Petőfi Népe, 1977. június (32. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-24 / 147. szám

VERSENYEK, SZÓRAKOZÁS, KIRÁNDULÁS A XII. ODOT eseményei S' ( ^ NÉMI Örmény vendégek A Szovjet—Magyar Baráti Tár­saság örmény tagozatának hazánk­ban tartózkodó harmincöt tagú küldöttsége ittléte során három napot Bács-Kiskun megyében tölt. A csoport —. amelynek vezetője Sz. J. Arhapovics, az örmény Mi­nisztertanács Tudományos Osztá­lyának főreferense — csütörtökön Kiskunhalasra látogatott el. ahol a városi tanács vb termében Tán- czos Sándor tanácselnök köszön­tötte őket. Ezután az értelmiségi dolgozókból álló küldöttség orvos tagjai a város Semmelweis kór­házát, a pedagógusok a Szilády Áron Gimnáziumot keresték fel, míg a tudományos kutatókat, mér­nököket és egyéb vezető szakem­bereket a Kiskunhalasi Állami Gazdaság látta vendégül. Vala­mennyi csoportot a vendéglátó in­tézmények pártszervezeti és MSZBT-tisztségviselői fogadták és üdvözölték. A délutáni órákban az örmény delegáció a város neve­zetességeivel ismerkedett. Törőcsik Jolán képei a fővárosban Hetedik alkalommal rendeznek kiállítást az elmúlt két esztendő alatt Törőcsik Jolán faintarzia- képeiből. A Pannónia Filmstúdió kecskeméti műtermének munka­társa ezúttal negyvenöt táblaké­pét állítja ki a fővárosban, a Budapesti Várostervezési és Ku­tató Intézet Krisztina körúti szék­házában. A tárlat megnyitójára június 27-én, hétfőn kerül sor és két héten keresztül tekinthető theg. Képünk az egyik alkotást örökítette meg, címe: Megöreged­ve. Üj autóbuszok Az Ikarus—266 jelű, nyolcvan szemé­lyes autóbuszból négyet kapott a kecs­keméti Volán 9-es Vállalat az elmúlt napokban. A továbbiakban kettő Ha­lára kerül, kettő pedig a megyeszék­hely peremkerületeinek lakóit szállít­ja a városközpontba. Ha bármiért is panaszkodni akarnának az Országjáró Diákok XII. Országos talál­kozójának résztvevői, az csakis az idő­hiány lehetne — a szervezők gazdag „mű­sort” állítot­tak össze szá­mukra. De hát egyrészt nem akarnak pa­naszkodni, másrészt meg mindannyi­an nagy lelkesedéssel vesznek részt a különféle programokban. Az első — mind a tizenkilenc megye, valamint a főváros csa­patát megmozgató — esemény szerdán délelőtt volt a Török­fái—Matkói erdő térségében, ahol természetjáró akadályversenyt tartottak. A kétezernyi diák kö­zül ezerhatszázan neveztek a ki­írás szerint „a természetjárás versenyre, ami már jelez vala­mit az ODOT-osok „elszántságá­ból”. Ehhez csupán annyit szük­séges hozzátenni, hogy egy-egy megye korlátlan számú 5—5 fős fiú-, illetve lánybrigádot jelölhe­tett —, s a 4,5—6 kilométeres távnak végül is háromszázhét csapat vágott neki. Hat állomá­son adtak számot turisztikai vagy ahhoz kapcsolódó ismereteikről az ODOT-osok — tereptani Kér­dések éppúgy feladványként sze­repeltek, mint ifjúságpolitikaiak és helyismeretiek. Megállónként tíz pontot gyűjtheliek a diákok, s amint az a végeredményből kitűnik — egy-egy pont is sokat számított. Az első helyet a ko­• Merre tovább? Térképolvasás a szalmakazal előtt. (Kalácska Gábor felvétele.) rábban is favoritként számon- tartott budapestiek szerezték meg, Virot László brigadéros ve­zetésével, a csongrádiak Bakacsi Gyula irányította raja a második lett, s a harmadik helyezett is­mét a fővárosiak közül került ki — Vincze Ferenc öt fős kollek­tívája révén. A lányok versenyét a Borsod-Abaúj-Zemplén me­gyeiek Szomják Edit féle raja nyerte, a második Zsiga Ildikó zalai raja lett, míg a bronzot Vindics Györgyi somogyi csapa­ta érdemelte ki. A programot ebédfőzés, majd haditecnikai bemutató zárta, es­te pedig divatbemutató követke­zett. Tegnap délelőtt tájfutásban mérték össze kondíciójukat a résztvevők, akik az egész napot a Tőserdőben töltötték. Ma vá- vetélkedők lesznek, a csapatok számot adhatnak arról, hogy a fizikai felkészülésen túl mennyi ismeretet szereztek-gyűjtöttek vendéglátójukról, Bács-Kiskun megyéről. B. J. Rövidesen lesz gyógyvíz az uszodában A kecskeméti fedett uszoda egyik vendége fordult hozzánk az­zal a panaszával, hogy a szabad­téri medencék némelyikéből pár hete hiányzik a gyógyvíz. Igaz uayan. hogy meleg, de a gyógyító hatást nélkülöző vizet kapnak a fürdőzők. Megkerestük Szekeres Istvánt, az Észak-Bács-Kiskun megyei Víz­mű Vállalat főmérnökét, akitől az alábbiakat tudtuk meg: A kútból nyert gyógyvíz kiszi­vattyúzásához speciális búvárszi­vattyúra van szükség. Ezt hazánk­ban nem gyártják, így importból kell beszerezni, meglehetősen bú­sás áron. A vállalat 1971-ben — számítva a meghibásodásra, illet­ve elhasználódásra — hat ilyen szivattyút rendelt. Azóta ezek mindegyike üzemképtelenné vált. Időközben sor került újabb hat szivattyú megrendelésére, a szál­lítás lebonyolításának átfutási ide­je azonban hosszú hónapokat vesz igénybe. Ráadásul a szivattyúhoz bizonyos — szintén importból származó — teker etetőanyagot is hozatni kellett. Őszintén szólva, az események ilyen szerencsétlen egybeesése, a gyógyvíz hiánya igen rosszkor jött, épp a jelenlegi kánikulában, amikor a széktói strand sem fogad fürdőzőket. A főmérnöktől nyert értesülés szerint egyébként a szivattyú üzemkésszé tétele már folyik, s előreláthatólag egy-két héten be­lül újra lesz gyógyvíz az uszodá­ban. Mérlegen az elmúlt évad A Kecskeméti Katona József Színház társulati ülése Tegnap délután az elmúlt évad lezárásaként tartották meg Kecs­keméten a Katona József Színház társulati ülését, amelyen az együt­tes vezetői értékelték a művészi közösség eddigi munkáját és szót ejtettek az őszi évad előkészüle­teiről is. A megjelent társulati tagokat, színházi dolgozókat és az orszá- ' gos és megyei felügyeleti szervek képviselőit Sajtos Géza igazgató üdvözölte, majd beszámolt az 1976—77-es évad tapasztalatairól. Elmondta, hogy ezt a színházi szezont számadatokkal is jól ki­fejezhető megfeszített munka jel­jellemezte. A társulat összesen 449 előadást tartott, amelyet több mint 210 ezer néző tekintett meg. Az egyes produkciók látogatói adatai az égyüttes és a közönség élő kap­csolatairól adnak tájékoztatást. A legtöbbet játszott mű tavaly a Gül baba című operett volt, a me­gyeszékhelyen harminchét, tájon pedig húsz alkalommal tűzték műsorra, és több mint harminc­ezren tekintették meg. Az igaz­gató azonban megjegyezte, hogy ez a darab művészi eredményei­ben és fogadtatásában sem volt egyértelműen sikeres. A közönség által kedvezően fo­gadott előadások sorában említet­te Schiller Stuart Mária című drámáját és Machiavelli Mand­ragora című vígjátékát is, az előb­bit negyvenötször, az utóbbit öt- venhatszor játszották. A klasszi­kus tragédia huszonkétezer, a re­neszánsz komádia pedig huszon­hétezer nézőt vonzott. Az utóbbi darabot reportoáre rendszerben, egész évben műsoron tartották. A színreállítás alkalmával tudato­san tervbe vették a vidéki sze­replések sajátos követelményeit, és az előadás nemcsak megyében aratott sikert, hanem a vajdasági és a fővárosi fellépéseken is. Ki­emelkedett még az éves műsor­ból Németh László VII. Gergely című történelmi drámája, és a gyerekeknek szánt Öz, a nagy va­rázsló, amelynek nézőszáma annyi volt, mint a megelőző négy év gyermekdaraibjainak ossz közön­sége. Erősödtek a színház kapcsolatai a társművészeti intézményekkel. A debreceni, szolnoki, illetve a zombori társulatok és a Szlovák Nemzeti Színház szereplései gaz­dagították a kecskeméti progra­mokat. Megélénkült a sajtó és a tévé érdeklődése is a helyi bemu­tatók iránt. A társadalmi elisme­rés számos tanújele mellett ki­emelkedő jelentőségűek voltak a Gábor Miklósnak, Ruszt József­nek, és Trokán Péternek ítélt ran­gos művészeti díjak. A színház főrendezője, Ruszt József a bemutatók tartalmi és művészeti értékeit elemezve a felsorolt előadásokon kívül még Peter Hacks Lotte című mono­drámáját említette a nívós elő­adások sorában, a társulat mű­helymunkájáról szólva pedig az igényesség jövőbeni szükségessé­gét hangsúlyozta. A fővárosból érkezett vendégek a Katona József Színház társula­tának a magyar színházművészet­ben betöltött növekvő jelentősé­gű szerepéről szóltak és megem­lékeztek a VII. Gergely előadá­sának nagy szakmai és közönség sikeréről a Budapesti Nemzeti Színház színpadán. Ezt követően a társulat vezető­sége nevében Sajtos Géza igazgató átadta Simor Ottónak, Fuchs Lászlónak, Fekete Tibornak és Major Pálnak eredményes mun­kájuk elismeréseként az odaítélt minőségi jutalmakat. A társulat tagsága pedig hagyományos mó­don titkos szavazással megválasz­totta az évad színészét. A kitün­tető címet az idén Fekete Tibor Jászai-díjas színművésznek ítél­ték. P, M. NAPTAR 1977. Június 24., péntek Névnap: Iván Napkelte: 3 óra 47 perc. Napnyugta: 19 óra 45 perc. Holdkelte: 11 óra 49 perc. Holdnyugta: 23 óra 42 perc. — Tegnap ülést tartott Kecske­mét Város Tanácsának végrehaj­tó bizottsága. A megyeszékhely tanácsának végrehajtó bizottsága a napirend szerint elsőként meg­hallgatta a tanácsapparátusban dolgozó nők helyzetére vonatkozó párt- és kormányhatározat végre­hajtásáról szóló beszámolót, majd az új kecskeméti piaccsarnok üzembe helyezésének előkészüle­teiről tanácskozott. Ezt követően a beruházás helyzetéről tájékoz­tatták a végrehajtó bizottság tag­jait. — Juhászat Apostagon. Nagy gondot fordítanak az apostagi Dunamenti Termelőszövetkezet­ben a juhászatra. A kétezres nyájból rendszeresen exportál­ják a pecsenyebárányokat Olasz­országba. A legutóbbi nyíráskor 92 mázsa gyapjút adtak át a Gyapjúforgalmi Vállalat felvá­sárlóinak. — Nyomda a termelőszövetke­zetben. A kecskeméti Magyar— Szovjet Barátság Termelőszövet­kezet vezetői két esztendővel ez­előtt üzemi nyomdát létesítettek. A nyomdában előállított tsz-lap eljut minden taghoz —, a stencil­gépen készülő utasítások, felhívá­sok, egyéb nyomtatványok pedig megkönnyítik a nagy területű szövetkezetben folyó munkát. — Takarmány 50 millió forin­tért. Az esztendő első felére 50 millió forint értékű szálas és sze­mestakarmányt vásárolt fel a me­gyebeli termelőszövetkezetek ké­résére a tsz-szövetség kereskedel­mi irodája. A takarmány nagy­részét a Lajosmizse és Kunpe- szér környéki termelőszövetkeze­tek igényelték. — Férfiingből félévenként mintegy 150 ezret vásárolnak megyénk boltjaiban. A követke­ző félévben új típusú kelméből és tiszta pamut alapanyagú tex­tilből készült ingeket hoznak for­galomba. , — Hazaérkeztek a népművé­szek Varsóból. A lengyel főváros magyar szállodájának éttermében festettek kalocsai mintákat a ma­gyar népművészek: Vénné Török Giza és Greksa Borbála. A Pan­nónia Vállalat kezelésében levő vendéglátó-kombinát több helyi­sége viseli hazánk népművészei­nek kezenyomát. — Iskolabővítés. Hattantermes új iskolaépület készül Hajóson. A tervek szerint jövő szeptember­re megszüntethetik a szükség­tantermekéi, valamennyi gyer­mek délelőtt, tanulhat a folyosó­val összekötött kettős iskolaépü­letben. KÉZIMUNKÁK ES FAFARAGÁSOK MEDOSZ-kiállítás nyílt Kecskeméten ÚJ FILMEK, FELÚJÍTÁSOK A mozik nyári műsora Szép kézi­munkákból és faragásokból rendezett gaz­dag kiállítás nyílt meg csü­törtökön dél­előtt Kecs­keméten, a Megyei Műve­lődési Köz­pontban. A be­mutatót a ME- DOSZ Bács- Kiskun megyei Bizottsága kez­deményezte. A szakszerve­zeti alapszer­vezetek, a ter­melőszövet­kezeti területi szövetségek és a művelődési intézmény szervezési se­gítségével öt­ven alkotó 66 munkája került közönség elé. A kézimunkák és faragások készítői nem hivatásos népművé­szek. Valamennyien a mezőgaz­daságban dolgoznak, többségük szocialista brigádtag. Találunk köztük többszörös kiváló dolgo­zót, szőlőmunkást, fejőnőt, ker­tészeti és konyhai dolgozót, ad­minisztrátort és nyugdíjast. A • Mélykúti asszonyok ismerkednek a helvéciai szakkör kézimunkáival. • Balra: Szabó Sándorné a bácsalmási Horváth József fafaragásában gyönyörködik. (Tóth Sándor felvételei) kiállítás érzékletesen szemlélte­ti, hogy mennyire hasznosan le­het eltölteni a szabad időt, ki­használva a közművelődés közös­ségi formáit: a népművészet ha­gyományait és stílusjegyeit tük­röző és a mai, korszerű ottho­nok, -illetve ruhadarabok díszí­tésére egyaránt alkalmas kézi­munkák sora jött létre. Bencsik Máté, a MEDOSZ köz­pontja osztályvezetőjének meg­nyitója után Dulity Tibor, a me­gyei bizottság munkatársa érté­kelte az eredményeket. Kiemelt díjat kapott a Helvéciai Állami Gazdaság kézimunka szakköre, a második helyet Szabó Sándorné, a szalkszentmártoni Petőfi Tsz tagja érdemelte ki, harmadik he­lyezett Losoncz Ferencné a mélykúti Alkotmány Tsz alkal­mazottja lett. Ezen a nyáron is gazdag válasz­tékot kínálna)? értékes, színvona­las szórakoztató filmekből film­színházaink. A MOKÉP nyári ter­vei szerint az augusztus végéig műsorra kerülő filmek között 15 ország alkotásait láthatja a közön­ség. Szám szerint 12 szovjet, hét magyar, hat amerikai, 5—5 ro­mán és angol, 4—4 csehszlovák és NDK-beli, 3—3 bolgár és olasz, továbbá két-két lengyel, illetve NSZK-beli, valamint egy-egy francia, japán, spanyol és argentin művet. A „Veri az ördög a feleségét” című új" magyar, valamint a fel­újításként műsorra kerülő „Déry­né”, „Csendes otthon” „Felmegyek a miniszterhez” és a „Fel a fej­jel” című hazai alkotások mellett — amelyek a magyar filmtörténet ismert, és korábban nagy sikerrel játszott produkciói — több politi­kai és művészeti szempontból fontos külföldi film szerepel majd a mozik nyári műsorán. Közü­lük külön említést érdemel két történelmi témát feldolgozó szov­jet alkotás; a kétrészes „Felragyog tiszta, szép fényes csillag” című film, amely az 1825-ös dekabrista felkelés utáni időkbe kalauzolja a nézőt és A. Orlov filmje, a „Ma­gamra vállalom”, amely a 30-as évek bonyolult időszakát idézi, egy akkori nehézipari népbiztos alakjának és felelősségterhes dön­téseinek felidézésével. Történelmi távlatokat érint a Libera, szerelmem című olasz film is, amely egy anarchistából tudatos ellenállóvá vált lány tör­ténetét mutatja be a fasizálódó Olaszországban. A „Tisztes honpolgárok”. L. Zampa alkotása viszont a mai olasz valósággal, a maffiával fog­lalkozik, s a nagy üzleti vállalko­zások mellett a déli kisvárosok életébe is bepillantást enged. Más oldalról közelíti meg és bírálja a társadalmat J. Losey, az „Egy ro­mantikus angol nő” című filmje, amely egy szerelmi háromszög történetére épül. A színvonalas, szórakoztató al­kotások között a humor mellett tiszta lírai elemeket is hordozó „Beköszönt a szeptember” című szovjet, és az „Így kezdődik a sze­relem” című csehszlovák vígjáték érdemel külön figyelmet. Ugyan­akkor műsorra tűzik a Chaplin- sorozat utolsó darabját, a Chaplin revüt és a Gyalog-galopp című szatirikus angol vígjátékot. A szovjet „Robin Hood nyila” című kaland-, „A hegyibarlang titka” című ifjúsági, a Púpos lo­vacska című mesefilmek, a román —NSZK—francia koprodukcióban készült Kaland a szigeten, vala­mint a „Szabálytalan szabályos” című amerikai film. a „Pofon” cí­mű francia vígjáték, valamint a „Scotland Yard vendége”, a „Gyil­kosság az Orient expressen” cí­mű angol és a „Holttest a Them- zéből” című NSZK bűnügyi fil­mek sikerre számíthatnak. (MTI) Eltemették Dégen Imrét Csütörtökön a Farkasréti teme­tőben a barátok, az egykori har­costársak, a munkatársak és a hozzátartozók mély részvététől; kísérve helyezték el utolsó nyug­vóhelyén Dégen Imre nyugalma­zott államtitkárt, az Országos Vízügyi Hivatal volt elnökét, címzetes egyetemi tanárt. A ra­vatalnál az OVH, az Országos Idegenforgalmi Tanács és a MTESZ nevében dr. László Fe­renc, az OVH főosztályvezetője, a Budapesti Műszaki Egyetem és a tanítványok nevében dr. Kozák Miklós, egyetemi tanár vett vég­ső búcsút Dégen Imrétől. (MTI) Szovjet békemozgalmi küldöttség hazánkban Az Országos Béketanács — a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom 60. évfordulója jegyében. — 32 tagú szovjet békemozgalml küldöttséget hívott meg magyar- országi látogatásra. A vendégek­kel baráti találkozót rendeztek csütörtök délután a Hazafias Nép­front Belgrád rakparti székházé­ban. A delegáció tagjai két hetet töltenek hazánkban. Programjuk során megismerkednek a főváros nevezetességeivel, vidékre is el­látogatnak, részt vesznek számos barátsági gyűlésen, eszmecserét folytatnak az Országos Béketanács vezetőivel, békemozgalmunk ak­tivistáival, különböző gyárii és munkahelyi kollektívákkal. — A zempléni kisközségek, Regécke, Mogyoróska határában virágba borultak a hársfák. Az illatos virágú fákat a köznyelv Rákóczi-hársaknak nevezi, mert több olyan famatuzsálemet is nyilvántartanak, amelyeket a ha­gyomány szerint még a fejedelem idejében ültettek. fiifűsok: Él .i ~ „S „ “ j - 5 MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1977. JÜNIUS 24. Korszerű oktatástechnológiai eszközökkel Továbbképzés pedagógusok és népművelők részére. KÉZIMUNKA-KIÁLLÍTÁS mezőgazdasági dolgozók munkáiból. ELŐZETES 27-én 19 órakor: A Ghánái Népi Együttes műsor» Belépődíjas. MOZI 1977. Június 24.: KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor A FARMER FELESÉGE 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Színes amerikai film KECSKEMÉT ARP AD: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor ROBINSON CRUSOE Színes, magyarul beszélő szovjet kalandfilm MESEMOZI: fél 4 órakor MESE SZALTAN CARROL Színes, magyarul beszélő szovjet mesefilm STÜDIOMOZI: (Városi mozi épületében) Utoljára láthatják háromnegyed 6 órakor A KARBONARIK Színes, magyarul beszélő olasz—francia film PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Prelszlnger András lgazgai Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér l/a Telefon: 12-619, 12-516 (központi): 11-709, Telexszám: 26 216 bmlv b Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHI 215—95162 Jelzőszámon Készült a Petőfi Nyomdái > ofszet rotációs eljárással 6001 Kecskemét Külső-Szegedi út 5. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka 1st vár Index: 25 065 HU ISSN 0133—23SX

Next

/
Oldalképek
Tartalom