Petőfi Népe, 1977. március (32. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-30 / 75. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Elkészült az egymilliomodik pár gyermekcipő a Kecskeméti Cipőipari Szövetkezetben AZ MSZMP BACS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXII. évf. 75. szám Árat 90 fillér 1977. március 30. szerda SZOVJET-AMERIK AI TÁRGYALÁSOK Kölcsönösen elfogadható megoldásokra van szükség Bokor Pál és Pék Miklós, az MTI tudósítói jelentik: A moszkvai Kremlben kedden folytatódtak a szovjet—amerikai tárgyalások a hadászati támadó fegyverzetek korlátozását célzó új megállapodásról, a közel-keleti helyzetről, a leszerelés és a biz­tonság kérdéseiről, a szovjet— amerikai kapcsolatok problémái­ról. A Pravda keddi számában első oldalonx számolt be a szovjet— amerikai tárgyalások megkezdé­séről, Leonyid Brezsnyevnek az első ülésen való részvételéről. A lap negyedik oldalán, kommen­tár nélkül közölte a hétfő dél­utáni tárgyalásokról szóló jelen­tést, valamint a villásreggelin el­hangzott beszédek kivonatát. A tárgyalások megkezdéséről első oldalon adott hírt a többi moszk­vai központi lap is. Leonyid Brezsnyev jelenléte a megbeszélések hétfő délelőtti el­ső fordulóján megbízható jele annak, hogy bár szovjet értéke­lések szerint az új amerikai kor­mány barátságos nyilatkozatokon kívül eddig semmit sem tett a két ország viszonyának tényle­ges megjavítása érdekében, a szovjet fél hajlandó tiszta lappal kezdeni kapcsolatainak kiépítését a Carter-adminisztrációval. A hétfői tárgyalásokról kiadott szovjet hivatalos közlemények­ből és a Vance ^tiszteletére adott villásreggelin elhangzott beszé­dekből kitűnik, hogy Leonyid Brezsnyev március 21-i beszédé­nek szellemében szovjet részről mindenekelőtt azt hozták az amerikai kormány képviselőjé­nek tudomására, hogy a Szovjet­unió senkinek és semmilyen ürüggyel nem engedi meg a bel- ügyeibe való beavatkozást. Vance viszont — erről amerikai újság­írók számára hétfőn este tartott sajtótájékoztatóján maga számolt be — olyan értelmű nyilatkozat­tal válaszolt, amelyből világosan az kitűnik, hogy az amerikai kor­(Folytatás a 2. oldalon) Híröske néven ismertté vált gye­rekcipőt készítettek, az idén pe­dig már 300 ezer pár előállítása a tervük. Szabó Ferenc rövid visszatekin­tése után Nagy István, a szövet­kezet KISZ-titkára megőrzésre át­adta az egymilliomodik pár ki­csiny lábbelit, azután pedig ki-ki folytatta a munkáját. Egymillió pár gyerekcipő el­készítése öt esztendő alatt nem szenzáció, figyelmünket nem is a szám kereksége vonta magára, hanem az a megbecsülést érdem­lő munka, amelyet a Kecskeméti Cipőipari Szövetkezet dolgozói a fontos cikk választékának bővíté­séért. s a jobb ellátásért tettek. A szakmai berkekben köztudott, hogy a gyermekcipő nem túl gazdaságos termék, az állami ár­támogatás ellenére sem, összevet­ve például a női szandállal. En­nek ellenére a Híröske gyártói ki­tartanak gyártása mellett, s évről évre újabb modellekkel aratnak sikereket kiállításokon és cipő­börzéken. A Kecskeméti Cipőipari Szö­vetkezet érdemei közt a felügye­leti szervek számontartják. hogy nemcsak a készárutermelésnek, hanem a szolgáltató tevékeny­ségnek a fejlesztésére is törek­szik. A szolgáltatás, a cipőjavítás és a méretes részleg termelésé­nek értéke a múlt esztendőben nőtt, s megközelítette a 4 millió forintot. A valamelyest túltelje­sített 30 millió forintos árbevé­teli tervet 25,5 millió forint érté­kű készárutermeléssel — ez mind • Váczi Mária a talp­présgépen dolgozik. Jókedvűen folytatta munkáját az ünnepség után. (Pásztor Zoltán felvételei.) Tegnap a reggeli órákban né­hány perces ünnepség kedvéért leállították a gépeket a Kecske­méti Cipőipari Szövetkezetben, abból az alkalomból, hogy elké­szítették az egymilliomodik pár gyermekcipőt. A kollektíva előtt Szabó Fereno elnök foglalta ösz- sze néhány mondatban, hogy mi­lyen változást hozott a szövetke­zet életében, amikor 1971-ben a bébi és gyermekcipők előállítá­sához hozzákezdtek. Az új ter­mékek meghonosítása, illetőleg a tömeges gyártásra való felké­szülés lehetővé tette az egész évi folyamatos termelést, kiküszöböl­ték a szezontermékekre történő gyakori átállásokat, s növelték a gyártás biztonságát a piac sze­szélyeivel szemben. Az első év­ben még mindössze 36 ezer pár, V. • Bene Jánosné feladata a kap­tafák kiszedése a kész lábbelik­ből, és előkészítésük a további termeléshez. gyermekcipő volt — és a saját cipőbolt bevételével valósították meg. A gyermekcipő gyártására sza­kosodott szövetkezet termelése évek óta egyenletesen fejlődik, 1977-re már 32 millió forintos árbevételt vettek tervbe. Tavaly befejeztek egy 4 millió forintos kapacitásnövelő beruházást, rész­ben állami támogatásból, s erre alapozták az áru mennyiségének növelését. A szövetkezet újabb tervei közt szerepel a termelőte­rület további nagyobbítása, ami­hez sikerült megszerezni egy át­alakítás után üzemháznak alkal­mas ingatlant. Ez lehetőséget ad a szociális ellátás javítására is. A. T. S. IDŐJÁRÁS Várható Idójáráa ma estit: Idánként felszakadozó felhőzet. Az orszát keleti felén IsmétlOdO kisebb esO, északnyu­gaton elszórtan tyente hózápor. Hideg Idd. Országszerte sok helyen talajmenti fagy. A legalacsonyabb éjszakai hómérséklet általában 0 mínusz ■ fok kdzOtt. A legmagasabb nappali hőmérséklet I fok kOrdl. (MTI) Ünnep előtt az üzemekben Az ipari vállalatok körében hagyományos, hogy a nagy nem­zeti ünnepünk alkalmával értékelik a közösség előző évi telje­sítményét, s kitüntetéseket, jutalmakat osztanak az arra érde­mes dolgozóknak. Mint alábbi tudósításunkból kiderül, vannak olyan kollektívák is, amelyeknek a jeles nap közeledtével az ünnepi műsor összeállításán kívül gondolniuk kell feladatuk­nak az alkalommal kapcsolatos megnövekedésére is. A KISZ-fiatalok műsort próbálnak A Bajai Finomposztó Vállalat dolgozói március utolsó napján jönnek össze megemlékezésre a cég bajai gyárának fonodái ta­nácstermében. Az ünnepségre szovjet elvtársakat is meghív­nak. A történelmi sorsforduló eseményeit a helyi tradíciókhoz hűen ünnepi beszéddel és kul­túrműsorral elevenítik majd föl. Az április 4-hez fűződő műsor­számokat KISZ-fiatalok adják elő, akik már gondosan készül­nek a fellépésre. Az ünnepély fontos epizódja lesz, amikor mérlegre teszik, mi­vel járult hozzá a vállalati kol­lektíva tavaly a szocializmus épí­téséhez, vagyis hogyan dolgozott. Szép eredményekről esik majd szó, hiszen a Finomposztó a múlt évben már 800 millió forintnál nagyobb értékű, korszerű, diva­tos textilárut állított elő. A felszabadulási ünnepségen a jó munka erkölcsi és anyagi elis­meréséül 11 dolgozót a Könnyű­ipar kiváló dolgozója címmel tüntetnek ki. Majdnem száz azok­nak a száma, akik a vállalat ki­váló dolgozója címet érdemelték ki, húszán pedig igazgatói dicsé­rő oklevelet kapnak. A szocialista brigádmozgalom és a munkaverseny múlt évi eredményeit szintén közzé teszik a vállalati ünnepségen. A terme­lési tanácskozások döntése alap­ján összesen 51 brigád nyerte el, illetve őrizte meg a szocialista címet a Finomposztónál. Kossár Lajos igazgatótól tudjuk, hogy a cég 2647 dolgozójának összesen 645 ezer forint jutalmat fizetnek ki a felszabadulásunk 32. évfor­dulójáról megemlékező ünnepsé­gen. Értékelik a munkaver&nyt Baja másik nagyüzemében, a Kismotor- és Gépgyárban ugyan­csak április 1-én délután tartják a felszabadulási megemlékezést. A gyár két telepén a pártalap- szervezeti titkárok mondanak be­szédet a felszabadulás évforduló­ján. Az ünnepségek napirendi pontja lesz a brigádok elmúlt évi versenyének értékelése és a ju­talmak kiosztása. Sor kerül több, mint húsz kiváló dolgozó kitün­tetés átadására, harmincán pedig a vállalat dicsérő oklevelét kap­ják jó munkájuk elismeréseként. A' Kismotor- és Gépgyár ter­melési tervét tavaly 418 millió forintra teljesítette, amely 2 szá­zalékkal magasabb volt az elő­irányzottnál. Kedvezően alakult a vállalat eredménye is és 3,7 százalékkal növekedett a terme­lékenység. A gyár legbecsesebb termelési eredménye az export­terv több, mint 12 százalékos túl­teljesítése volt. A kecskeméti parkok gondozói A Kecskeméti Városi Tanács kommunális üzeme azok közé a vállalatok közé tartozik, amelyek munkával készülnek egy-egy év­forduló méltó megünneplésére. Április 4-e előtt a megyeszék­hely valamennyi felszabadulási emlékhelyének környékét rend­be tették, illetve rendbeteszik a kommunális üzem dolgozói. A fő­tér építésének munkálatai is le­hetővé fogják tenni, hogy a vá­ros felszabadulási emlékművénél az évfordulóhoz méltóan ünne­peljenek a kecskemétiek. Az ünnepre való felkészülés mellett folytatódik a város ut­cáinak, tereinek fásítása is. Az akció végéhez közeledve megál­lapítható, hogy ezen a tavaszon a korábbiaknál jóval nagyobb érdeklődés mutatkozott azok iránt a cserjék és facsemeték iránt, amelyeket a lakosság in­gyen szerezhet be. Ezeket a fia­tal növényeket a városi tanács az utcák és j közterületek fásítása céljából adja át a környezetüket gazdagítani, szépíteni szándékozó kecskemétieknek. Takarékosan szükséges az ener­giával gazdálkodni nemcsak az ipari, hanem a mezőgazdasági üzemekben is. A mezőgazdaság az ország folyékony üzemanyagá­nak 70 százalékát használja fel évente. Ez a szám jól mutatja, hogy milyen tetemes értékkel, mégpedig importból beszerzett gázolajjal és benzinnel dolgozik. Senkinek sem lehet mindegy, hogy mennyire hatékony az üzemanyag felhasználása, vagyis az, hogy az optimálistól mennyi­vel többet, kevesebbet fogyaszt a gépkocsi, a traktor. Nyilván­való, a jól beállított, a különböző munkákhoz helyesen megválasz­tott gépekkel lehet a jelenlegi nagy fogyasztást csökkenteni. Sajnos, a mezőgazdasági üzemek csupán 20 százalékának van szer­viz-részlege, amelynek feladata a rendszeres gépellenőrzés, egye­bek között az üzemanyag-fo­gyasztás . mérséklése érdekében. Tegnap Kecskeméten, az MHSZ- székházban a Kiskunsági TE- SZÖV szervezésében azokat a mű­szereket ismertették és mutat­ták be, amelyek a mezőgazdaság­ban használt gépek, szárítók üzemanyag-fogyasztását mérik. Pogatsnlk Olivér, a MIGÉRT cso­portvezetője ismertette a hasz­nosan alkalmazható műszereket, majd az élelmiszeripari és mező- gazdasági szolgáltató társaság szakemberei, Horváth Géza a mű­ködésükről, S. Nagy István pe­dig a legújabb, még prototípus­nak számító, úgynevezett terhe­lésarányos üzemóra számláló ké­szülékről szólt. E műszer percről percre mutatja a fogyasztást, s a gépkihasználás fokát. A bemutatott készülékek közül már több gazdaságban használ­nak néhányat, amelyeknek ered­ményessége az üzemanyag-meg­takarításban kimutatható. A mű­Csökkenthető az üzemanyag felhasználás • Sok műszer van a szerviz- kocsiban, amellyel a mezőgazdasági üzemekben a gépkocsik és traktorok különböző műszaki beállítását végzik el. szerek gyakorlatilag a megelőző karbantartás részét is képezik. Péter Béla, a társaság vezetője foglalta össze az energia-felhasz­nálással kapcsolatos teendőket, a szolgáltatási tevékenységet. Az élelmiszeripari és mezőgazdasági szolgáltató társaság központja egyébként a megyében a szak­mád Petőfi Tsz-ben van. Holnap a Bácskai TESZÖV szervezésé­hen a szakmád művelődési ház­ban tartanak hasonló előadást és bemutatót a szakemberek. 8 A közművelődés felügyelete Az MSZMP Központi Bi­zottsága éppen három eszten­dővel ezelőtt hozta meg emlé­kezetes közművelődési határo­zatát kulturális életünk egé­szének gazdagítása s korsze­rűsítése érdekében. Az azóta eltelt időszak a határozatban leszögezett elvek és a ponto­san megfogalmazott feladatok, célkitűzések életrevalóságát, s feltétlen szükségességét bizo­nyította. Elmondható ez töb­bek között a közművelődési tevékenység egységes állami irányításának javítását célzó törekvésekről is. Az említett határozat ugyanis kimondja: „Szükséges a közművelődés egységes felügyeleti rendsze­rének mielőbbi kialakítása. A Művelődésügyi Minisztérium a tömegek közművelődési érde­keit szolgálva, gyakorolja fel­ügyeleti jogkörét, biztosítva az egységes állami, szakmai irá­nyítást és ellenőrzést." A fentieket tartották szem előtt az illetékesek, amikor arról intézkedtek, hogy létre kell hozni, meg kell szervezni a felügyelői hálózatot. Ez an­nak idején Bács-Kiskunban is bekövetkezett. Azóta a me­gyénkben működő művelődé­si otthon jellegű intézmények is a könyvtárak, hogy úgy­mondjuk sokkal inkább „szem előtt vannak". S ez nem kis dolog, ha meggondoljuk, hogy a sokféle és olykor meglehe­tősen összetett tevékenységet folytatók általában szívesen veszik a törődést, a velük való közvetlenebb foglalkozást. Az újonnan életre hivott megyei szakfelügyelői hálóza­tok ténykedése nem merül ki az ellenőrzésben. Egyáltalán nem a hibák keresése a cél, hanem a többoldalú odafigye­lés, a bevált jó tapasztalatok terjesztése, a szakmai segít­ségnyújtás. S közben termé­szetesen a felügyeletet végzők — akik nagy gyakorlattal ren­delkező szakemberek — meg­látják a hibákat, fogyatékos­ságokat is. Észrevételeikkel, javaslataikkal Igyekeznek a nem megfelelő helyzeten ja­vítani, a jó munka végzését gátló esetleges akadályokat elhárítani. Többek között az is feladatuk a szakfelügyelők­nek, hogy a helyi tanácsi irá­nyításhoz, annak hatékonysá­gához hozzájáruljanak. Elő­fordul olyan eset Is, amikor az ő közbenjárásuk következ­tében válik gyümölcsözőbbé a közművelődési dolgozók és a tanácsi vezetők kapcsolata. Hogy az említeti kit fel­ügyelői hálózat hatósugara mekkora, hogy az intézménye­ket látogatók munkája meny­nyire kiterjedt, azt jól mutat­ják az alábbi számok: Egy esztendő leforgása alatt a szakfelügyelők összesen mint­egy hetven-nyolcvan intéz­ménybe eljutnak. Tapasztala­taikat mindenütt jegyző­könyvbe foglalják, s ezeket az illetékesekhez eljuttatják. Az észrevételeket az érintettekkel megvitatják. Aki legalább ki­csit is belenézett ezekbe az írásos dokumentumokba, az előtt egyértelműen világos: a szakfelügyelői látogatások hasznosak; jelentőségüket aligha lehetne eltúlozni. A szakemberek megvizsgálják a működési feltételeket, az adott intézmény tervezési és szerve­zési módszereit, a munka ha­tékonyságát, stb. Arra min­denütt külön gondot fordíta­nak, hogy a tervek készíté­sekor mennyire veszik figye­lembe a ténylegesen meglevő igényeket, azokat az úgyne­vezett „elvárásokat”, amelyek a különböző rétegek és cso­portok részéről jelentkeznek. Mindent egybevetve tehát nyugodtan elmondhatjuk, hogy a közművelődési határozat nyomán megszületett megyei szakfelügyelői hálózatok már az első két esztendőben sok­rétűen betöltötték hivatásu­kat: nagymértékben hozzájá­rultak ahhoz, hogy az isme­reteket gyarapító és ízlést fej­lesztő intézmények naponkén­ti egységes szellemben tovább erősödjön. V. M.

Next

/
Oldalképek
Tartalom