Petőfi Népe, 1977. június (32. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-25 / 148. szám
YILÄG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! PETŐFI NÉPE AZ MSZMP BÄCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXII. évi. 148. szám Áfa: 90 fillér 1971. június 25. szombat Az Elnöki Tanács ülése Új miniszterek a kormányban — kitüntetések A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülést tartott, amelyen a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a Hazafias Népfront Országos Tanácsának Elnöksége, valamint a Minisztertanács javaslatai alapján személyi kérdésekben döntött. Az Elnöki Tanács Bondor József építésügyi- és városfejlesztési minisztert — nyugállományba vonulása miatt, érdemeinek elismerésével — felmentette tisztségéből és dr. Ábrahám Kálmánt, akit felmentett a közlekedési- és postaügyi minisztériumi államtitkári tisztségéből, építésügyi és városfejlesztési miniszterré megválasztotta. Karakas László munkaügyi minisztert felmentette tisztségéből és dr. Trethon Ferencet munkaügyi miniszterré megválasztotta. Dr. Dabrónaki Gyulát — kérésére, nyugállományba vonulása miatt, érdemeinek elismerésével — felmentette a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöki és az éllamtitkársági tisztségéből, Sza- kali Józsefet a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnökévé megválasztotta és kinevezte államtitkárnak. * Az Elnöki Tanács, a szocializmus építésében kifejtett több évtizedes eredményes munkásságuk elismeréseként, nyugállományba vonulásuk alkalmából Bondor József építésügyi és városfejlesztési miniszternek és dr. Dabrónaki Gyula államtitkárnak, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnökének a Munka Vörös Zászló Érdemrendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át. Pénteken délelőtt a Parlament Munkácsy-termében dr. Ábrahám Kálmán építésügyi és városfejlesz. tési miniszter, dr. Trethon Ferenc munkaügyi miniszter és Szakali • A kormány új tagjai pénteken a parlamentben letették az esküt. (MTI-fotó — Telefotó — KS) József államtitkár, a Központi Népi - Ellenőrzési Bizottság elnöke letette a hivatali esküt Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke előtt. A kitüntetés átadásánál és az eskütételen jelen volt Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Lázár György, a Minisztertanács elnöke, Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke és Vasa Istvánná az Elnöki Tanács tagja. Kádár János és Lázár György fogadta Wojciech Jaruzelskit Ülést tartott a KISZ Központi Bizottsága Pénteken ülést tartott a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága. A tanácskozáson részt vett Jakab Sándor, az MSZMP Központ' Bizottságának tagja, a KB osztály- vezetője, Polinszky Károly oktatási miniszter, Gál László, a SZOT főtitkárhelyettese és Nádor György, az Állami Ifjúsági Bizottság titkára. Dr. Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ KB első titkára tájékoztatta a résztvevőket a párt Központi Bizottságának június 22-i üléséről. A KISZ KB a tájékoztatót egyetértéssel tudomásul vette. Ezután Deák Gábornak, a KB titkárának előterjesztésében megtárgyalták a tavaszi értékelő és az akcióprogramot elfogadó taggyűlések, valamint a’ küldöttgyűlések tapasztalatairól szóló jelentést. Az előzetes adatok szerint ebben az időben 19 554-en léptek ki különböző indoklással a KISZ-ből, ez a tagságnak mintegy 2,4 százaléka, összesen 13 274 fiatalnak, a tagság 1,7 százalékának az alapszervezeti taggyűlések szüntették meg a tagsági viszonyát. A KISZ-tagság létszáma jelenleg meghaladja a 820 ezret. A KB megállapította, hogy a KISZ-tagok személyre szóló munkájának folyamatos évközi értékelése sok helyen még hiányos, az egyéni értékelések nem mindenütt alaposak és következetesek. Ezek javítása a jövő elsőrendű feladata. A KISZ Központi Bizottsága Pásztor Gabriellának, a KB titkárának előterjesztésében megtárgyalta és elfogadta az 1976— 77. évi ifjúsági parlamentekről szóló jelentést. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke pénteken a Központi Bizottság székházában fogadta a hazánkban tartózkodó Wojciech Jaruzelski hadseregtábornokot, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Politikai Bizottságának tagját, nemzetvédelmi minisztert. A szívélyes, elvtársi légkörben folytatott megbeszélésen részt vett Czinege Lajos, vezér- ezredes, honvédelmi miniszter és Csémi Károly altábornagy, Honvédelmi Minisztériumi államtitkár. Jelen volt Stefan Jedryc- howski, a Lengyel Népköztársaság budapesti nagykövete. * A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a magyar és a lengyel nép testvéri barátságának, sokoldalú internacionalista kapcsolatainak, néphadseregeink fegyverbarátságyógyászati pavilont, amelyet szintén 1975-ben kezdtek építeni. 1976-ban elkészült a betonváz, tavasztól nyárig ezévben állt az építkezés létszámhiány miatt. Most, hogy átadták műszakilag a sebészeti pavilont, szinte a teljes létszámot át tudják irányítani a másik pavilon építésére. 0 Kádár János fogadja a minisztert. (Telefotó — KS) gának elmélyítését, a Varsói Szerződés tagállamai hadseregeinek együttműködését szolgáló eredményes tevékenysége elismeréseként a Vörös Zászló Érdemrend kitüntetést adományozta Wojciech Jaruzelski hadseregtábornak, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága Politikai Bizottsága tagjának, a Lengyel Népköztársaság nemzet- védelmi miniszterének. A Vörös Csillag Érdemrend és a Kiváló Szolgálatért Érdemrend kitüntetést kapta Jaruzelski had- seregtábomok kíséretének több tagja. A kitüntetéseket pénteken délelőtt a Parlament Munkácsy-termében Losonczi Pál, az Emöki Tanács elnöke adta át. Jelen volt a kitüntetések átadásánál Czinege Lajos és a Lengyel Népköztársaság budapesti nagykövete. (MTI) Előreláthatóan 1978. I. félévének végére fejzik be. Most a II. félévben erőteljesen megindult a munka, hogy a 86 ágyas, két szintes épülettömböt ugyancsak határidőre átadhassák. Sz. F. Elkészült a bajai kórház sebészeti pavilonja • A műszakilag átadott sebészeti pavilon. Munkaverseny a 60. évforduló tiszteletére Az év elején soha nem látott méretekben bontakozott ki a csepeli dolgozók felhívása nyomán a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére indított munkaverseny. A szocialista brigádok felülvizsgálták eredeti vállalásaikat, kiegészítették azokat, majd kezdetét vette mindnyájunk hasznára a nemes vetélkedő. A szocialista munkaverseny egyik mind jobban tért hódító vonása, hogy a korábbinál nagyobb gondot fordítanak a verseny nyilvánosságára. Most, a második félév küszöbén, amikor minden munkahelyen megkezdődik az első hat hónap eredményeinek összegzése, a versenyben résztvevők is számot vetnek eddigi tevékenységükkel. Az alábbiakban azokat mutatjuk be munka közben, akik eddigi tevékenységükkel jelentősen hozzájárultak a közös eredmények eléréséhez, a vállalások teljesítéséhez. • A VBKM EKA gyárának kalocsai gyáregysége ebben az esztendőben is jelentős export megrendelést teljesít. A legtöbb terméket — belsőtéri fénycső lámpatesteket —, a Szovjetunióba szállítják. A csepeli dolgozók vállalásához csatlakozva elhatározták, hogy a 41 millió 650 ezer forint értékű, 35 ezer darab lámpatestet november 7-re elszállítják. A vállalás teljesítése időarányosan jól halad, s ami igen fontos: nem volt minőségi reklamáció. Annak, hogy ne legyen a jövőben sem, egyik fő biztosítéka az Ifjú Gárda meós brigád, amely megérdemelten kapta meg május 1-én a mozgalom aranyfokozatát. Felvételünkön Kőhalmi Zoltánné a kollektíva egyik tagja nagy figyelemmel ellenőrzi az exportra kerülő lámpatesteket. • Az Oj Egység Ipari Szövetkezet solti telepének szocialista brigádja vállalta, hogy a 60. évforduló tiszteletére bevezetik a dolgozz hibátlanul mozgalmat. Mindent elkövetnek azért, hogy a belföldre, valamint az exportra — az NSZK-ba és Libanonba — kerülő konfekciós termékeik minősége megfeleljen a szigorú követelményeknek. Vállalásaik teljesítését jói segítik azok az új gépek, amelyekkel jelentős mértékben növekedett a termelékenység. Felvételünkön Joó Mihályné — aki hat éve dolgozik a telepen — az egyik új, 5 szálas korszerű géppel dolgozik. Szabadság Nézegetem a barátoktól, kollégáktól, ismerősöktől kapott képeslapokat, az egyik Szépiákról. a másik Párádról érkezett. a harmadikat az Adria partjáról küldték. Semmi kétség. szerencsések, álmodni se lehetne nyaralásra alkalmasabb időt — gondolom a harminc- valahány fokos szobában töröl- getve homlokom, s a naptárban számolni kezdem a szabadságom kezdetéig még hátralevő napokat. Számoljuk valamennyien, mert egyre nagyobb szükségét érezzük a néhány hetes pihenésnek. teljes kikapcsolódásnak. aminek persze nincs általánosan elfogadható receptje. Kedve szerint ki így. ki úgy tölti el szabad napjait. Beszélgettem több olyan ismerőssel. aki háromhetes szabadságáról — saját szavaival élve — holt- fáradtan érkezett haza, négy országban, több tucat városban járt szinte csak a rohanásra, a bőröndök, csomagok cipelésére emlékszik. A másik végletet sem értem, vagyis azokat, akik az önsanyargatás egyik módját választva, nem tágítanak az égető napra tett gumimatracról, s tagadva, bevallva, ezt már a második, harmadik nap rettenetesen unják. Az ilyen, s az ehhez hasonló élményeket hallgatva, az az érzésem, hogy sokan nem tudnak pihenni, nem tudják okosan megszervezni szabadságukat. És még mindig sokan igen furcsán néznek azokra, akik hazaérkezve arról számolnak be. hogy szabadságuk alatt elolvastak két-három jó könyvet, sportoltak, moziba, szabadtéri színházba jártak, megnéztek több múzeumot, kállítást. Tévedés. hogy ez nem jelent ki- kapcsolódást. pihenést. Sőt. Az otthoni könyvespolcokon évközben összegyűlt elolvasatlan könyvek, folyóiratok, a mindig másnapra halogatott reggeli, vagy munkaidő utáni úszás, teniszezés, a hazavitt munka miatt kihagyott jó filmek kínálják a szórakozást, pihenést. Persze, a kirándulás sem fárasztó. ha nem célszerűtlen bolyongásból áll. Akik az idén nem kértek, vagy a túljelentkezés miatt nem kaptak szakszervezeti beutalót, s IBXJSZ-kirándulásra sem fizettek be, okos szervezéssel önmaguk is összeállíthatnak jó nyári programot. Gondolom, többen is így vagyunk: utoljára gimnáziumi kirándulás alkalmával jártam például Győrben. Sopronban vagy Sárospatakon. Tokajban. Sokan tiz-tizenöt éve nem jutottak el olyan helyekre —, mert nyáron elsősorban a Balaton. aztán a Velencei-tó, s ha ez se megy. akkor jönnek szóba a kevésbé divatos nyaraló helyek —, amelyek nevezetességeikkel. természeti szépségeikkel felülmúlják a felkapott, s éppen ezért borsos árú üdülőtelepeket. Tetszik tehát a példa: az egyik ismerős család „felfedező körútra" indult Sopronba. Megnézték a híres kastélyt. a Fertő-tavat, elmentek Kőszegre, Szombathelyre — és jobban tetszett az élménybeszámolójuk. mint azoké, akik az egy-egy üdítő italért, szendvicsért való sorbanállás kínjait ecsetelték hosszasan.., Természetesen, ez csupán egy kiragadott példa a sok száz megoldás közül, mutatva, hogy egyebek közt ilyen vagy ehhez hasonló programok sem unalmasak. Persze, mint azt már korábban említettük: személyes ügy. ízlés dolga, ki hol, hogyan, mivel tölti szabadságát. Tanácsot legfeljebb abban adhatunk, hogy a nyaralásból ne holtfáradt, vagy a két-három hetes semmittevésből, céltalan bolyongástól ideges kollégák érkezzenek oissza a munkahelyekre. felváltani azokat, akik utánuk készülődnek a nyári pihenésre. T. L. Nehéz helyzetben volt a Bajai Építő- és Építőanyag-ipari Vállalat, amikor az 1975. január 1-én átvette az ÉPSZER-től a bajai kórház sebészeti pavilonjának építését, amelyből eddig csak a betonvázas szerkezet készült el. Azóta 39 millió forint értékű munkát végzett az épületen a vállalat. Külön gondot jelentett, hogy 18 alvállalkozót foglalkoztattak, köztük olyanokat, mint a felvonó szerelését végző Ganz-MÁVAG, a Kőfaragó Épületszobrász Ipari Vállalat, a Bácska Bútoripari Vállalat, a CSŐSZER Vállalat, a Kórház- és Röntgentechnikai Vállalat. A 180 ágyas sebészeti pavilonban három műtő van, kettő a legfelső szinten, egy pedig a földszinten, amely a baleseti sebészetet látja el. Az utóbbi hónapokban átlag 100—130 szakmunkás dolgozott az építkezésen. Az építőipari vállalat gyakorlatilag lejárt határidővel vette át az építkezést, s így új határidőt kellett megállapítani. Végül is megfeszített munkával sikerült átadni az épületet, s így július 1- én megkezdheti munkáját a MEDICOR a műszerek beszerelésével. Ugyancsak a Bajai Építő és Építőanyag-ipari Vállalat készíti a bajai kórházban a Il-es bel-