Petőfi Népe, 1978. január (33. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-24 / 20. szám

1978. január 24. • PETŐFI NÉPE • 5 A hajomalmokj nyomában • Egy késői utód: Farkas Miklós dunai vízimolnár­mester hajómodcllt készít a Mezőgazda- sági Múzeum számára.-- - * r JWPmfgh. ' ' —• •j-i*! ’VCT. • Nánai János fajszi hajómatma a Dunán az 1930-as évekből. Aki hajón utazott néhány évti­zeddel ezelőtt a Dunán, az még láthatott vízimalmot a partok kő. zelében. Hatalmas „vízikészségei­ket" méltósággal forgatta a höm­pölygő folyam. Kelepelésük mész. sze elhangzott... Hozzátartoztak a Duna-parti táj képéhez. Mór nincs nyomuk. — Anélkül pusztultak el, hogy jelentősebb tárgyi emlék, ipar- vagy gazda­ságtörténeti adat őrizné halványu­ló emléküket. A magyar írásbeliség kialaku­lásától nyomon követhető, hogy d vízimalmok — ezek között első­sorban a hajómalmok — dolgoz­ták fel egykor hazánk gabona- termésének jelentős részét. Múlt­juk hozzátartozik népünk életé­nek és gazdálkodásának történe­téhez. Magyarország első hajómalmai­ról Poson kanonok 1292. évi kér­vénye ad hírt amelyben Buda­vára közelében a Dunán levő mal­mokat említi. Ez a maga primi­tívségében is nagyszerű szerkezet a legrégebbi időktől megtalálható a nagyobb folyókon. Köztük em. líthető: a Duna, Dráva, Mura, Ma­ros, Tisza és a Vág. Joggal vetődik fel a kérdés: Honnan kerültek a hajómalmok hozzánk? A fából készült ősi konstruk­ciókról nincs leírás. Középkori okleveleink viszont gyakran tesz­nek említést folyó menti malma­inkról. Az első ipartörténeti adat Verantius Faustus XV. században megjelent „Machinae novae” cí­mű, ritka érdekességű művéből származik. Ebben írja, hogy Ma­gyarországon a tombácokat (ha­jómalmokat) „cejttel” erősítik meg. Későbbi feljegyzésekből tű-, nik ki, hogy a „cőjt”, „cetyka” fűzfa berkéből, nyers tölgyfaágak­ból font kötélszerűség volt, amely- lyel a „malomszeghez” kötötték ki a folyók hátán levő malmo­kat. Eleinte ezek többsége nem is merészkedett az erős sodrású vi­zekre, hanem a mellékágakon, a partok közelében maradtak. A hajómalmok építői a XVII. századik az úgynevezett „faragó­molnárok” voltak. Ök szerkesz­tették az egykor híres „magyar malmokat”, amelyekről Pecsévi török történetíró és Evlia Cselebi jegyzetei elismerőleg szólnak. A vízimalmok számáról — kü­lönösen a régi időkben — nem tájékoztatnak az írások. Első szórványos adatok a török kincs­tári defterekből származnak. In­nen tudjuk, hogy a Sárköz Du­na menti települései közül 1549- ben Paks város: 13, Bocska: 4, Foktő: 11, Fájsz: 11 és Pataj 5 kerék után adózott. Elképzelhe­tő, hogy mennyi malom lehetett ebben az időben a Dunán... A török is ezekben őröltetett. A molnár szó régi értelemben sokoldalú mesterembert jelen­tett. Ök értettek a hajó- és ma­lomépítéshez, házépítéshez, ke­rékgyártáshoz, faragáshoz, híd­építéshez. de a molnárok készí­tették a fenék- és terelőgátakat, zsallókat, halász-szegyéket is. A tulajdonképpeni molnárkodás a „magistri molae”: malommester, malomgazda, őrlető feladata volt. A hajómalom-típus fejlődésé­ben a XVII. századtól új szakasz kezdődik. Ebben az időben Óvár, Győr és Komárom környékén a kamara több olyan malmot épít­tetett, amelyekbe „jobb szerke­zetű gépelyek” kerültek. Német malomépítőket hoztak az országba, akik rostálószerkezetek­kel egészítették ki a malmok be­rendezéseit. A magyar malmok — bár szerkezetük elmés volt — nem használtak szitát. Így a korpát a liszttől nem tudták el­választani. Magyarországon fi­nomliszt, úgynevezett „Mund- mehl” nem készült, A legtöbb malom ebben az időben nem is lisztet, hanem darát, dercét, ká­sát és mixtúrát állított elő. A német molnárok betelepíté­sével cserélődtek a tapasztalatok, módosultak az őrlőberendezések, követve a fejlődő igényeket. A XVIII. század végén fűrészmes­terek, hajóépítők, ácsok jöttek Salzkammergut, Gmunden és az Ischl vidékéről. Ök teremtették meg a Duna és Tisza menti vá­rosokban a „super-céheket”. A leghatalmasabb céh sokáig a ké­kes-szürke ruhát viselő molnáro­ké volt, amelyre néhol még em­lékeztetnek a templomokban őr­zött régi céhzászlóik. A hajómalmok történetében fordulópontot jelentett Mária Te­rézia 1772-ben kiadott rendelete, amelyben eltiltotta a cőjtök és malomszegek használatát. Köte­lezte a molnárokat, hogy vaslán­cot és vasmacskát alkalmazza­nak, mivel a folyamhajózás ve­szélybe került a víz alatt levő 4—6 öl hosszúságú malomszegek (megvasalt cölöpök) óriási kővel telt kasok és cőjtök miatt. A folyami őrlés alkonya a XIX. század utolsó évtizedeiben köszöntött be. Ekkorra épültek fel Pesten, valamint az ország nagyobb városaiban az első nagy gőzmalmok. Ezekkel a hajómal­mok nem bírták a versenyt... A dunai malmok egy része Fájsz, Bátya; a tiszai malmok többsége Szeged környékén a múlt század hetvenes éveiben áttért a paprika őrlésére. Innen indult útjára a világhírűvé lett magyar fűszerpaprika... A pap­rikaőrlő hajómalmok az 19'20-as években — részben állami kár­talanítással — kezdtek eltűnni a Dunáról. Néhány még a gazda­sági válságot túlélve, tartotta magát, de a második világhábo­rú az utolsó vízi-darálómalmok pusztulását is magával hozta. ősi hajómalmaink, kompos- és tombácosmalmaink múltját fel­idézve, tisztelettel adózunk az egykori molnárnemzedékek em­lékének. ök voltak népünk sok évszázados történelme folyamán azok, akik életük nagyobb részét vízen töltve küzdöttek jégzajlá­sokkal, árvizekkel, szélviharok­kal, malomtüzekkel és nem egy­szer a hazánkra törő ellenséggel is... Nagyszerű hivatást vállaltak, amelynek célja: a nép kenyeré­nek biztosítása volt. Dr. Nagy Endre Üj könyvek A KOSSUTH Könyvkiadó új­donságai között szerepel Nyltrai Ferencné munkája, az Ipari struktúránk: változások, hatékony, ság címmel. A kötet összefoglaló áttekintést ad a magyar ipar szer­kezetéről, s azokról a tendenciák­ról, amelyek az iparszerkezet ja­vítását, világpiaci szempontból hatékonyabbá tételét célozzák. I. Kon könyve A barátság címmel jelent meg. A szovjet szerző mun­kája az ismert fogalom tudomá­nyos megvilágítását szolgálja, is­mertetve mint kulturális-történel­mi jelenséget, s vázolva a barát­ság pszichológiáját is. Megjelent a Művészetpolitikánk időszerű kérdései című gyűjteményes kö­tet, amelynek írásai jó áttekin­tést adnak a téma legaktuálisabb kérdéseiről. E, Iljenkov tanul­mánykötete. A dialektikus logi­ka, történeti és elméleti vázla­tokkal világítja meg a dialektika marxista—leninista elméletének legfontosabb kérdéseit. A Köz- gazdasági Ismeretek sorozatban került a könyvesboltokba Misi Sándor és dr. Marton Lajos kö­zös könyve, A háztáji és a kisegí­tő gazdálkodás. A MÓRA FERENC Ifjúsági Könyvkiadó népszerű így élt... sorozatában látott napvilágot az Így élt Vörösmarty Mihály. A kis könyvben Bertók László mutatja be — sok érdekes illusztráció kí­séretében — a 'költő életművét. A Búvár zsebkönyvek sorozatában került a könyvesboltokba Farkas Henrik ösállatok című kötete, a Delfin könyvek sorozatában pedig Padisák Mihály ifjúsági regénye, az Éljen a száműzetés! A moszk­vai Progressz Kiadóval közösen jelentette meg a Móra Vlagyimir Szutyejev bűbájos könyvét, a Vidám meséket. A Kozmosz szer­kesztőség gondozásában látott napvilágot — a Fiatalok Könyv­tára sorozatban — Szabó Pál Is­ten malmai. illetve Graham Greene A csendes amerikai című regénye. Hallama Erzsébet útibe­számolóit tartalmazza a Mongó­liái napló. Victor Mora izgalmas regénye a Barcelonai plakátok címmel jelent meg. A MŰSZAKI Könyvkiadó meg­jelentette M. F. Rebrov és L. A. Gilberg közös munkáját, amely a Szojuz—Apolló szovjet—amerikai űrrandevúról szól, sok érdekes, részben yzínes felvétellel illuszt­rálva. A magnósok egyre bővülő táborának szerez örömet — sok hasznos tanáccsal. — a Magnósok évkönyve, összeállította Csabai Dániel. Megjelent a Miniatűr könyvek bibliográfiája című újabb kis kötet is; ebben Janka Gyula a teljesség igényével is­merteti az 1975-ben hazánkban kiadott miniatűr könyveket, azok legfontosabb adatait. A CORVINA Könyvkiadó A művészet kiskönyvtára sorozatá­nak új kötetében Bényi László mutatja be a legnépszerűbb ma­gyar festők egyikét, Paál Lászlót. A kis kötetet ötvenkét részben színes kép illusztrálja. Hoci, addsza, nesze, nosza Nyelvünk szerkezeti elemeiben sok régit találhatunk, olyat is, amelyet ma már csak a nyelvészek tudnak kielemez­ni. Ma már nem elevenek, legtöbbször csak néhány megszi­lárdult alakban ismerhetők fel, vagy azokból elemezhetők ki a nyelvtörténeti adatok segítségével. Sokszor a népnyelv őrzi meg teljesebben vagy bővebb használati körrel. Lőrincze Lajosnak Édes anyanyelvűnk c. kötetében megje­lent Addsza — nesze c. cikke ösztönzött nyelvünk régies nyelvhasználatával való foglalkozásra. Az idézet cikk anya­gát néhány más jellegű példával is kiegészítettem. A címben felsorakoztatott sza­vak egy ma már csak néhány szóban megtalálható de régen gyakoribb nyomatékosító elemet őriztek meg. Mindegyikben meg­van a -sza/sze nyemósító szócska: add-sza, nosza, ne-sze. A hoci ne­hezen elemezhető, ,de a ha régi nyelvben és a népnyelvben ma is meglevő hoccide alakból indu­lunk ki, mar könnyebb a magya­rázat: a hozd-\-sza(ide) szerkezet rövidült hoci-ra. így most már ez a szó is beletartozik a címbén említett szavak sorába. Ez a nyomósító elem van a no cselekvésre biztató indulatszó vé­gén is (nosza). Ennek a nosza szónak a továbbképzése az .in­gerel, uszít, cselekvésre biztat’ jelentésű noszogat Ige is. De az ,itt van, fogd’ jelentésű ne mon­datszóhoz is hozzákerült (nesze). Ennek a nesze alaknak ugyunaz a jelentése, mint a ne alapszónak, A toldalékolásnak az volt az oka, hogy az alapszó nyomósító, felszó­lító jellege elhalványult. Ez a ne talán a nézd! felszólító módú alak rövidülése. így a nesze elemzése nézd+sze lehetett. A „nesze ne­ked!" gúnyos vagy kárörvendő felkiáltásban azt jelenti: úgy kell neked! De- térjünk vissza a -sza/sze nyomatékosító elemhez! Régi vol­tát az bizonyíthatja, hogy régeb­ben gyakoribb volt a használata. A múlt században sűrűn használ­tait ilyen szavakat: monddsza, addsza, jersze (ez utóbbi a jön ige felszólító módja). A jersze ré­gen prózában, versben egyaránt használt gyakori szó volt. Egy XVI. századi vers kezdete: „Jer­sze, emlékezzünk mostan mi nagy dolgokról”. Petőfit is idézhetjük: „A kocsmából meg már régen — Kikopott az emberségem. — „Addsza-ne.” — Ilyen szépen főz­nek le". Vagyis: addsza a pénzt, nesze a bor! Ma is hallható a hoci — nesze kapcsolat (add ide azt. én is adom ezt). Ez a -sza/sze nyomósító elem régen csak -sze alakban volt hasz­nálatos, tehát még -nem hasonult a magánhangzó-harmónia szerint, -sző alakját a harmóniára törek­vés alakította ki, mint ahogy a -nßk, -ben rag is csak később lett -nak/nek, -ban ben alakú. Ennek a szócskának is kimutat­ható a nem hasonult alakja a ma már nyelvjárási acce. vagyis add- sze szóban (add iige jelentéssel). A -sza/sze nyomósító szócskát főként nyelvjárásokban ma is használják. Zágonban, Mikes Ke­lemen szülőfalujában jegyzett föl Lőrincze Lajos ilyen szavakat és szókapcsolatokat: mutassadsza, csinálddsza jól, húzdsza elébbecs- ke (húzd kissé előbbre). Az addsza igealak helyett, mivel a -sza már tübbé-kevésbé elvesztette nyomó- siló jellegét, addszaddsza alakot is mondanak, tehát még egyszer ismétlik a -sza nyomósító elemet. Meg kell említeni, hogy a jön ige régi jer, jersze és az irodalmi jövel, jöszte felszólító alakjai he­lyett használatos a gyere is. A gyere, gyerünk, gyertek! érdekes­sége. hogy nincs meg bennük a felszólító mód j jele, így tehát ezek valószínűleg ősi módjel nél­küli alakok. A megy ige menj! felszólító alakja helyett sűrűn használjuk az ered ige felszólító alakját is; eredj! Az ered ige az ősi finnugor er(e) alapszóból származik. Az ered jelentései: feltör a földből, sarjad, származik, gyorsan neki­indul. Folyamatos melléknévi Igenevek (eredő) megrövidülése az erdő szó, amely -a sarjad je­lentésből érthető. Eredetileg a vá­gás után vagy a vágásból felnö­vő fiatal erdő neve volt, de ké­sőbb, amikor a vad eredeti erdő jelentése elhomályosult, minden­fajta erdő lett a jelentése. (A vadállat eredetileg erdei állatot jelentett). Ma felszólító módban csak az eredj! szerepel. Régen az eredje­tek is használatos volt. „Eredje­tek be és munkálkodjatok" — ez olvasható Petőfinek A nemzet- gyűléshez írott versében. Az eredj! igealaknak ma igen árnyalt jelentései vannak. Jelent enyhébb felszólítást (eredj a kút­ra!). szerepel az indulatos beszéd­ben (eredj a pokolba!), és indulat­szóként is használjuk (eredj már! ugyan eredj!). Még megemlíthetjük néhány igének a jelen idejű ragozását is; amely eltér a ímegszokottól, A van igét ma így ragozzuk: va­gyok, vagy, van. vagyunk, vagy­tok, vannak. Ebben a ragozási sorban az az érdekesség, hogy az egyes szám második személyének nincs ragja, az igető fejezi ki ezt a személyt, pedig általában a har­madik személy szokott ragtalan lenni. A többes harmadik személy vágynak alakja vannak alakra változott, ettől vonták el a van igealakot. A megy ige egyes második sze­mélye. a (te) mégy eredetileg az igető. csak a magánhangzó nyúlik meg. Eredeti ragozása: megyek, mégy, megyen (ma megy). Egy időben az írok, írsz, látok, látsz példájára a mégy is megkapta az sz ragot, és így mondták: -te mégysz. Ebből rövidült a (te) mész alak, amelyet általánosan használtak (Hova mész?). Ma már újra a mégy forma haszná­latosabb (Hova mégy?). Kiss István VÉGfiANTAL JÉGZAJLÁS (regény) (12.) — Elkezdjük! — kiáltotta Bálint. — Egész nap a deszkákat! Az a legfontosabb! Ha anélkül megy a híd télnek, tavaszra hírmondó sem marad belőle. A deszkákon állva meg lehetne védeni a hidat. Tavaszra jöhet segítség; és akkor két hét se kell neki, átmehetnek az első szekerek. Éppen akkorra, mire eke kell a Tisza grófok földjének. ímmel-ámmal fogtak hozzá a munkának. Hogy kellene ezekbe az emberekbe most, a legnehezebb j időkben, lelket önteni? őbenne honnan van még erő? Ha nem lennének Zsuzskával az esti találkozások... Neki kaland ez a híd... már rég tudja. Az embereknek — akik még itt maradtak — nem! Nekik ez a híd a túlsó part földjeit jelenti. Lement a partra, és megnézte a vízállást. Teg­nap este óta tizenkét centit áradt a folyó. A foga­tok már nem tudnak lejönni a töltésről, ott rakják le a fákat. Az emberek a vállukon hordják le a fűrészig. Fel lehetne költöztetni a fűrészt a töltésre, de az két nap. Minden órára szükség van ... Miért nem értik az emberek, hogy megállás nél­kül kellene dolgozni? Rágyújtanak a fűrész mellett. Bálint odament hozzájuk. Elkapta a faragott gerendát, odatartotta a fűrész éle elé. felvisított az acél, belemarta magát a nedves tölgybe. Erre a hídra büszke lesz ez a falu. az unokák is: ..Mi nem vártunk, mi nekimentünk a folyónak, hogy hidat emeljünk felette. Így lett ebből az or­szágból még egyszer: ország.” Zakatolt, duruzsolt, zúgott a fűrész, visszhangzott vele a túlsó part. Erős fekete göb volt a fában. Lefulladt a mo­tor, és megállt. Az acélpenge elszakadt. Bálint káromkodott. — Mennyi idő alatt tudjátok megforrasztani? — Kell hozzá két óra! — A tíz rönk, egy sor padló a hídon! Bálint lement a vízpartra. Nézte, méregette: a folyó hányadrésze felett áll már a híd. Két jó erős hét kellene még. Vagy kétszer annyi ember. Ha a túlsó partról is elkezdték volna építeni a hidat... Csakhogy onnan ide átjönni nem érdeke senkinek. Hogy is mondta Angyal Sándor az első falu­gyűlésen? Menni fog ez. Bálint fiam, hogyne men­ne! Egyik gerendát tesszük a másik után. Egyszer csak a túlsó parton leszünk! „Ezt a hidat nem lehet felépíteni! Mindennek van törvénye!” De ha nem jön jeges ár, ha az emberek kitarta­nak, akkor... Rakni kell a gerendákat egymás után. Angyal- Sándornak van igaza, el kell érni a túlpartra, mert ott a föld, és Angyal Sándornak az kell... ez is törvény! Lement a töltéshez. Nagy parazsak izzottak a tűzön, az emberek körülötte melegedtek. Máskor soha nem volt, hogy szó nélkül otthagyják a mun­kát. Nem ugrasztottá szét őket. — Ekkora tüze forgácsnak? — Tettünk rá a gerendákból is! — Gerendákból? Éppen most. amikor minden ge­renda úgy kell, mint a kenyér? Könyörgésre se adnak már a gazdák egy ökörfogatot, hogy az er­dőre menjünk! Azt hitte, széttép valakit. Visszament a hídra. (22.) össze kellene hívni az embereket — gondolta Bálint —, és beszélgetni velük. — Kongassák meg a vasat! — kiáltotta. Angyal Sándor lelökte a válláról a száldeszkát, szája elé tette kérges tenyerét, megfújta elgémba- redett ujjait. — Miért? — Ne törődjön vele! — Nincs még dél! Délre kongatni szoktak, estére nem, mindenki ak­kor hagyta abba a munkát, amikor már úgy gon­dolta, hogy haza kell mennie. Eleinte késő sötéte­désig maradtak, mostanában, már csak néhányon várták be a szürkületet. Bálint még egyszer megpróbálta felgyújtani az emberekben a tüzet. — Jöjjenek közelebb, emberek — mondta Bálint. Cammogva közeledtek a bódéhoz. Meleget leheltek meggémberedett ujjaikra. Bálint apja is jött. Kevés beszédű ember volt mindig, mostanában szavát se hallották. A hidegben kirepedzett ujja hegyén a bőr tegnap vérzett,' be­kente a keze fejét, tenyerét, ujjait faggyúval. Kár, hogy nincs itt Sándor bátyja. Az mindig jókor szól... — Idefigyeljenek, emberek — kezdte Bálint —, árad a Szamos! — Látjuk mi is! — És ahelyett, hogy keményebben dolgoznánk, csak lötyögünk itt a parton. Ahelyett, hogy hajnal­ban kezdenénk, és végeznénk este... Nyolcvanan vagyunk ... két-háromszáz ember kellene... — Ahá — dünnyögté valaki —, hát akkor nem velünk van a baj, hanem azokkal, akik nincsenek itt... — Aki nincs itt, az tudja, miért nincs! Csak azokra számíthatunk, akiknek kell a híd... akik­nek szükségük lesz rá. Azért szóltam maguknak, hogy most kell beleadni mindent. Ha most nem, akkor soha nem lesz belőle semmi... — Ezelőtt te se ezt mondtad ... Az emberek hallgatták. Szóval, nem biztos, hogy meglesz a híd? Mi történik akkor a földdel? Van olyan bolond hivatal, aki azoknak is oszt földet, akik rá se tudnak lépni? Ladikkal tehenet, szeke­ret, ekét átvinni nem lehet. — Nem merted elhívni a kapitányt, Bálint! Hogy azokat is hajtotta volna ide mind szekerestül! Most visszatéríthettek volna valamit nekünk. A harmados munkáért, a részes aratásért, a kezünk erejéért!’De nem jöttek! Pedig nem az ő földjü­ket akartuk mi, hanem a grófét. A kapitány el­rendezte volna őket, de nem hagytad. Ezért nem lesz nekünk hidunk, Bálint! — Hogyne lenne, emberek! — És ha a kapitány nem küld benzint? — Akkor se fogunk kétségbe esni. Faragni fog-' juk a deszkákat. Vagy nekiállunk kézifűrésszel. — Kézzel? Így is szétszakad már a tenyerünk! Lement rólunk a hús, a ruha! Mások egész ősszel híztak, mi meg_ lerongyosodtunk, lesoványodtunk. — Ne búsútj'atok — mondta Angyal Sándor — hídpénzt szedünk a burzsujoktól. Mert ők is men­nének majd tavasszal a szálkái vásáriba ezen a hí­don! Fizetni fognak! — Míg jártak a gazdák is, a kapitány küldött csizmatalpat. Most? Bálint azt mondta: — Maguknak kell a híd ... — Régen nem így beszéltél: nekünk! Most meg: maguknak! — Én most is az vagyok, aki voltam! Nem azért vállaltam, hogy majd én sétálhassak át rajta. — Mire átmegyünk, akkorára oda minden... a föld, az ólak, az ekék, elviszi más. — Nem lesz híd, azt mondod te is! — Becsaptál bennünket! — Hidat ígértél... nézd csak meg, nincs a csiz­mánknak talpa! Az emberek szoros körbe gyűltek, mindenki han­gosan szitkozódott, káromkodott, a zűrzavarban már egymás szavát se értették. — Még ha most megjönne Sándor bátyám a ben­zinnel! — gondolta Bálint, és a falu felé nézett. Tegnap este ezen az úton sétáltak Zsuzskával a sötétben. A kanyaron túl jött valaki biciklivel, vi­lágított, lehúzódtak előle egy eperfa mögé. Zsuzska azt mondta, nem kell már sokáig várniuk, Berci meg fog erősödni rövidesen... és majd akkor! — Csúfságot csináltál belőlünk, Bálint! — Tudtad te azt, hogy nem lesz itt híd soha. — Minket tettél bolonddá, a szegényeket. Egyre hangosabbak lettek az emberek, mint a darazsak, ha összegabalyodnak. (Vége következik.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom