Petőfi Népe, 1977. április (32. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-22 / 93. szám
1917. április 22. • PETŐFI NÉPE • S Bejutott az országos döntőbe Szőlő- és gyümölcstelepítés 15 ezer hektáron Ösztönzően hatott a szőlő-, gyümölcstermelés fejlesztésére hozott kormányhatározat Bács-Kiskunban. A több éves stagnálás után megkezdték az 1982-ig tartó szőlő-, gyümölcstelepítéseket. Ez idő alatt folyamatosan 10 ezer hektáron alalu'tanak ki újabb nagyüzemi szőlősöket, s mintegy 5 ezer hektáron kapnak helyet a gyümölcsök a Duna—Tisza közi gazdaságokban. A termőterület kijelölése, a fajták megválasztása széles körű tudományos információk, javaslatok alapján történik. Ezen túlmenően a táblák méreteit, elrendezését a közgazdasági adottságokhoz, s a gépesítési feltételekhez szabják. Az anyagi erőkhöz mért kertkultúrák beruházásának felhasználásakor a fogyasztók igénye diktálja a sorrendet. így például a megye állami gazdaságaiban, a az új gyümölcsösök kialakítását. Az Izsáki Állami Gazdaság ilyen megfontolásból telepített ez év tavaszán 30 hektár sárgabaracA tagság egyötöde jelent meg a Katona József Társaság évi közgyűlésén. A közelmúltban rendezett Bánk bán vitán bőven maradt üres szék a kis alapterületű művészklubban. A néhány hete, szervezésükben tartott előadásra sem tódultak az emberek. Kicsit borongós hangulatban hallgatták a városi tanács vb-ter- mében összegyűltek Fehér Sándor elnök megnyitóját. Utalt a félsikerekre, a kellő visszhang nélkül maradt felhívásokra, a közönyösség megnyilvánulásaira. □ □ □ Az egész évi tevékenységről kialakuló összkép szerencsére kedvezőbb, valamivel biztatóbb. Az ország legrégibb irodalmi társasága folyamatosan működött, rendszeresen a közönség elé lépett, igaz váltakozó eredménynyel. Alakulgat az egyesület sajátos arculata. A Megyei Művelődési Központ, a TIT, a Katona J8?'?efi>j^zeurn átvette M eredeti tevékenységi kör jó részét. Maradt bőségesen tennivalója a jelenleg — papíron — 103 tagú Katona József Társaságnak. Ezekkost, de a megyében másutt is fakadnak az 1980—81. évben már termést adó gyümölcsösök. Erre azért van szükség, mert a jelenlegi gyümölcsösök hozama csökken, a vártnál nagyobb mérvű a kipusztulás és pótlása sürgetővé vált. A sorrend eldöntésének most van itt az ideje, mivel a nagyarányú telepítésekhez 1978-ban fognak, s ezekben a hónapokban a nagy teljesítményű gépek hada dolgozik a kertkultúrának kijelölt területek előkészítésén. V. E. ben az években készül a drámaíró műveinek kritikai kiadása. (Dr. Orosz László sorozat- szerkesztő tájékoztatása szerint 1980-ban három kötetet adnak ki. a negyedik megjelenésének az időpontja bizonytalan. (Soha sem játszotta egyszerre ennyi színház a Bánk bánt, soha nem írtak ennyit a drámáról. A helyi párt- és tanácsi vezetőtestületek is szorgalmazzák a hagyományok feltárását, korszerű elemzését, hasznosítását. □ □ □ A dr. Orosz László alelnök által ismertetett terv alkalmasnak látszik az egyesület felpezsdítésére. A társulatban meglevő szellemi energiák hasznosítását szolgálják majd a több előadós rendezvények. Ünnepi estek helyett tartalmas összejövetelek szervezésére törekednek. November 11-től 23-ig másodszor is megrendezik a Katona József irodalmi napokat. Feltehetően ennek keretében kerül sor a .hq^aoky.icjéki/ múltját, jelenét elemző a,nkétra, Megemlékeznek Ady Endre születésének századik évfordulójáról, terveznek La- tabár Kálmán estet. Néhány nappal ezelőtt bonyolították le a fémipari szakközép- iskolák országos tanulmányi versenyének elődöntőit. A félegyházi Petőfi Sándor Gépészeti Szak- középiskolából hárman vettek részt ezen a fővárosban. Köztük volt Csordás Sándor is, a IV. C. osztály tanulója, akit sikeres szereplése után az az öröm ért, hogy hamarosan ott lehet majd a szolnoki országos döntőben. Ugyanis a budapesti erőpróbán az ötödik helyen végzett. Nagyszerű eredményét elsősorban annak köszönheti, hogy kezdettől fogva — mint tanulmányi ösztöndíjas — szorgalmasan és kitartóan tanul. Ugyanakkor arra is talál időt, hogy sportoljon, és a rábízott KISZ-munkát elvégezze. Tagja az alapszerveaet vezetőségének is. S nemcsak az elméleti, de a gyakorlati tárgyakban is kifogástalanul szerepel a közös foglalkozásokon. Többször kapott igazgatói dicséretet áldozatos, lelkes munkájáért. íme, a lelkiismeretes felkészülés és a rendszeres munka megNagy jelentőségűnek ígérkezik a Kodály-intézettel közösen tartandó decemberi tudományos ülésszak. Az Irodalomtörténeti Intézet támogatásával a megzenésített Ady-versekről, általában- a költői szöveg és a muzsika viszonyáról, Kodály Zoltán és az új időknek új dalait hirdető poéta szellemi kapcsolatairól akadémikusok, jeles művészek tartanak előadásokat. A klubrendezvények keretében összegezik a Katona Józsefre vonatkozó újabb tanulmányokat, cikkeket, megvitatják a színház és a Forrás tevékenységét, □ n □ Általában a formális elemek visszaszorításával, az ifjúság bevonásával, a tervek még átgondoltabb összeállításával dolgoznak a jövőben. Erről Som^vi György, a társulat titkára tájékoztatta a megjelenteket. Az egyesület hozzájárul — mint Molnár János pénztáros be- jelentette — Sánthg ,Cjyärgy ver- sesköjtf^ipßK,á, ki^4^i??„#8 más. kiadványokat is támogat. H. N. hozta a gyümölcsét ismét: Csordás Sándor ott lehet az ország legjobbjai között. V. M. — T. S. Folyóiratszemle A Világ és Nyelv című folyóirat, a Magyar Eszperantó Szövetség orgánuma idei második számában közli a Kalocsán élő Raffai Saroltával készített interjút, amelyben a népszerű írónő — aki egyben az ország- gyűlés alelnpke is — elmondja véleményét a világnyelvről. A beszélgetéshez az adta az alapot, hogy Raffai Számvetés című versét megjelentették eszperantó nyelven. Ä szerző elmondta, hogy számára ez a vers rendkívül kedves, ezért külön is örül annak, hogy az egyre szélesebb körben terjedő nyelven is hozzáférhetővé vált. Amint a költő megállapította, a mű hangulatát, ritmusát, rímeit hiánytalanuí visszaadta a fordítás. A folyóirat e legújabb számában a világnyelv egyik hazai úttörőjének, Baghy Gyulának az életét és munkásságát méltatja Benczik Vilmos. A nyelvész, pedagógus és író Baghy sokat tett azért, hogy az eszperantó világméretekben hódítson. Mintegy húsz országban fejtette ki szerteágazó tevékenységét a nemes cél érdekében. Népszerű nyelvtankönyveket, olvasókönyveket írt. meg novellákat, emlékezéseket és regényeket. Az életművét t'elele- Peftaő cikkét' haláíítriák tfkédík évfordulója alkalmával tették közzé. MIT TERVEZ AZ ORSZÁG LEGRÉGIBB IRODALMI EGYESÜLETE? A Katona József Társaság közgyűlése A HALADÓ EMBERISÉG az idén emlékezik meg Vlagyimir Iljics Lenin születésének 107. és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójáról. Lenin és október elválaszthatatlan egymástól. Lenin volt a szocialista forradalom teoretikusa és stratégája, a Nagy Október vezére. ö vezette a kommunista párt, a munkásosztály, Oroszország dolgozó tömegeinek harcát, amelyet a kapitalista elnyomás felszámolásáért vívtak. Kidolgozta a forradalmi helyzet és a fegyveres felkelés taktikáját. A kortársak emlékezései az élő yiagyimir Iljicset idézik elénk. Alexandra Kollontaj, az ismert forradalmár így írt: „Ha azt kérdeznék, melyik volt életem legnagyobb. legemlékezetesebb órája, habozás nélkül felelhetek: a szovjethatalom kikiáltása. Azt sem felejteni el soha, milyen volt Lenin e nagyszerű órában. Ö hirdette meg a szovjethatalom első híres dekrétumait a békéről és a földről. Lenin átható, energiával, gondolatokkal teli tekintete a jövőbe irányult. Látta azt, amit mi még nem láttunk: a meghirdetett dekrétumok megvalósulását, a jövőt, amit még ki kellett harcolnunk." LENINT ezernyi eltéphetetlen szál kötötte Pétervár, Moszkva és más proletárközpontok forradalmi mozgalmához. S bár az állami ügyek lefoglalták, mindig talált időt rá, hogy rendszeresen találkozzék munkásokkal, parasztokkal, katonákkal, tudósokkal, írókkal, művészekkel. A visszaemlékezések sok apró vonásából kirajzolódik Lenin a szenvedélyes agitátor, aki szót értett bármilyen hallgatósággal, s képes volt minden oldalról vizsgálni az adott jelenséget az élet teljes és bonyolult összefüggéseiben. Ezért tudott másoknál melyebbre hatolni a kérdések lényegébe, s tudta másokkal is meqláttatni azt, amit elfedett az idő és a távolság. Beszédei és beszámolói, amelyeket a dolgozók előtt mondott, felkeltették a munkások és a parasztok érdeklődését. kivívták egységes támogatásukat és jóváhagyásukat. A szovjet állam élén állva irányította a fiatal köztársaság gazdasági, katonai, diplomáciai stb. • életét. A politikai vezető és szer- ' vező megfeszített munkáját óriási ■' elméleti tevékenységgel kapcsolta egybe. A szocialista építés terve, amelyet kidolgozott, magáAZ ÉPÍTŐK SZÉP OTTHONA BAJÁN ban foglalta az ország iparosítását, a mezőgazdaság nagyüzemi átalakítását és a kulturális forradalmat. A győztes proletariátus legfőbb feladatának az alkotó munkát tartotta. A szocializmus építésének lenini térim a világtörténelmi jelentőségű feladat tudományos, átfogó és reális megközelítésének példája. Ezt a tervet a szovjet nép hihetetlenül nehéz körülmények között, ellenséges kapitalista környezetben valósította meg, amikor a szó legszorosabb értelmében fegyverrel a kezében védelmezte az új építkezések alapjait és a kolhozok földjein szántott első barázdákat. HATVAN ÉVVEL a forradalom győzelme után a Szovjetunió eredményei az egész emberiség előtt tanúsítják, hogy a szocializmus a történelemben egyedülálló fejlődési ütemet biztosit az élet minden területén. A Szovjetunió ma a világon az első helyet foglalja el az öntöttvas, az acél, a kőolaj, a vas, a mangán- és a krómérc, a szén, a koksz, a cement, a gyapot, a len, a műtrágyák és egy sor más cikk termelésében, sikeresen megvalósul Lenin elképzelése a villamosított Oroszországról, a Szovjetunió ma évente több mint 1 billió kilowattóra energiát termel, s ezzel is világelső. A falu arculatát is mélyreható változások formálták át. Napjaink október győzelmének, a megvalósult szocializmus tapasztalatainak világtörténelmi jelentősége abban rejlik, hogy példát mutat a világnak a dolgozó tömegek érdekeit képviselő legigazságosabb társadalom megteremtésére. A szocialista életforma vonzereje évről évre növekszik, s a földön mind több ember figyelmét magára vonja. EZ A NAGY OKTOBER, a Szovjetunió eredményeinek, s a szocialista közösség országainak erőt adó példája. A gazdasági-politikai, a szellemi élet szocialista szervezése megmutatta, hogy csak a szocializmus nyitja meg az utat korunk legfontosabb és legégetőbb általános emberi problémáinak megoldásához. A kommunisták évről évre megemlékeznek Lenin születésnapjáról. Lenintől tanulják korunk bonyolult problémáinak megértését, a kommunista építés grandiózus feladatainak alkotó, megoldását, a tömegek nevelését. (KS) Ki a merev falak közül! Baja városnak immár megszokott „színfoltja” a Bács megyei Állami Építőipari Vállalat új — több mint egy esztendeje működő munkás- szállója a dr. Aiföldy József utca 2—4. sz. alatt. A négyszintes épület földszintjén és első emeletén a bajai építésvezetőségek, gazdasági egységek irodái helyezkedIsmét úton vannak a világhírű kalocsai pingálóasszonyok. Az idei turnéjukat Belgiumban, Franciaországban kezdték, s néhány nap múlva Vén Lajosné és Greksa Borbála Varsóba utazik, ahol egy magyar élterem kalocsai szobáját pingálják. Molnár Gáborné pedig Firenzébe kapott meghívást, a magyar nép- művészeti termék egyik megrendelőjétől. Az „íróasszonyok” — akik egymást váltva járják a világot — húsz éve hirdetői a Duna-menti táj népművészetének, amely újra virágkorát éli. A kalocsai hímzések 16 tőkés országba jutnak el, de itthon is kelendőek. Nem nek- el, míg a második emelettől fölfelé a 200 személyes szálló _ szobái foglalnak helyet. A főépület mögött látható szárnyban kapott helyet a 300 adagos, igen korszerű konyha, illetve 160 személyes éttérem. A földszintjén kultúrhelylségek találhatók. győzi a megrendelést az 1400 hímzőasszonyt foglalkoztató nép- művészeti háziipari szövetkezet kielégíteni. Ez annak tulajdonítható, hogy nemcsak őrzik a táj motívumkincsét, hanem állandóan gondoskodnak megújhodásáról. Az íróasszonyok kimeríthetetlen fantáziájára jellemző az állandóan változó, népi ihletésű virágok megjelenítése. Az idén jeles 'évhez érkeztek, megalakulásának 25 éves jubileumát ünnepli az ősszel a Kalocsai Népművészeti Háziipari Szövetkezet, s ebből az alkalomból krónikát írnak az elmúlt negyedszázad jelentősebb eseményeiről. mlékeznek Kádár elvtárs átlelkesült arckifejezésére, gesztusaira, kézmozdulataira, — amikor a szocialista brigádvezetők V. országos tanácskozásán a mozgalom „keletkezéről” beszélt? Szívét-lelkét beleadta, hogy mindenki előtt érzékletessé tegye: a szocialista brigádmozgalmat nem „föntről”, nem a párt, az állam vezető testületéi kezdeményezték, hanem maguk a dolgozó tömegek.' Persze, hasonlóképpen örülni kell annak, hogy „fönt” felismerték a kezdeményezés kiemelkedő jelentőségét, s felkarolták, támogatták azt. „Ma már joggal állíthatjuk, hogy ennek nyomán tömegmozgalommá, sőt népmozgalommá vált” — állapította meg a párt első titkára. Mire is vállalkoztak már az induláskor a szocialista brigádmozgalom résztvevői?: „... hogy a hivatásukból fakadó munkájuk példás és kiváló elvégzésén túlmenően önkéntesen társadalmi feladatokat is megoldanak, és művelik önmagukat". A magyar nép szocialista vívmányainak gyarapodása a történelmi bizonyíték, hogy akik kezdeményeztek még nem is egészen húsz esztendeje, és az azóta hozzájuk csatlakozók becsülettel teljesítették — és állják ma is —, amire a szavukat adták. „Munkájuk példás és kiváló elvégzésén túlmenően...” s ami a célkitűzésekből ezután következik — napjainkra gazdagabb, összetettebb tartalmat nyert. Tiszteletet, elismerést egyaránt kivívott példák, tettek serege tanúsítja előttünk, hogy a szocialista brigádok a közvetlen mán, a közvetlen tervteljesítésen túl is csakugyan szocialista, a termelés mellett hasonlóan fontos feladatokat is elvégeztek. Természetesen — a szocialista brigád- tagok. kétkeziek s szellemi energiájukkal alkotók számára különösebb deklarációk nélkül is kézenfekvő volt, hogy az üzem, a vállalat s az ország szempontjából legfontosabb a termelés, a terv teljesítése. Azt is tudták, érezték azonban, hogy ha csak ezt „célozta” volna meg egymagában a mozgalom, - a s .-.er anyagiakból ...cn biztosítható lett volna. De abban, hogy szocialista, sokkal több van, mint pénz. adok-kapok. Beletartozik a tanulni, élni szocialista értelmezése is. Ez utóbbiba például egymás formálása, segítése Hiszen igaz, hogy a termelőfolyamat is rászorít mindenkit a másikkal, másokkal való törődésre. De ebben a körben ez csupán és tényleg „rászorítás”. Kénytelen vagyok úgy dolgozni, hogy az utánam következők ne dobják visz- sza, ami a kezemből hozzájuk került továbbmunkálásra... A szocialista brigádtag már efölött van egy „emelettel”. Azért alakított a többivel közösséget, mert vágyott erre, akarta s meg is teremtette. Mivel így jobb élni: tartozni egy szorosabb, ugyanakkor önkéntes kötelékhez. Ahol a termelő \ munkán túl egymást is alakítják. S ha olyan volt köztük, aki gyakran szeretett a pohár fenekére nézni, a kollektíva erkölcsi erejével leszoktatták. A másikat a felületességről. A harmadikat hozzásegítették, hogy rendezze zilált családi viszonyait. A negyediket addig igazítgatták, amíg önbizalmat nem öntöttek belé, hogy hiszen nem is olyan ügyetlen ő. De ki ne tudna ilyen példákat! százszámra sorolni. „No hiszen, szép kis szocialista brigád, ahol ilyen embereket is megtűrnek!” —• hangozhatott el nemegyszer szájbiggyesztés kíséretében afféle purifikátor — erénycsősz — lelkületű kívülállóktól. Akkor sem volt igazuk, ha esetleg még kirívóbb gyarlósággal sújtott szocialista brigádtagról tudtak, hallottak. S azt is le kell szögezni, hogy nem minden szocialista brigád „összetételét” árnyékolták ilyen foltok. Sőt. ‘Nagy többségükben már nem kellett megküzdeni szélsőséges emberi hibákkal. Ahol mégis kiütköztek ilyenek, működni kezdett a közösségi erkölcsi erő, hogy megszüntessék azokat, megszabadítsák társukat rossz jellemvonásuktól. Ez a törekvésük: szociálist'’ '"ér1 .heteúenség. ere- jáij- kitartás, türelem éppúgy kellett hozzá, mint szigor. De az igazi szocialista brigád erre sosem sajnálta a fáradságot. Mint ahogy akadták azért olyan brigádok is, amelyek — úgymond — nem teketóriáztak. Selejtet csinálsz nyakra-főre? Ittasan jöttél be? Szedheted a sátorfádat, nincs helyed közöttünk!. . . Ez volt a köny- nyebbik megoldás, és joguk is volt hozzá. Ám a szocialista brigádok zömében úgy gondolkodtak: „Az lenne a legegyszerűbb, ha csupa kiváló, kifogástalan embert fogadnánk csak be a brigádba, akikkel semmi baj nem volna. Nekünk olyanokból kell szocialista embert nevelnünk, amilyenek vagyunk. Ez a mi dolgunk.” — S egy egész ország a tanú rá, hány — a mozgalomba bekapcsolódó brigádból lett — önmaguk nevelése révén — szocialista. Ez az önmaguk, egymás „csiszolása” a dolog természeténél fogva sem történhetett úgy, hogy pontokkal, „egységekre” átszámítható mércékkel úgy lett volna lemérhető, mint a termelési teljesítmény. Minél jobban terjedt a mozgalom, a versenyt értékelő szakszervezeti szervek, felelősök annál inkább arra figyeltek a szocialista brigádok közötti vetélkedésben, ami megfogható, pontozható. Vagy ha nem tonnákról, termelési értékekről, határidőkről volt szó, hanem mondjuk olyanról, mint művelődés, — igyekeztek számokkal kifejezhető minősítő formákat találni. Tehát, hogy „hányszor” voltak moziban, „hány” könyvet vettek ki a könyvtárból, „hány” író—művész—közéleti ember és munkás-találkozón való részvételt „dokumentál” a szocialista brigádnapló, amelybe meleg elismerő szavakat rögtönzött az író, a művész, a közéleti ember. Aláírásával is hitelesítve a brigád részvételét. Holott — elég sűrűn előfordult már, hogy csak megfelelő számú mozi-, színház- j: w-1 ragasztottak a .naplóba, s Uv ivasó iák. 'óra „ügyeletes” brigádtagok mentek el, hónuk alatt a naplóval. De a brigádokban van elég erő ahhoz is, hogy a bürokratikus beütések ellen egyre sikeresebben fellépjenek, kiiktassák azokat a mozgalom térhódításából. Erre megintcsak a fifika nélkül is tárgyilagosan megmérhető termelési, tervteljesítési sikerek adják évről évre a bizonyítékot. Mert hogy azok emelkednek, mégiscsak abból is következnek, hogy egyre szocialistább módon élő, tanuló, művelődő emberek valósítják meg azokat. Nem mindegy azonban, hogy meddig és mennyi sablonos, formális vonás ellen kell hadakoz- niok a szocialista brigádoknak. Hiszen a mindent mindenáron csak pontozó versenyértékelési mód például a végén nemcsak fásultságba fullasztja á dolgozók nemes törekvéseit, mert éppen a szocialista módon élni jelszó szférájában sok olyan „láthatatlan” tevékenység van — egymás kevésbé előnyös tulajdonságainak megváltoztatása —, amit nem lehet pontozni. Holott adott esetben, éppen egy brigádtag jó útra térését tartotta legértékesebb tettének a közösség. S ha ennek: elismerése elmarad a verseny- eredmények számbavételénél, legközelebb azon fogja törni fejét a brigád, mit állítson már be vállalásai közé, amire mégis pontokat adnak ... Így születnek aztán formális felajánlások. Hasonló okok játszanak közre azonban a hármas jelszó többi „tagja" formális felajánlásainak görcsös kitalálása esetén. A formális vállalásoktól, értékelésektől, a szocialista címek felszínes odaítélésétől óvott Gáspár Sándor is, a SZOT főtitkára, amikor hangsúlyozta a szocialista brigádvezetők V. országos tanácskozásán: „Egy élő, eleven tömegmozgalomnak a lelke mindig a kezdeményezés, a lelkesedés, a célok megvalósításáért való önkéntes cselekvés. Ezt nem szabad a szabályok tömegével, teljesíthetetlen követelményekkel merev falak közé szorítani ... ” HÚSZ ÉVE JÁRJÁK A VILÁGOT r- \ Utón a kalocsai pingálóasszonyok i Lenin és október