Petőfi Népe, 1976. augusztus (31. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-05 / 184. szám

1976. augusztus 5. • PETŐFI NÉPÉ 9 3 Az aszálykár okozta terméskiesés pótlása a Bácskában és a Duna mentén Termék születik Látogatás az építő­táborban Jakab Sándor, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága párt^ és tö- megszervezetek osztályának vezetője kedden délután a Kiskunhalasi Állami Gazda­ság tajói üzemegységében működő Martos Flóráról el­nevezett nyári önkéntes ifjú­sági építőtáborba látogatott. A vendéget az építőtáborba elkísérte Horváth István, az MSZMP Bács-Kiskun megyei Bizottságának első titkára és Búza Dezső, a kiskunhala­si járási pártbizottság első titkára. Jakab elvtárs megismerke­dett a tábor életével, az itt dolgozó középiskolás diákok munkájával, majd a tábor la­kóinak tájékoztatót tartott a nemzetközi helyzetről és időszerű belpolitikai témák­ról. Ezt követően fórum ke­retében beszélgetett a fiata­lokkal és válaszolt a felme­rülő kérdésekre. Űttörő­népművészek jubileumi szaktábora Az úttörőmozgalom megalaku­lásának 30. évfordulóját kö­szöntve a csillebérci nagytábor­ban az úttörő-népművészek ju­bileumi szaktáborát rendezik meg augusztus 16. és 27. között. A táborba az ország valamennyi táján működő, a népművészet eleven hagyományait folytató gyermekközösség, szakkör, őrs, öntevékeny művészeti csoport csaknem ezer tagja érkezik: táncosok, muzsikusok, kézimun- kázók, fafaragók, honismereti kutatók és még sok más érdekes népművészeti ág művelői. A tá­borba érkező szakvezető-pedagó­gusok, társadalmi aktívák mel­lett ott lesznek a fiatal népmű­vészek stúdiójának tagjai, az élő népművészet kiállításról is­mert játékkészítők, különleges mesterségek tudói, továbbá a Sebő-együttes, az országszerte híres cigándi, szegedi gyerek­együttes vezetői és sokan má­sok. Délelőttönként a tábor lakói szakfoglalkozásokon vesznek részt. A délutáni portyák, ese­mények is kapcsolódnak a tábor szakjellegéhez; a sportversenye­ken, népi sportjátékokon mérik össze erejüket a fiatalok, az aka­dályversenyen a mese-mitológia akadályait küzdik le. Augusztus 18-án a városnézés egyik prog­ramjaként megtekintik a Népraj. zi Múzeumot is. Szélesre tárják a tábor kapuit augusztus 21. és 25. között. Az alkotmánynapi ünnep kiemelke­dő eseménye a kenyérünnepi karnevál lesz a főtéren. Augusz­tus 25-én a tábori munka ösz- szefoglalásaként vásárt rendez­nek: minden csoport egy maga­felállította sátorban állítja ki portékáját, a játszók, dalosok, táncosok a vásár vidám forga­tagában mutatják be produkciói­kat. A tábor programjaira meg­hívják az ország kiváló művé­szeit, néprajztudósait, népművé­szeit. (MTI) — A kulturális rovatban dol­gozik? — érdeklődött az isme­rős asszonyka. — Nem. Miért kérdi? — Mindegy, akkor is hadd mondjam el. Ugye, van egy kis ideje? Hogy lássa, mennyire kíván­csivá tett, kérés nélkül leültem a legközelebb eső fotelba, amely a megyei szerv titkárságán a lá­togatóknak van odaállítva az asztalka mellé. Harmadmagával. Olyan lelkes élénkséggel be­szélt, ami mindig megfogja az embert, és várja a folytatást, — még ha siet is. Mi lehet az a kulturális rovat­ba való valami? Sikeres vizsga? Különleges élmény, amit színi­előadás, vagy egy szenzációs könyv keltett? Vagy egy műve­lődéssel kapcsolatos érdekes eset, ami éppenséggel vele történt? Mindez pillanatok alatt futott át fejemen. Vártam hát, és kissé meg is lepődtem a fordulaton. A Bácskai és a Dunamelléki Területi Szövetség körzetében gazdálkodó szövetkezetek eleget téve a Mezőgazdasági és Élel­mezésügyi Minisztérium felhí­vásának, másodnövénnyel igye­keznek pótolni az aszálykár okozta terméskiesést. A kedvező adottságokat figyelembe véve számos szövetkezet a saját szük­ségletét meghaladó mennyiségű takarmányt termel, hogy szük­ség esetén segíthessen a többi­eknek. A körzet mezőgazdasági szö­„Sok népszerű-tudományos, ok­tató kdsfilmet, valamint néhány rövid játékfilmét forgatott. Fes­tőién szépek a táj filmjei.” Így mutatja be tömören az Űj Film­lexikon Lakatos Vince rendezőt és írót, érdemes és kiváló mű­vészt. A neve alatt több mint egy teljes hasábot tesz ki a film­címek felsorolása. Egyaránt fel­dolgozta a Viharsarok, a Bükk, a Balaton és a Kiskunság, vagy épp a Duna menti témákat. Szű- kebb hazánk, Bács-Kiskun iránti érdeklődését jelzik az 1950-es Futóhomok — Aranyhomok, a Kiskunság, vagy a Kalocsai rap­szódia című alkotások. Az utób­bi, 1970-es években született a tanyai gyerekek sorsát elemző, drámaian tárgyilagos Virrasztók, valamint a több tájegység átala­kulását bemutató Konok homok. A műveket a mozik vetítővász­nán és a tévé képernyőjén egya­ránt láthatta a közönség. Lakatos Vince újra Bács-Kis- kunban forgat a fiával, Lakatos Iván operatőrrel együtt. — Igen, úgy is fogalmazhat­nánk, hogy hazajöttem, hiszen hatéves koromtól sokáig Kis­kunhalason éltem — mondja. — A Halasi Tanyák nevű megálló­nál laktunk, ahol az apám pá­lyaőrként dolgozott. A harka- pusztai tanyai iskolába jártam, amely akkoriban inkább valami­féle hodályra hasonlított, sem­mint gyermeknevelő intézmény­re. Később a város helyi lapját szerkesztettem, s 1940-ben men­tem el Budapestre, a Nemzeti újság főmunkatársa lettem. Ha nem is a szülőföldemre — mivel Aradon születtem —. de a föl­nevelő helyemre azóta is visz- szajárok, s mindig új élménye­ket kapok. — Most milyen témán dolgo­zik? — A Kiskunsági Nemzeti Park­ról készítünk színes dokumen­tumfilmet a fiammal együtt és dr. Tóth Károly igazgató szer­kesztésében. A Tisza holtága, a Tőserdő, a fülöpházi buckák, Izsák, Bugac, Apajpuszta, a kun- szentmiklósi tanyák életét, nö­vény- és állatvilágát örökítettük — Tudja, két gyerekem van, s már csak ezért is mindig ifjúság­párti vagyok. Szeretem a gyere­keket, a fiatalokat, s mindig berzenkedek egy sort, amikor csak úgy beszél róluk valakit hogy sosem adják át a helyet az idősebbeknek, szertelenek, így meg úgy öltözködnek... Miért csak az árnyékokat veszik észre egyesek? ... Nahát éppen egy olyan kis esetet akarok elmesél­ni, ami tanúsítja, hogy milyen becsületes, jóérzésű, tiszta szí­vű is a „mai’’ gyerek. A történet — dióhéjban. Az ismerős asszonykánál szen­tesi vendég járt a múlt héten. Kislányát látogatta meg Kecske­méten, aki itt vesz részt egy da­rabig — úszóedzésen. A vendég-anyuka vásárolni volt a városközpont szép üzle­teiben, s pont akkor tért vissza a szalagház elé, amikor megjött a vihar. Nyilván tartott tőlet hogy a rendkívüli forróság után vetkezetei eddig 4065 hektár ta­karmánynövényt vetettek tarló­ba, ami az összes kalászos terü­letnek 7 százalékát teszi ki. Emel­lett zöldségnövényeket is vetet­tek, káposztaféléket, spenótot, céklát összesen 250 hektáron. Amikor megjelent az országos felhívás, az eddigin felül még 272 hektáron került földbe a ká­poszta, karfiol, a cékla, az ubor­ka, a spenót, a zöldborsó, a sós­ka és a tarlóburgonya. Az ösz- szesen 522 hektár másodvetésű zöldségféléből a fajszi Kék Duna, meg tavaszi képekben. Mindeb­ből 15—16 perces rövidfilm ké­szül a moziknak a MAFILM népszerű-tudományos stúdiójá­ban. Talán nincs is olyan dűlő a környéken, amelyiket ne jár­tam volna be újságírói pályafu­tásom alatt kerékpárral, tudósí­tóként. •— Milyen tervek foglalkoztat­ják még? — A televízió megbízásából három homokhátsági város — Kecskemét, Kiskunfélegyháza és Halas — fejlődését szeretnénk bemutatni. Egészórás filmről van szó, a forgatókönyvvel már vé­geztünk. Nagyon izgalmas, ahogy félelmetes zivatar következik, — s ezért sem tudott már odafi­gyelni holmijaira. Tény, hogy retiküljét elveszí­tette. Vendéglátója lakásán vette ész­re a hiányt. Mondani se keilt hogy — égiháború ide vagy oda — kétségbeesetten sietett visz- sza mindenhova, amerre útja vége fetS megfordult, — amíg emlékezete szerint még megvolt a retikiil. Elképzelhetjük lelkiállapotát, hiszen a táskával együtt minde­ne odalett, ami nélkül a mai vi­lágban mozogni se tudhát az em­ber. Személyi igazolványa, ok­mányok, lakáskulcs, 1600 forint pénz és sok apróság. A retikült nem találta. Másnap reggel — a sajnálatos eset délután történt — sietett a rendőrségre, s jelentette a bajt. Ott tájékoztatták, hogy mivel szentesi lakos, az ottani kapi­tányságon is — elsősorban ott — tegyen jelentést az eltűnt sze­mélyazonosságiról s egyéb érté­kekről. a miskei Március 15., a foktői Béke, az úszódi Egyetértés, a dusnoki Egyesült Munkás-Pa­raszt Tsz. a dávodi Augusztus 20., valamint a jánoshalmi Ha­ladás és Jókai Tsz vállalt a leg­többet. Ezek a közös gazdasá­gok sokat tettek azért, hogy a zöldségfélék áruválasztékát és az ellátást növeljék. Várható, hogy az ősz időjárása nem lesz mostoha, és a bácskai, dunamelléki közös gazdaságok mind be tudják takarítani má­sodvetésű terményeiket. az iparfejlesztés, a foglalkoztatá­si alkalmak megteremtése átala­kította ezeknek a korábban tel­jésen mezőgazdasági jellegű nagy településeknek a mindennapjait. Ugyancsak egyórás dokumentum­film készülne a tévének az el­hagyott tanyai öregekről, akikkel Kecskeméten, Kiskunmajsán, Kiskunhalason és Lajosmizsén is­merkedtem meg. Sajnos, igen sokszor vigasztalan sorsokkal ta­lálkoztam, amelyek jobb esetben szociális otthonokban végződnek. Ügy érzem, hogy nem csupán az óvodaépítésben akadnák további tennivalóink, hanem az idős em­berekről való gondoskodásban is. Halász Ferenc Másnap alighogy hazaért Szen­tesre az asszony, az ottani rend­őrségen már kellemes értesülés várta. A kecskeméti rendőrség­ről jelentették az ottani kollégák­nak, hogy — megvan a retikül. Ügy esett, hogy egy Nagy Sán­dor nevű 12 éves kisfiú — két pajtása társaságában — találta meg a táskát. Ellenállva minden jószándékú unszolásnak, amely a kis cimborák érthető gyerek- kíváncsiságából is fakadt — „Va­jon mi lehet benne; semmi baj nem lenne belőle, ha esetleg megnéznénk” —, nyomban a rendőrségre sietett a retiküllel. Ki nem nyitotta volna a világ minden kincséért. Odabent látta meg, mi volt a retikülben, amikor a hivatalos közeg, jegyzőkönyvi rögzítés vé­gett számbavette, mit is talált a kisfiú. Nagy Sándor kisdiák alá­írásával is tanúsította, mit adott át. A szentesi édesanya végtelenül megkönnyebbült, amikor igen fontos személyi okmányait kéz­hez vehette, s örömében első út­• Hazánk minden tíz lakosára jut valamilyen belföldi gyártá­sú árucikk, s ez annyit tesz, hogy egymillió termékféle kerül a ha­zái előállítóktól á forgalomba. Elgondolkoztatóan nagy szám, még akkor ist ha tudjuk, hogy a termékcsaládok mennyisége en­nél jóval kisebb. Fonfos-e ezek után, hogy termék szülessen, ku­tatóintézetben és kísérleti műhelyekben, gyártmányterve­zők rajztábláján, közgazdá­szok íróasztalain? A termékcseré­lődés alapvető jellemzője az ipari fejlődésnek, s menete gyor­sul. Amit lehetővé tesz a tudo­mányos és technikai haladás, szükségessé pedig a változó igény, a használati értékké^ szemben tá­masztott magasabb követel­mény. • Fejleszteni kell — ma ez pa­rancsként hangzik minden ter­melőhelyen. Kérdés azonban, hogy az újat napvilágra hozó .embernek, közösségnek segít-e a szervezet egésze? Egyszerűbben szólva: megfelelően szolgálja-e a vállalat belső mechánizmusa az újdonságok mielőbbi gyártását? A magunk fogalmazta kérdésre nem tudjuk megadni az egyértel­mű válaiszt. Mert általában a le­hetőségek adottak arra, hogy a szervezet egy irányban működ­jék, mégsem így történik, s ha mégis:, akkor vontatottan. Egyet­len kiragadott példát erre, A gépiparban az új termék ötleté­nek megfogalmazása és a soro­zatgyártás megkezdése között négy esztendő telik el. Azaz a hat vagy nyolc éve készített ter­mék valójában — s erkölcsi, mű­szaki, sűrűn gyakorlati elavulása szemszögéből nézve —, tíz, ti­zenkét esztendős! A jogos kívánalomnak, hogy az új és életképes termék mi­előbb gyártásra kerüljön, nem lehet néhány intézkedéssel ér­vényt szerezni. Az alkotás bo­nyolult folyamatát összhangba kell hozni a termelőtevékenység racionalitásával. Mérlegelni szük­séges, milyen jövő, értékesítési re­mény vár az újdonságra, előállí­tásához melyek ai meglevő, s me­lyek a hiányzó feltételek — az anyagtól a szerszámon át az energiaigényig — mekkorák a költségek, s így tovább. A pon­tos és alapos vizsgálódáshoz el­engedhetetlenek a szubjektív szándékok is, azaz, hogy minden érdekelt akarja a megoldást, ne a többletmunkát, terhet, hanem a siker ígéretét lássa abban. • Van olyan vállalati szerve­zet, ahol kialakultak ezek a kö­rülmények. Nem véletlen, hanem törvényszerű, hogy a jól szerve­Előveszi bőrfedeles levéltartó­ját, s jobb tenyerébe fekteti. Sárga és zöld borítékok, térti- vevények, köztük szép, színes képeslapok, egy külön rekeszben meg lottószelvények. Mindezek­nek pedig egy jókora, nyakba akasztós táska a „háza”, amely­ben még több más „társbérlő­nek” jutott hely: újságnak, fo­lyóiratnak, tv. és rádiónyugtá­nak, nyugdíjnak egy sokat pró­bált kapoccsal zárva legfelül. A „De nehéz az iskolatáska” kezdetű, egykori sláger ellené­ben nyugodtan megkockáztatha­tom: nehéz Szelei Laci bácsi postás táskája is. — Ahogy vesszük — áll meg szusszanásnyira. — Volt már nehezebb is. Amíg az óvónőképző nem volt fiókbérlő benn a fő­postán, megesett, hogy 30—35 ki­ja a becsületes megtalálóhoz ve­zette. Nemcsak hogy hálásan, anyai cirógatással köszönte a kisgyerek példás tettét, hanem egy ötszáz forintossal is tetézte elismerését. ... Ismerősöm a történet befe<- jezése után kérdezte: — Mit gondol, vajon minden felnőtt hasonlóképpen cseleke­dett volna? — És a szeme sarká­ból lesve rám, — kis iróniával mosolygott. A kérdést „nyitva hagytam”. A választ igencsak egyformán tud­tuk. önkéntelenül is a találkozá­sunk kezdetén feltett kérdésre gondoltam: „A kulturális rovat­ban dolgozik?” Valóban, így is indokolt volt a kérdésfeltevés. A kultúrált vi­selkedés, intelligens magatartás nyilván szívügye olyan rovat­nak, amely nevében is viseli a fogalmat. Végül is azonban jól sejtette ismerősöm, hogy a kul­túrált magatartás propagandája nem csupán egy újságrovat fel­adata. Ml zett, demokratikus légkörű ter­melőhelyeken meggyorsul a ter- mékfejlesztői tevékenység, ahogy ennek a fordítottja Szintén igaz. A szervezetlenség, a parancsol­gatással kísért kapkodás ritkán hoz létre tartós eredményeket a gyártmányok korszerűsítésében. • Napjainkban a vállalatok fő figyelme az ún. folyó termelést követi nyomon, s a törődésnek csupán morzsája jut a fejlesz­tőknek. Szerény erkölcsi, anyagi megbecsülésükhöz társul a vál­lalati szervezet egyenetlensége, kuszasága^az — egyebek között —, hogy nincs kialakult rendje, módszertana a fejlesztőmunka irányításának, a fejlesztési ered­mények elbírálásának, s emiatt a megengedhetőnél nagyobb a bü­rokrácia, a szubjektivitás, vele a féltékenység, az irigység szerepe. Területenként ugyan eltérően, de átlagosan harmada, negyede csupán a gyártás- és gyártmány- fejlesztők hazai létszáma annak, amit a nemzetközi összehasonlí­tásban megfelelőnek tartanak. S ami súlyosbítja a gondot, ők sem töltik teljes munkaidejüket azzal, ami a dolguk lenne, hanem ad­minisztrálnak, anyag után fut­kosnak, napi termelési feladatok megoldását segítik helyettesként, stb. • Joggal levonthatjuk tehát azt a következtetést, hogy az adott szellemi erők hasznosítása is gyatra, s ezt a vállalati szerve­zet kuszasága könnyen elfedi. A párhuzahnosságok, a vezetési, irányítási hatáskörök tisztázat­lanságából származó viták, fele­lősségáthárítások ezek után vég­képp lefékezik a holnapba törő igyekezetét. Fölbukkan még min­dig az a- tarthatatlan — és sok­szor megcáfolt — nézet is, hogy a fejlesztők az improduktív lét­számot ' növelik, hiszen „nem ter­melők”. Túl komor lenne a kép? Szán­dékosan a gondokat állítottuk a középpontba, s nem azt, hogy a ne­hézségek ellenére mi mindenféle gyártmány, új termék született. (Hiszen öt év alatt csupán a ne­héziparban meghaladta az ezer­kétszázat a friss technikájú, technológiájú termékcsaládok száma.) E gondok ugyanis most még inkább éreztetik súlyukat, hiszen a versenyképes termékek számának gyarapítása elengedhe­tetlen a népgazdaság egyensúlyi helyzetének javításához. Ami ma­gyarázatot ad arra is, miért fon­tos, hogy a termék hogyan szüle­tik. A „hogyan” vizsgálata olyan vállalati kötelesség és érdek, me­lyet mellőzni csak nagy ár meg­fizetésével lehet. M. O. ló vinnivalót sulykoltam bele a táskámba. Újabban tehát csak megkerülöm az intézetet. Ami viszont körülötte van, több tu­cat kis- és nagy utca, az mind az enyém. □ □ □ öz utca, Szarvas utca, Borz utca, Árok utca, Galamb utca, Sárkány utca, Táncsics Mihály utca... Mennyi, de mennyi ház! — Szeretik? — Igen. Mintha minden ház­nál hazaérkeznék szeretettel várnak. Sok-sok házba el kell jutni, pénzzel, levéllel, s ezt csak tiszta fejjel tehetem, ugye? S elmondja, hogy bizony nem egy háznál dívik még az italkí- nálgatás rossz szokása. „Csak egy pohárkával, Szelei bácsi! Nem fog megártani...” Ám ő hajthatatlan. Egy pohár, két po­hár, sok pohár — tudja hova vezet. Jó néhány szaktársa dőlt már ki emiaTt a sorból... Ezért aztán azzal szokta elhárítani a kínálgatást: szeretné elvinni a levelet a századik címzetthez is. Szelei Lászlót 30 évvel ezelőtt járatkísérőnek vették fel fél év­re. Aztán öt évre beosztották táviratot kézbesíteni. Az 50-es években mint pénzespostás jár­ta Alsószéktót és Ballószög ta­nyavilágát. 1957 óta pedig itt, Kecskeméten kézbesítő, a IV. ke­rület megbecsült postásaként. Munkahelyén a Kossuth szocia­lista brigád tagja, a kiváló dol­gozó címnek pedig 1969 óta bir­tokosa. □ □ □ Két és fél év, és nyugdíjas lesz Szelei László. Addig még sokszor kerül a nyakba az akasztós bőr­táska. Igaz, most uborkaszezon van, mint mondja, kevesebb a levél de ősztől már újra napi 350—400 borítékkal számol. Sőt! Mint a jelesebb ünnepeken, ka­rácsonykor vagy húsvétkor, 650- re is felduzzadhat a levélköteg. Kohl Antal A jót is vegyük észre Hazajáró filmrendező és író Forgatási helyszínek Bács-Kiskunban Harminc éve postás • Lakatos Vince és a forgatói stáb Apajpusztán. Lakatos Iván fölvételhez állítja be a kamerát. • Vágtázó ménest mutat az egyik filmkocka. (Fotó: Tóth Sándor.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom