Petőfi Népe, 1977. január (32. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-11 / 8. szám
Közlekedési gondok Kalocsán PETŐFI NÉPE Biológia szakkör a mecseki állatkertben A Pécsi Állatkert vezetősége szakkört szervezett a biológia iránt érdeklődő iskolások részére. A diákok hetente egyszer elméleti és gyakorlati foglalkozásokon vesznek részt. A foglalkozásokat az állatkerti vadászházban tartják, ahol boncolhatnak, megismerkedhetnek a mikroszkóp használatával; gazdag szemléltető anyag (preparátumok, csontvázak) teszik szemléletesebbé az elméleti oktatásokat. (MTI-fotó: Kálmándy Ferenc felvétele—KS) Sopron 700 éves Sopron az idén ünnepli várossá nyilvánításának! 700. évfordulóját, valsámap már ennek jegyében nyitották meg a Sopron zenei város című kiállítást a Liszt Ferenc Múzeumban. A tárlat a város zenei életét mutatja be a középkortól napjainkig. Déli egy óra körül általában nincs szabad asztal a kalocsai Mackó bisztróban. A környező községekből bejáró középiskolás diákok közül sokan egy-egy üveg üdítő mellett itt várják az autóbuszok indulását. Két óra után pedig a délelőtti műszakos dolgozókkal együtt többezren tolonganak a szűk, már korszerűtlen pályaudvaron. Aki lekési az indulást, vagy nem fér föl a zsúfolt járműre, nincs más választása, sétálhat másfél órányit, vagy a sarki csárdában csillapíthatja mérgét. A hajnali, vagy a kora délutáni áldatlan álapot láttán nem szükséges indokolni az igényt: több autóbusz és nagyobb^ állomás kellene. A feltételes mód azt sejteti, hogy a megvalósításhoz szükséges pénz egyelőre hiányzik, tehát bármennyire is jogos a csaknem négyezer ingázó panasza, belátható időn belül nem várható gyökeres változás Kalocsa közlekedésében. Négymillió kellene... Ami a jövőt illeti, Kalocsa V. ötéves területfejlesztési terve sem jelöli meg határozottan a közlekedés fejlesztésével kapcsolatos feladatokat. A legutóbbi tanácsülésen jóváhagyott terv ugyan megállapítja: „A központi autóbusz-pályaudvar nem tudja biztosítani a vonzáskörzethez tartozó településhálózat Tngázóinak közlekedését. Szükséges lenne a pályaudvar épületének és kocsiállásainak területnövelése és a járatszámok bővítése.” — Konkrétabban nem fogalmazhattunk, hiszen számításaink szerint több mint 4 millió forintba kerül az épület bővítése és új kocsiállások kialakítása — magyarázta Tamás György, a városi tanács főmérnöke. — Erre jelenleg nincs pénz. Véleményem szerint a tanács, a Volán Vállalat és a KPM összefogásával kell megoldani ezt a problémát. A területfejlesztési tervnek a közlekedésre vonatkozó részében a tanács egyebek között javasolja, „a vállalatok saját üzemű autóbuszjáratokkal biztosítsák a dolgozók bejárását, hogy ezzel enyhítsék a tömegközlekedésben jelentkező feszültségeket.” A kalocsai vállalatok nagy része azonban nem tudja megvásárolni a drága autóbuszokat, de az igazság az, hogy nem is akarják, mondván a személyszállítás a Volán Vállalat dolga ... — A jármű ktsz és az állami gazdaság saját autóbuszával szállítja munkásait, de nekem is az a véleményem, hogy a másfél millió forintba kerülő autóbuszok megvásárlását nem lehet megkövetelni a vállalatoktól — jegyezte meg Kapitány István, a városi tanács elnökhelyettese. — Ha megéri nekik, vegyék meg, de nem ez a probléma megoldása. Mi is kényszerhelyzetben voltunk, amikor a kommunális üzemünk Roburját beállítottuk a negyvenszállási diákok szállítására, ugyanis ott megszűnt az iskola, a tanulók nem tudtak mivel bejárni Kalocsára. Rendkívül zsúfolt — Helyi járatként közlekedik az autóbusz Bátyára és Foktőre, tudomásunk szerint ezeken a vonalakon nincs panasz — vette át a szót a főmérnök. — Különösen reggel és kora délután rendkívül zsúfolt viszont a dunapataji, miskei, öregcsertői autóbusz. Gondolkozni kell a lépcsőzetes munkakezdés bevezetésén, ami nagyon sokat segítene az ingázók helyzetén. , E problémákkal kerestük fel Németh Ferencet, a Volán Válla., lat kalocsai kirendeltségének vezetőjét. — Tavaly nyáron három 2G6-os típusú Ikarust, egy repülőüléses Ikarust és két kis panorámabuszt kaptunk — magyarázta. — Jelenleg 29 autóbusszal bonyolítjuk le a helyi, illetve a helyközi forgalmat. Az idén ősszel még egy új autóbuszt kap a kirendeltségünk. Való igaz, reggel, s kora délután néhány járat túlzsúfolt, mint például a homokmégyi, al- sómégyi, hillyei, de több autóbuszt egyelőre nem tudnak adni, hiszen napközben a meglevők szinte üresen közlekednek. Kedvező változások Mint azt a kirendeltség vezetőjétől megtudtuk a dunatetéleni járatnál hamarosan kedvező változás lesz. Eddig Kalocsa és Duna tetélen között csak iskolai napokon közlekedett az autóbusz, néhány hónap múlva, függetlenül a tanítási szünettől, a piaci napokon, vagyis szerdán és szombaton is indítanak járatot. Egy másik jogos igénynek is eleget tett a kirendeltség: az öregcsertői autóbusz a délutáni műszakosokat beviszi Csornára, így késő este nem kell , gyalogolniuk több kilométert. A helyi járatok közlekedésében is javulás tapasztalható. Noha városszerte ellenezték az utasok azt az intézkedést, mely szerint a helyi autóbusz-végállomást a piactérről a Rákóczi utca végére áthelyezték, az I. István utcán több helyen is megállókat alakítottak ki, így ismét könnyen megközelíthető a piac. Utazás közben a kalocsaiak minden bizonnyal észreveszik, s örömmel tapasztalják a közlekedés fejlődését. Ám ami a feladatokat illeti, nem lenne helyes, ha csupán külső szemlélők maradnának. Az autóbusz-pályaudvar körüli áldallan állapot megszüntetésében ők is részt vállalhatnának. A szocialista brigádok társadalmi munkája. kommunista műszakok szervezése lényegesen csökkentené az átalakítási költségeket ... Tárnál László Nagy az érdeklődés a takaréklevél iránt Év eleje az OTP kecskeméti körzeti fiókjánál — Mint a patikában annyian vannak itt is! — lépett ki zsörtölődve az ügyfél, egy meglett kort férfi az OTP kecskeméti Szabadság téri fiókjából. És csakugyan: odabent a félkörös pult előtt feltűnően sokan várakoztak pénzügyletük intézése céljából. — Talán a takaréklevélnek, a betételhelyezés új lehetőségének szól ez a nagy érdeklődés? — tudakoltuk Koncz Istvántól, a fiók vezetőjétől. — Az év eleje rendszerint nagyon mozgalmas nálunk, de ezúttal úgy tűnik a szokásosnál is nagyobb a forgalom. Esedékes a kamatjóváírás, sokan ezért térnek be. Kétségtelen azonban, hogy ügyfeleink többsége a betételhelyezés új lehetősége felől érdeklődik, illetve intézkedik. Erről azonban Danics Menyhért, az illetékas csoportvezető közvetlen tapasztalatok alapján szolhat: — Az év első hetének tapasztalatai szerint az érdeklődők mintegy 95 százaléka olyan ügyfelünk, akik a fiókunknál elhelyezett betétjükből a három évi lekötésű, többet kamatozó takaréklevélre helyeznek át pénzt. Általában nem az egész betétjüket, hanem hagynak váratlan kiadás esetére is hozzáférhető pénzt a 2 százalékot kamatozó látraszóló, vagy éppen az egy évi lekötésű 5 százalékot kamatozó betétkönyvben. Forgalmunk mintegy 5 százaléka viszont olyan új betételhelyező, aki a tartós lekötésű, 6 százalékot kamatozó takaréklevél formát választja. Ilyenkor év elején nagy a betétbeáramlás, csak győzzük az ügyintézést! Egyébként több mint 53 ezer takarékbetét-tulajdonost tartunk nyilván — hangzott Danics Menyhért felvilágosítása. — Hadd kérdezzük meg végül, mit érdemes tudni a takaréklevélről? — A pénzügyminisztérium rendeleté ez év január 1-től megszünteti a 3 hónapi lekötésű, 3 százalékot kamatozó betétkönyvformát. Az ilyen tulajdonosaitól folyamatosan nyilatkozatot kérünk arra nézve, miként rendelkeznek majd a továbbiakban. Ez a betétforma ugyanis 1979. végén érvényét veszti. Ugyanakkor az említett rendelet bevezeti a 20, 10 és 5 ezer forintos címletű takaréklevelet, amely három évi lekötés mellett 0 százalékot kamatozik. Hasznos Űj jelzés a szélvédő üvegen A Belügyminisztérium önkéntes segítői számára — főleg 8 közlekedési önkéntes rendőrök felismerése céljából — új jelvényt rendszeresített. A 11 centiméter átmérőjű, az Állj! Elsőbbségadás kötelező jelzőtáblát formázó, s benne fehérrel ÖR feliratú jelvényt az önkéntes rendőrök járműveik első- és hát- só szélvédőüvegén helyezik el, amennyiben szolgálatban vannak. Ez a jelvény azt jelzi, hogy tulajdonosa leállíthatja a gépkocsikat, s más járműveket, intézkedhet azok vezetőivel, vagy ellenőrzést hajthat végre. Ez a jelvény tulajdonképpen megfelel az önkéntes rendőri jelvénynek, ám az intézkedő önkéntes rendőr ezt megelőzően igazolja magát. Azért tartottuk szükségesnek mindezeket előre bocsátani, mert rövidesen ilyen jelvénnyel elláJ tott gépjárművek is megjelennek az országutakon, s intézkedhetnek, figyelmeztethetik a szabálytalankodó gépjárművek vezetőit. Mondani sem kell, hogy ha valaki az önkéntes rendőr jelzésére — különösen, ha az járművén elhelyezi az új jelvényt —, nem áll meg, megtagadja igazolványa, vagy a jármű okmányainak átadását, szabálysértést követ el, s ezért természetesen felelősségre vonják. tudni: ha a takaréklevélbe helyezett összegre szüksége van tulajdonosának, a lekötési időn belül is felveheti, ez esetben azonban változó a kamatszázaléka, illetve egy év után nem kamatozik a takaréklevél. Egyébként részletes felvilágosítással minden érdeklődőnek készséggel a rendelkezésére állunk — válaszolta végül Koncz István fiókvezető. P. I. Permetező újdonság Üj permetező gépet konstruáltak a Veszprémi Mezőgép Vállalatnál RSP 3001-es jelzéssel. Ez a berendezés fontos kiegészi- tője lesz a nálunk már használatos francia gyártmányú Heriau cukorrépa-munkagép családnak. Az újdonság jelentőségét bizonyítja, hogy a magyarországi felhasználáson túl a gépcsaládot gyártó francia cég is érdeklődik iránta. A permetező újdonságból az év első negyedében 60 darabot gyártanak az iparszerű rendszerek megrendelésére. CIKKÜNK NYOMÁN Korlátozzák a szeszes ital árusítását Lapunk december 14-i számában Miért nem él jogával a tanács? címmel egy cikket közöltünk, amelyre az Utasellátó Vállalat Bács-Csongrád megyei Igazgatóságának vezetője a következőket válaszolta: „A Volán bajai pályaudvarán üzemelő büfénk több oknál fogva nem felel meg sem a vállalat, sem az utazóközönség igényeinek. Ennek elsődleges oka a vezető és az ott dolgozó kollektíva hanyag, felületes munkája. Ellenőrzéseink során több alkalommal is kifogásokat emeltem olyan elemi visszásságok miatt, mint az üzlet, a váróterem tisztasága, de más belső gondok miatt is. A cikk megjelenését követően, az üzletvezetőhelyettes telefonon felhívta a városi tanács kereskedelmi osztályának vezetőjét és hatáskörét túllépve tűrhetetlen magatartást tanúsítót, ezér írásbeli figyelmeztetésben részesítettem. A Volánpályaudvaron kialakult és a cikkben is 'kifogásolt körülmények megszüntetése érdekében korlátoztam a szeszes ital értékesítésének mennyiségét. A szigorításokat ellenőrizni fogjuk, s ameny- nyiben a várt eredmény nem következik be, további megszorításokat alkalmazunk.” Köszönjük Nagymihály József igazgató válaszát, s reméljük — miután válaszából az derült ki, hogy egyetért a bajai autóbuszpályaudvaron levő tűrhetetlen állapot megszüntetésével — rajta tartják a szemüket az ott működő büfén. ITTAS ÁLLAPOTBAN MEGÖLTE ÉLETTÁRSÁT Letartóztatták a gyilkost A múlt héten, péntek délelőtt Kecskemét, Városföld II. kerület 3. számú ház szobájában, az ágy álatt egy jutazsákba gyömöszölve találták özv. Mészáros József- né 69 éves asszonyt, akiről az orvosszakértő megállapította, hogy kötéllel fojtották meg. A gyors rendőri intézkedés során még aznap este őrizetbe vették Beke Sándor 43 éves, Kecskemét, Városföld II. kerület! 211. szám alatt lakó foglalkozás nélkülit, aki beismerte bűnösségét. A kihallgatáson elmondta, hogy január 4-én érkezett ittas állapotban élettársa lakására, ahol vitatkoztak, majd ütelegelték egymást. Beke ez alkalommal úgy ütötte meg özv. Mészáros Józsefnét, hogy az a földre zuhant. mdjd egy kötéllel megfojtotta, a zsákba gyömöszölte és az ágy alá rejtette el. A bűncselekmény elkövetése után még több éjszakát töltött el a házban. A megyei rendőr-főkapitányság Beke Sándort letartóztatta, s tovább folytatja a vizsgálatot. G. G. HÍREK - HÍREK NAPTAR 1977. Január 11., kedd Névnap: Ágota Napkelte: 8 óra 29 pere. Napnyugta: 16 óra 15 perc. Holdkelte: 23 óra 18 perc. Holdnyugta: 10 óra 13 perc. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: időnként felszakadozó felhőzet, ismétlődő havazással, majd elsősorban nyugaton délnyugaton havas esővel, ónos esővel. Mérsékelt, többfelé megélénkülő, a Dunántúlon időnként megerősödő déli, délnyugati szél. A várható legalacsonyaibb éjszakai hőmérséklet általában 0—mínusz 5 fok között, keleten még mínusz 5 fok alatt, a legmagasabb nap- padi hőmérséklet 0—plusz 5 fok között. Távolabbi kilátások péntek reggelig: felhős, szeles idő. Eleinte havas esővel, majd ismétlődő esőkkel. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet mínusz 4—plusz 1 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet 0—plusz 4 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 80 százalékán várható. (MTI) — A KECSKEMÉTI Agro.netcoroló- gíai Obszervatórium jelenti: Január 9-én a középhömérséklet minus/. 3,3 (az 50 éves átlag mínusz 1,7), a legmagasabb hőmérséklet 0,3 Celsius-fok, a napsütéses órák száma öt volt. Január 10-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet mínusz 4,2, délután 1 órakor mínusz 1,0. a legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 7,1 Celsius-fok volt. A Kecskeméti Katona József Színház műsora Január 11., kedd este 7 óra: GÜL BABA Főiskolás-bérlet. MOZIMŰSOR 1977. január 11.: KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor SZÉPEK ÉS BOLONDOK Színes magyar film KECSKEMET ÁRPÁD: ' fél 4 órakor TÓTÁGAS Színes magyar film háromnegyed 6 és 8 órakor A SZERELMES BLUME 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Színes amerikai film MESEMOZ!: háromnegyed 6 órakor FURCSA ZÁLOGTÁRGY Magyarul beszélő szovjet film STÜDIOMOZI: # 8 órakor! Filmbarátok Köre! GYEREKKOCSI Csak 18 éven felülieknek! Svéd film NAPKÖZBEN Nyertünk-e? Tavaly nyáron zsúfolásig megtelt a Kecskeméti Katona József Színház nézőtere, mert sokan kiváncsiak voltak a valóban gyönyörködtető divatbemutatóra, a kedvenc táncdalénekesekre és színészekre. A drága belépőjegyek mellé — talán enyhítésül — mindenki egy sorsjegyet kapott a következő felirattal: Tárgynyeremény-sorsjegy a Divat a sorsolás című előadássorozathoz. Húzás 1976. december 31- én. A nyeremények legkésőbb 1977. február 28-ig vehetők ál az OK1SZ Laborban.... Miután a húzás időpontja már elmúlt, sok százan nézegetik az azóta őrzött sorsjegyeket, amelyeken mindent megtalálnak, csak éppen azt nem, hogy honnan tudja meg az ember: nyert imgy nem nyert? A kérdés azért izgat mert nekem is a kezembe nyomtak egy sorsjegyet és annak tanúsága szerint a főnyeremény egy Zsiguli személygépkocsi, de hűtő- szekrények, televíziók, kazettás magnetofonok, repülőjegyek (ki tudja hová?) és vásárlási utalványok is kerülhetnek a szerencsésebbek tulajdonába. Az akció sikeréhez a sorsjegyen jeltünteiett huszonhárom különböző vállalat járult hozzá, azok adják a nyereménytárgyakat. Tehát minden rendben van, csak azt szeretnénk tudni, hogy a szerencse várományosai mikor, hol, milyen újságból értesülhetnek arról, hogy nyertek-e? Én magam végigjártam azokat a kecskeméti intézményeket, vállalatokat, amelyek a listán szerepelnek: Állami Biztosító, Sportfogadási és Lottó Igazgatóság, illetve annak kecskeméti kirendeltsége. Voltam a színháznál is, de sehol nem tudtak mondani semmit. Vagy azzal a ki nem mondott felszólítással adták a cédulát, hogy ingyen sorsjegynek ne várd a nyereményét? De akkqr miért nem mondták ezt meg? Almásl János — Pallós Imrét a Hajdú-bihari Napló elhunyt főszerkesztőjét hétfőn délután nagy részvét mellett temették el a debreceni Köztemetőben, A ravatalnál Magyar József, a megyei pártbizottság titkára mondott beszédet, a sírnál pedig a kollégák és munkatársak nevében Boda István, a Napló főszerkesztő-helyettese búcsúzott az elhunyttól. — Hegyi Füstös László grafikáiból rendeztek kiállítást Kecskeméten a Szabadság téri Sajtóklubban. A tárlatot ma délután 5 órakor Mikulás Ferenc, a Pannónia Filmstúdió kecskeméti műtermének vezetője nyitja meg.— Több, mint 10 százalékkal teljesítette túl exporttermékeinek 138 millió forintos termelési tervét a Kismotor- és Gépgyár bajai üzeme. A gyár különböző járműalkatrészeket szállít külföldre, elsősorban a Szovjetunióba és az NDK-ba. — A tervezettnél negyvenhéttel több, összesen 1358 lakás épült az elmúlt évben Kecskeméten. A megyeszékhely idei célkitűzése 1659 új otthon felépítése. — Turisták a Szovjetunióból. Hetenként átlagosan száz turista érkezik hazánkba a Szovjetunióból. A főváros nevezetességeinek megtekintése után Szolnokra, Egerbe. Szombathelyre és Dunaújvárosba látogatnak, majd folytatják útjukat Jugoszláviába, Csehszlovákiába, illetve Romániába. — Csúcsforgalom volt vasárnap a Mátrában. A hajnali órákban tovább gyarapodott a hó, a hegyek tetejét már 30—40 centiméter vastag takaró borítja. A havazást délelőtt ragyogó napsütés váltotta fel, melyben az „ország teteje” kivételes látványt nyújtott a tél örömeit élvező több ezer sportolónak és kirándulónak. — Importhelyettesítő anyag. Az Erdőkémia zalaegerszegi gyáregységében a múlt évben kísérletképpen impregnáló anyagot állítottak elő a bútoribár részére^ amely a felhasználók szerint jobb az eddig alkalmazott külföldinél. Az Erdőkémi'a ebben az évben már 15 millió forint értékű impregnáló anyagot gyárt a bútoriparnak, — Modern grafikák kiállítása. A Pécsi Janus Pannonius Múzeum modern képtárának nemzetközi hírű gyűjteményéből nyílt! kiállítás vasárnap a Szekszárdi Balogh Ádám Múzeumban, A kiállításon 65 mű enged bepillantást a hazai és külföldi modern gráf ikus m ű vészét be. — Szegeden, a technika házában hétfőn, a hónap végéig tartó kollokviumsorozat kezdődött * a műanyagok ipari alkalmazásáról. A tíz kollokviumon ugyanennyi iparág aok száz hazai képviselője vesz részt, akik a különféle tudományos kutató intézetek szakembereinek előadásai alapján megvitatják a szintetikus anyagok felhasználásának lehetőségeit, módszereit. Elősegíti a téma alaposabb megismertetését a technika házának előcsarnokában hétfőn megnyílt műanyagkiállí- tás, amelyen a Tiszai Vegyikom- binót ad válogatást 21 termék- csoportjának több ezer féle változatából, festékekből, fóliáktól, mezőgazdasági vegyszerekből. (MTI) PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megye) Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Prelszlnger András Igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a Telefon: 12-619, 12-516 (központi): 11-709, Telexszám: 26 216 bmlv b Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHI 215—95162 jelzőszámlára Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotáciös eljárással. 6001 Kecskemét Külső-Szegedi út 6. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka Istvá» Index: 25 065 HU ISSN 0133—235X