Petőfi Népe, 1977. március (32. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-05 / 54. szám
Kiosztották a helytörténeti és néprajzi pályázat díjait Hét évvel ezelőtt hirdette meg első alkalommal a megyei tanács a helytörténeti pályázatot. A Bács-Kiskunban élő kutatók részéről azóta egyre növekszik az érdeklődés; eddig összesen csaknem kétszáz pályamunka készült el eredeti kutatások, eddig ismeretlen forrásanyagok felhasználásával. A kecskeméti levéltár őrzi a beküldött tanulmányokat, amelyek igazi értéket jelenthetnek a mai és későbbi kutatóknak, a történészeknek. Tegnap a megyei tanács székházában értékellek a tavalyi pályázat eredményeit. Holló Lászlóra emlékeznek Félegyházán Ünnepségsorozat keretében Holló László festőművészre emlékeznek vasárnap Kiskunfélegyházán. A nemrégiben elhunyt alkotó születésének kilencvenedik évfordulóján délelőtt tizenegy órakor emléktáblát avatnak a Mártonffy Ernő utca 4. szám alatti ház falán. A város nagy fia ezen a helyen született 1877. március 6-án. A nevezetes évforduló napján a művész képeiből rendezett állandó jellegű kiállításon tárlatvezetést tartanak a Kiskun Múzeumban; a városi könyvtárban pedig megnyitják a Holló-életművet bemutató dokumentációs kiállítást. Az ünnepségre meghívták a festőművész Debrecenben élő özvegyét, valamint a Déry Múzeum és a Magyar Képzőművész Szövetség képviselőit. Szabó Csaba, a Bács-Kiskun megyei Tanács művelődésügyi osztályának főmunkatársa ismertette a szakemberekből álló bíráló bizottság véleményét. Elmondta, hogy a kutatók részéről megnyilvánuló érdeklődés és a színvonal a várakozásoknak megfelelt. Különösen jó vélemény alakult ki a művelődéstörténeti tárgyú tanulmányokról. Ezeknek egy része a Magyart Tudományos Akadémia illetékeseinek írásba fektetett értékelése szerint is meg. üti az országos mértéket. Ezután Bodor Jenő, a megyei tanács művelődésügyi osztályvezetője átadta a díjakat azoknak, akik a legjobb eredményt mutatták fel a pályázaton. A helytörténeti tanulmányok kategóriájában első helyezést ért el Bálintné Mikes Katalin (Kecskemét) a „Kecskemét város Tanácsa a XVII—XIX. században” című pályaművével. Második lett dr. Zorn Antal (Baja), „A népoktatás története a kalocsai érsekség területén” című munkájával. A harmadik díjat a Kőhegyi Mihály—Gergely Ferenc szerzőpárnak ítélték oda. Közösen írt tanulmányuk címe: „Az alsófokú népoktatás Baján 1944—1948. között”. A krónikaírás kategóriájában Fekete János (Kiskunfélegyháza) érdéA felnőtt diákok szalagavatója A meghívott vendégekkel, a hozzátartozókkal és a pedagógusokkal együtt örültek tegnap este a megyeszékhely SZMT Művelődési Házában azok a kecskeméti dolgozók — többségük huszonéves fiatal —, akik a remélhetően sikeres vizsgák után néhány hét múlva kézhez kapják a nagyon várt érettségi bizonyítványt. A felnőtt tanulók bizalmi tanácsi az iskola igazgatóságával közösen készítette elő a kulturális műsorral egybekötött szalagavató ünnepséget, amelyen közreműködött többek között az eseménynek helyet adó intézmény énekkara is. Dr. Búzás János, a Kecskeméti Dolgozók önálló Általános Iskolája és Gimnáziuma igazgatója elmondta, hogy ez alkalommal először kerül sor szalagavatóra és az azt követő érettségire a hároméves szakközépiskola keretében, amióta lehetővé tették a szakmunkásoknak az érettségi bizonyítvány rövidebb idő alatt való megszerzését. Az idén érettségiző kétszázharminc felnőtt diák csaknem száz munkahelyen dolgozik. Kilencmillió forint értékű termék a háztáji kertekből A segítségből partneri viszony alakult ki a Hosszúhegyi Állami Gazdaság és a környező községek háztáji gazdaságai között. A sü- kösdi központtal működő állami gazdaság tavaly több mint 1,5 millió forint értékű zöldséget, gyümölcsöt és húst vett ót, gyakran 10—15 kilogrammos tételben, a kiskertekben megtermelt feleslegből. Az árut saját teherautójával szállította a környező városokba, illetve Budapest standjaira. Az így kialakult kereskedelmi kapcsolat létjogosultságot nyert a közeli falvakban — Sükösdön, Érsekcsanádon, Dusnokon és Faj- szon —, s az Idén már szerződéses alapon garantálják a kisáru- termelők áruinak piacát. Eddig összesen 9 millió forint értékű zöldség, gyümölcs és hús értékesítésére kötöttek megállapodást az állami gazdasággal. Sertésből például háromezret adnak át a nagyüzemnek, amit az feldolgozva továbbít az üzletekbe. Ez a példa bizonyítja, hogy a háztáji és a kisegítő gazdaságok termelésének elsősorban a piacbiztonság az ösztönzője, s sok milliós értékű friss termék jut el így a fogyasztókhoz. Csárda, népi bútorokkal Kunszentmiklós határában, a Kiskunsági Nemzeti Park területén helyreállítják a legendás „Nyakvágó” csárdát. Helyreállításában a Kiskunsági Nemzeti Park, a Kunszentmiklósi nagyközségi Tanács és az Állampusztai Cclgazdaság vesz részt. Az 1800- as évek legelején épült csárdát korhű népi bútorokkal berendezve a nyáron nyitják meg, s idegen- forgalmi, helytörténeti célok szolgálatába állítják. • Valamirevaló csárdához kemence is tartozik, — amit ezután fognak tapasztani és kiégetni — magyarázza Szabadi László, az állampusztai gazdaság kőművese. melte ki a második díjat, a félegyházi belterület földrajzi neveit feldolgozó dolgozatával (az első díjat nem adták ki), s a harmadikat Huley Alfréd (Kiskőrös), a bócsai földrajzi nevek összegyűjtéséért és feldolgozásáért kapta meg. A fentieken kívül pénzjutalomban részesült: Dr. Papp Géza (Kiskunfélegyháza); Dedinsz- ky Gyula (Békéscsaba); Felvidéki István (Baja); Pastyik István (Du- napataj) és Boor Norbert (Kiskunhalas). Ugyancsak tegnap került sor az országos néprajzi és nyelvjárási gyűjtőpályázat megyei nyerteseinek díjazására is. Ebben a kategóriában Naszály Sándor Dunavecse) lett az első, és dr. Nagy Endre (Fájsz) a második. Értékes pályamunkájáért pénzjutalmat kapott Baloghné Milankov Anna (Budapest), Szappanos Jolán (Bugac) és Harmath Lajosné (Hajós). A díjazott gyűjtőket és kutatókat a Hazafias Népfront megyei elnöksége nevében Farkas József titkár köszöntötte. Hangsúlyozta, hogy az egyre örvendetesebben kibontakozó és gazdagodó honismereti mozgalomban nagy szerep vár ezentúl is a helytörténetírás szakembereire és a néprajzi kutatókra. V. M. CIKKÜNK NYOMÁN Vúluc7nl a MEZŐTERMÉK igazgatója A Petőfi Népe 1977. február 24-én tájékoztatást adott olvasóinak a Kecskeméti Járásbíróságon Bánszky Gyula és társai bűnügyében hozott ítéletről. Az újságban valótlan tény közlése történt akkor, amikor a cikk valamennyi vádlottat a MEZÖTER- MÉK Vállalat dolgozójaként tüntette fel. Bánszky Gyula elsőrendű vádlott, nem a MEZŐTERMÉK dolgozója, hanem a ladánybenei felvásárló telep vezetője, a lajos- mizsei ÁFÉSZ alkalmazottja volt, ez a bírósági ügyiratokban is így szerepelt. Kacsándi Elek harmadrendű vádlott a Munkaügyi Bíróság 1976. március 30-án hozott ítélete alapján az UNIVER Szövetkezethez került visszahelyezésre, a munkát ott azonban már nem tudta felvenni, mert a szóban forgó büntető eljárás miatt korábban előzetes letartóztatásba helyezték. A bűncselekmény elkövetése idején vállalatunk alkalmazásában állt. Laczkó Tibor igazgató A szerkesztőség megjegyzése: Készséggel adtunk helyt a helyreigazító levélnek, amelyből kiderül, hogy a MEZOTERMÉK-nél elkövetett társadalmi tulajdon elleni bűncselekmény egyik vádlottja és elítéltje nem a vállalat dolgozója volt. Szívesen leközöltük volna azonban a vállalat vezetőségének olyan irányú állásfoglalását is, amely az ügy erkölcsi tanulságait levonva azt közli a megye lakosságával, hogy miként szigorították meg az ellenőrzést a korábbi esetek elkerülése végett. ADY ÉS KORA Rádiós vetélkedő előtt Felkészült a kecskeméti csapat A nádtető már csaknem teljesen elkészült. (Méhes! Éva felvételei.) Második elődöntőjéhez érkezik a Kulturális Minisztérium, a Szakszervezetek Országos Tanácsa és a Magyar Rádió műveltségi versenye Ady Endréről. Az „Akarom: tisztán lássatok” című sorozat igen jól kezdődött egy hónapja, ami színvonalas folytatásra kötelez. Szerdám este a Fővárosi Művelődési Ház szocialista brigádvezetők klubja és a kecskeméti Katona József Társaság csapata vetélkedőjét közvetíti a Kossuth Rádió élő adásban. A fölkészülésből ítélve további érdekes adalékokat várhatunk ahhoz, hogy valóban tisztán álljon előttünk a zseniális költő alakja a század első két évtizedének forrongó társadalmi és szellemi harcaiban. A kecskeméti csapat tagjai két hónapja búvárkodnak elmélyülten a bőséges szakirodalomban. Az irányítást Heltai Nándor, lapunk főmunkatársa vállalta. Vele együtt ad számot tudásáról a mikrofon előtt Ittzésné Kövendi Katalin zenetanár, Könyves Piroska, az OTP megyei igazgatósága és Mészáros Agnes, a Katona József Múzeum dolgozója, dr. SzappaPiaci jelentés Tavaszodik a kecskeméti piacon is — ezt a megállapítást tehették tegnap a vevők. Az e heti újdonság a karalábé volt, hiszen zöldhagymát már az elmúlt héten is kínáltak. A baromfipiacon csaknem 26 ezer tojást árusítottak,. a jérceto- jás darabjáért 80 fillért, a tyúktojásért 90 fillért, 1,10—1,30 forintot kértek az árusok. Az élőcsirke párja 65—70 és 95 forintba került. Az élőtyúk párja 110, 150 és 180 forint volt. Almából 35 mázsa volt a kínálat, és 4—6—8 forintba került belőle egy kiló. A savanyúkáposzta kilója 10 és 12 forint volt. A zöldségpiacon 16 mázsányi burgonyát kínáltak, kilónként 5—0 és 7 forintért. 5—6 és 8 forintba került a sárgarépa kilója és 10—12—14 forintba a petrezselyemé. Elegendő volt a vöröshagyma — kilóját 8, illetve 10 forintért kínálták. A csaknem 2 ezer(l) csomó zöldhagyma kapós volt — 1,50 és 2 forintba került csomója. Volt még fokhagyma is, 60 és 70 forintba került kilója. Az elmúlt héthez képest féláron kínálják a sóskát, kilónként 30, illetve 40 forintért. A spenót kilójáért 10, 12 és 14 forintot kértek az árusok. Gombát a Helvéciái Állami Gazdaság pavilonjában kínáltak, 46 forintért. Csaknem ezer darab hegyes zöldpaprika kelt el tegnap, darabonként 3—4 és 5,50 forintért. A hónaposretek csomója 5, és 8 forintba került. Csomóra kínálták a korai karalábét, 7 és 8 forintért. A zöldsalátának 4 forint volt az ára. nos Mária szakorvos, valamint Vándorfi László színművész. Iro- dalomszeretetüket és képességeiket már korábban bizonyították valamennyien országos és nemzetközi pályázatokon, műveltségi versenyeken való eredményes részvételükkel. A csapat tagjaként segítette a felkészülést Horváth Agnes, a Kodály-intézet tanulmányi csoportvezetője, Hideg Antal költő pedig a verstannal való foglalkozást kapta feladatul. Az elmúlt két hónapban sok érdekes — köztük helyi vonatkozásra — dokumentumra derült fény. Felvették a kapcsolatot Ná- dasdy Kálmán Kossuth-díjas kiváló művésszel is, aki izgalmas adatokkal egészítette ki például az Ady és Kodály, Ady és a zene kapcsolatára vonatkozó ismereteket. Orosz László kecskeméti irodalomtörténésszel ugyancsak konzultáltak a csapat tagjai. A továbbjutás természetesen nem biztos, ez pillanatnyi tényezőkön is múlik. Del hogy lelkiismeretesen felkészültek az Ady- vetélkedő kecskeméti résztvevői, az nem kétséges. Szurkolunk értük. —halász— naptar 1977. március 5., szombat Névnap: Adorján Napkelte: 6 óra 18 perc. Napnyugta: 17 óra 34 perc. Holdkelte: 17 óra 37 perc. Holdnyugta: 5 óra 47 perc. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: fokozatosan felszakadozó felhőzet, majd felhőátvonulások, már kevesebb helyen esővel, záporesővel, egy-két helyen zivatarral. Élénk, nyugati, délnyugati, majd megerősödő és északnyugatira forduló szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3—8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9—14 fok között. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium Jelenti: március 3-án a középhőmérséklet 4,2 (az 50 éves átlag 3,3), a legmagasabb hőmérséklet 7,0 Celslus-fok volt, napsütés nem volt, 1,9 mm csapadék hullott. Tegnap reggel 7 órakor 7,8, 23 órakor 9,2 fokot mértek, a reggeli legalacsonyabb hőmérséklet 7,0 Celslus-fok volt. A Kecskeméti Katona József Színház műsora Március 5., szombat este 7 óra: A REJTEKHELY Jókai-bérlet. Cegléd, este fél 8 óra: GÓL BABA MOZIMŰSOR 1977. március 5.: KECSKEMET VÁROSI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor VIGYÁZAT, VADNYUGAT! 50 százalékkal felemelt helyárú! Az Ifjúsági bérletek nem érvényesek! Színes, olasz—francia westernfilm Éjszakai előadás: 22 órakori Filmbarátok Köre SUTTOGÁSOK, SIKOLYOK Csak 18 éven felülieknek! Színes svéd film KECSKEMÉT ÁRPÁD: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor EDITH PIAF Csak 16 éven felülieknek! Az ifjúsági bérletek nem érvényesek! Színes, zenés francia film MESEMOZI: fél 4 és háromnegyed 6 órakor TÖBB MESE EGY SORBAN Színes, magyar rajzfilm-összeállítás STÜDIÖMOZI: (Városi Mozi épületében) 8 órakor Egészségügyi felvilágosító sorozat AMIÉRT A Nö MINDENT ELKÖVET Klsfilm-összeállítás — Kiskunfélegyházán is holnap, március 6-án tartják az időközi tanácstagi választásokat, a 47. és 65. számú kerületben. A Félegyházi Közlönyben megjelent :t£yes dátumért olvasóink elnézését, kérjük..,. Súlyos fegyveres bűncselekmény Pénteken 14 óra körül Budapesten a VIII. kerület Hungária körút 10/a. szám alatti OTP-kiren- deltségben ismeretlen személy, vagy személyek lőfegyverrel pénzszerzés céljából agyonlőtték Bukta Józsefné 50 éves kirendeltségvezetőt és Pátrovits Sán- dorné 50 éves pénztáros, budapesti lakosokat. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a tettes, vagy tettesek kézrekerítésére széles körű nyomozást indított. Kérik a lakosságot, hogy akik az adott időben és helyen gyanús személyt, vagy személyeket láttak, vagy gyanús körülményeket észleltek, jelentsék a Budapesti Rendőr-főkapitányság 07-es telefonszámán, vagy bármely rendőri szervnek, illetve rendőrnek. (MTI) Szabálysértésért 3800 forint pénzbüntetés Geri Imre, Géderlak, Kinizsi utca 35. szám alatti lakos ittasan ült fel motorkerékpárjára, egy óra múlva egy újabb féldecivel tetézte a benne levő alkoholkoncentrációt. A rendőr azért igazoltatta, mert utasa nem viselt bukósisakot, ám a vezetőről áradó alkohol-„illat” arra késztette a rendőrt, hogy alkoholszondát alkalmazzon. A szonda barna színűre változott. A szabálysértési hatóság Geri Imrét 3000 forint pénzbírsággal és vezetői engedélyének 8 hónapra történő megvonásával büntette. Az ittas járművezetők mellett egyre nagyobb' gondot okoznak a vezetői engedély nélkül közlekedők. István Balázs, Soltvadkert, Alsócsábor 19/b. szám alatti lakost ugyancsak a rendőr igazoltatta a község belterületén. Vezetői engedélyét nem tudta felmutatni, ugyanis gépjárművezetésből vizsgát sem tett. A büntetése 2100 forint. Vidéki Dezső, Jászszentlászló, Pécsi utca 22. szám alatti lakos ellen már folyt eljárás, mégpedig ittas vezetés miatt. Ez azonban csak azután derült ki, amikor a rendőr Jászszentlászló belterületén igazoltatta. A személygépkocsi-vezető nem tudta felmutatni engedélyét, mert ilyennel nem rendelkezik. A büntetés 3800 forint. G. G. Á rendőrség felhívása 1976. októberében Kecskeméten, a távolsági autóbuszállomáson egy nő kézitáskájából ismeretlen tettes pénztárcával együtt 120 forintot ellopott. Január 31-én délelőtt a kecskeméti Centrum Áruházban egy vásárló kézitáskájából 300—400 forintot loptak el; ugyanezen a napon délelőtt a kecskeméti Szivárvány Áruházban egy vevő kézitáskájából pénztárcájával együtt 120 forintot; ez év január végén a kecskeméti piaci ABC-áruház zöldségreszortján egy kézitáskából, barna pénztárcával együtt 700 forintot, valamint február elején délelőtt a kecskeméti Alföld Áruház konfekció osztályán egy vásárló kézitáskájából fekete pénztárcáját, 200 forinttal ellopták. A Kecskeméti Városi és Járási Rendőrkapitányság kéri a károsultakat, hogy sürgősen jelentkezzenek a Kossuth tér 3. I. em. 127. sz. szobában a feljelentés megtétele céljából. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Jász- árokszálláson megtartott 9. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 24, 30, 51, 60, 71 KIÁLLÍTÁS A Vasas Szakszervezet fennállásának 100. évfordulója alkalmából pénteken a Budavári Palota Munkásmozgalmi Múzeumában kiállítás nyílt „Százéves a Vasas Szakszervezet” címmel. Az egy hónapig nyitva tartó kiállításon eredeti dokumentumok, kupák, serlegek, jubileumi érmék, jelvények, tagsági igazolványok láthatók, fényképek az elmúlt száz év történetéről. (MTI) — KMETTY JÁNOS festőművész' 70 alkotását mutatja be a megyei művelődési központ. A kiállítást dr. Németh Lajos művészettörténész nyitja meg ma 17 órakor. Közreműködik Major Tamás színművész. Az ünnepélyes eseményre várják a mester özvegyét is. Ezt követően Major Tamás önálló előadói estje kezdődik a színházteremben. KOCSIATVÉTELI sorszámok MÁRCIUS 4-EN Trabant L. 10282 Trabant Special 11B98 Trabant Combi 1593 Trabant Hycomat 5279 Wartburg 353 L. 3840 Wartburg 353 L. tolótetős 1112 Wartburg 363 de Luxe 4303 Wartburg 353 de Luxe tolótetős 1122 Wartburg Tourist 1073 Lada 1200 83748 Lada 1200 Debrecen 37437 Lada 1300 5577 Lada 1300 Debrecen 2653 Lada 1500 7963 Lada 1200 Kombi 9584 Skoda S—100 81900 Skoda S—100 L. - 8933 Skoda S—110 L. 5793 Polski Fiat 125p (1500) 11790 Polski Fiat 126p (600) 2363 Zaporozsec 24676 Dácia 8617 Moszkvics 283 — Baján, a József Attila Művelődési Központban vasárnap délelőtt 11 órakor Zombor és Baja testvérvárosok együttműködése keretében Zsilli Gizella zom- bori naiv festő kiállítását nyitja meg Tóth-Pál Zoltán, az Ady Endre könyvtár igazgatója. A nemzetközi nőnap tiszteletére rendezett tárlatot március 16-ig lehet megnézni. — Selyem Zsigmond ország- gyűlési képviselő is jelen volt azon a KRESZ-vetélkedőn, amelyet csütörtökön rendezett Kun- szentmiklóson a két termelőszövetkezet dolgozóinak a járási Közlekedésbiztonsági Tanács. A legjobb eredményt Szappanos László, Losonczi Imre és Csabai János érte el. PETŐFI NEPE A Magyar Szoclallata Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgat* Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a Telefon: 12-61«, 12-B19 (központi): 11-709, Telexszám: 28 218 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHI 215—95162 Jeizőszámlár» Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. 8001 Kecskemét Külső-Szegedi dt 3. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka Istváa index: 25 031 HU ISSN 0133—MIK >,