Petőfi Népe, 1977. július (32. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-24 / 173. szám
MŰVELŐDÉS •IRODALOM . MŰVÉSZET IRODALMI EMLÉKHELYEK A muszájkerti csőszkunyhó A gépkocsiban is érzi az ember, hogy messzire nyújtózó falu Szabadszállás. Hosszan kanyargunk, míg Kecskemét felől érkezve, a tanácsházás központba érünk. Jobbra fordulva térünk a kerekegyházi útra. Erre kell mennünk, ha látni akarjuk a József Attila szabadszállási emlékeit bemutató csőszkunyhót. A költő különösen diákkorában időzött sokat édesanyja szülőfalujában. A ma is élő rokonok szerint, itt töltötte a világháborús ínséges nyarakat. A Muszájkertben múlatta napjait Dörmögőnél, a hallgatag Tyatyánál- Az öreg Vigyázott a szérűskertekre, hallgatta a közeli kásás tavaknál tanyázó békasereg koncertjeit. Akkurátus ember volt, tizenöt évi házasság után hagyta ott szó nélkül aszszonyát és húzódott ki a mezők, vizek szomszédságába. Avas szalonnán élt, mint az idő. Telt-múlt naponta, sárgán görbülő; szalmát számolt, vagy nézte az eget, a csillagokban szíve zizegett. ... Ha förgeteg csapkodta, ballagott — zúgó vízárnál ült és hallgatott. (Dörmögő) • Szélmalom a csőszkunyhó közelében. Pontosabban: szélmalom volt. Kár! (Méhest Éva felvételei.) •......itt ház ül. Kisfia, az ól, idenéz —" Dörmögő kunyhója. A szikes alföldi tavakat felszippantotta a minden talpalatnyi termőföldért harcoló emberi akarat, omladozva romlik a közeli szélmalom, de áll idős Pőcze Imre községi alkalmazott háza. Ma is „Zörrenő fák közt pikkelyük az út —”, csendesen bólogatnak a poros akácok, ám a távolban nagy traktorok csillognak, a makadámon munkát kereső vándorló taligások helyett autók robognak. Szerencsére ritkán; a csend őrzi még birodalmát. A márványtáblás, a nagyközségi tanács kezdeményezésére kimeszelt, felápolt épület kulcsa bent a faluban, Zrínyi István iskolaigazgátónál található. 0 a mi kalauzunk is. Az emlékkönyvben bejegyzések tanúsítják, mások is rábukkantak e csodálatos hangulatú irodalmi emlékhelyre. Ottjártunkkor ígérték a felhívó, útbaigazító táblákat és a hétvégi rendszeres nyitvatartási. A célszerű, egyszerű berendezés a hajdani népéletet, a szegénység serkentette leleményességet idézi. A szabadkéményes konyha, a kemencés kis szoba, a „gyűrt, sárga táj” sokszor látta Attilát. Dongó ődöng az erdő szélinél. Harkály kopog, gyík ragyog. Marha bőg. S tovaringatja fodrosán a szél a tűnődve zümmögő időt. (Határ) Körben a falakon a családot, a költőt bemutató fényképek, dokumentumok és egy ajándékfestmény, az asztalon a hires Cserépfalvi kiadású József Attila összes. Tablóról néz ránk „halász bátyám” meg „Apró kemény kontyú ángyom” (Pőcze Imre, Mester Mári), akinek az alakja egy régi aratás képeiben került a magyar költészetbe. Tovasuhan az úri hintó, „Ángyikám, mint rézből öntött, — áll a zizegő mezőben”. (Emlék) Az egymásba kapaszkodó évek átalakítják a tájat. Ritkulnak a szittyók, a lacák, „a vágatlan, sudár alak mind” (Fák) hántatlan dorongok azóta magasra ágaskodtak. Nincs a szélkiáltó madár• Egy tabló az emlékhelyről. ról dörmögő nagypapa, az öreg korában piócavadászatból szerzett filléreken pálinkázó menye. Változik, keletkezik, múlik minden, de messzi jövendő is tudja majd, milyennek látta ezt a vidéket József Attila, mit érzett, gondolt az itteni életen tűnődve. Az utca és a föld fia lelkesedett a természeti szépségekért, a kókadó pusztaságban is fölfedezte a biztató szépségeket, de azt is tudta, hogy „Uraságnak fagy a szőlő. — Neki durrog az az erdő.” (Holt vidék). A szabadszállási élmények meghatározó szerepet kaptak költészetében. Fodor András joggal állapította meg: Alföldről írt versei nagy részében erre a tájra ismerhetünk. Heltai Nándor laaacaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaagaaaaaaaa 85 éve született Csorba Géza 85 éve, 1892. július 27-én született Csorba Géza Kossuth-díjas érdemes művész. Klasszicizáló, olykor patetikus hangvételű szobrai nagy hatásúak, kvalitásosak. Az Ady Endre baráti köréhez tartozó művész több rajzban, szoborban örökítette meg a költő alakját. Elkészítette Ady halotti maszkját, 1930-ban a Kerepesi temetőben felállították Adysíremlékét, 1952-ben a Művészsétányon Ady-mellszobrát, 1960- ban a Liszt Ferenc téren Adyemlékművét. Foglalkozott Körösi Csorna Sándor, Bartók Béla és József Attila megmintázásával is. Sok síremléket, portrét faragott. Negyven szoborból álló Magyar Pantheont tervezett — de az anyag egy része a háborúban elpusztult — így terve nem valósult meg. Tevékeny alkotó volt egészen 1974 decemberében bekövetkezett haláláig. Képünk: Csorba Géza Adysíremléke a Kerepesi temetőben. (Németh Ernő felvétele.) KISS DÉNES gyermekverse: Arany aratás Kaszakék ég alatt gépmoraj — gép arat Gépeken ember áll Arany arc arany váll Csillantja ékszerét kincseit a vidék Mag pereg búzamag ragyogó aranyak Ver a Nap jár a gép Fenn az ég kaszakék Éneklő ország Ki gondolná, hogy százötvenezer kórustag van Magyarországon ? Az amatőr művészeti ágak közül kevés büszkélkedhet ilyen nagy táborral. Az emberek szeretnek énekelni. Daloló fürdőszobák, nótázó műhelyek és fütyörésző utcák a tanúi ennek. Ám kórusban énekelni nemcsak a zenélést jelenti az ember legidősebb „zeneszerszámával”, a hangjával, hanem az együvé tartozást, a társaságot is. Ezért is alakultak meg a munkásmozgalom hajnalán a munkás-dalos egyesületek, ma pedig népi hagyományainkat ápolva a Páva-körök. S alakulhatnának fiatalokból, a fiatalok mondanivalóját, érzéseit kifejező vokál-együttesek,- hangszeres, vagy csupán énekes kisegyüttesek. De ki tudja miért, erre nemigen vállalkoznak a zenét szerető fiatalok. A hét esztendővel ezelőtt alakult KÓTA — A Kórusok Országos Tanácsa — hivatott arra, hogy ezt az amatőrmozgalmat pártolja, segítse, ösztönözze. De hogyan? Miben is áll tanácsadó szerepük? — erről beszélgettünk Maróthy Gyulával, a KÓTA főtitkárával, a Zeneművészeti Főiskola tanárával. — Akik tudnak létezésünkről — s mert nemcsak itt a fővárosban „vagyunk”, hanem minden megyeszékhelyen is vannak bizottságaink —, ha kórust akarnak szervezni, már a kezdet kezdetén hozzánk fordulnak. Ott, ahol már létezik a kórus, új tagoknak könnyebb megtalálni az utatmódot. Hogyan is kezdjék? — kérdezik. Mi tapasztalatból tudjuk, hogy a legfontosabb jó kórusvezetőt. karnagyot találni. Mert az ő személye kovásza, éltető ereje a kórusnak. Mi ajánlunk néhány diplomás karnagyot (a Zeneművészeti Főiskola külön képez énekkarvezetőket).'s akkor a leendő tagok döntik el, hogy kivel tudnak majd a legjobban együtt dolgozni. (Dolgozni? Hát kórusban énekelni — munka? Kár, hogy ezt a kérdést elmulasztottam feltenni Maróthy Gyulának. De ha az ember belegondol, hogy mennyi próba, tanulás előz meg egy produkciót, míg a közönség elé állhatnak vele! Igen, az együtténeklés öröméhez hozzá tartozik a munka is. A nem is mindig könnyű munka.) — A későbbiekben aztán segítünk, hogy a kórusok magukhoz méltó feladatokat találjanak. — Mit ért az alatt, hogy „magukhoz méltó?" — A túlzottan magas kívánalmak, vagy éppen az alacsonyra állított „mérce” elkedvetlenítheti a kórustagokat. A KÓTA aktivistái — több százan vannak —, ismerik a kórusokat: hangjukat, repertoárjukat, zenélési kedvüket. Tanáccsal, javaslattal segítenek. Igen sok kórusfesztivált rendeznek az országban, a világban — amelyen hasznos részt venni. Sok énekkar nem mer vállalkozni, pedig megtehetné. Az ilyeneket ösztönözzük. Persze az is előfordul, hogy azt tanácsoljuk, várjanak még. Máskor a repertoárjuk kialakításához adun tanácsot, konkrét segítséget. — A KÓTA azonos nevű újságjának ilyen arányú munkáját ismerjük. Információkat ad. bemutatja a kórusokat, zeneszerzők műhelyébe is ellátogat. Más segítséget is kapnak? — Igen, a hivatásos, vagy félhivatásos énekkaroktól. Üj műveket tanulnák be és bemutatót tartanak a kórusoknak. A hangversenyt a magnószalagra veszik, tehát ha megtetszett a mű, nemcsak a címét és a kottáját vihetik haza, hanem az előadást is. A betanulást segíti, ha időnként meghallgathatják, hogyan is adták elő a legkiválóbbak. — Ez néni azt jelenti, hogy izonos műsorral lépnek fel majd a kórusok? — A rádióban sok kórus szerepel, no meg a rendszeres találkozók a megmondhatói annak, hogy ilyen veszély nem fenyegeti az énekkarokat. — Ki szervezi, rendezi a találkozókat, fesztiválokat? — A „házigazda” mindig más. Szombathelyen például hagyománya van a munkásidalos találkozóknak, ma is rendszeresen megtartják. Gazdája a város, a város minden társadalmi szervezete. Miskolcon csak most kezdődik el a remélhetőleg sikeres sorozat. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának köszöntésére szerveznek ifjúsági találkozót. A találkozó helye a sportcsarnok lesz, mert az ország szinte minden ifjúsági karára számítanak. — S a szakmai „továbbképzés?" — Szeretnénk elérni, hogy minden kórustag tudjon kottát olvasni. Van is ilyen igyekezet a kórusokban. A pedagógusok énekkarában például a kórustagok a saját iskolájukban karnagyok, vagy esetleg szakfelügyelő tanárok. így, amit egy-egy pedagógus énekkar elér — ez sok-sok kórus előrelépését is jelenti. Ma már rendszeressé váltak a vasárnap délelőtti múzeumi hangversenyek. A párt közművelődési határozatának nyomán a Nemzeti Galériában is szerepelnek kamaraegyüttesek, kórusok, egy-egy órás műsorral. A hallgató néző, tárlatlátogató is egyben. A hangversenyeknek nagy sikerük van. Egy évre előre már tudjuk előre, melyik kórus szerepel. S azóta más múzeum is jelentkezett hasonló igénnyel. A bemutatott művek pedig egy kicsit mindig a kiállított tárgyakhoz kapcsolódnak — kórusnak is, hallgatónak is érdekes „mű~ vészettörténet” ez. K. Gy. a keze této- MAGYAR KATALIN ván , megmozdult, mintha ki akarná tapintani a bizonyosságot, hogy én vagyok-e, vagy valamelyik másik a huszonnégy unoka közül. Apám odalépett hozzá, csokoládét dugott a szájába, cirógatta, babusgatta és oktalanságokat suttogott a fülébe, ö meg csak engem nézett. Riadtan kereste a nevemet, hallottam, ahogy zizegnek közöttünk a múlt lapjai, nyálazta, forgatta sebesen, mert valahol meg akart lelni, rám akart találni, hogy megszólíthasson. A'pám két kézbe fogta az arcát, megcsókolta a hártyavékony halántékot. Nagyanyám hirtelen hozzá hajolt, remegő kezét szája elé emelte, és valamit súgott a fülébe, miközben rajtam függött a szeme. — Nem, nem az Éva, ő az Ágnes — mondta apám és derűsen, jóízűen nevetett. — Gyere ide, nézd meg a te kis nagyanyádat. Már gyógyulunk ám, nem lesz itt semmi baj. Na gyere, gyere! Odahúzott és az öregasszony kezét a kezembe tette, aztán hátralépett, és elégedetten szemlélte a látványt, amit ő teremtett a szeretet nevében. Nagyanyám keze sima volt, mint a begónia szirma és nagyon könnyű. Két könnykút mélyéről nézett rám, már nem akart azonosítani, csak nézett. Én voltam egyszemélyben mind a huszonnégy unokája, de az is lehet, hogy én voltam az egyetlen. Én voltam, aki képes meglátni halálra érett teste mögött a hajdani erőt, a régvolt nagyasszonyt, s komoly tekintetemmel megteremtettem a méltóságteljes csendet, amelyben illően és szépen megadhatja magát a halálnak. Magához húzott, egészen közel az arcához. Egy pillanatra körülkapkodta a szemét, mint aki meg akar győződni róla, hogy magunk között vagyunk-e, s hogy látta apámat leülni az asztalhoz, a másik fiát meg a demizson körül ügyködni, gyorsan, bizalmasan a fülembe súgta: — Én meghalok — ujját a szájára tette, pisszentett, aztán folytatta. — Nekik nem mondtam meg, mert haragszanak érte. Azt mondják: dehogy hal meg kend, mindig csak fantáziái. Pe» dig én tudom, hogy meghalok. Ne mondd nekik te sem. Bólintottam. — Te ugye elhiszed? — Elhiszem — mondtam komolyan és leültem az ágy szélére. — Tudod, én nagyon szeretném, ha elhinnék, ha egy kicsit, A körbenevetett halál legalább egy kicsit komolyan vennék. Nagy dolog a halál, nagyon nagy dolog — mondta és jelentőségteljesen fölemelte az ujját. — Kér egy kis bort, mama? — kiáltotta oda János, az idősebbik fiú. — Hát persze, kis kortyinkát — mondta apám, és már bugyogtatta is bele a pohárba. — Várj csak! — mondta János és lefogta apám kezét. — Előbb ki kell érdemelni ugyebár. Na, mutassa csak meg mama a kedvenc fiának, hogy mit • Szikszai Károly illusztrációja. — Jaj, — nyögte nagyanyám, és remegő ujjaival belekapaszkodott a karomba. — Járjunk csak egyet. Nem kell mindig abban az ágyban kényeskedni — kedélyeskedett János, és darabosan, keményen nevetett. — Csak nem? — csapta össze apám a kezét. — Csak nem lépegetünk? — De biz at — mondta János, és cinkosan kacsintott. Nagyanyám görcsösen szorította a karom, és könyörgő szemekkel nézett rám. — Na, itt a papucs, aztán ügyeskedjünk — noszogatta János, és lábával odatolta a két csoszogót. ^ Nagyanyám felült, kicsit remegett a feje, kínos lassúsággal emelkedett ki a gőzölgő dunna alól és szomorú, bütykös lábujjait mozgatva kereste a papucsot. Hirtelen lehajoltam, hogy a lábára segítsem, de János rám szólt. — Ne, majd ő. Megtalálja, igaz, mama? — Igaz — nyöszörögte a nagyanyám, és rettentő nagy erőfeszítéssel felállt. Két kezével megkapaszkodott az asztal szélébe és elindult a gyötrelem útján, kedves fiának megmutatni a tudományát. — Egész szépen leapadt a dagadás a törött lábáról — mondta apám és elégedetten csettintett. — Ezt nevezem, bátyó! Nemhittem volna, hogy még valaha talpra áll. Hiába, a te okos, erélyes módszereid. Isten bizony, csodát műveltél! Nagyanyám már az ágy előtt állt, és megint azon tétovázott, hogyan engedje el az asztal sarkát. Szája hangtalanul mozgott és furcsán, szűkölve szedte a levegőt. Ügy nézte az ágyat, mint a megszállott a messzeséget. Fölálltam és átfogtam a derekát. — Hagyd! — vakkantott rám János, de én nem hagytam. — Ha rád lenne bízva, talán meg is ölnéd a gyengédségeddel — mondta apám és idegenül mosolygott. — Hej, te, te — dohogott János, s már cincogtatta is kifelé a dugót az üvegből. — Na gyere, igyál. — Nem kérek — mondtam, és letelepedtem előbbi helyemre. Nagyanyám nézte az arcom, pupillája egyre nőtt, már-már eltakarta a szemefehérjét, aztán elkezdett visszahúzódni és egyre kisebb lett. — Jó lett volna... — itt elakadt a hangja. Zihálva szedte a levegőt, majd megcsendesedett ismét, és alig hallhatóan motyogott. — Ha a fiaim, az én kicsi fiaim idetérdeltek volna az ágyam köré... — Megint elfulladt. Várt egy kicsit, aztán még annyit nyögött akadozva: — Én a kezemmel... a fejükre áldást ... Tekintete az arcomon maradt. János a kertről magyarázott apámnak, hogy mit tud kihozni belőle, ha tisztességesen kezeli, apám meg a menetrenddel bíbelődött, abból próbálta kiokoskodni, hogy melyik lenne a legkedvezőbb vonat hazafelé. Egy pillanatra hátranézett a válla fölött és megkérdezte: — Elaludt? — Elaludt — mondtam halkan, és kisimítottam a feje alatt a párnát.
