Petőfi Népe, 1977. január (32. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-12 / 9. szám
A biztonságos vízellátásért Kecskemét dinamikus fejlődésével párhuzamosan az addig elég meglehetősen elhanyagolt, elmaradott viz-csatorna hálózat fejlesztése is feltétlenül szükségessé vált, már az 50-es években. Az azóta eltelt negyedszázad során a közműrendszer kialakítására, az igények minél teljesebb kielégítésére a megyei és a városi tanács egyaránt tetemes erőfeszítéseket tett, kezdetben azonban csupán a legalapvetőbb szükségleteknek lehetett eleget tenni. Az egyik legfőbb cél a víztermelő bázis létrehoÜj egészségügyi létesítmény Lakiteleken Tegnap volt a műszaki átadása Lakiteleken, a nagyközségi tanács által hatszázezer forintos költséggel építtetett új anya- és csecsemővédelmi tanácsadónak. A korszerűen felszerelt intézmény higiénikus körülmények között szolgálja majd a nagyközségben egyre nagyobb számú újszülött egészségét. Az épületben két helyiségből álló tanácsadó, a kismamák részére pedig egy nagyméretű várószoba van. A 'fertőző betegségben szenvedő csecsemők részére pedig külön szobát építettek. Az elmondottakon kívül modern mellékhelyiségek szolgálják az ott dolgozók és a várakozók kényelmét. Az épület egyébként központi fűtéssel van ellátva. Érdemes még megemlíteni, hogy 1969-ig az akkor még Zöldkeresztes tanácsadó néven működő rendelő egy magánházban volt, s az egyetlen helyiség nem volt nagyobb, mint' a mostani újnak a várószobája. Az 1969-ben épült egészségházban kapott helyet a tanácsadó, azonban a második körzeti orvosi állás betöltésével a Tanácsadó helyiségeit is a körzeti orvosi rendelő foglalta el. Az új egészségügyi létesítményben a műszaki átadás után szükséges takarításokat a népfront nőbizottságának szervezésében a helyi termelőszövetkezet és a BRG lakiteleki üzemének dolgozói végezték el, mintegy ötezer forint értékű társadalmi munkával. Dr. Kiss Dezső • Az Észak Bács-Kiskun megyei Vizmű Vállalat kecskeméti szűrőgépháza. zása volt, s ehhez a kezdeti lépéseket az 1950-ben alakult vízmű vállalat tette meg, kutak fúrásával a Széktóban. A jobb tározókapacitás érdekében már az 50-es években megépült az 1200 köbméteres víztorony, a Szolnoki úti aluljárónál. A rákövetkező évtizedben megindult további erőteljes fejlődés parancsolólag arra késztetett, hogy mind a vízkapacitás bővítését, mind a szennyvíz- elvezetés feltételeit megteremtsék. Így került sor az I. számú vízműtelep rekonstrukciójára, ami a III. ötéves tervben történt meg. Ezzel napi 17 ezer köbméter víztermelés vált lehetődé, amit vastala- nító berendezés is kiegészített, tett tökéletesebbé. Az iparfejlesztés, a város nagyarányú növekedése csakhamar szükségessé tette a II. számú vízműtelep létrehozását is. Ez a telep már a IV. ötéves tervidőszak végén 13 ezer köbméter vizet termelt, s a mostani tervidőszakban a kapacitás újabb 7 ezer köbméterrel bővül majd. A víztorony mellett a mintegy 10 ezer köbméteres tárolókapacitás is a biztonságos vízellátást szolgálja. Hosszútávon azqnban nem teljesen megnyugtató a megyeszékhelyen épült középmagas lakóházak vízellátása. Ezért már az elmúlt tervszakaszban szóba került egy háromezer köbméteres víztorony építésének szükségessége. Ennek üzembehelyezésére előreláthatólag négy-öt év múlva kerülhet sor a Mátyás téren, amit a Széchenyiváros közelsége indokol. A víztorony tervei felülvizsgálat alatt vannak, a költségelőirányzat pedig szerepel a városi tanács ötéves tervében. Elkészültéig is a város vezetői szívügyüknek tartják a középmagas épületek biztonságos vízellátásánák ügyét. Ennek megoldásával, a szükséges __ tennivalók lebonyolításával a vizmű vállalatot bízták meg. Tegyük hozzá végezetül az elmondottakhoz, hogy — a várható fejlődéssel számolva — még ebben a tervidőszakban hozzáfognak a III. számú víznyerő telep elkészítésének előmunkálataihoz is. J. T. Havonta jelentkezik a KÓTA A Kórusok Országos Tanácsának lapja, a KÓTA januártól kezdve havonta jelenik meg. A folyóirat egy-egy száma 24 oldalon ad hírt a kórusok és amatőrzenekarok életének fontosabb eseményeiről, s hasznos módszertani és ismeretterjesztő cikkeket közöl az együttesek számára. Egyaránt szól a közművelődés munkásaihoz, illetve az együtteseket fenntartó szervek és intézmények illetékes vezetőihez is, országos áttekintést ad az énekkari—zenekari mozgalom elvi és gyakorlati kérdéseiről. A KÓTA januári számából kiemelkedik dr. Kiss Kálmán írása a közművelődési törvényről „Jog és kötelesség” címmel. Szo- kolay Sándor Kossuth-dijas zeneszerző az Ady-év küszöbén fejti ki gondolatait. „Zenei stílus — előadóművészet” címmel pedig Nagy Olivér írt a romantikáról. Ezenkívül ének-zenekari híradó és még sok egyéb cikk teszi változatossá, színessé a lapszámot. A tiltott pálinkafőzők „termelése” A Vám- és Pénzügyőrség megyei parancsnokságán a napokban készült el az az összesítés, amely pontos képet adott a tiltott pálinkafőzéssel kapcsolatos intézkedésekről. Az elmúlt évben 533 pálinkafőző készüléket, s 11200 liter pálinkát foglaltak le. E nagy számok ellenére történt bizonyos előrelépés a pálinkafőzők visszaszorításában, ugyanis a lefoglalt készülékek száma 25, az elkobzott pálinka mennyisége pedig 36 százalékkal csökkent. A megelőző tevékenységnek és az ezzel járó szigornak tulajdonítható, hogy 1976-ban a büntetettek száma 44, a szabálysértések száma pedig 27 százalékkal csökkent. Ám így is 683 szabálysértési eljárást kellett indítani, öt bűntett miatt kellett vádiratot benyújtani. A tiltott szeszelőállításért csupán 1976-ban 1 millió 843 ezer forint büntetést fizettek ki. Ez átlagosán meghaladja a 4500 forintot. Ennek ellenére még igen sok helyen főzik gyümölcsvagy cukorcefréből a pálinkát. Példa bőven akad. Akik nem tanultak... Nem tartozik a legkellemesebb dátumai közé Szarvas János, Tass, Kossuth körút 4. szám alatti lakosnak az augusztus 18-a. Zsiguli személygépkocsijával ugyanis Kiskőrösről hazafelé tartott, amikor a rendőrjárőr megállította. A csomagtartóban 66 liter pálinka kotyogott, amelyet Szarvas János literenként 50 forintért vásárolt. Tudta, hogy tilosán főzött pálinkát vett, s ezt be is vallotta az ellenőrzést végzőknek. Azon túl, hogy a pálinkát elkobozták, még 3 ezer forintra meg is büntették. Néhány hónap telt el, amikor a pénzügyőrök most már lakásán keresték fel a Szarvas házaspárt, ám csak az asszony tartózkodott otthon, öt műanyagkannában 66 liter pálinkát találtak a konyhában és a szobában. Az asszony kész volt a magyarázattal. Egy ismeretlen személytől vásárolta, népes rokonsága (?) számára. A pálinkát ismét" lefoglalták, de a büntetés most már 4 ezer forint íett. Majdnem másfél hektó pálinka a tanyában Korán reggel Indult el novemberben Bállá Pál, Tiszakécske, Arany János u. 18. szám alatti lakos Kocsérra, saját személy- gépkocsijával, hogy ott a tanyáján pálinkát főzzön. Szerencsétlenül kezdődött a nap, mert kétszer is meg kellett állnia kocsiját megjavítani, de végül is megérkezett. A cefrét berakta az üstbe, meggyújtotta a tüzet, amikon észrevette, hogy hiányzik a pénztárcája. A pálinka magától is kicsöpög — gondolta, s a pénztárca keresésére indult. Két órát töltött távol a tanyától, amikor t visszaérkezett, feltűnt neki, hogy f idegenek járkálnak az épület körül. Tétovázott, odamenjen-e, végül úgy határozott: megkérdezi, mit keresnek? A pénzügyőrök azonban nem kerestek, hanem találtak: üzemben levő szeszlepáról készüléket, s ezenkívül összesen 144 liter pálinkát, amelyet Bállá Pál már korábban főzött. A 13 edényt, a gázpalackot, az üstöt és a pálinkát is elkobozták, sőt, még 8000 forint pénzbírságot is kiszabtak rá. Mese az ismeretlenről Nem tartozik az elesett emberek közé Balasi Ernő, Tázlár, I. kerület 75. szám alatti lakos. Szőleje, háza, személygépkocsija van. Novemberben a pénzügyőrök ellenőrzést tartottak nála, s hogy ez nem minden ok nélkül történt, az majd a későbbiekben kiderül. A lakásban 123 liter pálinkát találtak. A származása után érdeklődtek, s Balasi feltálalta a következő mesét. November elején egy ismeretlen érdeklődött: van-e gyümölcscefréje, ő kifőzné. Azt mondta van és szívesen kifőzetné. Másnap az ismeretlen beállított egy lovas kocsival, rajta a főzőkészülékkel, s előállította a 123 liter szeszt. Az egyezség úgy szót, hogy felesben főzik, de a pálinkát — miután felrakta a szeszfőzéshez szükséges eszközöket a kocsira — Balasinál hagyta, azzal, hogy majd később visszajön érte. A pénzügyőrök a történetet nyilván nem hitték el, mert a pálinkát lefoglalták, s Balasi Ernőt 10 ezer forint pénzbírság kifizetésére kötelezték. Gémes Gábor A TELEFONAUTOMATA-GYÁRTÁS ÚJ GAZDÁJA KULTURÁLIS PROGRAM A TANYAI LAKOSOKNAK Népzenéről - a külterületi iskolákban Kulturális rendezvényeket készített elő a Katona József nevét viselő Bács- Kiskun megyei könyvtár a külterületi lakosok számára. Az idei sorozat sikeresen indult hétfőn este a jakabszállási Hajtó úti általános iskolában, ahol nyolcvanötén hallgatták meg dr. Kálmán Lajos nép- zenekutató előadását a Kecskemét-környéki népzenéről. A találkozón a Likőripari Vállalat kecskeméti citerazenekara és női kamarakórusa működött közre, szólót Mónus Ferenc né énekelt. Ugyanerről a tárgykörről legközelebb január 21- én a tiszaalpáriak és környékbeliek hallhatnak előadást a vasútmenti általános iskolában. A helybeli Tiszatáj pávakör és citera- zenekar dalokat szólaltat meg, a néptánccsoport pár- , natáncot mutat be, Szilágyi Zoltán pedig régi hangszereken, furulyán és dudán játszik. Külön érdekesség lesz, hogy az előadással egyidőben az irodalom sze- retetére nevelő, játékos foglalkozást tartanaik a gyerekeknek a kecskeméti könyvbarát kör középiskolás tagjai. A programsorozat január 24-én Ágasegyházán, majd február közepén Nyárlőrin- cen folytatódik a sándorte- lepi. illetve a világoshegyi iskolaépületekben. naptAr 1977. Január 12., szerda Névnap: Ernfi Napkelte: 7 óra 29 perc. NapnyUKta: 16 óra 16 perc. Holdkelte: — Holdnyugta: 10 óra 43 perc. AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium Jelenti: Január 10-én a középhdmérséklet mínusz 2 (az 50 éves átlag mínusz 1,7), a legmagasabb hőmérséklet 1,9 Celsius-íok volt. Napsütés nem volt. A Január 11-én reggel 7 órakor mért hőmérséklet mínusz 2, a délben egy órakor mért hőmérséklet 2,1, a legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 3,1 Celslus-fok volt. A Kecskeméti Katona József Színház műsora Január 12. szerda este 7 óra: MANDRAGORA Kelemen-bérlet Cegléden, 19.30 órakor: STUART MARIA MOZIMŰSOR 1977. Január 12.: KECSKEMÉT VÁROSI: fél 1, háromnegyed 6 és 8 órakor SZÉPEK ÉS BOLONDOK Színes magyar film KECSKEMÉT ÄRPÄD: fél 4. órakor tótágas Színes magyar film háromnegyed 6 és 8 órakor A SZERELMES BLUME Színes amerikai film 14 éven aluliaknak nem ajánlott I MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor FURCSA ZÁLOGTÁRGY * Magyarul beszélő szovjet film — A NEUMANN JANOS Számítógéptudományi Társaság Bács- Kiskun megyei szervezete ma délután 2 órakor Kecskeméten, a Tudomány és Technika Házának tanácstermében összejövetelt tart. Tájékoztató hangzik el a rendszerszervezési és informatikai szakosztály munkájáról, majd előadást hallhatnak az érdeklődők a számítóközpontokról és az állami népesség-nyilvántartásról. — Több zöldség terem. Szolnok megyében az elmúlt évek mélypontja után tervszerűen felfelé ível a nagyüzemi és a háztáji zöldségtermelés. A nagy kertészkedő múlttal rendelkező Jász- slagban, a Tiszazugban és több nagykunsági gazdaságban az idén hatezer hektáron termelnek paprikát, paradicsomot, uborkát, sárgarépát. gyökeret és egyéb zöldségféléket Az ötödik ötéves terv végére nyolcezer hektárra1 növelik a zöldségtermő területet a megye gazdaságai. — BAJA1AK a KÖNYVPÁRBAJON. Ma 19 óra 15 perces kezdettel, döntővel ér véget az a kulturális-irodalmi vetélkedősorozat, amelyet a Szakszervezetek Országos Tanácsa és a Magyar Rádió indított a munkásművelődés jegyében. A Kossuth Rádió Könyvpárbaj című, több mint 100 perces egyenes adásában négy szakmai szakszervezet legfelkészültebb brigádjai mérik össze a tudásukat. A MEDOSZ képviseletében jutott a döntőbe az Alsó- dv.navölgyi Vízügyi Igazgatóság Kandó Kálmán szocialista brigádja. Két súlyos közlekedési baleset Január 1-től a Mechanikai Művek vette át a hazai telefongyártást. 1977-ben Abonyban 83 ezer darab CB—867-es típusú távbeszélő készüléket készítenek a posta igényei szerint. Ugyanakkor Törökbálinton a központi gyáregységben ugyancsak a posta részére megkezdték a pénzbedobós automata telefonkészülékek gyártását. Ezek a készülékek valamennyi városban felszerelhetők. ahol crosbar-rendszerű telefonközpont van. • Képünkön: szerelőszalagon a pénzbedobós automata telefonkészülék. Egy-egy ilyen készülék ára mintegy 23 ezer forint. Ebben az évben ezer darabot rendelt a posta. (KS-fotó — Koppány György felvétele.) Jakabszállás határában Sallai Bálint Orgovány, Arany János utca 26. szám alatti lakos Trabant személygépkocsijával Orgovány irányába közlekedett. Későn vette észre az úttest jobb oldalán kerékpárja mellett álló Bimbó Imre, Jakabszállás, III. kerület 158. szám alatti lakost és elütötte. Bimbó Imrét életveszélyes sérüléssel, eszméletlen állapotban szállították a kórházba. A gépkocsivezető ellen eljárást indítottak. Helvécia határában Kremzer Gábor Ballószög, Rákóczi út 26. szám alatti lakos részegen kerékpározott. A jeges úttesten megcsúszott és az úttest bal ol- oldalára zuhant. Ekkor érkezett oda Vörös József Helvécia, I. kerület, Gazdaságdűlő 1. szám alatti lakos a rábízott pótkocsis vontatóval, amelynek hátsó kereke a kerékpáron áthaladt. Kremzer Gábort súlyos sérüléssel a kórházba szállították. A balesetért a vontató vezetőjét felelősség nem terheli. Zavarásért 2500 forint bírság A KRESZ előírja: a járművezető az adott forgalmi helyzetben úgy közlekedjék, hogy másokat indokolatlanul ne zavarjon. A zavarás tehát tulajdonképpen szabálysértés. Székely Ferenc Kalocsa, Malomszög 34. szám alatti lakos Kalocsa határában tehergépkocsijával úgy kanyarodott balra nagy Ívben, hogy a kanyarodás megkezdésével egyidőben adott csak irányjelzést és nem győződött meg a mögötte levő forgalomról. Emiatt összeütközött egy autóbusszal, amelyben mintegy tízezer forint anyagi kár keletkezett. A szabálysértési hatóság zavarás miatt 2500 forint pénzbírsággal és vezetői engedélyének három hónapi bevonásával sújtotta Székely Ferencet. Ittas vezetés miatt hét hónapra vonták be vezetői engedélyét Szabadi László, Kiskunhalas,. Felsőszállás 46. szám alatti lakosnak. Ügy vélte, hogy ettől még nyugodtan motorozhat, ám ráfizetett, mert a rendőrjárőr igazoltatta és feljelentette. Az újabb szabálysértés már 3500 forintjába került. G. G. — A munkásművelődés elősegítésére szocialista szerződést kötött a bajai Uránia filmszínház és a bajai szakszervezeti művelődési ház. öt helyi nagyüzem — a Kismotor- és Gépgyár, a Finomposztó, a Bútorgyár, a Fákon és a Ganz dolgozóinak tartanák filmvetítést, s azt követően vitát. Ugyanakkor folyamatosan segítik az üzemi kultúrfe- lelősök munkáját. — Északi látogatók. Szokatlanul nagy tömegben szálltak meg a Tisza Csongrád megyei, főleg szegedi szakaszát az Európa északi tájairól; a német, a - lengyel, a finn, a norvég tengerpartokról érkezett sirályok. A kitűnően úszó és repülő szárnyasok! valóságos mutatványokat végezve csapnak le a víz felszínén úszó zsákmányra. Falánkságukra jellemző, hogy nemcsak hallal, táplálkoznak, mindenféle hulladékot felkapnak a vízről. Némely nagyobb, jobb falaton összevesznek, s ilyenkor rekedtes orrhangon lármáznak, rikácsolnak, csőrükkel csapkodják egymást. — A Közép-dunántúli Gázszolgáltató és Szerelő Vállalat elsőnek Nagykanizsán épít biztonságtechnikai hírközlő rendszert. A diszpécserhálózat a hozzákapcsolt műszerek segítségével automatikusan ellenőrzi az egész város területén a nyomásszabályozók működését, a fogyasztás biztonságát. Az eddigi gyakorlat szerint szakemberek járják végig rendszeresen és ellenőrzik a nyomásszabályozókat, de az esetleges problémákat csak késve tudják megoldani. A diszpécserhálózat létrehozásával azonban egyetlen ember ellenőrizheti a város gázhálózatát. A rendszert — folyamatosan — az egész vállalat körzetében kialakítják. — Szekérgyűjtemény. A századelő paraszti élete mindennapjainak egyik fontos kellékét kutatja) fel, a gyűjti össze a mátészalkai Szatmár Múzeum. Az intézmény arra vállalkozott, hogy állandó kiállításon mutatja be az érdeklődőknek a táj egykor használatos paraszti munkaszekereit és azok felszereléseit. — A munkahelyi kultúrfelelő- sök levelező tanfolyamának e havi előadása ma délután 2 órakor lesz Kecskeméten az SZMT-szék- házában. A tanfolyam résztvevői Hegedűs Géza író előadásáthallgathatják meg az olvasás, a könyv jelentőségéről. PRECÍZ ELÍTÉLT — Még van 135 ezer 214 órám a szabadulásigI... (Hídvégi karikatúrája) PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista , Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Prelszlnger András igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér l/s Telefon: 12-610. 13-816 (központi): 11-702, Telexszám: 26 210 bmlv b Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési dll: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHI 215-99102 Jelzőszámlára Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. 6001 Kecskemét Külső-Szegedi ót •. Telefon: 13-722 Igazgató: Ablaka István Index: *3 063 HU ISSN 0133—235X j