Petőfi Népe, 1976. december (31. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-09 / 291. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Kádár János hazaérkezett Bécsből PETŐFI nEpe AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXI. évf. 291. szám Áfa: 90 fillér 1976. december 9. csütörtök Jövőre több zöldség várható Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának tagja Bécsben tett kétnapos hivatalos látogatása befejeztével szerdán feleségével és kíséretének tagjaival hazaérkezett Budapestre. öt megye — Bács, Békés, Csongrád, Pest és Hajdú — mezőgazdasági vezetői, valamint a legnagyobb zöldség-gyümölcs termelő gazdaságok képviselői tanácskoztak Kecskeméten, a Tudomány és Technika Házában. Király Lászlónak, a Bács-Kis- kun megyei Tanács V. B. mezőgazdasági és élelmezésügyi osztály- vezetőjének üdvözlő szavai után Hammer József mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter helyettes mondott vitaindítót. A zöldség-, gyümölcs- és burgonyatermesztés, felvásárlás és forgalmazás időszerű kérdéseiről szólt, értékelve a nemrég megtett intézkedések hatását. Elmondta, hogy az Állami Tervbizottságnak, a kormány által megerősített határozatai nyomán, a termelő és forgalmazó egységek szervezetten és jól megoldották a lakosság friss zöldség és gyümölcs ellátását. A jelenlegi készletek is elegendők, ami azt jelenti, hogy az új termésig egyenletes marad az árukínálat. A kedvezőtlen időjárás miatt néhány növényből a vártnál kevesebb termett, s ezért importálni is kellett, egyebek között 80 ezer tonna burgonyával egészítették ki a hazai készletet. A jövő évi kertészeti termelés- növelésről szólva a miniszterhelyettes elmondta, hogy az ideihez képest 42 százalékkal kell több zöldséget termelni, amely egyrészt a nagyobb területen történő termeléssel, az átlagtermelés növelésével, a háztáji- és kisegítő gazdaságok anyagi és erkölcsi ösztönzésével, segítségével oldható meg. A napokban kerültek nyilvánosságra a termelést, felvásárlást és forgalmazást fejlesztő határozatok, amelyek elősegítik a zöldség- és gyümölcstermesztési kedv fokozását. Hammer József hangsúlyozta, hogy a szerződéses elkötelezettségnek és a bizalomnak kell érvényesülnie a termelők és értékesítők között. Ugyanakkor elengedhetetlen az együttműködés és információáramlás nemcsak a megyék, hanem a kereskedelmi és termelő egységek között, hogy a tervezett 42 százalékos termelés- növekedés a kereslet-kínálat egyensúlyban tartásával valósuljon meg. Ne történjen szélsőségesen nagy termelésnövekedés néhány zöldségféléből a többi rovására, ami végül is az egyenlőtlen és akadozó lakossági ellátást és ipari feldolgozást eredményezhet. A hazai fogyasztók kielégítése mellet az eddiginél nagyobb figyelmet érdemel az export. Ebben a lehetőségek az elmúlt évekhez képest növekedtek, ugyanakkor a biztonságos értékesítés érdekében a minőség javítása és stabilizálása a feladat. A háztáji zöldség- és gyümölcstermesztési kedv fokozása érdekében jövőre is érvényben marad a kijelölt üzletek átvételi kötelezettsége, de ahhoz, hogy több kerüljön ily módon az üzletekbe, nemcsak ennek jobb propagálására van szükség, hanem a magántermelők irányítására is. A kisgazdaságokban azokat a növényeket termesszék, amelyek a nagyüzemből kiszorulnak, így kedvezően és biztonságosan értékesíthetők. A tanácskozáson többen elmondták véleményüket és javas- vaslataikat. A megyék képviselőinek hozzászólásai után Hammer József miniszterhelyettes válaszolt az elhangzott kérdésekre, majd hozzáfűzte: a javaslatokat, észrevételeket a minisztérium figyelembe veszi, hogy a jövőben még szervezettebben, nagyobb felelősség- tudattal valósuljon meg a lakosság ellátása és a kívánt mértékben növekedjék a zöldségtermelés. Cs. I. Az osztrák főváros keleti pályaudvarán dr. Brúnó Kreisky kancellár és más magas rangú osztrák személyiségek búcsúztatták Kádár Jánost. A hazaérkező delegációt Lázár György, a Minisztertanács elnöke, Biszku Béla, a Központi Bizottság titkára, a Politikai Bizottság tagjai, Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára, Benkei András belügyminiszter, Pullai Árpád közlekedés- és postaügyi miniszter, Rácz Pál külügyi államtitkár, dr. Szalai Béla külkereskedelmi államtitkár és Varga István, a KB osztályvezető-helyettese fogadta. Jelen volt dr. Peter Hohenfellner, az Osztrák Köztársaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. Kádár János hivatalos bécsi látogatásáról tegnap közleményt adtak ki, amely egyebek között megállapítja: A Magyar Népköztársaság és az Orsztrák Köztársaság jószomszédi kapcsolatai az utóbbi években eredményesen fejlődtek. A két ország viszonya különböző társadalmi berendezkedésű államok békés egymás mellett élésének jó példája. A felek kifejezésre juttatták eltökéltségüket, hogy a jövőben is minden erőfeszítést megtesznek népeik barátságának elmélyítéséért, országaik együttműködésének fejlesztéséért a két nép javára. Ezzel kapcsolatban megerősítették azt az egyetértést, amely a magyar és az osztrák kormányfő ez év május 17 és 19. közötti találkozóján a A vízrendezésről és a vízgazdálkodásról tárgyalt a megyei tanács végrehajtó bizottsága Tegnap délelőtt Kecskeméten ülést tartott a Bács-Kisk.un megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága. A testület .első napirendi pontként azt az előterjesztést tárgyalta meg, amely az 1977. évi költségvetési és fejlesztési alap elosztásáról készült, s amelynek előadója Pénzely László, a pénzügyi osztály helyettes vezetője és Szigeti Péter, a tervosztály vezetője volt. A végrehajtó bizottság — néhány apróbb kiegészítéssel — jóváhagyta az előterjesztést és úgy döntött, hogy azt a megyei tanács legközelebbi ülése elé terjeszti és elfogadásra javasolja. Második napirendi pontként került a testület elé a vízrendezés és vízgazdálkodás helyzetéről, a további feladatokról készült előterjesztés. A téma előadója Sándor Béla, az építési, közlekedési és vízügyi osztály vezetője, valamint Király László, a mező- gazdasági és élelmezésügyi osztály vezetője volt. Az írásos előterjesztés megállapítja többek között, hogy a megye vízrendezési feladatainak megoldása több szervezet hatáskörébe tartozik. Ezen belül a vízügyi igazgatóságok nagy műszaki felkészültséggel, tervszerűen oldják meg a területükön jelentkező feladatokat, s a tanácsi szervekkel eredményes és rendszeres munkakapcsolatot tartanak. A negyedik ötéves tervben megvalósított, illetve megkezdett beruházások között találjuk például a Dunavölgyi Főcsatorna területeinek vízrendezését, a torkolati szivattyútelep üzembe helyezését, Kunszentmiklós környékének vízrendezését, az Alpár-nyárlőrinci és a Kőrös-éri főcsatorna rendezését. A rendezési munkák hatása több, mint 2200 négyzetkilométerre terjed ki. A megvalósított beruházások értéke 95,1 millió forint volt a negyedik ötéves tervben, a fenntartásokra pedig 120 millió forintot fordítottak a vízügyi igazgatóságok a megye területén. A települések belterületének vízrendezésével kapcsolatban az írásos előterjesztés megállapítja, hogy a csapadékcsatornák tanácsi kezelésbe tartoznak, a hálózat fenntartása és kezelése a helyi tanácsok kötelessége. Sajnos, városaink több évtizede létesített nyílt, vagy zárt rendszerű csapadék-csatornáinak nagy része elavult, községeinkre pedig a nyílt árokrendszer a jellemző. Jelentős eredményként kell értékelni, hogy a negyedik ötéves terv során a megyében 113 kilométer nyílt és 64 kilométer zárt csatorna épült, s ezzel a teljes hálózat megközelítőleg 300 kilométerre növekedett. A tanácsi vízrendezési munkák előkészítésének színvonala több területen még nem kielégítő. Részletes vízrendezési tervvel csak 30 település rendelkezik. Az V. ötéves tervben tehát mindenekelőtt a vízrendezési munkák gyorsítására, a tervszerűség javítására kell törekedni. Előtérbe kell helyezni a Kecskemét csapadékvizeit befogadó Csukás-ér belterületi szakaszának felújítását, valamint a lakótelepek csapadékcsatomázásának megoldását. De Kiskunhalason, Kiskunfélegyházán és Kiskun- majsán is hasonló feladatok vannak. Baján előtérbe kerül az úgynevezet Kenderes árok rekonstrukciója, Kalocsán a már megkezdett csatornaépítés folytatása, Jánoshalmán a belterület általános vízrendezése, a soltvadkerti Bánomkertben a vízelvezetés megoldása stb. Ugyancsak az ötödik ötéves tervben — 1977. végéig készülnek el a tervek — megoldódik a Szelidi tó és a Vadkerti tó vízutánpótlása. A vízhasznosítással, az öntözéses vízgazdálkodással kapcsolatban megállapítja az előterjesztés, hogy a megye mezőgazdaságilag művelt területének 6 százaléka öntözhető, s ennek zöme a Duna mentén helyezkedik el. Ebben az évben javult — a tavalyinak mintegy duplájára emelkedett az öntözött területek nagysága. Míg 1975-ben 12 467 hektárt öntöztek a gazdaságok, 1976-ban már 24 843 hektár volt ez a terület. Növekedett az öntözési kapacitás is, több mint ezer hektárral. Az ötödik ötéves terv során a megyében 33 mezőgazdasági üzem tervez öntözésfejlesztést. A végrehajtó bizottság elfogadta az előterjesztést, egyetértett az V. ötéves terv öntözésfejlesztési célkitűzéseivel, s megjelölte azokat a legfontosabb feladatokat, amelyek a vízrendezés és a víz- gazdálkodás helyzetének további javítását szolgálják. A Bács-Kiskun megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának tegnapi ülése bejelentések megtárgyalásával ért véget. G. 8. konkrét teendőkre vonatkozóan létrejött. Mindkét fél üdvözölte a gazdasági együttműködésben eddig elért eredményeket. Hangsúlyozták, hogy a gazdasági kapcsolatok kiegyensúlyozott fejlesztése mindkét ország számára előnyös, és síkra szálltak amellett, hogy a jövőben is kihasználják a gazdasági kapcsolatok további elmélyítését szolgáló összes lehetőségeket. Tovább vizsgálják, milyen lépéseket kell tenni a jószomszédi viszonnyal összhangban annak érdekében, hogy intenzívebbé tegyék az együttműködést a kölcsönös gazdasági kapcsolatok minden területén és megszüntessék az olyan adminisztratív és kereskedelempolitikai akadályokat, amelyek gátolják a gazdasági együttműködés fejlesztését. Aláhúzták az ipari kooperáció és a harmadik piacon való együttműködés jelentőségét. Előirányozták az új hosszúlejáratú gazdasági, ipari és műszaki együttműködési egyezmény előkészítését. Kádár János és dr. Bruno Kreisky megelégedéssel szólt a közelmúltban megkötött kulturális és tudományos együttműködési egyezményről, és kifejezte reményét, hogy ez az egyezmény a kulturális kapcsolatok élénkítésének alkalmas eszköze lesz. Síkra szálltak az enyhülés folytatásáért és azért, hogy tovább szélesedjék az államok együttműködése, tekintet nélkül társadalmi és gazdasági rendszerükre. Határozott szándékuk. • A képen: Kádár János, Lázár György és Kádár János felesége as érkezés után a Keleti pályaudvaron. (MTI-foto) hogy a jövőben is sokoldalúan elősegíthetik ezt a folyamatot. A tárgyaló felek kifejezték eltökéltségüket, hogy az európai biztonsági és együttműködési értekezlet záróokmányát egészében, fenntartás nélkül végrehajtják, hogy biztosítsák az értekezlet eredményeinek teljes hatékonyságát, és ezáltal elősegítsék a biztonság erősítésének és az együttműködés fejlesztésének folyamatát Európában. Ennek megfelelően nagy jelentőséget tulajdonítanak a helsinki záróokmányban 1977-re előirányzott belgrádi találkozónak. A felek megelégedéssel vették tudomásul, hogy a magyar— osztrák általános vegyes bizottság tevékenysége során szintén foglalkozik az európai biztonsági és együttműködési értekezlet záróokmányának alkalmazásával a magyar—osztríik kapcsolatokban. A felek üdvözölték a két ország lakosainak találkozásait, különös tekintettel a határmenti területek lakosaira, és megerősítették, hogy a záróokmány szellemében a kölcsönös bizalom és jószomszédsag alapján, közös, egyeztetett lépések útján elősegítik e közvetlen kapcsolatokat. Támogatják az; ifjúsági, a sport- és a turisztikai kapcsolatok fejlesztését, valamint az információ átfogóbb terjesztését. A felek véleménye szerint a nemzetközi biztonság megszilárdítása érdekében a politikai eny- (Folytatás a 2. oldalon) mmm Hídavatás Algyőn A százhetven millió forintos költséggel felújított szeged—algyői vasúti hidat Urbán Lajos közlekedés- és postaügyi miniszterhelyettes szerdán ünnepélyesen átadta rendeltetésének. A több mint százéves hidat már több alkalommal korszerűsítették, a mostani volt a legnagyobb szabású rekonstrukció. A meder < fölötti, viszonylag nem régi szerkezetet ezúttal nem cserélték ki, hanem — a hajózás elősegítésére — nyolcvankét centivel feljebb emelték. Ehhez csatlakoztatták azután egyik oldalon a 150 méteres, a másik oldalon pedig a kétszáz méteres ártér fölötti új hídrészeket. Az újjáépített vasúti hídon ezentúl sebesség- és terheléskorlátozás nélkül haladhatnak át a vonatok. Mindez jelentős a szeged—békéscsabai vasútvonal egymilliárd forint értékű rekonstrukciója. illetve ezen a szakaszon a vasúti közlekedés gyorsítása szempontjából. (MTI) ' Bács-Kiskun megye 169 mezőgazdasági, halászati szövetkezete és társulása 1975- ben 10,9 milliárd forintnál magasabb értéket termelt. A közös használatukban levő 473 752 hektár földingatlan 53 százaléka; szövetkezeti tulajdon, s ennek aránya folyamatosan növekszik. Állóeszközeik bruttó értéke 10,3 milliárd forint. A felsorolt adatok jelzik, hogy a szövetkezeti tulajdon, mint a társadalmi tulajdon egyik formája, Bács-Kiskun megyében elég jelentős. Védelme a fejlődés szocialista vonásait erősíti. Ennek érdekében végzett széles körű vizsgálatot a Bácskai és Dunamelléki, valamint a Kiskunsági Szövetkezetek Területi Szövetsége. A tapasztalatokat szerdán vitatta meg Kiskőrösön tartott ülésén a két szövetség szövetkezetpolitikai, önkormányzati és jogi bizottsága. A társadalmi tulajdon védelme erősödött a közös gazdasá• A tiszaalpári Tiszatáj Termel (»szövetkezetben körülkerített, a közös gazdaság szálastakarmány-termését. helyen tárolják gokban és társulásokban. Ez annak a következménye, hogy a szövetkezetek politikailag és gazdaságilag is megszilárdultak, magasabb színvonalra emelkedett a szervezettségük. örvendetesen változott a tagságnak a közös vagyonhoz való viszonya. Ez megnyilvánul a munkafegyelemben, a hatékonyabb gazdálkodásban ős a közös vagyon védelmében. A mezőgazdasági szövetkezetek döntő többségében ez tapasztalható, Néhol egyes szövetkezeti vesíe- tők a csoportérdekeket a népgaz• A dunavecsei Béke Tsz-ben a* erő- és munkagépek karbantartásával is védik a közös tulajdont. daság érdekeinek rovására próbálják érvényesíteni. A jogszabályokban előírt ellenőrzést nem gyakorolják, hanem igyekeznek áthárítani az ellenőrző bizottságokra és i a belső ellenőrökre. Akad ob ran közös gazdaság is, ahol nem teremtették meg a szüksége s biztonsági létesítményeket <és nem tartották be a bünteteti előéletűekre vonatkozó foglalko; itatási szabályokat. A mezőgazdasági szövetkezetek önkormányzati tevékenységének körében működő ellenőrző bizottságok többsége az alapszabály szerint jól ellátja feladatát. Ennek a munkának a színvonalát azonbam tovább kell emelni. El- sősorbsm azért, hogy az ellenőzé- si tévé kenység ne csalk a kisebb eltulaji donítások leleplezésére, hanem a gazdálkodás, a termelés, a szállít ás, a raktározás minden terüle tén előforduló károk, visz- szaélé.'sek megelőzésére irányuljon. A két területi szövetség értékelés e szerint a megye mezőgazdasági szövetkezeteiben 1973-ban 2044- en, tavaly 1736-an követtek el ki isebb-nagyobb .cselekményt a társadalmi tulajdon sérelmére. A legtöbb kecskeméti járásban történt , amely összefügg a nagy kitérj« jdésű tanyarendszerrel is. A tanácskozáson résztvevők állást foglaltak abban, hogy a társad almi tulajdon védelme meg- szil árdításának igen jelentős esz- kö: se a belső ellenőrző munka ja-\ dtása. Az ellenőrző bizottsá- go k következetesebben támaszke djának a szövetkezeti tagság- ni ik, mint tulajdonosinak az eile nőrzési feladataira A szövetkezet valamennyi gazdájának alap- v ető érdeke a közös tulajdon, a megtermelt javak megóvása1, vé- < ielme. K. A. Erősödött a társadalmi tulajdon védelme a mezőgazdasági szövetkezetekben