Petőfi Népe, 1978. május (33. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-09 / 107. szám
Nemzetközi bélyegkiállítás Szombathely ad otthont a SZOCF1LEX néven' Ismert nagyszabású nemzetközi bélyegkiállí- tásnák, amely nyolcadik alkalommal nyílt meg vasárnap. A vasi megyeszékhely művelődési és sportházában? 13 szocialista ország.* továbbá Franciaország és Olaszország mintegy 250 gyűjtőjének „kincsei” láthatók. A bemutatott százezer bélyeg között vagyont érő ritkaságok is találhatók az első bélyegektől napjaink alkotásáig. A kiállítást Pullai Árpád közlekedés- és postaügyi miniszter nyitotta meg vasárnap délelőtt. A városligeti sportpályáról 2300 köbméteres hőlégballon emelkedett ai'm'agasba."amely postát szállít. A kiállítás színhelyén alkalmi postahivatal működik kü- iön bélyegzővel. A Magyar Pasta Szombathely szülötte. Derkovits Gyula: Nemzedékek című festményét ábrázoló bélyeget adott ki az esemény alkalmából. Hatvan filléres levelezőlap is készült, amelyen Szombathely felszabadulási emlékműve. a SZOCFILEX-városok neve és a rendezd országok himnuszából néhány taktus kottája látható. A kiállítás május 16-ig tart nyitva. A kiállítás színhelyén feladott postai küzdeményeket az első magyar postakocsi hiteles mása szállítja Szombathely 1-es posta- hivatalába. Külföldön is jelentős visszhangja van a SZOCFILEX ’78- nak. Az NDK postája bélyeggel benyomott levelezőlapot adott ki 305 000 példányban. Kuba 34 cen- timo névértékű bélyeget bocsátott ki, rajta a magyar Országház és a Tanácsköztársaság egyik bélyege látható. Felszabadulási emlékmű a Hortobágyon A fasiszták felett aratott győzelem évfordulója' alkalmából vasárnap emlékművet avattak fel a Hortobágyon, a 33-as út mellett. Egy méter magas talapzaton helyezték el az egykori harcokban részt vett T 34-es harckocsit. Oláh István altábornagy, honvédelmi miniszterhelyettes mondott ünnepi beszédet. Az ünnepségen ott voltak Haj- dú-Bihar megye és Debrecen város vezetői, részt vettek a budapesti szovjet nagykövetség és az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet déli hadseregcsoport képviselői. 1978. május 9. 0 PETűVI NfiPÜ • C • A Moszkva alatti frontra indulnak a Vörös Hadsereg alakulatai. r »íti. • Az alsó kép: Kalugánál a hitleristák kiverése után. Hanmindhá- rom év .választ el bennünket 1945 emlékezetes tavaszától, amikor Európában elhallgattak a fegyverek. Es minél inkább távolodnak a történelemben a háborús évek, annál jobban becsüljük a szovjet nép. a Szovjet Hadsereg tetteit, azokét. akik megmentették a világot a fasizmustól. Ezen a napon ezer és ezer köszöntő szó hangzik el, emlékezések és... könnyek, visszavonhatatlanul .. I Győzelem napja I KÉPERNYŐ Perújrafelvétel Aki nem csinál semmit, nem is tévedhet. Nem követ el hibát, nem állítja nehéz döntés elé áz utókort, ez esetben a tévénézőt, hogy mit gondoljon róla? Hőst lásson benne, vagy áldozatot? Tomasovszky János, . nyugalmazott igazgató-tanító nem kért perújrafelvételt. Hogy mégis nyilvánosságot kapott az ügye. az Varga László riporternek, a drámai erejű dokumentumfilm rendezőjének is köszönhető. A nyírszőllősi tanyakollégium és önkéntes építő nem először jelennek meg a képernyőn. A hatvanas évek elején készített tévériport a fénykort idézte, amikor a nyírszőllősi gyerekek és felnőttek valami olyasmire vállalkoztak, amire addig nem volt példa. Gyárkéményeket bontottak le, használaton kívül helyezett síneket szedtek fel. A szekereken hazafuvarozott téglákból, sínekből iskolát, kollégiumot építettek Hegyeket mozgattak meg, hitük, akadályt nem ismerő lelkesedésük akkor a kételkedőket is elhallgattatta. A szabolcsi tanyák gyerekeinek pallérozására hajlék kellett, márpedig ha beruházásra nem adnak pénzt, az építkezést hivataliból nem engedélyezik és támogatják, az igaz szándék is kénytelen megsérteni a törvényes előírásokat. Tudták a helyi vezetők is, hogy az építkezés nem szabályos, hogy a szakértelem híján, pusztán lelkesedésből felhúzott falak talán nem is megnyugtatóan szilárdak, de azt belátták, hogy szükség van rájuk. Tomasovszky János érdeme, hogy elsőként felismert egy társadalmi szükségletet és ennek megvalósításához mozgósítani tudta a környezetét. Alakja legendássá nőtt, s az alkotás megszállottságában maga sem vette észre, hogy elszigetelődött. így történhetett meg, hogy amikor az építkezést leállították — mert a kétemeletes iskolát nem érezték biztonságosnak — sértődötten félreállt. Félreállt, de félre is állították. Azokkal. akikkel együtt kezdtek építeni a semmiből. és akikkel ő is megszakított minden kapcsolatot. Az épület végül is nem dőlt össze. Tanítanak benne, még csak nem is az a baj, hogy nem azok fejezték be, akik elkezdték. Az a szomorú, hogy a falu népét, ezeket az igaz ügyért önzetlenül segíteni kész embereket még arra sem méltatták, hogy meghívják az avatóünnepségre. Kizárták őket a döntésekből és az elismerésekből. Senki sem volt kíváncsi véleményükre. a gondolataikra és az érzéseikre. Ezt a súlyos mulasztást pótolja vajon a tévé dokumentumfilmje? Igazságot szolgáltatott." Nein takargatva a tévedéseket és nem túlozva, de nem is gyengítve a nyírszőllősi vállalkozás jelentőségét. emberi nagyságát. A csalódott, megkeseredett, a száműzöttek magányába gubanco- lódott igazgató-tanító, s hajdani segítői, akik ma is 'értetlenül állnak az eseményekkel szemben, vagy azok a vezetők, akik magánemberként nem értettek egyet saját hivatali döntésükkel, egy olyan drámának váltak főszereplőivé. amely túlmutat egy tanyai kollégium megépítésének, szűk területre korlátozott bonyodalmain. A film alkotói — Varga László rendező-riporter. Peták István szerkesztő és Szabó Gábor operatőr — az emberi magatartások mozgatórugóit, erejét és esendőségét vizsgálták, vizsgáztatták. a társadalmi változások vetületében. Őszinte kérdésekre, őszinte válaszok érkeztek. Értésünkre adva, hogy hinni csak abban lehet, amihez közünk van. Es ahhoz, hogy a hitünk ne sérüljön meg és amit 'szivvel-lé- lekkel vállalunk valóban tartós legyen nem pereskedni kell, hanem összefogni. Nem szembeállítani a tudást a hittel. hanem egyesíteni. * * * .Az Iskolatelevízió nézettsége feltehetően meg sem közelíti a Kojak-sorozatét és a kettőt ugyanúgy nem is lehet összehasonlítani, mint egy. pohár üdítő italt, féldeci cseresznyével. Ko- jak legfeljebb Colombo hadnagy- gyal mérhető össze, ebből is véleményem szerint, az utóbbi kerülne ki győztesed-. rViszontaz Iskolatelevízió e héten sugárzott környezetismeret óráira oda kellett figyelni. Az Itt és ott című film 9—10 éves gyerekeknek magyarázta el érdekesen, játékosan a helyzetek és a mozgás viszonylagosságát. Tájékozódni Segített a mozgásunkkal is minduntalan változó környezetben, méghozzá nem tudálékosan. élvezhetetlenül, hanem frissen, természetes köny- nyedséggel. A film szakmai elismerésének jele, hogy Marx György professzor jelenleg Amerikában és Angliában mutatja be, egy nemzetközi konferencián. A Csacsifogat elsőosztályosokhoz szólt Témája az élőlények és élettelen tárgyak tulajdonságainak vizsgálata, egy jókedvű, felszabadult erdei kirándulás keretében. A két film már az ősztől bevezetésre kerülő új tanterv szellemében készült jelezve, hogy az Iskolatelevízió is lépést kíván — és tud — tartani, az oktatásban igencsak kívánatos oldottabb, játékosabb, új módszerekkel. • A csehszlovák nép üdvözli a felszabadító szovjet • Visszatér az élet Sztálingrádban. katonákat. • Május 9-én azok is elmennek a moszkvai Gorkij-parkba, akik nem vesztették el a reményt, hogy eltűnt szeretteikről egyszer • Az Itt és ott filmben Halász Judit kalauzolta a gyerekeket. V. Zs. hirt halljanak. • Veterán harcosok találkozása a győzelem ünnepén. (Fotó: APN—KS.) Május A háború úgy múlt el rólunk, mint egy agyhártyagyulladás, és úgy hullott ránk, úgy ölelt körül a béke, mint egy lázas lüktetést enyhítő, hűvös vízbe mártott törülköző. Körülbelül ilyesmit mondtam a lánynak, aki piszkos tornacipőben, röhögnivalóan hosszú szoknyában ballagott mellettem, kezében c satos-hevederes szürke vászontáskát lóbálva — nem is olyan régen a- birodalmi hadsereg birtokában volt ez a felszerelési tárgy —, és szemmel láthatólag sokkal kevésbé fennkölt d lgokon töprengett. Aznap reggel arról volt szó, hogy a kooperatív módon vásárolt lisztből előző este sütött pogácsát kivi- gyük-e a piactérre eladni vagy csináljunk egy privát ünnepet, és nem törődve az üzleti haszonnal, felfaljuk az egész, hihetetlenül csábitó ételmennyiséget. A kérdés már eldőlt, de a lány arca elégedetlen volt. Ö, nem a holnapra nem gondoló pazarlás miatt, nem a másnapi diákmenza kukoricája vagy borsófőzeléke miatt, amihez akár darálót is mellékelhetnének. Meglóbálta a táskát, és rám nézett. — Megesszük a pogácsát, ez rendben van. Utána mit rakunk a zsákba? — Süt a nap! — Táskát üresen lóbálni, az manapság luxus, uram! — Fussunk! Futottunk. At a vágányokon, keresztül a réten, aminek túlsó szélén patak vize csillogott. De nem jutottunk odáig, mert a lány felsikoltott, megbotlott, elesett, de úgy, mintha közben védeni akarna valamit, ami a fűben lapul. Két marka lecsapott egy cicafarkkóró tövébe, és felkiáltott. — Zsákbavaló! Egy fürj volt. Legalábbis mi annak néztük a kétöklömnyi, bamáspettyes, pihegő madarat. — Hús — mondtam, de a lány legyintett. — Ez fürj. És ha nem fürj, akkor is madár. Valami madár. Sokkal többet ér, ha e helyett a negyedkiló hús helyett szemléltető eszköznek tekintjük. Nálatok nincs ilyesmi a természetrajzi szertárban? — Van, de ahhoz ki kell tömni, és aztán valami vegyszerrel... — Egy kibombázott drogériából szereztem naftalint. Az egész család évekre el van látva naf- falinnal. — Gondolod, hogy elég, ha be- naftalinozzuk? — És timsó is van. Adhatok. Azt hittem mosószóda, de aztán kiderült, hogy timsó. — Felnézett. — Na, azt hiszem, te nem túl gyakran borotválkozol. A fürj csipogott. Verdesett a szárnyával. A lány szemén felhő suhant át, levegőbe dobta a madarat. — Repülj hajóm, rajtad a Holnap Hőse!... — a madár persze nem repült. Földre érve elfutott a majd térdig érő fűcsomók között. A lány lehúzta tornacipőjét, belegázolt a patakba. — Mit gondolsz, egy pár kiló naftalinért meg egy táskára való timsóért lehetne valahol cipőt cserélni? A patakon túl futballpálya lapult árván, hálátlan, tört kapukkal. — Volt a pincében egy néni — mondtam —, aki felháborodottan követelte, hogy ne itt a városban harcoljanak, hanem menjenek harcolni a harctérre. Aztán, mikor egy akna bevágott az udvarra és akkorát szólt, mint egy... mint egy akna, siri hangon megszólalt: „Akna". Akna, ha tudna — mondtam neki, erre megátkozott. A lány körülnézett, felszedett egy deszkadarabot, beleszoritotta a kapufélfa repedésébe és rámszólt: — Van nálad ceruza? Volt. És a lány imbolygó, de olvasható nagybetűkkel ráírta a deszkára: HARCTÉR! MÁSHOL HARCOLNI SZIGORÚAN TILOS! És akkor egymás kezét megfogva rettenetes esküt fogadtunk, amelynek lényege az volt, hogy ha bárki át merészeli hágni tilalmunkat, az bilincsbe verve borsón és kukoricán fog tengőd ni a legsötétebb légőpince legmélyén, mindhalálig.. A patak vize hús volt. — Fürödjünk — mondtam. — Hát a fürdőruha? — Hát a finnek, meg a svédek? — Ahhoz volna eszed, mi? Tehát fürdés helyett kerestünk egy árnyékos helyet, és nyakára hágtunk mind a harminc pogácsának. Nálam volt egy csatosüvegnyi prima csapviz, a felét megittuk rá. Akkor már csurogtak a csapok majdnem az egész városban. — Megettük a holnapot — mondta a lány, és nagyot sóhajtott. — A tegnapot ettük meg — igazítottam helyre. — Hálisten- nek, hogy megettük. — Mintha egy hosszú, piszkos, sötét alagút lett volna, de most már kijöttünk belőle, ugye? Csend volt, csak a nap sütött szinte hallhatóan. A lány arrébb csúszott, hátát nekivetette egy fának, a lehetetlen szoknyát ölébe húzta, hogy térdét-combját süsse az áldott nap, szemét behunyta, fejét egy kicsit félrehajtotta, és ettől a mozdulattól egyszerre sírhatná- kom támadt. Két kézzel magamhoz rántottam, mint fuldokló a mentőövet, arcomat az ölébe fúrtam és zokogtam, mint egy tak- nyos kölyök. — Ne sírj — mondta. — Ne sírj, drágám. Hallod? Ne bőgj már, szivem, ne ordits, még azt hiszik a mókusok, hogy légiriadó van, nem érted? Jaj te kölyök, összebőgöd az estélyi ruhámat, hogy fogok kinézni az angol misz- szió koktélpartiján? Ne bőgj, kisfiam, süt a nap... De akkor már ő is bőgött, 6 is két kézzel kapaszkodott belém, arcát tarkómra . fektetve sirt, összevissza könnyezve az ingemet. Aztán később, amikor már 0 is csak szipogott, férfias mozdulattal zsebkendőt kínáltam neki. Elfogadta. És ezt az apróságot a bizalom olyan magas fokának éreztem, hogy boldogan hanyatt vetettem magam a fűben, és ránevettem egy pitypangon turistáskodó katicabogárra. — Mondd, nálatok is volt a pincében ruhatetű? — kérdezte hirtelen. — Volt. De fejtetű nem? — Nálunk az is volt Anyám az utolsó deci petróleumot öntötte a fejemre a lámpából, aztán bekötötte a hajam egy kendővel Még a ruszkik is rajtam röhögtek, olyan voltam, mint egy turbános török. De azóta már pont tizennégyszer mostam hajat Nézd! Fölém hajolt, haja úgy hullott arcomra, mint egy sátor. A szeme nevetett. A csillogó sötét szeme, ami olyan óriási volt, él olgan mély, hogy egy egész ország minden elmúlt keserűsége és minden eljövendő boldogsága elfért benne. Kemény Demi
