Petőfi Népe, 1977. február (32. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-26 / 48. szám

PETŐFI NÉPE Számadás a KISZ múlt évi munkájáról Új óvoda Kerekegyházán Üjabb három óvodai csoport, tehát hetvenöt kisgyermek elhelye­zését oldják meg hamarosan Kerek­egyházán. A nagyközség tanácsa a Ságvári utcai megüresedett or­vosi rendelőből alakíttat ki óvo­dát és óvónőszállást. A gyer­mekintézményt — amelynek lét­rehozását a MEZŐGÉP Vállalat helyi gyáregysége 450 ezer fo­rinttal támogatja — várhatóan április 4-én avatják fel. Ezekben a hetekben rendkívül élénk a KISZ mozgalmi élet, ugyanis a KISZ járási bizottsága határozata alapján az alapszer­vezetekben és KlSZ-bizottságok- ban március 10-én befejeződnek a beszámoló és vezetőségválasztó taggyűlések, amelyek február 15-én kezdődtek. Nagy Károly, a KISZ Kecske­méti Járási Bizottságának titkára elmondta, hogy ebben az Időszak­ban 22 község 120 alapszervezeté­ben és nyolc nagyközségi KISZ- bizottságában 2900 KISZ-tag munkáját értékelik. Erre a köz­ponti irányelveknek megfelelően időben felkészültek: január 29-én és 30-án a Helvéciái Állami Gaz­daságban tanfolyamon vettek részt a KISZ-bizottságok tagjai, az alapszervezetek titkárai, ame­lyen feldolgozták a KISZ KB intézkedési tervét, módszertani segítséget kaptak a beszámolók és a következő évi akcióprogram elkészítéséhez, valamint a tag­gyűlések levezetéséhez. Arra a kérdésre, hogy miként értelmezik az egyéni feladatvál­lalások elvégzését és áltálában az alapszervezeti munka kapcsolatát, elmondta a járási titkár, hogy ahol a mozgalmi tevékenység e két fő területe között jó az össz­hang, mint például az Izsáki Ál­lami Gazdaságban, a tiszakécskei VEGYÉPSZER Vállalatnál, vagy a ladánybenei községi alapszer­vezetnél, ott a két munkaformát együtt és reálisan veszik számba, s már a múlt esztendőben is ez volt a tapasztalat. A legnagyobb gond az idén is a bejáró KISZ- tagokkal van, ugyanis sem a munkahelyükön, sem lakóhelyü­kön legtöbbször objektív okok miatt nem tudnak olyan moz­galmi munkát végezni, mint hely­ben lakó társaik. Különösen probléma ez például Ballószögön, Jakabszálláson, vagy Kunbara- cson, ahonnan majdnem minden­ki máshova jár dolgozni. Persze az idén itt is megtalálhatják a megfelelő módszereket ahhoz, hogy a KISZ-élet megélénküljön. A külterületi (tanyai) KISZ- alapszervezetek többsége beol­vadt a központi alapszervezetek­be, de még működik ilyen Ágas­egyháza Sándortelepen az iskola központjában, ahol aktív mozgal­mi életet él az alapszervezet. Társadalmi munkában átalakítot­tak egy tantermet KISZ-klubbá, dolgoznak az iskola környékén, a felszabadulási parkban, ahol pél­dául játszótéri felszereléseket készítettek. Jó eredményeket ért el a tánccsoport is. Hasonlóan jó külterületi alapszervezet működik Orgovány-Kargalában is, szintén az iskola mellett, s a pedagógu­sok mindenben segítik a harmo­nikus szervezeti élet kibontako­zását. Követendő példa másutt is, hogy a kecskeméti járásban kü­lönösen jól összehangolták a be­számoló és vezetőségválasztó tag­gyűlésekkel kapcsolatos munkát a pártalapszervezetekkel, ugyan­is minden helyről értékelést kért a járási KISZ-bizottság, amely­ben javaslatok is szerepelnek. Cs. K. HÍREK • HÍREK Pártnapok a megyében Zsúfoltságig megtöltötték az ér­deklődők a madarasi művelődési ház nézőterét csütörtökön este, hogy meghallgassák azt az elő­adást, amelyet a pártnapok ke­retében Katanics Sándor, a me­gyei pártbizottság titkára tartott. Az előadó tájékoztatta a hallga­tóságot az időszerű bel- és kül­politikai kérdésekről, az ország, s azon belül Bács-Kiskun megye gazdasági feladatairól. Ugyancsak csütörtökön este tar­tott pártnapot Baján, a járási hivatalban dr. Gajdócsi István, a megyei tanács elnöke, aki szin­tén időszerű bel- és külpolitikai kérdésekről, s a megye gazda­sági életéről tájékoztatta a részt­vevőket. Mintegy százötven apostagi, il­letve dunaegyházi érdeklődő részvételével szervezett pártnapot tegnapelőtt Apostagon az MSZMP községi vezetősége. A pártnap előadója dr. Latos István, a Központi Bizottság alosztályveze­tője volt. A népgazdaság helyze­téről és időszerű feladatairól szó­ló tájékoztatóját élénk vita követ­te. Az eseményen részt vett Boza József, a járási pártbizottság első titkára, országgyűlési képviselő is. Életmentők kitüntetése Tegnap délelőtt Kecskeméten, a megyei tanács székhazában dr. Gajdócsi István, a megyei tanács elnöke, a Minisztertanács által adományozott Életmentő Emlék­érmet nyújtott át Kovács Mihály hercegszántói lakos, határőr fő­törzsőrmesternek és Jarjabka Pál hajósi általános iskolai tanuló­nak. Kovács Mihály a múlt év de­cember 11-én, a bajai vasútállo­máson észrevette, hogy egy em­ber öngyilkossági szándékkal az érkező gyorsvonat elé feküdt. Azonnal odasietett és az Illetőt saját élete kockáztatásával az utolsó pillanatban sikerült elrán­tania a gyorsvonat mozdonya elől. Jarjabka Pál 1970. május 9-én a Hajóson átfolyó Slpsai csator­nánál horgászott több társával. Egyszerre azt vette észre, hogy a parton játszadozó Szettele Attila botját a vízbe ejtette és azt on­nan ki akarta venni. A kisfiú azonban megcsúszott és belezu­hant a mély vízbe. Űszni nem tudott. Ekkor Jarjabka Pál ru­hástól a vízbe ugrott, kimentette onnan társát, elsősegélyben része­sítette és pajtásaival együtt a szülők lakására kísérte. Jarjabka Púi pajtásai előtt szép példát mu­tatott bátorságával, gyors és szakszerű életmentő cselekedeté­vel, amellyel kis társát saját éle­te ‘kockáztatásával megmentet­te. A kitüntetés átadásánál jelen volt és gratulált az életmentők­nek dr. Tóth Antal őrnagy, a megyei rendőr-főkapitány helyet­tese is. A műsorfüzetekben hiába ke­ressük Borbély Ferenc új kiállítá­sát tudató hírt. Váratlan öröm hatására jött létre ez a tegnap este megnyílt tárlat. A színház szervezési irodájá­nak a vezetője meghívta az óvónőképzőben tanító pedagógus­művészt a Rejtekhely próbáira. Azzal az alig titkolt szándékkal persze, hogy élményeit papíron, vásznon megörökíti. így is tör­tént. A fiatal képzőművészt gyor­san megfogta a próbák sajátos hangulata, felkeltette érdeklődé­sét a színpadi látvány, a francia forradalom sajátos világa. A nézőtér hátsó sorainak ho­mályában, nyugalmas csendjében rajzolgatni kezdett. Mozdulatokat örökített meg, arckifejezéseket rögzített, drámai szituációkat skicceit föl, hogy műtermében végérvényes formába önthesse él­ményeit. A biztos kézzel, érzékenyen elkészített tusrajzokat a tájelő­adások nézői is megismerhetik. A kamarakiállítás jó példája '*■' » \ » N\)l|V>nkV<XVI »v Uttörővezetők tanácskozása Kétnapos megbeszélésre gyűl­tek össze Baján a megye úttö­rőelnökei és titkárai. A tanácskozás során áttekintet­ték a megye úttörőmozgalmának helyzetét, foglalkoztak az állami és társadalmi szervekkel való együttműködés továbbfejleszté­sének lehetőségeivel. Megbeszélték a vezetőképzés helyzetét, az úttörőcsapatok el­lenőrzésének és értékelésének le­hetőségeit. Megvitatták a soron- következő, 1977—78-as esztendő tervezett úttörőprogramját. Művészi torna, közlekedés Gazdag a kecskeméti Megyei Művelődési Központ vasárnapi programja. Reggel 9 órakor a közlekedési stúdió keretében elő­adást és konzultációt tartanak a megyei tanács nagytermében „A közlekedési balasetek vizsgálata" címmel. Szintén délelőtt 11 órától bemutatkozik a BEAC müvészl- torna-csapata, Szécsényi József- né és az MMK csapata, dr. Gátay Ferencné vezetésével. Falugyűlésen összegyűltünk vagy kétszázan kunszentmiklósi lakosok, az Egyetértés Tsz kultúrtermében, hogy részt vegyünk a helyi népfrontbizottság által szer­vezett falugyűlésen. Odakünn szemerkél az eső, itt bent azonban kellemes meleg van, fogason lógnak a kabátok és a sapkák. Zsong a terem: munkások, tsz-tagok, értelmiségiek, idősebbek és fiatalok be­szélgetnek csoportokba verődve. Nyugodt, csendes februárvégi este van... A falugyűlés előadója Balogh Mihály tanácsel­nök. Községünk V. ötéves tervéről, az 1976-os tel­jesítéséről és az idei esztendő, valamint a további évek célkitűzéseiről beszél. Tényeket, érveket, ada­tokat sorol részletesen, mindenki számára érthe­tően, ha kell elismerően, ha kell kritikusan. Igaz, bevezetőjében kérte elnézésünket, ha úgymond, egyes dolgokról szenvedélyesebben, emeltebb han­gon szól. Nem akar bántani senkit, csak a közös­ség érdekében buzdít az összefogásra, cselekvésre. Az első felszólaló — idősebb bácsi, mint kiderül tsz-tag — elmondja: neki bizony az a véleménye, hogy könnyebb ám a gyári munkásoknak teljesi­a színház sokoldalú művészet­pártolásának. A fotópályázat, a drámaírókat ösztönző felhívás elég nagy nyilvánosságot kapott. Kevesebben tudnak a Megyei Művelődési Központ ifjúsági kép­zőművészeti szakkörével kialakí­tott kapcsolatairól. (Az Óz, a csodák csodája egyik előadásán vendégül látott gyerekek ügyes, tehetséges munkákkal idézték a remek előadást.) Dr. Orosz László már elkészí­tette az állandó színházi Katona­emlékkiállítás tervezetét. Sokan időznek a megyei könyvtár tárló­ja előtt. Most Páskándi Géza munkásságát és a nagy francia forradalom korát mutatják be néhány könyvvel. A színházban a jelek szerint mind jobban felismerik az in­tézmény közművelődési jellegéből adódó lehetőségeket, követelmé­nyeket. A könyvek, rajzok tá­gítják az érdeklődést, elmélyí­tik az előadások hatását. H. N. NAPTAR 1977. február 26.« szombat Névnap: Sándor Napkelte: 6 óra 31 perc. Napnyugta: 17 óra 24 perc. Holdkelte: 10 óra 34 perc. Holdnyugta: l óra 03 perc. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: fel­hőátvonulások, elszórtan zápor­esővel, az esti órákban észak­nyugaton esetleg hózáporral. Élénk, időnként erős déli, délke­leti, majd fokozatosan nyugatira északnyugatira forduló szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmér­séklet általában 3—8, a legmaga­sabb nappali hőmérséklet általá­ban 5—10 fok között, délkeleten kevéssel 10 fok felett. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: február 24-én a középhőmérséklet 6,5 (az 50 éves át­lag 1,3), a legmagasabb hőmérséklet 14 Celsius-fok volt. A napsütéses órák száma 2. Február 25-én a reggel 7 óra­kor mért hőmérséklet 6, a délben egy órakor mért hőmérséklet 14,9 a leg­alacsonyabb hőmérséklet 6 Celsius- fok volt. A Kecskeméti Katona József Színház műsora Február 26., szombat este 7 óra: A REJTEKHELY Szekszárdon este 8 óra: GÜL BABA MOZIMŰSOR 1977. február 26.: KECSKEMET VÁROSI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor KÜLÖNBEN DÜHBE JÖVÜNK 50 százalékkal felemelt helyárú! Az ifjúsági bérletek nem érvényesek! Színes, spanyol—olasz filmvígjáték Éjszakai előadás: 22 órakort FRANCIA KAPCSOLAT Csak 1« éven felülieknek! 20 százalékkal felemelt helyárú! Az ifjúsági bérletek nem érvényesek! Színes, amerikai bűnügyi film KECSKEMET ARIPAD: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor A KÉT ARANYASO Színes, magyarul beszéld, német kalandfílm MESEMOZI: fél 4 és háromnegyed 6 órakor PETI KALANDJAI Színes, magyar rajzfilm-összeállítás STÜDIÓMOZI: 8 órakor Irodalmi alkotások filmen ANNA KARENINA Kétrészes, színes, szovjet film Primőrök a piacon Jó közepes volt a felhozatal tegnap a kecskeméti piacon. Új­donságot is kínáltak a termelők: primőr zöldpaprikát és piros hó­napos retket. Gyorsan fogyott mindkettő! A paprika darabja 3 és 5 forint volt — 700 volt be­lőle a piacon —, a retek csomó­ja 3, illetve 4 forintba került, mindössze 100 csomót kínáltak. Burgonyából 20 mázsa kelt el, kilónként 4—6 és 8 forintért. Pontosan így alakult a sárgaré­pa ára is, a kínálat 13 mázsa volt. Petrezselyemből kevesebb volt, 9 mázsa, kilója 6—8, 12 és 14 forintba került. Nagyon szép volt a hagymakínálat, így alakult az ára is, a javáért 13 és 15 forintot kértek, kilónként. Volt még feketeretek is, kilója 4, illet­ve 5 forintot ért. Sok volt a kel­káposzta, több mint 2 mázsa —, kilója 3—4 és 5 forintba került. Hasonlóan alakult a fejeskáposz­ta ára, is. örvendetesen csökkent a sóska ára, tegnap már 50 fo­rintért is kínálták kilóját. A spenótot kilónként 10—12 és 16 forintért mérték. Bőséges volt a télialma-kíná- lat: 32 mázsa. Kilójáért 4—6—10 forintot kértek az árusok. 22— 26 és 30 forintba került a héjas­dió kilója, míg a mák változatla­nul drága, 100 forintba kerül. 8— 10 és 12 forintba kerül a sava­nyúkáposzta kilója —, csaknem 5 mázsa volt belőle a piacon. Sok volt a tojás: több mint, 16 ezer, 1 és 1,20 forintba került darabja. Az élőcsirke párja 50— 80 és 100 forintba került, az élő­tyúkért 105—120—160 és 180 fo­rintot kértek. Súlyos közúti balesetek feni, meg túlteljesíteni a tervet, hiszen fedél van a fejük felett. De a parasztembernek mi a biztosíté­ka, hogy kedvező lesz az időjárás... A tervezett 10 százalékos termelésnövelés nagy feladat, elkelne a jó idő... Többen követik a példát: sorra hangzanak el a hozzászólások. Derűs pillanat is akad. Az egyik fel­szólaló ugyanis panaszolja, hogy az új szeméttelep­ről égetéskor a falu felé hozza a bűzt a szél. A ta­nácselnök válaszában elmondja, hogy pontosan azért helyezték el a községtől délre a szemétgyűjtő helyet, mivel a környéken északi—északnyugati szél járás uralkodik, ami így a községgel ellenkező irányba viszi a szemétégetés bűzét. Szinte mente­getőzve teszi hozzá: Az uralkodó széljárás ellenére időnként déli szél is előfordulhat, de higgyék el, tanácsi határozattal nem tudjuk a szélirányt befo­lyásolni ... Ez persze csak egy kis epizód, de itt most ennek is jelentősége van, hiszen azért jöttünk össze, hogy aki akarja, elmondhassa a véleményét. Az ilyen gyűléseken is múlik, milyen az emberek közérzete. Megyünk hazafelé a gyűlés után a szemerkélő esőben, s közben hallom: itt is ott is tárgyalják az elhangzottakat. Mindenkinek van véleménye, min­denki visz magában haza innen valamit. Sitkéi Béla Kiskunhalas belterületén Tor­ma József, Kiskunhalas, Szűcs utca 16. szám alatti lakos a Ti­nódi utca 19. számú ház elől fi- gyelmetlqpül, körültekintés nél­kül hajtott ki az úttestre kerék­párjával, s egy tehergépkocsi el­ütötte. Torma Józsefet súlyos sé­rüléssel szállították a kórházba. Patyi Dezső, Zsana, Kossuth utca 37. szám alatti lakos ittas állapotban hajtotta lovas kocsi­ját a község belterületén, Indo­kolatlanul áttért az út bal olda­lára, ahol elütte a vele szemben kerékpározó Vöneki Erika 14 éves, Kiskunmajsa, Tajó, 203. szám alatt lakó tanulót, aki jár­művén Dobi Erzsébet 15 éves, Zsana, I. kerület 65. szám alatti lakost szállította. Dobi Erzsébet súlyosan megsérült. Patyi Dezső ellen eljárást indítottak. Érsekcsanád belterületén, az 51-es számú úton egy kutya oko­zott súlyos balesetet. Palatinszki István, Érsekcsanád, Széchenyi utca 5. szám alatti lakos tompí­tott világítással motorozott, ami­kor egy kutya ugrott fel előtte, féktávolságon belül. A kutyát el­ütötte, s járművével felborult. Palatinszki Istvánt súlyos sérü­léssel szállították a kórházba. Három deci borért háromezer forint pénzbírság Krausz Tamás, Harta, Dózsa György út 81. szám alatti lakos álmában sem gondolt arra, hogy a községben igazoltatják. Három deci bort fogyasztott, s így ült be személygépkocsijába. A rendőr igazoltatta, s miután az alkohol- szonda barnára színeződött, a szabálysértési hatóság háromezer forint pénzbírsággal sújtotta, és nyolc hónapra visszavonták ve­zetői engedélyét. Szikora Tibor, Kiskunmajsa, Marisi út 16. szám alatti lakost ugyancsak a község belterületén Látogatási tilalom Március 1-től kezdődően teljes látogatási tilalmat rendeltek el Kecskeméten, a megyei kórház valamennyi osztályán. A kórház főigazgatója az egyre jobban ter­jedő influenzás megbetegedések miatt tiltotta meg a betegek lá­togatását. Tanácsi vezetők értekezlete Pénteken a Zánkai Üttörővá- rosban tanácskoztak a megyei ta­nácsok elnökhelyettesei, és mű­velődésügyi osztályvezetői. Dr. Hanga Mária oktatásügyi minisz­terhelyettes vezetésével, oktatás- politikánk aktuális kérdéseit vi­tatták meg. Részletesen elemez­ték többek között a pályakezdő fiatal pedagógusok irányított el­helyezésének eddigi tapasztalata­it Külön foglalkoztak a tanács­kozáson a főiskoláról, egyetemről kikerülő házaspárok elhelyezésé­vel, s hagoztatták, hogy messze­menően figyelembe kell venni azok személyes érdekeit is. (MTI) — Ülést tartott a Bajai Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága teg­nap délután. Beszámoló hangzott el az 1976. évi tanácsi költség- vetési és fejlesztési alap gazdál­kodásról. Megtárgyalta a testület a tanács szerveinek működési szabályzatáról szóló rendeletet, végül jóváhagyták a vb szakigaz­gatási szerveinek ügyrendjét. — Közgyűlést tart a Bajai Sporthorgász Egyesület vasárnap. Az 1439 felnőtt, 245 ifi és 170 gyermek tag meghallgatja a ve­zetőség beszámolóját az elmúlt év zárszámadásáról, majd dönte­nek az idei költségvetésről. — A Kecskeméti Mezőgazda­sági Gépgyártó és Szolgáltató Vállalat szocialista brigádjai az idén a hasznos munkaidőalap 3—4 százalékos növelésére tettek felajánlást. Vállalták azt is, hogy mindegyik kollektíva leg­alább egy hasznosítható újítást nyújt be; az exportra szállítandó fontosabb termékek felett pedig védnökséget vállalnak. — Agrokémiai központ létesí­tését tervezik Izsákon a helyi és a környékbeli állami és szö­vetkezeti gazdaságok. Az előké­szítő tárgyalások folynak, sőt a MÁV helyszíni bejárása már meg is történt. — ÓVODÁT AVATTAK. Teg­nap délután Bácsalmáson új óvo­dát avattak, amely 2,5 millió fo­rintba került. Az intézményt dr. Gajdócsi István, a megyei tanács elnöke adta át rendeltetésének. — A szakszervezeti nőfelelősök egyhetes tanfolyama fejeződött be ma Kecskeméten, amelyen öt­ven nőfelelősi vett részt. A hall­gatókat a párt nőpolitikái hatá­rozatának végrehajtásával kap­csolatos tudnivalókra és teendők­re készítették fel, A tanfolyamot az SZMT nőbizottsága rendezte. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a Perká- tán megtartott 8. heti lottósorso­láson a következő nyerőszámo­kat húzták ki: * 14, 49, 52, 71, 86. A február 28-án megtartandó tárgynyeremény-sorsoláson az 8. játékhét szelvényei vesznek részt. (MTI) igazoltatták. A motoros fél liter sör elfogyasztását ismerte el. A szabálysértési büntetés 2300 fo­rint, ám a vezetői engedélyt nyolc hónapig „pihentetik”. Akadnak másfajta szabálysér­tők is. Vén Imre, Kecel, Erdőla­pos 162. szám alatti lakos érvé­nyes vezetői engedély nélkül mo­torozott a községben, sőt motor- kerékpárjának műszaki érvényes­ségi ideje is lejárt 1976 májusá­ban. A büntetés 2400 forint. G. G. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Klskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Prelszlnger András igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a Telefon: 12-619, 12-516 (központi): 11-709, Telexszám: 26 216 bmlv b Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutaláíssal KHI 215—95162 jelzőszámlára Készült a Petőfi Nyomdába» ofszet rotációs elJárássaL 6001 Kecskemét Külső-Szegedi út t. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka Istváa Index: 25 065 HU ISSN 0133—235X Rajzok, könyvek a színházban

Next

/
Oldalképek
Tartalom