Petőfi Népe, 1977. január (32. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-27 / 22. szám
1977. január 27. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT • SPORT Hasznos tanácsok a fürdőszoba berendezéséhez A fürdőszoba nem „mellékhelyiség”. Hiszen itt kezdjük napunkat, s ide térünk meg estére, hogy megszabaduljunk mindattól a portól, fáradtságtól, idegességtől, amely egész j napi munkánk, rohanásunk során ránkragadt. Éppen ezért ^úgy kell berendeznünk — bármilyen kicsi is —, hogy nemcsak testi tisztálkodásunkat, de kissé lelki felüdülésünket is szolgálja. i I Sokan nem tudnak ellenállni r< az utóBhi években megjelent 1 csempe- és padlóburkolólap színei és mintaorgiájának, a színes be- rendezések dömpingjének, s az I® eredmény: zavaró, nyomasztó színkavalkád — nem kis pénzért. Hiszen egy fürdőszobát berendezni nem olcsó mulatság. Ezért kerestük fel dr. Tiba Istvánnét, a FIM Budapesti Porcelángyár áruforgalmi osztályának vezetőjét, aki „hivatalból” tudja, milyennek kell lennie a ma fürdőszobájának. Az ő véleményét jegyeztük le az alábbiakban: — Döntsük el, melyik lesz a helyiség uralkodó színe — mondja —, s ahhoz kombináljuk a kiegészítő színt. Tegyük fel, hogy a hagyományos fehér szaniter berendezés mellett dönt a ház asz- szonya. Ehhez bátran vehet bármilyen színű vagy mintázatú csempét, de vigyázzon a burkolattal! Mert hiába fehér az alapszín, ha mintát rak a falra, a földre csakis egyszínű metlaclji vagy mázas cserép kerülhet, s az is olyan, amely harmonizál a falra kerülővel, vagy fordítva. A fehér csempét — bár nagyon sok híve van — nem szeretem: túlságosan rideg, az ember úgy érzi magát, ha egy fehérrel csempé- zett fürdőszobába lépett, mintha műtőben lenne'... M^idjunk le erről a hatásról! De ha valaki iá: megvette r maga fehér 'sempéjét, vagy légi fürdőszobáját annak idején azzal borította, h most érveié • mre, esetleg aoult. benne valami, ne érnék kétség Hé, hogy újabb költséges beruházásra csábul: egyetmén ííimtns felső sorral meglepő hatást érttel el. Ahol pedig még nem kezdték el a munkát, ott úgy tegyék mozgalmassá a falat, hogy elszórtan, mozaikszerűen egy-egy mintás csempét illesszenek a fehér felületbe. Ugyanezt megismételhetik a kád oldalán is. —A kád beépítéséről külön szeretnék szólni. Nem szerencsés megoldás, amikor más burkolat kerül a falra, s más a kád szélére. Vagy ugyanaz a színűmintájú csempe kerüljön a kád oldalára, mint a falra, vagy valamelyik a kettő közül, egyszín- borítású, s azt törjük meg a másik mintájával. Ahol hely van rá, rendkívül praktikus — és látványos —, ha a kád szabad végét meghosszabbítják néhány sor téglával, s azt is beburkolják:elhelyezhető rajta minden olyan piperecikkünk, amely a mosdó fölötti kispolcra nem fér, a hajszárítónk, a guarzkészülékünk ... Még egy jó tanács a kád beépítéséhez: ha gépben mosunk is, az öblítést a kádban végezzük — hisz ritka még az automata mosógép —, a gyereket is ott fürdetjük. Vagyis belehajolunk, ami elég nehezünkre esik, mivel a cipőnk orra hátrább esik, mint a csípőnk. A burkolást úgy csináltassuk tehát, hogy az alsó sor legyen beljebb, mint a többi — sokkal kényelmesebb lesz a kád fölött dolgozni. — Beszélnénk még a kiegészítőkről: a jó méretű tükörről, a porcelán piperepolcról, amely elegánsabb a hagyományos üveglapnál, a krómozott WC-papír- tartóról, s a törülközőtar tóról. És legfőképp a megfelelő világításról: csinos fürdőszobalámpák vannak forgalomban; '"amelyek több fényt engednek át a régi búráknál. Pulóver, sapka, harisnya, kesztyű A' nők többsége szívesen köt, horgol szabad idejében. Az így készült holmik nemcsak csinosak, divatosak, de egyéni ízlést is tükröznek, s ami nem mellékes szempont: kevesebb kiadással járnak. Szaküzleteinkben szebbnél szebb fonalak között válogathatunk, sokszor a nagy választék miatt vagyunk tanácstalanok. Az egyik legkeresettebb fonal a bükié. A vékonyabb' és vastagabb típusú cér- názott gyapjúszál egyaránt köthető 4-es vagy 5-ös tűvel; érdekes, kellemes hatást kelt a csomós felület. Nemcsak az egyszínű, de az ombréfonal árnyalt, több színűre festett változatai is igen kedveltek, divatosak. ¥ Az alpakka 30 százalék gyapjú, 50 százalék acryl és 20 százalék alpakka keveréke. Nagyon köny- nyű, rugalmas, középvastag fonal. Egy rövid ujjú női pulóverhez bőven élég 15 dkg fonal, kisebb termetre még hosszú ujjú is kitelik belőle. Keresett kézimunkafonal ismét a mohair, mely 55 százalék gyapjút, 20 százalék acrylt és 25 százalék mohairt tartalmaz. A szál rugalmas tulajdonságából ered, hogy csak lazán szabad feldolgozni, a kötés- vagy horgolásmintát is úgy válasszuk meg, hogy habos, csipkeszerű hatást keltsen a kész munka. A bolyhos fonalat főként kardigán, pulóver, kendő, stóla, sapka készítésére ajánlják. Jó ötlet és külföldi kézimunkalapokban gyakori látvány a kötött együttes, amely pulóver, sapka, sál, kesztyű és harisnya garnitúrából áll. (B. K.) A Kecskeméti SC női kosárlabdacsapata rendkívül kiegyensúlyozatlan teljesítményt nyújtott az 1976. évi bajnokságban. A hajrában csak nagy erőfeszítések árán kerülte el a veszélyes, osz- tályozót jelentő zónát. — A célkitűzést, a bentmara- dást teljesítettük — mondta Adatták Ferenc vezetőedző. — A tavaszi szereplés alapján azonban lényegesen jobb helyezést vártunk. Hogy ez mégsem valósult meg, annak okát nagyrészt abban látom, hogy Jurászik egyik napról a másikra cserben hagyta a csapatot, Nagy Erzsi visszament Kunszentmiklósra, Király Jutka pedig családi okok miatt esett vissza. A tavaszi húszpontos teljesítményről, ősszel hat pont lett az átlaga. — Hogyan értékeli a játékosok egyéni teljesítményét? — Az említetteken kívül Mohai elfáradt, mert ő a nyáron a válogatottal szerepelt, így a bajnokságban már nem nyújtotta, amit elvártam tőle. Bielik jól felnőtt a feladatához, a Domokos és a Zakiján pedig húzóereje volt a csapatnak. — Milyen a csapat felkészültsége a bajnokság előtt? — Az eddigi eredményeink alapján úgy néz ki, hogy megfelelően haladt a csapat építése. A Dánffy Kupán 17 ponttal vertük a SZEOL-t. A hét végén voltunk Nagykanizsán, ahol NB I-es csapatokkal játszottunk kupamérkőzéseket. Nagykanizsától 68—62-re, a Székesfehérvári Építőktől 69— 67-re kaptunk ki, a BEAC-ot 62—59-re, a ZTE-t 82—60-ra vertük meg. Az ötven százalékos teljesítményt Bielik és Zakiján nélkül értük el, akik egyéb elfoglaltságuk . miatt nem tudtak részt venni a tornán. Az elért eredmények azt bizonyítják, hogy jó a csapat felkészültsége. Csapatszerkezeti és csereproblémáink változatlanul vannak. Ugyanakkor örülünk, hogy Verasztó és Riffling NB I-es játékossá fejlődött. Remélhetőleg megfelelően segítik majd a csapat további építését. A legjobb mezőnyjátékos címet Verasztó Ibolya kapta Nagykanizsán, ami ugyancsak bizonyítja: komolyan lehet rá számítani. — Mit vár a csapattól a bajnokságban? — A múlt évi célkitűzéshez hasonlóan idén is az NB I-ben maradás a legfőbb feladatunk, ezt szeretnénk teljesíteni. •— Szombaton a BEAC-ot fogadják hazai pályán, milyen esélyekkel várják a rajtot? SOROKBAN ATLÉTIKA Megyei sikerek a fedettpályás atlétikai versenyeken. Vasárnap délelőtt a KSI ifjúsági fedettpá-. lyás versenyén Pálinkás, a Honvéd Kun B. SE versenyzője a távolugrásban 681 cm-el harmadik lett. Délután az Olimpiai Csarnokban a BKV Előre serdülő versenyén a fiúk 800 m síkfutásban Dancsa Bálint (BSK) 2:03 ered- - ménnyel lett második. A leányok 600 m futószámában Gyenes Klára, a KSC Sí versenyzője 1:36,9-el győzött, s egyben a verseny legjobb időeredményét érte el. LABDARÚGÁS Sahin Dezső, a Honvéd Kun B. SE labdarúgója,..aki összesen TERMÉSZETBARÁTOKNAK. A „Puszta télen” éímmel félnapos túrát szervez január 30-án, vasárnap a megyei természetbarát szövetség Bugacra. Indulás Népes mezőnyök az asztalitenisz bajnokságokon • Domokos Ildikó (labdával) ismét jó húzóereje volt a csapatnak. Kiskunhalason a MÁV Művelődési Ház nagytermében rendezte meg a járási-városi asztali- tenisz szövetség az 1977. évi járási és városi egyéni asztalitenisz-bajnokságot. Közel száz induló volt a versenyen, ám a mezőny így sem volt teljes. A kiskunhalasi versenyzőkön kívül csak Csólyospálos és Mélykút képviseltette magát nagyobb létszámú gárdával, s ők vitték haza a helyezések nagyobb részét is. Ez természetesen dicsérendő. Sajnos a nagy hagyományokkal rendelkező Kiskunmajsa községből mindössze egy veteránnak számító asztaliteniszező érkezett, a többi nagyközségből, Jánoshalmáról, Tompáról, Kelebiáról egy szál sem. A verseny eredményei: Városi bajnokság: Férfi egyéni (21 induló) 1. Szalai Miklós (Fh. Fémmunkás), 2. Tóth (KAC), 3. Bácsalmási (Tanácsi Hivatal) és Ambrus (KSC). Női egyéni (6 induló) 1. Matu- sik Ilona (KAC), 2. Lajkó R. (Papíripar), 3. Hirschné (KAC). Járási bajnokság: Férfi egyéni (19 ind.) 1. Bognár Imre (Kiskunmajsa), 2. Fábián (Mélykút), 3. Bundula (Mélykút). Női egyéni (6 induló) 1. Nyerges Éva (Csólyospálos), 2. Tóth E (Csólyospálos), 3. Balogh E. (Csólyospálos). Városi-járási férfi páros (19 pár) 1. Szalai, Ambrus (Fémmunkás, KAC), 2. Bácsalmási, Gillich (Tanácsi Hiv„ 618. Szakmunkásképző), 3. Tóth, Bognár (KAC, Kiskunmajsa). Városi-járási női yaros (3 pár) 1. Palotás, Nyerges (Csólyospálos), 2. Balogh, Tóth (Csólyospálos), 3. Almásiné, Hirschné (KAC). Városi-járási vegyespáros (10 pár) 1. Tóth, Matusik (KAC), 2. Bognár, Tóth E. (Kiskunmajsa, Csólyospálos). 3. Bitó, Nyerges (Csólyospálos). * _ Kalocsán a városi újonc és serdülő és ifjúsági asztaliteniszbajnokságot rendezték meg az elmúlt vasárnap. A versenynek 129 indulója volt. TJjonc fiú egyéni (26 induló): 1. Zeller Zsolt (Zenei Ált. Isk.), 2. András (I. sz. Isk.), 3. Vén Cs. (Zenei ÁR. Isk.), és Bagó (Zenei Ált. Isk.) Újonc leány egyéni (9 induló): 1. Vajda Mariann (1. sz. Iskola), 2. Csernus Tünde (Vén J. Alt. Iskola), 3. Szigeti Mariann (VénJ. Ált. Iskola). Serdülő fiú egyéni (46 induló): 1. Halász Gábor (Szakmunkás- képző), 2. Kovács P. (Zenei Ált. Isk.), 3. Miliő (Mezőgazdasági Szak.) és Szörényi (I. sz. Ált. Iskola). Sserdülő leány egyéni (10 induló): 1. Vajda Mariann (I. sz. Ált. Isk.), 2. Csernus T. (Vén J. Alt. Isk.), 3. Kiüti K. (Zenei Ált. Iskola). Ifjúságiak (38 induló): 1. Szila- si Tamás (Szakmunkásképző), 2. Halász Gábor (Szakmunkásképző), 3. Szörényi Tamás (I. sz. Ált. Isk.) Kiskőrösön már vannak eredmények a tömegsportban • Király Jutka <fehér mezben) a legjobb dobóteljesítményt nyújtotta a bajnokság első részében. — Kétesélyes mérkőzés, bármelyik nyerhet. Nekünk egy jó rajt sokat segíthetne... B. I. 460 bajnoki mérkőzésen játszott egyesülete színeiben, bejelentette, hogy visszavonul az aktív játéktól. A labdarúgástól azonban nem szakad el, s tavasszal már játékvezetőként kíván működni. Bálint dr.-t, a Kun B. SE csatárát, aki katonai szolgálatot teljesít, Kiskunfélegyházára helyezték, s így részt vehet csapata tavaszi felkészülésén. HELYREldAZlTÁS Egy kis tévedés csúszott a keddi számunk egyik sporthírének soraiba. A labdarúgó-csapatok számára ugyanis nem februárban tilos előkészületi mérkőzéseket játszani, hanem januárban, pontosabban január 29-ig. vasárnap 7,40-kor az Átrakó állomástól. Jelentkezni lehet szombaton 12 óráig az Expressz utazási irodában. Egymás után látnak napvilágot mostanában a különböző határozatok, állami rendelkezések a sportmozgalom fejlesztéséről, amelyek azt célozzák, hogy minél nagyobb tömegek töltsék el hasznosan szabad idejüket. Minél többen váljanak fizikailag, és persze szellemileg sokoldalúbbakká, felkészültebbekké, egészségesebbekké. A. tömegtestnevelést, a tömegsportot ma már elsőrendű fontosságú feladatként kezelik a sportmozgalomban, de azt is el lehet mondani, hogy a tömegsport szervezése a sportmozgalomban nem tartozik a könnyű, látványos eredményeket hozó munkák közé. Különösen Kiskőrös városban és járásban nem, ahol ugyan a labdarúgásnak, kézilabdázásnak vagy a birkózásnak voltak hagyományai, de a tömegsportot inkább csak hírből ismerték. Komolyabb szervezésével valójában csak 1974 óta foglalkoztak. — A tömegsport szervezésének feladata kezdetben sokszor megoldhatatlannak látszó problémák elé állították sportfelügyelőségünket — mondta Ráduly Sándor, a Kiskőrös város és járás Sportfelügyelőségének vezetője. — Azóta már vannak eredményeink, de a munkának még csak a kezdeténél tartunk. A számok azt mutatják, hogy fejlődtünk. Íme néhány adat ennek bizonyítására : 1973-ban a járás és város különböző tömegversenyein 5500 fő vett részt. Ez a szám 1974-ben 6500, 1975-ben 7900, végül 1976-ra 9149 főre emelkedett, s ezen belül a női résztvevők száma közel háromezer volt. A tömegsportban Kiskőrös város jár az élen, de Kecel, Soltvadkert, Kaskan- tyú és Bocsa sem maradt el sokkal az él mögött. A jelentős községek közül csak Akasztón akadályozták helyi problémák a jobb eredmény kialakulását. A tömegsport melyik formája volt a legkedveltebb? — Igyekeztünk a legkülönbözőbb mozgásformák • művelését biztosítani. Ennek megfelelően női és férfi kispályás foci, kézilabda, röplabda, asztalitenisz és MM Ml SOR TELEVÍZIÓ IX. 15: Tv-Börze. íx.25: Falujárás. 18.05: Reklám műsor. 18.1«: Esti mese. 18.20: Tévétorna. 18.30: Tv-híradó. KOSSUTH 8.27: Harsan a kürtszó. 8.57: Zenekari muzsika. - 10.05: Iskolarádió. 10.30: Mendelssohn: c-moll trió. 15.28: Hívogató. 16.08: Színes népi muzsika. 17.07: Tanuljunk tanulni. 17.30: Bemutatjuk új felvételein- két. 18.15: Kritikusok fóruma. 20.00: Érzelmek iskolája. Francia n.oo: A színháztörténész mond- 19.15: Világszínház. fii ISI 1-1..',. ...a 1 ’ <1 --Á _ _ * _ _ a • ... .7.59: Tévétorna. 8.05: Iskolatévé: Földrajz (ált. gi fejtörőjáték. isk. 8. oszt.). 21.30: Jogi esetek. IMS: Élővilág (ált. isk. 5. oszt.). 22.10: Tv-hiradó 3. filmsorozat V 2. rész. ja. 21.00: Soha jobb kor! Műveltsé- 11.15: Klasszikus kórusmuzsika. 11.37: Charles Dickens A Pickwick Klub című regénye 20.15: Örökzöld dallamok. 21.30: Háttérbeszélgetés. 22.20: A Magyar Néphadsereg 9.33: Szabad-e vállat vonni? 10.00: A zene hullámhosszán. 11.55: Gyermekek könyvespolca. 12.00: Kerekes János operettjeiből. 12.33: Nyíregyházi stúdiónk jelentkezik. 12.55: Hangszerszólók. 13.25: Édes anyanyelvűnk. 13.33: Szolovjev-Szedoj dalok. 11.05: Kémia (ált. isk. 7. oszt.). 12.05: Világnézet. Az eszmék ereje. 13.05: Iskolatévé: Földraiz. 14.55: Élővilág. 15.20: Világnézet. 16.00: Kémia. 16.25: Hírek. 16.30: Vasas—Szpartak Kijev. Női kézilabda BEK-mér- kőzés. ,17.40: Olombetüs vallomások. 22.20: Műkorcsolya EB. Férfi szabadonválasztott gyakorlatok. Közvetítés Helsinkiből. 2. MŰSOR: 20.00: A krokodil. Angol ismeretterjesztő film. 20.50: Tv-híradó 2. 21.10: Török Itáliában. Rossini vígoperája. folytatásokban. 21. rész. 12.35: Melódiakoktél. Közben: 13.15: Munkánk szolgálat. 13.30: A Melódiakoktél folytatása. 14.00: Magyar remekírók. 14.30: Takács Jenő: Táncok és dalok. 14.39: Dittersdorf: A-dúr hárfaverseny. 15.10: Operettdalok. Elisabeth Schwarzkopf énekel. 22.43: Operettrészletek. 23.00: Tánczene. 23.30: Népi zenekarok felvételeiből. 3. MŰSOR 14.05: Híres fúvósok kamarazenei felvételeiből. 14.30: Ciramosa és Haydn operáiból. sakk sportágak voltak a legnépszerűbbek. Rendeztünk ezenfelül kocogó-napokat, városi-, járási mezei futóversenyeket, sőt még kötélhúzó versenyt is. Milyen elképzelésekkel kezdték az 1977-es esztendőt? — A már megkezdett úton haladunk tovább. Véleményem szerint a jó szervező, felvilágosító . és szívós propagandamunka keltheti fel az érdeklődést a tömegsport iránt. A tömegsport-rendezvényeket a sportí'elügyelőség és a sportegyesületek a versenynap- tárukban rögzítették. Ezeknek megfelelően asztalitenisz, atlétika, kézilabda, kispályás labdarugó, sakk, röplabda, valamint kötélhúzás és lengő-teke sportágakban lesznek versenyek. Az évi programot gazdagítja az ifjúság szúles törnegeit átfogó „Edzett Ifjúságért” mozgalom, amely most kezdi igazán bontogatni szárnyait. Mit kell még tenniök a további előrelépés biztosítására? — Több ilyen feladatunk is van. Elsőként a kampányszerűség megszüntetését említem. Több és rendszeresebb tömegversenyt akarunk rendezni. Ennek érdekében persze növelnünk kell a tömegsportban tevékenykedő szakemberek számát. A tervünk, hogy az elmúlt év decemberében beindult alapfokú sportvezető-képző tanfolyamokat rendszeresebbé tesszük. Az is igaz, hogy sokkal több létesítményre van szükségünk. Erre jó példa már a Kiskőrösön megépítésre kerülő, úgynevezett „Szabad idő park”, amelyen belül komoly sportlétesítmények is helyet kapnak. Tervezzük még, hogy a városban már hagyományos nagypályás serdülő labdarúgó-bajnokság mintájára atlétikában és kézilabdában is írunk ki alapfokú versenyeket. A lakosság megnyerése, és a mozgalomba való további bevonása céljából pedig az eddig már bevált propaganda-rendszerét fejlesztjük tovább. Visszatérve a számszerű adatokra; 1977-ben el szeretnénk érni, hogy a tömegsport résztvevőinek száma az 1973. évhez viszonyítva megduplázódjon. Kiskőrösön tehát túl vannak a kezdeti nehézségeken. A város és járás sportegyesületeinek, sportági szakszövetségeinek és az itt dolgozó sok sportaktíva összefogásával, áldozatos munkájával a terület tömegsport-mozgalma szépen fejlődik, s a további előrelépése is biztosítottnak látszik. Szabó Zoltán RÖVIDEN Művészegyüttese ének- és 14.00: Rádiónapló, zenekarának hangversenye 17.00: Az Ifjúsági Rádió irodalmi 15.30: Kulturális és társadalmi a Zeneakadémia nagytermében. 0.10: Operettrészletek. Jessel: A Feketeerdő lánya. PETŐFI önképzőköre. 17.30: Sulisajtó. Körkép középiskolás diáklapokból. 18.00: Harminc perc rock. 18.33: Hétvégi panoráma. 19.55: Slágerlista. életünk néhány kérdése a két világháború között. 16.03: Bemutatjuk új Eterna-le- mezúnket. 17.05: Ötórai tea. 18.05: Romantikus muzsika. 8.05: Operaötösök. 8.20: Tíz perc külpolitika. (Ism.) 8.33: Vörös Kálmán népi zenekara játszik. 9.09: A fúvószene története. 20.33: Népi zene. Az Ipari Sző- 19.15: Iskolarádió. vetkezetek Erkel Ferenc Művészegyüttesének zenekara játszik. 21.00: Balettzene operákból. 21.30: Égy óra dzsessz. 19.33: Berlioz: Rómeó és Júlia — dramatikus szimfónia. 21.06: Eszmecsere. 21.36: Üj lemezeinkpől. 22.33: Ettél Sussman énekel. Az ez évi műkorcsolyázó- és jégtánc Európa-bajnokság első napján, kedden a késő éjszakai órákban ért véget a párosok rövid programjának bemutatása. A sorrend a rövid program után: 1. Rodnyina—Zajcev (szovjet) 9 hsz. 35.28 pont, 2. Vorobjeva— Vlaszov (szovjet) 18 hsz. 34.54 p., 3. Cserkaszova—Sahraj (szovjet) 31.5 hsz. 33.07 p., 4. Mager—Bewersdorf (NDK) 31.5 hsz. 32.87 p., 5. Baess— Thierbach (NDK) 49 hsz; 31.54 p.. 6. Spieglowa—Spiegl (csehszlovák 51.5 hsz. 31.14 pont. A cél változatlan: bentmaradni az NB I-ben