Petőfi Népe, 1976. november (31. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-25 / 279. szám

1976. november 25. • PETŐFI NÉPE • 5 JÁTÉK AZ EMBERI TISZTESSÉGRŐL Ajtmatov: Fent a Fudzsijámán „... a tör­ténet, amely arra késztetett, hogy ecsetet ragadjak, olyan hatal­masnak lát­szik számomra, hogy egyedül kevés vagyok hozzá. Félek, hogy nem tu­dom végig­vinni, félek, kilöttyintem a tele csészét. Azt akarom, segítsenek ne­kem az embe­rek tanácsaik­kal, adjanak útmutatást a megoldáshoz, legalább gon­dolatban áll­janak mel­lettem ... Ne sajnáljá­tok szívetek melegét, lép­jetek közelebb, hadd mesé­lem el e történetet...” Dzsingisz Ajtmatov egyik ko­rai novellájából Az első tanító­ból idézett sorok mottóul kí­vánkoznak nevezetes színpadi művéhez, a Fent a Fudzsijámán című drámához, de mondhatni eddigi valamennyi jelentősebb al­kotásához is. A versenyló halála, a Fehér hajó, vagy a Dzsamila szerelme és a többi nagylélegze­tű elbeszélésben a közösségi el­tökéltség ugyanazon szándéka; a felderíthető vagy mindörökre ki- kutathatatlan, de létező emberi igazság feltárásának alkotói szán­déka munkálkodik. Ajtmatov azon írók közé tarto­zik, akik mélységesen hisznek a leírt, színmű esetében pedig a kimondott szó társadalmi hasz­nosságában, az írói tanulság — nevezhetjük mondanivalónak is — etikai erejében. Műveinek többségében az emberekben la­kozó erkölcsi jó és rossz meg­nyilvánulásának kérdéseit veszi bonckés alá. Ugyanakkor jól tud­ja, hogy a helytelen és a helyes cselekedetek megítélése mennyi­re bonyolult vállalkozás, meny­nyire nemcsak az egyén, hanem a társadalmi környezet, a kor, a szándékok és lehetőségek bonyo­lult összefüggései rajzolhatják csak ki a cselekvő emberek mo­rális röntgenfelvételét... ítéletei­nek megalkotásához ezért érzik erősnek írói bölcsességét és kér segítséget az emberektől; „adja­nak útmutatást”. Ez a csak be­csülhető tanácstalanság vezette Ajtmatovot a színház közösségi, élő művészetéhez, a Fent a Fud­zsijámán című dráma megírásá­hoz is. □ □ □ A Kaltáj Muhamedzsánov drá­maíró-dramaturg közreműködé­sével készült darab furcsa keve­réke a lélektani (eseménytelen) és a cselekményes (oknyomozó) drámának. A történet, amelyről a színjáték szól, már bevégez­tetett, lezárt ügy. És a hős, aki­nek a neve talán a legtöbbször hangzik el a játék során, való­• A kirándulók örömmel fogadják egykori tanítónőjük megérkezé­sét. Forgács Tibor (Mambet), Biluska Annamária (Aimagül), Vass Éva (Güldzsán), Koós Olga (Ajsa-Apa), és Fekete Tibor (Doszbergen.) • Az önvallomások civódásokba torkoltának. Heté- nyi Pál (Mergenov), Takács Eszter (Anvar), Köl- gyesi György (Tatajev) és Vass Éva. jában meg sem jelenik a szín­padon. Szabur, a költő magasra ívelő pályájának és váratlan bu­kásának drámáját tulajdonkép­pen négy diákköri barátja éli át — a történtek után csaknem három évtizeddel fent az Ala- Tau csúcsán, amelyet egyikük pedagógus felesége a japánok ősi szent hegyéről Fudzsijárnának keresztelt el. Ez az elnevezés ál­talános érvényű szimbólummá változik a cselekmény során, hiszen miként a távol-keleti szi­getországban, itt is az önmaguk­kal való szembenézésre kénysze­rülnek a vidám hétvége eltölté­sének céljával magasba kapasz­kodó szereplők. Barátjuk sorsá­nak alakulásában való részese­désük, illetve az, hogy ki meny­nyire képes felelősséget vállalni a történtekért, ez a vizsgálódás lobbantja fel a dráma gondolati­erkölcsi izgalmának tüzét. A második rész tragikus balesete nem más, mint a tanulságnak a jelenben való igazolása. □ □ □ Sok szó kevés cselekedet, egy ko­pár sziklacsúcs, amelyen a szerep­lők szinte mindegyike — szám- szerint nyolcán — állandóan ott tartózkodik, önvallomásokon át és nem mások által lelepleződő emberi arculatok — ez a drámai anyag szinte minden szempont­ból „színpadellenes”. Nem kínál hálás feladatot a Fent a Fud­zsijámán színrevitele sem a szí­nészeknek, sem a rendezőnek. Az előbbieknek hosszú-hosszú tíz­perceket kell szótlanul eltölte- niök a színpadon, az utóbbinak pedig valóságos drámai összeüt­közések helyett az emberi be­csületérzés és tisztesség légies­nek tűnő anyagából kell feszült­séget szőnie. A kecskeméti Katona József Színház bemutatójáról elmond­ható, hogy a társulat sikerrel birkózott meg a nehézségekkel. Világoskék, tág, a levegős hát­térfüggöny előtt felmagasodó ko­pár hegycsúcsot ábrázolt Szlávik István színpadképe. Néhány ár­va fácskán kívül semmi nem jelzi a tér hovatartozását, a vég­telen égbolt mintegy tükörként szolgál a szereplők tekintetének visszavetítésére. Az előadás mot­tójául pedig egy Szabur verssor idézhető: „Soha nem múló örök vita: Hogyan is legyen ember az ember?” □ □ □ Szurdi Miklós rendezésének alapkérdése a valóság hitelének, a cselekmény lélektani súlyának következetes érvényesítése. __ A legtöbb gondot arra fordítja, hogy realitással töltse meg aki­bontakozó lelkiismereti drámák sorozatát. A bemutató legna­gyobb érdeme az, hogy ez na­gyobbrészt sikerült is. A gondo­latok és vallomások nem sikla- nak ki a lehetséges helyzetek etikai-logikai egymásutánjának sodrából, a szereplők általában „szituációban maradnak” nin­csenek hamis felhangok, nem hangzanak el hitel nélküli, üre­sen kongó mondatok a színpa­don. A dráma itt és most szüle­tik meg, az egykori és jelenide­jű cselekvések között szükség- szerű, ok-okozati kapcsolatok fe­szülnek. , Ügy tűnik — és ez nem a ren­dezésre, hanem inkább a da­rab dramaturgiai szerkezetére vonatkozik —, az első rész egy kissé hosszasan kötözi a föld­höz (a múlthoz) a cselekmény szárnyalását. Szurdi Miklós szemmel láthatólag alig várja azt a pillanatot, amikor végre kimozdíthatja a szereplőket a gondolati konfliktusok közül és valóságos eseményeket ábrázol­hat. Az előadás második részé­ben hatásos színi játékkal, a legjobb értelemben vett teátrá- lis eszközökkel pergeti fel a cse­lekményt és teremt szorongató- an drámai helyzetet a színpa­don. □ □ □ Alapos, elmélyült és kollek­tív színészi-rendezői munka áll a bemutató mögött. Az egyes szereplők annál jobbak, minél kevésbé törekedtek egyéni arcu­latuk érvényesítésére, hiszen nyolcuk közül egyikük egyéni­sége sem fontosabb, jelentősebb a többinél. Ugyanakkor viszont mindegyiküknek megvan a saját, eljátszható — konfliktusa is, bár ennek ábrázolásában már ke­vésbé jeleskedtek. Koós Olga titkolt belső drá­máját is érzékeltetve jelenítette meg az idős Ajsa—Apa tanítónő erkölcsi bírójának szerepét. Vass Éva színésznője nemcsak azéles házastársi vitákban, hanem a szertartást vezető tamada „za­varában is” tudott szuggesztív perceket teremteni. Szakács Esz­ter ideges, fáradt orvosnőként érzékenyen reagált a történetre, Biluska Annamária pedig a szö­vegnélküli jelenetekben is je­lezni tudta lappangó vonzalmát tanár kollégájához. Fekete Tibor játszotta Dosz- bergent, a lélektani finomságok iránt érzéketlen házigazda ag- ronómust — vaskosan, követke­zetesen. Hetényi Pál újságíró fi­gurájának felszínességében a fásultság közönyössége mutatko­zott meg. Ö és Kölgyesi György professzorja azok, akikben a leg­jobban érződik a szereplők egy­kori diákénjétől való eltávolo­dása, a felvett modor követke­zetes vállalása. Mambet, az álta­lános iskolai történelemtanár fi­gurájával Forgács Tibor jól ér­zékeltette a darab egyik legfon­tosabb ellentmondását: ki-ki mi­nél őszintébben leplezi le önma­gát, annál inkább kiszolgálta­tottja lesz azoknak, akik nem követik példáját... Basa István formálta meg az első erdőmun­kás nem könnyű epizód-szerepét, a vállalati sofőrt pedig Kemecsi Ferenc játszotta. A szereplők egyéniségét jól jel­lemző ruhákat Szakács Györgyi tervezte. Pavlovits Miklós A Megyei Művelődési Központ műsora november 28—december 4-ig KIÁLLÍTÁSOK PÁLYAVÁLASZTÁSI KIÁL­LÍTÁS. Megtekinthető: de­cember 5-ig. SCHÉNER MI­HÁLY festőművész kiállítása. Megtekinthető: december 6-ig. ERDEI FERENC emlékkiállí­tás. Megtekinthető: december 7-ig. HETI MŰSOR: 28-án vasárnap 10 órakor a természettudományi stúdióban KAKTUSZGYÜJTÖK BARÁ­TI KÖRE. 28-án vasárnap 10 órakor a színházteremben FOKY OT­TÓ RAJZFILMJEINEK VE­TÍTÉSE GYERMEKEKNEK. 28- án vasárnap 15 órakor a színházteremben FELNŐTT FILMKLUB II. A sokarcú Hollywood. Bérletes, gyer­mekmegőrzés. 29- én hétfőn 17 és 20 órakor a színházteremben KI FOG GÓLT LŐNI? A Mikroszkóp Színpad vendégjátéka. Belépő­díj: 35,— Ft. (Minden jegy el­kelt) Gyermekmegőrzés. 30- án kedden 19 órakor a színházteremben A HAZUDÓS Garas Dezső színművész előa­dói estje. Belépődíj: 20,— Ft., diákjegy: 10,— Ft. 1-én szerdán 18 órakor a szín­házteremben COLLEGIUM ARTIUM filmesztétikai sza­badegyetem III. előadása „Ca- ligaritól Hitlerig”. Német né­mafilm. Bérletes. 2- án csütörtökön 19 órakor a színházteremben CSAJ­KOVSZKIJ: ANYEGIN (ősbe­mutató). A Szegedi Nemzeti Színház operatársulatának vendégjátéka. Bérletes. Gyer­mekmegőrzés. Belépőjegyek is válthatók: 25,— Ft., ifjúsági 20,— Ft. 3- án pénteken 18 órakor a fel­nőttklubban A SZOCIALISTA BRIGÁDOK KLUBJÁNAK nyilvános klubnapja. — Az MSZMP 20 ÉVE. Előadó: Dr. Bognár Lajos kandidátus. In­gyenes. Minden érdeklődőt várunk. 4- én szombaton 18 órakor a földszinti előcsarnokban TÁNCHÁZ. Belépődíj: 5,— Ft. Tájékoztatjuk az érdeklődő­ket. hogy december 6-tól, hét­fői és szerdai napokon 14 óra 30 perctől 16.30 percig varró- tanfolyamot indítunk kisma­mák és kisgyermeküket ott­hon gondozó édesanyák részé­re. A foglalkozások alatt gyer­mekmegőrzést biztosítunk. Részvételi díj 400,— Ft. A tanfolyam 4 hónapos. Jelentkezést az MMK pénztá­ra fogad el. 1524 FILMJEGYZET A három testőr A televízió nemrégiben eleve­nítette fel Dumas jól ismert re­gényének egyik filmfeldolgozá­sát. Akárcsak a korábbiak, első­sorban a fordulatos mese korhű megelevenítését tűzte ki legfőbb céljául, hiszen a megfilmesítések rendezői most is, a múltban is, azért tekintették jó alapanyagnak idős Alexandre Dumas regényét, mert a romantikus kalandtörté­net csaknem összes költségei fellelhetők benne, királyok, tes­tőrök, szerelmes királyné, álnak lelkű polgárok, nagy üldözések, izgalmas kardpárbajok. Ha emlé­keinkben kutatni próbálunk, a korábbi megfilmesítések bárme­lyikéből csak ezekre emlékezhe­tünk. A történelmi távolságok elvá­lasztják tőlünk a regényt, mert a rendezők meg sem kísérelték annak a felkutatását, mit mond­hat a ma embere számára ez a régi történet. Richard Lester, a mostani megfilmesítés rendezője, éppen erre a maiságra törekedett, amikor eléggé önkényesen meg­válogatva ugyan a kalandos tör­ténet egyes elemeit, elénk tárja kétrészes filmjét (most az első részt vetítik a mozik, a hírek szerint a film második fele „A négy testőr” címmel később kerül a közönség elé.) Az eredeti tör­ténethez képest, tulajdonképpen olyan igazán nagy eltérések nin­csenek, csak éppen Lester meg­kereste a romantika mögött a m.ának is szóló mondanivalót. Emellett kitűnő, vonzó szerep- osztás gyönyörködteti a közönsé­get. A népes szereplőgárdából csak néhány nevet említsünk: Michael York, Oliver Reed, Frank Finlay, Richard Chamberlain, ök játsszák a négy testőrt. Madame Bonancieux-t, Raquel Welch ala­kítja, a királynőt pedig Geraldine Chaplin. A film mentes mindenfajta sú­lyos történetiségtől, finom, kelle­mes és elegáns iróniával kezeli az eseményeket. A jól ismert jelenetek újrafogalmazása néhol egészen meglepő helyzeteket pro­dukál. Képzeljük el, hogy példá­ul a szerelmes királynő éppen a palota mosodájában, a mosásra előkészített hatalmas ruhahalma­zok tövében találkozik szíve tit­kos választottjával. Ez aztán meg is menti a jelenetet attól, hogy valami gáláns finomkodást fi­gyelhessenek meg benne a nézők. A hatalmas lovagi kardpárbajok helyett is valódi realisztikus ve­rekedések zajlanak le. Itt a vas­kos realitást apró humoros pil­lanatképekkel oldja fel a rende­ző. Ide kívánkozik a Sunday Times kritikusának megjegyzése: „így kell komolyan venni a film- művészetet, ahogy a rendező, Richard Lester teszi, a stílus és hangulat tekintetében.” Ez egyszer tehát többet kap a néző a romantikus kalandfilmtől, mint amit a korábbi megfilmesí­tések után ítélve elvárhatna. Cs. L. (105.) Szívből jövő örömmel érte­sítelek, hogy szívesen helyettesi, tettelek, amikor Tamara volt olyan kedves, és szétrakta a lábait. Alattam, hogy félre ne értsd. Időpont: 1975. június 21. délután 17 óra után. A perceket nem tu­dom precízen közölni veled, mert az ilyen szexi szituban az ember mással van elfoglalva, nem az óráját nézegeti, hanem a testet. Neked nem új, ha közlöm, hogy oltári volt a bula, élményszámba ment. Hogy el ne felejtsem, itt van egy fotó is a kis búidról. Ez a művészi felvétel már a szex után készült. Látni rajta, mi, hogy állatian elégedett a bula az élménytől? Tartsd meg emlékbe. Prokácz Gennyes dög — koszos buzisa­kál pattanásos hernyócsiga raga­csos csúszómászó rovar nyomor­állat hüllőpatkány rühes poloska­béka a keléses undor pofájával. Hánynom kellett. A falba ka­paszkodtam a körmeimmel, a fal­ba fogóztam, úgy vonszoltam ki magamat a fürdőszobába. Nem tudtam hányni. Az a fénykép, az a settenkedve és orvul csinált mocsok fénykép. Akkor csináka rólam a patkány vagy a csigaszemű okádék cin­kosuk, az a Taksics, amikor fent a teraszon matattak azzal a fényképezőgéppel. Napolajjal kenem a lábamat a fényképen, a fűben ülök, és on­nan fentről, ahonnan lefényké­peztek, belátni a két mellem kö­zé. És ahogyan olajozom a lába­mat, a bokám körül éppen, a fejem úgy hajlik előre, mintha az ágyékomat nézném. És a kép úgy van kivágva a nagyításból, hogy Betli anyja már le van vágva róla, pedig az a nő ott ült mellettem a fűben, talán egy méterre tőlem, és Lédi is ott volt mellette. De őket levágták a nagyításról. Gennyes hüllő. Akármelyik csinálta a képet. Pornókép, hiá­ba van rajtam bikini. Keléspofá- jú patkány, vicsorgó sakál. AmL kor nem tudott megerőszakolni, mert majdnem kikapartam a szemét, akkor hörögte, mint egy veszett kutya, hogy te kurva, ki­csinállak, úgy kicsinállak! Mennyit vicsorgott magában, amíg a mocsok agya kitalálta ezt a levelet, ezt a fényképet! Pat­kányvarangy! A bosszúálló agya is csupa kelés! Nem tudtam hányni, nem tud­tam kitisztulni, csak az eszem kezdett összeállni. A hideg víz­től. amivel lemostam az arcom. Kipusztítani az ilyen hüllőt, meg- dögleszteni... Szédülten imbolyogtam ide-oda a lakásban. Olyan gyenge vol­tam, hogy minden lépésre meg kellett fogóznom valamiben. Im­re íróasztalában is. Kipusztítani ezt a keléses pat­tanásos rühes hullaférget! Imre asztalán ott hevert a kulcscsomó. A kulcsok között a kis kulcs is, amelyik a vaskazet­tát nyitja. A pisztoly kazettáját. Lány pisztollyal. Belelőni abba a sakálba, freccsenjen ki a vére, mint a moziban, amikor iszo­nyodtam. Belelőni, vérezzen el, és nyivákoljon, amíg elvérzik, bőg­jön, mint a patkány a Szigony utcai udvar sarkában! De előbb odakergetni Attila elé, ráparancsolni, hogy essen térdre, és vallja be az igazat! Már nyitva volt a vaskazetta, már a kezemben volt a pisztoly. Nehéz volt. Néztem és arra gon­doltam, mert már hideg voltam, hogy nem mehetek ki a házból, nem mászkálhatok az emberek között egy pisztollyal a kezem­ben. Hová dugjam, hogy senki ne lássa, amíg agyon nem lövöm vele azt a patkány poloskát? Lápy a pisztollyal Monica Vitti. A ridiküljében hordta a pisztolyt. Nekem nincs ridikülöm. A tarisznya, amit Anikótól kaptam. A rátétes szűrtarisz­nyám. Abba belefér ez a nagy pisztoly is. Beletettem a tarisznyába a pisztolyt, és a vállamra akasz­tottam a tarisznyát. Nehéz volt. De a pisztoly nem látszott. Nyugodt voltam. Akinek lehet parancsolni. Ezt csináld, most pedig azt. Nyugodtan. Mint egy android egy fantasztikus tévé­filmben, egy android, akit rá­dióval irányítanak. Telefonálj. Tárcsáztam. Kicsengett. A negyedik kicsengésre vették fel. Éva vette fel. Hallottam, hogy nyugodt a hangom. Színtelen, élettelen, mint egy android gép hangja. — Helló, én vagyok, Tamara, Attilát kérem. — Szia, szöszi, de nem is tu­dom, itthon van-e. Én most in­dulok, jaj már el is késem, meg_ nézem Attilát a szobájában. Csend. Percek. Vagy órák, Vagy egy év. Száz év. — Nyertél, szöszi, itthon van. Aludt az aranyos. Vagy csak megjátszotta, hogy alszik. De idecipeltem neked. Attila hangja: — Mit akarsz? Hallottam, hogy Éva rákiált: — Attila! Micsoda hang ez? ö pedig: — Menj a francba. — A nő­vérének. Belekiáltottam a kagylóba. Már nem az android hangja kia­bált belőlem, hanem az enyém. — Attila! Csend. Aztán mégis erőt vett rajta, ahogyan nevelték. — Tessék ... — Arra kérlek, maradj otthon. Nagyon fontos! Csend. Azután: — Nekem nem. — Legyél otthon! — Nem tu­dom, parancsoltam-e vagy Kö­nyörögtem-e a hangommal. — Legyél otthon! Nem felelt. — Legyél otthon! Az életem függ tőle, hogy otthon legyél! Szeplős! Könyörgök! Csend végtelen csend. — Itthon vagyok én... hol lennék... — Jövök! Várj meg, segíts rajtam! Lecsaptam a kagylót, és ki ro­hantam a lakásból. A tarisz­nyám nekivágódott a becsapódó ajtónak, és tompán koppant a pisztoly, ahogyan nekiütődött az ajtónak. Ettől magamhoz tértem. Visz- szatámolyogtam a hallba. Hol lakik ez a patkány? A telefon­könyv súlyától is le akart sza­kadni a kezem. Szárny utca, a kék óvodán túl, ahol már vége a lakótelepnek. Valahol ott la­kik, valahogyan erre emlékszem, mintha azon a vasárnapon mond­ta volna, amikor velem csámbor- gott Attiláék tömbje felé, a szö­kőkút felé ... Szárny utca. Pro­kácz. Szárny utca 3. Ott lakik, ott rohad ... Mentem és meleg szél fújt az arcomba. A tarisznya húzta a vállamat a pisztoly súlyával. Emberek jöttek szembe velem, de nem akartam látni az arcokat. Hogy ne láthassák ők sem az én arcomat, és ne olvashassák ki a szememből, hogy pisztoly van nálam. Szárny utca. Családi házak, villák, kertek. Akácfák, még mindig tele virággal. Egy ku­tya a kerítésen belül, futva és ugatva követ a kerítésen belül, amíg csak a kerítés mellett me­gyek. Szárny utca 3. Egyemeletes ház. Kert. A lépcsőházban üvegfedelű doboz a falon. A lakók neve. Prokácz — emelet. Lépcsők. Frissen felmosva, még nedvesek. Valahol porszí­vó zúg. Takarítanak. Csengő az ajtón, alatta a név, réztáblán, bevésve. Prokácz. Bimbamcsengő. Porszívó zúg. Takarítanak. Ismét megnyomtam a csengőt. A porszívó elhallgatott. Valaki bentről lassan közeledett az aj­tóhoz. Csoszogva. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom