Petőfi Népe, 1976. október (31. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-29 / 256. szám
3 • PETŐFI NÉPE • 1976. október 29. BUDAPEST A Török Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratiban üdvözölte Fahri S. Korutür- köt, a Török Köztársaság elnökét. -Lázár György, a Minisztertanács elnöke Süleyman Demirel miniszterelnököt, Púja Frigyes külügyminiszter pedig Ihsan Sabri Caglayangil külügyminisztert köszöntötte. (MTI) BELGRAD A jugoszláv sajtó jelentése szerint Gischard d’Estaing francia államfő üzenetváltás keretében megállapodott Joszip Broz Tito jugoszláv elnökkel, hogy a francia köztársasági elnök december első felében hivatalos látogatást tesz Jugoszláviában. Ismeretes, hogy a látogatást eredetileg szeptember közepére tervezték, de azt Tito elnök betegsége miatt elhalasztották. BERLIN Folytatta munkáját a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának ülésszaka Fazekas László, az MTI tudósítója jelenti: Csütörtökön délelőtt a Legfelsőbb Tanács nemzetiségi tanácsának ülésével folytatta munkáját a szovjet parlament ülésszaka. A szerdán kezdődött tanácskozáson részt vevő több mint másfélezer képviselő az első napon meghallgatta a Szovjetunió tizedik, az 1976—1980-as időszakra szóló népgazdasági tervének és jövő évi tervének törvényjavaslatát, valamint a következő év állami költségvetéséről szóló előterjesztését. A tervtörvény-javaslatot előterjesztő Nyikolaj Bajbakov, a Szovjetunió minisztertanácsának elnökhelyettese, az állami tervbizottság elnöke mintegy másfél órás beszédében a növekedés konkrét adatainak ismertetésén túlmenően emlékeztetett rá, hogy a tizedik ötéves tervnek, mint azt az SZKP XXV. kongresszusa is megállapította, a minőség és hatékonyság ötéves tervévé kell válnia. E cél elérése érdekében pedig még nagyobb figyelmet kell fordítani a munka hatékonyságának növelésére, a fejlesztésre szánt eszközök ésszerű felhasználására, a meglevő belső tartalékok minél jobb kihasználására. A törvényjavaslat előterjesztése után megkezdődött annak vitája. A parlament két egyenjogú háza, a szövetségi és a nemzetiségi tanács külön-külön tárgyalja meg a tervezetet, majd a vita után együttes ülésén szavaznak róla. A szövetségi tanács szerdán délután tartotta meg ülését. (MTI) BORISZ PONOMARJOV VEZETÉSÉVEL Szovjet pártküldöttség érkezett Londonba A Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága csütörtökön Berlinben megtartotta 3. ülését. Az ülésen Erich Honecker, a KB főtitkára az NDK-ban október 17-én lebonyolított ülésével összefüggésben ismertette a Német Demokratikus Köztársaság vezető állami szerveinek összetételére vonatkozó javaslaltokat. A központi bizottság az előterjesztést egyhangúlag elfogadta. (MTI) PRAGA Csütörtökön bővített teljes ülést tartott Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága, amelyen Gustáv Hu- slák főtitkár terjesztett elő jelentést az október 22—23-i általános képviselőtestületi választásokról és azok eredményeiről. Ezt követően az ülésen elfogadták a CSKP Központi Bizottságának és a Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának együttes nyilatkozatát, amely méltatja a választások eredményeinek politikai jelentőségét. Nemzetgyűlési választások Egyiptomban KAIRÓ Csütörtökön Egyiptomban megkezdődtek a nemzetgyűlési választások. Az ország törvényhozásának 350 helyéért több mint 1600 jelölt verseng. A választások ebben az évben új rendszer alapján folynak: először vesz részt ugyanis három, az Arab Szocialista Unióba (ASZÚ) tartozó politikai szervezet. Ezek a szervezetek, amelyeket márciusban hoztak létre, az ország különböző politikai erőinek képviselőit tömörítik. Programjukat tekintve baloldali, jobboldali, illetve centrista irányvonalat képviselnek. A centrista szervezetet Mam- duh Szalem miniszterelnök vezeti. Ennek a csoportosulásnak célkitűzései teljes mértékben egybeesnek a kormány programjával. A centristák programjától alig tér el a jobboldali erők programja, amely tőkés gazdasági, és liberális-burzsoá politikai rendszer mellett száll síkra. A baloldali szervezet programja ezzel szemben hangsúlyozza, hogy csakis a tudományos szocializmus jelenti a dolgozó nép fel- szabadulásának igazi útját. Ennek a szervezetnek fő célja a szocialista társadalom felépítése Egyiptomban. Eközben — mutat rá a program — olyan feladatokat kell megoldani, mint az imperializmus és a reakció támadásainak visszaverése, az ország politikai és gazdasági függetlenségének védelme, az 1552. július 23-i forradalom vívmányainak megőrzése. A választási kampány során a baloldal a centrum ellenőrzése alatt álló hivatalos propagandagépezet szüntelen támadásainak célpontja volt. Ezen kívül a baloldali erők még csekély hányadával sem rendelkeztek, azoknak a pénzügyi és adminisztratív lehetőségeknek, amelyeket a centrum magáénak mondhatott. A parlamenti erőmegoszlásra némi hatást gyakorolhatnak az úgynevezett független jelöltek, azok, akik egyik szervezethez sem csatlakoztak. Az ilyen jelöltek «zárna 800 körül mozog. ‘ Azokban a választási körzetekben, ahol a választás első napján egyetlen jelölt sem szerzi meg a szavazatok többségét, november 4-én pótválasztásokat rendeznek. (TASZSZ) LONDON Az Angol Munkáspárt országos végrehajtó bizottságának meghívására csütörtökön szovjet pártküldöttség érkezett Londonba A küldöttséget Borisz Ponomar- jov, az SZKP KB, PB póttagja, a KB titkára vezeti. Tagjai között van N. N. Inozemcev professzor, az akadémia világgazdasági és nemzetközi kapcsolatok intézetének elnöke és V. G. Afanaszjev, Pravda főszerkesztője. A szovjet delegáció a munkáspárt küldöttségének három évvel ezelőtt tett moszkvai látogatását viszonozza. A Ponomarjov vezette küldöttséget délután az angol parlament alsóházában fogadta James Callaghan brit miniszterelnök és Denis Healey pénzügyminiszter, maid a munkáspárt székházában a párt vezetőségével és szakszervezeti k- ' ’"''kel találkoztak. A szovjet vendégek a hétvégét Skóciában töltik és hétfőn vagy kedden fejezik be látogatásukat. Lázár György Belgrádban (Folytatás az 1. oldalról.) gozatának elnöke és dr. Vitomlr Gasparovics, budapesti jugoszálv nagykövet, magyar részről pedig Halász József, a Magyar Nép- köztársaság belgrádi nagykövete volt jelen. Az államelnökség alelnökénél tett látogEltás után a Miniszter- tanács elnöke az Avalara hajtatott, ahol koszorút helyezett el az Ismeretlen Katona emlékművén és beírta nevét az emlékkönyvbe. A magyar—jugoszláv hivatalos tárgyalások a késő délutáni órák- baín kezdődtek meg. A csütörtöki jugoszláv lapok belgrádi, illetve budapesti TAN- JUG-jelentés alapján adnak hírt Lázár György látogatásáról. A Borba „Jó alkalom” címmel belső vezércikkben méltatja a most kezdődő látogatás jelentőségét. „A tapasztalat tanúsítja, hogy a sziláid .magyar—jugoszláv kapcsolatokban, függetlenül attól, hogy azt nem terhelik vitás problémák, általában minden A munkáspárt végrehajtó bizottságának szerdai ülésén a párt vezetősége üdvözölte a magasszintű szovjet küldöttség látogatását mint ami a helsinki megállapodás szellemében lehetőséget nyújt hasznos politikai eszmecserére két, különböző társadalmi rendszerű ország között. Ron Hayward, a párt főtitkára hangsúlyozta, hoev a munkáspárt ezután is szorgalmazni fogja a ilyen találkozókat. A vb-ülésen többen elítélték azt a hisztérikus szovjetellenes kampányt, amellyel több vezető konzervatív politikus, különböző jobboldali..szervezetek és a tory sajtó meg akarja rontani a tárgyalások légkörét.- lan u-Gilmour, >a konzervatív árnyékkormány hadügyi szóvivője szerdai nyilatkozatában egyenesen azt állította, hogy a munkáspárti kormány politikájának bizonyos baloldali elemeit Ponomarjov sugalmazta. (MTI) véleménycsere új értékes alkalmat nyújt a két szomszédos szocialista ország együttműködésének előmozdítására. A két ország ugyanis természetszerűleg ) egymásra utalt és kölcsönösen felismerte a bizalom erősítésének és megszilárdításának értékét. Ez a bizalom egyébként az egymás iránti megbecsülésen, mindkét ország sajátosságainak tiszteletben- tartásán és azon a közös készségen alapul és fejlődik, hogy minden kérdést nyugodtan és józanul vitatnak meg. Ebből rendszeresen új, minőségi eredmények születnek, amelyek Jugoszlávia és Magyarország egymáshoz fűződő kapcsolatait mindig új, konkrét tartalommal gazdagítják” — emeli ki bevezető soraiban az írás, majd hozzáfűzi, hogy Lázár György hivatalos és baráti látogatása is ilyen alkalom, amely kétségkívül nagy lehetőségeket nyújt a bilaterális kapcsolatok sokoldalú megvitatásához és a nemzeti események áttekintéséhez. Leonyid Brezsnyev távirata Hua Kuo-fenghez MOSZKVA Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára táviratot küldött Hua Kuo-fengnek, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága elnökének. A távirat a következőképpen hangzik: „Fogadja üdvözletünket a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága elnökének tisztébe lépése alkalmából”. A távirat szövegét közölte a csütörtöki Pravda. (MTI) Gyenes András Bukarestbe utazott D\^>Jíisl9f néfíiuw/ íiaí A Román Kommunista Párt Központi Bizottságának meghívására Gyenes András, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának titkára csütörtökön Bukarestbe utazott. Vele utazott Varga István, a KB külügyi osztályának helyettes vezetője, és Argyelán Sándor, a KB munkatársa. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Sándor József, a Központi Bizottság tagja, a KB osztályvezetője búcsúztatta. Jelen volt Victor Bolojan, a Román Szocialista Köztársaság budapesti nagykövete. (MTI) Rhodesia-értekezlet Csütörtökön délután megkezdődött Genfben a Rhodesia jövőjéről tárgyaló értekezlet. A nemzetek palotájában a rhodesiai felszabadítási mozgalom képviselői, és a1 Ian Smith vezette fehértelepes küldöttség brit elnöklettel tanácskozik a rhodesiai többségi uralom létrehozásának kérdéséről. Joshua Nkomo és Robert Mugabe, a Zimbabwe Hazafias Front két vezető személyisége szerdán Genfben ismét felkereste Ivor Richardot, Nagy-Britannia ENSZ- nagykövetét, a genfi Rhodesia- értekezlet brit elnökét és kifejtették hogy Zimbabwe küldöttsége továbbra ia ragaszkodik korábbi követeléseihez: helyezzék szabadlábra a politikai foglyokat; Rhodesiában vessenek véget az őshonos lakosság ellen folytatott népirtó politikának; a genfi értekezleten a brit kormány valamelyik minisztere elnököljön. Hazatoloncolt légikalóz I. Zoszimov szovjet állampolgár 1976 szeptemberében hatalmába kerítette és Iránba térítette az AEROFLOT AN—2 típusú repülőgépét. Az iráni féllel történt megállapodás alapján és annak az egyezménynek megfelelően, amelyet a Szovjetunió és Irán kötött. 1973. augusztus 7-én írtak alá a polgári repülőgépek eltérítésének megakadályozásában v»ló együttműködésről, Zoszimovot október 25-én visszatoloncolták a Szovjetunióba. Ugyancsak visszaadják a szovjet repülőgépet. (MTI) • Képünkön: Lázár György és vendéglátója, Dzsemal Bljedics, a belgrádi pályaudvaron. Január l-től recept nélkül is olcsóbb lesz az orvosság Tájékoztató a gyógyszerek rendelésének és forgalmazásának új rendjéről 1977. január l-től módosítják a gyógyszerek felírásának rendjét és megszűnik a gyógyszervények eddigi utalvány jellege — jelentette be csütörtökön az Egészségügyi Minisztériumban megtartott sajtótájékoztatón dr. Medve László egészségügyi miniszterhelyettes. Ismeretes, hogy 1975. július l-től az állampolgári jog alapján nyújtott egészségügyi ellátás életbelépésének idejétől, minden magyar állampolgárt megillet a gyógyszerellátásban az a kedvezmény, ami korábban —1952- től — csak a társadalombiztosításba bevontak részére volt meg. Vagyis a járóbetegellátásban a rászorulók — társadalom- biztosítási vény utalványra — a fogyasztói ár 15 százalékos' térítéséért szerezhetik be az orvosok által rendelt gyógyszert. A gyógyszer forgalmazásának egyszerűsítése jogos igény. A lakosság az orvosi rendelvény nélkül is kapható gyógyszereket vény nélkül is a kedvezményes — 15 százalékos — térítés elle- . nében szeretné beszerezni. Ugyanakkor az egyszerűsítés könnyít az egészségügyi szolgálat terhein is. 1977. január l-től a gyógyszerekhez ^egyszerűbben, egységes térítés ellenében juthat hozzá a lakosság, s egyidejűleg megszüntetik a gyógyszeres vény anyagi értékét képviselő utalvány jellegét és az ezzel járó adminisztrációt. A Minisztertanács rendelete értelmében vényre, vagy vény nélkül a gyógyszerkészítmények térítési díja az 1976. december 31-én érvényes fogyasztói ár 15 százaléka lesz. A legkisebb térítési díj gyári egységcsomagolású készítmény esetében 2 Ft. Bontható csomagolásban forgalomba kerülő gyógyszerek esetében ha valaki darabonként vásárol a teljes csomagolásra vonatkozó térítés díjnak csak az arányos hányada számítható fel. Az egészségügyi miniszter rendelete értelmében a jövőben mód lesz arra, hogy a betegeket, amikor a kórházból elbocsátják, a zárójelentéssel egyidőben recepttel is ellássák. Továbbra is térítésmentesen -líátVja ,„b£teg£krvak.. gyvgffazeíM intézeti ellátások sprán,, toyábbá a szakmunkástanulóknak, a— -baleseti sérülteknek, a közgyógyellátásra jogosultaknak, érvényben maradnak azok a kedvezmények is, amelyek a fegyveres erők és fegyveres testületek tagjait megillették. Szükség esetén továbbra is ingyenes gyógyszer illeti meg a tüdőgondozókban, a bőrés nemibeteg gondozókban kezelt betegeket. Térítésmentesen kapják gyógyszereiket a cukorbetegek is. Nem változik a gyógy- tápszerek rendelésének feltétele sem. Néhány olyan betegség esetében ahol a folyamatos gyógyszerszedés nagy anyagi terhet jelentett a családnak (például epilepsziában, parkinzon kórban szenvedők, glaukomás, asztmás betegek esetében) az új rendelkezés lehetővé teszi a térítés- mentes gyógyszerellátást. A rendelet a járóbeteg-ellátás keretében rendelhető gyógyszereket 3 csoportba sorolja. Az első csoportba tartoznak a vény nélkül is kiadható gyógyszerek, összesen mintegy 160 készítmény. Ezek általában erős Hatású szert nem tartalmaznak, így azokat a lakosság orvosi rendelvény nélkül is azonos áron megvásárolhatja. (Csupán annyi a megkötöttség, hogy 14 éven aluliaknak nem szolgálhatok ki.) A második csoportba a csak vényre kiadható gyógyszerek tartoznak. Miután megszűnik a vény utalvány jellege, a jövőben a gyógyszertárakban az e csoportba tartozó mintegy 500 féle készítménynél a vényt« nem tartják vissza, az — orvos rendelkezése szerint — többször, legfeljebb három alkalommal ismételten beváltható. Ez az egyszerűsítés várhatóan csökkenti majd a rendelők forgalmát. A harmadik csoportba a csak vényre, egyszeri alkalommal kiadható gyógyszerek tartoznak. Ezeket tehát ismételten nem szabad kiszolgálni. Ilyenek a különböző kábító- és izgatószerek, a kodein-származékok, a hormonkészítmények, az antibiotikumok és egyes külföldi gyógyszerek. Alapelv a gyógyszerek kiszolgálásánál, így a vény nélkül vásárolható gyógyszereknél is, hogy egyszeri alkalommal általában 8—10 napra szükséges gyógyszer adható ki, ami legtöbbször megfelel egy gyári csomagolásnak. A kedvezményes egységesített térítési rendszer csak a törzskönyvezett belföldi előállítású gyógyszerkészítményekre, a nyilvántartásba vett importált gyógyszerkészítményekre és a gyógyszer-alapanyagokra terjed ki. Megmarad az eddigi fogyasztói ár a szerobakteriológiai készítményeknél — azaz például a diftéria, a tetanusz, a vörheny stb., elleni oltóanyagoknál —, de ezeket a lakosság szükség esetén térítésmentesen kapja. A gyógytápszerek fogyasztói ára változatlan marad, s megmarad az eddigi kedvezményes — ingyenes — rendelés lehetősége. A kötszerekre nem vonatkozik a kedvezményes térítés: ezeknek megmarad a teljes fogyasztói ára. Ha azonban a betegnek kötszerekre — bizonyos megbetegedések miatt — tartósan szüksége van, azt ingyen kapja. Nem vonatkozik a kedvezményes fogyasztói ár a gyógyvizekre sem. -o'-fiíWl terjed ,'kj,,.a "kedvezmény olyan,,, gy ögysze£t&-}:Jläforgalomba is kértilő, illetve ott használatos alapanyagokra, mint például a szesz, a benzin, a szalicil, a szódabiearbóna stb., s a gyógynövényeknél is csak mérsékeltebb a kedvezmény. összességében az egységes kedvezményes térítési díj bevezetése a lakosság részére mintegy 100 millió forint megtakarítást jelent, jóllehet a legkisebb térítési összeg 50 fillérről 2 forintra emelkedik. Ezt azonban ellensúlyozza az eddig teljes áron, orvosi vény nélkül vásárolt gyógyszerekkel kapcsolatos lakossági megtakarítás, a térítésmentes kiszolgáltatás kiterjesztése, továbbá, hogy egyes Időskori megbetegedések esetén használatos gyógyszerek (Dopegyt, Prodectin) térítési díja a 15 százalékos szint alatt marad. A gyógyszertárakban készített, úgynevezett magisztrális gyógyszerkészítmények (azaz a patikákban összeállított egyedi készítmények) legkisebb térítési összege változatlanul 50 fillér marad. (MTI) LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT • A rendőrség kérése Október 15-én 12 óra 30 perckor Cegléd határában — a 4-es számú főútvonal 67 kilométeres szelvényében — Cikik Mehmet 25 éves török állampolgár az EM—V—336-os forgalmi rendszámú R—16-os személygépkocsi, val szabálytalan előzés miatt összeütközött egy pótkocsis tehergépkocsival, amely ezt követően egy vele szemben haladó Trabantnak ütközött. A Trabant vezetője, Kovács Lajos, 54 éves hentes, budapesti lakos olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A Pest megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztálya kéri a baleset szemtanúit, és azokat. akik elsőnek érkeztek a helyszínre, hogy jelentkezzenek Budapest, VI. Aradi utca 20. szám alatt, vagy telefonon a 124—275/344-es telefonon. Illetve a ceglédi rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályom: Cegléd, 10-066-os telefonon. (MTI) • Haderőcsökkentés A közép-európai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csökkentéséről folyó bécsi tárgyalások csütörtöki plenáris ülésén az NDK küldöttségének vezetője, dr. Ingo öser nagykövet elnökölt. A tanácskozáson Asaf In hau nagykövet, a török delegáció vezetője szólalt fel. Sajtó- tájékoztatón annyit ismertettek, hogy Törökország képviselője támogatta a NATO-államok ismert állásfoglalását. A küldöttségek legközelebb november 4- én tartandó ülésén tárgyalnak a haderőcsökkentés kérdéseiről. (MTI) • UNESCO-értekezlet Az UNESCO-nak az ENSZ nevelési tudományos és kulturális szervezetének 19. általános értekezlete csütörtökön plenáris ülést tartott. Ezen beszédet mondott Amadou-Mahtar M, Bow, az UNESCO főigazgatója. Beszédében kijelentette, hogy a jövőben az UNESCO-nak sokkal jobban együtt kell működnie a legfontosabb világ problémák megoldásában, és hozzá kell járulnia az új nemzetközi gazdasági rend kialakításához.