Petőfi Népe, 1977. február (32. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-10 / 34. szám
V FALUGYŰLÉSEK, SZÖVETKEZETI LAKÓTELEPEK, kertbarAtmozgalom, közmüvelödEs A népfrontmozgalom és a fogyasztási szövetkezetek együttműködéséről PETŐFI NÉPE Grósz Károly látogatása Baján Pártnap a Kismotor- & Gépgyárban Tegnap délelőtt Bajára látogatott Grósz Károly, a Központi Bizottság Agitációs és Propaganda Osztályának vezetője. Á vendéget Katanics Sándor, a megyei pártbizottság titkára, Papp György, a városi pártbizottság első titkára és dr. Kincses Ferenc városi tanácselnök fogadta. Grósz Károly a pártbizottságon tájékozódott a városban folyó agitációs és propaganda munkáról, maj(J a Kismotor- és Gépgyárban Balogh Tibor igazgató és Nincsics Sándor, a pártvezetőség szervezőtitkára ismertette a gyár eredményeit Utána megtekintették az üzemet. Délután a Kismotor- és Gépgyár ebédlőjét zsúfolásig megtöltő dolgozók előtt Grósz Károly tájékoztatót adott az időszerű politikai kérdésekről. A Hazafias Népfront és a SZÖVOSZ vezető testületéi többször foglalkoztak a népfront- és a fogyasztási szövetkezeti mozgalom együttműködésének kérdéseivel. Az a vélemény alakult ki, hogy a közös feladatok sikeres megoldásához a lakóterületek fejlesztése, a lakosság jó színvonalú ellátása, a meglevő termelési erőforrások felhasználása, a szövetkezeti mozgalmi tevékenység, valamint a politikai munka összehangolása terén eddig elért eredmények mellett el- engedhetelten a szoros együttműködés továbbfejlesztése. Ennek érdekében a Hazafias Népfront Országos Tanácsának és a Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsának elnöksége most együttesen kialakított ajánlásokban fogalmazta meg a népfront és a fogyasztási szövetkezetek helyi és megyei szervei számára az együttműködésben legfontosabb feladatokat. Kiemelt feladatként szerepel az ajánlásokban, hogy a tanácsok, a helyi népfrontbizottsaeok és a fogyasztási szövetkezeti szervek rendszeresen egyeztessék város-, illetve községpolitikai tevékenységüket a lakosság széles körű bekapcsolása érdekében'. Kez.de- ménvezzenek közösen falugyűléseket' városkörzeti tanácskozásokat, s különös gonddal segítsék a társközségek, a városhoz kapcsolt községek, a körzeti népfrontbizottságok munkáját. A nőpolitikái határozatok végrehajtásában is vannak közös feladatok: így a fogyasztási szerkezet korszerűsítése megfelelő árukínálattal, a háztartási munkát könnyítő áruválaszték, a gyermekek, a diákok étkeztetésének, egyáltalán a közétkeztetésnek a további szélesítése, a kereskedelmi és vendéglátóipari szolgáltatások bővítése. A népfrontbizottságok sokat tehetnék a kertbarátmozgalom pártolásával az élelmiszer-, a zöldség- és gyümölcsellátás javításáért. Ajánlják azt is a két mozgalom vezető testületéi, hogy a népfront is támogassa a lakásépítő és -fenntartó szövetkezetek megalakulását és működését. Ehhez hasonlóan kölcsönösen támogassák a szülői munkaközösségek tevékenységét, szervezzenek irodalmi, zenei, képzőművészeti rendezvényeket, segítsék az öntevékeny, művészeti, művelődési köröket. Arra is felhívják a figyelmet az ajánlásokban, hogy segítsék elő a tömegsport feltételeinek megteremtését és a lakóhelyi tömegsport — kocogás stb. — kibontakozását. (MTI) Feszítik a fóliasátrakat 25 kertészeti szakcsoport működik Bács-Kiskun megyében Tavaszra készül Bács-Kiskun megye 110 ezer háztáji és kisegítő gazdasága. A helyi ellátásba nélkülözhetetlen kisárutermelés- hez az eddiginél szervezettebb anyagi és műszaki feltételeket, értékesítési lehetőségeket ígér a kereskedelem. A falusi takarék- szövetkezetek hitelt nyújtottak számukra, a helyi ÁFÉSZ-ek pedig a szaporító anyaggal, előnevelt palántákkal és munkaeszközökkel segítik a kiskerttulajdonosokat Szakmai irányításukról is gondoskodnak, főállású agrármérnökök segítik a gazdaságosabb kisárutermelést. Tevékenységüknek elsősorban a kertészeti szakcsoportok látják hasznát, amelyekből 25 működik a megyében. Többsége zöldség- és gyümölcstermesztésre társult, ami a kemizáló anyagok, vetőmagvak, gépek beszerzését egyszerűsíti, és az áru értékesítésénél jelent előnyt. A tiszakécskei zöldségtermesztési szakcsoport tagjai primőrtermesztésre is berendezkedtek, 30 kisgazdaságban feszítik a nap- fűtéses fóliasátrakat a korai árutermeléshez. Alattuk már sokhelyütt kel a hónapos retek, amelynek helyére előnevelt paprika-, paradicsompalánta kerül. Bugacon az évelős spárgatermesztésre társultak a háztáii gazdaságok. Lajosmizsén pedig szamócát és egyéb gyümölcsöt termelnek ily módón. Szolgálatban a Szeged expresszen A köznevelés fejlesztésének elméleti kérdéseiről rendezett tudományos tanácskozást a Magyar Tudományos Akadémia pedagógiai kutató csoportja szerdán az MTA történet-tudományi Intézetében. A konferencián megvitatták a közoktatás és a közművelődés előtt álló legfontosabb kérdéseket, az ezzel kapcsolatos kutatások feladatait. Horváth Mártonnak, az MTA pedagógiai kutatócsoportja igazgatójának megnyitója után Kö- peczi Béla akadémikus, az MTA főtitkárhelyettese mondott vitaindítót az iskolának a társadalmi tudat formálásban betöltött szerepéről. Ezt követően Szentágot- hai János akadémikus, az MTA A Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi Minisztérium tájékoztatási főosztálya minden évben megrendezi a legújabb mezőgazdasági, élelmiszer-ipari és erdészeti filmek nyilvános bemutatóját. A filmszemle 1977. február 15-én 10 órakor kezdődik a MÉM kultúrtermében (Budapest, V., Kossuth Lajos tér 11., földszint). Az első napon a növénytermesztés, zöldség- és gyümölcs- termesztés, a növényvédelem és megbízott elnöke az iskolai tananyag néhány természettudományos kérdésről beszélt. A művelődéstörténet és az iskolai tananyag kapcsolatáról Mátrai László akadémikus. MTA filozófia és történettudományok osztályának elnöke tartott előadást. A tudományos ülésszaka ezután korreferátumokkal folytatódott. Előadások hangzottak el a pedagógiai célrendszer szerkezetéről és a köznevelés fejlesztéséről a személyiség fejlesztéssel kapcsolatos elképzelésekről, á pedagógiai és a szociológiai szempontok érvényesüléséről a kutatásokban, valamint köneve- lésünk távlati fejlesztésének fő irányairól. (MTI) agrokémia, a faipar, élelmiszer- ipar, szakoktatás, filmjeit vetítik. A második napon mutatják be az állattartás és hizlalás, gépesítés, munkavédelem és egyéb témák filmjeit. Az országos szemlén vetített filmekből háromórás műsor lesz február 22-én Kecskeméten a művelődési központban és 23-án Baján a Központi Filmszínházban. Mindkét helyen délelőtt 10 órai kezdettel. Az autóbuszokon az utas maga kezeli a jegyét, vagy bedobja az árát, a vezetőfülke melletti perselybe. A villamosokra is felkerült a KN jelzés, ami azt jelenti, hogy kalauz nélkül közlekednek. Egyedül a vonatokon tartja magát a hagyomány. Ott még fülkéről fülkére jár a kalauz, vagy ahogy hivatalosan nevezik: a jegyvizsgáló. A kalauz, akit az utasok bizalmasan bácsinak szólítanak, fontos ember. Hozzátartozik az utazáshoz. Szemmel tartja az utasokat, szigorú, ha szabálytalanságot tapasztal, türelmesen válaszolgat az öregeknek. Csurgó Imre kalauz 16 év óta kezeli a jegyeket, többnyire a békéscsabai vonalakon, illetve mostanában a Szeged—Budapest között, az expresszen. Életének nagyobbik részét úton, szolgálatban tölti. A MÁV-nál vasárnap sincs szünnap, a vonatok a legnagyobb ünnepeken is járnak, Csurgó Imre is sok karácsonyt, szilvesztert eltöltött a budapesti szolgálati szálláson. Amikor a déli vonattal indul Szegedről, csak másnap délben vetődik haza. — Nem unja még az örökös utazgatást? — A mi életünk már csak ilyen. Ezt is meg lehet szokni. — Mint kalauz, milyennek lát bennünket? — Hát kérem, különbözőnek. Van mindenféle. Nekem nem az a dolgom, hogy értékeljem az utasokat, csak akkor avatkozom közbe, ha úgy viselkednek, hogy a többieket is zavarják, vagy nincs jegyük. — Panaszkodni nem szoktak az emberek? — Azt legsűrűbben. Egyszer nem fűtik rendesen a kocsikat, másszor túl nagy a meleg. Ezekről, sajnos nem tehetek. A másik, úgy is mondhatnám örökös panasz, a helyjegyek miatt van. A Ludas Matyi is foglalkozott vele, valóban úgy néz ki, hogy időnként a pénztárnál már nem kapnak jegyet, hely pedig lenne bőven. Elhiheti, nekem is kellemetlen 40 forintot bevasalni, 6 forintot érő jegyért, de ez az előírás. Akinek nincs helyjegye, ennyit kénytelen fizetni. — Nem volna okosabb, ha a halauzoknál is lehetne helyjegyet váltani? — Javasoltuk már mi is, de nem engedélyezték. Nem is a mi dolgunk, hogy eldöntsük, mi lenne itt a helyes teendő. Érdeklődtem a MÁV Vezér- igazgatóságán is, hogy foglalkoznak-e ezzel a témával? A kapott, meglehetősen titokzatos válaszokon nem nagyon tudtam eligazodni. Mindenesetre annyit sikerült kihámoznom belőlük, hogy pillanatnyilag rengeteg javaslaton törik a fejüket az illetékesek, s ezek közül választják majd ki a legmegfelelőbbet. Erről az utazóközönséget időben értesítik. Előreláthatóan az új menetrend életbelépésével egyidejűleg várható változás, helyjegy ügyben is. Vagyis május végéig ez is eldől... — Mit vár a változásoktól a kalauz? — Optimista vagyok, tehát valami jobbat, a mostanitól. Eddig is elég szépen fejlődtünk, ezt gondolom, továbbra is így lesz. Az utasoknak azt kívánom, hogy egyre kevesebb bosszúságuk és egyre több örömük teljék az utazásban. Magamnak pedig azt, hogy ebben a beosztásban maradhassak. Ki tudjam tölteni a 30 év tengelyszolgálatot és utána elmehessek nyugdíjba. V. zs. Mezőgazdasági, élelmiszer-ipari és erdészeti filmszemle SirMt Syiyy TUZZDMPNC Tűzzománcok Madarason Egyre többen próbálják ki a képességeiket és szerencséjüket, hogy az újra felfedezett tűzzománc műfajában alkossanak. Ezt teszi Sárkits György, a Narodne Novinc munkatársa is, akinek a tűzzománcképeit Katymár és Bácsalmás után most a madarast művelődési ház mutatja be. (Pásztor Zoltán felvétele) ITTASSÁG, FIGYELMETLENSÉG Halálos baleset Tiszaalpár határában Kedden este 6 óra után tragikus szerencsétlenség történt Tiszaalpár határában, a község és Kiskunfélegyháza közötti úton. Illés Ferenc 24 éves, Tiszaalpár, Üjmajor 35. szám alatti lakos motorkerékpárjával ittas állapotban a község irányába közlekedett. Az egyik útkanyarban nem követte az út vonalvezetését, rászaladt a baloldali útpadkára. egy kőrakásnak hajtott és a földre zuhant. Illés Ferenc a helyszínen meghalt. Solt határában, az 51-es számú úton Kovács József 37 éves, Du- naegyháza, Arany János utca 15. szám alatti lakos Trabant sze- vmélygépkocsijával Dunavecse irányából Solt felé közlekedett. Az egyik útkanyarban a , jármű jobboldali kerekei lehaladtak a sáros útpadkára, a gépkocsi megcsúszott. áttért a bal oldalra, ahol felborult. A személygépkocsiban utazó Jagodics János, Dunaegy- háza, Liliom utca 2. szám alatti lakos megsérült. Kovács József ellen eljárást indítottak. Őrizetbe vették a szurkálót A rendőrség emberölés kísérlete bűntettének alapos gyanúja miatt őrizetbe vette Pintér András 22 éves, Kiskunfélegyháza, III. kerület 220. szám alatti lakost. Pintér hétfőn a kora hajnali órákban Kiskunfélegyházán, a Kiskunság Étterem előtti járdán ittas állapotban, vitatkozás közben egy saját gyártmányú tőrrel mellbe szúrta Kutasi György 25 éves. Kiskunfélegyháza, Móra Ferenc tér 5. szám alatti lakost. Kutasit életveszélyes állapotban a kórházba szállították, s csak a gyors orvosi beavatkozásnak köszönhető, hogy életben maradt. A rendőrség az ügyben a vizsgálatot folytatja. G. G. A RENDŐRSÉG FELHÍVÁSA A kecskeméti rendőrkapitányság kéri azt a sértettet, akitől ismeretlen személy a múlt év decemberében Kecskeméten a Batthyány utcai Otthon vendéglő elől szovjet gyártmányú 05943S74 vázszámú, fekete férfi kerékpárját eltulajdonította, jelentkezzék a Kossuth tér 3. I. emelet 127. szám alatt. HÍREK • HÍREK NAPTAR 1977. február 10., csütörtök Névnap: Elvira Napkelte: 6 óra 58 perc. Napnyugta: 16 óra 59 perc. Holdkelte: — Holdnyugta: 9 óra 55 perc. AZ IDŐJÁRÁSRÓL Várható időjárás csütörtök estig: Hajnalban többfelé ködképződés, majd napközben nyugat felől lassan megnövekvő felhőzet, délután a Dunántúlon már valószínűleg újabb esővel. Az élénk, több felé erős északnyugati. nyugati szél az esti óráktól mérséklődik. Legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: mínusz 3 — plusz 2, a legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 4—9 fok között. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: február 8-án a középhőmérséklet 5,6 (az 50 éves átlag —1,0), a legmagasabb hőmérséklet 10,0 C,elslus-fok volt, a nap 12 órát sütött. Tegnap reggel 7 órakor 3,8, 13 órakor 9,7 fokot mértek, a reggeli legalacsonyabb hőmérséklet 1,4 Cel- sius-fok volt. A Kecskeméti Katona József Színház műsora Február 10., csütörtök este 7 óra: VII. GERGELY MOZIMŰSOR KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor DÜH Csak 16 éven felülieknek Színes, amerikai film KECSKEMÉT ARPÄD: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor FEHÉR FARKASOK Színes, magyarul beszélő német—jugoszláv kalandfilfn MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor ROBOTDIREKTOR Színes, magyar mesefilm-összeállítás GÉPKOCSIATVÉTELI SORSZÁMOK Trabant L. 8987 Trabant Special 11009 Trabant Combi 1452 Trabant Hycomat 5094 Wartburg 353 L. 3486 Wartburg 353 L. tolótetős. 1037 Wartburg 353 de Luxe 3576 Wartburg 353 de Luxe tolótetős 1-022 Wartburg Tourist 892 Lada 1200 82897 Lada 1200 Debrecen 37189 Lada 1300 5131 Lada 1300 Debrecen 2130 Lada 1500 2264 Lada 1200 Combi 9452 Skoda S—100 81172 Skoda S—100 L. 8933 Skoda S—110 L. 5793 Polski Fiat 125p (1500) 11626 Polski Fiat 126p (600) 2075 Zaporozsec 24647 Dácia 8617 Moszkvics 283 Ahol külön nem irtuk, ott adataink a MERKUR budapesti átadóhelyére vonatkoznak. — Kiskörös Város Tanácsa és a Hazafias Népfront közös rendezvényeként indult —, s folyik még — az az előadás-sorozat, amelyen tanácstagok, népfronttisztségviselők, lakókörzeti és utcabizalmiak kapnak tájékoztatást várospolitikai kérdésekről. Három előadás a tanácstagok akadémiája keretében zajlik, öt továbbinak a résztvevői pedig az említett aktivisták. Előadók a tanács és a népfront vezetői. — Pécsett az aknainélyítők egy pince megerősítése során színes cserepekre bukkantak. A Janus Pannonius Múzeum munkatársa megállapította, hogy XVIII. századi kerámiákról van szó. A tíz vesszőkosárnyi anyag ép edényeket és olyan darabokat tartalmaz, amelyekből a restaurátorok újjá tudják alkotni a kerámiákat. — Orbán István fafaragó munkáiból nyílik kiállítás ma délután két órakor Kecskeméten, a GAMF főépületében. A tárlat érdekessége, hogy bemutatják Bo- zsó János Orbán Istvánról készített pasztelljeit is. Az érdeklődők — szombat és vasárnap kivételével — naponta 11—15 óráig nézhetik meg a kiállítást, február 25-ig. — A Duna Fotóklub estjét rendezik meg Baján holnap, este 7 órakor a József Attila Művelődési Központban. Óceániáról hangzik el színesdia bemutatóval egybekötött előadás, amelyen vendégként az Alsódunavölgyi Vízügyi Igazgatóság Vásárhelyi Pál szocialista brigádjának tagjai is részt vesznek. — Korszerűsítik az István király körutat, a Szabadság téren pedig szélesítik a járdát a Kecskeméti Építési Költségvetési Üzem dolgozói. Az összesen 1 miliió 100 ezer forintos munkával május elsejére kell elkészülniük. — Strang József érdi lakos összetalálkozott Petyus Sándor budapesti lakossal, régi ismerősével, aki aznap szabadult a börtönből. Séta közben betörtek egy borozóba, majd feszítővassal ti- zfenegy gépkocsit törtek fel, és lopták el belőlük az értékesebb tárgyakat. Büntetésük két-két évi szabadságvesztés és kártérítés. — TÉLTEMETÖ. A Balaton partján kinyílott a téltemető, a tavasz közejedtét jelezvén. A természetkutatók szerint az aszófői völgyben évszázadok óta honos, jellegzetes mediterrán növényt hajdan a rómaiak hozták magukkal. Két napig látta vendégül Baja a megye tizenegy legjobb szakmunkás-tanulóját, hogy elméleti és gyakorlati tudásukat összemérve, elnyerhessék a Szakma kiváló tanulója címet. Az első nap dolgozatot írtak a versenyzők, amelyben szakmai ismeret, szakrajz, matematika, munkavédelem szerepelt a kérdések között. Tegnap, a második napon gyakorlati munkából vizsgáztak a versenyzők zsűri előtt. Végül is a kétnapos versenyben a géplakatos szakmában első helyezést ért el Keresztes Ferenc, a kiskunhalasi 618. sz. Szakmunkásképző Intézet harmadéves tanulója, aki Bács-Kiskun megyét képviseli majd az országos döntőn. Második lett Rab László, ugyancsak a kiskunhalasi 618. sz. Szakmunkásképző Intézet harmadéves tanulója. A szoros versenyben harmadik helyezést ért el Lehóczki Ferenc a kiskőrösi 621. sz. Szakmunkásképző Intézet tanulója. Ki nem váltott gépkocsinyeremények Tizenhat év alatt 23 183 gépkocsit sorsolt ki az Országos Takarékpénztár, azonban 512 szerencsés nyertes nem jelentkezett az autójáért. Az OTP most elkészítette azoknak a nyereménybetétkönyveknek a jegyzékét, amelyeknek tulajdonosai február l-ig nem vették át nyereményüket. A nyeremény nem évül el, de most már csak a gépkocsi kisorsolásakor érvényben volt fogyasztói árat kaphatják meg a feledékeny betétesek. Akinek a száma szerepel a jegyzékben, az a betétkönyvet kiállító takarék- pénztári, vagy takarékszövetkezeti fiókhoz, illetve postahivatalhoz forduljon a további ügyintézés céljából. Bács-Kiskun megyei 10 ezer forintos betétkönyvek: 2 022996 2 024029 2 032974 2 038915 Bács-Kiskun megyei 5 ezer forintos betétkönyvek: 2 508404 2 520332 2 535627 2 560294 2 561560 2 579525 2 582109 2 586546 2 597646 2 597744 2 598210 2 609397 2 613252 (Tavaly szeptemberben egyébként összesen 50 670 autónyeremény-betét- könyvet tartottak nyilván a megyében.) PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: űr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató- Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a Telefon: 12-619, 12-516 (központi).: 11-709, Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHI 215—95162 jelzőszámlára. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. 6001 Kecskemét Külső-Szegedi út «. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25 0(5 HU ISSN 0133—235X Tudományos tanácskozás a köznevelés fejlesztéséről Megyei döntő Baján