Petőfi Népe, 1976. május (31. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-01 / 103. szám

6 • PETŐFI NÉPE • 1976. május 1.

Móra Ferenctől jött a levél

Farsang Péter kiskunfélegyházi kommunista veterán életútját eléggé megismerhette már a megye. Részint a Petőfi Népében megjelent riportokból, részint — elsősorban a párttagság — a Pártélet 1974. évi októberi számában közölt életrajzból. A szépírói igényességgel készült „karcolat” — szükségszerű vázlatosságában is — nemcsak munkás, harcos, szívós —, de igen színes, érdekes, a szó szoros értelmében regényes fordulatokban bővelkedő életet igazol.

Már csak az az állomás is ilyen volt, aminek ürügyén az említett életrajz íródott. Farsang Péter 80 éves korában a marxista főiskola elvégzését tanúsító oklevelet szerzett! Mutassanak másik olyan elvtársat, aki ilyen korban, s ilyen egészséges gondolkodással, fiatalos derűvel fejezi be diákéveit.

Micsoda „diákévek” voltak azok. A munkásmozgalom nagy iskolájában ő maga is megélte, megharoolta — a „tananya• — Ezt a gipszpéldányt eltettem magamnak.

(Szilágyi Mihály felvételei)

9 — Nem — ez se a Móra-levél...

Sok „romantikus” epizódot papírra vethetnénk Farsang Péter életéből, amiket pompás memóriával, I megjelenítő készséggel „dramatizálna” számunkra. Akár ott1 kapcsolódnánk be például, hogy mi várt rá a Tanácsköztársaság leverése után, mivel a félegyházi pártszervezet titkára, a „Félegyházi proletár” című lap szerkesztő bizottsági tagja, s vörös katona volt. Akár azokhoz az esztendőkhöz nyúlnánk, amikor „az építő cselekvések, a felszabadult örömök ideje” jött el számára is.

Ezúttal egy „privátabb” mozzanatot idézünk fel, amiből ugyancsak kitetszik, hogy mozgalmi ember sosem tud közömbös maradni a gyöngék, elnyomottak sorsa iránt. Abból az időből, amikor — a sok megaláztatás, rendőri felügyelet, fekete lista nyűgét viselve — végre iparengedélyhez juthatott.

1931 tele.' Farsang Péter kis műhelyébe beállít egy szerencsétlen esett ember. A képe régen, látott beretvát, de legalább valamit színesítettek a sörték bőre sápadtságán. A fején olyan kes- hedt kucsma, amilyent már a kiskutya alá se tennének valamire való háznál. A lábán meg... — ne is mondjuk.

— Csak rongyokba csavarta szegény — szánja most is Péter bácsi, amikor takaros háza

got”.

üvegezett verandáján a múlt időkre emlékezünk. Nem nehéz visszaidézni a szűkszavú párbeszédet Mert nehezen jött a szó abból a téli vándorból.

— Mit kíván jóember?... De üljön már le, ne kéresse magát. Oda ni, a csepp kályha mellé. Látom, majd megveszi az isten hidege.

— Köszönöm... Hát... Ebbe a ládába kellene egy kulcs. Ha nem kerülne sokba.

Azám, ezt szorongatta a hóna alatt. Még hogy „láda” az a — jobbadán iskátulya.

— Hadd lássuk hát a zárját... No, ez semmiség. Nem veszünk össze, ne féljen. Csak végzek ezzel a diópánttal, ami a kezemben van.

A vékonyígéretű kuncsaft láthatóan megkönnyebbedett. Még két fakéregszürke kezét is oda merte öblösíteni a jancsikályha hasához.

Szóra kevés szó. De végtére csak sikerült kiszedni a szófukar emberből, hogy Móra Andrásnak hívják. Meg, hogy keserves karácsony elébe néz.

— Tudja, mester, öreg vagyok már. Amúgy isten kegyelmére fogadnak fel csősznek. Míg ki nem adják az utamat. Most Kocsis Ferenc gazda eresztett szélnek... Istállóban, kazalban hálok, már ahol megtűrnek... Bizony várhatott volna még egy kicsit gazd- uram.

— Mondja, nem rokona maga Móra Ferenc írónak?

— Az vónék.

— Na majd írok én neki. Biztosan tesz valamit a maga sorsáért. Jogot értő ember, városunk díszpolgára. Ismerem az írásait, hagy szíVe van...

Meg is cselekedte Farsang Péter. Irt Móra Ferencnek.

. — Válaszolt is. Habár nem otthon találta a levelem. Balaton- füredről írt. A család utána küldhette.

— Megvan az a levél, Péter bácsi?

— Biztos helyen. Evekkel ezelőtt odaadtam a múzeumnak.

— Pedig de jó lenne elolvasni, mit írt Móra.

A tartalmát el is mondja Farsang elvtárs, amivel méginkább felcsigázza kíváncsiságunkat. Hogyan reflektált a szelídbölcs író?

Mivel úgy emlékszik Péter bácsi, hogy annak idején kapott róla egy gépelt másolatot, virgoncán kutatni kezd utána. Szekrényben, polcon, albumokban. Végül még a padlásra is felszalad. Igen-igen, valósággal szalad azokon a létrafokokon a 82 esztendős ember. Mert hát neki mindenütt vannak kincsei a múltból. Odafent is testes kuffer- ban. Minden előkerül. 19-es május elsejei jelvény: frigiai sapkát húz a munkás a királyi koronára. Villanykörte formájú jelvényke: előtornász korából, amikor tagja volt Budapesten a Munkás Testedző Egyesületnek. Íme a katonai szolgálati könyv, benne a hadihajók nevei: Gamma, SMS Stefánia, Basilisk, torpedó Boot. Meg a bejegyzés — „Strafen” — három hónapi fegyházbüntetés Népszava terjesztéséért, szervezkedésért A magyar királyi tengerészeinél ilyesmivel csak börtönt s a „megbízhatatlan” bélyeget lehetett kiérdemelni... Mennyi minden ezeken kívül! Csak a Móra-levél sehol.

— Megkerült viszont ez a Mó- ra-dombormű — hozza (boldogan a rég keresett gipszöntvényt Törli, paskolja róla a vastag porréteget. Közben csak úgy villognak az öröm szarkalábjai a szeme sarkánál. Mesél, mesél, kinek a műve szolgált modellül, amiről ő a portrét domborította, bronzba öntötte. Budapesten kiállításon is sikere volt vele. A szűcs ipartestület is megvette egy változatát...

— Ezt a gipszpéldányt eltettem magamnak.

Csak a Móra-levél nincs meg.

Sebaj, majd a múzeumban lemásoljuk.

Pech. Pont a Móra-iratok vannak olyan rendezés alatt, hogy e pillanatban csak a véletlenen múlhat, tíz perc múlva találjuk-e meg, vagy munkaidő végéig se. Egyrészük itt, másrészüket még át kell hozni.

— Mihelyst a kezembe kerül, rögtön küldök róla másolatot, — ígéri Fazekas István múzeumigazgató.

Rá se volt hatástalan, mikor a levél születésének körülményeit megtudta.

Még el se simult az utolsó ránc homlokomon a kielégítetlen Mó- ra-levél-szomj miatt, mikor már is szavának állt az igazgató. íme az áhított Móra-válasz:

„Balatonfüred, 1931. XII. 13. — Igen Tisztelt Uram! — Szíves sorait ide küldték utánam, ahol hosszú hónapok nehéz nyavalyái után próbálom összeszedni magamat. — Szerencsétlen rokonom sorsa, sajnos, sok százezer magyaréval közös most, s amilyennek az új esztendő ígérkezik, lehet, hogy jövő ilyenkorig mindnyájan szegényházba kerülünk, ha ugyan lesz akkora szegényház, amelyben mindnyájan elférünk. Szívesen közbe is járok az érdekében, bár sok eredményt nem várok tőle, mert a malomkövet könnyebb meglágyítani, mint a gazdagok szívét. S egyelőre nem tudjuk mi se, hogy a gazda mivel indokolja az elbocsátást. Kérem, szíveskedjék tájékoztatni szegedi címemre, ki ez a Kocsist Ferenc. Vájjon nem az a gazdafiú-e, akivel én együtt jártam iskolába? Most olyan 52— 53 éves ember lehet. Ha az volna, talán könnyebben hozzá tudnék férkőzni és megértethetném vele, hogy az irgalmasság nagyobb szentség, mint a jog. — Egyben kérem, tudassa velem Móra András címét, talán valamicskét tudok neki szorítani, szegénynek, a magam sok felől igénybevett szegénységéből. — Szíves közbenjárását hálásan köszöni tisztelő híve: Móra Ferenc. — Vájjon nem annak a Farsang cipésznek a fia, vagy unokája-e

ön, ahová én annyi kenyeret hordtam gyerekkoromban?”

Farsang Péter apja cipész volt,r s nagyon hamar árván hagyta,; kis családját. A fiú hatéves volt; akkor. Húga is fiatalon halt meg,,» s attól kezdve anyjával küszkö-, dött a létért, Az özvegy kigür- cölte, hogy eszes fiát a helyi lő- i. gimnáziumba írassa. *De a sze- i génység erőszakosabb volt: harmadik osztályból ki kellett ma-: radnia a gyereknek.

A harmadikból, mint Móra Fe-T rencnek is majdnem. Aki nemi ismerné — vagy újra át akarja élni — annak szívszorító történetét, olvassa el — ismét —i a „Szeptemberi emlék”-et.

Farsang Péter nem úgy folytathatta a tanulást. Lakatosinas,. műlakatos lett. Majd — mint már szervezett vasmunkás — ki-» tüntetéssel felsőipari iskolát vég-' zett... S 80 esztendős korában, mint a proletárforradalom iskoláját kijárt emberj főiskolai végzettséget szerzett a munkásmozgalom történetéből.

, Áprilisban ülte 82. születésnapját.

Tóth István

A Duna Fotóklub sikerei

A Szakszervezetek Megyei Tanácsa május 1-e alkalmából az idén is odaítélte művészeti díjait. Az elismerés ez alkalommal dr. Nagy Györgyné egyéni teljesítménye mellett két kollektívát, a Duna Fotóklubot és a Kecskemét Vonósnégyest jutalmazta. Róluk szól az összeállításunk.

Gyönyörködtetnek, népszerűsítenek

Csak az muzsikáljon, kamara- együttesben, aki feloldódik a közösségben, boldoggá teszi a társakkal megteremtett harmónia, a megszólaltatott húrok, sípok összhangja. Csak az adja fejét kamaramuzsikára, aki nem sajnálja az időit próbákra! alkalmazkodik a többiekhez és sajátjának érzi a közös - sikert.

A Kecskemét Vonósnégyes tagjairól mindez elmondható.

Mindegyikük elfoglalt ember, többféleképpen kiélheti ambícióit. A társas zenélés számukra nem pótszer, hanem többlet. az életükben. Palotás József első hegedűs az Állami Zeneiskola kezdeményező szellemű igazgatója, a kecskeméti szimfonikus zenekar karmestere. A Felsőfokú Óvónőképző Intézetben tanító Róbert Gábor II. hegedűs a többiekhez hasonlóan megbízható tagja a városi zenekarnak, noha iskolai' kötelezettségei alaposan igénybe veszik. Lakó Sándor mélyhegedűs, a zenepedgógusok megyei szakszervezeti titkára, vezeti a műszaki főiskola és az Állami Zeneiskola zenekarát és mint a gordonkás Seöbő Ildikó, az Állami Zeneiskola tanára.

Palotás Józseftől és Lakó Sándortól, a két alapítótól tudjuk, hogy főiskolai tanulmányaik során kedvelték meg a kamarazenélést. Azzal az elhatározással tértek haza, hogy itthon is összejönnek időnként. Érlelődött, formálódott a gondolat, a szándék

1968-ban lépett először pódiumra a vonósnégyes. 1972-ben engedélyezte a városi tanács, hogy Kecskemét néven szerepeljenek. Nyilvánvalóvá vált: megfelelően képviselik Kodály szülővárosának zenei kultúráját. Tevékenységük nyomán sokan, főként fiatalok kedvelték meg az igényes muzsikát.

Legfőbb törekvésük a jó muzsika, hatékony népszerűsítése. Egyforma gonddal, lelkesedéssel készülnek művészi fesztiválokra, filharmóniai koncertekre, ifjúmunkások, tanyai emberek számára összeállított ismeretterjesztő műsorokra. Mai magyar szerzők alkotásait is játsszák a klasz- szikusok mellett. így segítik a kortárs művészet oly szükséges népszerűsítését.

Mi volt legnagyobb sikerük, élményük? Megoszlanak a válaszaik. Egyikük a Balaton mentén üdülő szakmunkástanulóknak adott nyári koncerteket említi. Az első hegedűs 1974-ben Kaposvárott a III. országos zeneiskolai tanári kamarazenei fesztiválon kiérdemelt művészeti díjra szavaz. A vonósnégyes hölgytagja a rádiófelvételekre gondol legszívesebben, míg a negyedik évtizedéhez közeledő „korelnök”, a próbák baráti hangulatát, a közös igyekezet örömét említi.

H. N.

9 Ligeti László portré.

alakításához természetszerűen! igen sokat kell tanulniuk.

A bajai amatőr fotóművészek! szervezetten vesznek részt a vá-; ros kulturális életében. Negyed-, éves „házi” pályázatuk legjobb felvételeit az Állami Biztosító^ kirakatában elhelyezett tablón^ mutatják be a közönségnek. Az- Ofotért üzletében „mini galériát”! rendeztek be, itt is a tagság felvételei láthatók. Igen nagy si-, kert aratott a „Városunk 30 év€” ' című kiállításuk. Népszerűek a* klub tagjainak, meghívottainak diafelvételes útibeszámolói, ezeket ugyancsak sok érdeklődő te-‘ kinti meg. Különböző fotóösszeállításuk nem egyszer „vándorolt”! már a város üzemeiben, s a bajai járás községeiben.

— Egységes összetartó közösséget alkotunk — hangsúlyozza Görbe Ferenc. — A fotóművészet a legkülönbözőbb végzettségű, érdeklődésű és műveltségű em- < bereket is egyesíteni tudja, ezért is olyan „vegyes” a tagságunk. A rendszeres házi pályázatok sikere mindenkit legalább annyira izgat, mint a hazai vagy külföldi. kiállításokon elért eredmények. Sok gondot fordítunk a rendszeres továbbképzésre, tájékozódásra. Szinte az egész fotóvilág eseményeit figyelemmel kísérjük. Lengyel, bolgár, szovjet, svájci, NSZK-beli - és több más ország fotómagazinjait járatjuk a klubba. A tagság eleven érdeklődéssel, vitatkozó kedvvel lapozgatja az újságokat. Hatásuk olykor-olykor fel is ismerhető egy-egy képen, de én azt hiszem, hogy éz nem baj. P. M.

A népi kézimunkák mestere

Az 1958-ban alakult Duna Fotóklub tavalyi eredményeinek számadatai rendkívül beszédesek. Harminchét „szerző” több mißt, háromszázötven fényképét mutatták be hazai kiállításokon. A színvonalat 18 különféle díj és két elismerő oklevél tanúsítja. Külföldön huszonhat fotós hatvankét képe szerepelt! Az 1971- ben Kiváló Együttes címét kiérdemelt amatőr művészi közösség a városi tanács, illetve a bajai József Attila Művelődési Központ rendszeres támogatásával dolgozik.

— Eredményeink a rendszeres munkának és a tartalmas klubéletnek köszönhetők — válaszolja kérdésemre Görbe Ferenc, a fotóklub titkára. — A tagság életkora 18-tól 65-ig terjed. A fiatalok külön stúdióba szerveződve dolgoznak, de a csoportosulás nem jelent „különállást”. A rendszeres pénteki klubesteken ők is meghallgatják a meghívott előadókat, résztvesznek a vitákon. Ugyanakkor csütörtök délután külön is találkoznak. Most például egy kiállítás képanyagán dolgoznak. Talán az idősebbeknél is nagyobb gondot fordítanak az önképzésre, de ez így is van rendjén. Formai kísérletezéseikhez, újszerű látásmódjuk megtaláláshoz, egyéniségük ki„A fiatalokat és a velük foglalkozó pedagógusokat, nevelőket dicséri ez a kiállítás. A lakásdíszítés elemei magyarosan is elképzelhetőek. Büszke lehet, akinek ilyen gyönyörű tárgyakból akár egyetlen darab a tulajdonában van. Köszönjük, hogy megmutatták megyénk ügyes asszonyainak, lányainak és gyermekeinek a munkáit”.

„A rendkívül finom érzékkel,' megragadó harmóniával felsorakoztatott kézimunkák a rendező, dr. Nagy Györgyné imponáló hozzáértését fejezik ki”. — A kiállítási . vendégkönyvek elismerő sorai azt bizonyítják, hogy dr. Nagy Györgyné a tanítványaival együtt szereti a szép kézimunkákat, s a közös szenvedélyüket meg is tudják jeleníteni. Sokat tett és tesz azért, hogy minél több ember életét „díszíthesse” a női türelmet, aprólékosságot és ügyességet igénylő foglalatosság.

Egyrészt vissza akarja adni az ősi népművészet eredeti becsületét, szemben a vásárias, tarkacifra , külsőségekkel. A kalocsai kézimunkákat például ennek megfelelően fehér, piros és kék színösszetételben ismeri el a. leghatásosabbnak. Másrészt pedig tanítja, a hamisítatlan szépre neveli mindazokat, akiknek már nem természetes közegük a népi környezet, de öröklődött bennük a díszítések iránti régi-régi hajlamuk. El szeretné érni: a legkisebb faluban is legyen valaki, aki érti a módját, hogy miként kell szakkört vezetni.

— Két évvel ezelőtt még kétezer olyan lányról és asszonyról tudtam, akik valamilyen szakkörben sajátították el vagy tökélete- ritették. kézimunkatudásukat —: említi meg. — Először 1963-ban, a megyei Nőtanács szervezésében nyílt lehetőségem rá, hogy tanfolyamot indítsak. Két év múltán tizenketten vizsgáztak sikeresen, és működési engedélyt kaptak a művelődési otthonokban, iskolákban végzett munkához. Majd a Népművelési Tanácsadó keretén belül folytatódott a felkészítés. Jelenleg az SZMT művelődési központban dolgozom, itt is elindító* tűk a tanfolyamot, amely júliusban fejeződik be.

Dr. Nagy Györgyné Erdélyben jegyezte el magát a népi hímzésekkel, ahol a gyermek- és ifjúkorát töltötte. 1935-ben kiállítást rendezett néhány társával Kecskeméten, s azóta itt él, a Luther- udvar legrégibb lakói közé tartozik. A tanítványoktól gyakran érkeznek meghívók, amelyek a legfrissebb bemutatókra hívják. Bár nyugdíjba készül, nem kell attól tartania, hogy üresek lesznek az órái.

H. F.

• Kovács László: Ikrek.

Az SZMT idei művészeti díjasairól