Petőfi Népe, 1977. október (32. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-25 / 251. szám
2 • PETŐFI NÉPE • 1977. október 25. Feszült a helyzet az NSZK-ban és Franciaországban események sorokban VARSÓ Veszelin Gyuranovics a Jugoszláv Szövetségi Végrehajtó Tanács (kormány) elnöke, aki vasárnap este érkezett hivatalos látogatásra Varsóba, hétfőn délelőtt látogatást tett Piotr Jaro- szewicz lengyel miniszterelnöknél, majd a két kormányfő elnökletével megkezdődtek a plenáris tárgyalások. A jugoszláv miniszterelnök a reggeli órákban megkoszorúzta az ismeretlen katona síremlékét. (MTI) KUBA Fidel Castro, miniszterelnök, a Kubai Kommunista Párt első titkára, az államtanács elnöke fogadta az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO kubai látogatáson tartózkodó vezérigazgatóját, Eduard Szau- mát. A megbeszélésen szó esett a mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlődéséről és más kölcsönös érdeklődésre számot tartó témákról, így Kuba és a FAO kapcsolatáról. (TASZSZ) PANAMA iA Baader és két társának halála ellen tiltakozó szélsőséges, terrorista elemek folytatják a nyugatnémet diplomáciai és kereskedelmi képviseletek, sőt a nyugatnémet turistabuszok elleni támadásaikat. A Vörös Hadsereg Frakció nevében ismeretlen telefonáló hétfőn közölte az Ansa olasz hírügynökséggel, hogy a csoport „halálra ítélte” Johann ArnoJdot, az NSZK Olaszországban akkreditált nagykövetét, s az ítéletet 24 órán belül végrehajtja, ha a diplomata valamennyi beosztottjával együtt addig el nem hagyja az országot. A bejelentést követően az olasz hatóságok megerősítették a képviselet rendőri védelmét. Schmidt kancellár a Bild magazinnak adott nyilatkozatában elmondta: megítélése szerint számítani lehet arra, hogy a terroristák bosszút állnak a Mogadis- hui kommandó-akcióért, és a Baader-csoport tagjainak öngyilkosságáért, amelyet gyilkosságként igyekeznek beállítani. Schmidt beszámolt arról is, hogy az utóbbi napokban számos fenyegető levél érkezett címére. A nyugatnémet hatóságok a törvény adta keretek között mindent megtesznek a terrorista akciók megfékezése érdekében, s ehhez nincs szükség új törvényekre, elegendő a meglevő rendelkezések hatékony érvényesítése — jelentette ki a nyugatnémet kormányfő. A francia fővárosban hétfőn nem jelent meg a szélsőségesnek t-i;intett Liberation legfrissebb száma. A lap szerkesztőségi' irodáit ugyanis vasárnap több órán át megszállva tartotta egy másfélszáz főnyi csoport. A behatolók akciójukkal azt kívánták kifejezésre juttatni, hogy nem értenek egyet azzal — a Vörös Hadsereg Frakció álláspontjától eltérő — hangvétellel, amellyel a lap Schleyer elrablását, majd a meggyilkolásával kapcsolatos híreket kezelte. (AFP) „Űj” vezetés Thaiföldön A Panama-csatornáról kötött, az Egyesült Államokkal szeptember 7-én aláírt szerződés kérdésében vasárnap megtartott panamai népszavazás végeredménye csak csütörtökre várható, a részeredmények azonban arra mutatnak, hogy az ország választópolgárai a megállapodás elfogadása mellett döntöttek. A leadott voksok tíz százalékának összeszámlálása alapján várható, hogy a lakosság 2:1 arányban jóváhagyja a szerződést. 98 ezer már feldolgozott választócédula közül hatvanezer igenli, harmincezer ellenzi a csatornaövezet jövőjét rendező amerikai—panamai megállapodást. (AFP) MADRID A múlt hétfőn életbelépett amnesztiatörvény alapján eddig hatvan politikai foglyot bocsátottak szabadon a spanyol börtönökből. Pillanatnyilag még körülbelül 30 politikai fogoly van börtönben. (MTI) BEJRŰT Qél-Lj.hanonban, az izraeli határ közelében jobboldali keresztény fegyveresek hétfőn délelőtt több mint négyórás tűzharcot Vívtak a libanoni baloldaliak és a palesztinok egyesített erőivel. (MTI) Bangkokban nyilvánosságra hozták, hogy megalakult az ország ügyeit intéző úgynevezett „Forradalmi Tanács”. Miután ebben a jelentős fekvésű — indokínai országokkal szomszédos — ázsiai államban néhány nappal ezelőtt katonai puccs távolította el Thanin Kraivicsien ügyvéd polgári kabinetjét, a közvélemény némi érdeklődéssel várta az „új” testület összetételét. Az idézőjel feltétlenül indokolt. Azok, akik valamelyest is nyomon követték a thaiföldi fejleményeket, a „Forradalmi ,Ta- . nács” összetételének ismertetésekor pontosan azt hallották, amit vártak. Az „új” szerv ugyanis huszonhárom főtisztből — tábornokokból, tengernagyból — áll, vagyis egy híján ugyanazokból a katonákból, akik 1976 október hatodikén megbuktatták Széni Pramodzs valóban polgári és valóban reformokkal kísérletező kabinetjét. Azóta ugyan, egészen a legutóbbi napokig, valóban tizenhét tagú „civil” kormány intézte az ügyeket, de e kormány mögött mindvégig ott állott egy huszonnégy tagú katonai jünta. Egészen ez év márciusáig ez a tiszti testület — és nem a kormány — volt Thaiföld gazdája. Március végén azonban egy tábornok a saját szakállára akart puccsot szervezni. A többiek időben értesültek a tervről és az összeesküvőt kivégezték. A katonák által addig bábként kezelt Thanin Kraivicsien ezt a pillanatot próbálta felhasználni arra, hogy szabad kezet kapjon. Sem a bel-, sem a külpolitikában nem volt rugalmasabb, haladóbb ez az ügyvéd az ugyancsak ultrareakciós katonáknál, csák éppen a személyi hatalmát akarta kiépíteni a junta rovására. Addig még eltűrték ezt a katonák, amíg a kormányfő nem kezdte feszegetni a főtiszti kar homályos — kábítószer-kereskedelemből, prostitúcióból, gyanús üzelmek fedezéséből — származó jövedelmi forrásait. Amint a főtiszti kaszt elemi anyagi érdekeit érezte veszélyeztetve, lesújtott, bekövetkezett a puccs. Csakhogy ez az államcsíny a jelek szerint mindössze annyit jelent, hogy az immár huszonhárom tagú junta a kulisszák mögül kilépett a nyilvánosság elé. Thaiföldön tehát személyi-hatalmi érdekek és nem politikai vélemények csaptak össze. Ebből viszont az következik, hogy aligha várható lényeges változás ennek az országnak akár a kül-, akár nem kevésbé reakciós belpolitikájában. Harmat Endre Jobboldali erők a demokráciára törnek Az Olaszországban kibontakozó politikai folyamatoknak olyan koalíciós kormány megalakításához kell vezetniük, amelyben helyet kap a munkásmozgalom két pártja, a kommunista és a szocialista párt is — jelentette ki Enrico Berlinguer egy nápolyi ifjúsági nagygyűlésen mondott beszédében vasárnap. Az OKP főtitkára közölte, a hatpárti programmegállapodás nem akadályozza meg pártját abban, hogy ne bontakoztasson ki tömegmegmozdulásokat a program végrehajtására, a demokratikus fejlődés előmozdítására. A tömegek mozgósítása ugyanakkor nem jelenti azt sem, hogy az OKP ismét ellenzékbe vonulna, hiszen ha ezt tenné, azonnal feloszlatnák a parlamentet és újra rendkívüli választásokat írnának ki, tekintettel arra, hogy a szocialisták nem hajlandók felújítani a közép-bal formulát. Berlinguer szavaiból kitűnt, hogy a kommunisták nem az idő előtti választások kiírásában érdekeltek — hiszen ez a dolgok jelenlegi állása szerint nem változtatna lényegesen a korábbi eredményeken — hanem a pfogrammegállapodásban előírtak maradéktalan végrehajtásában. A főtitkár az NSZK-ban lejátszódó eseményekre utalva azt mondta, hogy Olaszországban is működnek olyan fasiszta és más jobboldali erők, amelyek a demokráciára törnek, s az OKP-t tartják fő ellenségüknek. Éles szavakkal bírálta azokat a kalandorokat is, akik úgy próbálják feltüntetni magukat a közvélemény szemében, mintha az OKP-nál „forradalmibb” és „baloldalibb” vonalat képviselnének. Felszólította a fiatalokat, mozgalmuk önállóságának megőrzésével vegyék ki részüket abból az átfogó harcból, amelyet a munkásmozgalom vív Olaszország megújításáért. (MTI) Nyugtalan vasárnap A dél-afrikai rendőrség vasárnap King Williams Town-ban letartóztatott harminc néger fiatalt, akik egy meggyilkolt társuk temetésén vettek részt. Mintegy ezerötszáz néger fiatal csapott össze a kivezényelt rendőrökkel. James Kruger igazság- és börtönügyi miniszter vasárnap egy rádiónyilatkozatban (kijelentette, hogy végérvényesnek tekinti a 18 apartheid-ellenes szervezet nemrégiben történt törvényen kívül helyezését. (AFP, Reuter.) Az Egyesült Államok kivételével eddig még egyetlen nagy tőkés ipari államnak sem sikerült kilépnie a tartós gazdasági pangás állapotából. Most attól tartanak, hogy ha a fellendülés az USA-ban is megtorpan, ennek további súlyos következményei lehetnek valamennyiük számára. AMERIKAI GAZDASÁG Kényszerleszállás ? Jimmy Carternek hosszú hónapok óta nem kellett aggódnia attól, hogy az amerikai gazdaságban mutatkozó fellendülés nem folytatódik. Igaz, voltak nyugtalanító jelek. így a tőzsde irányzatát tükröző „Dow Jones”-index az év eleje óta állandóan süllyedő irányzatot mutat. S míg a _ fogyasztási javak iránti érdeklődés gyorsan nőtt, a beruházási javak iránti kereslet sokkal mérsékeltebb, mint a háború utáni öt konjunktúraciklus bármelyikében. A munkanélküliek száma az egész év folyamán 7 és 8 százalék között ingadozott. Washingtonban azt remélték, hogy lassan-lassan ez is csökkenni fog. ** A legfrissebb h, '■ idegességet váltottak ki a Felt úzban. A kereskedelmi minis. -4um legújabb jelentése szerin. ugyanis az év második felében a gazdaság növekedése oly mértékben megtorpan hogy az év végére nem éri el az előirányzott 5,5 százalékot, A júliusi 6,9 százalékos munkanélküliség augusztusban ismét 7,1 százalékra emelkedett. S ami a legnyugtalanítóbb: a munkanélküliek száma a munkahelyek megszűnése miatt nő, s nem — mint korábban —, az új munka- keresők növekvő száma miatt. A néger lakosság körében az említett hónapokban 13,2-ről 14,5 százalékra emelkedett a munkanélküliek aránya. A New York-i tőzsde gazdasági előrejelzései három egymást követő hónapban negatívak voltak. Mindezekben a jelekben sok gazdasági szakember újabb válság előszelét véli érezni. Amerikai gazdasági szakemberek arra hivatkoznak, hogy a második világháborút követő öt fellendülési időszakból csupán kettő tartott 40 hónapnál tovább. Az egyik a koreai, a másik a vietnami háború időszaka. A jelenlegi fellendülés 1975 márciusában kezdődött, tehát már a 30. hónapnál tart. így — az eddigi tapasztalatok alapján — legfeljebb 10 hónapja van még hátra. —* A washingtoni kormány mindenesetre óvatosan optimista. Jody Powell, Carter sajtószószólója arra hivatkozik, hogy a háború óta eddig 17 esetben történt meg, hogy a gazdasági előrejelzések három hónapon keresztül negatívak voltak, de csupán hat esetben következett be jelentős visszaesés. Hozzáfűzte azt is, hogy a gazdaság élénkítésére az idén tavasszal befektetett 20 milliárd dollár nyilván ezután érezteti majd a hatását. Az amerikai konjunktúrakutatók véleménye mindenesetre megoszlik. Főleg két tényezőtől teszik függővé a konjunktúra alakulását: 1. Milyen lesz a kihatása a lappangó energiaválságnak általában és Carter energiaprogramjának különösen? 2. A fogyasztási javak növekvő forgalma élén- kítőleg hat-e, vagy pedig a vállalkozók továbbra is várakozó állásponton maradnak-e? Az optimisták arra számítanak, hogy ha Carternek az energiaprogramot sikerül elfogadtatnia a szenátus• A munkanélküliség az USA- ban elsősorban a színesbőrű lakosságot fenyegeti. A képen: Várakozók a munkaközvetítő előtt. (Fotó: DPA — KS.) sál, s életbelép, az lehetővé teszi majd az energia áremelését és ez élénikítőleg hat majd a vállalkozói kedvre. A pesszimisták viszont attól tartanak, hogy a program adóterhei fékezni fogják a gazdaságot. Az amerikai gyárak kapacitása a fellendülés kezdetén elért 70 százalékkal szemben ma 85 százalékig van kihasználva. Ilyen arányok közepette a vállalkozók általában bővítik üzemeiket. Erre alapítja a kereskedelemügyi minisztérium azt a jóslatát, hogy — az időközben mutatkozó visszaesés ellenére — az idén jelentősen nőnek a beruházások a múlt évhez viszonyítva. A legnagyobb probléma változatlanul a munkanélküliség. Ahhoz, hogy az tovább ne emelkedjék, az amerikai gazdaságnak évente legalább 4 százalékkal kell növelnie termelését. Ahhoz azonban, hogy a munkanélküliek arányát 1981-ig — mint azt Carter megígérte — a jelenlegi 7—8 százalékról 4,8 százalékra csökkentsék, a gazdasági növekedésnek legalább 6 százalékot kellene elérnie. A jelenlegi helyzet vizsgálata alapján azonban ez több mint kétséges. Sőt: a jelek arra mutatnak, hogy a fellendült amerikai gazdaságot kényszerleszállás fenyegeti. G. I. A KILÁTÁSOK NEM RÓZSÁSAK TÍZ TŐKÉS ORSZÁG GAZDASÁGI HELYZETE 1977. DEREKÁN A íejlett nyugati tőkés országok statisztikai adatai nem mutatnak rózsás képet. A munkanélküliek aránya az Egyesült Államokban a legnagyobb. (7,1 százalék), ezt Olaszország (6,6) és Nagy-Brltannla (5,2 százalék) követi. Az Infláció tekintetében Olaszország (18,7 százalék) és Nagy-Britannia (17,7 százalék) vezet. A grafikonon az első sor az Ipari termelés alakulását mutatia 1977. első félévében a múlt év azonos Időszakához viszonyítva, A második sor a munkanélküliek százalékos arányát tünteti fel 1977 Júniusában. A harmadik sor az áremelkedéseket tükrözi 1977 Júniusában a múlt év azonos hónapjának százalékában. (A Die Zeit grafikonja - KS) A testvéri Krím küldöttsége a megyében • Koszorúzás a vasútkerti hősi emlékműnél. (Folytatás az 1. oldalról.) meivel. intézményeivel, dolgozóinak termelő és kulturális munkájával. Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy barátságunk napról napra erősödjék, szélesedjék — mondotta a csoport vezetője, s a küldöttség nevében ajándékot nyújtott át Borsodi Györgynek. Az ünnepi fogadás után a Krím területi vendégek a megyéről, illetve Kecskemétről (készült színes filmet tekintették meg. A kora délutáni órákban a barátságvonat utasai megkoszorúzták a szovjet hősök vasútkerti emlékművét, melynek talapzatára a csoport valamennyi tagja odahélyezte a fogadáskor kapott vörös szegfűt. A koszorúzáson jelen volt Katanics Sándor, a megyei pártbizottság titkára, s a város párt- és tanácsi vezetői, tömegszervezeti képviselői. A vendégek több mint harmincszemélyes csoportja részt vett a Városi Moziban rendezett szovjet gyermekfilm napok megnyitóján. A rendezvénysorozatot dr. Major Imre megyei ,tanácselnök-helyettes nyitotta meg. A vendégek további népes csoportja pedig Kiskőrösre látogatott, ahol részese volt a művelődési központban rendezett szovjet filmplakát kiállítás nyitó ünnepségének. Akiállítást Juhász István, a városi pártbizottság titkára nyitotta meg, P. I. Felhívás a légikalózkodás megszüntetésére MOSZKVA Pék Miklós, az MTI tudósítója jelenti: A szovjet polgári repülés dolgozói felhívással fordulnak a világ valamennyi országának légi közlekedési és szállítási alkalmazottjához, hogy minden eszközzel működjenek együtt a polgári repülés biztonságának fokozása, az utóbbi években veszélyesen elharapózott repülőgép-eltérítések leküzdése és elkövetőik méltó megbüntetése érdekében. A felhívás szövegét hétfőn Moszkvában nemzetközi sajtókonferencián ismertették a szovjet és külföldi újságírókkal a polgári repülési minisztérium és a légi közlekedési dolgozók szakszervezetének képviselői. A sajtókonferencián rámutattak, hogy noha a légikalózkodás a világ közvéleményének felháborodását, a kormányok többségének elítélését váltja ki, az ünnepélyes nyilatkozatok nem mindig állnak összhangban a tettekkel. Intő példa erre a hét éve húzódó Brazinszkasz-ügy. Mint ismeretes, a két Brazinszkasz, apa és fia, 1970. október 15-én Törökországba kényszerítette az AEROFLOT Batumi és Szuhumi között közlekedő járatának egy AN—24-es típusú repülőgépét. A gépeltérítés során Nadja Kur- csenko légikísérőt megölték, a személyzet további három tagját pedig súlyosan megsebesítették. A 46 utas életét csak a személyzet tagjainak lélekjelenléte mentette meg. A szovjet kormány 1976. július 15-i nyilatkozata rámutatott, hogy a két köztörvényes bűnözőt, bárhol tartózkodjanak is, haladéktalanul ki kell adni a Szovjetuniónak, hogy a szovjet törvényekbe ütköző és a Szovjetunió'1 területén elkövetett súlyos bűn- i cselekményeikért szovjet bíróság előtt feleljenek. Rejtegetésüket — mutatott rá a szovjet kormány nyilatkozata — a Szovjetunió iránti barátságtalan cselekedetnek tekintik. Brazinsákaszék a Törökországban rájuk rótt rendkívül enyhe büntetés letöltése után 1976 augusztusában Venezuelán keresztül az Egyesült Államokba érkeztek, ahol — bár politikai menedékjogot nem kaptak — változatlanul élvezik az amerikai hatóságok oltalmát. Ügyükkel, mivel törvénytelenül tartózkodnak az Egyesült Államokban, az emigrációs hatóságok foglalkoznak. Brazinszkaszék kiadatása érdekében levélben fordult Carter elnökhöz az eltérített repülőgép pilótája és fedélzeti mérnöke, valamint az ukrán polgári repülősirányítás 344 dolgozója, akik kollégájukat veszítették el a gépeltérítés áldozatává vált utaskísérő halálával. A sajtókonferencián felhívták a figyelmet arra, hogy noha az amerikai külügyminisztérium képviselője október 18—i sajtóértekezletén kormánya nevében elítélte a terrorcselekményeket, az amerikai hatóságoknak a Bra- zinszkasz-ügyben tanúsított magatartása ellentétes az 1970. évi hágai és az 1971. évi montreali nemzetközi egyezménnyel és nem járul hozzá a kizárólag nemzetközi összefogással leküzdhető légikalózkodás felszámolásához. (MTI) LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT • Ogadenben tovább folynak a harcok Etiópiában kivégeztek 8 ellenforradalmárt, miután hadbírósági eljárás során halálra ítélték őket és az államfő helybenhagyta az ítéletet — közölték hivatalosan Addisz Abebában. A nyolc személyt ellenforradalmi tevékenység, szervezett gyilkosságban való aktív részvétel, a forradalom aláásására Irányuló merényletek, fosztogatás, magán- és köztulajdon elleni bűncselekmények vádjával ítélték él. Ogadenben tovább folynak a harcok. Etiópiái források szerint a2 elmúlt napokban a hegyvidéki Sidamo tartományban 48 Szomáliái katonát öltek meg. (MTI) • Carter külpolitikai sikereket ígér James Carter amerikai elnök külpolitikai sikereket ígér — mintegy ellensúlyként belpolitikai gondokkal szemben. Egyértelműen erre utaltak az elnök megnyilatkozásai öt államban tett hétvégi kőrútján.’ A villámlátogatások célja az volt, hogy támogatást szerezzen belpolitikai terveihez, elsősorban az energiatakarékossági programhoxj és lecsillapítsa a bírálatokat, amelyek a kormányt a változatlanul magas munkanélküliség, a társadalmi gondok miatt érik. Carter azonban már a körút elején, pénteken este nagy feltűnést keltett Des Moinesi farmerek előtt elhangzott kijelentésével, miszerint „néhány héten belül” megszületik a Szovjetunióval az új hadászati fegyverkorlátozási megállapodás. Washingtoni megfigyelők egyetértenek abban, hogy az új Salt-’ egyezményről folyó tárgyalások lényeges haladást hoztak, és hogy az amerikai kormány szívósan próbálja megnyerni a törvényhozási a készülő egyezmény ügyének. Ugyanígy közismert azonban, hogy a két nagyhatalom a szerződés több fontos részletkérdésében még nem egyezett meg. (MTI)