Petőfi Népe, 1977. szeptember (32. évfolyam, 205-230. szám)

1977-09-03 / 207. szám

2 • PETŐFI NÉPE • 1977. szeptember 3. Lázár György hazautazott a Bolgár Népköztársaságból Leonyid Brezsnyev levele a jogászkonferenciához (Folytatás az 1. oldalról.) za a kapcsolatok további bővíté­sének lehetőségeit erre a terv­időszakra, s kijelöli az 1980. utá­ni évek együttműködésének fő feladatait. Az aláírás után Lázár György nyilatkozatot adott a Bolgár Te­levíziónak. Hangsúlyozta: „Mos­tani megbeszéléseimken is bebi­zonyosodott. hogy együttműködé­sünk jól szolgálja népeink érde­keit, hozzájárul a testvéri szo­cialista országok gazdasági ere­jének növeléséhez”. A további együttműködésről szólva elmon­dotta: a kormányfői tárgyaláso­kon megállapodtak, hogy a ma­gyar—bolgár tervezési és más gazdasági szervek ez év végéig kidolgozzák a két ország együtt­működésének fő irányelveit az 1980. utáni időszakra. A hivatalos baráti látogatásról pénteken magyar—'bolgár közös közleményt adtak ki. Lázár György, a Magyar Nép- köztársaság Minisztertanácsának elnöke hivatalos, baráti látoga­tásra hívta meg Sztanko Todoro- vot, a Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsának elnökét, aki a meghívást köszönettel elfogad­ta. Lázár György, és kísérete pén­teken hazaérkezett Bulgáriából. A Ferihegyi repülőterei; foga­dására megjelent Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyette- se, Púja Frigyes külügyminiszter, Pozsgay Imre kulturális minisz­ter, Varga József, a Miniszterta­nács titkárságának vezetője, Len­gyel László, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnök- helyettese. Jelen volt a fogadta­tásnál Hriszto Markov, a Bolgár Népköztársaság budapesti nagy- követségének ideiglenes ügyvivő­je. (MTI) A szovjet fővárosban most végzi munkáját a „Jog, nemzet­közi együttműködés és enyhülés” témájú nemzetközi konferencia. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsa elnökségének elnö­ke, üdvözlő üzenetet küldött a konferenciának, amelyben egye­bek között megállapítja: „Az önök konferenciája tanúsítja, hogy sok ország haladó szellemű jogászai fokozni kívánják a har­cot a .békéért.és a népek bizton­ságáért, a társadalmi haladásért és „z igazságosságért”. „Szilárd meggyőződésünk, hogy az államközi kapcsolatoknak az európai biztonsági és együttmű­ködési értekezlet záróokmányá­ban rögzített elvei a nemzetközi BT-VITA: jog valóban általánosan elismert és ténylegesen egyetemes jelle­gű normáivá kell, hogy válja­nak" — hangsúlyozza Brezsnyev, majd a következőket írja: „Mi síkraszállunk az ember reális, törvény által biztosított és védelmezett jogaiért, az olyan jogokért, amelyek szavatolják az embernek a társadalomban el­foglalt helyét. A Szovjetunió ra­tifikált minden olyan nagy fon­tosságú nemzetközi egyezményt, konvenciót, és más megállapo­dást, amely az emberi jogokra vonatkozik és maradéktalanul be is tartja ezeket az egyezménye­ket”. Leonyid Brezsnyev végezetül sikereket kívánt a konferencia részvevőinek. (TASZSZ) Súlyos harcok Etiópiában Fel kell újítani a ciprusi török-görög tárgyalásokat LONDON, NAIROBI Az etiópiai Jijiga város köze­lében (mintegy 70 kilométerre az etióp—Szomáliái határtól) páncé­los, légi és gyalogsági összecsa­pások voltak az Ogaden ellen tá­madó, Szomáliái fegyveres erők és az etióp csapatok között —je­lentette pénteken az etióp hír- ügynökség. A (Nairobiban vett jelentés szerint a Szomáliái csapatokat reakciós arab csapatok is támo­gatták. Az etióp légvédelmi egy­ségek két Szomáliái repülőgépet lelőttek és további jelentős vesz­teségeket okoztak a támadóknak, míg maguk csak kisebb veszte­ségeket szenvedtek. Etiópia a héten már beszámolt arról, hogy Jijiga városát légitá­madás érte, amelynek során há­rom Szomáliái repülőgépet lőttek le. A legújabb jelentések arról számolnak be, hogy Etiópia ösz- szesen 21 Szomáliái repülőgépet semmisített meg. Londonban brit tisztviselők beje­lentették, hogy Nagy-Britannia az Ogaden tartományban folyó harcok miatt eláll attól a szán­dékától, hogy fegyvert szállítson Szomáliának. Hasonló döntés született Párizsban is, ahol csü­törtökön közölték, hogy egyen­lőre visszatartják a Szomáliái fegyverszállításokat. (Reuter, UPI) A Biztonsági Tanács Ciprus­ról folyó vitájának második nap- é ján, csütörtökön Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára kijelentette: biztosítékokat kapott RaufDenk- tastól, a ciprusi török közösség vezetőjétől, hogy a törököknek nincs szándékukban „gyarmatosí­tani’’ Varoshát, Famagusta kikö­tőváros vitatott részét. A ciprusi török hatóságok ko­rábban közölték, hogy csütörtök­től száz török családot telepíte­nek be Varoshába. A görög cip- rióták kérték a Biztonsági Taná­csot: akadályozza meg a betelepí­tést, amelyről egyébként nem tudni, hogy megkezdődött-e. Mint Waldheim mondotta, Denktas és más ciprusi török ve­zetők hangsúlyozzák, hogy Va­rosba „a ciprusi török szövetsé­gi állam szerves része, és annak státusa a ciprusi törökök bel- ügye”. India képviselője munkaok­mányt terjesztett elő, amelyben felszólítja mindkét felet: tartóz­kodjanak az egyoldalú akcióktól az említett városrészben és má­sutt, mert ezzel veszélyeztetik a tárgyalások és a Biztonsági Ta­nács erőfeszítéseinek sikerét. A munkaokmány hangsúlyozza hogy sürgősen fel kell újítani a két közösség közötti tárgyaláso­kat az ENSZ-főtitkár elnökleté­vel. (AP, MTI) Szovjet-mozambiki barátsági szerződés Maputóban csütörtökön zárult a Mozambiki Népi Köztársaság alkotmányozó gyűlésének ülés­szaka, amelyen ratifikálták a Szovjetunió és a Mozambiki Né­pi Köztársaság között idén már­cius 31-én a mozambiki fővá­rosban aláírt barátsági, együtt­működési szerződést. Joaquim Chissano külügymi­niszter hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió és a Mozambik kö­zötti szerződés megteremtette az imperializmus, a fajüldözés és a gyarmatosítás elleni harc szilárd alapját az egész világon. A mo­zambiki köztársaság a Frelimo vezetésével töretlenül folytatja harcát valamennyi rabságban élő nép felszabadításáért. A minisz­ter rámutatott arra, hogy az im­perialista körök a fajüldöző ko- lonialista rezsimekre támaszkod­va az afrikai államok független­ségét fenyegetik és megpróbál­ják a kontinensre kényszeríteni a neokolonialista rendet. Éppen ezért — jelentette ki végül a külügyminiszter — a sza­badságszerető népek ellenségei elleni harc fokozása és az anti- imperialista front megerősítése szempontjából van nagy jelentő­sége a szóbanforgó nemzetközi megállapodásoknak és szerződé­seknek. (TASZSZ) • Az ENSZ Biztonsági Tanácsa folytatja a ciprusi kérdés vitáját. Képünkön Kurt Waldheim főtitkár és fon Wechmár az NSZK képvi­selője a megbeszélések alatt. (Telefotó — AP — MTI — KS.) Adolf Hitler - szupersztár? A frankfurti mozi előtt hosszú sor: az a film megy, amelynek hírverésénél csak a nyomában tá­madt vita nagyobb. „Hitler — egy karrier”. Egy ugyancsak nagy port kavart könyv szerzője írta. Bizonyos Joachim C. Fest. aki néhány évvel ezelőtt rengeteg pénzt keresett Hitlerről írott könyvével, pedig már talán Festen kívül senki sem hitte, hogy e témában még egyszer fel lehet csigázni a közön­ség érdeklődését. A mozi bejárata mellett újságosstand, a Spiegel címlapján — Hitler. A Stern címlapján: Hitler, Goebbels-szel. A Quick címlapján meztelen afrikai nők, de ez csak látszólagos eltérés. Ugyanis a lap nagy riportjához tartozik: „Leni Riefenstahl — Éle­tem legszebb képei”. Leni Riefenstahl Hitler kedvelt filmrendezője volt, ő készítette az 1933-as nürnbergi pártnapról a filmet, az „Akarat diadalá”-t. Vagy tíz esztendeje áttért a fotónjűvészkedésre: a többi között Afrikáról adott ki képes albumot — amit csinált, nem éppen rossz, dehát Riefenstahlnak soha nem a tehetségével volt baj. És Joachim C. Festnek sem lehet a szemére vetni, hogy kontár módjára nyúl ahhoz az anyaghoz, amelynek egy jelentős részét egyébként éppen Leni Riefenstahl forgatta annak idején. Mert a Hitler­film, természetesen, „eredeti dokumentumokon” nyugszik. Hogy mennyire azok? Wim Wenders, a neves nyugatnémet filmrendező a Die Zeitbep el­mondta: az „eredeti filmdokumentumok” kivétel nélkül azoknak az optikáján keresztül láttatják Hitlert, akik tettestársak voltak, akiknek együttmű­ködése, segítsége Hitler „karrierjét” nem utolsósor­ban lehetővé tette. Vagyis: azt a propagandaanyagot vetítik a mozikban, amelyeket Hitler készíttetett saját magáról. A Hitler-film készítői pedig éppen tárgyilagossá­gukkal érvelnek. Mondván: elérkezett az idő, hogy „érzelmektől mentesen” foglalkozzanak a korszak­kal és annak kiemelkedő személyiségével. így aztán a film nézői eredetiben megismerhetik a hitleri de­magógiát: antikommunista és antiszemita tirádák harsognak a mozik hangszórójában. A film nem annyira leleplez, mint terjeszti a hitlerista eszmé­ket Persze úgy, hogy „perbe száll” Hitlerrel, akinek a bűne szerintük nem az volt, hogy háborút indított, hanem az, hogy azt olyan módon tette, amely sú­lyos vereséghez vezetett. Fest filmje az NSZK-ban is tiltakozási hullámot váltott ki. Közvéleménykutatásokkal és körkérdé­sekkel bizonyítják, hogy a fiatalság, amelynek ezt a művet szánták, téveszmékkel hagyja el a mozit. • Az „új” Hitler-kép. (A berlini Horizont karikatúrája — KS) Egyáltalán nem „érzelmektől mentesen”. Hanem legjobb esetben is azzal, hogy nem világos számára, atyáik, akik mindazt megérték, miért jellemezték előtte ördögként Hitlert és pokolként a birodalmát. Lehetetlen észre nem venni, hogy az úgynevezett „Hitler-hullám” felkorbácsolásával egyidejűleg megélénkült a szélsőjobboldal, a neonácik tevé­kenysége. Maga Willy Brandt is figyelmeztetett er­re, élesedő bírálatok hangzanak el az NSZK nyugat­európai szomszédaitól, politikai és katonai szövet­ségeseitől. Olaszországban, Hollandiában, Svédor­szágban és Belgiumban, Angliában és Franciaor­szágban. A legtekintélyesebb francia magazinok például szintén a „Hitler-kérdésnek szentelték augusztus utolsó előtti hetében címlapjaikat. Az L’Express ezt kérdezi: „Hitler szupersztár?” Az NSZK sajtójának nagy része, köztük kétségte­lenül jó szándékú hírlapírók és kommentátorok is, megbántva, sőt helyenként kétségbeesve teszi szó­vá: kialakult egy kép a „rossz Németországról”, amely nem felel meg a valóságnak. S több megértést kérnek a szomszédoktól. Érvük: a náciknak az NSZK-ban már nincs tala­juk, és ha a „szabad demokratikus rend” lehetővé is teszi fasisztoid szervezetek létezését, azok jelen­téktelenek. Igaz, száznál több neonáci újság és fo­lyóirat létezik, de heti összpéldányszámuk még a kétszázezret sem haladja meg. Adolf Hitler tehát ma nem vezér —, „szuper­sztár”. Nagyon „tárgyilagosnak” kell lenni ahhoz, hogy az embernek ne szoruljon ökölbe a keze. P. I. Owen és Young kudarca SALISBURY David Owen brit külügyminisz­ter és Andrew Young, az Egye­sült Államok ENSZ-nagykövete, csütörtökön este Rhodesiában folytatott tárgyalásaik befejezté­vel visszautaztak Londonba. Owen elutazása előtt adott nyilatkozatában . kijelentette: egyáltalán nem optimista a Jan Smithnek átadott javaslatokat illetően. (Reuter, UPI) LUSAKA A Zimbabwe hazafias front csütörtökön este Lusakában köz­zétett nyilatkozatában visszauta­sította a rhodesiai rendezésre vo­natkozó angol—amerikai javasla­tokat, hangsúlyozva, hogy a do­kumentumban foglalt feltételek jelentős része elfogadhatatlan az afrikai lakosság számára. A nyilatkozat elutasította azo­kat az elgondolásokat, amelyek szerint az átmeneti időszakban brit főbiztos állna az ország élén és a rhodesiai biztonsági erők, valamint ENSZ-békefenntartó erők tartózkodnának az ország­ban. A nyilatkozat követeli, hogy a .fehér telepes rhodésiai rezsim adja át a hatalmat Zimbabwe. népének. Joseph Msika, a Zim­babwe Afrikai Népi Unió (ZA- PU) főtitkára azzal vádolta Nagy- Britanniát, hogy olyan megálla­podást igyekszik elérni, amely saját és a fehér telepesek érde­keit védi. DAR ES SALAAM Pénteken Dar Es Salaamban átadták Julius Nyerere tanzániai elnöknek az angol—amerikai ja­vaslatokat tartalmazó dokumen­tumot. A tanzániai államfő kö­zölte, hogy pénteken kormánya összeül és tanulmányozni fogja a javaslatokat, majd konzultáci­ót folytat róluk a többi rhode- siával határos „frontállam” ve­zetőivel. (AFP, MTI) 130 ezer egészségügyi dolgozót érint á béremelés Sajtótájékoztató az Egészségügyi Minisztériumban Október 1-i hatállyal felemelik az egészségügyi és a szociális in­tézetek és intézmények egyes dol­gozóinak bérét. A jelentős köz­ponti intézkedés mintegy 130 ezer embert, az egészségügyi dol­gozók körülbelül kétharmadát érinti. Pénteken az Egészségügyi Minisztériumban tartott sajtótá­jékoztatón dr. Aczél György miniszterhelyettes és dr. Fűzi István, az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének főtit­kára elmondották, hogy a legna­gyobb mértékű béremelésben a fekvőbetegellátó intézetek ápoló­női és a hasonló munkakörben dolgozók részesülnek. A béreme­lésük mértéke átlagosan 20 szá­zalékos. Az elmúlt évi bérintéz­kedés folytatásaként ugyancsak központi béremelésben részesítik a bölcsődék és a csecsemőottho­nok szakdolgozóit, valamint fi­zikai dolgozóit. Az emelés mér­téke átlag 9, illetve 8 százalékos. A tapasztalatok és a korábbi felmérések azt bizonyították, hagy az egészségügyi intézetek­ben, Intézményekben a fizikai dolgozók bére lényegesen elma­radt a más hasonló munkakörben tevékenykedőkétől, ezért ők, va­lamint egyes alapfokú képesítésű és betanított egészségügyi mun­kakörben dolgozók átlagosan 17 —17 százalékos béremelésben részesülnek. Az éves kihatásában összesen több mint 770 millió forintos központi bérintézkedés érinti a közforgalmú gyógyszertári ellátás dolgozóit is. Az emelés mértéke a hálózat gyógyszerészeinél átlag 15, az asszisztenseknél 12 és az egyéb dolgozóknál 8 százalékos. Vonatkozik az intézkedés a köz­forgalmú gyógyszertárak vala­mennyi teljes és részmunkaidő­ben foglalkoztatott dolgozójára, beleértve a vezető állásűakat is. Az érintettek az emelésről szó­ló értesítést október 3-lg kapják meg és részükre a felemelt bé­reket legkésőbb november 3-ig ki kell fizetni. ' Az orvostudományi egyetemek, főiskolák felsőoktatási bérrend­szer szerint besorolt dolgozóira^ valamint az oktatási és a köz- művelődési bérrendszer hatálya alá tartozókra az oktatási, illetve kulturális miniszteri jogszabályok érvényesek, az ő bérüket szep­tember 1-i hatállyal rendezik. A sajtótájékoztatón elmondot­ták, hogy a bérrendelkezések a többi között előírják a személy sze­rinti béremelés kötelező összegét. Ezek szerint például a 15 év fe­letti munkaviszonnyal rendelkezi ápolónők 400, a 10 év feletti munkaviszonnyal rendelkezők 300; és a 10 év alatti munkaviszony- nyal rendelkezők 200 forintos kö­telező havi béremelésben része­sülnek. A kötelező béremelések után fennmaradó összeget az In­tézetek, mindenütt az illetékes szakszervezeti szervekkel egyet­értésben. differenciáltan osztják szét. Hangsúlyozták a tájékoztatón, hogy elsősorban a dolgozók sze­mélyi alapbérét kell felemelni, még akkor is, ha betegség, szü­lési szabadság, s más hasonló okok miatt a besorolás időpont­jában a munkahelyüktől távol vannak. A bérintézkedésektől az egész­ségügy vezetői joggal várják az egészségügyi ellátás további szín­vonal-növekedését. Régi gondot orvosol a bérin­tézkedéseknek az a pontja, amely az ügyeleti és készenléti’ díjak módosításáról intézkedik. Az ügyeleti és készenléti díjak mértéke átlagosan mintegy 100 százalékkal fog emelkedni, a fekvő- és járóbetegellátásban egyaránt. Ez minden bizonnyal döntően hozzájárul az ügyeleti és készenléti szolgálat kiterjesztésé­hez; ebben a témakörben a ké­sőbbiekben külön egészségügyi miniszteri rendelet jelenik meg. Az október 1-i bérintézkedéssel egyidejűleg korszerűsítik az egészségügyi dolgozók jelenlegi bérrendszerét. Kialakításánál fi­gyelembe vették a vállalati dol­gozók tarifarendszerét, valamint az egészségügyben az elmúlt években bekövetkezett fejlődést, változást. (MTI) Diplomakiosztó és tanévnyitó ünnepség a politikai főiskolán Pénteken diplomakiosztó és tanévnyitó ünnepséget tartottak az MSZMP KB Politikai Főisko­láján, részt vett az ünnepségen és beszédet mondott Óvári Mik­lós, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja, a Központi Bizott­sága titkára. Ott volt az ünnep­ségen Jakaib Sándor, az MSZMP KB osztályvezetője és Lakos Sán­dor, az MSZMP KB Társadalom­tudományi Intézetének igazgató­ja. Szabó József, a politikai főis­kola rektora adta át a diplomát a nappali, a levelező, illetve a kiegészítő tagozaton végzett 255 hallgatónak. Tizenhatan egyete­mi doktori címet kaptak a poli­tikai tudományokból. (MTI) A kínai Nagy Falhoz látogatott Tito elnök • A kinai látogatáson tartózkodó Joszip Broz Tito, a Jugoszláv Szo­cialista Szövetségi Köztársaság államfője, a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének elnöke pénteken a kínai Nagy Falnál tett látogatást. Képünkön: a jugoszláv vendég a kínai vezetők társaságában. Kurt Waldheim szovjetunióbeli látogatása előtt Kurt Waldheim, az ENSZ fő­titkára, aki a szovjet kormány meghívására hivatalos látogatás­ra utazik a Szovjetunióba, nyi­latkozatot adott Igor Makurin- nak és Vlagyimir Mátyásnak a TASZSZ tudósítóinak. — Mindenekelőtt engedjék meg, hogy forrón üdvözöljem a szovjet népet a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfor­dulója alkalmából — mondotta Waldheim. A Szovjetunió — folytatta Waldheim — mint az ENSZ egyik megalapítója, és mint a Bizton­sági Tanács öt állandó tagjának egyike, a világszervezet létének egész 32 esztendeje alatt fontos szerepet töltött be. „óriási fontosságúak azok a ja­vaslatok, amelyeket a Szovjet­unió (terjesztett elő a leszerelésre. és a fegyverzet ellenőrzésére. Az ENSZ közgyűlése egy évvel ez­előtt jóváhagyta azt a konvenci­ót, amely megtiltja, hogy kato­nai, vagy bármilyen más ellen­séges célból befolyásolt gyako­roljanak a természeti környezet­re és a klímára. A javaslat ter­vezetét elsőként a Szovjetunió nyújtotta be” — mondotta —, majd rámutatott, hogy az ENSZ létének első napjaitól a lesze­relés és a fegyverzet fölötti el­lenőrzés problémakörére össz­pontosította figyelmét. •A főtitkár végezetül nyomaté­kosan felhívta a figyelmet arra, hogy az ENSZ-közgyűlés soron- levő ülésszakán megvitatásra ke­rül az a szovjet javaslat, amely­nek értelmében megkötnék a vi­lágszerződést az erőszaknak a nemzetközi kapcsolatokból val& kiiktatósáról. (TASZSZ)

Next

/
Oldalképek
Tartalom