Petőfi Népe, 1976. november (31. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-25 / 279. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1976. november 25. A bizalom munkára kötelez Beszélgetés dr. Klazsik Györgyné képviselővel Csönd és kellemes meleg fogad az épületben. A folyosó, a lépcsőház, az ablakok sora tisztán ragyog. Szorongást érzek a torkomban, amíg a lépcsőn ballagok felfelé, hajdani tanulóéveimet idézi bennem a jellegzetes „iskolaszag”. Pedig most senki nem kéri tőlem számon a leckét, a házi feladatot, az ellenőrzőkönyv szülői láttamozását... Követve a portán kapott eligazítást, a folyosón jobbra, az első ajtón kopogok. Válasz nincs. Benyitok, senki. Űjabb ajtót látok, rajta cédula. Megnyugszom, jó helyen járok. Itt dolgozik dr. Klazsik Györgyné, dr. Kiss Gabriella országgyűlési képviselő, iskolaorvos. Alig kezdjük a beszélgetést, csöng a telefon. A fiatal orvosnő műszerekről beszél valakivel, közben kétségbeesve rázogatja a kagylót, kiabál, mert időnként elmegy a hang, alig érteni a választ. Aztán mégis tisztázódik a kérdés, kattan a készülék, s fehér köpenyében visszaül az asztalhoz. — Kiskunfélegyháza és négy, úgynevezett városkörnyéki község — Gátér, Petőfiszállás, Pál- monostora és Kunszállás — jelenti a választókörzetemet. Félegyházán lakom, itt dolgozom, s természetesen itt jelentkezik képviselői munkám zöme. Persze a községekben is jártam már több alkalommal megbízatásom óta. Hívtak is, de magamtól is mentem. Mindig és mindenhol szívesen fogadnak. Tudom, ez nem kizárólag a személyemnek szól, hanem a megbízatásnak — mondja dr. Kiss Gabriella, majd amikor azt kérdezem tőle, hogy mit érzett megválasztása idején kinéz az ablakon, kicsit gondolkozik. — A választás után közvetlenül, de azóta folyamatosan az az érzésem és meggyőződésem, hogy a képviselői munka nagyon nagy megtiszteltetés, de egyben felelősség is. Olyan bizalom, amely munkára kötelez, méghozzá pontos, becsületes és elkötelezett munkára. Jó azonban tudni, hogy ebben nem vagyok magamra hagyva, sok segítséget kapok a tanácsoktól, a pártszervezetektől, a Hazafias Népfronttól, üzemektől és mindenkitől. Egyáltalán nem a panasz hangja szól belőlem, ha azt mondom, hogy nem könnyű képviselőnek lenni. Csupán egy példa: felkeres egy választóm valamilyen panasszal. Tudom, hogy meggyőződése szerint neki igaza van, másképp nem jött volna hozzám. Viszont azt is tudom, hogy az igazság relatív. Lehet, hogy személy szerint igaza van, de nem biztos, hogy ez az igazság egyezik a nagyobb közösség, a város, a megye, s talán az egész ország igazságával. Nekem azonban — éppen a bizalomból eredően — foglalkoznom kell a panasszal, s közben kiderül, hogy az illető választó már minden fórumot megjárt, az intézkedés „sínen van”, vagy nem is lehet tenni semmit. Rövidebben fogalmazva: segíteni csak akkor lehet, ha ezzel nem ártunk másoknak, nem sértjük mások jogos érdekeit, a közösség céljait. — Hogyan értesül a város, a községek gondjairól, eredményeiről, az eseményekről, rendezvényekről? — Mindenhonnan minden anyagot megküldenek. Gondolok itt tanácsülési, végrehajtó bizottsági ülések előterjesztéseire, bizottságok beszámolóira, összefoglalókra, meghívókra stb. De ezeken kívül én erőmtől és időmtől függően mindenhová megyek. Ezt magamban „laza programnak” nevezem. Persze hozzám is jönnek. Itt, Kiskunfélegyházán például már tudják, hogy reggel merre szoktam menni a munkahelyemre. Űtközben többen megállítanak, ha nem másért, hát azért, hogy megkérdezzék hogyan érzem magam, néhány szót váltunk aktuális kérdésekről, egy- egy újságcikkről, televízióműsorról, az előző napokban tartott tanácsülésről, a parlamenti ülésről stb. Mindig korábban indulok el, beszámítom ezeket az utcai beszélgetéseket is. Soha nem tévedek. Az említett laza programokhoz tartoznak a brigádmeghívások, az iskolai látogatások, a szülői értekezletek is. — Milyen gondokkal, kérésekkel keresik fel legtöbben az országgyűlési képviselőt? — Nem kizárólag kiskunfélegyházi gond a lakáskérdés. Ez nálunk, itt a városban sajátosan jelentkezik, de elmondhatom, hogy a város vezetői érzik a gond súlyát és annak megfelelően intézkednek. Félegyházán 1200 jogos lakásigényt tartanak számon. Tavaly elkészült egy lista azokról, akiknek legsürgősebb a megoldás, és akik az itteni Körösi úton épülő lakótelepen otthont kapnak. A lista 330 igénylő nevét tartalmazza. Ha ezeket a családokat elhelyezzük, nagy lépést teszünk előre. Tudjuk azonban, hogy ha felépül a telep — az úgynevezett járulékos beruházásokkal együtt — még nem jelent végleges megoldást. Sok gyerek születik, újabb igénylők jelentkeznek majd, a régi házak, lakások elhasználódnak, új kell helyettük stb. Ez természetesen egy-két ember közreműködésével nem oldható meg, de a megoldásnál sem hiányozhat senki, még egy-két ember sem. — A lakás csak Félegyházán gond a választókerületében, vagy pedig a községekben is jelentkezik ez? — A korábban említett négy községben még lakásproblémával nem találkoztam. Pálmonos- toráról egy bekötőút ügyében kerestek meg. Örömmel mondhatom, hogy az út megépült. Azonnal hozzá kell azonban tennem, egyáltalán nem valamiféle egyéni sikerről van itt szó, éppen úgy, mint más esetekben sem csak a képviselő az, aki megold valamit, aki segít, aki elintéz. A többi községben inkább óvoda, iskola — általában a gyermekintézmények építése, bővítése, javítása szerepel napirenden. Az iskolákhoz tornaterem, tanterem, konyha, napközis diákotthon kellene, az óvodára pedig azért van szükség, mert a fiatalasszonyok is dolgozni akarnak. — Ezek a kérések azonban mindig úgy jönnek elő, hogy először a községi vezetők arról beszélnek, ők mit tudnak adni a megvalósítás érdekében: anyag, pénz, társadalmi munka, telek, s csak azután vetődik fel az esetleges támogatás, segítség mértéke és igénye. Őszintén mondom, hogy ez nagyon imponál nekem. — Ezek szerint — visszatérve Kiskunfélegyházához — csakis lakásgondokkal keresik a képviselőt? — Nem, egyáltalán nem. A másik nagy problémagóc a telefon. Első hallásra talán furcsa, de már-már aggasztó a helyzet. Nagyon sok az igénylő, de még több, aki be sem adja az igényét, mert tudja, hogy úgyis céltalan. Kiskunfélegyházán még segélykérő telefont sem lehet felszerelni, mert szabad vonal egyetlen egy sincs. Hasonló a helyzet a közületi telefonoknál is. Hasonlóan nyomasztó gond a gyermek- étkeztetés. A jelenlegi központi napközis konyha épülete, a Vöröshadsereg úton, nagyon rossz állapotban van. A javítás, felújítás egyáltalán nem elég, nem megoldás. Ez sem csak a képviselő, vagy csak a tanács gondja. Minden kiskunfélegyházi ember sürgeti, keresi a megoldást. Ez a helyzet a művelődési házzal is. — Tudomásom szerint ennek az ügye már jó úton halad! — Igen, benne szerepel a város ötödik ötéves fejlesztési tervében. De a már említett utcai beszélgetéseken számosán teszik fel nekem a kérdést, hogy hát a művelődési házzal mi van? Az igény évek óta él az emberekben egy korszerű, jól működő és a város rangjához méltó művelődési ház iránt. Bízom abban, hogy ez sikerülni fog. — Több mint egy éve képviselő. Ha visszanéz erre az időszakra. hogyan látja akkori és mostani önmagát? — Ügy érzem, talán kezd feloldódni bennem a kezdeti feszültség. Még egy félévvel ezelőtt is, de néha még most is, ha este lefekszem, ha olvasok, hirtelen eszembe jut, hogy jaj! én itt csak töltöm az időt, közben ezt is, azt is meg kellene nézni, utána járni, érdeklődni. Szóval egy pillanatra megijedek. Aztán ha jobban belegondolok, rá kell ébrednem, hogy egy ember nem oldhat meg mindent. Ezt senki nem kívánja tőlem, pihennem, kikapcsolódnom is kell. Viszont, ha úgy érzem jól végeztem a munkám, elértem valamit, hihetetlenül tudok örülni... Kint megszólal a csengő, s hamarosan gyerekzsivaj tölti be a folyosót, az orvosi szoba előtti várakozót. A doktor nénit keresik, akihez olyan bizalommal jönnek a gyerekek is, mint a felnőttek. G. S. Két taggyűlés között • Minden párttag tudja, milyen fontos szerepet tölt be az alapszervezet életében a taggyűlés. Az állásfoglalásnak, a döntésnek ez a legfőbb helyi fóruma. De nemcsak a munka menetére gyakorol ez nagy hatást, hanem légkörével, színvonalával a kommunisták személyes tulajdonságait is jelentékenyen formálja. Felelősségteljes kötelezettségének tesz eleget tehát minden olyan alapszervezeti vezetőség, amely gondosan, idővel és energiával nem takarékoskodva készíti elő a taggyűléseket, azon fáradozva, hogy azok minél színvonalasabbak legyenek. Ám az már sokkal kevésbé helyeselhető, ha e fáradozás közben szem elől téveszti azt, amit a taggyűlések között történik. Mi tagadás, léteznek olyan alapszervezetek, olyan vezetőségek, ahol a munka, a belső élet túlságosan is a taggyűlésekre koncentrálódik, jóformán azokra szűkül le. Márpedig az ilyenfajta ..rendezvényközpontúság” óhatatlanul megmerevíti a mozgalmi tevékenység eleven folyamatát, gyengíti hatékonyságát. Hiszen mi minden történik egy pártszervezetben két taggyűlés között? Tanácskozik a vezetőség, összeül a pártcsoport, szemináriumi foglalkozást, vitaköri összejövetelt, esetleg pártnapot rendeznek. De nemcsak rendezvényeket, értekezleteket említhetünk. Két taggyűlés között megy végbe a mindennapos szervezőmunka az elfogadott döntések realizálásáért. S ami talán még fontosabb: az összejövetelek közötti időszaknak alapvető tartalmi eleme a folyamatos, állandó politikai tevékenység, a politizálás, a párt politikájával kapcsolatos, annak elfogadtatását célzó eszme- és véleménycsere. • A pártmunka — lényegéből adódóan — állandó, folyamatos politikai, mozgalmi tevékenység. A taggyűlések e folyamatnak fontos állomásai, eseményei. Nagy hatással lehetnek és vannak rá, behatóan alakíthatják intenzitását, irányát. De nem pótolhatják, nem tehetik feleslegessé. Sőt. bizonyos értelemben éppen az a legfőbb rendeltetésük, hogy e folyamatos tevékenység eredményességét szolgálják. Ha két taggyűlés között űr tátong az alapszervezet életében, ha az eleven politikai munka árama nem teremt kellő kapcsolatot a tagok között, akkor éppen ennek a rendeltetésnek nem tesz kellő módon eleget. S ha ez a kisugárzó hatás gyenge, hiányos, akkor hiába gondosan megválasztott a napirend jól elkészített a beszámoló, eleven a vita, sok a hozzászólás — a munkát nem lehet kedvezően értékelni. Nyilvánvaló persze, hogy a taggyűlés színvonalát és hatását valójában nem lehet ennyire különválasztani, hiszen a színvonalas taggyűlésnek önmagában véve is megvan a maga hatása a pártmunka további menetére. Mégsem mindegy, hogy ez a hatás automatikusan, spontánul jön-e létre, avagy pedig tudatos erőfeszítésnek az eredménye. Ezért fontos, hogy a vezetőség — s maga a párttagság, minden egyes párttag — tudatosan igyekezzék a taggyűlések hatását érvényre juttatni a mindennapi politikai és szervező munkában. • Sokféle példával illusztrálhatnánk ennek fontosságát, de talán egyetlen is elegendő lehet. Ismeretes, hogy a párttagság általában rendelkezik pártmegbízatással, s ezek körét az alapszervezetek gondosan, megfontoltan szabják meg. Mégis, viszonylag ritkább még — noha az igény már korábban megfogalmazódott és a pártmunka valóságos szükségletei indokolnák —, hogy a megbízatás valamely határozat megvalósításához kapcsolódjék, közvetlenül azt célozza. Ahol a taggyűlést és az azt követő mindennapos pártmunkát egységben szemlélik, ott ilyen megbízatást már gyakrabban adnak. Ott ugyanis a taggyűlési döntést, elhatározást már annak tudatos számbavételével hozzák, hogy a megvalósítás milyen konkrét tennivalókat igényel. így a megbízatások rendszere nem válik külön a döntéshozataltól, hanem a végrehajtás rendjének szerves elemeként fogják fel. Ami két taggyűlés között történik, az természetesen visszahat magára a taggyűlésre, annak színvonalára is. Hiszen a tapasztalatok a munka folyamatában halmozódnak fel, s csak ezek adhatnak alapot a gondos következtetéseknek, az előremutató elgondolásoknak. Ahol két taggyűlés között nem folyik eleven pártmunka, ott voltaképpen maga a taggyűlés sem lehet igazán jó. Lehet látványosan megrendezett, de csillogása külsődleges marad, s a mesterkéltség, a formalizmus ez esetben elkerülhetetlenül gyökeret ver, eluralkodik. • A taggyűlés — mint mondani szokás — a pártszerve- zet munkájának tükörképe. S bármennyire fontos a tükör gondos csiszolása, állandó gondozása, tisztántartása — a kép minősége végső fokon mégiscsak attól függ, ami a tükörben megjelenik. Gy. L. Az első négy esztendő Amikor kezünkbe került Kiss György Jegyzetek az első évekről 1944—1948 (Gondolat Könyvkiadó) ugyanaz az érzés kelt bennünk, amelyet a szerző az elő- hangban ír: „Elfogult vagyok a felszabadulást követő évekkel kapcsolatban.” Ez az elfogultság teljesen indokolt, tulajdona annak a nemzedéknek, amely vállalta a felszabadulás utáni nehézségeket, vállalta a romokból az új világ építését és megkaphatta az alkotás örömét is. Múltunknak ez a kezdeti négyéves szakasza nagy politikai küzdelemben döntötte el hazánk sorsát és teremtette meg bázisát annak a jelennek is, amelyről most azt mondjuk, hogy a szocializmus építése, a szocializmus teljes felépítésének stádiuma. Jó és hasznos feleleveníteni ezt a már szocialistának mondható tradíciót, hiszen az ebben az időszakban fiatalon küzdők még ma is vállukon viselik a társadalmi rend építésének minden terhét és természetesen osztoznak sikereiben is. De jó azért is, mert az időközben felnövekedett új generációra érvényes az, amit a bevezető ad: ......a történeti múlt helyes, igényes feldolgozása és ismerete pozitívan befolyásolta és befolyásolja az utódok gondolkodását és cselekedeteit.” N em vagyunk abban a helyzetben, hogy szegényesnek nyilvánítsuk a felszabadulás óta eltelt időszak történelmi feldolgozását. Mégis a szerző munkája jól megtalálja helyét az érdeklődő olvasók szemlélődésének helyes orientálásában. Erénye, hogy az időszak különböző kérdéseit érdekes módon közelíti meg, vitatkozó szándékkal, bátran szembe helyezkedve bizonyos történelmi helyzetek megítélésének megszokottságával. Mondja is: „Mennyi értelmetlen és érthetetlen ellenállást kell leküzde- nie annak, aki valóban újat akar mondani!” A szerző részletesen szól Magyarország felszabadulásáról és az utána kibontakozó forradalom jellegéről. A témát jól ismerőknek is érdemes újra olvasni ezeket az oldalakat. A szerző közelebbről vizsgálja a népi demokratikus forradalom magyarországi megvalósulásának sajátosságait, s annak jellegét megadó célkitűzéseket. Plasztikusan fogalmazza az egyébként ismert tételt: „A világtörténelemben még nem volt olyan forradalom, amelynek fő tömegeit ne az elnyomott osztályok adták volna.” Kifejti, hogy a szocialista forradalom két szakaszból áll és hangsúlyozza, hogy minden forradalom sok nemzeti vonást visel magán. „Az adott nemzet társadalmának sajátosságai, megtett történelmi útja gazdasági, szociá- lis-politikai-kulturális helyzete és számos egyéb tényező motiválhatja, befolyásolhatja, teheti eltérővé a „szokásostól”. Nincs két egyforma forradalom.” A könyv erénye az a részletesség, amiként tárgyalja a marxi állam- és forradalomelméletet. Ebben érinti azt a klasz- szikus kapitalizmus korszakában kialakult felfogást, hogy a szocialista forradalom egyszerre győz majd valamennyi, vagy legalábbis néhány fejlett tőkés országban. Lenin az imperializmus korában a kapitalizmus egyenlőtlen fejlődésének fölgyorsulása következményeként megállapította, hogy a forradalom győzhet egy országban is. A szerző jelzi, hogy a marxi elképzelés és a lenini koncepció szem- beállítása félreértés. „Ugyanis Marx a szocialista forradalomról szólva nem csupán a hatalom átvételéről írt, hanem a forradalom egész folyamatáról, amely az osztálynélküli társadalom megteremtéséig tart. Ebben az összefüggésben pedig igaz, hogy a szocializmus végleges győzelme akkor következik be, amikor létrejön a szocialista világrendszer, amikor egy sor országban megvalósul az osztálynélküli társadalom.” A mű végén a szerző néhány következtetést von le az addig tárgyaltakról. Szól a nemzeti érdekről is. „Korunkban a munkásosztály képviseli a legkövetkezetesebben és a legmagasabb fokon a nemzeti érdekeket. De nem automatikusan, nem kitérők nélkül jut el a nemzeti érdek felismeréséhez és pontos megfogalmazásához.” Szól a korszerűség értelmezéséről is: „Vállalva a leegyszerűsítés veszélyét, hadd jegyezzem meg: gyakori, hogy a korszerűséget feltétlenül az ifjúság, a konzervatívizmust pedig az idősebb nemzedék sajátosságának tartják. Hamis az ilyen „skatulyázás.” „ .. .napjainkban a munkásosztály nemcsak egyszerűen feltörekvő társadalmi erő, hanem a föld tekintélyes részén hatalmon levő osztály. így anyagi, technikai, kulturális stb. eszközök vannak a birtokában ahhoz, hogy a korszerűt képviselje, támogassa.” A könyv hasznos és megbízható forrásként használható időrendi táblázatot bocsát az olvasó rendelkezésére a négy év alatt történtek dátumairól. Ismerteti az ebben az időben működő pártok fontosabb eseményeit és a kormány összetételét. Aki továbbra is építeni akar... A nyugdíjas tanácsi tisztségviselők közül sokan magas életkoruk ellenére sem szakadnak el a közélettől. Évtizedekig nap mint nap intézték az emberek ügyes-bajos dolgait, a falu, a város fejlődéséért fáradoztak, s nagyon helyesen úgy gondolják, a továbbiakban is szükség van rájuk, a fiatalabbak hasznosítani tudják tudásukat, nagy tapasztalatukat. Rendszerint a helyi tanács tagjaként folytatják további munkájukat, s közülük többen a pártszervezetben, a népfrontban is vállalnak feladatokat. Igyekezetük bizonyára annak is tulajdonítható, hogy szívesen veszik tanácsaikat, javaslataikat, észrevételeiket. S nem egyszer az ő kezdeményezésükre indulnak el olyan nagy értékű társadalmi akciók, amelyekhez több ezren csatlakoznak. Papp Adám tanácstag a jász- szentlászlói iskolaépítéshez szükséges lakossági hozzájárulást például olyanformán kezdeményezte, hogy e célra felajánlotta egy havi nyugdíját. A nyugdíjas községi tanácselnök kijelentése után a falugyűlés többi résztvevői úgy gondolkodtak, ha a nyugdíjas Ádám bácsi így kitett magáért, nem maradhatunk szégyenben ... S napról-napra gyarapodott a hozzájárulás összege, amely hamarosan elérte a félmillió forintot — Nézzen körül a faluban, a törpevízmű, a mozi, a kultúrház, a villanyhálózat, a járda, a park, szinte minden a lakosság anyagi segítségével és társadalmi munkájával épült — magyarázta Papp Ádám Alkotmány utca 3. szám alatti lakásán. — Amikor Gátérről 1950-ben Jászszentlászlóra kerültem, s ősszel tanácselnöknek választottak, kollégáimmal nem is tudtuk, mihez kezdjünk először. Járdát, utat építsünk, vagy sürgetőbb a villanyhálózat? De ugyanakkor mozit is kértek a faluba az emberek. Sorjában elkezdtük ... 1952 tavaszán öthónapos államigazgatási iskolára hívták, s amint visszaérkezett Budapestről, máris Kunszentmiklósra vezetett az útja. A járási tanács elnökének választották meg, majd Kiskunhalas Város Tanácsának elnöke lett. Két év múlva visszakerült Jászszentlászlóra, ahol 1963-ig, nyugállományba vonulásáig tanácselnök volt. — ... Több kilométernyi út, járda, villanyhálózat épült, a kocsmából mozit alakítottunk ki, s 1958-ban elkészült a törpevízmű — sorolta az eredményeket ötvenhat tavaszán megfékeztük a községet veszélyeztető Dongért, a vízgazdálkodási társulat kezdeményezésére a falu népe lecsapolta a község határában levő mocsaras területet, melyen most zöldséget termesztenek. Aztán felépült a takarékszövetkezet, a belterületen hektárnyi parkot alakítottunk ki, nyárfákkal, rózsákkal. Ekkor Aki mindig építeni akar címmel írtak rólam a Petőfi Népében is. Kezdeményezésére példás lakossági összefogással építkeznek most is: négytantermes, s ugyanannyi szakköri helyiségből, könyvtárból, klubszobából álló új iskolát kap Jászszentlászló. — Most ez a legfontosabb — magyarázta. — Jelenleg ugyanis a belterületen két, a külterületen is két meglehetősen rossz állapotban levő iskola működik a háromezer lélekszámú községben. A következő években az új családi házaknál járdát, utat alakítunk ki, ahol szükséges bővít-' jük még a villanyhálózatot. Megfigyeltem, a 69 éves Papp Ádám következetesen többesszám első személyben beszélt. Nem véletlenül. Mindennap megfordul a tanácsházán, intézi a közügyeket, s ő is ott szorgoskodik ha társadalmi munkát végez a falu népe. Ha szabad ideje engedi, ház körüli kertjében dolgozik. Búcsúzásul megmutatta a munkájáért kapott elismeréseket, köztük a Munka Érdemrend bronz fokozata kitüntetést. A két tucatnál is több oklevél, jelvény Papp Adám életútjának, a közösségért tett szorgalmas munkájának pontos tükre, amelyet Jászszentlászló egyre szebb arculata tölt ki. Tárnál Unlé
