Petőfi Népe, 1977. május (32. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-13 / 111. szám

r Kismama-találkozó Megkezdődtek a pártnapok Tegnap délelőtt Terhe Dezsőnek, a megyei pártbizottság titkárának kíséretében Bajára érkezett Bara­nyai Tibor, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezető he­lyettese. A vendégeket a városi pártbizottságon Papp György első titkár fogadta, s rövid tájékozta­tást adott a város gazdaságpoliti­kai életéről. Délután a Finomposztó Vállalat zsúfolásig megtelt fonodái tanács­termében pártnapot tartott Bara­nyai Tibor, aki a nemzetközi hely­zet legfőbb kérdéseiről és azok he­lyes értelmezéséről, majd a nem­zetközi kommunista mozgalom eredményeiről és feladatairól be­szélt. Terjesztő propagandisták megbeszélése Évek óta megszokottá vált me­gyénkben, hogy időnként megbe­szélésre jönnek össze egy-egy vá­ros, járás terjesztő propagandistái, hogy számvetést készítsenek az elvégzett munkáról,, s megtárgyal- • ják a soron következő feladatokat. Tegnap a megyeszékhelyen Fekete László, az MSZMP kecskeméti vá­rosi bizottságának titkára a me­gyei pártbizottság / székházában üdvözölte azokat, akik a hírős vá­rosban a politikai és pártirodalom terjesztését rendszeresen végzik. Bevezetőjében hangsúlyozta, hogy a Központi Bizottság tavalyi ha­tározata Kecskeméten is nagy len­dületet adott az ilyen irányú tevé­kenységnek. Ezután Mészáros János, a Kos­suth Könyvkiadó megyei kiren­deltségének vezetője tartott be­számolót az elmúlt évi munkáról. Megállapította, hogy a megyeszék­helyen valamennyi pártszervezet ma már a pártmunka szerves ré­szének tekinti a politikai művek rendszeres terjesztését. Elmondta, hogy amíg Bács-Kiskun területén az utóbbi fél évtizedben megdup­lázódott a könyvforgalom, addig Kecskeméten a megvásárolt poli­tikai művek értéke a háromszoro­sára emelkedett. Ez azt jelenti, hogy ma már több mint egymil­lió forint értékű Kossuth-kiad- vány talál gazdára a párttagok és a pártonkívüliek között. Százhetven terjesztő propagan­dista szorgoskodik a politikai ki­adványok terjesztésében. Sokat segítenek ebben a munkában az üzemi lapok és a munkahelyi hír­adók, faliújságok is. A jó munkát bizonyítja, hogy Kecskeméten az •utóbbi években félszáznál több propagandista kapott valamilyen kitüntetést, vagy elismerő okleve­let, kimagasló munkájáért. Végül Fekete László városi párt­titkár átadta az elismerő okleve­leket és jutalmakat azoknak, akik a legutóbbi esztendőben kitűntek a propagandamunkában, a ter­jesztésben. A tanácskozáson a me­gyei pártbizottságot Brenyó Mi­hály, a propaganda és művelődési osztály helyettes Vezetője képvi­selte. A hagyomá­nyokhoz híven rendezte meg szerdán dél­után a GYES- en levő kisma­mák és a gyár vezetőinek ta­lálkozóját a Kecskeméti Konzervgyár szakszervezeti bizottsága. A gyermekgondo­zási segély ked­vezményeivel élő '260 kisma­ma közül — a távolabbról be­járók kivételével — mintegy százötvenen tettek eleget a bá- rátságos meghívásnak. Az I-es telep kisebédlőjében vendégül lá­tott kismamákat Hantos József, a gyár igazgatója tájékoztatta a távollétük alatt történtekről — eredményekről, fejlesztésekről s gondjaikról is. A lényegre törő információ után méltán érezték úgy a vendégek, hogy ismét köz­vetlenül együtt élnek a munka­hellyel, tudnak a fejlődésről és megismerték azokat a terveket is, amelyek megvalósulásával még erősebb, korszerűbb mun­kahely várja őket visszatérésük­kor. Otthon érezték magukat Első hely Bábolnán A Bábolnai Állami Gaz­daság a KISZ KB védnök- ségével az idén is versenyt rendezett fiatal mezőgaz­dasági szakemberek részére az általuk kibocsátott TETRA B hibridek gazda­ságos tenyésztésére, ..tech­nológiájára” vonatkozó tud­nivalókról, valamint az időszerű politikai, társadal­mi kérdések ismeretéről. NAPTAR 1977. május 13., péntek Névnap: Szerváé Napkelte: 4 óra 10 perc. Napnyugta: 19 óra 12 perc. Holdkelte: 2 óra 01 perc. Holdnyugta: 14 óra 38 perc. azért is, mert soraikban, velük együtt ültek a részlegek, üzemré­szek irányítói, tehát közvetlen vezetőik is. Mialatt az anyukák a tájékoz­tatót hallgatták, majd uzsonna mellett beszélgettek egymással s az „aktiv” szaktársa'kKál, — ki­csinyeikkel a gyár KISZ-istái s az óvónők játszottak az ifjúsági klubban. Ajándékul pedig nívós szórakoztató műsort kaptak az anyukák — fővárosi művészek fellépésével; míg a kisgyerekek egy-egy ajándéklabdával „felpa­kolva” tértek haza. (Tóth Sándor felvételei.) A nagyüzemi sertéstelepek rekonstrukciója Szakemberek értekezlete Kiskőrösön Az elmúlt két esztendőben mindinkább előtérbe került a nagyüzemi sertéstelepek rekonst­rukciója. Ugyanis a komplex te­lepek legnagyobb részét nem tud­ták gazdaságosan működtetni és az évi hízott sertés kibocsátás jó­val a tervezett alatt maradt. A rekonstrukciókhoz legjobb javas­latot és segítséget az iparszerű sertéstartó gazdaságok közös vál­lalata, az ISV adta. A korszerű­sítés egyben termelésbővítéssel is jár. Ahol az ISV technológiáját megvalósították, elérték a várt eredményeket. A megyei sertéstartó gazdasá­gokban megvalósult rekonstruk­ciót értékelték tegnap Kiskőrösön a műszaki hetek keretében meg­tartott tanácskozáson Suba Sán­dor, a Magyar Agrártudományi Egyesület megyei titkára üdvözöl­te a megjelenteket, majd Móricz László, az Agárdi Mezőgazdasá­gi Kombinát tervezője tájékoz­tatta a résztvevőket az agrokomp- lex telepek rekonstrukciójáról. Bejelentette, hogy térelemes, rács­padozatú malacnevelő épületek gyártását kezdték el, amelyeket a telepeken csak össze kell sze­relni. Azok a gazdaságok tudják alkalmazni elsősorban, ahol a technológiai módosítás miatt új épületekre is szükség van. Bon­gó Tivadar, a Bajai Mezőgazda- sági Kombinát sertéságazatának vezetője, azokról a fajtákról be­szélt, amelyek a nagyüzemekben jól tarthatók, valamint a nagy sú­lyú, úgynevezett szalámisertések tenyésztési gondjairól. A vágóhi­dak jó minőségű exportálható szalámit csak nagy súlyú, másfél mázsa körüli sertésekből képesek készíteni. Ugyanis ezek húsa fe­lél meg a szalámikészítés köve­telményeinek. A kombinát kite­nyésztett egy sertéstípust. Tartá­sa azonban gazdaságtalan a je­lenlegi felvásárlási árak miatt. Ez utóbbiak megállapításakor figyel­men kívül hagyták a szalámiké­szítés alapanyagának nagyobb költségigényét. Ferenczi Gyula, a Bácsalmási Állami Gazdaság fő­mérnöke kijelentette, hogy a ser­téstelepek korszerűsítésében a legfontosabb az állatok biológiai igényének kielégítése. Fontos te­endő a klíma-viszonyok javítása, a levegő hőmérsékletének, tiszta­ságának, páratartalmának jobb szabályozhatósága és ennek ér­dekében újabb technológiák al­kalmazása. A Kiskőrösi Állami Gazdaság­ban 1975-ben fejezték be az ag- rokomplex telepen a rekonstruk­ciót. Erről Ságodi István, a gaz­daság főállattenyésztője számolt be. Az ISV technológiájának be­vezetésével megoldották a batté­riás malacnevelést. Azóta évente több mint 19 ezer hízót bocsá­tanak ki. Az idén folytatják a korszerűsítést. Két épületben eme­letes batériákon nevelik a jövő év elejétől a malacokat. E mó­dosítás eredménye az lesz, hogy 1978-ban csaknem tízezerrel több sertést tudnak hizlalni, mint je­lenleg. Cs. I. Közlekedésről mindenkinek a Népszabadságban L Május 14-én, szombaton, a Nép- szabadság 12 oldallal nagyobb terjedelemben jelenik meg, vagy­is 24 oldalas lesz. A lap ára változatlanul 80 fillér. A párt központi lapja a tizenkét több­letoldalt a közlekedési tudniva­lóknak szenteli. Ezeken az olda­lakon a gyalogosok, a kirándulók, a kerékpárosok, motorosok és a személygépkocsi-vezetők szinte mindent megtalálnak, amit tud- niok kell. Néhány példát: a gya­logosok megismerkedhetnek azok­kal a szabályokkal, amelyek rá­juk is vonatkoznak, s ezt karika­túraszerű ábrákkal is illusztrál­ják. A kirándulók — akik nem rendelkeznek közlekedési eszköz­zel — választ kapnak arra. hogy lehet csoportos kiránduláshoz autóbuszt rendelni, milyen felté­telek mellett. A kerékpártulajdonosok azok­kal a szabályokkal ismerkedhet- hetnek meg, amelyek erre a jár­műkategóriára vonatkoznak, de tartalmazza majd az említett cikk a kerékpárokra vonatkozó felszerelési utasítást, sőt az ál­lami kerékpárjavító szervizek cí­meit is. Nyilvánvalóan érdekli a motorosokat a motorkerékpár műszaki vizsgájának szabályai, műszaki felszerelése és a legfon­tosabb közlekedési szabályismere­tek. A személygépkocsi-tulajdono­sok megtudhatják az újságból a márkaszervizek címét, és tele­fonszámát, s térképet kapnak az országúti segélyhelyekről (az Autó­klub műszaki állbmásairól). Na­gyon közérdekű, hogy honnan és hogyan lehet autómentőt kérni és az mennyiért szállítja el az el­romlott járművet. A személygép­kocsik műszaki vizsgafeltételei és lebonyolítási módja végre vszak- szerű tálalásban kerül az olva­sók elé, ezenkívül tartalmazza az írás azoknak a szervizeknek a címét, amelyek maguk vállalják a jármű műszaki vizsgáztatását. Az Ütinform szolgáltatásairól, adatairól, a benzinkutak éjszakai és ünnepnapokon való nyitva tar­tásáról, a fővárosi fizető várako­zóhelyekről térképen tájékoztat­ják az autósokat. Műszaki taná­csokat is tartalmaz majd a mel­léklet, amelyben elmondják, mit kell megnézni a személygépkocsin elindulás előtt, milyen műszaki tartozékokat kell tartani a jár­műben, hogyan lehet utánfutót beszerezni és bérelni, illetőleg hogyan növelhetjük a gépkocsi csomagterét. Utoljára hagytuk a legfonto­sabbat, azokat a közlekedésrendé­szeti szabályokat, amelyek már érvényben vannak, vagy július 1-én kerülnek bevezetésre. Az autósok a ritkábban látható, ezért könnyen elfelejthető közlekedési táblákat is feleleveníthetik, ame­lyeket neves karikaturisták il­lusztrálnak. A szombati Népsza­badság tehát a közlekedési öl min­denkihez olyan útmutatót kínál, amely nemcsak énekes, hanem hasznos is. Hatvan csapat vett részt a selejtezőkben. A kecske­méti Új Tavasz együttese — Pécsi Gábor csapatkapi­tány, Szentmártoni Tamás, Biró Éva, és Batkai László — megnyerte az Orgová- nyon tartott területi ver­senyt. A kétnapos bábolnai dön­tő során megtekintették a világhírű gazdaságot, ki­dolgozták a gyakorlati és elméleti felkészültséget fel­mérő feladatokat. Kiváló­an szerepeltek. Dr. Burgert Róbert vezérigazgatótól, a biráló bizottság döntése alapján, ők vehették ál az első helyezettnek kijáró plakettet, ólomserleget és az ötheles jugoszláviai út­ra szóló utalványt. NDK-magyar kereskedelmi tanácskozás Kecskeméten Tegnap Kecskeméten az Arany- homok-szálló tanácstermében tartották az NDK Külkereskedel­mi Kamarája magyar, illetve a Magyar Kereskedelmi Kamara NDK-tagozatának közös elnökségi ülését. Kereskedelmi kamaránk 23 or­szággal — közte valamennyi európai KGST-állammal — alakí­tott ki ilyen, úgynevezett vi­szonylati tagozatot. Ezek fő fel­adata az államközi kapcsolatok alátámasztása, a vállalati együtt­működés segítségével. Érthető így, hogy mindkét részről főként nagyvállalati vezetők tevékeny­kednek a tagozatokban. Az NDK—magyar szekció öt éve működik, a két állam keres­kedelmi, műszaki, gazdasági éle­te képviselőinek részvételével. Törekvése: segíteni, a párt, kor­mány. illetve gazdasági szinten kitűzött kétoldalú célok megva­lósulását, a többi közt a jármű­alkatrész-ellátásban. a vegyipar­ban, az élelmiszer-gazdálkodás­ban. Jó eszközt jelentenek mind­ehhez az ésszerű szakosítások. Említést érdemel. ,hogy példá­ul a vegyi külkereskedelemben a Szovjetunió után az NDK ha­zánk második legnagyobb szocia­lista partnere. Két szimpozion foglalkozott á közelmúltban azzal, hogy miként lehetne a szállítás­ban az eddiginél nagyobb mér­tékben kihasználni az NDK ten­geri kikötői kapacitását. Az elnökségi ülésen Nagy Bé­la, az MSZMP megyei bizottsá­ga gazdaságpolitikai osztályának munkatársa köszöntötte a részt­vevőket, s adott tájékoztatást Bács-Kiskun megye társadalmi és gazdasági fejlődéséről, különös tekintettel a fennálló kereskedel­mi kapcsolatokra, s az NDK-ba irányuló exportra. Majd a part­nerek között megbeszélés kezdő­dött, amelyen Farkas Mihály, a Magyar Kereskedelmi Kamara NDK-tagozatának elnöke volt a házigazda. Az NDK Külkereske­delmi Kamarája magyar tagoza­tának jelenlevő képviselőit Heinz Mainusch vezette. Ma a tárgyalások folytatódnak. A tanácskozó felek beszámolnak az előző évben végzett munká­ról és megszabják további fel­adataikat. A résztvevők a nap folyamán üzemi látogatást tesz­nek a Nagykőrösi Konzervgyár­ban, A tagozatok elnökségi ülé­se a közös akcióprogram aláírá­sával fejeződik be. J. T. AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: május 11-én a középhömérséklet 13.8 (az 50 éves át­lag 15,3). a legmagasabb hőmérséklet 20,5 Celsius-fok volt. a nap 11 6rát sü­tött. Tegnap reggel 7 órakor 14,2. 13 órakor 21,2 fokot mértek, a reggeli legalacsonyabb,_hőmérséklet 6.2 Cel- sius-í'ok volt. NÖVÉNYVÉDELMI FELHÍVÁS — Élelmiszerbolt és falatozó. Az elmúlt héten adták át a Ba­jai Mezőgazdasági Kombinát új élelmiszerboltját és falatozóját. A másfél millió forintos költséggel kialakított üzletet Bagó Bálint, a kombinát vezérigazgatója ün­nepélyes keretek között adta át Katz Sándornénak. a környék tanácstagjának. — Kétszer is ellopta ugyanazt a gépkocsit Papp Tibor 18 éves budapesti lakos, mindkétszer ido- gálás után. Először őrizetbe vet­ték, majd másnap elengedték, s ezután lopta el másodszor az autót, amit teljesen tönkrezúzott, nekiütközve egy villanyoszlopnak. Hat hónapi szabadságvesztésre és 8000 forint kártérítésre ítélték. — Szociális célokra egymillió háromszázezer forintot juttatnak az idén a Kecskeméti MEZÖG-ÉP Vállalat dolgozóinak a jóléti alap­ból. Kulturális és sportcélokra félmillió, üdülésre 300 ezer forint jut. segélyekre 260 ezer forintot, terveznek felhasználni. — Kunbaján is megalakult az edzett ifjúságért mozgalom szer­vező bizottsága, amelynek a gaz­dasági és társadalmi szervek ve­zetői is tagjai. Múlt héten volt az ünnepélyes megnyitó, amelyet az úttörők műsora és a fiatalok versenyei követtek. — Tíz hektár Kunleány szőlő­fajtát telepítettek a baji Augusz­tus 20 Termelőszövetkezetben. A fagyra és a gombakártevőkre ke­vésbé érzékeny szőlőfajta tám- rendszerét és sortávolságát úgy alakították ki. hogy az ültetvény kombájnszüretre is alkalmas le­gyen. Május 22-tő' új vasúti menetrend Az idén egy héttel korábban, május 22-én lép életbe a vasút új, 1977—78-as évi menetrendje. Az új menetrendben a főváros és a megyeszékhelyek összeköttetését több új vonatpár üzembehelyezé­sével bővítik, a nyári hétvégeken 21 vonatpár gyorsítja a közleke­dést Budapest és a Velencei-tó között, s erősítik a hétvégi ba­latoni forgalmat. Kedvező válto­zásokat tartalmaz a menetrend a nemzetközi forgalomban is. A nyári időszakban például Buda- pest-expressz névvel új vonatpár közlekedik a magyar és a szovjet főváros között, s csökken a me­netidő Budapest—Róma viszony­latban. A 150 ezer példányban készült MÁV hivatalos menetrend könyv árusítását már megkezdték a pá­lyaudvarokon és az utazási iro­dákban. (MTI) Munkakerülésért 30 napi elzárás A közveszélyes munkakerülés büntetendő cselekmény orszá­gunkban. Munkaalkalom rendkí­vül sok van| ám akadnak olyan emberek, akik a termelő munka helyett a csavargást választják. Ilyen N. Éva 17 éves kiskunha­lasi leány, aki hónapok óta sem állandó, sem ideiglenes munkát nem vállalt. Június 2-ig minden­esetre nem lesz gondja sem la­kásra, sem élelmezésre, hiszen addig büntetését tölti. Nagy András 33 éves, Kiskun­félegyháza VIII. kerület Tanya 1. szám alatti lakost a szabály­sértési hatóság harminc napi el­zárással sújtotta, mivel ez év ja­nuár elseje óta munkakerülő életmódot folytat, sehol sem dol­gozik. Ugyanígy járt Feri László 19 éves, Kiskunfélegyháza, Üj Élet utca 49. szám alatti lakos is, akit szintén harmincnapi elzárás­sal büntettek munkakerülő élet­módja miatt. A határozatok jog­erősek, a szabálysértők megkezd­ték büntetésük letöltését. G. G. — Átadták a Shankar díjai Csütörtökön az Országos Peds gógiai Intézetben átadták az in diai Shankar nemzetközi gyei mekrajz-versenyen eredményese szerepelt magyar iskolásoknak díjakat. Bács-Kiskun megyébő ezüstérmet nyert Bege Eleonór és Sáfár Ildikó; mindketten kun szentmiklósiak. (MTI) — Színjátszó és irodalmi cső portok megyei bemutatója és mi nősítése lesz vasárnap Kecske méten, a Megyei Művelődés Központ színháztermében. A ren dezvényre minden érdeklődő várnak, délelőtt 10 órától. A jelenlegi időjárás kedvező a hagy- maperonoszpóra fertőzés fellépéséhez és továbbterjedéséhez. A betegség első tünetei megjelentek. A reggeli har­matképződés és az esetleges csapadék hatására egy-két nap alatt az egész állomány megbetegedhet. Ezért indo­kolt a permetezések megkezdése, a nyolc-tíz napos gyakorisággal történő ismétlése. A hagymaperonoszpóra öl­leni védekezésre felhasználható a Zi- neb. a Dithane M—45 és az Orthocid 50 WP és a Polyram-Combi 0.2 száza­lékos töménységű permedében. Az alkalmazott növényvédősze'rekhez a tapadás elősegítése és a Hhatékony- ság fokozása érdekében nedvesltőszert (például Citovett vagy Sandovit conc.) 0.02 százalékban kell adagolni. Felhívjuk a munkavédelmi óvórend­szabályok betartására. Permetezett te­rületről három hétig a hagyma nem fogyasztható. — Fejlesztik az idén a posta szakközépiskolai hálózatot, ősztő Dabason postaforgalmi, Sopron ban pedig távközléstechnika önálló osztály indul. — Kiskunhalason vendégszere' pel ma este 7 órakor a Fáklya moziban az Állami Déryné Szín­ház. Lakatos Menyhért Füstös képek című regénye alapján ké­szített. Akik élni akarnak című színművét adják elő. — A KISZ ÓVODÁÉRT. Szóm- baton és vasárnap megkezdődik Kecskeméten a Villám István ut­cában az 5. számú ház bontása. A téglák a KISZ-esek által fel­építendő Nyílra utcai óvoda anyagául szolgálnak majd. — Koloniál-bútort az idén ll millió forint értékben készít a Budapesti Bútor- és Hangszerke­reskedelmi Vállalat megrendezé­sére a Kecskeméti Asztalosipari Szövetkezet. Az. itt gyártott nyolc különböző bútordarabból a köny­vespolcok és a kisebb méretűi szekrények a legkeresettebbek. MŰSOR: KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Május 13.. péntek este 7 óra; FURCSA PÁR Ódry-bérlet. Szabadszálláson este 7 órakor: DE KI LESZ A GYILKOS? MOZI 1977. május 13.: KECSKEMET VÁROSI: fél 4 és háromnegyed fi órakor A CHARLOT-K BEJÁRJÁK SPANYOLORSZÁGOT Színes, zenés francia filmvlgjátélű Az ifjúsági bérletek nem érvényesek! 8 órakor EGY KIS ELŐKELŐSÉG 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Az ifjúsági bérletek nem érvényesek! Színes angol filmvígjáték KECSKEMÉT ÁRPÁD: fél 4 órakor AZ OLASZOK HIHETETLEN KALANDJAI LENINGRADBAN Színes, magyarul beszélő szovjet—olasz filmvígjáték háromnegyed 6 és 8 órakor TEKETÓRIA 14 éven aluliaknak nem ajánlottl Színes magyar film Éjszakai előadás: 22 órakor! DE HOVA TŰNT A 7. SZAZAD! Színes, magyarul beszélő, francia—olasz filmvígjáték MESEMOZI: fél 4 órakor A FARKAS ÉS A KISGIDAK Színes magyar mese fi 1 m-összeállítás STŰDIÓMOZI: (Városi mozi épületében) háromnegyed 6 órakor Nagy rendezők-sorozat Filmbarátok Köre SUTTOGÁSOK, SIKOLYOK Csak 18 éven felülieknek! Színes svéd film |‘t PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgat*. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a Telefon: 12-619, 12-516 (központi): 11-709, Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHI 215—95162 jelzőszámúink Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. 6001 Kecskemét Külső-Szegedi út 8. Telefon: 13-72» Igazgató: Ablaka István Index: 25 0« ! HU ISSN 0133—235* j V-

Next

/
Oldalképek
Tartalom