, a dabasi nyomda igazgatójá­nak több évtizedes munkásmoz­galmi tevékenysége, valamint a nyomdaiparban végzett szervező­vezető munkássága elismeréséül, nyugállományba vonulásuk alkal­mából; Vaszy Viktor karmester­nek, a Magyar Népköztársaság kiváló művészének kimagasló művészi, közéleti, társadalmi te­vékenységéért 75. születésnapja alkalmából a Szocialista Magyar­­országért Érdemrendet adomá­nyozta. A kitüntetéseket Pozsgay Imre kulturális miniszter adta át. Az átadásnál jelen volt Kornidesz Mihály, az MSZMP KB osztály­­vezetője. (MTI) — Fagykár miatt: adómérséklés. A kerekegyházi határban 86 hek­tárnyi — háztáji- művelésű szőlő és gyümölcsös szenvedett fagykárt az idei esztendőben. Az átlagosan 70 százalékos fagykár csaknem 1 millió forint bevételi kiesést jelent a kisgazdaságok számára. Ennek figyelembevéte­lével a kerekegyházi tanács il­letékes osztálya százhatvan kis­termelő adóját mérsékelte, ösz­­szesen 100 ezer forinttal. MŰSOR: MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1978. JÚLIUS 20. 20 órakor a Kodály-intézet díszudvarán: (rossz idő esetén a Művelődési Központ emeleti előcsarnokában) A Camerata Hungarica együttes hangversenye. 20 órakor a Művelődési Központ Teraszpresszóján: „A gyilkos a házban van” című film vetítése. Belépődíjas. MOZI 1978. Július 20.: KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 óidkor POLICE PYTHON 357 Színes francia—nyugatnémet bűnügyi film Csak 16 éven felülieknek) 50 százalékkal felemelt helyárú! Az Ifjúsági bérletek nem érvényesek! KECSKEMÉT ARP AD: fél 4 érakor HUSZARKIS ASSZONY Színes szovjet filmoperett háromnegyed 6 és 8 órakor A KEK KATONA Színes amerikai film Csak 18 éven felülieknek! 50 százalékkal felemelt helyárú! Az Ifjúsági bérletek nem érvényeseké MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor OTTO. A VILÁGHÍRŰ VAD ASZ Színes magyar mesefilm-összeállítáa PETŐFI NEPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Klskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő; dr. weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Prelszlnger András igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a. Telefon: 12-610. 12-516 (központi): 11-709, Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar posta Előfizethető a helyi postahivataloknál . és kézbesítőknél. Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással Km 215—95162 jelzőszámlára ~ Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133—23IK • Igazán nem matatnak jól a gyep közepén a ke­rékpárok. (Fényképezte: Tóth Sándor.) Lihegve jön be az ajtón a Kecskeméti Városi Tanács Kommunális és Költségvetési Üzemének kertészeti részlegvezetője: — Kérem, segítsenek nekünk! Az utóbbi időben egyre több gondunk van a parkrongálókkal. A pa­dokat állandóan cserélnünk kell, a virágokat ki­­tépdesik. Most' éppen az Aranyhomok szálló előtti gyepet használják parkolónak. A rendőrséget már értesítettem. Míg megérkezik a rendőrségi autó, van időnk megszemlélni a fűre dobált kerékpárt. Kesergésün­­ket szakítja félbe a gépkocsiból kiszálló Gulyás János rendőrtörzsőrmester kérdésével: — Tudják kié a három kerékpár? — és a többi­nek csupán fültanúi vagyunk. A párbeszéd a rendőr és a villanyszerelők között zajlik: — Jó napot kívánok. Önöké az a három kerék­pár? Legyenek szívesek a személyi igazolványaikat átadni. Tudják, hogy szabálysértést követtek el? A parkrongálás ugyanis annak számít. Kifizeti a helyszínbírságot vagy feljelentést tegyek? — fordul az egyik elkövetőhöz. — Nézze, mi dolgozni jöttünk ide, hová tehettük volna a bicikliket? Nem fizetek, jelentsen feL — Ha itt dolgoznak, biztosan megengedték volna, hogy a szálló kerthelyiségébe tegyék a kerékpáro­kat. öné a másik kerékpár? — fordul a tulajdonos felé. . 1 — Igen. Én kifizetem ihost. Mennyi lesz? — A személyi igazolványát is kérem. A bírság 50 forint. A harmadik gép kié? — A gyereké. Ö tizennégy éves. — A személyi adatai? Ellene csak feljelentést te­hetünk. Remélem máskor nem csatlakoznak a park­­rongálók táborához. A kerékpárok helye nem a gyepen van. Viszontlátásra. G. E. TÖBB MINT 19 MILLIÓ FELÚJÍTÁSRA Utakat korszerűsítenek Kecskeméten A szolnoki stúdió műsora a Petőfi rádióban sokra és fenntartásokra is gon­dolnak a város vezetői. A kő, keramit és felkete burkolatú utak fenntartására nem kevesebb, mint 2 millió 400 ezer forint áll rendelkezésre. Ezen túl nagy gondot -fordítanák a földutak javítására, főleg a Máriaváros­­ban, a Műkertvárosban, az Alsó- Széktón és a Rendőrfaluban. Er­re félmillió forint áll rendelke­zésre. A községek útjainak fenn­tartása 400 ezer forintba kerül, s ennek 50 százalékát már felhasz­nálták. Igen jelentősnek mond­ható, hogy Hetényegyházán az Iskola utcában járda épült, amelyhez az ottlak ók 200 ezer forint értékű társadalmi munkát ajánlottak fel, s teljesítették. Ballószögön az autóbuszforduló, Városföldön a zúzalékos földút javítása fejeződött be. Idetarto­zik még, hogy a forgalomirányí­tó jelzőlámfpák karbantartása, ja­vítása, fenntartása évente fél­millió forintot emészt fel. A városban homokstabilizációs, illetve bitumenes salakutakat is építették. Elkészült a Béke tér, a Benke József utca, a Tűzoltó utca, a Tél utca, s a Mező Imre utca asz­faltszőnyegezése. Készül a Ba­­dzai, az Akácfa, az Ugocsa, a Kertész utca és a Bocskay utca aszfaltszőnyegezése, összesen mintegy három és fél kilométer hosszúságban. Kétségtelen, > hogy ennél sokkal több pénzt igényel­ne a megyeszékhely úthálózatá­nak korszerűsítése, ám alapos, megfontolt tervezéssel, a megle­vő pénz felhasználásával, ha nem is nagyot, de lép egyet elő­re a korszerűsítés. —s —r írásos emléktől a város felszaba­dulásáig. i Molnár Ernő, a városi tanács elnökhelyettese ismerteti a jubi­leumi rendezvénysorozat még hátralevő eseményeit. Beszél ar­ról a több mint harminc évről, amelyet a tanácsnál töltött. Szól a mezőtúriak jubileumi társadal­mi munkaakciójáról, az eddigi eredményekről. A műsort Da­locska István és Gulyás Ferenc készítette. A szerkesztő Palatí­nusa István. NAGY SEBESSÉG, ITTASSÁG Gumiszakadás miatt négy sérült

Next

/
Oldalképek
Tartalom