Petőfi Népe, 1976. december (31. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-12 / 294. szám
1 A szövetkezeti ipar fiataljainak parlamentje Tudományos ülés az Oktatási Igazgatóságon Fenyőfavásár (Pásztor Zoltán felvétele) Tegnap a megye ötven ipari szövetkezetének nyolcvan fiatal küldötte tartotta ifjúsági parlamentjét Kecskeméten, a Tudomány és Technika Házában. A tanácskozáson részt vett dr. Adorján Mihály, a KISZ megyei bizottságának titkára, dr. Tóth József, az OKISZ szövetkezetpolitikai főosztályának vezetője. Somogyi György, a megyei tanács ifjúsági titkára. A KISZÖV megyei elnökségének beszámolója megállapította, hogy az 1974-ben megtartott ifjúsági parlament óta a megye ipari szövetkezeteiben a fiatalok számos ^problémáját oldották meg. Nagyobb gondot fordítottak n szakmai, illetve politikai továbbképzésre, a munkahelyek és szociális létesítmények korszerűsítésére, a pályakezdő fiatalok segítésére, a fiatal házasok gyermekeinek bölcsődei és óvodai elhelyezésére. Számos fiatal kapott lakásépítési támogatást kölcsönök és az építkezésekhez szükséges eszközök formájában, A szövetkezetek gondoskodtak a sportolási és kulturálódási lehetőségek bővítéséről. A fiatalok a házi versenyeken kívül a megyei és országos döntőkön is szép eredményeket értek el. A KISZ-szervezetek számos kirándulást. sátortáborozást rendeztek szövetkezeti támogatással, s nem egy fiatal külföldi jutalomüdülésben részesült. Az ipari szövetkezetekben a KISZ képviselője meghívottként vesz részt a vezetőségi üléseken sőt több helyen már úgy, mint választott tisztségviselő. Az utóbbi hetekben lezajlott helyi ifjúsági parlamentek tapasztalatai alapján továbbra is feladat a gyermekek bölcsődei és napközi otthoni elhelyezésének segítése, a lakásépítés támogatása. Ojabb kérése a fiataloknak, szakközépiskolai tanulmányaik elvégzésének lehetővé tétele. Ezután a KISZÖV elnökség beszámolója a megye ipari szövetkezeteinek idei eredményeivel és jövő évi feladataival foglalkozott. Arra hívta fel a fiatalokat, hogy munkájukkal járuljanak hozzá a célkitűzések megvalósításához. A beszámolót élénk vita követte. majd dr. Adorján Miklós átnyújtotta Rohoska Katalinnak, a Kiskőrösi Vegyes- és Építőipari Szövetkezet szakmunkástanulójának, Szentendrei Jánosnak, a Mélykúti Vegyesipari Szövetkezet és Szántó Józsefnek, a Kecskeméti Cipészipari Szövetkezet ifjúmunkásának a megyei KISZ- bizottság és a KISZÖV elnöksége által alapított Nívó-díjat.' A tanácskozás résztvevői végül hét küldöttet választottak az országos, egyet pedig a könnyűipari ágazat ifjúsági parlamentjére. N. O. „Szükségletek a szocializmusban” címmel egésznapos tudományos ülést rendez szerdán Kecs- keméten az MSZMP Bács-Kiskun megyei Bizottság Oktatási Igazgatóságának filozófiai tanszéke és a szegedi Akadémiai Bizottság filozófiai és történettudományi szakbizottsága. A témakör napirendre tűzését' a szocialista életmód térhódítása teszi különösen időszerűvé. A program szerint filozófiai, gazdasági, politikai, kulturális és szociológiai szempontokból elemzik a referátumok az érdek- és a szükségletek fogalmát, különböző kérdéseit, összesen 24 előadást tartanak a társadalomtudománynyal foglalkozó fővárosi, szegedi, debreceni, kecskeméti és békéscsabai szakemberek. A szekcióülések referátumait vita követi. Fiatalok téglaüzeme Baján immár a 16. éve működik a KISZ lakásépítő szövetkezetek közös fenntartású téglái üzeme, amelyben, eddig 16 millió jó minőségű téglát készítettek s ebből mintegy ezer lakás épült. A kollektívák az üzemből ezer téglát olcsón, mintegy 800—900 ' forintért kaphatnak meg, • A kiskunmajsai Jonathán szakszövetkezetben a saját termelésű meggy feldolgozását határozták el, s ezért a Magyar Édesiparral közösen konyakmeggykészítő-üzemet hoztak létre a szövetkezetben. A korszerű üzemben most hetven asszony gyakorolja az édesség gyártását. A külföldön is keresett, kézi mártogatású bonbonból terveik szerint a jövő év végéig 26 vagonnal adnak át az édesiparnak. (Pásztor Zoltán felvétele.) Állattenyésztők továbbképző tanfolyama a kertészeti főiskolai karon A szarvasmarha-tenyésztés szakosodása következtében nagyobb a felelőssége a mezőgazdasági üzemek állattenyésztési szakembereinek. A korábban megszerzett ismeretek már elégtelenek, ezért szervezett továbbképző tanfolyamot a mezőgazdasági szak- igazgatás a szarvasmarhatartótelepek vezetői és brigádvezetői számára. A Kertészeti Egyetem Kecskeméti Főiskolai Kara adott helyet a december 13:—18-ig tartó továbbképzőnek, amelyre a rendező szervek országosan ismert elméleti és gyakorlati szakembereket hívtak meg előadónak. Az ágazat eredménye, különösképpen a tejtermelés alakulása azt mutatja, hogy sok szakismeretre és annak gyakorlati megvalósítására van szükség ahhoz, hogy a szarvasmarha-tenyésztés megfelelő színvonalra emelkedjék. Az elmúlt háromnegyed évben a mezőgazdasági szövetkezetek egy tehénre számított átlagos tejtermelése 1896 liter volt. Több szakosított tehenészet van azonban, amelyben még a megyei átlagot sem éri el a tejtermelés. A megyei állattenyésztési felügyelőség értékelése szerint ezek közé sorolható a mélykúti Lenin, a jánoshalmi Jókai, á császártöltési Kossuth, a kecskeméti Magyar—Szovjet Barátság, a dávodi Augusztus 20., a tiszakécskei Béke és Szabadság Tsz, a nem szakosított szarvasmavha-telepek közül az uszódi és a lászlófalvi Egyetértés, a haltai Lenin, valamint a dusnoki Egyesült Munkás—Paraszt Termelőszövetkezeté. Éppen ezért hiba, hogy a tanfolyamra meghívott 62 szövetkezel közül csupán tízben tartották szükségesnek az állattenyésztési szakemberek december 13—18-ig tartó továbbképzését. A folyóirat decemberi számában a Szovjetunió 1980-ig terjedő népgazdaság-fejlesztési törvényéről, a következő számában pedig a többi európai szocialista ország népgazdasági tervéről közöl majd adatokat. A tőkésországok munkásmozgalma rovatában a Dán Kommunista Párt kongresszusán a párt elnökének, K. Jespersen- nek elhangzott beszédéből közöl részleteket. Ugyancsak ebben a rovatban „A nyugat-európai szociáldemokrácia és a modern kapitalizmus válsága” címmel a kapitalista országok szociáldemokráciájának helyzetéről,, olvashatunk érdekes írást. Az amerikai választásokkal kapcsolatban J. E. Carter életrajzát, s a választások utáni rövid statisztikát ismerteti a folyóirat. Dokumentumokat és kronológiai adatok alapján kis terjedelmű cikkeket közöl a Nemzetközi Szemle decemberi száma: a Kínai Népköztársaságban végbemenő bel- és külpolitikai folyamatokról és azokról a kezdeményezésekről, amelyeket a Szovjetunió folytat a KNK-hoz való kapcsolatok megjavításáért. (KS) Állami gazdasági szocialista brigádtanácskozások Bács-Kiskun megye 11 állami gazdaságában ötszáznál több szó- cialista brigád dolgozik. Vézetőik a 10-én megkezdődött és december 28-ig tartó tanácskozásokon vitatják meg az V. ötéves terv üzemi előirányzatait és az 1977- es esztendő termelési feladatait. A mezőgazdasági nagyüzemek igazgatói tájékoztatják» a 10 ezer szocialistabrigád-tag képviseletében megjelent brigádvezetőket, majd a résztvevők megválasztják a küldötteket a február 12-én összeülő országos tanácskozásra, amelyet a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium szervez. Ezen a héten a KiskunhalSsi Állami Gazdaságban, a következő napokban pedig Kalocsán, Izsákon, Kunbaján, Városföldön és a Szikrai Állami Gazdaságban tanácskoznak a szocialistabrigád-; vezetők. A feladataik jelentősek, hiszen a mezőgazdaságnak 1977- ben 8 százalékkal kell többet termelnie, mint 1975-ben. Tej-kenyé^-sütemény szaküzlet Kiskoroson A városi rang követelményeinek megfelelően, tervszerűen fejleszti üzlet- hálózatát a kiskőrösi ÁFÉSZ, azzal a céllal, hogy a lakosságot és. a szövetkezet tagságát jól felszí*-' relt üzletekben lássa el. A napokban — a fentiek jegyében — tejipari termékek bemutatójával es kóstolójával egybekötve nyílt meg a mintegy 100 négyzetméter alapterületű tej—kenyér— sütemény szakbolt. Az impozáns üzlet fiattal vezetője.. Budavári Jánosné azt mondta hogy véleménye szerint hamar kedvell- té válik az üzlet, mert a jelenlegi árukészlet a jövőben hideg- konyhai termékekkel és presszókávéval is bővül. A több mint ,i ezer literes hűtőkapacitásuk azt is lehetővé teszi, hogy tejből, tejtermékből és cukrászsüteményekből a leggazdagabb áruskálát kínálhassák. Már gz első napok forgalma azzal biztat, hogy a tervezett 100 —120 ezer forintos havi forgalmat teljesítik. K. S. Szabálytalanságból súlyos közúti balesetek Solt belterületén, a Béke utca 4. számú ház előtt Szabó Sándor, Harta, Széchenyi utca 97. szám alatti lakos motorkerékpárjával indokolatlanul áttért az littest bal oldalára, s ott összeütközött a már álló Gaál László, Solt Csillag utca 8. szám alatti lakos személygépkocsijával. Szabó Sándort súlyos sérüléssel a kórházba szállították. A járművekben 50 ezer forint anyagi kár keletkezett. Feltételezhető, hogy Szabó Sándor ittas állapotban vezette járművét. Kecskemét belterületén, a 44. sz. úton, Németh József budapesti lakos Trabant személygépkocsijával Lakitelek irányába közlekedett, s elütötte az úttesten kerékpárját áttoló, ittas állapotban levő Kovács Sándor, Kecskemét, Szolnoki-hegy 12. szám alatti lakost. Kovács Sándort eszméletlen állapotban, súlyos sérüléssel szállították a kórházba. A balesetért Németh Józsefet terheli a felelősség. A megyeszékhely belterületén, a Róbert Károly körút 12. számú ház előtt, Csikai Gyula Trabant személygépkocsijával szabálytalanul előzött, megijedt, hirtelen jobbra rántotta a volánt, s ezért a gépkocsijával egy kerítésnek ütközött. A baleset követeztében a gépkocsiban ülő Horváth Mi- hályné, Kecskemét, Közép utca 20 szám alatti lakos súlyosan megsérült. Csikai Gyula, Kecskemét, Oz utca 3. szám alatti lakos ellen a rendőrség eljárást Indított. Tiszabög belterületén Dudás Ágnes 11 éves, Tiszabög, Pereg- halom 50. szám alatti lakos figyelmetlenül akart átszaladni az úttesten. Ekkor érkezett oda már féktávolságon belül, Szijj Sándor, tiszakécskei lakos, motorkerékpárjával. Az összeütközést a fékezés ellenére sem tudta elkerülni, s a gyermeket elütötte, de mindketten a földre zuhantak. Szijj Sándor súlyosan, a gyermek könnyebben megsérült. G. G. HÍREK • HÍREK NAPTÁR 1976. december 12., vasárnap Névnap: Gabriella Napkelte: 7 óra 22 perc. Napnyugta: 15 óra 52 perc. Holdkelte: 21 óra 56 perc. Holdnyugta: 10 óra 41 perc. IDŐJÁRÁS Várható időjárás vasárnap estig: kisebb felhőátvonulások, valószínűleg eső nélkül. Az északnyugati szél időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet —1—0 fok, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4—5 fok között. A Kecskeméti Katona József Színház műsora December 12. vasárnap du. 3 óra MANDRAGORA Bérletszünet este 7 óra MANDRAGORA Bérletszünet Báján de. 10 óra: OZt A NAGY VARÁZSLÓ MOZIMŰSOR 1976. december 12. VÁROSI MOZI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor PREMIUM 14 éven aluliaknak nem ajánlott Színes, magyarul beszélő, szovjet film ÁRPÁD MOZI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor! A FEKETE FARMER 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Színes, magyarul beszélő angol film MESEMOZI: fél 4 és háromnegyed 6 órakori PIROSPOTTYOS LABDA Színes magyar rövidlilmsofozat . STÜDIÖMOZI: 8 órakor! Rendezte: Ivan Plrjev A FÉLKEGYELMŰ Magyarul beszélő szovjet film 1976. december 13. VÁROSI MOZI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor! A NÉGY MUSKÉTÁS ÚJABB KALANDJAI Színes, zenés francia film ÁRPÁD MOZI: A FEKETE FARMER 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Színes, magyarul beszélő angol film MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor! HÁROM MOGYORÚ HAMUPIPŐKÉNEK Színes, magyarul beszélő, német- csehszlovák mesefilm STÜDIOMOZI: 8 órakor! Rendezte: Ranódy László SZAKADÉK Magyar film — A nemesnádudvari művelődési házban lép fel december 12-én vasárnap 18 órai kezdettel d megyei művelődési központ „Kecskemét” néptáncegyüttese, a kecskeméti Konzervgyár énekkarának közreműködésével. Ez a bemutató mintegy főpróbája a Nagy Dezső vezette táncosok kecskeméti bemutatkozásának, amelyre december 18-án, szombaton 19 órai kezdettel kerül sor a megyei művelődési központ. színháztermében. — TIZENÖT ÉV BARÁTSÁGA. Bács-Kiskun és a szovjet- unióbeli Krím terület testvér- kapcsolatai felvételének 15. esztendejében közös könyv jelent meg. Az írások és a fényképek a> barátság elmélyüsélését, kölcsönös hasznosságát dokumentálják. A 120 oldalas magyar nyelvű kiadvány elhagyta a kecskeméti Petőfi Nyomdát, ötezer példányban. A terjesztéssel a Kossuth Könyvkiadó megyei kirendeltsége foglalkozik, s emellett' igényelni lehet a városi és járási pártbizottságokon is. — Inkább márciusra emlékez-i tét a Mecsek-alján a mostani szokatlanul enyhe időjárás. És ez megzavarta a növény- és ál- látvilág természetes téli rendjét. Pécsett több helyen ismét kinyílt az Aranyeső. bimbózik az orgona és folyamatossan illatozik a hegység jellegzetes virága. a Hunyor. A pécsi kertekben virágzó margaréták és nyíló rózsák pompáznak. I LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint az 50. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négytalálatot 59 fogadó ért el, nyereményük egyenként 106 956 forint. Három találatot 5369 fogadó ért el, nyereményük egyenként 588 forint. A kettesek száma 176 721 darab, nyereményük egyenként 20 forint. A közölt adatok tájékoztató jellegűek, a nyeremények a nyereményilleték levonása után értendők. — Mosonmagyaróváron, aho j nagy gonddal óvják a történél- >] mi város értékeit, legutóbb megtalálták a város első patikájának nyomait. A levéltári anyagok ta- ' nulmányozása • során kiderült, hogy a XVIII. század első évei- ‘ ben alapítottak á‘ ’jsjj'ogysizé'rt’áhit. — Az újonnan felvett tagokkal együtt már 317 közös gazdaság — köztük sok Bács-Kiskun megyei is — csatlakozott a nádudvari kukorica- és iparinö- vény-termelési rendszerhez. A KITE keretében így 1977-ben kukoricát 160 ezer, búzát 150 ezer, cukorrépát 38 ezer 400, napraforgót 38 ezer. burgonyát 3400 hektáron termesztenek. — Kiskőrösön a meglevő rétés legelőterület, valamint a takarmánytermelés fokozása jó alapot ad ahhoz, hogy az állat- állomány a közös- és a tagsági gazdaságokban egyaránt növekedjék. 1980-ig 10 százalékkal több szarvasmarha. 15 százalékkal több sertés és 150 százalékkal több juh lesz majd d megye legfiatalabb városában. — Nyolcvanezer forint köny-. vekre. Az SZMT megyei könyvtárát nemrégiben újították fel. A szépítés és bővítés után a tartalmi munka javításához az is hozzájárult, hogy ebben az évben mintegy nyolcvanezer forint értékű könyvet vásárolhattak az intézményben. — Segíti a végzett óvónők kecskeméti letelepedését a megyeszékhelyi óvónőképző intézet, a jelenleg dolgozó 93 óvónő közül hatvanhat végzett Kecskeméten. A már diplomás fiataloknak rendszeresen szerveznek szakmai továbbképzést, és konzultációkéit, s az óvodapedagógiai nyári egyetemen 15—20 kecskeméti óvónő vesz részt. — Mintha telefon lenne. Zalaegerszeg herazoni és landorhe- gyi városrészén földalatti kábeleken juttatják el a televíziós képet a lakásokba. A telefon vonalakhoz hasonló műsortovábbítási módszer többcsatornás vételt biztosít, emellett feleslegessé teszi a háztetők antennaerdeit. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Prelszlnger András Igazgat» Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a Telefon: 12-619, 12-616 (központi): 11-709, Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHI 216—99162 jelzőszámlára. Készült a Petőfi Nyomdában- ofszet rotációs eljárással. 6001 Kecskemét Külső-Szegedi ót 6. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index t 25 066 Jiw ' SZÖVEG NÉLKÜL (A Polish Weekly-b61.) iLllll'VT Síi Inl Ivl KM.JId^LFv/JI 1