Petőfi Népe, 1976. május (31. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-15 / 114. szám
A közlekedés biztonságáért A Magyar Autóklub megyei szervezetei csatlakoztak a Közlekedésbiztonsági Tanács felhívásához, s a magánautósok körében sokoldalúan igyekeznek megteremteni a biztonságos közlekedés feltételeit. Május 16-án vasárnap Kiskunfélegyházán a Fő téren, május 23-án és 30-án Kecskeméten, a Városi Mozi előtti parkolóhelyen díjmentes fényszóró-beállítást és műszaki tanácsadást nyújtanak minden magánautósnak. Május 27-én este 6 órakor az Aranyhomok Szálló különtermében Űj KRESZ a gyakorlatban címmel közlekedési ánkétot rendeznek, ahol az érdeklődök gyakorlati kérdéseket is feltehetnek. A beszélgetést Zsombori László, az új KRESZ egyik alkotója, a tankönyv írója vezeti. Június 6-án kerül megrendezésre a már hagyományosnak számító, országos jellegű meghívásos Aranyhomok túraverseny, amelynek külön próbaszakasza Kecskeméten, a Rákóczi úton lesz. Június 1—12-e között a megye városaiban és nagyobb községeiben a mozgó műszaki állomás motor- diagnosztikai, forgalombiztonsági vizsgálatokat és gyújtásbeállítást végez a klubtagok részére. Az úti segélyszolgálat mindennap reggel 7 és este 10 óra között az E—5-ös úton működik. A Magyar Autóklub megyei szervezete felhívással fordul tagjaihoz, hogy vegyenek részt a forgalombiztonsági rendezvényeken, s udvariasan közlekedjenek. Bolt a pusztán ökördi pusztán, a Kiskőrös és Vidéke ÁFÉSZ 22-es számú vegyesboltjában szinte minién kapható, amire a környéken lakó 300 családnak szüksége van. Az üzletet kilenc éve vezeti Szlovák István. Jó munkáját bizonyítja, hogy tavaly az egyszemélyes áruda forgalma meghaladta a 2 millió forintot. Alsó képünkön: az egy hónapra jutó, nem ritkán másfélszázezer forintnál is nagyobb forgalom miatt a vegyesbolt szinte „kinőtte magát’’, ezért az ÁFÉSZ dolgozói társadalmi munkában a régi épület mellett felépítették azt' az új üzletet, amelynek alapterülete a réginek mintegy kétszerese, de annál jóval korszerűbben van berendezve. (Szilágyi Mihály felvételei) Két városi tanácsi vb ülésezett Tegnap Kecskeméten, a városi tanács végrehajtó bizottságának tagjai meghallgatták a megye- székhely iparának fejlődéséről, a IV. ötéves terv teljesítéséről készült jelentést, majd üzemlátogatáson vettek részt. Felkeresték az új kecskeméti házgyár, a Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalat és az Ingatlankezelő Vállalat telephelyének dolgozóit, s az idei feladatokról beszélgettek velük. Kiskunhalason ugyancsak tegnap tartott ülést a városi tanács végrehajtó bizottsága. A vb tagjai megtárgyalták az V. ötéves lakásépítési tervet, a közművelődés helyzetét, valamint a város szövetkezeteinek gazdálkodásáról készült jelentést. KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ: Kialakult a jövő évi műsorterv A kecskeméti Katona József Színház társulata a péntek esti premier előadásra; Hernádi Gyula Csillagszóró című színművé; nek évadzáró bemutatójára készül. Ezzel egyidőben azonban már javában dolgoznak a jövő év előkészületein is. Nagyrészt már kiválasztották azokat a darabokat, amelyeket az 1976— 77-es időszakban láthat majd a közönség a megyeszékhelyen és a tájelőadásokon. A színház ősszel Németh László VII. Gergely című színművével nyitja meg kapuit. A műsorterv, amelyben többek között Huszka Jenő: Gül Baba című nagyoperettje és Ajtmatov sikeres drámája; a Fent a Fűd- zsijamán 'színpadraállítása is szerepel, a megszokottól eltérő változtatásokat is tartalmaz. A nyolc bemutató mellett ugyanis egy állandó, szaknyelven szólva repertoárdarabot is műsorra tűztek, amelyet az egész év folyamán játszanak majd a társulat művészei. Ez az első lépés afelé, hogy a kecskeméti együttes a nagyobb színházakhoz hasonlóan műsoron tarthasson színvonalas, jó előadásokat. A jövő hétpn hétfőn a színház megkezdi szokásos előbérletezési akcióját is. A színházszerető érdeklődők június 12-ig válthatnak bérletéket az őszi bemutatókra kedvezményes módon. Az előzetes igénylők húsz százalékkal olcsóbban válthatják meg jegyeiket mint azok, akik csak az egyes előadásokat kívánják megnézni. Ez a kedvezmény most még a premier, a Katona-rbérlet megvásárlására is vonatkozik. naptar 197S. május 15., szombat Névnap: Zsófia Napkeltet 4 óra 07 perc. Napnyugta: 19 óra 14 perc. Holdkelté: 21 óra 12 perc. Holdnyugta: 5 óra 27 perc. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: felszakadozó felhőzet, legfeljebb északkeleten szórványos esővel. Az erős északnyugati szél mérséklődik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 fok körül, egykét szélvédett helyen gyenge talajmenti fagy. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 fok körül. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium Jelenti: május 13-án a középhőmérséklet 19,8 (az 50 éves átlag 16,1), a legmagasabb hőmérséklet 26,1 Celsius-fok volt. A napsütéses órák száma 8. Május 14-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 9, a délben egy órakor mért hőmérséklet 14,4, a legalacsonyabb hőmérséklet 8,5 Celsius-fok volt; 1,3 milliméter csapadék hullott. A Kecskeméti Katona József Színház műsora Május 15., szombat este 7 óra; CSENDES DON7 Thália- és Petőfi-bérlet. MOZIMŰSOR . 1976. május 15.: KECSKEMÉT VÁROSI fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor RIVÁLIS Színes, magyarul beszélő francia filmvígjáték 14 éven aluliaknak nem ajánlott! KECSKEMÉT ÁRPÁD fél 4^ háromnegyed 6 és 8 órakor NYESTFIAK Színes román történelmi kalandfilm i MESEMOZI fél 4 és' háromnegyed 6 órakor MESE SZALTÄN CÁRRÓL Magyarul beszélő, színes szovjet film STÜDIÓMOZI . 8 órakor A vidék legjobbja Nemrégiben zajlottak le az Alkotó ifjúság pályázót Ki minek mestere versenyei, amelyen nagyszerű Bács-Kiskun megyei siker született: Rendek István a felszolgálók vetélkedőjén az országos második helyezést szerezte meg. Mivel az első helyen budapesti pincér végzett, joggal mondhatjuk, hogy Rendek István a vidék legjobb felszolgálója cím birtokába jutott. A huszonkilenc éves felszolgáló a Bács megyei Vendéglátó Vállalat dolgozója, a kecskeméti sze- leifalui büfé vezetője. Nem ez az első sikere, hiszen 1971-ben a KGST-országok szakmai versenyén a második helyezett magyar csapat tagja volt, és részt vett azon a bemutatón is, amelyet 1972- ben Kecskemét testvérvárosában, Szimferopolban rendezlek. Rendek István kilenc éve dolgozik a vendéglátó vállalatnál, ez idő alatt kétszer nyerte el munkájával a Kiváló dolgozó kitüntu.ő címet. — A szocialistabrigád-vezetők bajai fórumán Borsodi György, az SZMT vezető titkára tartott előadást p szakszervezeti mozgalom időszerű kérdéseiről, amelyen élénk vita és alkotó párbeszéd alakult ki. A szakmaközi művelődési ház a szocialistabrigád-vezetők fórumát továbbra is rendszeresen megszervezi. A jazz barátainak Európai hírű jazz-együttesek hangversenyeznek Kecskeméten a megyei művelődési központban május 18-án és 21-én. E zenei formanyelv kedvelőinek népes tábora nagy érdeklődéssel várja először vendégszereplésre a Garai triót és az Interbráss együttest, valamint május 21-én a prágai Traditional Jazz Stúdió ,,Európa-klasszis”-ként minősített együttesét. Az utóbbi zenekar magyarországi három hangversenye közül az egyiket Kecskeméten tartja. TÖBB HÚSRA, TEJRE VAN SZÜKSÉG Jól hasznosítható ä gyep Köztudott, hogy takarmány nélkül nem lehet állatot tartani, az viszont senkinek sem lehet közömbös, hogy a szántóföldön, drágán előállított növényeket eteti-e a jószágokkal, vagy az olcsóbb füvet. A gazdaságos állattenyésztésre Bács-Kiskun megyében is ihegvan a lehetőség, mivel az üzemek többsége rendelkezik gyepterülettel. Ezeket intenzív műveléssel termővé lehet tenni. Ez volt a témája annak a tanácskozásnak is, amelyet tegnap a kiskunfélegyházi Egyesült Lenin Termelőszövetkezetben tartottak a rét- és legelőgazdálkodásról a megye szakemberei részére. A szövetkezet a gyepgazdálkodásban is az elsők közé tartozik. A vezetők felismerték, hogy a szarvasmarha-tenyésztés csak akkor lehet gazdaságos, ha a takarmányozást a fűre alapozzák. Ezt indokolja az a tény is, hogy a mezőgazdasági üzemben több, mint 1700 hektár a rét-legelő, amibő) 650 hektárt művelnek intenzíven. Ezzel 3500 szarvas- marhának biztosítják az olcsó tömegtakarmányt egész éven keresztül. Egy mázsa széna előállítása még száz forintjába sem kerül a szövetkezetnek. A gazdaság vezetői tervezik, hogy az idén elkészült szárítóüzemükben fűlisztet is készítenek majd. Ennek egy részét saját állományuk takarmányozására használják fel, a felesleget pedig ex- - portálják. Az elmúlt tervidőszakban a megye gazdaságai csaknem 34 millió forint állami támogatást kaptak a gyepek felújítására, így a 140 ezer hektár fűtermő területből évente 4—5 ezer hektárt újítottak fel. Ezeken a területeken nőttek a fűhozamok, aminek eléréséhez hozzájárult az öntözés is. Amíg 1971-ben alig 80 ezer hektár gyepre juttatták el a vizet a megyében, tavaly már ennek a területnek a hatszorosára. A tanácskozáson elhangzott, hogy a gyepek javítására adott nagyfokú állami támogatás után sem történt jelentős előrelépés a tejtermelésben. Van olyan szakosított tehenészeti telep, ahol az egy tehénre jutó tejátlag alig haladja meg az 1500 litert. Ezért az elkövetkező időszakban az illetékesek felülvizsgálják, hogy a gazdaságok hogyan hasznosították a rét- és legeld javítására felvett állami támogatást. Ahol eredményt nem tudnak felmutatni^ azoknak a mezőgazdasági üzemeknek vissza kell fizetniük a felvett összeget'. A résztvevők elmondták, hogy az állattenyésztés fellendítésének járható útja lenne, ha a nagyobb gyepterülettel, de' kevés állattal rendelkező gazdaságok vállalnák más mezőgazdasági üzemek állatainak bérlegeltetését. Ez biztosítaná a megtermett fű teljes felhasználását. A tanácskozás befejezése után a résztvevők határszemlét tartottak a kiskunfélegyházi Egyesült Lenin Termelőszövetkezetben. A látottakról elismerően nyilatkoztak a szakemberek. B. Z. ELSŐ FORDULÓ 3. TIPP Melyik ; gyaldgos közlekedik szabályosan? 2:B . x:C Vontatottan halad az árengedményes tüzelőakció Tavaly az Alföldi TÜZÉP Vállalat érte el országosan a legjobb eredményt az árengedményes tüzelő értékesítésében. Ezáltal ugyan a vállalati nyereség nem növekedett, azonban Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megye, valamint Szeged város lakossága takaríthatta meg a legtöbb pénzt — közel 22 millió forintot — azzal, hogy idejében vásárolta meg téli tüzelőjét. Milyen sikerrel folyik az idén a kedvezményes akció? — erről kértünk tájékoztatást az Alföldi TÜZÉP Vállalattól. — Mint arról a sajtó hírt adott, április elsején Tcezdődött az árengedményes tüzelő értékesítése, és előreláthatóan június 30-ig tart — mondta a vállalat illetékes előadója. — Az akció keretében az ország lakossága 128 millió forintot takaríthat meg. A vásárlók ugyanis a hazai szenet mázsánként 10 forinttal, a brikettet 15 forinttal olcsóbban szerezhetik be, mindaddig, amíg a 128 millió forintos keretből futja. Amennyiben az említett kedvezményes keret korábban elfogy, az akció is hamarabb fejeződik be. Bács-Kiskun megye lakossága azonban valószínűleg nem figyelt fel kellőképpen az árengedményes vásárlás lehetőségeire, mert az idén eddig jóval kevesebben vették igénybe, mint az elmúlt év hasonló időszakáig. Az Alföldi TÜZÉP Vállalat természetesen felkészült és bőséges tüzelőanyagkészleteket tárolt mindhárom megyében és Szeged városában levő telepein, hogy kielégíthesse a lakosság igényeit. Egyedül a pécsi szénbányák nem tudták — de csak iszapszénből — az igényelt mennyiséget leszállítani. Ugyanakkor a legjobban tárolható, igen keresett brikettből — amelyre az árengedmény is a. legnagyobb mértékű — megfelelő készlet áll rendelkezésre. A tájékoztatás szerint a kamatmentes hitelre kiosztott tüzelőutalványokra is érvényes a kedvezmény. Éppen ezért igen fontos, hogy a vállalatok, intézmények szakszervezeti bizottságai kísérjék figyelemmel: vajon megkapták-e idejében a dolgozók az utalványokat, mert csak így juthatnak ugyanezért a pénzért több tüzelőhöz. N. O. Ittas gépjárművezetők Négyezerkétszáz forint büntetés V , Acs' Ferenc 19 éves, Vacsihegy 26Ö. Szám alatti lakos március végéit hajnalban, Kecskemét belterületén, a Ceglédi úton 80 kilométeres sebességgel száguldott motorkerékpárjával, ráadásul csak városi világítást használt, s vezetői engedéllyel sem rendelkezett. A szabálysértési hatóság 4200 forint pénzbüntetéssel sújtotta. Két deci bort fogyasztott Gaj- datsi Zoltán Kiskunmajsa, Rákóczi út 11. szám alatti lakos, .feltehetően azért, mert nem volt vezetői engedélye s ebből merített bátorságot, hogy felüljön motorkerékpárjára. A szabálysértési hatóság 3000 forintra' büntette. Több szabálytálanságot is felfedezett a rendőri ellenőrzés Sánta Ferenc Fülöpszállás, Wesselényi utca 3. szám alatt lakó személy- autósnál, akit az 52-es számú úton igazoltattak. Elindulás előtt egy órával két deci bort fogyasztott, járművén üzemképtelen volt a láb- és kézifék, forgalmi, engedélyének érvényessége/lejárt, személyi igazolványát és jogosítványát nem tartotta magánál. Büntetése 3000 forint és javaslatot tettek vezetői engedélyének visz- szavonására. Farkas Antal Apostag, Vasút utca 67. szám alatt lakó gépkocsi- vezető fél deci pálinkát ivott, mielőtt elindult a rábízott tehergépkocsival. A háromezer forintos büntetés bizonyára érzékenyen érintette, de ennél súlyosabb lesz, ha vezetői engedélyét visz- szavonják, mert ez a kenyerét jelenti. Nemcsak önmagát, de egy hároméves gyermeket is veszélyeztetett Huszár Ferenc, Miske, Rákóczi út 16. szám alatt lakó fiatalember, amikor motorkerékpárjának tankján egy kisgyermeket szállított anélkül, ,hogy vezetői engedéllyel rendelkezett volna. Háromezer forint pénzbüntetés kifizetésére kötelezték. • P. . G. Szívesen nézzük újra: . NAPRAFORGÓ I Színes, magyarul beszélő olasz—francia film Éjszakai előadás: Városi mozi: 22 órakor A GÁTLÁSTALANSÁG LOVAGJA Színes, magyarul beszélő angol filmvígjáték 14 éven aluliaknak nem ajánlott! MI, HOL, MIKOR? Katona József Múzeum Kecskemét: Idős'Szabó István Kossuth-díjas szobrászművész kiállítása. A tárlat megtekinthető hétfő kivételével naponta 10—18 óráig. Katona József-emlékház és Muraközt János-emlékszoba, Kecskemét, Nyitva hétfő kivételével naponta 10— 13 és 15—18 óráig. Szalvai Mihály-emlékszpba, Kecskemét, Fegyverés Erők Klubja (Lechner Ödön u. 3—5.): Nyitva vasárnap, hétfő kivételével naponta 10—18 óráig. Református Egyházközség Könyvtára, Kecskemét,'az Üjkollégium épületében: Kecskemét irodalomtörténete* valamint a Magyar Protestáns Éremművészet című kiállítás. A kiállítások megtekinthetők hétköznap 9—14 óráig, szombaton 9—12 óráig, előzetes bejelentéssel bármikor. . . Patikamúzeum. * (Gyógyszerészettőr- téneti szakgyűjtemény.) Kecskemét, Batthyány u. 7. Megtekinthető munkanapokon 9—13 óráig. Előzetes bejelentéssel bármikor. Orvostörténeti szakgyűjtemény (Kiskunfélegyháza, Rendelőintézet). Megtekinthető hétfőn és csütörtökön 11—13 óráig. Kiskun Múzeum, Kiskunfélegyháza: Bagi Béla tárlata. Holló László festményei és grafikái, pörtönmúzeum. Szélmalom. Nyitva hétfő kivételével naponta l>0—18 óráig. Móra-emlékház, Kiskunfélegyháza: Nyitva csütörtökön és szombaton 14— 16 óráig. Vasárnap 10—12 órái»». Viski Károly Múzeum, Kalocsa: Kalocsa népművészete című állandó kiállítás. Nyitva hétfő kivételével naponta 10—18 óráig. ' Türr István Múzeum, Baja:* Halászati, régészeti és helytörténeti állan- ✓ dó kiálítás. Nyitva hétfő kivételével naponta 10—18 óráig. Petőfi-emlékház, Kiskőrös. Nyitva hétfő kivételével naponta 9—12 és 15 —17 óráig. Petőfi-emlékház és beálló fogadó. Szalkszentmárton. Nyitva hétfő kivételével naponta 9—12 és 15—17 óráig. Petőfi-emlékház, Dunavecse: Irodalmi emlékkiállítás és helytörténeti kiállítás. Nyitva szombaton 13—18 óráig. Nagy Lajos-emlékkiállítás, Apostag. Az író okmányai, személyes, használati tárgyai, könyvei. A kiállítás nyitva keddtől péntekig naponta 8—16 óráig. Vasárnap csak előzetes beje- . lentés esetén nyitják ki az emlék- kiállítást. Hartai helytörténeti gyűjtemény» Harta (Templom u. 58.). A gyűjtemény a hajdani paraszti élet használati tárgyait, a festett bútorokat, valamint a kender- és gyapjúfeldolgozás eszközeit mutatja be. Nyitva kedden 14—16 óráig, pénteken 10—12 óráig. Csoportos látogatók érkezését a tanácsházán kérik bejelenteni. Közúti szakgyűjtemény, Kiskőrös. (Dózsa György u. 26—28.): A kiállítás hazánk útépítési és útfenntartási munkáinak történetét ismerteti a római kortól napjainkig. A bemutató hétfő kivételével naponta 9—16 óráig tekinthető meg. Csoportos látogatók előzetes bejelentését kérik. Kalocsa, I. István úti kiállítóterem: Nagy István emlékkiállítás. Nyitva naponta 10—12 és 14—17 óráig, hétfő kivételével. Baja, Tóth Kálmán Gimnázium: Pedagógus képzőművészek tárlata. Megtekinthető nápónta 10—47 óra között. — A KISGRAFIKA MŰVELŐINEK ÉS GYŰJTŐINEK országos találkozóját július 17-én és 18-án Pécsett rendezik meg. A házigazda a kisgrafika barátainak pécsi csoportja lesz. Az eseményre nemcsak az ország minden részéből, hanem külföldről is érkeznek művészek, gyűjtők. KOCSIATVETELI sorszámok MÁJUS 14-ÉN Trabant L. 3421 Trabant Special 5058 Trabant Kombi 17809 Trabant Hycomat 43.47 Wartburg 353 L. 1214 Wartburg 353 L. tolótetős 166 Wartburg 353 de Luxe 1394 Wartburg 353 de Luxe tolótetős 892 Wartburg Tourist 370 Lada 1200 75503 Lada 1200 Debrecen. 33776 Lada 1300 < 526 Lada 1300 Debrecen " 545 Lada 1500 3145 Lada 1200 Kombi 7600 Skoda S—100 75494 Skoda S—100 L. 7843 Skoda S—HO L. 5471 Polski Fiat 125p (1500) ' 11092 Fiat 126p (600) * 683 Zaporozsec 23435 Dácia 7433 Ahol külön nem irtuk, ott adataink a MERKUR budapesti átadóhelyére vonatkoznak. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a. Székes- fehérváron megtartott 20. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 15, 50, 64, 79, 88. PETŐFI NEPE X Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. FásaerkesztO: dr. Weither Dániel Kiadja- a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Prelszlnger András Igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 8001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a Telefon: 12-819, 12-918 (központi): 11-709, 11-ltt. Telexszám: 28 218 bmlV h j Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetést dl]: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHI 215—95162 Jelzőszámlára Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út •. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka látván Index: 210« 1% ^T-fe AmI T S MVT/Vwl^ I VI ligll §-■11 Be fi II VPillHV * ;JL V JLlilwlvlSlml fi.fi/ ▼ %/fi Afi%/tL •