Petőfi Népe, 1977. október (32. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-21 / 248. szám
TANÁCSKOZÁS CIPŐÜGYBEN Ne csak többet, de jobbat is HÍREK. HÍREK őszi könyvhetek OTP-KIÁLLÍTÁS Otthonteremtés takarékossággal Megkezdődött az 53. világtakarékossági nap hazai eseménysorozata. Nyitányaként csütörtökön Budapestien, a Tanács körúti bemutatóteremben „Takarékosság a saját otthon kuldsa” címmel kiállítást nyitott meg dr. Fekete László, az OTP vezérigazgató-helyettese Az OTP kiállítása beszámol a lakossági takarékosság fejlődéséről, tszemlélteti a takarékosság és a lakásépítés összefüggéseit, bemutatja az országos, ezen belül külön-külön a fővárosi és megyei lakásépítés eredményeit, fényképeken, maketteken az állami és a magánépítkezés egy-egy jól sikerült példáját. Az adatokból kitűnik, hogy a lakosság betétállománya szeptember 30-án meghaladta a 101 milliárd forintot. Az 5,5 millió betétkönyv-tulajdonos jelentős része a saját otthon megteremtésére. lakásépítésre és vásárlásra gyűjti pénzét. Adatsor mutatja azt is, hogy az állam különféle címen az elmúlt ötéves tervben több mint 10 milliárd forinttal támogatta a magánlakás-építkezéseket. Az Országos Takarékpénztár 20 éve látja el a lakossági építkezések beruházási feladatait, s évente 12—13 milliárd forint kölcsönnel segíti az építkezőket, a lakásvásárlókat. A 20 év alatt állami és magánerőből 1 377 254 lakás épült, ebből több mint félmillió családi ház kölcsönhozzá- járulással, 100 ezer lakás p>edig az OTP saját beruházásában. (MTI) Áztatás, mosás, öblítés, keményítős, centrifugálás vagy csavarás, teregetés, leszedés, vasalás. Ennyi a nagymosás. Akkor nem beszéltem a második léről, a ruha kifőzéséről, a vasaló pörköléséről és még annyi mindenről, ami a nagymosás örömeivel jár. Mert tagadhatatlan a kellemes dolgok közé tartozik frissen húzott, illatos ágyneműbe bújni, de csak az tudja milyen fáradsággal jár ez a kéthetente járó öröm. aki a fent leírt munkafolyamatnak a végrehajtója. Nem készítettem felmérést kik azok, akik rendszeresen otthon mosnak. Szép számmal vannak, akik a soha véget nem érő házimunka eme visszatérő- nyűgét nyögik. A nagyobb városokban élő háziasszonynak azonban már megadatott a lehetőség, hogy ezt az erőt és időt pazarló házimuhka-terhet levethesse a válláról. Kecskemét Luther-ud- vari gyorsmosodájának egymásra rakott szennyeszsák tornya és a polcokon sorakozó ruhaneműk látványa bizonyítja, hogy egyre többen igénybe veszik ezt a szolgáltatást. Kilenc automata mosógép dolgozik a gyorsmosodában. Igaz, kettő most javításra vár, de a többiben összesen napi 48—50 berakásról tanúskodik Géró István- né teljesítményt jegyző füzete. Bgy-egy adagot 55 perc alatt mos, öblít, centrifugál az egykor érmebedobásra tervezett, itt gombnyomásra átalakított osztrák Hazánkban az idén több mint 45 millió p>ár bőr- és bőrtípusú cipő készül, s ebből mintegy 22 millió párat idehaza értékesítenek. Az össztermékből körülbelül egymillió párra tehető az úgynevezett nagyobb használati értékű, magasabb minőséget képviselő lábbeli, de ezt az arányt — mint ahogy általában a cipők minőségét — jövőre tovább kívánják javítani. Ismeretes, hogy a cipőipar helyzetét és feladatait több mint másfél éves előkészítő munka után augusztusban megtárgyalta a Minisztertanács is, ahol fontos határozatok születtek E határozatok jegyében Bakos Zsigmond köny- nyűipari államtitkár ismertette a soron levő legfontosabb feladatoGURULÓ DUNA-HÍD mosómasina. A rövid szárítás után az úgynevezett kalanderhez kocsizik a kellően száraz tiszta ruha, ahol a henger alá simítva a perc törtrésze alatt átlényegül frissen mosott-vasalt ágyneművé. Amíg gyönyörködöm az átváltozásban, beszélgetünk. Ele- fánti Antalné hajtogatja az ágyneműt, úgy mondja: — A napi normánk 180 kilő. Ehelyett 200—210 kilogrammot teljesítünk, hiszen egyre többen hozzák ide a ruhát mosatni, s a vállalási idő három nap. Aztán felkerülnek a polcra, ott a felsőn van olyan, ami már egy hónapja porosodik. Ki tudja miért nem jönnek érte. Van, aki reklamál. Azt mondja itt lett foltos az ágynemű, meg elszí- neződött. Néha a színes törölközőkkel együtt adják be a fehér mosnivaíst, aztán az tényleg összefogja. Aki évtizedekig otthon mosott, az tudja, mekkora munka a nagymosás, amitől 44, vagy, 55 forintért megszabadítja a mosoda. Természetesen mi is idehozzuk a mosnivalót. feat a Bőrip>ari Dolgozók Szakszervezetének csütörtöki központi vezetőségi ülésén. Többek között rámutatott arra, hogy a minisztertanácsi határozatból adódó tennivalók végrehajtására termelőhelyekre is kidolgozott, átfogó programok készülnek, amelyek felölelik az ipar fejlesztésével, a gyáflimányterve- zéssel, az anyagellátással és a kereskedelmi munkával összefüggő kérdéseket. Arra kérte a szakszervezetet, hogy a maga sajátos eszközeivel nyújtson hathatós segítséget annak a törekvésnek a megvalósításában, hogy jövőre ne csak több, hanem az eddigieknél jobb minőségű cipővel láthassák el a hazai lakosságot és az exportpiacot egyaránt. (MTI) Horváth Péternét arról kérdezem, szeret-e vasalni? — Otthon vagy itt? — kérdez vissza. — Mert itt igen, de odahaza... Tudja, mennyit kell hu- zigatni a vasalót, amíg egy dunnahuzat így néz ki? Bólintok. — Minek vasalnék én otthon? A ruhák bevételével és kiadásával foglalkozó Varga “Lajosáéval csak fél szavakat és mosolyokat váltunk. A pult előtti sor hol csak négytagú, hol az utcára kanyarog. Beszélgetésre nincs idő. Hozzák-viszik a csomagokat azok, akik már tudják, hogy félszáz forinton megvehetnek fél nap szabad időt, élkerülhetik a derékfájást... Számuk egyre növekedik, ez természetes. Több idő marad pihenésre, meg a többi házi munkára. N. M. A megyeszékhelyen sok találgatás, légből kapott információ terjedt el egy nemrégiben történt tragikus családi dráma ügyében. A megyei rendőr-főkapitányságtól kapott tájékoztatás szerint a következő történt: Október 12-én reggel a Fejér megyei Dóg község határában egy ismeretlen női holttestet találtak, amelyről a szakértők megállapították, hogy bűncselekmény áldozata. A vizsgálat kiderítette, hogy az elhalt azonos Gyöngyösi Bászlóné 38 éves, Kecskemét, Lenin tér 4. szám alatti lakossal. A nyomozás ezután nagy erővel kezdődött meg. Október 17-én őrizetbe vették a 38 éves Gyöngyösi Lászlót, az Újpesti Gépelemgyár kecskeméti gyáregységének fiUtazások a Szovjetunióba A COOPTOURIST Szövetkezeti Utazási iroda a magg módján, utazások szervezésével járul hózzá a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának méltó megünnepléséhez. Csik István, á kecskeméti kirendeltség vezetője több Szovjetunióba irányuló kirándulásról tájékoztatott. Az ötnapos moszkvai, és a leningrádi túrákon résztvevők a televízióból, filmhíradóból, vagy épp történelemkönyvből ismert nevezetes helyekre látogatnak el, így a többi közt a Kremlbe, a népgazdasági kiállításra, az Ermitázsba. A középázsiai túrára jelentkezők Tas- kentet, Buharát, Szamarkandot keresik föl, ahol baráti találkozókon vesznek részt. A jövő évi XI. Világifjúsági Találkozó színhelyére, Kubába is szerveznék utakat. Az Ibéria légitársaság gépe madridi landolás után Havannának veszi az útját. A fővárosban egyebek között a Colon Katedrális, vagy a Fidel Castró-beszédék színhelye, a Forradalom tere szerepel a látnivalók között. A turisták elmennek San Francisco de Paulába, a Hemingway-házba, megnézik a sarcai Saltó vízesést, az orchidea kertet és a guamai krokodilfarmot is. A COOPTOURIST kecskeméti irodájának vezetője elmondotta, hogy a nem csoportosan utazók számára is segítséget nyújtanak, a többi közt jegy- és szállásrendeléssel. A téli programjukat most tervezgetők számára Bulgáriába, Csehszlovákiába, Lengyelországba, és az NDK-ba javasolt útterveket állítottak össze: s már elkészültek a szilveszterre szóló programokkal is. Ebben az esztendőben eddig mintegy ötezer Bács-Kiskun megyei lakos vett részt a COOPTOURIST által szervezett kirándulásokon — egyre több a belföldi túrákon résztvevők száma, ök — emelte ki Csik István — nemcsak a központi szervezésű utakra jelentkezhettek és jelentkezhetnek, a megyei iroda ugyanis a helyi csoportok kívánsága szerinti igényeket is figyelembe véve állít össze programokat « Növényvédelmi felhívás Időszerű a védekezés az almafa-varasodás ellen Az almafa legveszedelmesebb betegsége az almafa-varasodás, amely a leveleket és a gyümölcsöket egyaránt megbetegítl. Erős fertőzés esetén a levél idő előtt lehull, romlik a fa kondíciója, és ezzel csökken a Jövő évi termés mennyisége. Ha a fiatal termés fertőződik, akkor lehull, a későbbi fertőzés pedig rontja a gyümölcs minőségét. Az Idén már április második felében megjelentek a betegség tünetei. Május végére általánossá vált a lomb- fertőzöttség az egész megyében. Augusztusig fokozatosan nőtt a fertőzött levelek száma, a rendszeressé vált védekezés ellenére: a szeptemberi száraz időszakban is további megbetegedéseket állapított meg a megyei növényvédelmi és agrokémiai állomás. A felhalmozódott nagy mennyiségű fertőző anyag jövőre már korán igen erős fertőzöttség elindítója lehet. Ezért szükséges a gombabetegség áttelelő alakjának elpusztítása, gyérítése. A szüret után a lombozat permetezésére Chinoin Fundazol 50 WP, vagy Topsin-Matll 70 WP felhasználása javasolt Ezek a készítmények az áttelelő spórák képződését gátolják meg a levelekben. Lombhulláskor a levelek összegereb- lyézése és elégetése csökkenti a fertőzőanyag mennyiségét. A teljes lombhullás után vegyszeres kezelésként karbamidos avarpermetezést ajánlatos végrehajtani. Esetleg alkalmazható ugyanerre a célra a Novenda, vagy a Krezonit E Is. A kezelést nagy lémennyiséggel áztatásszerűen célszerű elvégezni. A növényvédelmi és agrokémiai állomás felhívja a figyelmet az előírt óvórendszabályok szigorú betartására. nomköszörűsét, valamint Pálinkás Piroska, 22 éves, Kecskemét, Csongrádi utca 28. szám alatti lakost. A kihallgatások során Gyöngyösi László és Pálinkás Piroska beismerte a következőket: Október 11-én éjszaka közösen rábeszélték Gyöngyösi Lászlómét egy Fejér megyei autókirándulásra, majd Dég község mellett, az erdőben Gyöngyösi egy előre kizárólag erre a célra készített csodarabbal feleségét agyonverte. A bűncselekmény további vizsgálatát az erre illetékes Fejér megyei rendőr-főkapitányság végzi. Gyöngyösi Lászlót és Pálinkás Piroskát letartóztatták. G. G. NAPTAR 1977. október 21., péntek Névnap: Orsolya Napkelte: 6 óra 11 perc. Napnyugta: 16 óra 46 perc. Holdkelte: 14 óra 06 perc. Holdnyugta: 0 óra 01 perc. AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: október 19-én a középhőmérséklet 8,0 (az 50 éves átlag 10,0), a legmagasabb hőmérséklet 18,1 Celsius-fok volt, a nap 9 órát sütött. Tegnap reggel 7 órakor 4,2, 13 órakor 16,6 fokot mértek, a reggeli leaglacsonyabb hőmérséklet 2,9 Celsius-fok volt. Irodalmi vándorkiállítás A Katona József Múzeum irodalmi vándorkiállítását szombaton fél 12 órakor Fischer István iskolaigazgató nyitja meg a Bányai Júlia Gimnáziumban. Itt november 16-ig, naponta 8 és 12, illetve 14 és 16 óra között tekinthető meg a megye irodalmi életét bemutató összeállítás. Később a megye más városaiban, valamennyi községben megnézhetik az érdeklődők az érdekes kiállítást és meghallgathatják a megyénkben, vagy megyénkkel kapcsolatba került írók, költők műveiből készült műsor magnetafonfelvételét. — Fogászati és testápolási hónap lesz november. A Magyar Vörös- kereszt hagyományos akciójának célja a testi tisztaságra, a higiénia követelményeinek betartására, a rendszeres fogápolásra való ösztönzés. Az általános iskolások számára pályázatot is hirdettek. — Multivíziós műsor lesz látható a Magyar Munkásmozgalmi Múzeumban „Október hazája — október világa” címmel. Első alkalommal jövő héten hétfőn vetítik a 35 perces programot, amelyet a későbbiekben naponta ötször ismételnek meg. — Vasárnap délután Mélykúton, a Lenin Termelőszövetkezetben dalostalálkozót rendeznek, amelyre Lakitelek és Nyárlőrinc énekesei is meghívást kaptak. A találkozón fellép a helyi szövetkezet népdalköre és citerazenekara is. — Jövő hónap közepén országos tűzoltóversenyt rendez Kecskeméten a VOLÁN Tröszt. Tizenegy vállalatuk nyolc fős csapatai vesznek részt a vetélkedőn, amelynek első három helyezettjét külföldi úttal jutalmazzák. — Kétszáznegyvenhét nődolgozója van a kiskunfélegyházi Lenin Termelőszövetkezetnek; ők a létszám majdnem egynegyedét jelentik. Közülük jelenleg hárman egyetemre illetve főiskolára, hárman szakközépiskolába, tizenöten könyvelői tanfolyamra járnak. — Sötétkékre érett Baranya erdős-ligetes tájain legzamatosabb vadgyümölcsünk, az erdei szeder, amelyből évek óta nem termett annyi, mint az idén. Eddig ezer mázsányit gyűjtöttek össze és dolgoztak fel. A rubinpiros léből szörpöt készítenek. — 1984-ig előkészítették a folyamatos termelést és beruházást az új iharkúti külszíni fejtésre alkalmas bauxitlelőhelyen. Az idén 80 ezer tonna, 1980-ban pedig 400 ezer tonna ásványt fejtenek ki Iharkúton. — Nagyszabású erdőtelepítési akció kezdődött Budapesten, áz egyre növekvő urbanizációs ártalmak csökkentésére. A tervek szerint a főváros közigazgatási határain belül 1980-ig ezer hektáron telepítenek facsemetéket. Pályázati felhívás külföldi ösztöndíjra Az Oktatási Minisztérium pályázatot hirdet külföldi ösztöndíjra az európai szocialista országokba, teljes egyetemi képzésre. Az ösztöndíjra pályázhat az a nőtlen, illetve hajadon magyar állampolgár, aki elvégezte, vagy az 1977—78-as tanévben végzi a középiskola IV. osztályát és 1977. december 31-ig nem tölti be a 25. életévét. A választható szakokat, a pályázat módját, a felvételi vizsgák időpontját és témaköreit, a külföldi ösztöndíj elnyerésének feltételeit tartalmazó ,,Pá- lyázati felhívás külföldi ösztöndíjra az 1978—79-es és az 1979— 80-as tanévre” című füzet és a szükséges „jelentkezési lap” beszerezhető valamennyi középiskolában; Budapesten a kerületi, vidéken a jegyei tanácsok művelődésügyi osztályain és a Nemzetközi Előkészítő Intézet külföldi diákok osztályánál (Budapest, XI., Zsombolyai u. 3.). Ma este az őszi könyvheteket a Bácsalmási Művelődési Központban Komáromi Attila, az MSZMP megyei bizottságának d munkatársa nyitja meg. A műsorban közreműködnek Bárányt Rerenc költő, Hedtai Nándor új-; ságíró, Kézdy György színmű, vész, Merényi Judit előadóművész, Szentiványi Kálmán író. November közepéig hozzávetőlegesen húsz író—olvasó találko^ zót, illetve irodalmi estet szerveznek. A szövetkezeti könyvese boltok kiegészített készletekkel várják az olvasókat. — A KPVDSZ megyebizottsága által a szellemi dolgozókból álló szocialista brigádok részére hirdetett vetélkedő az SZMT-székház- ban tartott döntőjén a kecskeméti Centrum Áruház Kodály Zoltán brigádja bizonyult a legjobbnak. Alig maradt el tőlük a BIK kiskunfélegyházi Gagarin brigádja. Az OTP megyei igazgatóságának Dobó István brigádja szerezte meg a harmadik helyet. — Több mint ezer babát mutatnak be a napokban Hannover^ ben megnyíló legnagyobb európai fogyasztásicikk-vásáron, az IN- FA-n. A most első alkalommal megrendezendő „Babagyűjtés, -kű» szítés, babaszínházak” című szak- kiállításon többségében muzeális értékű, letűnt évszázadok sajátos kultúráját reprezentáló babákat láthatnak az érdeklődők. MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1977. október 21. 18 órakor: Országos Diaszalon vetítése MEGVÁLTOZOTT! Az október 29-i felnőtt filmklub előadása A filmet október 22-én vetítik színháztermünkben KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ 1977. október 21. péntek, 1 Szombathelyen este 7 órakori VII. GERGELY MOZI 1977. október 21.: KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor PIEDONE HONGKONGBAN 50 százalékkal felemelt helyárűl Az Ifjúsági bérletek nem érvényesek! Színes, magyarul beszélő olasz kalandfilm KECSKEMÉT ARP AD: Csak fél 4 órakor! A BOSSZÚÁLLÓK üjabb kalandjai Színes, magyarul beszélő szovjet kalandfilm háromnegyed 6 és 8 órakor AZ ANDROMEDA TÖRZS Színes, magyarul beszélő amerikai tudományos-fantasztikus film MESEMOZI: fél 4 órakor A VÍZILÓ ÉS A NAPOCSKA Színes szovjet mesefilm-összeállítáa STÜDIÖMOZI: (Városi mozi épületében) háromnegyed 6 órakor A TOJÁS 14 éven aluliaknak nem ajánlottl Színes francia film mm B PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun j megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András Igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: >. 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a. Telefon: 12-619, 12-518 (központi): 11-709, Telexszám: 26 216 bmlv b Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHI 215—95162 jelzőszámlára Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. 6001 Kecskemét Külső-Szegedi út 8. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133—23SX y&.'7.SKÍÍÍÍí,vS-. -fÜ • Elefánt! Antalné, Döme Andrásné és Horváth Péterné tüneményes gyorsasággal dolgoznak, sokasodik a frissen vasalt fehérnemű. (Tóth Sándor felvételei) • Érdekes szakaszhoz érkezett a tahitótfalui Duna-híd építése. Megkezdődött a 200 méter hosszú híd első — 93 méteres tagjának a pillérekre vontatása. A munkát különleges módon oldották meg a Ganz-MÁVAG szakemberei, a parton összeszerelt 200 tonnás vasszerkezet alá görgős pályát építettek, s a Duna fölé „gurították” a hatalmas testet. A két forgalmi sávos és gyalogjárdás hidat a tervek szerint 1978 nyarán adják át a forgalomnak. (MTI-fotó: Csikós Gábor felvétele—KS) FÉLSZÁZ FORINT - FÉL NAP SZABAD IDŐ Gyorsmosoda, gyorsmosás • Géró Istvánná, az automata mosógépeket „eteti”. 55 perc alatt megtisztulnak a ruhák, amelyeket saját főzésű keményítővel is kezelnek. Letartóztatták a feleséggyilkost Tovább folytatják a vizsgálatot