Petőfi Népe, 1977. február (32. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-01 / 26. szám

2 » PETŐFI NÉPE « 1971. február 1. események sorokban SANTIAGO A chilei katonai kormány ren­delettel bezáratta a valaha erős jobboldali kereszténydemokrata párt rádióját, amely gyakran el­lentétbe került, a katonai veze­tőkkel. A rendeletben azzal in­dokolták a rádió betiltását, hogy a kereszténydemokrata párt „til­tott politikai tevékenységre” használja fel a rádiót, „beavatko­zott a hatóságok munkájába” és „hazafiatlan tevékenységet” foly­tatott. Befejeződött a portugál szakszervezeti kongresszus Legfőbb feladat a demokratikus vívmányok megvédése A csepeli példa a szovjet sajtóban .MADRID Alfonso Osorio Garcia, a spa­nyol kormány második minisz­terelnök-helyettese vasárnap visz- szaérkezett Madridba az Egyesült Államokban tett látogatásáról. Osorio Garcia igen elégedetten nyilatkozott a Carter elnökkel és más amerikai személyiségekkel folytatott tárgyalásairól. (FFE) Simó Endre, az MTI tudósítója jelenti: A portugál fővárosban vasár­nap este befejeződött a négyna­pos országos -szakszervezeti kong­resszus, amelyen átszervezték az Intersindical szakszervezeti szö­vetséget és „Portugál Dolgozók Általános Szövetsége — Országos Intersindical” (CGTP—Intersin­dical) néven új központot hoztak létre. A küldöttek 25 tagot és 10 póttagot magában foglaló orszá­gos titkárságot választottak. A küldöttek 87 százaléka szavazott áz egységes listára. A kongresszus a portugál dol­gozókhoz intézett kiáltványában aláhúzta: a szakszervezetek ké­szek döntő mértékben hozzájá­rulni az ország gazdasági és tár­sadalmi nehézségeinek leküzdésé­hez, ha ez a szabadság, a hala­dás és a nemzeti függetlenség jegyében, az alkotmányban rög­zített célok megvalósítását szol­gálva megy végbe. A kiáltvány a dolgozók kong­resszusi felszólalásai alapján han­got ad a jobboldal antidemokra­tikus tevékenységének fokozó­dása miatti aggodalomnak és fel­szólítja ábdolgozókat: fokozottab­ban vegyenek részt az ország életében, hogy megvédhessék és ' tovább fejleszthessék a forrada­lom vívmányait, konszolidálhas­PEKING A kínai kormány „csendes át­szervezése” során vasárnap is­mertté vált az új oktatásügyi miniszter — Liu Hszi-jao — ne­ve. A kinevezésről kommüniké nem jelent meg, a tényt az Üj Kína hírügynökség egy más té­májú anyagban közölte, ahol Liu a protokollban már miniszterként szerepelt. Kávészüret Vietnamban NAIROBI Uganda északi részén eltűnt a nairobi kormány egyik különgé- pe, fedélzetén 18 utassal és négy­főnyi személyzettel. Az utasok Valamennyien brit állampolgárok voltak és az ugandai elnök hata­lomra jutásának 6. évfordulójá­val kapcsolatos ünnepségekre ér­keztek az országba. (Reuter) NEW FORK Az Egyesült Államokban to­vább tart a dermesztő hideg. Az ország emberemlékezet óta leg­hidegebb telén eddig negyven­ötén fagytak meg. Az áldozatok többségét gépkocsijában érte a fagyhalál. Carter elnök New York és Pennsylvania államot katasztrófa sújtotta területnek nyilvánította és a lakosságot fo­kozott energiatakarékosságra szó­lította fel. (Reuter, UPI, AFP) TRIPOLI A Csád Köztársaságban tevé­kenykedő gerillák szabadon bo­csátották a három év óta fogság­ban volt Francoise Claustre fran­cia archeológust, valamint férjét, aki 1975-ben esett fogságba, ami­kor feleségének kiszabadításáról tárgyalt. A házaspár vasárnap es­te Tripoliba érkezett. (Reuter) ft Kávészüret Hanoitól délre, a Dong Hieu állami gazdaságban. 1976- ban a gazdaság dolgozóinak sikerült jelentős mértékben túlteljesíteni tervüket. (Fotó: VNA.) MILLIOMOSLÁNYBÓL BANKRABLÓ 1. „Ciános golyóink vannak... yy ' A CBS amerikai rádiós és te­levíziós társaság koramentátova szerint általában az számít ese­ménynek, ha egy úrilány nem al­szik otthon. Ennek ezúttal az el­lenkezője igaz: a világsajtó 1976; utolsó napjaiban nagy terjede­lemben közölte azt a hírt, hogy Patrícia Hearst, az Egyesült Ál­lamok egyik leggazdagabb örö­kös nő je hosszú idő után először alszik odahaza, szülei kastélyá­ban. A hír háttere többé-kevésbé közismert. Az ifjú hölgyet bank­rablásban való részvételéért elő­ször hét év börtönbüntetésre ítél­ték, majd körülbelül egymillió dollár óvadék ellenében ideigle­nesen szabadon bocsátották. A másik milliót a papa Amerika legjobb ügyvédjének fizette ki és komoly esély van arra is, hogy az újságkirály ezenkívül is nagy összegekkel áldozott különböző politikai oltárokon. Mivel mindaz, ami az ítélet előtt és után tör­tént, többé-kevpsbé tipikus, ér­demes egy pillantást vetnünk a nem mindennapi ügyre. kor kinyílt az ajtó, elegáns, tö­rékeny leány állt ott, kezében revolverrel. — Először azt hittem — mond­ta később a tárgyaláson Patrícia Hearst —, hogy a haverjaim áll­nak mögötte és valami otromba tréfa az egész. De nem a cimbo­ráim léptek be, hanem két ide­gen férfi: egy zömök fehér, ma már tudom, hogy Bill Harris és egy fekete óriás, Donald de Freeze, aki a szervezetben Cin­que marsallnak nevezte magát. A revolveres lány mögött a szobába nyomult férfiak leütöt­ték a vőlegényt is, Patricét is és az ájult lányt magukkal vitték. Mikor magához tért, felismerte, hogy egy „országúti cirkáló” hát­só ülése előtt fekszik a földön, több pokróc alatt. Fuldoklott, úgy érezte, nem bírja sokáig. Vagy' három órányi keringés után kö­zölték vele: forgalmas helyen fognak kiszállni, ezért szívesked­jék mosolyogva velük tartani, el­,,Azt hittem a haverjaim... 5» 1974. február 4-én reggel 9 óra felé csöngettek a kaliforniai Berkeley egyetem közelében levő ;gyik lakás ajtaján. Patrícia -fearst, aki az egyetem hallgatója /olt, lakott ott. Gyakran megesett, íogy néhány diáktársa bejelentés léikül betoppant. Ezúttal sem lézett ki; egyszerűen ajtót nyi- ott. Vőlegénye, Stephen Weed, a eggelizőasztalnál maradt. Ami­sák a szabadságjogokat, a demok­ráciát, az államosításokat, a földreformot, a munkás-ellenőr­zést és irányítást. Szakszervezeti körökben azt tekintik a kongresszus egyik legnagyobb eredményének, hogy háttérbe szorították a szélsőbal- oldali, álforrádalmi törekvéseket, amelyeknek legkirívóbb meg­nyilvánulása az a követelés volt, hogy a kapitalizmust „általános forradalmi sztrájkkal” döntsék meg. .A küldöttek többsége a demokratikus vívmányok megvé­désében és megszilárdításában jelölte meg a szakszervezetek je­lenlegi legfőbb feladatát. Szaddam Husszein Moszkvában Az SZKP Központi Bizottsá­ga és a szovjet kormány meghí­vására hétfőn hivatalos baráti látogatásra Moszkvába érkezett Szaddam Husszein, az iraki for­radalmi parancsnokság tanácsá­nak alelnöke, az Arab Újjászü­letés Szocialista Pártjának he­lyettes főtitkára, A vnukovói repülőtéren az iraki vendéget Alekszej Koszigin, az SZKP KP PB tagja, a Szov­jetunió minisztertanácsának el­nöke és más hivatalos személyi­ségek fogadták. (TASZSZ) Belgrádi tanácskozás Hétfőn Belgrádbán megkezdték kétnapos tanácskozásukat kilenc európai semleges és el nem kö­telezett ország képviselői. Ausztria, Svájc, Svédország, Finn­ország, San Marino. Liechten­stein, Ciprus, Málta és Jugoszlá­via külügyminisztériumainak ma­gas rangú tisztségviselői „nem hivatalos, munkajellegű” megbe­szélésükön az idén június 15-re kezdődő belgrádi konferencia előkészületeiről folytatnak esz­mecserét. (MTI) lenkező esetben kénytelenek lesz­nek lőni. „Ciános golyóink van­nak, egy karcolás is halálos” — közölte állítólag Harris. A lakásban az elrabolt millio­moslányt betuszkolták egy ablak­talan zugba, ahol a takarítósze­reket tartották. A helyiség olyan volt, hogy csak feküdni lehetett benne, Sém állni, sem ülni nem. — Itt teljes, áthatolhatatlan sö­tétségben tartottak, megmondták, hogy napona készer nyitják ki az ajtót. Ilyenkor enni kaptám és egy-két percre elhagyhattam a Szobát. Rendhagyó folytatás Ez volt a kezdet. A folytatás meglehetősen rendhagyónak bizo­nyult. Erről szóljon az ügyész, aki 1976. március elsején San Franciscóban megkezdődött tár­gyaláson a következőket mondot­ta: — A vádlott 1974. április 15-én délelőtt 11 óra 23 perckor, tár­saival, az SLA fedőnevű terro­rista banda tagjaival egyetemben behatolt a San Fráncisco-i Hi­bernia bankba, ahol tevékenyen részt vett annak kifosztásában, il­letve a személyzet és az ügyfe­A szovjet sajtó továbbra is hagy figyelemmel kíséri a Csepel Vas- és Fémművek munkáskol­lektívájának a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. év­fordulója tiszteletére tett munka­felajánlást. A Trud, a szovjet szakszerve­zetek lapja közli tudósítójának Szabó Andrásnéval, a Csepel Mü­vek szakszervezeti bizottsága tit­kárával folytatott telefonbeszél­getését. A szakszervezeti bizott­ság titkára kijelentette: a csepeli munkások minőségileg is jobb munkával válaszolnak Leonyrd Brezsnyev üzenetére, s határidő előtt, már november 7-re kíván­ják befejezni a gyár 1977-es szov­jet megrendeléseinek teljesítéséi. A Komszomolszkaja Pravda cí­mű szovjet ifjúsági lap Orosz Fe­rencnek, a Csepel Művek KISZ- bizottsága titkárának nyilatkoza­tát közli, aki szerint a Csepel Művek mintegy 5 ezer fiatalja élen halad a vállalások teljesíté­sében. A veteránokat és fiatalo­kat örömmel tölti el, hogy Ma­gyarországon más ipari vállalatok is csatlakoztak munkafelajánlá­sukhoz. (TASZSZ) A magyar parlamenti küldöttség varsói megbeszélései A magyar országgyűlés kül­döttsége, amely Apró Antalnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának az országgyűlés elnö­kének vezetésével hivatalos láto­gatáson tartózkodik Lengyelor­szágban, vasárnap Skierniéwice vajdaságba látogatott el. A ma­gyar vendégek előbb Lowicz ne­vezetességeivel ismerkedtek, majd Zelazowa Wolaban, Fryderyk Chopin szülőhelyén tettek látoga­tást és koncerten vettek részt. Apró Antal és az általa vezetett magyar parlamenti küldöttség hétfőn délelőtt Varsóban folytat­ta hivatalos tárgyalásait Stanis­law Gucwaval, a szejm elnökével és a lengyel parlament elnöksé­gének tagjaival. A két küldöttség első megbeszélésére szombaton délelőtt került sor. (MTI) LAPZÁRTAKOR ÉRKCZTTT * A JKSZ KB elnökségének ülése Hétfőn Belgradban ülést tartott a Jugoszláv Kommunisták Szövet­sége Központi Bizottságának elnöksége. Az elnökség Sztane Dolanc- nak, az elnökség végrehajtó bizottsága titkárának beszámolója alap­ján az 1978-ban esedékes XI. pártkongresszus előkészületeivel foglal­kozott. (MTI) ® Elutazott a labdarúgó válogatott Még ki sem pihenték a szombati mezeifutás, majd a vasárnapi MNK-mérkőzés fáradalmait a labdarúgó válogatott keret tagjai, hét­főn már újabb nagy feladat várt rájuk: elindultak az egyhónapos tengerntúli vendégszereplésre. Az éjszakát Mexikó-városban töltötték, és ma délelőtt repülnek át San Jóséba, ahol 3-án a Deportivo Sap- rissa Costa Rica-i együttes lesz az első ellenfelük. GYOSLISTA az 1977. január 31-én megtartott lottó-jutalomsorsolásról, melyen az 1977. évi 1. heti lottószelvények vettek részt. wotr* HHARST • A milliomoslány és elrablói. Jobbról az első de Freeze, alias Cinque marsall. lek sakkban tartásávan, brutális megfélemlítésében. A vád véle­ménye szerint a vád tárgya töké­letesen bizonyítottnak tekinthető. Számos tanú kész eskü alatt val­lomást tenni arról, hogy az egyik támadó rámutatott a vádlottra és ezt kiáltotta: „Ez itt Tania Hearst!” (Mint ismeretes, a vád­lott az őt elrabló bandához csat­lakozva, a „Tania” fedőnevet vet­te fel.) Többek között — foly­tatta Browning ügyész — ezt a jelenetet is megörökítette a bank rejtett kamerája által készített film, amelyet a képernyőn mil­liók láttak és amelynek eredeti­jét a vád — az FBI jóvoltából — a bizonyítékokhoz csatolhatta. Gyakorlatilag elzel kezdődött az Egyesült Államok történetének egyik legérdekesebb bírósági tár­gyalása. Mivel a vád tárgyához, a bankrablásban való részvétel­hez semmi kétség nem fért, az ügyész azt kívánta bizonyítani, hogy az elrabolt milliomoslány önként csatlakozott a bandához. A védő ezzel szemben minden erőfeszítését arra összpontosította, hogy bebizonyítsa: Patrícia * Hearst mindvégig az emberrablók áldozata maradt és soha nem vált szabad akaratából aktív tettestár­sukká. A tárgyalás során a vádlott el­mondta hogy huszonnyolc napig tartották az ablaktalan zugban, utána ismét elrejtették egy nagy személygépkocsiban. „Ezután he­tekig csak mentünk. Kaliforniát például egy csomagtartóba helye­zett kukában autóztam be”. Lee F. Bailey védő ezután je­lentette ki a tárgyaláson: — Tisztelt bíróság, esküdt höl­gyeim és uraim! Törvényeink be­tűje és szelleme szerint senkit nem lehet elmarasztalni olyan tettekért, amit életveszélyes fe­nyegetés hatására követett el. A tárgyalás folytatódott. Harmat Endre (Következik: Ügyész kontra szupersztár.) 3 262 217 3 270 843 3 247 372 3 291 545 3 304 1 93 3 315 718 3 318 082 3 318 186 3 333 655 3 336 541 3 337 970 3 341 756 3 350 317 3 355 821 3 357 677 3 362 157 3 362 915 3 366 082 3 373 439 3 390 056 3 399 852 3 409 487 8 329 138 3 429 767 3 432 663 3 434 988 3 454 583 3 756 904 3 536 525 3 544 434 3 545 157 3 546 502 3 549 847 3 575 325 3 583 258 3 594 570 3 607 906 3 638 884 3 662 121 3 670 798 3 673 500 3 676 057 3 620 197 3 683 139 3 687 494 3 714 029 3 716 274 3 722 821 3 725 504 3 728 559 3 760 289 3 709 844 3 771 637 3 779 147 3 788 995 3 810 870 3 817 910 3 826 725 ; 837 243 i 842 279 849 653 ; 849 829 870 856 : 842 114 878 978 900 053 ; 901 619 904 467 918 631 l 923 160 l 938 487 , 944 308 974 401 931 089 145 417 147 259 182 063 187 420 213 416 227 231 232 522 i 241 789 247 505 278 763 282 C92 4 284 095 4 296 243 4 301 903 4 303 369 4 305 027 4 307 373 4 323 384 4 328 227 A 328 755 4 346 896 4 359 011 4 360 622 4 371 225 4 371 238 4 379 447 4 404 244 Konyhafelsz. Konyhafelsz. Ki mit vál. Tetőtől talpig Tetőtől talpig Konyhafelsz. Textil Tetőtől talpig Tetőtől talpig Színes tv Konyhafelsz. Tetőtől talpig Utalvány Utalvány Ki mit vál. Konyhafelsz. Utalvány Zenesarok Tv Konyhafelsz. Ki mit vál. • Utalvány Utalvány Konyhafelsz. Utalvány Tetőtől talpig Háztart. gép Ki mit vál. Tetőtől talpig Hűtőgép Textil Hűtőgép Zenesarok Színes tv ötletut. Utalvány 5000 Ft utalv. Rádió Ki mit vál. Tetőtől talpig Utalvány Utalvány Tetőtől talpig Utalvány Konyhafelsz. Utalvány Tv Tetőtől talpig Tetőtől talpig Ki mit vál. Utalvány , Utalvány Utalvány Utalvány Konyhafelsz. Ki mit vál. Ki mit vál. Utalvány Háztart. gép Textil Konyhafelsz. Ki mit vál. Textil Ki mit vál. Utalvány Konyhafelsz. "Utalvány . Színes tv Utalvány Textil Utalvány Utalvány Háztart. gép Konyhafelsz. Tv Konyhafelsz. Tetőtől talpig Rádió Utalvány Konyhafelsz. Utalvány Konyhafelsz. ötletut. Utalvány Háztart. gép Konyhafelsz. Ki mit vál. Ki mit vál. Utalvány Utalvány ötletut. Ki %it vál. Hűtőgép Konyhafelsz. Tetőtől talpig Hűtőgép Konyhafelsz. Textil Tetőtől talpig Utalvány Utalvány 4 422 782 Utalvány 55 743 50$ ki mit vál. 4 433 9.60 Tetőtől talpig 55 745 248 Színes tv 4 460 829 Utalvány 55 748 515 Tetőtől talpig 4 433 747 Tetőtől talpig 55 765 035 Tetőtől talpig 4 497 054 Ki mit vál. 55 766 453 Utalvány 4 532 028 Textil 61 001 744 Tetőtől talpig 4 532 527 Ki mit vál. 61 004 142 Konyhafelsz. 4 534 215 Konyhafelsz. 61 007 386 Utalvány 4 535 818 Tv 61 037 916 Tetőtől talpig 4 544 819 Színes tv 61 054 549 Konyhafelsz. 4 549 814 Hűtőgép 61 058 986 Utalvány 4 566 653 Zenesarok 61 06S 528 Utalvány 4 5"2 934 Szín es tv 61 074 467 Színes tv 4 598 250 Tetőtől talpig 61 080 733 Utalvány 4 598 609 Ki mit vál. 61 036 409 Textil 4 600 264 Konyhafelsz. fll 089 561 Textil 4 605 025 Utalvány 61 095 748 Utalvány 4 620 750 Hűtőgép 61 102 897 Utalvány 4 636 162 Utalvány 61 103 721 Hűtőgép 4 642 743 Ki mit vál. 61 130 617 Konyhafelsz. 4 643 394 Ki mit vál. 61 134 838 Lakbér. 4 657 946 Textil 61 144 350 Utalvány 4 641 077 Tetőtől talpig 61 155 630 Tetőtől talpig 4 661 597 Textil 61 156 456 Ki mit vál. 4 673 516 Ki mit vál. 61 165 613 Utalvány 4 680 441 Zenesarok 61 180 657 Tetőtpl talpig (4 700 802 Utalvány 61 182 808 Ki mit vál. 4 708 920 Textil 61 205 507 Lakbér. 4 719 729 Utalvány 61 205 654 Zenesarok 4 725 374 Textil 61 230 109 Utalvány 4 434 264 Utalvány 61 234 767 Konyhafelsz. 4 739 445 Zenesarok 61 246 789 Hűtőgép 4 752 855 Tv 61 271 785 Textil 4 753 824 Tetőtől talpig 61 271 858 Utalvány 4 757 233 Utalvány . 61 273 424 Tetőtől talpig 4| 760 699 Hűtőgép 61 281 314 Ki mit vál. 4 763 534 Tetőtől talpig 61 284 518 Lakbér. 4 775 577 Textil 61 284 646 Tetőtől talpig 4 782 103 Tetőtől talpig 61 289 596 Tv 4 788 534 Konyhafelsz. 61 338 685 Ki mit vál. 4 799 444 Lakbér. 61 364 809 Utalvány 4 794 776 Ki mit vál. 61 367 885 Utalvány 4 799 964 Tetőtől talpig 61 383 806 Utalvány 4 812 688 Utalvány 61 397 471 Ki mit vál. 4 614 107 Tetőtől talpig 61 405 970 Ki mit vál. 4 826 927 Tetőtől talpig 61 407 722 Rádió 4 828 133 Utalvány 61 408 086 Textil 4 843 126 Utalvány 61 426 428 Utalvány 4 862 717 Ki mit vál. 61 432 957 Utalvány 4 881 054 Utalvány 61 442 052 Utalvány 4 «87 942 Tv 61 465 408 Tetőtől talpig 4 905 106 Ki mit vál. 61 470 784 Tetőtől talpig 4 913 500 Hűtőgép 61 479 541 Háztart. gép 4 913 987 Textil 61 480 262 Utalvány 4 924 383 Tv 61 494 609 Konyhafelsz. 4 953 523 Utalvány 61 500 756 Konyhafelsz. 4 960 591 Tetőtől talpig 61 502 045 Ki mit vál. 4 962 409 Utalvány 61 506 004 TV 4 964 375 Utalvány 61 514 131 Tetőtől talpig 4 998 013 Textil 61 534 591 Utalvány 44 4«6 067 Konyhafelsz. 61 538 148 Tetőtől talpig 44 476 945 Konyhafelsz. 61 540 970 Utalvány 44 491 302 Tv 61 546 769 Tetőtől talpig 44 676 910 Lakbér. 61 547 081 Utalvány 44-491 829 Textil 61 556 050 konyhafelsz. 44 692 240 Hűtőgép 61 560 532 Konyhafelsz. 44 706 798 Ki mit vál. 61 565 956 Textil 44 714 862 Háztart. gép 61 583 610 Ki mit vál. 44 723 659 Tetőtől talpig 61 589 890 Ki mit vál. 44 745 043 Ki mit vál. 64 037 653 Utalvány 44 753 133 Tetőtől talpig 64 050 593 Textil 44 758 033 Textil 64 061 895 Textil 55 465 593 Textil 64 070 565 Tetőtől talpig 55 481 487 Háztart. gép 64 084 369 Utalvány 55 483 49-8 Ki mit vál. 64 097 563 Zenesarok 55 487 878 Utalvány 64 136 535 Utalvány 55 496 099 Utalvány 64 138 773 Utalvány 55 635 260 Utalvány 64 140 120 Tetőtől talpig 55 689 156 Ki mit vál. 64 141 663 Utalvány 55 693 281 Utalvány 64 148 634 Utalvány 55 709 008 Konyhafelsz. 64 151 405 Utalvány 55 711 508 Hűtőgép 64 154 482 Utalvány 55 713 524 Konyhafelsz. 64 164 737 Hűtőgép 55 717 514 Színes tv 64 159 937 Textil 55 718 146 Ki mit vál. 64 169 565 Utalvány 55 724 724 Hűtőgép 64 173 863 Tv Listánk a szegedi és á pécsi postaigazgató­ság területén vásárolt szelvényeket tartal­mazza. A nyertes szelvényeket 1977. február 20-ig kell a totő-löttó kirendeltségek, az OTP fió­kok, vagy a posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatósághoz (1875 Budapest V., Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges hibákért felelősséget nem vállalunk. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom