Petőfi Népe, 1977. július (32. évfolyam, 153-179. szám)

1977-07-22 / 171. szám

2 • PETŐFI NÉPE • 1977. július 22. A kormányprogramról tárgyal az OKP Központi Bizottsága események 4/ sorokban MOSZKVA_______•__________ Elutazott Moszkvából csütörtö­kön Beriszlav Séf er, a Jugoszláv Szövetségi Végrehajtó Tanács el­nökhelyettese, a szovjet—jugo­szláv kormányközi bizottság ju­goszláv szekciójának elnöke. (TASZSZ) TOKIO „A Hirosima és Nagaszaki el­len intézett atombomba-támadás utóhatásai” címmel július 22—30 között tudományos szimpóziumot rendez Tokióban a Nemzetközi Békeiroda és a japán nemzeti előkészítő bizottsága. A tanács­kozáson kidolgozott dokumentu­mokat az ENSZ-közgyűlés spe­ciális leszerelési ülésszaka elé terjesztik. PRÄGA Vasil Bilak, a CSKP KB el­nökségének tagja, a Központi Bi­zottság titkára fogadta Paavo Lipponent, a Finn Szociáldemok­rata Párt titkárát, aki rövid lá­togatáson tartózkodik Csehszlo­vákiában. A felek tájékoztatták egymást pártjuk tevékenységéről, és véleményt cseréltek a nemzet­közi munkásmozgalom számos kérdéséről. (MTI) ■LONDON Az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottsága csütörtökön folytatta előző nap megkezdett munkáját: Gerardo Chiaromonte, a KB titkára beszámolója alap­ján megvitatja a parlamentben jóváhagyott közös kormányprog­ramot és a program végrehajtá­sával kapcsolatos feladatokat. A beszámoló és az elhangzott fel­szólalások alapján teljes az egyet­értés abban, hogy a program­­megállapodás új és kedvezőbb körülményeket biztosít a párt de­mokratikus egységpolitikája meg­valósításához és egyben új fel­adatokat jelent. A központi kérdés ezután — és a beszámoló, illetve a KB vitája erre helyezi a hangsúlyt —, hogyan lehet elősegíteni a program minél teljesebb megva­lósulását, s hogyan lehet felol­dani azt az ellentmondást, amely abból származik, hogy a demok­ratikusan kidolgozott közös prog­ram megvalósításának felelőssé­ge egy nem megfelelő, kisebbsé­gi kormány vállain nyugszik. Az OKP KB válasza erre a kérdés­re: széles demokratikus tömeg­­mozgalmat indítani mind a tár­sadalomban, mind az intézmé­nyekben. A beszámoló pontról pontra megjelölte a tömegmozgalom cél­kitűzéseit. A közrend megszilár­dítása végett határozott fellépést kell sürgetni a hatóságoktól a demokratikus rendet veszélyezte­tő, felforgató terrorizmus ellen, érvényre juttatni a program­­megállapodás legfontosabb új­donságát: a biztonsági erők és a demokratikus intézmények kö­zötti kapcsolatok erősödését. A helyi közigazgatási szervek (tartományok, városok) megnö­vekedő hatáskörét illetően a KB felhívja a figyelmet, hogy a jö­vőben ez lesz az egyik fő terü­let, ahol a kommunisták — az új körülmények révén — tanú­ságot tehetnek kormányzási, igazgatási képességükről. A KB ülése előreláthatólag ma ér véget. (MTI) Vietnami felszólalás a BT ülésén A Biztonsági Tanács — mint már jelentettük — egyhangúlag javasolja az ENSZ közgyűlésé­nek, hogy a világszervezet 149. teljesjogú tagállamaként a Viet­nami Szocialista Köztársaságot vegyék fel az ENSZ-be. Dinh Ba Thi nagykövet, a Vi­etnami Szocialista Köztársaság állandó ENSZ-megfigyelője, a felvételi vitában elhangzott fel­szólalásában élesen bírálta az Egyesült Államokat, mivel vétója a múltban megakadályozta Viet­nam. ENSZ-felvélelét. A nagykö­vet bírálta az Egyesült Államokat azért is, mert Washington nem hajlandó segítséget nyújtani Vi­etnamnak a háború okozta ká­rok helyreállításához. A VSZK állandó ENSZ-megfi­­gyelőie beszédében köszönetét mondott a testvéri szocialista or­szágoknak, a világ békeszerető erőinek, azért a segítségért, ame­lyet a vietnami népnek nyújtot­tak az imperialista agresszió visszaverése és a nemzeti füg­getlenség kivívása érdekében. Parlamenti választások Sri Lankán NAPI KÜLPOLITIKAI KOMMENTÁR Begin „béketerve” Maratoni, több mint hatórás vita után az angol alsóház 312:232 arányban bizalmat sza­vazott Callaghan kormányának, illetve az általa meghirdetett gazdaságpolitikának. A kormány harminc szavazatnyi többségét a liberális párt támogatásának kö­szönheti. (Reuter). KAIRÓ Szerdán este Alexandriában elhunyt El-Arab Abdel Nasszer, a néhai Nasszer elnök öccse. 55 éves volt, halálát szívroham okozta. (UPI) RÓMA A Rómában nyilvánosságra ho­zott adatok szerint az olasz fi­zetési mérlegben júniusban hosz­­szú idő után először többlet mu­tatkozott, ennek összege 350 mil­liárd líra volt. (AFP) PÁRIZS Párizsban közölték, hogy Rá­mond Barre francia miniszterel­nök Carter elnök meghívására előreláthatólag szeptember kö­zepén az Egyesült Államokba utazik. (Reuter) CATANIA Egynapos viszonylagos nyuga­lom után újra kitört az Etna. A tűzhányó nagy mennyiségű lá­vát és izzó követ lövellt több száz méter magasra. A tudósok szerint a kitörés aránylag kis erejű, s nem veszélyezteti a környező falvakat. (UPI) Begin izraeli miniszterelnök befejezte washingtoni látogatá­sát. A szoros amerikai—izraeli együttműködést, a katonai-gaz­dasági segély köldökzsinórja ál­tal még erősebb Washingtonhoz való kötődést fejezte ki, hogy az izraeli kormányfő első külföldi útja az Egyesült Államokba ve­zetett. Befolyásos washingtoni körök ugyan már a tel avivi választások után hangot adtak elégedetlenségüknek, hogy még a számukra is héjának tartott Be­gin vette át a kormányt. Ez azonban — s ezt is hangoztatták a washingtoni vezetők — nem jelenti, hogy az Egyesült Álla­mok változtatna Izrael-politiká­­ján. még kevésbé, hogy gazda­sági-politikai nyomással (mint azt annak idején Eisenhower el­nök tette) a realitások bizonyos mértékű felismerésére késztesse az új tel avivi miniszterelnököt. Ilyen előzményekkel várta a nemzetközi közvélemény a rek­lámozott Begin-féle „béketervet”, s az izraeli kormányfő nem lett hűtlen 4téja^ír&ez,,Jf=jéketerve” még az eddigi tel avivi elképze­lésekhez képest is visszalépést jelent. Mint azt az ENSZ hatá­rozatai is kimondják, a közel-ke­leti helyzet megoldásának két kulcseleme: kivonni az izraeli megszálló csapatokat valamennyi arab földről, valamint biztosíta­ni a palesztin nép törvényes jo­gait — értve ezen az önálló ha­za megteremtését is. Begin „terve” mindkét kulcs­kérdésre nemleges választ ad. Ami a megszállt területek kiürí­tését illeti, Izrael még a Sínai­­félszigetről és a Golan-magasla - tokról is csak részben lenne haj­landó kivonulni, Ciszjordánia visszaadásáról Begin hallani sem akar, s mereven elzárkózott az elől, hogy a leginkább érdekelt fél, a palesztinok képviselői részt vegyenek a genfi tanácsko­zás munkájában. Nem meglepő tehát, hogy egy ilyen „nesze semmi fogd meg jól" tervet az arab országok visz­­szautasítanak. A válaszadásra legilletékesebb, a PFSZ szóvivő­je, Mahmud Labadi a Begin-el­­képzelést az „Egyesült Államok és Izrael közös cselszövésének” nevezte a palesztinok ellen, hi­szen a terv épp a probléma mag­lót, a, - P,öl.es^.yx iigyefc . sutija háttérbe. A Begin-féle „béke­­terv”, minthogy .a lényegi, kér­déseket megkerüli, illetve eluta­sítja, az agresszorok által meg­hódított területek megtartására, a „nagy-Izraelről” szőtt cionista álmok megvalósítására törekszik, s tovább fokozza a feszültséget a Közel-Keleten. D. P. Soha nem tapasztalt hevességű választási kampány után csütör­tökön az urnák elé járult Sri Lanka 6,7 millió választója, hogy a 750 képviselőjelölt közül meg­válassza a parlament 168 tagját. Politikai megfigyelők az ellen­zéki Egyesült Nemzeti Párt nagy­arányú előretörésére számítanak. Az ország lakossága ugyanis elé­gedetlen Bandaranaike miniszter­elnök-asszony kormányának gaz­daságpolitikájával, amely hatásta­lannak bizonyult a munkanélküli­séggel és az élelmiszerhiánnyal szemben. Nagygyűlés Nicosiában Nagygyűlésen emlékeztek meg szerdán Nicosiában a ciprusi tö­rök katonai beavatkozás harma­dik évfordulójáról. Mintegy tizen­ötezren jelentek meg g város fő­terén. hogy meghallgassák Maka­­riosz érsek beszédét. Az államfő nemzetközi értekezletet sürgetett a szigetország problémáinak meg­oldására. Kijelentette: a törökor­szági belpolitikai válság nem le­het mentség arra. hogy Ankara halogatja a ciprusi válság rende­zését. Augusztusban rendezik meg Leningrádban a II. szovjet-magyar barátságfesztivált A KISZ és a Lenini Komszomol Központi Bizottságának közös elhatározása alapján augusztus 20—25-e között Le­ningrad ad otthont a II. szovjet—magyar ifjúsági barátság­­fesztiválnak. Alig két évvel az I. magyar—szovjet ifjúsági barátságfesztivál emlékezetes eseményei után már javában készülődnek szerte az országban az üzemi, termelőszövetke­zeti, intézményi KISZ-szervezetek, a vezetőképző táborok és az építőtáborok lakói a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom 60. évfordulója jegyében zajló gazdag eseménysoro­zatra. A fesztivál várható programjáról Deák Gábor, a KISZ Központi Bizottságának titkára tájékoztatta Győri Margitot, az MTI munkatársát. A Társadalmi Szemle júliusi - augusztusi száma Az európai kommunista és mun­káspártok vezetőinek tavalyi ber­lini tanácskozása óta eltelt idő nemzetközi eseményeit, tapaszta­latait tárgyalja Gyenes András cikke. A folyóirat közzé teszi Övári Miklósnak, a Központi Bi­zottság június 22-i ülésén elhang­zott előadói beszéde és zárszava rövidített szövegét. Kulturális po­litikánk időszerű kérdései cím­mel. Sós Péter cikke a Szovjet­unió új alkotmányának tervezeté­ről ad áttekintést. Rácz Albert a lakossági jöve­delmek és a jövedelemarányok alakulásáról írt elemző cikket. A tanácsi tervező munka fontosabb tapasztalatairól szól Bíró Ferenc Írása. Makó Csaba cikke az ér­dekegyeztetés és a cselekvési egy­ség üzemeken belüli kérdéseit tár­gyalja. A folyóirat közli Lenin 1920- ban elmondott beszédét, amelyet I. M. Szverdlovra emlékezve tar­tott. A beszéd most először jelenik meg magyar nyelven. Lenin hatvan évvel ezelőtt szü­letett művéről, az Állam és forra­dalomról szól Hajdú Tibor cikke. Erényi Tibor írása Szabó Ervinre emlékezik, születésének századik évfordulóján. A „Száz százalék” című kommunista folyóirat meg­jelenésének ötvenedik évforduló­jára Barláné K. Nagy Magda írt cikket. Köves Tibor írásának címe: Az emberi jogok az Egyesült Álla­mokban. Kis Tibor cikke Latin- Amerika társadalmi-politikai vi­szonyairól ad körképet. Fülöp Sándor írása egy olyan vállalat fejlődését vizsgálja, amely nem tartozik a kiemelt iparágak­ba. Mezőgazdaságunk gépesítésé­nek helyzetével és fejlődésével foglalkozik Bánházi Gyula cikke. Kahulits László írása a propagan­damunka egyik fontos kérdését, az elmélet és a gyakorlat egységét tárgyalja. (MTI) — A szovjet és a magyar if­júsági szövetség, országaink fia­taljainak együttműködési, testvé­ri barátságát juttatja kifejezés­re a találkozó ezernyi program­ja — hangsúlyozta Deák Gábor. — Leningrádban, a forradalom bölcsőjénél a Nagy Október szel­lemét idézik közös rendezvé­nyeink, amelyek bemutatják a szovjet és a magyar ifjúság sze­repét a kommunizmus és a fej­lett szocialista társadalom építé­sében, kifejezik internacionalista szolidaritásunkat a világ haladó erőinek harcával. A szovjet és a magyar nép barátságának el­mélyítése ifjúságunk szívügye: a magyar ifjúkommunisták és a KISZ-en kívüli fiatalok évről év­re új színekkel gazdagítják kap­csolatainkat. A testvérpártjaink, államaink, ifjúsági szövetségeink közötti együttműködést még élőbbé, elevenebbé teszik a szov­jet és a magyar emberek közös munkában formálódó személyes kapcsolatai és barátságai, a tá­borok, a barátság-vonatok, a tájegységek, üzemek, iskolák kö­zötti testvérkapcsolatok. — Leningrádba 900 tagú ma­gyar delegáció utazik az ifjú kommunisták és a KISZ-en kí­vüli fiatalok képviseletében. A magyar delegáció díszvendégei között lesznek társadalmunk és közéletünk neves személyiségei. Augusztus 20—25-e között to­vábbi 300 fiatal a megyék kül­dötteiként ellátogat szovjet test­vérmegyékbe, köztársaságokba, hogy helyi „kisfesztiválokon” ve­gyenek részt- Szeretném hangsú­lyozni: a népes delegációban a mozgalmi és a szakmai munká­ban, a tanulásban, a haza védel­mében, a kulturális és tudomá­nyos tevékenységben, valamint a sportban élenjárók kapnak he­lyet. — Érdemes néhányat kiemelni a változatos, egymást követő ese­mények közül. Leningrádban if­júsági nagygyűlések, baráti ta­lálkozók, kulturális és sportren­dezvények, szakmai bemutatók várják a fesztivál résztvevőit. Delegációnk egy csoportja Moszkvában rövid időre megsza­kítja az utazást, hogy látogatást tegyen a Komszomol Központi Bizottságánál. Koszorúzási ün­nepséget rendeznek a Len,in-mau­zóleumnál és elhelyezik a hála, a kegyelet virágait az Ismeretlen Katona sírjánál. A moszkvai programban szerepel még az „Október és az ifjúság” című kiállítás megtekintése. A feszti­vál idején a Tavri-palotában cseréljük ki tapasztalatainkat a fiatalok kommunista szellemű neveléséről. A tervezett konfe­rencián több szemináriumot tar­tunk majd azzal a céllal, hogy sorra vegyük a Komszomol és a KISZ feladatait ifjúságunknak a munkára való nevelését, véle­ményt cseréljünk a tömegsport és a turizmus továbbfejlesztésé­ről, a szervezetek belső életének tapasztalatairól. Szó lesz arról is, hogy a fejlett szocialista tár­sadalom kultúrájának milyen szerepe van az ifjúság kommu­nista nevelésében. Áttekintjük a Komszomol és a KISZ közvetlen baráti kapcsolatainak kibővíté­sében rejlő további lehetőségein­ket. — Színvonalas, kulturális programmal is készülünk a nagy eseményre. A művészeti rendez­vényeik között kiemelkedő lesz a közös politikai dalest, és a szov­jet—.magyar gálaest. Bemutatko­zik többek között a leningrádi közönségnek a pécsi balett, a KISZ Központi Művészegyüttesé­nek tánckara, énekkara és Raj­kó-zenekara, a Bergendi-együtt­­tes és többen a „Ki mit tud” si­keres szereplői közül. Leningrád egyik filmszínházában megren­dezik a magyar játékfilmek és dokumentumfilmek hetét. A fesztivál idején a Barátság Házá­ban magyar klub működik majd, ahol nap minit nap politikai, kulturális és sportrendezvények váltják egymást. A klub prog­ramját igyekszünk úgy összeállí­tani, hogy az odalátogató lenin­­grádi fiatalok minél teljesebb ké­pet kapjanak a magyar fiatalok életéről, részvételéről a szocialis­ta építőmunkában- Minden bi­zonnyal sok érdeklődőt vonzanak majd a szakmai versenyek, az ifjú öntőmunkásak, gépkocsive­zetők, traktorosok, szakácsok és fodrászok erőpróbái. A fesztivál idején a XI. VIT tiszteletére több leningrádi munkahelyen társadalmi mun­kaakcióban veszünk részt. A sportrendezvények között érde­kesnek ígérkezik a „Belépés nemcsak tornacipőben” elneve­zésű program, amelyen szovjet és magyar olimpikonok is részt vesznek, és eseményeiről rádió­­állomásaink közvetítést adnak. Nagy várakozással tekintünk az elkövetkező események elé, ame­lyek minden bizonnyal hozzájá­rulnak majd a szovjet és a ma­gyar fiatalok barátságának el­mélyítéséhez. Idehaza, augusztus 23-án valamennyi építőtáborban, vezetőképző táborban, ifjúsági klubban baráti találkozókat ren­deznek szovjet fiatalokkal, kato­nákkal, a fesztivál' jegyében — mondotta végezetül Deák Gábor. (MTI) Üdvözlő távirat Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Lo­­sonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Lázár György, a Miniszterta­nács elnöke táviratban üdvözölte a lengyel párt- és állami vezetőket Lengyelország nemzeti ünnepe alkalmából. A magyar nép őszinte nagyrabecsüléssel tekint a lengyel dolgozók országépítő munkájára — hangzik a táviratban. Meggyőződésünk, hogy országaink és népeink szilárd szövetsége és együttműködése szüntelenül fejlődik népeink és a szocialista közösség javára — hang­súlyozzák a magyar vezetők. Táviratban üdvözölte a szejm elnökét Apró Antal, az országyűlés elnöke, s így köszöntötte testvérszervezetét a HNF, a SZOT és a KISZ. (MTI) Üj Lengyelország született Andzrej Wajda „Tájkép csata után” című filmjének van egy számomra máig ha­tó, mindig újra-döbbentő je­lenete. A főhős: Tadeusz- Olbryehcki hosszú képsoron át menekül riadtan a mind­untalan fülébe csengő hege­dűszó elől, számára a hábo­rút, a koncentrációs tábort je­lenti a zene. Szögesdróttal védett, latrináktól bűzlő, hó­fútta táborudvarokon hall­gatták halálra váró táborla­kók visszautasító közönnyel gyilkosaik értelmetlen kegyét, a Bach-muzsikát. A Wajda-élményben egy későbbi krakkói kirándulás emléke, pontosabban lengyel idegenvezetőnk alakja kap­­csalódik. Mártának hívták, fi­lológiát tanult a város egye­temén és napokon át nagy tü­relemmel, kedves segíteniaka­­rással, bátorító jókedvvel in­tézte iigyes-bajos dolgainkat. Egyszer komorult csak el a tekintete, amikor minden át­menet nélkül, számomra ért­hetetlennek tűnő, váratlan ke­serűséggel az mondta: „Hat­millió lengyel halt meg a vi­lágháborúban, értitek, hatmil­lió!" Nem értettük. Tudtuk bár a számokat, a hatmillió pusz­tulását, a nemzeti vagyon oda­veszett harminc százalékát: felfogtuk bár a fájó dicsőség értelmét, azt, hogy az összné­­pességhez viszonyítva Len­gyelország hozta a háborúban ü " legnagyobb ,r^v ér áldozatot, mégis megdöbbentő volt ott a napsütötte Ryneken a há­ború e kézzelfogható jelenlé­te. Hogyan is érthettük volna? S ha ésszel fölfogtuk is, könyvszagú történelem-tudá­sunk kevés volt a megértés­hez. Csak aki a lengyel nép sajátos történelmén, évszáza­dos harcain, kötődésén át tudja nézni Lengyelország életét, értheti meg a II. vi­lágháború eseményeit, a var­sóiak három felkelését, a len­gyel pilóták harcát az angol­száz partok fölött, a győzel­mes rohamot Monte Cassinó­­nál. A kétfelé húzó ellenállás végső soron egységes akaratba fonódását, amely végül is elvezetett 1944. július 22-éhez,; ezen a napon, ma harmiúé­­három éve, jelentették be a hitleri csapatoktól akkor már megtisztított Lublin városá­ban a demokratikus és függet­len lengyel állam megalaku­lását. Aki történelmi távlataiban nézi, tudja csak értékelni a harminchárom év változásait; Lengyelország új gazdasági szerkezetét, társadalmi arcu­latát. Azt, hogy a Lengyel Népköztársaság ma Európa tíz legnagyobb, iparilag legfejlet­tebb állama közé tartozik, s hogy a tavaly elindított ha­todik ötéves terv újabb elő­relépést ígér. Csak aki igy tudja nézni, érheti meg az át­alakuló Lengyelország napja­inkban sűrűsödő gondjait: egy népnek fájdalmas és terhes örökségével, történelmi indít­tatásaival, a háború és annak emléke ellen vívott harcát, M. Ä. Smith és Botha megbeszélései R. F. Botha, a Dél-afrikai Köz­társaság külügyminisztere, Sa­­lisburyban titkos tárgyalásokat folytatott Ian Smith rhodesiai miniszterelnökkel. A Pretoriában közzétett hivatalos közleménye szerint a felek „kölcsönös érdek­lődésre számot tartó” kérdéseket vitattak meg. A TASZSZ jelentése szerint arról van szó, hogy Botha és Smith valójában az imperialis­ták rhodesiai „béketervének” megvalósításáról tárgyalt. Szó volt tárgyalásaikon egyebek kö­zött Smith legutóbbi döntéséről, amellyel feloszlatta a „parla­mentet”, és augusztus 31-ére „ál­talános választásokat” írt ki. Smith — sajtójelentések sze­rint —, azt fejtegette dél-afrikai tárgyalópartnerének, hogy leg­utóbbi intézkedése egyáltalában nem mond ellent az Egyesült Államok és Anglia által jóváha­gyott, úgynevezett • többlépcsős „béketervnek”. Smith hangsú­lyozta: az augusztusi „választá­sokra” azért van szüksége, hogy rendezze a sorokat a fehértele­pesek között; vagy ahogy ő fo­galmazta: „tisztázza a helyzetet”. Az angol—amerikai tervről Smith kijelentette, hogy végső változa­tának olyan helyzetet kell rög­zítenie, amely szavatolja a, fe­hér kisebbség kiváltságait. (TASZSZ) Közelharc a Carabanchel börtönben Csütörtökön már negyedik napja folytatta tiltakozó akcióját a madridi Carabanchel börtön 500 foglya, követelve a börtön­­viszonyok megváltoztatását, a börtönrendszer és a büntetőtör­vénykönyv reformját- Szerte Spa­nyolországban 11 város büntető intézményeinek elítéltjei támo­gatják a Carabanchel foglyainak követeléseit. Az éjszaka folyamán mindösz­­sze félórás párbeszéd után si­kertelenül végződött négy ügy­véd közvetítő kísérlete. A rohamrendőrség délben újabb támadást intézett a Ca­rabanchel tetejét megszállva tar­tó foglyok ellen. ötvenperces ádáz közelharcban a rabok is­mét visszaverték a füstbambák­kal és gumilövedékekkel táma­dó rendőröket. A Vasutas Szakszervezet elnökségének ülése Szegeden ülésezik a Vasutas Szákszervezet elnöksége. A csü­törtökön megnyitott kétnapos ülé­sen elsőként a szakszervezet sze­gedi területi bizottságának tevé­kenységét értékelték. Ezzel ösz­­szefüggésben elismeréssel szóltak arról, hogy a szegedi igazgató­ság rendszeresen az elsők között szerepel az igazgatóságok verse­nyében. A továbbiakban az el­nökség a szakszervezeti tömeg­oktatással foglalkozott. Megálla­pította, hogy ebben legutóbb 45 000 hallgató, vagyis az összes dolgozók 30 százaléka vett részt, többségük a szocialista brigád­­vezetők országos tanácskozásá­nak eredményeként. Elmondták, hogy a tanácskozásokon tett ja­vaslatok egy részét máris meg­valósították. így például a fia­talok felsőoktatási intézmények­ben eltöltött idejét beszámítják a törzsgárdatagsághoz szükséges szolgálati időbe. Másik ilyen eredmény, hogy a nődolgozók a korábbinál rövidebb szolgálati idő, vagyis 25 év után — meg­kapják a törzsgárdatagság arany fokozatát. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom