Petőfi Népe, 1977. november (32. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-22 / 274. szám

I Gyermekélelmezési gondök Kecskeméten Húszezer mázsa baromfihús önálló baromfiágazatot hoz lét­re 30 milliós beruházással a tom­pái Szabadság Tsz. A tervidőszak végére összesen 8, egyenként 24 ezer férőhelyes ólat építenek. 1980-ban így elérik az évi 1,3 milliós kibocsátást, ami a népgaz­daságnak 20 ezer mázsa húst, a szövetkezetnek pedig évente 49 millió forint árbevételt jelent.1 Megnyugvást jelent minden szülőnek, ha gyermeke, azalatt, míg ő dolgozik, biztonságos he­lyen van, felügyelnek rá, szerve­zik munkarendjét, szabad idejét, Idejében kap ételt, ahogy a mon­dás tartja: nem ázik, nem fá­zik, nem éhezik, A napközi ottho­nok ezzel a céllal létesülitek. Más kérdés, hogy az ideális elképze­léstől a valóság gyakran távol van, mert a 'terem, az étkezőhely kicsinysége zsúfoltságot okoz. A szükség azonban kényszerít, az iskolákban egyre több turnusban tudják lebonyolítani az ebédelést, ez megterheli a konyha kiszolgá­ló személyzetét, a pedagóguso­kat, s főként kellemetlen a gyer­mekeknek. A Dunavidéki Vendéglátó Vál­lalat 1975-ben vette át üzemelte­tésre a Kecskeméti Városi Tanács V. B. Művelődésügyi Osztályának saját kezelésű konyháit. Abban az évben még 5 ezer gyermek, az idén már 7 ezer 200 gyermek ét­keztetéséről gondoskodnak. E szám HÍREK HÍREK Értékelték az idei építőtábori munkát Kitüntetést kaptak a legjobbak Az önkéntes ifjúsági építőtábo­rozás 20. évének eredményeit ér­tékelték hétfőn az Ifjúsági Szál­lóban. A táborozáson részt vett Gosztonyi János oktatási állam­titkár, Kovács Imre, mezőgazda- sági és élelmezésügyi miniszter- helyettes, ott voltak az építőtábo­rozásban érdekelt népgazdasági ágazatok képviselői; a kiváló munkát végzett vezetők, a sza­bad Idő programok szervezői. Nagy Sándor, a KISZ KB tit­kára beszámolójában elmondta: ez év nyarán 52 táborban 38 971 ifiatal vett részt, mintegy 10 ezer­rel több, mint tavaly. Újdonság, hogy az általános iskolák végző­sed Is bekapcsolódtak az építés­be. Borsod, Fejér, Szolnok, Tolna és Veszprém megyében az úttö­rőelnökségek csaknem 900 tanulót mozgósítottak a táborokba. Az építőtáborozás jubileumi évében mind a mezőgazdasági,- építőipari, mind a csatorna- és vízműépítő, konzervipari szolgál­tatás táborokban túlteljesítették a tervelőirányzatot — hangsú­lyozta a KISZ KB titkára. — Mintegy 140 mázsa gyümölcsöt, zöldséget szedtek, válogattak; 7 447 hektárnyi szőlő kötöztek meg, 3 266 hektárt kapáltak, sa- raboltak, 7 millió konzervet cím­kéztek, több mint 90 ezer köb­méter földet termeltek ki, 121 ezer 720 négyzetméter terepet rendeztek, összesen 140 millió forint termelési értékkel járultak hozzá a népgazdasági terv telje­sítéséhez. Az értékeléshez Lugosi Gábor; az Állami Ifjúsági Bizottság he­lyettes titkára fűzött kiegészítést. Ezt követően kitüntetéseket nyúj­tott át: a Munka Érdemrend, If­júságért Érdemérmet, KISZ Ér­demérmet, valamint a mezőgaz­daság, az oktatásügy, a közleke­dés és az építőipar kiváló dolgo­zója kitüntetést kapták a kiváló munkát végzők. (MTI) A hosszúhegyi szőlőtermelési rendszer szakmai bemutatója A Hosszúhegyi Állami Gazda­ság szőlőtermesztési rendszere, valamint a bácskai és Duna mel­léki TESZÖV szőlőkorszerűsítési tanácskozást és bemutatót rende­zett Érsékcsanádon. Sükösdön. A bácskai és Duna melléki körzet­hez tartozó szövetkezetek szak­emberei tájékozódtak az állami gazdaságnak a szőlő korszerűsíté­sében bevezetett módszereiről, a támrendszer-építés gépedről, a gépi művelésre, betakarításra, át­alakított ültetvények állagáról. A' tájkörzet több szövetkezete már tagja a Hosszúhegy! Állami Gaz­daság termelési rendszerének, és a látottak alapján más szövetke­zetek Is hasonló módon korszerű­sítik majd üzemi ültetvényeiket, Macskakiállítás A második or­szágos macska­kiállítást a na­pokban a Ganz- MÁVAG Kul- túrházban ren­dezte meg a díszmacska- tenyésztők és macskabarálok szakosztálya. A kiállítás sztár­jait, a perzsa-, sziámi és euró­pai házimacs­kákat több ezer látogató tekin­tette meg. (MTI- fotó, Manek Attila felvétele — KS.) Ha lesz termoszedény... mögött a megyeszékhely általános iskolás tanulóinak 51 százaléka, az óvodások pedig teljes szám­ban sorakoznak. Még ennél is több iskolás korú gyermek étkez­ne a napközikben, ha arra lehe­tőség lenne. Ezért is volt például arra szükség, hogy % .Fémmunkás Vállalat kecskeméti gyárának konyhája 820 gyermek étkezteté­sével besegítsen a gyermekélel­mezésbe. Szinte már hagyomány, hogy a gyermekintézmények kihasznált­sága messze felülmúlja az erede­tileg tervezettet, a Dunavidéki Vendéglátó Vállalat konyhái pél­dául 174 százalékos kapacitáski­használással üzemelnek. A kecs­keméti 5 iskolakonyháról 31 hely­re szállítják az ételt. És máris ott vagyunk az egyik legnagyobb gond forrásánál: mire az étel el­jut a tálalókonyhába, kihűl. A melegítés — tudvalevőleg — csak a töltöttkáposztának tesz jót, más étel élvezhetősége a melegítés után csökken. A jelenlegi szállí­tóedények csak tárolják az ételt, de nem tartják a melegét. Ezért Is tervezi a vállalat, hogy amint a termoszedények 'beszerezhetők lesznek, azokból vásárolnak, hogy az étel szállítás közben melegen maradjon. Az ételek főzésében, az étrend összeállításában a korszerű táp­lálkozás követelményeinek meg­felelően növelték a tej, a tejter­mékek, a gyümölcs mennyiségét, több a főzelék —, ha ez nem is arat a gyermekek körében osztat­lan sókért. Az igyekezet, arnely- lyel a vállalat dolgozóit ellátják feladatukat megmutatkozik abban is, hogy a KÖJÁL-hoz az idén már egyetlen panasz sem érke­zett, mely az étel minőségét ki­fogásolná. Ez nagy előrelépés az elmúlt évekhez mérten, amikor alig volt olyan szülői értekezlet, ahol .ne hangzott volna el panasz. A gyermekélelmezés gondja nemcsak a vállalaté, hiszen kevés kivétellel minden kecskeméti csa­lád érintett. így aztán gyorsan beszédtémáivá válik az olyan bosszantó eset, hogy a szilvás- gombócból az egyik iskolában a felsősök csak kettőt kaptak, mert kiderült, hogy elszámolták a mennyiséget. Az ilyen kirívó eset szerencsére ritka. Nem nagy ké­rés viszont az, hogy tejbegrízből bőven jusson repeta, mert azt a gyerekek általában kedvelik. Kecskemét Város Tanácsának végrehajtó bizottsága a közel­múltban tartott ülésén megtár­gyalta a város gyermekélelmezé­sének helyzetét, s a követelményt összegezték. Elegendő mennyisé­gű, megfelelő minőségű ételhez kell jutnia valamennyi napközis gyermeknek, ízléses, gusztusos tálalásban. A tapasztalható javu­lás a gyermek közétkeztetés hely­zetében örvendetes, ugyanakkor a színvonal növelése továbbra is követelmény. Megnyugtató, hogy a Dunavidéki Vendéglátóipari Vállalat Is erről a kiindulási alap­ról végzi ezt a korántsem könnyű feladatát. A melegítőkonyhák fo­lyamatos korszerűsítésével, a tár­gyi feltételek megteremtésével és a lelkiismeretes munkával a ne­héz körülmények dacára is lehet­séges előrelépés a gyermekélelme­zésben. N. M. Több mint százan Vasárnap Kecskeméten, a Tech­nika Házában baráti találkozóra gyűltek össze a Kecskeméten te­vékenykedett három népi kollé­gium volt hallgatói. Az egybe­gyűlteket Konfár Sándor, a TIT megyei titkára fogadta. Ott volt dr. Kőrös Gáspár, a megyei párt- végrehajtóblzottság tagja, a me­gyeszékhely pártbizottságának el­ső titkára; Andrásfy Gyula nyu­galmazott nagykövet, a Magyar Kommunista Párt volt Dél-Pest megyei Bizottságának titkára és Vadász Ferenc, a Népszabadság rovatvezetője. A gyülekezőt városnézés követ­te, majd az ország minden részé­ből összesereglettek a tiszti klub­ban gyűltek egybe, hogy megem­lékezzenek kollégista éveikről. A baráti beszélgetés keretében fel­szólalt dr. Molnár István, a pszi­chológiai tudományok kandidátu­sa, Vadász Ferenc és Andrásfy Gyula. A mindvégig jó hangulatú ösz- sze,jövetel alkalmat adott arra, hogy több mint százan feleleve­nítsék nehéz körülmények között lezajlott diákéveiket és beszélges­senek az azóta eltelt évtizedek él­ményeiről. NAPTAR I • 1177, november 22., kedd Névnap: Cecília Napkelte: s óra 59 perc. Napnyugta: 16 óra 02 pere. Holdkelte: 14 óra 34 perc. Holdnyugta: 3 óra 24 perc. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: túl­nyomóan felhős idő, többfelé eső. Az élénk déli, délnyugati szelet erős, időnként viharos lökések kísérik. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet általában 0, plusz 5, keleten kevéssel nulla fok alatt. A legmagasabb nappali < hőmérsék­let 5—10 fok között. Távolabbi kilátások péntek reggelig: általában felhős, csa­padékos idő. Megélénkülő délnyu­gati széllel a hőmérséklet emel­kedik. Az éjszakai fagyok keleten is megszűnnek. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 0, plusz 5 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 7, plusz 12 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az or­szág területének 80 százalékán várható. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: november 20- án a középhőmérséklet 0,6 (az 50 éves átlag 3,6). a legmagasabb hő­mérséklet 7,3 Celslus-fok volt. A nap­sütéses érák száma 8. November 21- én a reggel 7 órakor mért hőmér­séklet mínusz 1, a 13 órakor mért hőmérséklet 4,7, a legalacsonyabb hő­mérséklet mínusz 4,2 Celslus-fok volt. — Az egészségnevelési hónap keretében közérdeklődésre szá- mottartó előadás színhelye lesz szerdán 17 órától a Megyei Mű­velődési Központ színházterme. Dr. Nagy Tamás, a megyei kór­ház főorvosa a méhen belüli életről, a terhességről és a szü­lésről beszél majd, de válaszol a feltett kérdésekre is. — Az Aranyhomok-étteremben az egzotikus nemzeti estek után, mintegy folytatásaként a hagyo­mánynak északi szomszédaink, a szlovákok konyhaművészete kerül terítékre, szerdától péntekig. A budapesti Rózsadomb étterem szlovák ételspecialitásait jól is­merő és készítő szakácsai jönnek Kecskemétre, hogy az Alföld ínyenceit is megismertessék a ki­tűnő ízekkel. — FOTÓK A KÓRHÁZ-KLUB­BAN. Ma este 7 órakor Bahget Iskander fotóiból rendezett kiál. litás nyílik a megyei kórház klub­jában. A kiállítást a Semmelweis Ignác KISZ-szervezet 2-es alap­szervezete rendezi. — Nem adott elsőbbséget Kecs. kémét belterületén a Délibáb és a Kiskőrösi út kereszteződésében Eíilázs Gyula budaörsi lakos sze­mélygépkocsijával, s összeütkö­zött Török Antal, Kecskemét, AL sócsalános 7. szám alatti lakos oldalkocsi8 motorkerékpárjával. Török Antalné könnyebben meg­sérült. Az anyagi kár 10 ezer fo­rint. SZABÁLYTALAN ELŐZÉS, FIGYELMETLENSÉG Három halálos szerencsétlenség Tragikus szerencsétlenség tör­tént Kecskemét határában, az 54- es számú úton. Fenyvesi László 42 éves pszichológus, svéd ál­lampolgár Mercedes 230 Autómat személygépkocsijával Kecskemét felé közlekedve, szabálytalan elő­zés miatt 100 kilométeres sebes­séggel frontálisan összeütközött Baksa Ferenc, Kalocsa, Kossuth utca 59. szám alatti lakosra bí­zott, a 9. sz. Volán Vállalat IFA tehergépkocsijával. Fenyvesi Lászlót életveszélyes sérüléssel szállították a kórházba, ahol az elszenvedett sérülések következ­tében, a gyors orvosi segítség ellenére meghalt. A tehergépko­csi utasa, Bakos Ferenc, 38 éves, Foktő, Béke utca 54, szám alatti lakos könnyebben megsérült. A járműveikben 110 ezer forint anyagi kár keletkezett. Baja határában, az 35-ös szá­mú úton Homann József 21 éves, Császártöltés, Petőfi utca 32. szám alatti lakos személygépko­csijával nagy sebességgel közle­kedve később vette észre az előtte haladó kivilágított lovas kocsit. Nekiütközött, majd klvágódott, s a vele szemben érkező személy­autónak csapódott. Homann Jó­zsef kocsijában utazó Ungerl Ta­más 21 éves, Császártöltés, Sza­badság tér 4. szám alatti lakos olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. • Homann könnyebben megsérült. Vezetői engedélyét elvették, az anyagi kár 40 ezer forint. Nemesnádudvar határában, az 54-es számú úton kerékpárral haladt Lelner István 43 éves, Ne­mesnádudvar, Sükösdi sor 12. szám alatti lakos feltehetően It­tas állapotban. Előzni akarta az előtte közlekedő vontatót. Nem győződött meg ennek veszélyte­lenségéről, s az utána haladó Knapig György 27 éves, Hajós, Hild utca 13. szám alatti lakos tehergépkocsijával — amely már előzésben volt — elütötte. Leiner István olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházba szál­lítás közben, a mentőautóban meghalt. Kecskemét belterületén, a Szol­noki út 13. számú ház közelében Cseri Károly 48 éves, Kecskemét, Botond utca 4. szám alatti lakos személygépkocsijával a kijelölt gyalogos átkelőhelyen elütötte Szabó Béláné 55 éves, Kecske­mét, Akadémia körút 7. szám alatti lakost. Szabó Bélánét sú­lyos sérüléssel szállították a kór­házba. Baja belterületén; az Apokony utca 7. számú ház előtt Bajai Zoltán, SUkösd, Kossuth utca 16. szám alatti lakos motorkerékpár­jával nem tartott kellő követési távolságot és hátulról belerohant az előtte hirtelen fékező Szebel- lédi Béla, Baja. Sóház utca 12. szám alatti lakos személygépko­csijába. Bajai Zoltán súlyosan megsérült. Részegen kerékpározott a me­gyeszékhelyen Virág János Kecs­kemét, Liszt Ferenc utca 29. szám alatti lakos, s a Puskin u. 18. számú ház előtt áttért a bal ol­dalra. Már féktávolságon belül volt, Merena Tibor, Kecskemét, Jókai utca 42. szám alatti lakos személygépkocsijával, s bár fé­kezett, az összeütközést nem tudta elkerülni. Virág Jánost a kórházba szállították. Az anyagi kár 3 ezer forint. Meghalt Várkonyi András Mély fájdalommal tudatjuk, hogy munkatársunk és kollégánk, Várkonyi András, a Magyar Te­levízió A hét című műsorának felelős szerkesztője, november 2l-én, életének 52-ik évében, hosszú, súlyos betegség után el­hunyt. Temetéséről később intézked­nek. Magyar Televízió Magyar Újságírók Országos Szövetsége — A presszó már kész. A Dá> vodl Községi Tanács és a helyi ÁFÉSZ az elmúlt évben kötött megállapodást a művelődési ház korszerűsítésére és egy presszó kialakítására. A beruházás össz­értéke 3,2 millió forint. A tanács építő brigádja két hónappal a határidő előtt a napokban átadta a presszót. A művelődési ház klubhelyiségét, könyvtárát és iro­dáját jövőre fejezik <be. — Két író—olvasó találkozóra került sor az elmúlt napokban Kiskunmajsán. Előbb a könyvtár és az ÁFÉSZ szervezésében Jó­kai Anna József Attila-díjast lát­ták vendégül; majd a nagyközsé­gi propaganda klub meghívására a szintén József Attila-díjas Ba­lázs Anna látogatott el a majsal irodalombarátokhoz. * MŰSOR: Városföld határában, az 5-ös számú főútvonalon Simon István budapesti kisiparos személygép­kocsijával egy őt szabálytalanul megelőző személygépkocsitól meg­ijedt, jobbra rántotta a volánt, de visszasodródott az úttest bal oldalára. Ott ütközött össze Cser­tő Imre Ferenc, Kecskemét, Li­liom utca 13. szám alatti lakos személygépkocsijával. A hátsó ülésen helyet foglaló Kulcsár oKázmérné kezéből hathónapos gyermeke kiesett, aki megsérült. A Járművekben 13 ezer forint anyagi kár keletkezett. Hasbaszórta haragosát A rendőrség emberölés kísérle­te bűntettének alapos gyanúja miatt őrizetbe vette Fábián Béla 50 éves kőműves, Mélykút, Má- íu* 1. utca 19. szám alatti la­kost. Fábián pénteken a kora es­ti órákban felkereste Plegel Jó­zsef 35 éves, Mélykút. Május 1. utca 17. .szám alatti lakost egy régebbi tartozás ügyében, A vita hevében Fábián hasba szúrta Plegelt, akit életveszélyes állapot­ban szállítottak a kórházba. G. G. A rendőrség felhívása A rendőrség kéri,-hogy akinek november 8-án az esti órákban Kecskeméten az Aranyhomok szálló elől ellopták Szputnylk tí­pusú 28-as aranysárga színű fél- verseny kerékpárját, (gyári szám* 77—073477), Jelentkezzen Kecske­méten, a Kossuth tér 3. 1. emelet 132. szobában. MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1977. NOVEMBER 22. 18 órakor: Vándorfi László színművész 1 előadói estje. Belépődíjas. Felhívjuk operabérlőink figyel­mét, hogy a november 30-1 Verdii Álarcosbál c. operaelőadás no­vember 24-én kerül bemutatásra. Kiállítás: Benedek Jenő Kossuth-díjas festőművész kiállítása. Természet — Látás — Alkotás c. kiállítás. KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ NINCS ELŐADÁS 1977. nov. 22., kedd este 7 órai OSZLOPOS SIMEON Jókai-bérlet Szekszárdon, 19.00 órakor: TÍZ KILO ARANY MOZI 1977. november 22.: f KECSKEMÉT VÁROSI! fél 4, háromnegyed 8 és 8 órakor napsugár fiük 14 éven aluliaknak nem ajénlottl Színes, magyarul beszélő amerikai Ilim KECSKEMET ÁRPÁD! fél 4 és 7 órakor A SZABADSÁG KATONAI IH-IVÍ Másfél hely árú! Kétrészes, színes, magyarul beszéli szovjet film (Szocialista brigádbérletben Isi) MESEMOZI: fél 4 órakor A KIS SÜN ES A BOCS Színes szovjet mesesorozat STÜDIOMOZI: (Városi mozi épületében) háromnegyed 8 órakor CSERMEN Színes szovjet kalandfllra PETŐFI NÉPE ____agyar S M unkáspárt Bács-Klskun , , . megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András Igazgató Szerkesztőiig é* kiadóhivatal: 8001 Kecskemét., Telefon*48«-*«,1 «-81« telexszám: 26 218’bmlv h Terjeszti a Magyar PO«t« Előfizethető , x , , a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dü: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalása« khi 218—08162 jelzőszámlán Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotáció« eljárással. 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 8. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 28 068 HU ISSN 0133—23IX

Next

/
Oldalképek
Tartalom