Petőfi Népe, 1977. június (32. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-08 / 133. szám

1977. június 8. • PETŐFI NÉPE 9 Z­Felvételi előzetes II. Több fiatalt várnak a reál szakokra A reál tantárgyakhoz vonzódó középiskolás fiatalok jelentős ré­sze a műszaki, vagy a közgazda­ságtudományi egyetemen szeret­ne továbbtanulni, A többszörös túljelentkezés miatt viszont gyak­ran a 17, sőt volt már rá példa, hogy a 18 pont nem elegendő a biztos bejutáshoz. Sok jól felké­szült fiatal kimarad. Pedig ha tanárnak jelentkeznének eredmé­nyük alapján felvennék őket az egyetemek természettudományi karaira, vagy a tanárképző fő­iskolákra. Nagy a jelentkezési aránytalanság egy-egy felsőokta­tási intézményen belül is. Dr. Moholi Károly, a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főis­kola főigazgatója is megerősítet­te a fenti tényt: a matematiká­val kapcsolt szakokra évek óta kevesebben jelentkeznek, mint ahány fiatalt fel tudnának ven­ni, ugyanakkor a humán szak­párokon rendszerint öt, hat, sőt nyolcszoros a túljelentkezés. — Az idén hányán jelentkeztek a szegedi főiskolára? — A tizenkilenc szakpárra az idén 768-an jelentkeztek, vagyis körülbelül kétszer annyian, mint a felvételi keretszám. Az. 1977/78-as tanév nappali tagoza­tának első évfolyamára ugyanis 372 fiatalt vehetünk fel a mi­nisztériumi rendelkezés alapján, de meg kell mondanom, hogy ezt a számot valamennyivel túllép­jük. — A Bács-Kiskun megyei fia­talok jelentkezéséről is konkrét tájékoztatást tudok adni: a nap­pali tagozatra 129-en jelentkez­tek. A Bács-Kiskun megyei Ta­náccsal való régi együttműködé­sünk értelmében évenként 70—80 diák kezdheti meg tanulmányait a főiskolánkon. Ez azt jelenti, hogy a jelentkezők többsége főis­kolai hallgató lehet... — ... Mert egy bizonyos pont­számot el kell érni. — Természetesen. Azt ponto­san nem tudom megmondani, hogy a felvételiző diáknak hány pontot kell szereznie a bejutás­hoz, mert ezt a minisztérium szakpáronként külön-külön ha­tározza meg, s erről csak június közepe táján értesítenek bennün­ket. A korábbi évek alapján tá­jékoztatásul annyit: előfordul­hat, hogy akik matematika-fizi­ka szakra jelentkeztek, 12 pont­tal felvesszük őket, de a ma­gyar—történelem szakon a 17 pontosokból sem lesznek főisko­lai polgárok. Érthető, hiszen a művelés—magyar, biológia—föld­rajz szakon többszörös a túlje­lentkezés. Ezért azt tanácsolnám azoknak, akik jövőre, vagy az­után érettségiznek, hogy ne a túlzsúfolt helyekre pályázzanak, mert itt még a jó tanulók közül is sokan kimaradnak. — Bizonyára nem titok, a szó­beli vizsgán mindenkinek fel­tesznek majd egy olyan kérdést, amely a tananyaggal nem kap­csolatos. Mi lesz ez a kérdés? — Akik a felvételi vizsgán megfeleltek ugyan, de a sokszo­ros túljelentkezés miatt nem jut­hatnak be a tanárképző főisko­lára, lehetőségük nyílik, hogy valamelyik tanítóképző intézet­ben folytassák tanulmányaikat, aminek számos előnye van, pél­dául az, hogy nem veszítenek évet... Valamennyi jelentkezőtől megkérdezzük, hogy amennyiben helyhiány miatt nem tudjuk fel­venni őket, tovább akarnak-e ta­nulni tanítóképzőben? — Hányán jelentkeztek leve­lező tagozatra? — összesen 268-an kérik a fel­vételüket. Újdonság, hogy a mi­nisztérium az idén először nem adott keretszámot a levelező ta­gozatosok felvételére, ami per­sze nem azt jelentiö hogy min­denkit felveszünk. Sőt, az idén nagyobb lesz a „rosta”, illetve magasabb a követelmény: a le­velező tagozatra való bejutáshoz nem elegendő a tíz pont, a je­lentkezőknek meg kell közelíte­ni a nappalisok szintjét. A csa­lódások megelőzése miatt mon­dom, hogy levelező tagozatra el­sősorban a képesítés nélküli pe­dagógusokat, a gyárak, vállala­tok, intézmények oktatási fele­lőseit, vagy azokat vesszük fel, akiknek továbbtanulását a mun­kaadó nyomós érvekkel indo­kolja. — Mikor felvételiznek a je­lentkezők? — Mint ismeretes, a matema­tika, fizika, biológia közös érett­ségi és felvételi írásbeli vizsgák időpontja május 23—24-e volt. A többi tantárgyból a szegedi fő­iskolán június 24-én írásbeliznek a diákok. Magvarból, történelem­ből, orosz nyelvből központi, ké­miából, mezőgazdasági ismere­tekből, pedagógiából, földrajzból, valamint szlovák és román nyelv­ből helyi tételeket kapnak. A szóbeli vizsgára június 28—július 2. között kerül sor. Július 11-én ülésezik a felvételi bizottság, a jelentkezők július 15—16-án kapnak értesítést. — A diákokat és a szüleiket most természetesen elsősorban a felvételi vizsga érdekli legjob­ban. Sokan továbblépnek gon­dolatban. ha felveszik, kapnak-e kollégiumi elhelyezést? — Főiskolánk 1500 hallgatója közül mindössze ötszázharminc a kollégista. Sajnos, csak ennyi a helyünk. Azt mindenesetre ígérhetem, hogy az I—II—III-as kategóriába tartozó, alacsonyabb jövedelmű szülők gyermekei szá­míthatnak a kollégiumi elhelye­zésre. — Köszönjük a beszélgetést. Tárnái László Tévékamerák Kiskunhalason — Megszálltak bennünket a te­levíziósok — közölték a városi tanács titkárságán, ahol egymás kezébe adták a kilincset a szer­kesztők és riporterek. Egyszerre három stáb is leköltözött Kis­kunhalasra. Az egyik ifjúsági osztálynak készített műsort, a másik a Kötöttárugyárban ütöt­te fel a székhelyét, a harmadik helikopterről, felülnézetben is megörökítette a csipkeváros lát­képét. Földreszállásuk után de­rült ki, hogy a rendező és for­gatókönyvíró nem más, mint La­katos Vince, aki ezúttal a tévé­nek készít egyórás dokumentum­filmet, Halas a hatalmas — cím­mel. Az operatőr, mint mindig, most is fia: Lakatos Iván — Miért éppen Halast válasz­tották új filmjük témájául? — Nekem ez a város volt hat­éves koromtól az otthonom — mondja Lakatos Vince. — Isme­rem a múltját, tanúja voltam, hogyan lett igazi város, mind­össze egy évtized leforgása alatt. Bár ez a fejlődés országos mére­tű, mégis nyugodtan állíthatjuk, hogy a vidéki városok közül Ha­las ugrotta a legnagyobbat. Az előbb megpillantottam a magas­ból Harkakötönyt, ahol régen egy lóistálló volt, amit iskolának használtak. Most egy szép kis falu létesült a helyén, a semmi­ből. Reméljük, a nézőknek sem lesz érdektelen, ha megtudják, miből és hogyan vált iparosodó, erőteljesen fejlődő várossá Ha­las, a hatalmas, ahogy még a kunok elnevezték. — Ezt megelőzően min dolgo­zott? — Tavaly készítettünk egy fil­met, szintén a megyében, aSz el­hagyott tanyai öregek életéről, Naplemente címmel. Talán ha­marosan képernyőre kerül. Fontos feladat: a fiatalok munkára nevelése Polinszky Károly nyilatkozata A közelmúltban Szófiában rendezték meg a szocialista or­szágok közoktatási minisztereinek II. konferencáját. A kon­ferencia munkájának tartalmáról Polinszky Károly oktatási miniszter, a magyar küldöttség vezetője tájékoztatta az MTI munkatársát: — Három nagy kérdéskört vi­tattunk meg. Elsőként a középis­kola szerepét tekintettük át az ifjú nemzedék munkára nevelé­sében, a termelő munkára való felkészítésében. A küldöttségek vezetői részletes tájékoztatást ad­tak az országaikban folyó iskolai nevelőmunkáról, amelynek ki­emelt területe a munkára neve­lés, a szakmára való felkészítés, a pályaválasztás előkészítése. Hazánkban például 1951-ben 96 ezer diák, ma ennek több mint kétszerese jár középiskolá­ba. Ugyancsak ez idő alatt ala­kult ki Magyarországon a szak- középiskolák hálózata. Felszóla­lásomban egyebek között arról szóltam, hogy a középiskolának — az általánosan képző középis­kolának is! — ki kell alakítania a tanulókban a: munkára való készséget. Alapvető összetevői ennek a munkaszeretet, az álta­lános műveltség életkornak meg­felelő színvonala és bizonyos is­meret- és tapasztalatanyag a termelő munkában. A felszólalók többségének a véleménye meg­egyezett abban, hogy a tanulók munkára és pályaválasztásra va­ló felkészítésének az oktató-ne­velő munka folyamatában kell megvalósulnia Valamennyi tan­tárgy összhatásaként kell kifej­leszteni az alapvető képessége­ket, készségeket, a helyes szem­léletet. Természetesen jelentős szerepük van a technikai isme­reteket nyújtó tantárgyaknak, a társadalmilag hasznos munka végzésének és pályairányítást elősegítő szakköri, iskolán kívüli munkának is. Mindez a korábbi­nál nagyobb mértékben tükröző­dik az elkövetkezendő években folyamatosan bevezetendő új is­kolai dokumentumokban. □ □ □ — A második témakör az 1975- ös I. miniszteri konferencia óta eltelt időszak oktatásügyi válto­zásait foglalta össze, őszinte ér­deklődést keltettek a hazánkban folyó oktatáskorszerűsítési mun­kák, közöttük éppen az említett új pedagógiai dokumentumok. Miként nálunk, a szocialista or­szágokban mindenütt előtérben áll napjainkban az óvoda isko­laelőkészítő szerepének növelése, a középfokú iskoláztatás általá­nossá tétele, a szakképzés "ará­nyos fejlesztése, a szocialista ne­velés-oktatás hatékonyságának tokozása, az átfogó tantervi kor­szerűsítés. □ □ □ A továbbiakban a szocialista országok közötti több oldalú együttműködésre vonatkozó ren­dezvénytervet beszéltük meg, ké­szítettük elő. Ennek keretében — a kormány előzetes felhatalma­zása alapján — megállapodtunk abban, hogy a közoktatási mi­niszterek III. konferenciájának hazánk lesz a színhelye 1979-ben. A III. konferencia „A tanulók marxista—leninista világnézeté­nek alakítása az oktatás folya­mán és a tanórán kívüli munka eszközeivel” című témakört tűzi napirendjére. (MTI) Kőolajkutatás céljából Vibrációs szeizmikus mérések kezdődnek A Petőfi Népe június 1-: — szerdai — számának 3. oldalán mutat­tuk be az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt által vásárolt, ún. vib­rációs kocsikat, melyekkel legújabban a föld mélyét vallatják. A mos­tani felvételünkön is látható gépjárművekre szerelt hidraulikus vib­rátorral keltik a kőolajkutatás céljait szolgáló rezgéseket. Ezek a vib­rációk verődnek vissza a föld mélyén rejtőző szénhidrogén-szerkezet­ről. ' Emlékeztettünk rá, hogy mielőtt valahol olajért lefúrnának, azokon a területeken geofizikai kutatást végeznek. Szeizmikus méréssel jelölik ki azokat a pontokat, amelyek nagy valószínűséggel olajtároló „szer­kezeteket” takarnak, s ott kezdenek próbafúrásokat. Ez ideig a föld mélyében előidézett robbantás keltette impulzusok hullámait „érté­kelték”, s aszerint jelölték ki a felderítő, kutatófúrások helyét. Utal­tunk arra is, hogy nem mindenütt — lakott terület alatt meg egyál­talán nem — lehet megoldani az ilyen robbantásos mérést. Ehelyett alkalmazzák ma már a vibrációs eljárást, a szóbanforgó és ezúttal is bemutatott hidromechanikus működésű gépekkel, még pon­tosabban műszerrendszerrel. Ha ezek a robbantásos eljárásnál gyen­gébb jeleket keltenek is, az igen fejlett műszertechnika révén igen pontosak a mérési eredmények. Azon kívül pedig, hogy kiküszöböli a robbantást, jóval termelékenyebb és gyorsabb is ez a módszer. Ezekkel a berendezésekkel térképezik fel az országban még „fehér foltokként” számon tartott területeket. Kiskunhalas körzetében kezdték meg alkalmazásukat. Ezúttal — Kovács Kázmér bá­nyamérnöknek, az OKGT Geofi­zikái Kutatási Üzeme V/77-es szeizmikus kutatócsoportja veze­tőjének tájékoztatása alapján ar­ról értesítjük Kiskunhalas város lakosságát, hogy a kőolajkutatást célzó vibrációs szeizmikus mé­réseket június 8-án, szerdán Ha­lason is megkezdik. A munkála­tok az említett napon a városon kívül indulnak, s előreláthatólag már aznap este, vagy csütörtö­kön a belterületre is sor kerül. Péntektől a mérés szünetel, s leg­közelebb 16-án, csütörtökön folytatódik úgy, hogy még azon a héten vasárnap befejeződik. Két útvonalon — észak—dél, illetve kelet—nyugati irányban — „mérik át” a várost. A sorra kerülő utcában az esti órákban, 9—10 óra körül végzik a rezgés­keltéseket a három járművel. A vibráció érezhető talajrezgést okoz, amit bizonyos mértékig át­vesznek az épületek, s berende­zések is. De nem olyan mérték­ben, hogy ezáltal kárt szenved­nének. Azonkívül — természete­sen — a vibrátorok működtetése során a Diesel meghajtású mo­torok zajt is keltenek, ami körül­belül megfelel egy Ikarusz erő­teljes zúgásának. A rezgetés kezdete előtt, alko­nyati 5—6 óra tájt ujjnyi vastag kábelt fektetnek ki, s ehhez csat­lakoztatva — 5 méterenként — ún. geofonokat, rezgésérzékelő kis műszereket szúrkálnak le az úttest melletti gyepes részre. A műszerkocsi, amelyben egy be­épített számítógép vezérli a te­repi digitális felvevő szeizmikus berendezést —, szintén az úton fog állni. A rezegtetést 5—6 mé­terenként folytatják. A forgal­mat nem zárják el, minthogy az útnak csak fél oldalát veszik igénybe a mérésekhez. A kivilá­gított járművek, berendezések azt is kizárják, hogy esetleg gá­tolnák a közlekedést. Arra azonban felhívta a fi­gyelmet Kovács Kázmér bánya­mérnök, hogy 10 méteres körze­ten belül ne közelítsék meg a berendezéseket a járókelők, — baleset elkerülése végett. Ha­sonlóképpen ne nyúljanak a mé­rőkábelekhez, műszerekhez. Miként az érintett utcák lakói­hoz eljuttatott „Tájékoztató” is tudatja, a motorzaj, s az enyhe vibráció az emberek esti, illetve éjszakai nyugalmát kb. 1—1.5 óra hosszat fogja zavarni. A munkálatok során keltett vibrá­ciók az épületekre káros hatást nem gyakorolnak. Amennyiben mégis károk állnak elő, azt a városi tanács műszaki osztályán kell bejelenteni, s az indokolt kárt az üzem az előírásoknak megfelelően rendezni fogja. Tóth István (Pásztor Zoltán felvétele.) Gyökértelenül Fővárosi lakótelep délelőtti napsütésben. Tízeme­letes vasbeton toronyház, tövében magányos pad. öregek ülnek rajta. Kicsire összeszáradt, megkese­redett öregasszonyok, botjukra támaszkodó, gyámol­talan öregemberek. Tekintetük riadt, mindenbe be- lenyugvó, kérlelő, vagy kérlelhetetlen. Még azok is idegennek, számkivetettnek érzik magukat a lendü­letesen égnek törő vasbetontömbök között, akik ide­valósiak, csak a régi, a szivükhöz nőtt kertes házat bontották le a fejük fölül. A leggyökértelenebbek mégis azok, akiket vidék­ről csalogatott a fővárosba a család ragaszkodása, leginkább önzése. Mint például T. K-nét is, aki el­adta Kecskemét környéki szőlőjét, tanyáját, s a pénzzel együtt felköltözött a fiatalokhoz. Nem hí­vatlanul érkezett, főként nem üres kézzel. A gyere­kek jól „számítottak”, kamatos kölcsön helyett aján­dékba kapták lakásuk árának tekintélyes részét, csakhogy ráadásnak a mamát is. A néni arca szinte belesüpped, kendője fekete üregébe. Mióta felköltözött, leadott vagy tíz ki­lót, pedig azelőtt sem nyomott hatvannál többet, tetőtől-talpig felöltözve. Naphosszat kint ül a pádon. Fél hazamenni. Mint aki eltévedt, úgy bolyong a szőnyeg- padlós szobákban, hozzányúlni sem mer semmihez, mert nagy baj lenne abból ha kárt tenne valamiben. Egyre csak azt haj­togatja, hogy innét már csák a temetőbe van kiút. — A halál nekem már meg­váltás lenne — motyogja szín­telen hangon. — Miért van úgy elkeseredve? Rámnéz. Szeme szinte kifakult, tekintete üres. Nem válaszol, öt elnémítja a kérdés, a többieket megélénkíti. A padtársak mind is­merik a történetét, a maguké sem sokkal különb, így megér­tik és pártolják egymást. — Szegény asszony ez —, tá­lalják elém fontoskodva, amit ők tudnak. — Elszedték mindenét és mit kapott cserébe? Még egy rendes fekhelye sincs. A kony­hába betettek egy összecsukható vaságyat, azon alszik. Enni sem adnak neki. A menye nem vezet háztartást, nekik megvan a kosztjuk a munkahelyükön, az öregasszony meg nem érdekes. Talán abban reménykednek, hogy egy szép napon úgyis fel­fordul. Amilyen gyenge, nem sok kell hozzá. Végszóra megérkezik a min­dennek, csak jónak nem mon­dott házaspár. A vállas, jólöltö­zött férfi kissé zavarba jön, ami­kor meghallja miről van szó, az asszonyt elönti a méreg. — Panaszkodott a vénasszony? — a hangja nem ígér semmi jót. — Bezzeg azt tud. Azt hiszi ta­lán, hogy megvásárolt bennünket azzal a rongyos hetvenezer fo­rinttal? Köny őrületből vettük magunkhoz, ez a színtiszta igaz­ság. Mindegyre azt hajtogatta, mi lesz vele egyedül a tanyán? Azt sem vennék észre napokig, ha meghalna? Most meg mivel áll elő? Hogy neki mégis a ta­nyán volt jobb! Nem lehet rajta eligazodni. Ha szólunk hozzá, nem válaszol, ha nem szólunk, azért sértődik meg. Megsemmisítő pillantást vet az anyósára. Az még jobban ösz- szehúzza magát kisebb már nem is lehetne. Csend van. Mindenki elhallgat, egyetlen szó is olajat öntene a tűzre. Meg aztán ki lát­hat bele teljesen tisztán, a má­sok életébe? Ki tudja, talán T. K.-né is hibázott amikor eltép­te a saját gyökereit? A tanyá­ján mégis ő volt az úr itt csak megtűrik. Ott egyedül volt ma­gányos, itt harmadmagával. Az egyedüllét mellé a teljes kiszol­gáltatottság megalázó helyzetébe is belekényszerült. Visszaút pe­dig nincs. A szociális otthonba sem mehet, hiszen van törvé­nyes eltartója. Hányán kínlódnak még így, rajta kívül a fővárosban ? Na­gyon sokan. Bár a fővárosi ta­nács illetékes osztályán nem ve­zetnek külön kimutatást a vidék­ről felhozott öregekről, azt pon­tosan tudják, hogy a budapestiek 23 százaléka idős, elérte, vagy meghaladta a nyugdíjkorhatárt. A szociális gondozásban része­sülők száma nyolc esztendő alatt megkétszereződött, öt és fél ezer­ről tizenegyezerre nőtt. Ilyen nehéz helyzetben, hogyan tud­nának törődni még azokkal is, akik elsősorban nem a főváros­hoz hanem a családjukhoz kö­tődnek, illetve kötődnének. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy mennyi idős, falusi ember bolyong a nagyvárosban árván, gyökértelenül. Számba ugyan még nem vette őket senki, de lépten-nvomon találkozhatunk tfelük. Céltalanul járkálnak, ül­nek a padokon, kinéznek az ab­lakokon. Nem a házakat, a já­rókelőket nézik, valahol messzi jár a tekintetük. Ott, ahonnét elszakadtak. Megbarátkozni az új környezettel már nem tudnak, többségük a fiatalok Szokásait, életvitelét sem érti. összezava­rodtak. Eddig csak azt tudták, hogy ott sem volt jó, ahol hét­számra a kutya sem kaparászott az ajtón, most azzal is tisztába jöttek, hogy itt sem jó. így sem jó. Hogy akkor mégis mi lenne a megoldás? Semmiesetre sem az. hogy, a szülők adják el minde­nüket. számolják le a pénzt, az­tán majd meglátjuk. Ne az ér­dek, hanem a tisztelet, megértés, teremtsen alapot a közeledésre. Késza'karva nem használtam azt a kifejezést, hogy szeretet. Ez vagy van, vagy nincs, nem le­het kierőszakolni. Sem pénzzel, sem mással. De már csak önma­gával szemben is tartozik any- nyival az ember, hogy azt, aki felnevelte, nem hagyja teljesen magára ? Hosszú ideje figyelem a par­kokban meghúzódó, a napsütötte tereken fekete árnyékként bo­lyongó öregeket. Ki mekkora terhet cipel a vállán, nem tu­dom. Egyet bizonyosan, az öreg­ségét. A nagyvárosban még erő­sebben érzik hogy megöreged­tek. És nincs semmi támaszté­kuk. Félrehúzódnak, lassan ko­cognak, hosszú, nehézkes szüne­teket tartva a tovahömpölygő sorok szélén. Néha kegyetlenek és agresszívak. A félelem miatt. Mindentől félnek. Az üres szo­báktól. Az üres napoktól, per­cektől, az elhasználódott életü­kön átsikló, őket egyetlen vo­nással keresztülhúzó tekintetek­től, amelyek megerősítik bennük azt, amit úgyis tudnak. Meg­öregedtek. Rettegnek attól, hogy ők már nem jók semmire, nem kellenek senkinek. Pedig egyszer mindenki meg­öregszik ... V. Zs.

Next

/
Oldalképek
Tartalom