Petőfi Népe, 1977. március (32. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-29 / 74. szám
PETŐFI NÉPE Magyar-NDK barátsági nap A Hazafias Népfront megyei, kiskunhalasi és jánoshalmi bizottságai tegnap a magyar—NDK barátsági napot rendeztek. Ebből az alkalomból délelőtt Qieter Henze, az NDK Kulturális és Tájékoztatási Központ igazgatója Kiskunhalasra látogatott. A város párt- és tanácsi vezetői, gazdasági, társadalmi, kulturális kérdésekről tájékoztatták a vendéget. Délután 3 órakor a könyvtárban magyar—NDK barátsági gyűlésre került sor, melyen Dieter Henze igazgató felszólalt. Ezt követően a drezdai szimfonikus zenekar Beethoven-emlékhang- versenyt rendezett. Tegnap délután 5 órai kezdettel a jánoshalmi művelődési házban is magyar—NDK barátsági gyűlést tartottak. A rendezvény keretében az NDK életét bemutató dokumentumkiállítás nyílt a művelődési ház csarnokában. Hétezer dolgozó képviseletében Március 26-án Budafokon tartotta a LAMPART Zománcipari Művek a vállalati szakszervezeti bizalmiak küldöttértekezletét. Első alkalommal rendezték meg ebben a formában a szakszervezeti irányító testület számvetését. A közel hétezer szervezett dolgozó képviseletében nyolcvanöt bizalmi kapott meghívást a tanácskozásra. A vállalati szakszervezeti tanács nevében Muzsik Géza titkár számolt be az 1976. évi szakszervezeti munkáról és az idei esztendő legfontosabb feladatairól: — Növekedett a bizalmiak joga és hatásköre — állapította meg az előadó. — Ahhoz, hogy a feladataiknak eleget tudjanak tenni, több ismeretre van szükségük, ezért a tisztségviselők oktatásakor e fontos témával különös figyelemmel törődünk. Rendszeressé kell tenni a bizalmi csoportok értekezleteit, hogy a szak- szervezeti és az üzemi demokrácia e fontos fóruma az informálást szolgálhassa. A kecskeméti gyár szakszervezeti tagságát tizennégy küldött képviselte a budafoki tanácskozáson. Felszólalt Magó László bizalmi, aki a gépi öntödében a műhelybizottságnak is a tagja. — A gépi öntöde három műszakra történő átszervezésekor választottak meg társaim e tisztségekre — mondotta. — Hatáskörünk bővülése igen megnövelte munkánkat is. Több a beleszólásunk a csoport tagjait érintő kérdésekbe. A gazdasági vezetők rendszeresen kikérik véleményünket a bérfejlesztések, a jutalmazások, az esetleges kitüntetések előtt, sőt mondhatom, hogy minden jelentős esetben, még fegyelmi ügyekben is Kmetovits János, a vállalati szakszervezeti tanács tagja, a gyár szocialista brigádjának ve- ■ zetője a fiatalok nevelésének fontosságáról szólt, majd a bizalmi csoportok munkájával foglalkozott. A vállalat gazdasági vezetése és koordináló pártbizottsága nevében Dobos Imre vállalati főmérnök, a LAMPART Zománcipari Művek jövőjét, fejlődési lehetőségeit ismertette. Mezei Antalné, a Vasas Szak- szervezet elnöksége nevében köszöntötte a tanácskozást, majd a küldöttek jóváhagyták a szak- szervezeti tanács 1976, évi munkájáról szóló beszámolóját. B. L. Emlékező fiatalok A forradalmi ifjúsági napok ezúttal nemcsak a három forradalmi tavasz, hanem a KISZ ünnepét is jelentik: az 1957. március 21-én újjászerveződött ifjúsági mozgalom „bölcsőjénél” ezen a napon mintegy kilencven, fiatal gyűlt össze Kecskeméten a Czoll- ner téri — akkori nevén — negyvennyolcas kör épületében, a jelenlegi pártházban, s vallották magukénak a jelszót: „Hűség a néphez, hűség a párthoz”. A KISZ kecskeméti városi bizottsága múlt hét végén találkozóra hívta az úttörő- és a KÍSZ- mozgalom akkori tagjait, vezetőit, hogy elmondják hogyan éltek és dolgoztak akkor, hogyan élnek ma, 4 hogyan éljenek az utódok. Érsek György, a KISZ városi bizottságának titkára köszöntötte a meghívottakat, a húsz évvel ezelőtti KISZ-vezetőket, politikai munkatársakat, s a KlSZ-bizott- ság mai tagjait,' az üzemi bizottságok titkárait. Németh Ferenc, a KISZ megyei bizottságának első titkára a párt megyei végrehajtó bizottsága nevében is köszöntötte a megjelenteket. s hangsúlyozta, hogy a ma élő nemzedékek egy célért dolgoznak, a fejlett szocialista társadalom felépítéséért, s a nemzedékek közti különbségek nem elkülönülések. Amit a mai KISZ-tagok megtanulhatnak elődeiktől, tudatosan vállalhatnak, az a benső, személyes kapcsolat és agitáció. HÍREK - HÍREK NAPTAR 1977. március 19., kedd Névnap: Auguszta Napkelte: 5 óra 30 perc. Napnyugta: 18 óra 09 perc. Holdkelte: ll óra 53 perc. Holdnyugta: 2 óra 01 perc. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: növekvő felhőzet, sokfelé eső, néhány helyen zivatar, majd a magasabb helyeken esetleg hózápor. Megélénkülő, többfelé megerősödő déli, délnyugati, később a Dunántúlon északnyugatira forduló és helyenként viharossá fokozódó szél. A nappali felmelegedés jelentősen csökken. A hőmérséklet éjszaka és napközben egyaránt 5—10 fok között, délkeleten kevéssel 10 fok felett. Távolabbi kilátások péntek reggelig: megerősödő északnyugati széllel lehűlés. Erősen felhős idő, esőkkel, a hegyekben havasesővel. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet plusz 5—0 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet 12—7 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 55 mm) csapadék az ország területének 60 százalékán várható. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium Jelenti: március 27-én a középhömérséklet 13,2 (az 50 éves átlag 8,4), a legmagasabb hómérséklet 23,9 Celslus-tok volt, a nap fi órát sütött. Tegnap reggel 7 órakor 11,3, 13 órakor 18,2 (okot mértek, a reggeli legalacsonyabb hómérséklet 10,4 Cet- slus-fok volt. Meghalt Szántó Zoltán Mély fájdalommal tudatjuk, hogy március 26-án hosszantartó betegség után elhunyt Szántó Zoltán elvtárs, a felszabadulás előtti forradalmi mozgalom ismert harcosa. Szántó Zoltán elvtárs hamvasz- tás utáni búcsúztatása április 1-én 14 órakor lesz a Mező Imre úti Munkásmozgalmi Panteonban. A Magyar Szocialista Munkáspárt , Központi Bizottság» — POLYAK IMRE olimpiai és többszörös világbajnok lesz szerdán este 6 órakor a kecskeméti { művelődési központban az Érdekes találkozások klubja vendége. ! Beszámol élményeiről, válaszol a résztvevők kérdéseire. A SZOT Elnökségének ülése A SZOT Elnöksége hétfőn ülést tartott. A testület a szocia- 1 lista brigádvezetők V. országos : tanácskozásának előkészületeivel i foglalkozott, megvitatta az 1977. 1 évi SZOT-díjakról készült előterjesztést, jóváhagyólag elfogadta a szakszervezetek és a SZOT 1976. évi gazdálkodásáról előterjesztett jelentést, és megtárgyalta a múlt esztendő munkavédelmi helyzetének alakulásáról készült összefoglalót. (MTI) A diáknapok finise Találkozó Kiskőrösön A forradalmi ifjúsági napok kulturális rendezvényei sok száz fiatalt mozgósítottak az elmúlt hetekben. A felsőfokú tanintézetek IV. megyei kulturális szemléjének végeredménye szerint a Bajai Tanítóképző Főiskolán maradt a KISZ megyei Bizottságának vándorserlege. A megyei diáknapok programjaiban nemzetiségi csoport is feltűnt: Kalocsán a kórusok kategóriájában a bajai Frankel Leó Német Nyelvű Gimnázium szextettje végzett az első helyen. A megyei diáknapok művészeti bemutatói Kiskőrösön fejeződtek be vasárnap a vers- és prózamondás, a diákszínpadok, bábegyüttesek és pol-beat énekesek találkozójával. A Petőfi Sándor nevét viselő művelődési központban lendületes kezdés után mutatták be produkcióikat a résztvevők. A versmondás kategóriájában aranyérmet kapott Dávid Marianna (Bajai III. Béla Gimnázium)! Vajda Katalin (Kalocsai Dózsa György Mezőgazdasági Szakközépiskola) és Richnovszky Ágota (Frankel Leó Gimnázium). A prózamondásban aranyérmet érdemelt ki Vízin Tatjana kalocsai. Szabó Gabriella kecskemé# A prózamondók egyik legjobb teljesítményét nyújtotta Szabó Gabriella. ti és Kóka Erika kiskőrösi tanuló. A diákszínpadok közül a Kecskeméti Kodály Zoltán Ének- Zenei Általános Iskola és Gimnázium, valamint a Frankel Leó Gimnázium együttese aratta a legnagyobb sikert. • A bajai Frankel Leó Gimnázium irodalmi színpadának bemutatójából. (Fotó: Straszer András.) Javul a szolgáltatások színvonala Választmányi értekezlet a KlOSZ-nál Tegnap Kecskeméten a KIOSZ székházban értekezletet tartott a Kisiparosok Országos Szervezetének megyei választmánya. A szőkébb hazánkban ténykedő, mintegy 5300 kisiparos múlt évi munkáját értékelő összejövetel a megyei vezetőség beszámolójával kezdődött, amelynek Rehák László. a KIOSZ megyei titkára volt az előadója. Mondanivalójában kiemelte többek közt a párt, a tanácsi és a társadalmi szervekkel kialakított jó kapcsolatokat, amelyek elősegítették a szervezet tavalyi céljainak elérését. Említést tett a titkár a kisipari tevékenységnek kedvezőbb feltételeket teremtő, a múlt évben született és azóta életbelépett jogszabály-módosításokról is. Az iparosság közéleti szerepéről szólva elmondta, hogy az előző évben a megyében 139 kisiparost választottak be a Hazafias Népfront különféle bizottságaiba. (Egyébként a Népfront VI. kongresszusának tiszteletére igen számottevő társadalmi munkát vállalt a tervidőszakra a KIOSZ megyei tagsága.) Vasárnap délelőtt a Bács megyei Építőipari Vállalat Kuruc körúti munkásszállásának nagytermében immár huszonharmad- szor értékelték a hivatásos gép- járművezetők Vezess baleset nélkül versenymozgalmát. Dr. Tóth Antal rendőr őrnagy, megbízott rendőr főkapitány-helyettes, az MKBT ügyvezető elnöke beszédében elmondta, hogy a mozgalomba ötvenhét megyei vállalat nevezett be 3300 gépkocsival, s egy esztendő alatt mintegy 80 millió kilométert tettek meg baleset nélkül. Az előadó kitért arra, hogy a megnöveködett szállítási feladatok, az egyre nagyobb gépjárműforgalom és a baleset- mentes közlekedés nem zárja ki egymást. A megye vállalatainak gépkocsivezetői a versenyben való részvételükkel nemes célt szolgálnak, hiszen műszakilag rendben tartott gépjárművekkel könnyebben végezhetik el a munkát, elméleti tudásuk gyarapításával pedig egyre alaposabban sajátítják el a közlekedési ismereteket. Az értékelést két kategóriában készítették el a gépkocsiállománytól. a szállítási feladatoktól függően. Első helyezést szereztek, serleget és oklevelet kap'ak: Kecskeméti Konzervgyár,« ÉPSZER Vállalat, Kecskemét, Kunbajai Állami Gazdaság, KOHUSZ Kirendeltség Kecskemét, ATI Baja, UNIVER ÁFÉSZ Kecskemét, Volán 9. számú Vállalat bajai üzemegysége. Három külön elismerő oklevelet nyújtottak át olyan vállalatoknak, amelyek évek óta balesetmentesen közlekedtetik járműveiket: BÁCSÉP Kecskemét, KPM Közúti Igazgatósága és MEZŐGÉP Kecskemét. A versenymozgalom értékelésének utolsó aktusaként négyszáz gépkocsivezetőt részesítettek jutalomban a vállalatok vezetői, összesen 300 ezer forint összegben. továbbá a kis településekre irányuló átjárásos mozgalom szélesítését említette a titkár. A lakossági panaszügyek alakulásáról Bodor István megyei főelőadó számolt be a választmánynak. Emlékeztetett a KIOSZ országos vezetőségének arra a határozatára, amely kimondja: „Erősíteni kell a megrendelők védelmét.” A panaszokat szakmai bizottsá-. gok vizsgálják ki a körzeti csoportoknál. Tavaly a megyében összesen 53 esetben akadt munkájuk. valamivel többször, mint a megelőző évben. A bejelentések egynegyede megalapozatlannak bizonyult, a többi esetben megtették a szükséges lépést a rossz munkát végző személyek ellen. Az elmúlt évben eredményesen végezte munkáját Bács-Kiskun iparossága, állapította meg az előadó. Huszonkét kis település ellátását átjárásos mozgalomban 164 iparűző segítette. Gyorsszolgálatra 112 szakember állt készen. A munkaszüneti napokon tartott ügyelet, a garanciavállalás sem megy ritkaságszámba. A kisipari munka színvonalának növelésére szakmai tanfolyamokat tartottak, s számos kisiparost készítettek föl mestervizsgára. A jobb anyagellátás, az eredményesebb munka érdekében együttműködést teremtett a KIOSZ tizenhárom megyei ÁFÉSZ-szel. A szolgáltatók kisgépekkel való jobb ellátására a Műszaki Anyag- és Gépértékesítő Vállalat megyei kirendeltségével építettek ki kapcsolatot. A számos tennivaló közt a megyeszékhelyi telefonos ügyelet bővítését, a lakossági szolgáltatási igények kielégítésének gyorsítását, A KIOSZ tegnapi megyei választmányi értekezletén Darabos Bálint megyei titkárhelyettes előadásával napirendre tűzték az alapszervezeti munkaverseny eddigi szempontjainak átdolgozását, a feltételeket és az értékelés jövőbeni módját is. A. T. S. A Kecskeméti Katona József Színház műsora Március 29., kedd du. 3 óra: DE KI LESZ A GYILKOS? Ifjúsági A-bérlet. este 7 óra: DE KI LESZ A GYILKOS? Somlay-bérlet. Sárbogárd. este 7 óra: A REJTEKHELY MOZIMŰSOR 1977. március 29.: KECSKEMÉT VÁROSI: (él 4, háromnegved 6 és 8 órakor BANDITAS1RATÖ Színes, magyarul beszélő, spanyol—olasz—francia film KECSKEMÉT ÁRPÁD: fél 4 és 7 órakor MR. MCKINLEY SZÖKÉSE Másfél helyárú! Kétrészes, színes, magyarul beszélő szovjet tudományos-fantasztikus film MESEMOZI: fél 4 órakor A CSODABOGYÖ Színes, magyar rajzfilm-összeállitás STŰDIÖMOZI: (Városi mozi épületében) háromnegyed 6 órakor Irodalmi alkotások filmen HÜSZ ÓRA Magyar film — Egyre több új lakás épül a kecskeméti járásban. 1970 és 1975 között 3401 * otthonba költöztek be, az V. ötéves tervidőszak végéig pedig a tervek szerint 3829 lakás készül. Az összes új lakásba bevezetik a villanyt, s 3720-ba a vizet is. Jelentős az OTP segítsége: 3210 lakás építéséhez nyújt kölcsönt. Két súlyos gyermekbaleset Szabálytalankodó kerékpárosok, gépjárművezetők Értékelték a Vezess baleset nélkül versenymozgalmat Kecskemét belterületén, a Kossá István sétány és a Kuruc tér. kereszteződésében Parási Mihály, Kecskemét, Vacsihegy 25. szám alatti lakos kerékpárjával úgy hajtott be a Kuruc térre, hogy nem adott elsőbbséget a védett útvonalon közlekedő Lodri István, Kecskemét, Sörház utca 16. szám alatti lakosnak, aki a Kecskemét és Vidéke Sütőipari Vállalat teherautóját vezette. Az összeütközést Lodri István nem tudta elkerülni. Parási Mihályt súlyos sérüléssel a kórházba szállították. Jászszentlászló határában Kalauz József, Kiskunmajsa, ötfa 107. szám alatti lakos kerékpárjával szabálytalanul kanyarodott balra, nem adott elsőbbséget a vele szemben személygépkocsijával szabályosan közlekedő Kovács István, Kiskunfélegyháza, Móra Ferenc utca 2. szám alatti lakosnak és összeütköztek. Kalauz Józsefet súlyos sérüléssel a kórházba szállították. Akasztó belterületén, a Csengődi út 43. számú ház előtt Szabó Sándor. Kiskőrös, József- Attila utca 58. szám alatti lakos — vezetői engedélyét közlekedési baleset okozása miatt bevonták — lopott motorkerékpárral, a nagy sebesség miatt kisodródott, az árokba futott, majd egy fának ütközött. A motorkerékpár utasát, Barna Margit, Akasztó, Jókai utca 5. szám alatti lakost eszméletlen állapotban szállították a kórházba. Kecskemét és Solt között Cseh Szakái Zsolt, Fülöpszállás, Vörös Csillag út 1. szám alatti lakos személygépkocsijával nem a látási viszonyoknak megfelelő sebességgel közlekedett, későn vette észre az úton gyalogló Brandenburg Róbert szegedi lakost és elütötte. A gyalogost súlyos sérüléssel, eszméletlen állapotban szállították a kórházba. Dunaszentbenedek határában Varga Gábor, Géderlak, Ordasi út 12. szám alatti lakos nem megfelelő sebességgel közlekedett személygépkocsijával és elütötte az előtte kerékpáron haladó Vájd Imre, Dunaszentbenedek, Árpád utca 9. szám alatti lakost. Vájd Imrét súlyos sérüléssel szállították a kórházba. Borota határában Vadkerti Attila ötéves, Borota, I. kerület 28. szám alatti lakos az út mellett levő vízelvezető árokban játszott. A gyermek váratlanul felszaladt az úttestre, s egy személygépkocsi elütötte. Vadkerti Attilát súlyos sérüléssel szállították a kórházba. A másik gyermekbaleset Kiskőrös belterületén, a Rákóczi és Vörösmarty utca kereszteződésében történt. A hároméves Lucza Csilla (Kiskőrös, Rákóczi út 83. szám) az úttesten keresztül akart szaladni. Ekkor érkezett oda Judák Mihály a rábízott tehergépkocsival, s a kislányt elütötte. A gyermeket a kórházba szállították. G. G. Március 31-én nyereménybetétkönyvsorsolás Az Országos Takarékpénztár március 31-én, csütörtökön Mün- nich Ferenc utcai központjában rendezi a nyeremény betétkönyvek 1977, évi első negyedévi sorsolását. A húzáson az 1977. március 29-ig váltott és a sorsolás napján forgalomban levő nyereménybetétkönyvek vesznek részi. A nyereményösszeget a betétkönyvet kiállító OTP-fiók vagy postahivatal 1977. április 18-tól fizeti ki. (MTI) — REJTEKHELY-VITA. Pas- kondi Géza: A rejtekhely című történelmi játékáról rendez vitái ma délután 5 órakor Kecskeméten a Sajtóklubban a Bálint György KISZ-alapszervezet. A színház vezetőit, Csiszár Imre rendezőt és a színészeket Bodor Jenő, a megyei tanács művelődési osztályának vezetője köszönti, f a vitát Pavlovits Miklós, lapunk művelődéspolitikai rovatának munkatársa vezeti. — Egymillió 240 ezer forint kölcsönt adott az év első két hónapjában tagjainak a Bácsbo- kod—Bácsborsódi Takarékszövetkezet. Az összegből 570 ezer áruvásárlási, 350 ezer forint pedig építési hitel. A háztáji és kisegítő gazdaságok művelői 200 ezer forint kölcsönt vettek fel. — TÁNCHÁZ Kecskeméten, a Kodály Zoltán Ének-Zenei Iskola előcsarnokában ma este 7 órakor ker.dödik az a táncház, amelyen a Vízöntő együttes és Budai Ilona népdalénekes lép fel. A műsor után a széki táncrendet tanítják — lassú, négyes, csárdás háilépés — a Bihari együttes tagjai. A házigazda a Kecskemét táncegyüttes. — A fűszerpaprikával együtt több mint 900 hektáron termeszt az idén zöldségféléket a miskei Március 15. Tsz. A terület kétharmad részét öntözni lehet. Ter- melvényeiket — a paradicsomot, paprikát, salátát, retket, stb. a szövetkezeti gazdák elsősorban Kalocsa város lakosságának ellátására szánják. • PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Prelszinger András Igazgat* Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a Telefon: 12-619, 12-91« (központi): 11-709. Telexszám: 26 216 bmlv » Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHI 215—95162 Jelzőszámlára. Készült a Petőfi Nyomdába» ofszet rotációs eljárással. 6001 Kecskemét Külső-Szegedi út •. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka Istváa Index: 25 Ofi HU ISSN 0133—233X