Petőfi Népe, 1976. augusztus (31. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-14 / 192. szám

1976. augusztus 14. 9 PETŐFI NÉPE • 5 Hasznos eszmecserék A mezőgazdasági nagyüzemekben mindenütt latolgatják, ^.‘SgtakarmánynS1 gon miként lehetne az időjárás okozta károkat ellensúlyozni. A Kiskunsági Mezőgazdasági Szövetkezetek Területi Szövet­sége körzetenként megbeszélést tartott a közös gazdaságok vezetőivel, amelyeken főként arról esett legtöbb szó, hogy a tavaszi fagyok és az aszálykár miatt keletkezett jövedelem­kieséseket miként tudják pótolni, öt ilyen megbeszélést tartott a szövetség, amelyek tapasztalatcsere jellegűek vol­tak, hiszen a gazdaságok vezetői egymásnak is tanácsot adtak azzal, hogy módszereiket ismertették. A szövetséghez 53 termelőszövetkezet, 38 szakszövetkezet és 11 termelőszövet­Kereskedőnk a nagyvilággal 1. Amit adunk, amit kapunk kezet-közi vállalkozás tartozik. A gazdaságok általános értéke, lése szerint a fagyok a szőlő vár­ható hozamait több mint 50 száza­lékkal csökkentették, nagy a vesz­teség a gyümölcsösökben is. Az aszály miatt pedig a zöldségfélék­nél és a takarmánytermesztésben jelentkezik jelentős kiesés. Kárt okozott a szárazság a cukorré­pavetésekben. A szövetség szak­emberei már aratás előtt fel­hívták a figyelmet a másodveté­sekre, az öntözési lehetőségek ki. használására. Az említett körze­ti megbeszéléseken már lénye­gében az eddigi intézkedésekről szóltak a gazdaság vezetői. A ta­pasztalatok azt jelzik, hogy min­denütt igyekeztek kiaknázni a munka- és üzemszervezés tarta­lékait, a termelés olyan lehető­ségeit, amellyel azelőtt nem so­kat törődtek. Ilyen például á másodnövények termesztése, va­lamint az öntözés. Ismeretes, hogy az előző esztendőkben, ami­kor több volt a csapadék, a te­lepeket nem használták ki, egy részük tönkrement, a gépeket is kiselejtezték. Most, hogy az idő­járás szükségessé tette, szinte kényszerítve volt minden mező­gazdasági nagyüzem, hogy keres­se a mesterséges csapadékellá­tás lehetőségeit. Néhány helyen a csőkutakat felújították. má­sutt öntözőberendezéseket vásá­roltak, élve a nagyobb kedvez­ményekkel. Most már elmondhatjuk — az említett körzeti megbeszélések alapján is —, hogy szinte vala­mennyi gazdaságban van másod­vetés; zöldségféle vagy takar­mány. A MEZÖTERMÉK és a konzervgyár ingyen vetőmagot juttatott a zöldségfélék termesz­téséhez. A növekvő állatállo­mány ellátása pedig szükségessé tette a takarmány termesztés nö­velését. hiszen a fővetésű takar­mányfélékben rendkívül nagy ká­rokat okozott az aszály. Külö­nösen a kukorica sínylette meg a szárazságot. A téli takarmányo­zásra való felkészülés annál is inkább fontos, mivel az állatte­nyésztést fejlesztő eddigi intéz­kedéseknek máris kedvező hatá­sa van. Növekedett például a te­rületi szövetség körzetében a te­henészetek hozama. Az elmúlt esztendő első félévében 889, az idén ugyanebben az időszakban 1200 liter tejet fejtek egy tehén­től. Ahhoz, hogy a gazdaságok további fejlesztési terveiket meg­valósítsák, szükséges, hogy ele­Több termelőszövetkezet és szakszövetkezet a terven felül js foglalkozik állattenyésztéssel, fő­ként baromfival. Ez is egyik módja a kiesések pótlásának. A szank-móricgáti Petőfi 5 ezer pecsenyelibát ad át a baromfi­iparnak terven felül, hasonlókép­pen több baromfit tenyészt a balotaszállási Aranyhomok, a ti- szakécskei Béke és Szabadság Termelőszövetkezet, valamint á lajosmizsei Kossuth Szakszövet­kezet is. Már most gondolnak a gaz­daságok vezetői arra, hogy a ku­koricaszárat takarmányként fel­használják, hasonlóképpen a cu­korrépa-betakarításnál jelentke­ző mellékterméket, a répafejet. Most minden szem takarmányra szükség lesz, ha a gazdaság nem is használja fel a saját termést, jól tudja értékesíteni. Számotte­vő jövedelmet hoz a felesleges szalma értékesítése. * A megbeszélések során megál­lapították, hogy a szakszövetke­zetekben is meg kell oldani .a gabonák táblás termelését. A sok apró parcella miatt elhúzódott az idén is a betakarítás, ez rendkí­vül drágítja a termelést. Már az ősszel lehetőleg úgy kell megol­dani a vetéseket, hogy egy-egy jelentősebb területre kerüljön a búza. illetve a rozs. Összegezve: a területi szövet­ség körzeti megbeszélései sokat segítettek abban, hogy a gazda­ságok az üzemi tartalékokat fel­kutatva a nehéz esztendő elle­nére pozitív mérleggel zárják az esztendőt. Ezt elősegíti, hogy az utóbbi hetekben számos, a me­zőgazdasági szövetkezetek pénz­ügyi nehézségeit áthidaló intéz­A szakemberekojigy szokták mondani: hazánk nemzeti jöve­delmének csaknem a fele a kül­kereskedelmi tevékenység révén realizálódik. Másképpen megfo­galmazva ez nagyjából annyit je­lent, hogy hazánk, akárcsak a hozzánk hasonló nagyságú belső piaccal rendelkező országok, nagymértékben függnek a világ­piactól, külkereskedőik jó vagy rossz munkájától. Mégpedig ket­tős, igaz, egymástól elválasztha­tatlan értelemben. E kettősség egyik feléről a minap így panaszkodott nekem egyik szerszámgépipari vállala­tunk vezetője: gépeket tudnánk eladni, mégpedig tőkés piacra, de ehhez ugyancsak tőkés piac­ról néhány alkatrészt kellene beszereznünk. Ez azonban nem megy az egyik napról a másikra, így aztán félő, elúszik az egész üzlet. Noha e példa korántsem általánosítható, s ilyenformán messzemenő következtetések sem vonhatók le belőle, jól ér­zékelteti azonban azt a tényt, hogy a vállalatok — s most már nemcsak a szerszámgépipariak­ról van szó — mennyire függ­nek az importtól. A fenti eset kétségkívül egyedi, s hogy a gazdasági vezetőnek igaza volt-e vagy sem, csak a helyi körülmé­nyek ismeretében dönthető el. Am mint cseppben a tenger, pél­dánk szereplőjének szavaiból is kiderül: az import, a szükséges alkatrész, nyersanyag, alapanyag. beszerzésének akadozása üzlet­kötéseket hiúsíthat meg, s ez kétségkívül visszahat a terme­lésre, nehézségeket okozhat a gyártásban, s végső soron gon­dokat szülhet az egész vállalat életében. Magyarán: arról van szó, hogy ban az import nélkül nem in­díthatók meg a gazdasági folya­matok. Mindez magyarázza egye­bek között azt is, hogy a szocia­lista országokkal való, a jelen­legi ötéves tervidőszakra vonat­kozó tervegyeztető tárgyalásain­kon miért tekintettük annyira nagy jelentőségűnek, hogy bizto­sítsuk népgazdaságunk folyama­tos fejlődéséhez a szükséges nyers- és fűtőanyagokat. Az im­port e rendkívül fontos népgaz­dasági szerepe indokolta azt is, hogy számos szocialista ország­gal együtt; vállalkoztunk közös beruházásokra, amelyek megva­lósításával hosszú távon biztosí­tott hazánk ellátása egy-egy szá­munkra fontos nyersanyagból. Ilyen megfontolásokból veszünk részt a Szovjetunióban az Uszty- Ilimszk-i cellulózkombinát felé­pítésében, s ezért kapcsolódunk be például a szibériai földgáz- és olajmezők kiaknázásának mun­kálataiba is. Az ipnport lehetővé teszi, hogy meginduljon a gazdaság vérke­ringése, ám amikor ez megtör­tént, szembe kell néznünk egy másik gonddal is. S hogy milye­nekkel, nézzünk erre egy példát. A negyedik ötéves tervidőszak­ban a központi fejlesztések kö­zött szerepelt az olefinprogr.am. Tisztázott volt az is, hogy az alapanyagot, a kőolajat hosszú távon a Szovjetunióból besze­rezhetjük. kérdés volt azonban, hogy mekkora feldolgozó-kapaci­tást. hozzunk létre. Végül is az az elhatározás született, hogy évi 250 ezer tonna etilén gyár­tására alkalmas gyárat építünk — ám ez a mennyiség lényege­sen meghaladja azt, amire ha­zánknak szüksége van. Csakhogy kisebb gyárat építeni nem kifi­zetődő. ennélfogva mór a beru­házás elhatározásának pillana­tában gondoskodni kellett a fe­lesleges mennyiség exportjáról is. Megállapodtunk tehát a Szovjet­unióval, hogy tőlünk etilént vá­sárol, cserébe pedig a népgazda­ságnak szükséges műanyag alap­anyagokat kapunk. Közben pedig a jelenlegi tervidőszakban is folytatjuk a feldolgozógyárak építését — például PVC-üzemet hozunk létre Borsodban —, hogy aztán a következő években az alapanyag, az etilén helyett, mind nagyobb mértékben expor­tálhassunk értékesebb, nagyobb feldolgozottságú műanyagokat. Vegyiparunk fejlesztésének alapját is tehát az import bizto­sította — a Szovjetunióból be­szerzett olaj, a Nyugat-Németor- szágból megvásárolt- etiléngyár —, de a hazai piac szűkössége miatt már csak az első pilla­nattól gondoskodnunk kellett az exportról is. Márcsak azért is, mert szállításaink révén fizet­hetjük csupán ki importunkat. S erre abban az esetben, ha ki­sebb. veszteségesen, vagy ha úgy tetszik, a világpiaci árakhoz ké­pest túlságosan drágán gyártunk egy-egy terméket, aligha lenne meg a lehetőség. Amit adunk, amit kapunk — egyetlen tevékenység, a külke­reskedelem két oldala. Nehezen választhatók el egymástól, mint ahogyan nem bontják ketté ezt a kereskedők napi gyakorlatuk­ban sem, amit egyébként a vál­lalatok nevében található szám­talan impex is jelez/ S ha ma­napság mégis elsősorban az ex­port fokozásáról esik több szó, az elsősorban annak tudható be, hogy az elmúlt években — el­sősorban a kedvezőtlen világ­piaci hatások miatt — többet kaptunk — vettünk! —, mint amennyit adtunk. Ez pedig nem­csak külkereskedelmi mérleg egyensúlyának megbomlásához vezett, hanem éppen a külkeres­kedelemnek a népgazdaságban elfoglalt fontos helye miatt egyensúlyi helyzetünket is nagy­ban rontotta. Ny. J. cedés született. K. S. a népgazdaság számos ágazatá­% Kedvetlen túlórázás 9 Volt egy időszak, ami­kor az új1 munkahelyet ke­resők a feltételekről ér­deklődve szinte kivétel nél­kül megkérdezték: és mi lesz a túlórákkal? A mun­kaügyisek, a jövendő főnökök föl­készülten várták, mikor bújik ki a szög a zsákból, buzgón és meg­nyugtatóan bólogattak, hogy nincs mitől tartani, lesz túlóra is bőven. Ez az érv többnyire döntőnek bi­zonyult, a kérdező osztott, szor­zott, sebtében kiszámította, meny­nyire kérekedik majd a fizetés az ily módon hivatalosan is „ga­rantált” túlórákkal, és létrejött az egyezség. Ugyanezek! á munka­ügyisek és főnökök akkor élték át az újabb nehéz perceket, ami­kor más alkalommal saját felet­teseiknek éppen az ellenkezőjét kellett bizonyítaniuk, mint ami­vel a belépőket biztatták. Be kel­lett számolniuk, mit tettek a túl­órák csökkentése érdekében, ki­mutatásokkal kellett igazolniuk, hogy az engedélyezett kereteken belül maradtak. Hogy a valóság gyakran ellentmondott a kimu­tatásoknak? Okosabbnak tartot­ták. ha hallgatnak a „fekete” túl­órákról. Az iparáganként és népgazda­sági összesítés még így is riasz­tóan festett. A túlórák tömege nem egv vállalatnál már önma­gában veszélyeztette a termelés gazdaságosságát. Népgazdasági vi­szonylatban pedig arra is felhívta a figyelmet, hogy alapvető bajok lehetnek a belső szervezettségben, a munkaidő-kihasználásban, ha az eredetileg tervezett idő helyett rendszeresen ilyen nagy mennyi­ségű „ráadásra” van szükség. A. jobb munkaszervezésre, a haté­konyabb gazdálkodásra ösztönző határozatokat, rendeleteket ter­mészetesen nem csupán a túlórák váltották ki. De ezek is szerepet játszottak benne, mint irányjel­ző táblák az útelágazásoknál mu­tatták, merre lehet továbbmenni, hol kerülünk le a főútvonalról, a zsákutcáról nem is beszélve. 9 A szigorú szabályok azóta megtették a maguk hatását — legalább is a túlórák tekinteté­ben. Egyre nyilvánvalóbb azon­ban, hogy a csökkentésükre ho­zott intézkedések hatását egyéb tényezők is fokozzák. A rende­letek a közepébe találtak egy tör­vényszerű folyamatnak, akkor születtek meg. amikor az embe­reknek maguknak Sem tetszett már a mértéktelen túlmunka. Megengedhették magáknak, hogy beleunjanak... Az iparban ko­rábbam sem volt titok, hogy az állami vállalatok, túlóra-túlten- gését nem utolsósorban az allami ipar bérszínvonalának viszonyla­gos elmaradottsága okozza. A szo­rongató létszámhelyzetben a gyá­rak a fizetést kipótló túlórákat tartották az egyik lehetséges vonzerőnek, ezért tettek kecsegte­tő ígéreteket, s ezért is váltották be. A nagyüzemi munkások köz­ponti béremelése azonban gyöke­res fordulatot hozott. Kiegyenlí­tődtek a különbségek, több lett a fizetés, a korábbi lelkes túlórá- zók is gondolkozni kezdtek, meg- éri-e tovább tartani a tempót. Miért legyenek önmaguk ellen­ségei, miért ne pihenjenek, szó­rakozzanak szabad idejükben, mint mások? Valóban: miért ne tehetnék? A munkaügyisek ma már akkor sem igen mernek előhozakodni a túlóraigényekkel, ha tudva-tud- ják. hogy egyes helyeken meny­nyire szükség van rájuk. Amilyen szívesen, magátol értetődően vé­geznek társadalmi munkát az em­berek. olyan kedvetlenül túlóráz­nak. Persze, ha társadalmi üggyé lesz egy-egy vállalkozás, a helyt­állásra* a munkabecsületre hivat­kozva. mégiscsak megszervezik a nyújtott, vagy külön műszakokat. Idősebbek és • fiatalabbak között ez gyakran ellentétet is okoz. A fiatalok nyíltan kimondják, hogy szükségük van a szabad idejükre, nincs az a pénz, amiért túlóráz­nának* az idősebbek pedig, akik. ha fáradtan és kedvetlenül is, de mégis bent maradnak. Ilyenkor joggal úgy érzik, egyedül az ő vállukrat nehezedik a tervek tel­jesítésének felelőssége. Az sem ritka, hogy a rendszeres túlórák széles körben vitatott kérdéssé válnak. Indokoltan teszik szóvá, különösen a nőket foglalkoztató munkahelyeken: hogyan juthat érvényre így a munkaidő-csökken­tés, a családvédelmi törvény? 9 Ezek a kedvetlen túlórák kétségkívül kedvezőbb jelek, mint a korábbiak. De ugyanolyan fi- gyelmeztelőek, és ugyanarra fi­gyelmeztetnek: a szervezettség hiányosságaira, a pontatlanságok­ra, lazaságokra. Csak éppen a másik oldalról. V. E. Újabb vízmű épül a Dunakanyarban ® Szödligct határában 27 millió forintos beruházással .épül a váci déli vízmű, amely naponta csaknem 10 ezer köbméteres teljesít­ménnyel járul hozzá majd a város és nyolc környező község ivó­vízellátásának javításához. A 11 csőkút már elkészült, s közülük ötöt a napokban helyeztek üzembe. A déli vízmű területén az 500 köbméteres medence (a képen) és a szivattyúház építése van hátra. (MTI-fotó: Soós Lajos felvétele—KS) Öngyilkos delfinek Mitologikus idők óta barátja, pajtása az embernek a delfin. Nekünk is az, akik messze la­kunk a tengerektől, hiszen so­kan szórakozhattunk rajtuk, mint vízi-cirkuszi akrobatákon — a mozi, televízió jóvoltából. Vagy akár személyesen is, élő közelségből. Kedves intelligen­ciájukról, okosságukról számos, nem egyszer művészi hatású tu­dományos-fantasztikus irodalmi művet olvashattunk évek során. Most megrázó hír ütötte meg szememet az újságban. Hajnali úszkálásra indult egy nyaraló a floridai tengerparton. Megdöbbentő látvány állította meg. Mintegy félszáz delfin hör­gőit, vonaglott a fövényen. Győr. san riasztotta a tűzoltóságot, hogy — megfelelő eszközök bir­tokában, vagy méginkább men­tési gyakorlatukkal — minél előbb visszasegítsék a vergődő állatokat életelemükbe, a pár lépésnyire levő vízbe. Am hiába húzták őket vissza, a delfinek egyszerűen nem voltak hajlan­dók ismét a tengerbe kerülni. Mindössze néhány kisebb pél­dányt sikerült jobb belátásra bírni. A többi, szinte egy közös belső elhatározásnak engedve, — elpusztult. Mintha öngyilkossági szándékkal vetették volna part­ra magukat... No persze, ez csak amolyan első és romantikus rexflex az ember részéről, regényes felté­telezés —, ami éppen a delfi­nek átlagon, mármint állat-átla­gon felüli érzékenységét, majd- hogy-nem „lelkületét” ismerve támad az emberben. A megren­dülésből fakadó érzelmi reagá­lás. Jóllehet, egészen olyan prózai oka lehet, hogy a szerencsétlen állatokban a tengervíz szennye- zettségi foka okozott olyan el­változásokat, idegrendszeri sé­rülést, aminek következtében — ösztönösen menekülni voltak kénytelenek a vízből. A biológu­sok majd kiderítik, miután tü­zetesen megvizsgálják a delfinek bendőjét, tudományosan analizál­ják a szervek sejtjeinek torzulá­sait. Ha szegény állatokon az már nem is segít, megállapításaik minden bizonnyal okulásul szol­gálnak, figyelmeztetnek. □ □ □ Az ötven öngyilkos delfin tra­gédiája egy régebbi hírt juttat eszembe. Egv éve, két éve olvas­tam arról, hogy a bálnák csa­ládjának — a bálnákon kívül a delfinek és a bukódelfinek — csapatai is olykor a sekély par­ti vizekbe tévednek és nem rit­kán el is pusztulnak. Ennek ma­gyarázatára egészen fantasztikus elméletek is születtek. Egyesek még azt is állítják, hogy az ál­latok szándékosan követnek el öngyilkosságot. De a misztikus találgatásnál többet ér a tár­gyilagosság. Mivel a legtöbb ál­lat sekély, iszapos vízben talál­ható ilyenkor, az a kézenfekvő következtetés, hogy navigációs visszhangos rendszerük mondott csődöt. Természetesen, valami­lyen okból vesztik el tájékozó­dási képességüket. Amerikai ku­tatók állapították meg legújab­ban, hogy az „öngyilkos” álla­tok tájékozódási szervét beteg­ség, vagy paraziták támadása roncsolta szét. □ □ □ Maradjunk még a „tengerben”. Tudvalevő, hogy a fókakolóniák életét is szakemberek kísérik fi­gyelemmel. Üj'abban azt észlel­ték hogy már január hónaptól kezdődően is szülnek fókák, ho­lott a normális szülési időszak május közepétől június végéig tart. A koraszülött állatok élet- képtelenek voltak. A vizsgálatok kiderítették, hogy a koraszülő nőstények májában és zsírjában 3.8—8-szor annyi DDT halmozó­dott fel, mint a normálisan szü­lő nőstényekben. Mivel a DDT a nyulaknál koraszülést idéz elő. nem indokolatlan a feltevés, hogy a fókáknál is hasonló az eset. Hogy pedig egy kolónián belül némelyik állat testében több méreganyag halmozódik fel. mint a többiekében, valószínűleg azért lehetséges, mert sok fóka vándorol nyáron messze déli vi­zekre, ahol feltehetően fertőzöt- tebb a halállomány. □ □ □ DDT... „Ugorjunk” vissza úgy 120 millió évvel ezelőttre, amikor a virágos növények meg­jelentek. Toni Swain angol ku­tatónak az ütött szöget a fejé­be, hogy egyes őshüllőket miért találtak olyan merevgörcsbe kö­vülten, mintha sztrichninnel mérgezték volna meg őket? A professzor abban is leli ennek magyarázatát, hogy az akkor élt dinoszauruszok, ellentétben az emlősökkel és a rovarokkal, nem „ismerték fel” a virágos nö­vények alkaloida-tartalmát és toxikus anyagait. Fogyasztották, ették a hüllők, és lassan mérge­zés áldozataivá váltak. Ezek az alkaloidák (alkaloid: erős fizio­lógiai hatású, gyakran mérgező vegyület) egyébként épp úgy el­vékonyíthatták a dinoszaurusz­tojás héját, mint ahogy napjaink­ban a DDT elvékonyítja a ma­dártojásét. □ □ □ DDT ... madártojás. David Johnston, a floridai egyetem munkatársa több száz madarat fogott be és boncolt fel. Májuk és zsírszöveteik vizsgálata során kiderült, hogy Amerikában, a DDT használatának betiltása óta eltelt három év alatt az élő szer­vezetekben 4—5-ször kevesebb DDT-t lehetett kimutatni. Bizta­tó előjel arra, hogy ha akarjuk, és éberen figyeljük a vegyszere­zés következményeit s ha szük­séges, idejében intézkedünk — egészségesebbé tehetjük az éle­tet. □ □ □ A madarak révén tehát ismét ■a floridai tengerparthoz értünk vissza. Az ötven delfin tragédiá­jához. Fentebb, az „öngyilkos” bálnákról azt. állították amerikai kutatók, hogy tájékozódási szer­vüket betegség, vagy paraziták — élősködők — támadása marta szét... De hát ezeket a sze­gény „mostani" delfineket visz- szahúzgálták volna a tengerbe, a a vízbe, az éltető elembe; ba­rátjuk, az ember „tájékozódott” helyettük. — „Itt a víz — a ha­zátok. mostmár ne féljetek .. ” — az állatok mégis a fövényt, a halált választották! Még a szen­vedés. haláltusa ellenére is jobb­nak tartották a homokot, mint a tengert. Ügy lehet, annyi toxi­kus, mérgező anyag halmozódott fel testükben a szennyes tenger­vízből — hosszú adagolásban —, hogy többé már a jelenlegi szennyezettségi mértékkel sem bírták elviselni a vizet. Irántuk való romantikus szá­nalmunk azt is sugallhatná, hogy tán az embertől vártak segítsé­get, azért vállalták a fuldok- lást a parton ... Ennyire azért csak nem vagyunk „ismerőse­ik” ... De szerencsétlenségük, ön­kéntelen áldozatuk — újra égy hatásos figyelmeztetés. Keveseb­bet beszéljünk most már, inkább többet és gyorsabban cseleked­jünk Földünk tisztaságáért'! □ □ □ ... Azt mondja az angol kuta­tó, hogy az őshüllők — 120 mil­lió éve! — nem „ismerték fel” a virágos növények toxikus — mérgező — anyagait... Kérem szépen, a ma embere tudja, milyen ártalmas például az al­kohol, a nikotin — és hány, de hány kortársnak rimánkodnak összetett kézzel: „Ne igyál! Ne dohányozzál!" Tóth István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom