Petőfi Népe, 1977. augusztus (32. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-11 / 188. szám
«r L Pénztárgépek a KGST-országoknak Az Irodagépipari és Finommechanikai Vállalat kecskeméti gyárában az év első felében 7553 pénztárgép készült el. Kevesebb az előirányzottnál. A termelés ugyan 250 darabbal meghaladta a múlt év hasonló időszakában elértet — s ráadásul mintegy 25 fős létszámcsökkenés is nehezítette a munkát — mégsem áll arányban az idei feladatokkal. Az éves tervben ugyanis 18 400 pénztárgép gyártása szerepelt, s a tavaszi hónapokban újabb és újabb megrendeléseket kapott a vállalat, amelynek kecskeméti gyára „profilgazdaként” készíti a KGST tagországai számára a Ratus A— 20 termékcsaládot. — Az év elején a termelési szervezet alakításával és a normaidő módosításával úgy tűnt sikerült teljesíteni a feszített programot, ami eredetileg a pénztárgépgyártás 24 százalékos növelését irányozta elő — mondotta TERVMÓDOSÍTÁS GONDOKKAL Fehér Béla igazgató. A termelési feltételek azonban a vártnál kedvezőtlenebbül alakultak. Nem zavartalan együttműködésünk a vállalaton belüli és a külső kooperációs partnerekkel, akadoznak az alkatrészszállítások. Átmenetileg megnövelte a műszakiak munkáját egy új telephely átvétele is. A vállalat ugyanis április elején átvette a Fővárosi Vasipari Vállalat fülöp- szállási üzemét, azzal a céllal, hogy egy másik üzeméből oda telepíti nyolcvan különböző pénztárgép-alkatrész gyártását. A termelés átállítása május elejére megtörtént, a letelepítésre szánt alkatrészek közül azonban végül is ötnek a kecskeméti, tizenötnek a kiskőrösi gyár lett a gazdája. Az új telep eredeti profiljába tartozó termékek gyártására ugyanis kevés vállalkozó akadt mindeddig. így nem győzték volna egyszerre a kétféle munkát. A fülöpszállási kollektíva eredményesen birkózik meg új — a korábbinál lényegesen nagyobb szakmai követelményeket támasztó feladataival. A kellő begyakorlottságot azonban csak az év végére érik el. Akkor várható, hogy megfelelő mennyiségű, jó minőségű alkatrészt fognak részünkre gyártani. A kecskeméti gyár szűk termelési kapacitását és alkatrészellátási gondjait figyelembe véve az IGV vezetői nemrégiben úgy határoztak, hogy módosítják második félévi tervüket. Eszerint az év végéig 10 200 pénztárgépet kell elkészíteni Kecskeméten — mintegy 3,5 százalékkal kevesebbet az eredetileg tervezettnél. Zs. A. Végtelen földeken 3. Az Angara partján Lélekszáma alapján — jó félmillió lakosa van — Irkutszkot is nagyvárosnak kellene neveznem. Dehát van-é ennek a kategorizálásnak egyáltalán jelentősége — Európától is sok ezer kilométernyire? Tűnődöm a kérdésen, miközben a városközpont tájékán is az elmúlt századot idéző zöldre festett, többé-kevésbé megkopott faházak utcáiba tévedek be minduntalan ... Máskor a sokemeletes tégla- és betonházak között találok rájuk, a legváratlanabb helyeken. S közbül mindenütt a rengeteg fa, mintha magának a városnak is, jó háromszáz évvel ezelőtt, a tajgában szorítottak volna helyet, s az őserdőt azóta is csak félig-meddig sikerült „száműzni”. Július első napjaiban a nyárfák lombjairól a legkisebb szélmozgásban már megindulnak a boly- hok rajai, sűrű, nagypelyhű hóesésre emlékeztet a látvány, s kacérkodom is a gondolattal, hogy az erről készítendő fényképpel majd odahaza csakugyan a júliusi hóesést fogom „dokumentálni”. „ Mondják, de a történeti múzeum állandó kiállítása is hatásosan szemlélteti: legelőbb a kozákok hajója érkezett meg az Angarán, megtetszett nekik a hely, a Bajkál- tó déli csücske fölött 70 kilométernyire, s a kereskedelmi útvonalak találkozásában megépítették Osztrog nevű faerődjüket. Észak felé a prémvadászokkal — a "jakutokkal, az even kekkel — adódott találkozás, Dél felé Kínával és Mongóliával, s a Távol-Kelet további meghódításának is kiinduló bázisa lett a település, két- három emberöltő eltelte után már a városi rang birtokában. A környékben meghonosodott az állat- tenyésztés, hiszen terület volt, mérhetetlen nagyságban. S mivel a városi hierarchia élére a hivatalnokok és a gazdag kereskedők egymással is eléggé összefonódó rétege került, ez a körülmény nem kedvezett a birtokos arisztokrácia kialakulásának. Sok szálon függ össze ezzel ama helyzet is, hogy Szibériában a jobbágyság intézménye igazából ismeretlen volt, az itt megtelepedő oroszok mint szabad parasztok jöttek ide, alkalmazkodtak a zord viszonyokhoz, legfőbb szerszámukká a fegyver vált, s a tajga nemcsak ellenfél, de szövetséges is tudott lenni. A mai utazó, főleg ha európai, hajlik a feltételezésre: Irkutszk a múlt század első felében hatványozott módon lehetett istenháta mögötti hely ahová a világ zajlá- sának távoli moraja is alig-alig ért el. Pedig ennek épp az ellenkezőjére van több okunk gondolni. Az eredetileg is kevert népesség eléggé nyitott volt minden irányban ahhoz, hogy senkivel szemben ne tápláljon sem faji, sem vallási előítéletet. A pravoszláv templom, a lengyel szám- űzöttek katolikus temploma és a mohamedán mecset jól megfért egymás mellett. S hogy a szabadgondolkodás számára is viszonylag dús talaj teremtődött itt, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy 6 Vörös Magyarok, utcája Irkutszkban. • Üzleti negyed — burját „bensztttöt- tekkel". • A piac — közép-ázsiai „őstermelőkkel”. a száműzöttek egy-egy csoportjának a városba érkezésekor meghúzták az összes harangot. Maga a város, de persze a környék is sokat köszönhet az egykori száműzöttek legkiválóbbjainak. A kultúrát, a kor színvonalán álló legjobb tudást —, s ami ezekkel egyenértékű: az előítéletektől mentes nonkonformista gondolkodásmódot — hozták magukkal, s mivel nem tétlenségre születtek, e tulajdonságukat hasznosították is. Számos tudós került ki közülük — például a Bajkál-tó első kutatói kivétel nélkül száműzöttek voltak, de ugyanez mondható el Selihovról, az „orosz Kolum- buszról”, Alaszka felkutatójáról is. Az óriási félszigetet ő játszotta a cári birodalom kezére amit aztán Katalin cárnő elkótyavetyélt Amerikának. Selihov díszes síremlékét ott- jártamkor épp egy olasz turista csoport járja körül, s filmezi szorgalmasan. Az egykori kereskedővárosra a máig forgalmas üzleti utcák emlékeztetnek. Kereszteződésükben találni a néhány éve épülhetett nagyáruházát, s közvetlen mellette a piacot. Ez utóbbinak a látványa érzékelteti velem félreérthetetlenül: Keleten vagyunk. Üzbég parasztok árulnak itt többnyire zöldség- és gyümölcsféléket, július első napjaiban már szőlőt is. (Folytatjuk) Hatvani Dániel 1977. augusztus 11. # PETŐFI NEPE 0 t « Munkafegyelem, pártfegyelem A Minisztertanács 1976. decemberi ülésén a következő határozat született: „Az 1977. évi népgazdasági terv szerint a nemzeti jövedelem 6—6,5 százalékkal emelkedik. Ez az ipari termelés 6 százalékos, az építőipari teljesítmények 5—6 százalékos, és a mezőgazdasági termelés 7—8 százalékos növekedésével jön létre. A fogyasztás és felhalmozás 4—4,5 százalékkal emelkedhet. Ezen belül a lakosság fogyasztása mintegy 4 százalékkal nő. Az 1977. évi terv a lakosság életszínvonalának az 1976. évinél gyorsabb emelkedését irányozza elő.” Az adatok mögött Mondatok kijelentő módban. Százalékok, száraz adatok. Amit kifejeznek, egyenlő a fejlődéssel. A fejlődés azonban nem puszta számok halmaza. Minden valós adat mögött munka kell, hogy álljon. És nem is akármilyen. Több, mint hét hónap telt el az 1977-es évből, s az eddigi eredmények azt bizonyítják, hogy terveink az esztendő végére valóra válnak. Valóra válnak, ha. Ha minden dolgozó a maga területén minden tőle telhetőt elkövet a tervek végrehajtása érdekében. Hiszen ezek az érdekek mindannyiunk közös érdekei: párttagoké és pártonkívülieké egyaránt. Mi a feltétele annak, hogy azt mondhassuk: minden tőlünk telhetőt megtettünk a magunk posztján? Ha egy szóval kellene válaszolnunk a kérdésre, akkor a válasz úgy hangzana: fegyelem. A fegyelem betartása a munkahelyen ma minden gazdasági fejlődésünknek a forrása. Mindannyian ismerjük azoknak a kutatásoknak az eredményeit, amelyek azt bizonyítják, hogy az országban átlagosan elvesztegetett munkaidő a munkára szánt ösz- szes idő 20 százalékát teszi ki. Most megint száraz adatok, számok következnek, amelyek azonban meglehetősen kifejezőek: Hazánkban 5 millió foglalkoztatottat számolunk. Ennek a 20 százaléka 1 millió dolgozó. De ez az egymillió dolgozó nem mind táppénzes beteg, hanem tüzelőre várnak, magánügyeiket intézik,' mások ott vannak a munkahelyükön is, csak éppen nem dolgoznak. Miért? Mert • anyagra, vagy gépjavításra, rajzra, szállítóeszközre várnak, vagy csak egyszerűen arra, hogy kifolyjon a kávé. Akik az első négy okból nem dolgoznak, azokra nem lehet azt mondani, hogy fegyelmezetlenek. De annál inkább a vezetőjükre, mindazokra, akik a munka- és üzemszervezés területén tevékenykednek rosszul. És lehet, hogy azért, mert a kávéra várnak, vagy mert íróasztaluk telefonján magánügyeiket beszélik meg. A mértékadók A szorgalmas, munkaszerető, alkotni vágyó emberek szívesen dolgoznak, ha biztosítják számukra a munkához szükséges feltételeket. Minden abszolút mérce helyett az ő magatartásuk határozza meg a munkafegyelem mértékét. A mértékadók összefognak, közösségük a szocialista brigád. Hogy ezek a brigádok megalakultak, az azért történt, hogy közös erővel valósítsák meg a kitűzött célokat, a népgazdasági terveket, ök példát is mutatna^ és ezzel a példával párhuzamosan kirekesztik a közösségből a fegyelmezetleneket, a lógósokat. A munkafegyelem betartása azonban nemcsak a szocialista brigádok tagjainak kötelező, hanem minden dolgozó kötelessége. Vannak azonban olyan dolgozók, akikre a törvények még inkább vonatkoznak, s ezek a dolgozók a Magyar Szocialista Munkáspárt tagjai. Az MSZMP szervezeti szabályzata kimondja: „A párttag következetesen szolgálja a szocializmus ügyét, és minden körülmények között álljon ki a szocialista társadalom érdekeiért, védelméért; mutasson példát a munkában, hivatásának teljesítésében.” Azt hiszem, nem szükséges hangsúlyoznunk azt, hogy a népgazdasági tervek megvalósítása, a párt és a kormány határozatainak végrehajtása a szocializmus ügyét szolgálja. Éppen ezért a párttagság a munkában nem valamiféle kiváltság, hanem önként vállalt kötelesség. És az a párttag, aki ennek a kötelességének nem tesz eleget, duplán büntettetik. Egyszer a munkájában elkövetett vétségekért a munkahelyén, másodszor felelősségre vonják a pártban. Mert hibát követett el a munkájában, s mert rontotta a párt jó hírnevét. önként vállalta a többlet- munkát, a példamutatást, a nagyobb fegyelmet. És ha vállalásának nem tett eleget, bűnhődnie kell. Nagyobb vétségek esetén úgy, hogy kizárják a pártból. A párttag azonban nemcsak akkor sérti meg a fegyelmet, ha a saját munkájának nem tesz eleget, hanem akkor is, ha látja, hogy mások követnek el hibát, s ezt nem teszi szóvá ott, ahol a mások vétségeinek továbbterjedését megakadályozni tudják. Ö az egész közösség munkájáért felelős. Vonatkozik ez az egyes pártszervezetekre is. Egyenjogú minden tag A párton belül -minden tag egyenjogú. Az alapszervezeti taggyűlésen bírálhatja a munkás az igazgatót, sőt kötelessége is bírálnia, ha hibát lát a főnöke munkájában, s az a hiba valós. A vezető pedig, ha visszautasítja, vagy megtorolni igyekszik a bírálatot, a pártfegyelmet sérti meg. És megsérti a fegyelmet akkor is, ha nem tesz eleget a szervezeti szabályzat azon pontjának, amely kimondja: „A párt- szervezet joga és kötelessége működési területén a párt politikájának érvényesítése, a munka átfogó ellenőrzése, az állami, gazdasági vezetők beszámoltatása.” Nem egyszer megtörténik az is, hogy a vállalat magas beosztású vezetői, ha párttagok is, nem mennek el az alapszervezet taggyűlésére, mondván, ők már tudják, miről lesz szó. Előfordul az is, hogy elmennek, de nem mint párttagok, hanem mint vezetők foglalnak ott helyet. Azok is, akik így viselkednek, de azok is, akik hagyják ezt, a pártfegyelmet sértik meg. És ha megbomlik a fegyelem a pártban, mit várhatunk a munkahelyen? Lássuk be: vannak ma még olyanok talán minden munkahelyen, akik azt lesik, hol vét a párttag a munkafegyelem ellen. S ha találnak hibát, propagandát fejtenek ki — a párt ellen. Nem hiába mondta Kádár János, az MSZMP első titkára a XI. párt- kongresszuson a Központi Bizottság beszámolójában: „Mielőtt valaki kommunista lesz, illetve köztisztséget, pártfunkciót vállal, jól meg kell gondolnia elhatározását. De ha már meggondolta magát, teljesítenie kell, amit vállalt. Kommunistának, pártfunkcionáriusnak, köztisztség viselőjének lenni nem kényelmes beosztást jelent, hanem mindenekelőtt kötelességet, munkát, küzdelmet, a kommunizmus eszméjének, a munkásosztálynak, a népnek önzetlen szolgálatát jelenti.” M. M. Ismét meghirdetik a „Kell a jó könyv” mozgalmat A Nagy • Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére szeptember végén „Kell a jó könyv” címmel országos pályázatot indít a Kulturális Minisztérium Kiadói Főigazgatósága és az MSZBT, más állami és társadalmi szervek közreműködésével. \ Az 1972-ben először meghirdetett „Kell a jó könyv” pályázat óriási sikert aratott, ennek alapján határozták el megismétlését. A mozgalom nevét Majakovszkij verssorából — „Kell a jó könyv, s megértjük szavát” — kölcsönözték. , A mostani olvasómozgalom célja a szovjet irodalom — ezen belül főként a mai szovjet szépirodalom — további népszerűsítése az olvasók, s elsősorban a fiatalok legszélesebb táborában. A kiadói főigazgatóság irodalomjegyzéke —, amelyet a pályázat meghirdetésekor tesznek közzé — a klasszikus orosz, szovjet és mai szovjet irodalom negyven művét ajánlja, amelyből a pályázni kívánó olvasóknak hat könyvet kell kiválasztaniuk, elolvasniuk, s írásban válaszolniuk a féltett kérdésekre. Ajánlott a többi között Alek- szej Tolsztoj: Golgota és Szera- fimovics: Vasáradat című regénye. Az októberi forradalomról és a polgárháborúról szóló elbeszéléseket tartalmazza a „Parázs idő” című antológia. A Vörös Hadsereg megalakulását dolgozza fel a „Hadsereg született” című szépirodalmi összeállítás. A szovjet költészet hat évtizedét teljes keresztmetszetében mutatja be „A végtelenség szomja” című lírai antológia. Húsz művet a kortársi irodalom utóbbi 3—4 évének terméséből választották ki. Az olvasómozgalmat segítve, klasszikus orosz és szovjet szerzők műveiből több rádiójátékot sugároznak majd, és tévéadaptá- ciökat is bemutatnak. A nézők ismét láthatnák majd régi és új szovjet filmeket. A Rakéta regényújságban egy évig tartó szellemi totót hirdetnek. Az egy évig tartó akció ünnepélyes eredményhirdetésére a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 61. évfordulóján, a szovjet könyv ünnepi hetén kerül sor. (MTI) rnrnrnrnrnimmmmmmmmtmsi Táborozás után — Hát máma csupa rohanásból állok — zöttyent le megkönnyebbült sóhajjal az anyuka a vonatülésre. — Műszak után csak ép- penhogy felkapkodtam magamra a ruhát, hogy elérjem a villamost, aztán a Keletit, mire beér a vonatod... Na és hogy érezté- tek magatokat a táborban, kisfiam? — Csak hagyd, anyu. Képzeld, minden reggeli előtt hegymászás — kocogással egybekötve... Éhen!!! A testes fiatalasszony szívből nagyot kacag a gyereken. Hát hogyne. A tíz-tizenegy éves forma kisfiú tiszta vasgyúró, sőt talán egy picivel több is. Még mindig nevetve szánakozik rajta édesanyja. — Szegény nagyfiam. Na de ki fogod heverni, remélem. Meg aztán legalább leadtál a pocakból. Ezt csak úgy mondja — bizonyára —, hiszen az égővörös hajú, napóleonos fejformájú s úgy is fésült srác derekán szinte szakadásig feszül a farmer, és ha- sikája messze előre buggyan a tengerészcsíkos trikóban. A pocak szóra önkéntelenül behúzza „fölöslegét” a fiú. El is pirul, amit nemcsak fehér bőrének hirtelen megszínesedése jelez, hanem az is, hogy vörös szeplői egészen elszürkültek viruló képén. — Megkaptátok a levelezőlapokat? — Meg. Köszönjük. Biztosan volt időtök, mert szépen írtad és helyesírási hiba se volt benne. — Nagymama is megkapta? — Persze. Csuda .megörült. Hozta is mindjárt megmutatni. Ragyog a lurkó. Kisvártatva büszkén újságolja. — Táviratot is kaptam a születésnapomra. — Nocsak. Kitől? — Iliéktől. Pedig nekik nem küldtem lapot. — Látod, milyen vagy? — Azám, mikor olyan drága volt a levelezőlap. Egyötven, meg három forint. A végén csak három forintosat adtak a pavilonban ... Nem tudom, miért nem tartanak olcsókat, mikor látják, hogy csupa gyerek vásárlóközönségük van. Ez bizony olyan tárgyilagos észrevétel, hogy felnőttnek is dicséretére válnék. S ha már feljött a szó a pénzről: — Százharminc forinttal mentél el, volt elég pénzed, nem? A legényke feljebb húzódik az ülésen, miáltal csak lábujjával támaszkodik a padlóra, az ölében levő műanyagtáska csomag viszont egyenesre billen ezáltal. Kibúvik belőle egy lapos, hosszú doboz — egyéb holmik közül. — Vettem ám ezt a repülőmo- dellt is — harmincháromért, ösz- szeszerelhető. Volt hetvenvala- hányért meg százhatvanért is; de akkor nem tudok hazajönni. — Okosan csináltad... De mondd már, hogy éltetek, kivel barátkoztál össze? — Bumbival aludtunk egymás mellett. Tudod, akinek az anyukája a te műhelyedben dolgozik. — Igen? Na ez jól jött ki, mindjárt volt ismerős. — Hű, mennyit röhögtünk ösz- sze! Képzeld, mind a kettőnkön kifeslett a nadrág, úgy belehíz- tu: k. De nézd meg, úgy meg- va rtam, hogy észre se veszed. Mutatja is, valóságos tornamutatvány közepett emelve pakkot tartó combját. Anyja fel is fedezi nagynehezen, valahol fenéktájon. Elismeréssel csapja össze tenyerét. — Na hogy milyen ügyes vagy! — Meg naponta mostam a zoknit — húzza ki magát „Piroska”. Aztán, hogy emelje tettének súlyát, hozzáteszi. — Pedig eleinte csúfoltak vele; hogy mosómedvemániám van... A végén meg már azt kaptuk le közösen pokrócozásra, akinek a lábszagú zoknijától még a szúnyogok is elájultak. — Látod, győztél a jó példáddal, kisfiam. — A legjobb mégis az utolsó este volt. Siettünk minél gyorsabban lefeküdni, de alighogy kitették lábukat a nevelők, usgyé! Akkora párnacsatát vívtunk, hogy pillanatok alatt csak úgy köhögtünk a porfelhőtől. Tisztára párnagombolyagokból állt a levegő. — Nahát, képzelem, milyen munkát hagytatok a takarítóknak. Akik nap mint nap tisztába tettek mindent utánatok. — Takarítók? Volt aki csak besöpörte a szemetet az ágy alá, aztán másnap rikácsolt: „Melyik csinálta ezt a nagy szemetet?” ... Meg az is rossz volt, hogy folyton hajtogatták a tanárok: le ne térjünk az útról az erdőbe, mert arrafelé sok á vipera. Nem is láttunk pedig egy koszos viperát se. — örüljetek neki. Sátoraljaújhely vidékén tényleg sok vipera van, én is olvastam már róla. Mit gondolsz, hogy tudtak volna tanáraitok annyiótokra vigyázni, ötszáz gyerek, el nem vállalnék ilyen kísérői szerepet, ha mit tudom, mennyit fizetnének is. Az asszony szeme jóideje kiszúrt egy másik csinos csomagot a repülőmodellos doboz mellett. Nem is állja már tovább. — Hát abban mi van? A fiúcska iszonyú közömbös képet igyekszik vágni. Csak úgy mellékesen, mindazonáltal rózsásra pirulva veti oda. — A — semmi. Rá nem pillantana egy vak lóért édesanyjára. Pedig jólesne, ha látná azt a simogató, megértő mosolyt. Hát persze, még idő előtt volna felfedni a titkot, hogy kinek is hozta azt az ajándékot. Ismét jól jön elterelő hadmozdulatnak a „megpróbáltatásra” visz- szatérni. Anyuka milyen jót derült rajta. — Minden irtó klassz volt, anyu. Csak az a kocogás! Reggelt előtt — éhen!... Utoljára megkérdeztek bennünket, kinek mi a panasza? — Ne mondd. És te felszólal- tál-e? — Mi az hogy! Kifogásoltam, hogy annyit másztunk hegyet. Meg a kocogást éhgyomorra. Egyik lusta tanítónő 'kinevetett. Aszon- gya: hisz’ fiatalok vagytok, bírjátok, meg jót tesz nektek. Igen? — vágtam neki vissza —, tanító- rjéni is fiatal, és maga miért nem kocogott velünk? Mindig csak várta — állva! —, mikor érünk már vissza. Tóth István
