Petőfi Népe, 1977. július (32. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-22 / 171. szám
15 CJ/f&w %*• IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: nyugat felöl felszakadozik a felhőzet és már kevesebb helyen lesz zápor, zivatar. Az északnyugatira forduló szél megélénkül a Dunántúlon és a zivatarok idején viharos széllökések is lesznek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11, 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 26 fok között várható. (MTI)___________________________________________ VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! L > Befejezte az aratást a Bajai Mezőgazdasági Kombinát AZ MSZMP BÄCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXII. évr. Ml. szám Ára: 90 fillér 1977. július 22. péntek Végzett az aratással az ország egyik legnagyobb gabonatermelő gazdasága, a Bajai Mezőgazdasági Kombinát. A nagyüzemben, ahol az idén is 3320 hektáron termeltek kalászost, jól sikerült a mostani betakarítás. A gabonaföldek tervezettnél több hozama, az esőzések ellenére, minden eddiginél rövidebb idő alatt került magtárba. így az ágazatban már a következő évre készülnek, s közben tisztítják, fémzárolják a saját részükre, s az ország mezőgazdaságának termelt gabonavetőmagot. A kombinát felújított magüzemében, megfelelő laboratóriumi ellenőrzés után, kilenc gabonafajtát osztályoznak az őszi vetésekhez. Kádár János üdvözlete a nemzetközi gyermekfesztivál résztvevőinek A Szovjetunióban — több mint száz ország1 gyermekeinek részvételével — ezekben a napokban tartják az I. nemzetközi gyermekfesztivált; a moszkvai megnyitót követően a Krimiéi szigeti „úttörő-köztársaságban”, Artyekben folytatódik a gazdag program. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára levélben köszöntötte a gyermek-seregszemle küldötteit, valamennyi résztvevőjét. Az üdvözlő levelet a magyar gyermekek, a magyar úttörők küldöttsége adta át a fesztivál résztvevőinek. (MTI) IDŐSZERŰ NÖVÉNYVÉDELEM A SZŐLŐÜLTETVÉNYEKEN Földön és levegőben • Az axiálventillátoros permetezőgép a lombok közé lÉ eljuttatja a növényvédő szerU India új elnöke Nilam Szandzsiva Reddit csütörtökön hivatalosan az Indiai Köztársaság új elnökévé nyilvánították. Reddit — mivel csak egyedül az ő jelölési okmányai feleltek meg az elnökjelöltekkel szemben támasztott követelményeknek — szavazás nélkül választották meg az elnöki posztra. A többi 21 jelölt okmányait érvénytelennek minősítették és elutasították, mivel vagy nem volt elegendő a jelölők száma, vagy nem fizették be a jelöléshez szükséges 2500 rúpia letétet. Nilam Szandzsiva Reddit közösen jelölte a kormányzó Dzsanata Párt, a Nemzeti Kongreszszus — a legnagyobob ellenzéki párt —, az Indiai Kommunista Párt, valamint más pártok. Reddi, aki idáig az indiai parlament alsóházának elnöke volt, lemondott erről a tisztségéről. India hatodik köztársasági elnöke hétfőn teszi le a hivatali esküt. (TASZSZ, UPI, AP, Reuter) A napokban hüllőt csapadék nemcsak az aratók munkáját nehezítette meg, hanem szükségessé tette a szőlőültetvények gyakori permetezését is. A meleg, nedves, párás levegő ugyanis kedvez a betegségeknek. Az ültetvények többsége elvirágzott, most van az úgynevezett fürtzáródás időszaka, amikor amúgy is fogékonyabb a szőlő a betegségekre. Ha ilyenkor nem körültekintően folytatják a növényvédelmet, könnyen kárbavész a termés, amit helyenként amúgy is megtépáztak a viharok. A Hosszúhegyi Állami Gazdaságban már a 11. permetezésnél tartanak, de nemcsak saját szőlőültetvényeiket védik helikopterükkel, hanem a hét partnergazdaságét, valamint a környező állami gazdaságokét is. A Kunbajai Állami GazdaságÖtszáz millió forint értékű mezőgazdasági beruházás A Mezőgazdasági Tervező és Beruházási Vállalat — rövidített nevén AGROBER — ___________________________ megyei kirendeltsége nemrég értékelte első félévi munkáját. A vállalat évente mintegy 800 millió forint értékű beruházást tervez, s bonyolít le, illetve végzi el annak műszaki ellenőrzését. A megyében az V. ötéves terv időszaka alatt tehát mintegy négymilliárd forint értékű különböző mezőgazdasági létesítmény kerül tervasztalra, majd kivitelezésre. AZ AGROBER FÉLÉVI MÉRLEGE Az idei első félévben az éves tervnek mintegy 60 százalékát teljesítették, ötvenegy létesítményen dolgozták, ami több mint ötszáz millió forint értéket jelent-A legnagyobb létesítmény a bácskai húskombinát, amely évente két műszakban 200 ezer sertést fog feldolgozni, óránként 16 és fél mázsa húskészítményt állít elő és öt mázsa sonkát dobozol. Az áttervezések, árváltozások és a technológiai berendezések módosításai után, a teljes beruházás összege 540 millió forint lesz. Az építkezés üteme megfelelő. Fontos létesítmény a megyei növényvédő állomás, amely 40 millió forintba kerül. A tervezés első szakasza befejeződött, s megkezdték a laboratórium építését. Hozzákezdtek a ikalocsai agrokémiai központ tervezéséhez is. A mezőgazdasági üzemek igényeinek megfelelően, előtérbe kerül az állattenyésztő telepek építése, illetve rekonstrukciója. Az idei bővítések során csaknem 1500-zal nő a szarvasmarha-férőhely és háromezer anyajuh részére épül istálló. A bortárolók befogadóképessége 32 500 hektoliterrel, a gabonatárolóké csaknem ezer vagonnal nő. Az idén kezdődött a kalocsai a Hosszúhegyi Állami Gazdaság, a tassi Dózsa, a lajosmizsei Népfront és Béke Termelőszövetkezet szakosított tehenészeti telepének építkezése. Ugyancsak megkezdődik a Bácsalmási Állami Gazdaság sertéstelepének, s a Kalocsai Állami Gazdaság szarvasmarha-telepének rekonstrukciója. Az úgynevezett célcsoportos beberuházásokból, vagyis állami költségvetésből 11 mezőgazdasági nagyüzemben 13 kilométer bekötőút létesül 28 millió forint értékben. Ebből elkészült a lajosmizsei Népfront és a dusnoki Munkás—Paraszt Termelőszövetkezet üzemi útja. A kivitelezési szerződések alapján október 31-ig mindenütt elkészülnek a terményszállítás szempontjából jelentős utak-Értékelték a vállalat szocialista brigádjainak a munkáját is. Hat szocialista brigád két óvoda tervezését és építésének bonyolítását vállalta Kecskeméten. A beruházások megvalósítása során gondok is jelentkeznek. Az egyik a munkaerőhiány. Sokkal nagyobb a beruházási kedv, mint a mögötte levő anyagmenynyiség és kivitelezési kapacitás. Esetenként emiatt húzódik el a beruházások befejezése. Az AGROBER-nek is vannak gondjai. Építészmérnökkel, statisztikussal, geodétával kell feltölteniük a létszámot. Határozottabban törekednek a jövőben a minőségi munkára és a partnerekkel kialakult kapcsolatok ápolására- A tervezés iránt nagy a kereslet, többek között 12 millió forint összegű megrendelést a következő esztendőre kellett átütemezni. Július 1-től az AGROBER megyei kirendeltsége új részleggel bővült. Az Ültetvénytervező és Szaporítóanyag-forgalmazó Vállalat megyei központjának megszűnésével átvette a telepítéstervezési feladatokat. Ez számottevően növeli a tennivalókat, hiszen a megyében 1982-ig 10 ezer hektárnyi szőlőt és ötezer hektárnyi gyümölcsöst telepítenek a mezőgazdasági nagyüzemek. —ő. —r. # A Bácsalmási Állami Gazdaság sertéstelepének rekonstrukciós terve az idén elkészül, s hozzákezdenek az építési munkához is. Ezzel a telep hízókibocsátó képességét 30 százalékkal növelik. Jelenleg 21960 férőhelyes a kombinát. ban eddig az évi ütemezésnek megfelelően védték az 1700 hektár termőültetvényt. A körültekintő munka bizonyítéka, hogy a betegségek terjedését sikerült megfékezni. A jégverés kártokozott a szőlőtermesztési rendszerhez tartozó gazdaságoknak, a kunbajai Béke Csillaga, a tataházi-mátételki Petőfi, a csávolyi/ Egyesülés, a mélykúti Alkotmány Termelőszövetkezetnek. A sérülések helyén fellépő betegségek terjedését a szövetkezetekben is sikerült megakadályozni a gazdaság helikoptereinek segítségével. A kunbajaiakhoz hasonlóan az izsákiak is segítenek a társgazdaságoknak, ugyanakkor csaknem 650 hektárnyi ültetvényük is szépen fejlődik a gondos ápolás nyomán. Keresik a földi növényvédelem fejlesztésének lehetőségeit is. K or szerű permetezőberendezések vizsgálatát végzik a Gödöllői Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézet munkatársai, a Kiskunhalasi Állami Gazdaságban. Az újtípusú, NSZK-ból érkezett berendezéseket csütörtökön mutatták be a gazdaság tajói kerületének központjában a szakmai nyilvánosság előtt. Az állami gazdaság, valamint a kutatóintézet szakemberei beszámoltak az üzemeltetés során szerzett tapasztalataikról. A Myers Mammut típusú permetezőgéptől sokat várnak. Bakos István, a gépkísérleti intézet tudományos főosztályvezetője elmondta, hogy teljesítménye mintegy kétszerese a jelenleg használatos szántóföl-, di növényvédelmi permetezőgépeknek. Érdekessége, hogy csökkentett vízmennyiséggel dolgoz:k. Míg a hagyományos nöí*« m > Felszáll a növényvédő helikopter, újabb forduló következik. vényvédőgépekkel egy hektár permetezéséhez 800—1000 liter levet kell kiszórni, addig ez a gép 50—100 liter kijuttatásával oldja meg ugyanezt a feladatot. Ugyancsak a Kiskunhalasi Állami Gazdaságban már egy hónapja kísérleti jelleggel használják a Myers RW—36-os per» metezö berendezést, amely énnél« a gépcsaládnak egy másik tagja. Szintén jóval nagyobb teljesítményű és gazdaságosabb, mint az eddig ismert permetezők. B. Z. — K. S. Kereskedelem nyáron • A Kiskunhalasi Állami Gazdaság fémboritású bortárolója a tajói kerületben. Ezt is az AGROBER tervezte. Valaha, nem is olyan régen, ha a nyár kereskedelmi feladatairól esett szó, az első helyek egyikén a betakarításban résztvevők étellel, üdítő itallal való ellátása szerepelt. Ma már ez a téma végképp a múlté, hiszen a fáradságos kézi aratást a kombájnok munkája váltotta fel, a kombájnosok ellátása nem igényel mozgóboltokat. Nyári tennivalója azért enélkül is bőven akad kereskedelemnek, vendéglátásnak. Gondoljunk csak a mindjobban benépesedő üdülőterületekre, amelyeket — főként a hétvégeken —, a népesség nagyobbik hányada áraszt el. Az üdülök, nyaralók, víkendezök ellátása hovatovább egyenértékű feladattá válik a városlakókéval; egyre nagyobb hangsúlyt kap, s épp ezért kiemelt feladat: A megye kereskedelmi szervei évenként már az idény előtt felmérik a várható keresletet, összevetve azt a kínálat lehetőségeivel, s az igények minél tökéletesebb kielégítése érdekében esetenként szót értenek a helyi tanácsokkal. Ami az idei üdülőellátást illeti, az — a megyei tanács vb kereskedelmi osztályának véleménye szerint — javult: zöldségből, gyümölcsből, üdítő italokból a nyaralóknak a tavalyinál több jut. Hangsúlyozták az osztály vezető beosztású dolgozói, hogy zöldségből, gyümölcsből és húsból általában a korábbinál nagyobb árualapról beszélhetünk. (Más lapra tartozik persze a minőség és az ár kérdése, ami bizony nem mindig ad okot megelégedettségre.) Bár az áru hűtését illetően akadnak kedvezőtlen tapasztalatok, a helyzet javulását engedi remélni az a tény, hogy Bács-Kiskun megye tanácsi vállalatainak, szövetkezeteinek boltjaiban, s a vendéglátó helyeken a hűtőkapacitás ebben az évben 76 ezer literrel nőtt, s összességében meghaladja a 2,6 millió liter. Az időszerű tennivalók közül eredményesnek bizonyult a nyári tUzelöakció: tüzelőolajból a téli szükséglet egyharmadrésze már a lakossághoz került. Az őszre tekintés jegyében, az iskolai idényt megelőző zsúfoltságot elkerülendő, zajlik a tanszer- és a kedvezményes iskolafüzet-vásár. Nem szűkölködött az évnek ez a szakasza a vásárlók által immár számontartott árubemutatókban, áruhetekben sem. Néhány kedvezőtlen — bár könnyen áthidalható — jelenség is tolira kívánkozik, mert szorosan összefügg témánkkal. így a megyeszékhely viszonylag fiatal, korszerű és népszerű étkezöhelyén tapasztaltuk, hogy a zárórát három órával megelőzően már csukott ajtó fogadta a vendégeket. Éppen az idegenforgalmi idényben öreg hiba ilyen bosszantó nemtörődömséggel — vendcgcsalogatás helyett vendégriasztással —, lejáratni a szakma jó hírét. És hadd ejtsünk szót a hajdan oly kedvelt, vonzó, felüdülést nyújtó, s ennélfogva kellően látogatott kerthelyiségek sajnálatos hiányáról. Valaha szinte külön, sajátos arculatú színfoltjai voltak a vendéglátó kereskedelemnek a zöldvendéglők, csárdáh. Napjainkban félkezünkön megszámolhatjuk, hol és hány akad belőlük. Pedig a vendégnek nem mindegy, hogy fülledt, levegőtlen helyiségben fogyaszt-e — legyen az bármily osztályon felüli —, vagy pedig a csillagos ég, a hús levegőt árasztó fák lombjai alatt, magát jól érezve vacsorái, koccint, hallgatja a muzsikát ... Egyszer már ezen is elgondolkodhatnának az arra hivatottak, s tehetnének — bizonyára nem is nagy erőfeszítések árán — a megvalósításért! J. T.