Petőfi Népe, 1977. január (32. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-27 / 22. szám

PETŐFI NÉPE Ülésezett a népfront megyei elnöksége Dr. Bodóczky László elnökleté­vel ülésezett tegnap délelőtt a Ha. zafiás. Népfront megyei elnöksége. Az első. .népirendi pont keretében Farkas József megyei népfront­tá tk4r ■ tartott beszámolót a megye gazdasági' fejlődésének helyzeté­iről — elemezve eredményeket, | gondokét,, érzékeltetve tendenciá­* kát —■, ts vázolta á népfront-moz- 1 galom 197.7, évi feladatait — a megyei! pártbizottság 1977. január i 5-i határozata alapján. Hangoz­tatta többek közt, hogy a nép­front-tisztségviselők, aktivisták — r tettfékéSzséguket növelve .vállal­• janák' részt a tervek végrehajtá­sából. Munkálkodásuk eredmé­nyeképpen erősödjön az egységes szemlélet a tennivalók vállalásé­! ban, legyen több a kezdeménye­zés, következetes és fegyelmezett a,'' végrehajtás. , A népfront gazdaságpolitikai agitációja, propagandája révén váljon erőteljesebbé a lakosság Finom só - kősó? \ tájékoztatása terveinkről, céljaink széles körű megismertetéséért. Se­gítse elő, hogy a közvélemény . reálisan értékelje gazdasági hely­zetünket. Támogassa a népfront a szocialista munkaversenyt, tartsa szemmel a vállalások teljesítését, s legyen rajta, hogy ne feledkez­zenek meg sehol sem az eredmé­nyek elismeréséről. Kezdemé­nyezzék, hogy szerte a megyében tegyenek felajánlásokat város- és községfejlesztési létesítmények megvalósítására a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfor­dulójának méltó megünneplésére. A vita során Princz László SZMT-titkár azokat a területeket ismertette,. amelyeken szinte ké­zenfekvő, és az eredményességet jelentősen fokozza a szakszerve­zet és a népfront együttműködé­se. Hangsúlyozta, mennyire fon­tos mindkét részről a helyi igé­nyek és lehetőségek ismerete. He­gedűs István, a megyei pártbi­zottság osztályvezetője kiemelte a népfront sajátos szerepét a la­kosság mozgósításában, az em­berek bekapcsolásáért közös cél­jaink valóra váltására. Beszélt arról, hogy miután kialakult az egységes szemlélet cselekvési programjaink egységes végrehaj­tására, — segítse elő a népfront a személyes felelősségtudat kiér- lelődését is mindezekért. Iván Istvánná a jó minőségű munká­ért érzett felelősségről szólt, hi­szen akár az ipari, akár a me­zőgazdasági termékek minősége szoros összefüggésben van az em­berek életkörülményeinek alaku­lásával. Deák István a lakásépí­tés, családiház-építés, telekvásár­lás OTP-s vonatkozásairól adott hasznos tájékoztatást a bizottsági tagoknak. A napirend következő pontja­ként a népfront megyei elnöksé­gének, bizottságának s a munka- bizottságoknak 1977. évi tervét tárgyalta meg és fogadta el az elnökség. Finom őrölt-«ónak hirdeti á ■ fá­sak-, de már évek óta kősót ad­nak helyette mipdep ifiehnyiség- ben. 'Ném azt a-Kősót, amit >haj'-., •' dahán ai’ jószág elé raktak nyWlo-. gátni, hanem annak’ modernebb- •fajtáját, Előbb, tisztítják és meg- or.lik finojnra, aztán gépi 'utón gondosan műanyag tasákOkba töl- ■ ; tik és légmentesén teáériják. Csakhogy- az a „lég", ami mégis-', ri tásakba szorul, már eleve pá­radús lehet, meri. mire; a’ só; ­bolti puítrá ér ,-rf- teljesén össze­áll,1 mint a kő olyan. A yévő ngm- tehet • mást — miriden tasakjáah egyforma ■ a‘só — hazaviszi a portékát és neki áll kalapáccsá!; apróra törni, majd rrtégszitáljá, *' egyszóval' konyhai , műyeletekpe. * főzésre, ’ízesítésre aikalmásSá tpn- ’, ni. . •, '• • ’ ' • . , A kérdés csak a?.,- Vajon miféle i k es kertelem az olyan, amply! k becsapja a vásárlót, finom-sejt ,ír U tasakrá és kősót, ad helyette;? Egysier már az illetékes felügye­leti. szervek is megkérdezhetnék, ezt a vevőbosszantóktól. ­’ __ ’ Re klamálnék ‘ Reklamálnék,,mert állítólag van éire rendelet; A rendelkezés sző- . \ egére ugyan. ' nem , efn-1 ékszeré* régen közölték áz-ú jságbk,;,s- ai- óta nincs kifüggesztve 'sehol egyetlen bóitban, ártiházbán sem, vágy csak nagyon eldugott he­lyen, nehogy kedvet:,kapjon va- • •aki hozzá. -•; .- " . !* /- • < Bátorkodtam reklamáípi, ,még-’ s: mert’egy hónap' alatt, néhány : .riálat után, tönkrement az egyik családtagöfn cipője. Egy­szerűen lemállott rólá a festék. 1 fogy el; ne felejtsem, mindjárt a • vásárlás ; után égy," magasító flekket Vérettjink b sarkára, mert v, felperdült; az orrá: Küliihbcn tét- •- /ötös .cipő volt, háfofnszázegy- iKfhány- forint az ára, s nem azért -: vettük, hogy mielőbb kitS'éréljük.' be a festéíaiőlkülf -fpitos, fílpő •- mégsem válajmi-sfíép látvány,;; 1 ■ Reklamáltunk i.gz, áruház , cipő- , osztályán, de elutasítás volt a . alasz; 'mivel,,átalakítást. végez- - Bünk a; ;vásáróit cipőn. Morid- K, hogy ety.el csak nőtt ‘áz ér-, re Mindegy, néni cserélik ViszK » a. Érveltünk: -ez egy külföldi •- biztösgri többet! is, behozták írs/.ágba. Fel kell. hívni az il-’ ie.teresek figyelmét;, hogy .né, ve- n ék ‘át ilye/t .- portékát.,1ne éjük .be saját magunkat.' ' Az : ■. lyvezetőhelyettesi ' ‘ rarigban . i ivedő egyén íoe’m' értette, vagy cm akarta megérteni éryéinkiet.: ' rigó orral távoztunk.. S nem t cipő 'miatt voltunk leverték, ' most már úgyis kidobhatjuk; ;' t '• esi’tenként a sötétben déon-“ • lajdono?k benne áz’ut- -. i em derék honfitársunk- ■ ■ l kedése háborított fel f>enniin­kt'i.... ' ,. .. ‘ ■ . ’ : >• • az, hpgy szégyénünkben- még a panaszkönyvet is elfelejtettük elkérni. .- • ’ •’ „ , , . J, ,r k.. Álló pénztárosok------------—------------------|, I. ' ' . .-; 1 > tf ■ • rnbat. 'délután volté fllétvfe r inkább .estefelé', Járt áz idő, ' i leszaladtam ('&i;pwtbáj ; alamít élfeíejtéttunk ;be-'i- t ' -zpi, Ritkán jövők Inyéhkor; ' rj : tudóin; hogy nagyf-ö'lürmil-, tus. -Talán ;ezért. ném;,rtűnt'..fel mejg - sohasem,: - amit most jeszré-, vettem. A pénztárfülkék ajtiajö' mögött egy-egji ázék frilálHaté; de úféle székek,,egak?1 Aztán’: "In'-.; 1 -hogy’ nem’, ülnek, -'hanem.- á-llnak- n périztárosok-.. i Ällpäk" elÖrehajolva. -nyírit, vérseriyhlrák ,i finis közeledtével, bolgozriak erejük megfeszítésével, 'és kdri^ ■entrálnak. rakják át áz-lárut “gyik kdsárbóí á, másikba, Vágy ’ csak megérintik ázp.kat. Vtllám-^ ’ gyorsan'jár az ujjuk, á jpénzlár- gép billentyűjén, 'Állnak íp- a hajrá időszakit' ez. A hét -Utolsó rohama, idegfeszítő percek. , Az ajtóból még'visszanézek'rá- ’ juk tisztelettel. *; p.' ; *. • <• ' ■ t . • * • í NÉMETH LÁSZLÓ: VII. GERGELY Színházi bemutató Kecskeméten Hólnáp este Németh László VII. Gergely című történeti drámáját mutatja be a Kecskeméti Kato­na József Színház társulata. A szerző színműírói életművének e jelentős alkotása 1938-ban, tehát a II.: világháború ' kitörését megelőző évben készült, és á következő év tavaszán mutatták be Budapesten a Nemzeti Színház színpadán, A Vll. Gergely volt Németh László második darabja, árrielynek korabeli beíhütatőjá meghozta számára a közönség és a szakmai .körök elismerését. : Ä dr^ma a XI. századba, a középkor vége azon évtizedéibe kalauzolja nézőit, amikor először pislá­kolnak fel az európai reneszánsz korát előkészítő clunyi gondolatok szikrái, s ri pápaságnak a csá­szársággal vívott küzdelme nyomári nyilvánvalóvá lösz, hogy a „szellemi egyház” nem képes- maga álé; gyűrni a világi hátalom, koronás képviselőit. Vll:, Gérgely;és IV. Henrik császár összecsapásá­nak gondolatgazdag és feszült cselekményű szín­padig alkotása ugyanakkor politikai dráma is abban az értelemben, hogy az író feltárja és érzékletesen bemutatja -a különböző hatalmi csoportosulások és érdekellentétek közöít egyensúlyozó pápa kudarcá­nak külső, politikai és. belső, pszichológiai, illetve taktikai 'okait. R-yszi József .rendezői felfogása is ezt a gondolat­kört hangsúlyozza az előadásban. A pápa környeze­tének minden’.'egyes tagja önálló életet élő figura, mindenki saját elképzeléseit, egyéni céljait is kép­viseli ... akkor, amikor pártot választ a „két nagy” összecsapásában. Ezen az emberi torzító prizmán, érdekhálón kersztül lesz valósággá azután mindaz, ami idővel májd artörténelemkönyvek lapjaira mint dy. egykori'válőság kerül... ' A bemutató előadás címszereplője Gábor Miklós. Számápá minden bizonnyal különösen érdekes szí­nészi feladatot jelent a pápa személyiségének szí­nészi megformálása, hiszen darabbeli ellenfelét Ígéri„közelről” ismeri. A német uralkodót ugyanis szintén ő alakította, a hatvanas évek egyik nagy sikerében, Füst Milán IV. Henrik című drámájában • Jelenet az első részből; a pápa Henrik kiátkozá- sára készül. Gábor Miklós, Koós Olga, Sára Ber­nadette, Hetényi Pál és Trokán Péter. (Tóth Sándor felvétele) a Madách Színház színpadán. Akkor mezítláb di­deregve könyörgött bebocsátásért és az egyházi átok alól való feláldozásért a canossai grófnő kastélya előtt. Most viszont Gergelyként hallgatja a falakon belülről a bűnbánó császár dörömbölését a kapun .. A jelentősebb szerepeket Simor Ottó, Trokán Péter, Hetényi Pál, Forgács Tibor és Sára Berna­dette alakítják. A ríja esti nyilvános főpróbára a színház társu­lata szocialistabrigád-vezetőket és brigádtagokat hí­vott • meg vendégül. A közönség nagyobb része a megyeszékhely ipari, mezőgazdasági munkásságából tevődik össze, de képviselik majd magukat a vidé- kiek is, közöttük több mint száz bajai szocialista- brigád-vezető, akik nyilván felkeltik majd a Sugo- vica-parti városlakóinak érdeklődését Németh László darabjának kecskeméti előadása iránt. P. M. HÍREK • HÍREK NAPTAR 1977. január 27., csütörtök Névnap: Angelika Napkelte: 7 óra 16 perc. Napnyugta: 16 óra 38 perc. Holdkelte: lo óra 46 perc. Holdnyugta: 0 óra 24 perc. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: jobbára erősen felhős, párás idő, ismétlődő esővel. Mérsékelt, . többfelé megélénkülő, helyenként megerősödő déli, délnyugati szél. Az évszakhoz képest enyhe idő. A legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet plusz 1—plusz 6, a leg­magasabb nappali hőmérséklet plusz 7—plusz 12 fok között. — Ma délben folytatódik a Kecskeméti vonósnégyes külte­rületi iskolák számára indított, komoly zenét népszerűsítő soro­zata. A kecskeméti szarkási álta­lános iskolában Boccherini-, Haydn- és Mozart-műveket ad­nak elő, az együttes tagjai, akik egy éve már nagy sikerrel szere­peltek az iskolában. — T<>bb mint hárommillió fo­rintot költenek ebben az évben utak felújítására Kiskunhalason. A legnagyobb beruházás a Lin- hardt Antal utca felújítása, erre kétmilliót fordítanak. A tanács­nak 2,5 millió forint áll rendel­kezésre belvízelvezető csatornák építésére, ebből az összegből csa­tornázzák a Linhardt és a Szász Károly utcát is. KOCSIATVÉTEH SORSZÁMOK JANUAR 26-AN Trabant L. Trabant Special Trabant Combi Trabant Hycomat Wartburg 353 L. Wartburg 353 L. tolótetős Wartburg 353 de Luxe Wartburg 353 de Luxe tolótetős Wartburg Tourist Lada 1200 Lada 1200 Debrecen Lada 1300 Lada 1300 Debrecen Lada 1500 Lada 1200 Kombi Skoda S—100 Skoda S—100 L. Skoda S—110 L. Polski Fiat 125p (1500) Polski Fiat 126p (600) Zaporozsec Dácia Moszkvics 7257 10677 1294 5094 3486 1028 3514 991 844 82181 37044 4517 2071 7107 9452 80887 8928 5793 11826 2047 24614 8617 261 Ahol külön nem írtuk, ott adataink a MRRKÜR budapesti átadóhelyére vonatkoznak. Sok olvasónk kérdezte, miért vál­tozatlanok hosszabb idő óta a debre­ceni sorszámok. Megtudtuk, hogy szünetelt a gépkocsik kiadása. Feb­ruár elsején azonban ismét kinyitja kapuit a debreceni MERKÜR-telep, tehát a sorszámok is növekedni fog­nak. Itt jegyezzük meg azt is, hogy a legutóbbi Trabant C.-igénylések visszaigazolásakor nulláról kezdték a sorszámot. Az autók átadása tehát csak a mostani sorszám kifutása után kezdődik. Rádiótechnikai kiállítás KBT ALAKULT KUNS ZENTMIKLÓSON :; Ä ’ megyei művelődési központ- bárf. Mészáros Ferenc, a megyei rádió amatőrszövetség elnöke . riyitötta meg az MHSZ kecske­méti Árartyhomok Rádióklub rá- diótéchtiiitai kiállítását. A tárlat gazdag’ technikai eszközökkel és képanyaggal szemlélteti a klub­iban folyó képzési és sporttevé­kenységet. ; Ä kiállításon az érdeklődés kö­zéppontjában a megyei művelő- ptfsj; jíözpöntban üzembe állított HA8KUD kollektív rádióállomás áll, amely ez alkalommal került üzembe helyezésre. Az első ösz- szeköttetés az OK3CAJ hívójelű kassai rádió amatőrállomással történt. Csütörtökön este 6 órai kez­dettel a művelődési központban a Rádiótechnika című lap szer­kesztőségi estjére kerül sor, amelynek vendége' Stefanik Pál, a lap főszerkesztője, A rádió- technikai kiállítás egyébként ja­nuár 30-ig tart nyitva. Kunszentmiklóson megalakult -a Közlekedés Biztonsági Tanács községi szervezete. A héttagú el­nökség élén Ájpli László, a köz­ségi tanács vb-titkára áll. A hat­tagú nevelési- és propaganda­szakbizottság titkárává Bődi Sza­bolcsod az öttagú forgalombizton­sági szakbizottság titkárává pe­dig Erdősi Gábort választották meg. Halálos gázolás Kecskeméten Tragikus szerencsétlenség tör­tént kedden este 8 óra előtt né­hány perccel Kecskemét belterü­letén, a 441-es számú, a megye- székhely és Nagykőrös közötti úton. Jagodics László', Kecske­mét, Máriahegy 65/a. szám alatti lakos, a 9-es számú Volán Válla­lat csuklós autóbuszával a 8/1-es helyi forgalmú járattal 50 kilo­méteres sebességgel Katonatelep irányába közlekedett. A sűrű köd­ben — bár használta a ködfény­szórót — későn vette észre az út jobb oldalán, a felezővonal köze­lében kerékpárján fekvő Tóth Imre, Kecskemét, Vacsihegy 177 a. szám alatti lakost, a féke­zés ellenére a fekvő férfire rá­hajtott. Tóth Imre a helyszínen meghalt. Mint megállapították, Jagodics László autóbuszvezető — bár jogosítványában ez feltétel­ként van kikötve — . szemüveg nélkül vézetett, amely elősegítette a baleset bekövetkezését. Tóth Imre is szabálytalanságot követett él. A rendőrség Jagodics László vezetői engedélyét a helyszínen elvette, * s ellene eljárást indítot­tak­tas állapotban közlekedett sze­mélygépkocsijával, letért az út jobb oldali padkájára, majd fel­borult. A személygépkocsiban utazó Vankó József, Kunbaracs, Kákás 267. és Benke József sú­lyosan megsérült. Mint kiderült, Benke József vezetői engedély nélkül vett részt a közlekedés­ben, ugyanis jogosítványát az el­múlt év augusztusában ittas ve­zetés miatt bevonták. Benke Jó- ■ zsef ellen a rendőrség eljárást in­dított. Tűz sugárzó hőtől • Ifjú érdeklődők a rádióállomás előtt. Kerekegyháza határában Benke . ózsef 28 éves italboltvezető, Kun- laracs, Petőfi Sándor utca 7. ;zám.-alatti lakos feltehetően it­Hétfőn, a délutáni órákban Tasson, az Árpád fejedelem utca 1. számú házban a Kalocsai Sü­tőipari Vállalat által bérelt sütő­üzemben tűz keletkezett. Az üzemben a kemence megsérült, s a sugárzó hőtől a közelben el­helyezett anyag meggyulladt, a tűz átterjedt a belső berendezés­re, majd a mennyezetre. Az anya­gi kár meghaladja a 15 ezer fo­rintot. A tüzet a kalocsai, a da- basi állami, valamint a kunszent- miklósi és a tassi önkéntes tűz­oltók oltották el. — A Kiskunhalasi Állami Gaz­daság birtokában az V. ötéves terv végére egyetlen komfort nél­küli lakás sem lesz. Segítik dol­gozóik családiház-építését is, ez idén például a munkóslakás-épi- tési akció keretében 30 család la­kásgondját szüntetik meg. — Másodszor rendezik meg az idén Miskolcon a szcenikai trien- nálét, amelyen a három évnél nem régebbi, színházakban vagy a televízióban megvalósított dísz­let- és jelmezterveket, makette­ket, színpad- és jelmezfotókat mutatják be. A kiállítást május­ban nyitják meg. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium Jelenti: január 25-én a középhőmérséklet 0,4 (az 50 éves átlag — 2,6), a legmagasabb hömérsék- let 2,6 Celsius-fok volt» a nap nem sütött ki. Tegnap reggel 7 órakor 1,6, 13 órakor 7,2 fokot mértek, a reg­geli legalacsonyabb hőmérséklet 0,0 Celsius-fok volt. — Teljesen felújítják ebben az évben a Bács megyei Állami Építőipari Vállalat kecskeméti régi munkásszállóját. A konyha és az étterem már régebben el­költözött, helyükön három terem­ből álló oktatási részt, sakkter­met, sport- és oktatási irodát, raktárai létesítenek. — Tiszakécske üzemei az idén 183 szakmunkás képzését terve­zik. Sokan ebben az évben szer­zik meg a második szakma elsa­játítását igazoló bizonyítványt is, A mezőgazdaságban dolgozók se­gédmunkások közül 40-et képez­nek betanított munkásokká, a to­vábbképző tanfolyamokon várha­tóan tizenöten vesznek részt. — Sokáig azt hitték a szakem­berek, hogy hazai fenyőből nem lehet bútort készíteni, s csak ta­valy, a zalaegerszegi Zala Bútor­gyár kezdte meg a gyártást gö­cseji borovi fenyőből. Exportpá­lyázaton is részt vettek a termé­kekkel, s azok egy svéd cégnek megtetszettek. Az idén • már 25 millió forint értékű sarokgarni­túrát szállítanak aa Ikea cégnek. — Hármnegyed évszázada nyílt meg Szolnokon, a- Tisza és a Zagyva torkolatánál, a vár he­lyén épült művésztelep, amely­nek alkotói között olyan nagy­ság is volt, mint Fényes Adolf. A jubileum alkalmából ősszel a művésztelep történetét, alkotói­nak munkásságát bemutató kiál­lítás nyílik. — Iroda a diákokért. A diák­sport-rendezvényekkel kapcsola­tos közvetlen feladatok ellátásáról Országos Diáksport és Diákszál­lás Iroda létesült az oktatási tár­cán belül. Az oktatási minisz­ter felügyelete alatt működő iro­da gondoskodik a jövőben a ta­nulmányi kiránduláson, a sport- versenyeken . és egyéb rendez­vényeken részt vevő tanulócso­portok diákszálláson történő el­helyezéséről, s ellát szervezési, rendezési és adminisztratív fel­adatokat. A Kecskeméti Katona József Színház műsora Január 27., csütörtök este 7 óra: VII. GERGELY Nyilvános főpróba. MOZIMŰSOR 1977. január 27.: KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor HERKULESFÜRDÖI EMLÉK 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Színes magyar film KECSKEMÉT ARP AD: fél 4 órakor A COPFOS CSODA Színes, szovjet Ifjúsági film háromnegyed 6 órakor UZSICEI KÖZTÁRSASÁG Dupla helyárú! Színes, kétrészes jugoszláv film MESEMOZI: fél 4 órakor A FARKAS ES A KISGIDAK Színes, magyar rajzfllm-összeállltáS PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Prelszlnger András Igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a Telefon: 12-619, 12-81« (központi): 11-709, .Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési dij: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással Km 215—95162 Jelzőszámára Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. 6001 Kecskemét Külső-Szegedi út «. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25M5 HU ISSN 0133—235X G. G. j . . ■ - - -'-.i • .-...-.'v»-:-,-, idöiiibi

Next

/
Oldalképek
Tartalom