Petőfi Népe, 1977. július (32. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-24 / 173. szám
4 • PETŐFI NÉPÉ • 1971. július 8|. VALAHOL A TISZATÁJON A Déli Krónika három szava: „változékony, meleg idő'. Valahol a lakiteleki határban, irdatlan messze minden kövesúttól, emberi hajléktól, a kalásztengert koszorúzó akácoázis hűvösében ennél csak valamivel több a „tyü, de szörnyű hőség!" kiszólás. Távoli kombájnkerepelés és szakadt ékszíj, tüzes dobtető; csipős-sós verejtékfolyamok és „miért nem hozzák már az ebédet" és „adjatok legalább egy pohár szódát". A másik irányban porfelhőcsík: motorral közelít az agronómus. „Ml újság emberek, hogy haladnak?" — „Minden rendben főnök!" Egy zsebrádióból meg az hallatszik, hogy atomstopp-tanácskozás Genfben, hogy jó ütemben folyik a betakarítás Szabolcsban, Békésben, Bács- Kiskunban — és a Balaton vize 23 Celzius-fok... Vörösdiplomás” szakmunkás Negyedköríves mozdulattal négy gépmonstrumot fog be tekintetem. Kettő kint kaszáljacsepüli kíméletenül a gabonát, kettővel orrom előtt vívnak ádáz tusát kezelőik és a karbantartók. SZK—5-ösök és egy 4-es. Az egyiknél „eszetlenkedik" a levegőszűrő és elől a felszedővillák is alig-alig állják már a sarat. A fene ütött ebbe a masinába. Kökény János arcán látom: azért nem fog ki rajtuk. Hozza a kulcsokat és felmászik. Gulyás Jóska mellé. Együtt, egymást kiegészítve csinálják. Közben röviden megtárgyalják a dolgot: miért van, hogy történt, mire kell ügyelni. Mert azt nagyon kell. Ez a kombájn az övék. Kettőjüké. Együtt hozták ki a színből, felváltva hajtják, amint megtelik a tartály — tizenöt-tizennyolc mázsa —, cserélnek, együtt javítják, ha meghibásodik, együtt tisztítják és viszik vissza este. Az aratás idejére összenőttek. Egymással, s a géppel is. Elsősorban persze egymással. Elválaszthatatlanok. A viszonyuk? Jóbaráti, testvéri apafiúi — egyik vagy mindhárom. De főként: szövetségesi, harcostársi. Szövetkeztek egy küzdelemre — jövő évi kenyerünkért. • A kombájnnak van egy felelőse, ez Kökény János. Negyvenhét éves. Kereken harminccal Ketten egy kombájnnal több, mint a társa- Harminccal, harminc esatendőnyi tapasztalattal, bölcsességgel, rutinnal. Tizenöt év óta markolja kezeivel a traktorok és a többi dögnehéz gépóriás gyeplőjét, 1964-től a Szikra Termelőszövetkezet szolgálatában. Felesége mindig meleg vacsorával várja. Szűkszavú ember, sokatmondó, mély mosolyokkal, dörmögésekkel, és fájó, csikorgó derékkal. Szereti a srácot, nagyszerű gyereknek tartja, és ügyesnék, remek műszaki érzékkel, szorgalommal megáldott gépkezelőnek. Titkon talán még büszke is rá, és néha, akaratlanul is, mintha a fia volna, úgy bánik vele. Féloldalt fordulva, rövid töprengés után ennyit lát szükségesnék megjegyezni: — A szél agyonvágta ezt a részt, meg gyomos is, a másik fele, ahol tegnap jártunk, elég jól adta... A kombájnnak segéd vezetője is van. Gulyás Józsefnek hívják. Egy • Együtt • két koabájuoi. (Pásztor Zoltán felvétele.) hónappal ezelőtt végzett Fülöpszálláson, a szakmunkásképzőben, mint növénytermesztő gépész. Már a harmadik nyár találja az SZK—4-e3 nyergében. Édesapja is traktoros, többnyire egy univerzális vontató parancsnoka. Tőle kapott kedvet, valószínűleg egy életre, az erőgépekhez- Tizenéves létére érti is, próbálta is már valamennyit. — Ezeket nem hiszem, hogy meg lehet unni — kapja föl a fejét —, nagyon finnyásnak kell lenni ahhoz. Az a legizgalmasabb, ahogy fut öszsze ott alul a kalász és gyűlik a tartályban a szem... Állva, csakis állva szeret a kombájnon dolgozni, hogy állandóan lássa a vágóasztalt, a tarlómagasságot, s idejében észrevegye, ha a földöt túrja, vagy véletlenül egyegy gallyal, tüsköt kap föl a kasza... K. F. — Egyszerűség, természetesség, jóindulat, nagyon jó közösségi magatartás jellemezte Majoros Katit a tanulás két éve alatt. Soha semmi problémám nem volt vele. Érezni, látni lehet, hogy ez a gyerek igazán szereti, amit csinál. És nagyon hálás a vele való törődésért. Tíz esztendő alatt nem volt még egy ilyen remek kislány a kezem alatt. Szinte fáj a szívem megválni tőle. Olyan aranyosan vezette a brigádját is. Az intézetben üggyel-bajjal tudtunk előkeresni neki egy piros táblájú szakmunkásbizonyítványt, mert ritkán esik meg, hogy valaki ilyen szép eredményt ér el. Sokszor mondtam az én Katimnak: addig nem megyek nyugdíjba, amíg mérnök nem lesz belőled!... Ercsényi Antalné, a 609. számú Ipari Szakmunkásképző Intézetnek a Bajai Finomposztó Vállalathoz kihelyezett szakoktatója mondta el mindezeket Majoros Katalinról, a cég egyik új fonó szakmunkásáról. Dusnok nem esik messze Bajától, mindössze huszonnégy kilométer a távolság. Ott él a Majoros család, onnan jár be naponta Katalin. Az édesapját betegség miatt leszázalékolták, édesanyja a háztartást Vezeti. Népes család. — Valamikor régen anyuék fonóba jártak, és elég sokat mesélt róla, hogyan fontak a falusi asszonyok és lányok akkoriban beszéli el Kati. — A mostani, korszerű gépekkel való fonásról semmit sem tudtam. Akkor láttam először fonógépet, amikor nyolcadikos koromban eljöttünk ide a Finomposztóba üzemlátogatásra. Tetszett a munka, amit vele végeztek. Ezért döntöttem úgy a pályaválasztáskor, hogy fonó szakmunkástanulónak jelentkezem, ehhez a vállalathoz. Az elhatározásban az is befolyásolt, hogy az egyik unokatestvérem szintén itt volt tanuló, és dicsérte a körülményeket. A „tegnapi” diákéletről szívesen beszél Kati. — Tizenkét ionos és tizenkét szövős tanult egy osztályban. A szövősökkel itt benn a vállalatnál nem nagyon találkoztunk, mivel a gyakorlatink nem együtt volt. Viszont az iskolában hetente három napot együtt töltöttünk. A másik három napon dolgoztunk, ismerkedtünk a gyári élettel. — Jó hagyomány nálunk, hogy tanulók brigádot alakítanak. A NŐPOLITIKÁI HATÁROZATOK NYOMÁBAN KISKUNFÉLEGYHÁZÁN Kánikula és télikabát Kint forróság van, perzsel a nap, a szalagokon már telet idéznek a műprémmel bélelt, kapucnis gyerekkabátok. A Habselyem Kötöttárugyár kiskunfélegyházi üzemében idejében gondoskodnak arról, hogy a gyerekek téli öltöztetése ne okozzon majd gondot a szülőknek. Vajon a szép, ízléses holmik készítőiről — akik mind nők —, hogyan gondoskodik az üzem? — kérdeztük Takács Miklós főmérnöktől. — Méghozzá nem is kevesen vannak. Négy külső telepünkkel együtt csaknem 600 dolgozót foglalkoztatunk Az átlagéletkor 31 év. Hogy ez miért fontos? Mert alapvetően meghatározza a munkaerőhelyzetet és a nőpolitikánkat. Dolgozóink zöme fiatalasszony, vagy hamarosan az lesz, sok a gyerekes, illetve a várandós kismama. Közös érdekünk az apróságok elhelyezése. Óvodaépítésre eddig 900 ezer ■ forintot költöttünk, itt nincs is elutasított felvételi kérelem, a bölcsődét most bővítik, egyelőre nagyon érezzük a hiányát. Sok kismama azért nem tud vissza-1 jönni, mert nincs kire hagyni a gyerekét. Más módon is igyekeznek öszszehangolni a nők érdekét a termelési feladatokkal. Kiskunfélegyházán és Tiszaalpáron középműszakos szalagokat szerveztek, negyed nyolctól délután négyig. a kisgyerekes mamáknak. A nők anyagi és erkölcsi megbecsüléséről — stílusosan — Dongó Józsefné főkönyvelő tájékoztat. Az egyenlő munkáért egyenlő bér elve nálunk igazán nem lehet vita tárgya, mivel a férfiak jóval kevesebben vannak. A bérkategóriák sem személyhez — hanem munkához kötöttek. Ugyanazért a munkáért, ugyanannyit fizetnek Bugacon, mint a központban. A kismamák keresete is rendeződött. Egy hónapig időbért kapnak, hogy vissza tudjanak zökkenni a munkába, utána annyit emelünk a fizetésükön, amennyivel utolérhetik a többieket. Az a vád sem érhet bennünket, hogy a nők termelnek, a férfiak vezetnek- A szalagvezetők mind nők. A felsőszintű vezetésben éppúgy megtalálhatók, mint a termelőmunka élén. Az előbbrejutásukhoz szükséges továbbtanulás elől sincs elzárva az útjuk. □ □ □ A dolgozók 60 százaléka szakmunkás. Tavaly és az idén 54-• Farkas Mária: „Télen jó, most egy kicsit meleg van a gőzvasaló mellett.. en éltek a főiskolai és középiskolai továbbtanulás lehetőségével. A Kecskeméten rendezett vezetőképző tanfolyamon tlzenketten vettek részt. A szakközépiskolát végzettek közül hárman most szerzik meg, különbözeti vizsgával, a ruhaipari technikusi képesítést. Meglehetősen sokan tanulnak, mégis több technikusi, szalagvezetői helyre képtelenek vagyunk munkaerőt beállítani. — Sokan elvégzik a ruhaipari szakközépiskolát és elmennek bolti eladónak. Nem számít, hogy ott kisebb a fizetésük, viszont este szabadok. Együtt lehetnek a családdal, nézhetik a tévét. Erre meglepően sokan tartanak igényt. Ez is sokat változott az utóbbi időben. Régebben csak a pénzt nézték, mostanában inkább a kényelem számít. A bérezésre egyébként már nem nagyon lehet panasz- A délutánosoknak eddig 8 százalék műszakpótlékot fizettünk, július elsejétől 20 százalékot. Ez már annyira számottevő növekedés, hogy remélhetőleg kedvezően hat majd munkaerő-helyzetünk alakulására. Kívülről nézve nem látszódnak a női üzem sajátos helyzetéből adódó belső gondok. Annál jobban az igyekezet, hogy otthonossá, kellemessé tegyék a munkavállalók környezetét. Ahol ajtónyitás tátong a falban — ott már épül az új orvosi rendelő. Az öltöző tágas, barátságos, a fürdő patyolattiszta, a 3—4-es blokkszámú nagy teremben kényelmesen elfér 43 asszony. □ □ □ Brella Istvánná, 11 éve dolgozik a gyárban. Hogyan érzi magát? — Az attól függ — válaszol talányosán. — Tény, hogy mostanában kaptunk munkaruhát, eddig ez sem volt. A bérünk is jobb lett, tíz éve bizony szegényesen kerestünk. Amit viszont magam is érzek, hogy elég nagy a különbség a szakmunkások és a betanított dolgozók bére között. — Olyan lehetetlen megszerezni a szakképesítést? — Nem lehetetlen az, most is Indul tanfolyam, elvégezhetném, de nem merek belevágni. így aztán szakmunkáspótlékra nem számíthatok, viszont a kis szériák miatt annyi az átállás, hogy ezt anyagilag is megérzem . Farkas Máriára valósággal ontja a forróságot a gépi gőzvasaló, mégis az arca csupa mosoly. A gyár tanulója volt, hét éve szerzett szakmunkás-bizonyítványt, a 21 évével „öreg” dolgozónak vallja magát— Nekem tetszik ez a szakma, nemcsak anyagilag találtam meg a számításomat, a munkámat is érdekesnek, változatosnak találom. — Mi a dolga egy gyári vasalónőnek? — Normában dolgozunk, egy műszakra általában 168 kabát jut. És ügyelni kell a fazonra, az anyagra is. Ha az eleje görbe, vasalással igazítunk rajta. Legpocsékabb a bársony, annál nagyon kell vigyázni, hogy ne legyen fényes, vagy hólyagos. — Innét a szalagról, hogyan lehet megítélni: mit tesz a gyár a dolgozóiért? — Különbözőképpen. Mindenki a maga szemével nézi a történteket, s ez is más, mint vállalati szemmel megítélni valamit. Véleményem szerint, őszintén senki sem állíthatja, hogy nem törődnek velünk. Bármilyen kéréssel fordulunk a vezetőséghez, segítenek. Minden iskolát engedélyeznék. Magam Is szakközépiskolába szeretnék majd járni. — Miért? — Nem azért, hogy szalagvezető legyek. Itt nyugodt helyem van, jól keresek, havonta átlagosan 3800 forintot. És nincs rajtam az a nagy felelősség. Most jól érzem magamat. Jó a brigádunk is, kétszer voltunk kiválóak, kétszer nyertük el a szocialista címet, megértjük egymást. Látom mennyi vita van az asszonyok között, legalább köztünk nincs és ez végtelenül megnyugtató. Szóval nem irigylem a vezetőket és nem is kívánkozom a helyükre. Tanulni is azért szeretnék, mert a szakmám érdekel és az még senkinek sem vált a kárára, ha nem állt meg a fejlődésben. Az egyik fél a tanulástól, a másik szükségét érzi. Az egyik nehezebben, sérülékenyebben illeszkedik a közösségbe, a másik a hibákkal együtt is vállalja, hogy a gyár része lett az életének. Fejlődni akar, lépést tartani a változó, fejlődő üzemmel. □ □ □ — Nagy fejlesztések küszöbén állunk — ismerteti távlati terveiket Takács Miklós. — Egy. év leforgása alatt mintegy 80 darab korszerű gépet állíthatunk üzembe, egy millió 200 ezer forint értékben. Tlszakécskén még az idén átadásra kerül egy 100 személyes új üzemünk. A központi gyár törődik velünk, sokat áldoz a fejlesztésre, és ehhez a mi véleményünket is kikérte. 1985-ig 72 millió forintot ütemeztek be a gépek és az épületek korszerűsítésére. Ami azt jelenti, hogy nemcsak biztos és jó keresetet jelent a gyár az itt dolgozó aszszonyok százainak, hanem még tökéletesebb feltételeket is teremt a számukra. Amihez — tegyük hozzá — ők is rászolgáltak azzal, hogy választékos, szép és kifogástalan minőségű termékekkel gyarapítják gyáruk jó hírnevét. Külföldön és idehaza is •.. Vadas Zsuzsa Az ősszel idekerülő elsősök csatlakoznak a másodévesekhez. Mi, a Lenin KISZ-brigád tagjai kétszer egymás után kiérdemeltük a szocialista címet. Az újdonsült fonó szakmunkásnő elhallgatná, ha nem kérdezném, hogy ó volt a brigádvezető. E tisztsége mellett őt választották meg a tanulókból álló KISZ-alapszervezet titkárává Is. Jól sikerült kirándulások, izgalmas szakmai vetélkedők, a kellemes együttlét, szórakozás számos emléke beszél arról, hogy a dusnokl kislány méltó volt a bizalomra. Szerényen eltitkolná Kati a tanulmányi eredményeit is. Az általános iskolában a „legroszszabb” átlaga 4,6 volt. A legjobb diákok közó tartozott, mégsem középiskolába pályázott. — Ügy gondoltam, hogy szakmát tanulok először, mert így hamarabb kereshetek. így volt jobb a családunk anyagi helyzete miatt is. Ügy okoskodtam, hogy tavábbtanulni még azután is tanulhatok. Szakmunkástanuló korában végig színjeles diák volt Majoros Katalin. A tanulmányi eredményeiért és a kimagasló közösségi munkájáért a második év végén dicsérő oklevéllel tüntette ki a munkaügyi miniszter. Hat fiatalt részesítettek ilyen magas elismerésben, az egész országból. — Most már nincs meg köztünk az összetartás, ami volt —mondja Kati az osztályukról, nem panaszosan, hanem az új körülményeket , tárgyilagosan! mérlegelve. Ugyanis az új fonó szakmunkások már nem együtt, hanem a régi, felnőtt kollektívákba szétosztva dolgoznak. Ritkábban találkoznak, mint korábban, de azért még mindig segítik egymást, ha kell. Ketten a Szilágyi Erzsébet szocialista brigádba kerültek a vizsgák után. — Eleinte egy kicsit furcsa .volt, hogy a fiatal tanulótársaságból idősebbek közé csöppentünk, de hamar sikerült beilleszkednünk — fűzi tovább a szót Kati. — Éva néni, a brigádvezető, és a többiek is, segítőkészek velünk szemben. A ballagásra ajándékot kaptunk tőlük, ami már annak a jele volt, hogy brigádtagnak tekintenek bennünket. A gyors beilleszkedést azzal is elősegítették, hogy amikor tanulókorunkban a termelésben dolgoztunk, már azt a gépet adták nekünk, amelyiken most dolgozunk. Megszerettem itt a kártolt fonodában. Fizetést nem kapott még a dusnoki lány, de azt reméli, hogy a háromműszakos munka mellett két, két és fél ezer forintja meglesz havonta. Majoros Katalin nem hiába érte el a kimagasló tanulmányi sikert. ősszel tanulni küldi a Finomposztó Szegedre, a textilipari szakközépiskola nappali tagozatára. Már be is iratkozott a szakmunkásnő, aki csak augusztus 12-ig dolgozik a fonodában. Utána négy évre eltávozik, hogy majd visszatérve magasabb tudással segítse a vállalati munkát. De az is megeshet, hogy a négy után még újabb diákévek következnek a „vörösdiplomás” szakmunkáslány életében. A. Tóth Sándor I • A fogasokon már télikabátok sorakoznak. (Fényképezte: Méhes! Éva.)
