Petőfi Népe, 1976. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-04 / 3. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1976. Január 4. Egy év tanulságai a Ganz bajai gyárában <*> Egy éve jelszava a Ganz Villamossági Művek bajai Készülék- gyárában folyó takarékossági mozgalomnak, hogy ez bizony „közös ügyünk”. A jelszó túlnőtt a gyár határain, igyekeztek megszívlelni a város más üzemeiben. Tulajdonosként A terv zömmel önkéntes felajánlásokból állt össze. A fizikaiak és a műszakiak brigádjai azonos aktivitással dolgoztak a végrehajtásán is. És hogy a , tervek nem akadtak el a megvalósítás előtt, abban része volt annak, hogy a takarékossági akciókat operatívan összefogja egy fiatal mérnök. Átfogóan pedig egy üzem- és munkaszervező. Ez utóbbival. Kovács Istvánnal beszélgettünk az 1975-ös tapasztalatokról. — A megtakarítások anyagi ösztönzése „közvetíti” a mozgalomban résztvevők számára, hogy valóban lényeges, vállalati eredményt javító munkát végeznek. Prémiumukat a brigádok ugyanis a megtakarításból származó ré- szesedésialap-növekedés mértékének megfelelően kapják, mégpedig frissen. A bizottság ugyanis rendszeresen értékeli a teljesítményeket. A munkánk menete hasonló az újítások elbírálásánál alkalmazotthoz — csak gyorsabb és rugalmasabb. Értékelünk „apróságokat” is. s nem kell mindenkinek újat kitalálni. A lényeg az. hogy megcsinálja, amire vállalkozott és ezzel megtakarítson valamilyen kiadást a gyárnak. Honorálunk olyan teljesítményeket is. amelyek beletartoznak ugyan az illető munkakörébe, mégis átlagon jóval felüliek. Ezzel elértük, hogy sokan jobban végzik ma a munkájukat, mint korábban. A javulás arra késztet bennünket, hogy új anyagi ösztönzési rendszer kidolgozását tervezzük, hogy tovább javítsuk a műszakiak munkáját. Takarékossági mozgalmunk annak jegyében folyik, hogy a dolgozókban ezzel is erősödjék a tulajdonosi szemlélet. Ennek eredménye ma még csak abban mérhető, hogy nem mennek el észrevétlenül egy-egy megtakarítási I Igei magas műszaki színvonalat igénylő termék a vasúti biztosító- berendezés, melynek elektronikus tttemátadóját bemérő, technikus állítja be. (Szilágyi Mihály felvétele) lehetőség mellett. A tulajdonosi szemlélet igazi vizsgája azonban a következő években lesz. Tájékozottal! A gyár három szocialista brigádvezetőjével beszélgetve szinte minden témánk „visszaköszön”. Ugyanarról szólnak a munkások, mint a vezetők. Maráz András szaktechnológus a technológiai osztályon dolgozik. A termelési feladatokról beszélgetünk. — Az új profilok átvétele — mondja — rengeteg gonddal jár, számtalan tennivalónk maradt e téren a jövőre is. Mégis azt mondom, szerencsés a gyárunk, meirt ezek a gyártmányok biztosítják a jövőnket. A nagyobb műszaki feladatokhoz azonban még fel kell nőniük a középvezetőknek. Bosnyák István üzemfenntartó brigádja már háromszor nyerte el a kiváló címet. Valamennyien törzsgárdatagok, egy sincs közöttük. aki ne lenne legalább öt éve Ganz-beli — Szokássá, nagyon jó szokássá vált a gyárban, hogy a gazda, sági és társadalmi vezetők negyedévenként együtt ismertetik velünk a termelési feladatokat és a problémákat. Ezek a megbeszélések nagyon hasznosak, őszinte légköritek. Ebben persze része van annak is, hogy a gondjainkat nem a közvetlen vezetőink jelenlétében mondjuk el. Kiváló szocialista brigád vezetője Király András lakatos is. — Az eredmény — a munkánk eredménye — nemcsak rajtunk; dolgozókon múlik, hanem a feltételeken is. amiken mi magunk is sokat változtathatunk. Különösen azóta, hogy a gyári légkör demokratikusabb lett. Többet számít a szavunk, mert kíváncsiak a véleményünkre. Király András büszke a gyár eredményeire. Valóban nem csekélység, hogy a meglevő, nem hiánytalan és nem is fiatal gépparkkal kitűnő minőségű termékeket állítanak elő. Óriási siker ez, még akkor is, ha hónapokig dolgoztak nyújtott műszakban, hogy utolérjék magukat. A dolgozók 70 százaléka törzsgárdatag. — Szerinte enélkül nem lett volna ilyen sikeres a munka. A fejlődés útján Eddig az a néhány példa, amit az útkereső 1975-ös év próbálkozásaiból és tanulságaiból összegyűjtöttünk. A bajai Ganzban változatlanul napirenden vannak üzemszervezési, vezetési feladatok. S ez így is marad még sokáig. Az első évek eredményei csak azt jelzik, hogy jó úton indultak el. amikor korszerű, középüzemmé válást nem pusztán a gyár méreteinek növelésével, hanem ennél sokkal tovább látva, a termelés színvonalának, gazdaságosságának . emelésével Hkí mabe éri & *•? Zsembery -'Ágnes Korszerű vasúti jelzőberendezések Az Angol Vasutaknál a vonatok jelzőberendezései jelenleg csupán fény- és lengőjelzésből állnak. Hogy a vezérlő, ellenőrző automata és a vonatvezetők kapcsolata megbízhatóbb és folyamatosabb legyen új információ-továbbító berendezésekre van szükség. A közönséges vezetéknélküli rádió pl. nem képes kapcsolatot teremteni a föld alatti megállókkal és alagutakkal. Számos lehetőség közül a jelek továbbítására előnyösnek látszik egy speciális átteresztő kábel. A terv szerint a vágány mentén a fektetett kábel vezetéken alacsony frekvenciájú rádiójelzéseket sugároznak. Ezek a gyenge jelzések a vonat vezetőfülkéjében antennával felfoghatók. A londoni Victoria föld alatti vonalain a szerelvények pedig maguk vinnék e rádiójelzéseket átalakító berendezést. Kísérleteznek a két vágány között, futó csupasz kábellel is, ez azonban gyakran „átüt”, zárlatos lesz és azonkívül túlságosan energiaigényes. Lépegető szuperföldgép Kelat-Szibéria egyik nyíltszíni szénfejtésén 11 emelet magas lépegető exkavátort szerelnek. Az exkavátor markolójának térfogata 100 köbméter, tartóárbó- cának hossza 100 méter, motorjainak összteljesítménye pedig 16 ezer kilowatt. Az új földmunkagép alkalmazásával kétszeresére fokozható a szénkitermelés. Az új típusú exkavátor a szuper nagy teljesítményű exkavátorokat előállító uráli gépgyár termékeinek legsikeresebb tagja. Szőlőben és varrodában Emlékezetes esztendő marad 1975 az ágasegyházi Mathiász János Szakszövetkezet életében. Hostyánszky György elnök erről így beszél: —■ Nagy gondunk oldódott meg azzal az épülettel, amellyel hazánk felszabadulásának 30. évfordulójára készült el építő brigádunk. Ebben létesítettünk szövetkezetünk asszonyainak és lányainak állandó munkalehetőséget. Szakszövetkezetünk ugyanis a kedvezőtlen adottságúak közé tartozik, ráadásul a korábbi, években — főleg a csúcsmunkák idején — nagy gondunk volt a munkaerőhiány. Ilyenkor tagjaink mellett a családtagok munkájára is nagy szükség lett volna. Azok nagy része azonban — miután nem tudtunk részükre állandó munkalehetőséget nyújtani — másutt dolgozott. Emiatt vetődött fel a melléküzemág létesítésének gondolata. Azt hiszem, nem, szükséges most részletezni a tervezés és megvalósítás nehézségeit. Nagyon sok segítséget kaptunk a járási pártbizottságtól és a Habselyem Kötöttárugyár kecskeméti gyárának vezetőitől, míg eljutottunk idáig.. — Az új üzemhez mit szóltak a családtagok? — Talán jobban várták, mint mi. Jelenleg hatvanan dolgoznak itt két műszakban, s közülük mintegy tizenöten más községbe vagy városba jártak azelőtt. Nem kellett kötéllel fogni a munkaerőt, jöttek szívesen. Február elején kezdődött meg egy tanfolyam, a huszonhat asszonyt és lányt a gyár szákemberei tahi- tották meg a gépek kezelésére. A tájékoztató után átmegyünk az új üzembe, ahol Halasi Tibor üzemvezető veszi át a szót és a kalauzolást. Végigmegyünk a neonfényes, hosszú műhelyen, ahol a korszerű gépeken fiatal lányok és nagymama korú asszonyok egyaránt dolgoznak. Megnézzük a gondosan, tisztán tartott, hideg-melegvizes mosdót és öltözőt is. — Nagyon örülök annak, hogy ide kerülhettem — mondja Halasi Tibor. — Tizenkét, évig yotl-^ tám a gyár dolgozója/ s v mmL szabász; elvégeztem a. ruháipiarvr technikumot. Ezt követően különböző beosztásokban dolgoztam. A blokkvezelők oktatásában, már a gyárban részt vettem, s megörültem annak, amikor megtudtam, hogy engem szemeltek ki ide üzemvezetőnek. Azóta naponta járok ki Kecskemétről, 6 úgy érzem,- egyre jobb kollektívát sikerül kialakítani. Rövidesen már a brigádokat is megszervezzük és remélem, lesz közülük olyan, amelyik elnyeri majd a szocialista címet is. Nagyon szorgalmasak az itt dolgozók — teszi hozzá az üzemvezető. — Még eddig mindig teljesítettük a negyedéves terveinket, az évet pedig már december 23-án befejeztük. Tudomásom szerint a gyár vezetői is elégedettek az itt készült termékekkel. O. L. • Már egész jól elsajátítottam ezt az új szakmát és.., meg Is szerettem — mondja Kosa Ferencné. I Korábban villanyszerelőként dolgozott a szövetkezetben Furkó István. Mielőtt az új üzemben megkezdődött volna a termelés, három hónapig ismerkedett a kecskeméti gyárban a varrógépekkel és alaposan elsajátította a javításukhoz szükséges tudnivalókat. (Opauszky László felvételei) # Bozó Istvánné blokkvezető, aki a kecskeméti gyárban ismerkedett meg a varrodai munkával. Felvételünkön az üzem egyik legfiatalabb tagjával, a tizenöt éves Révész Margittal foglalkozik/ A négy blokkvezetőjelölt pedig naponta bejárt a kecskeméti gyárba, ott sajátították el tudnivalóikat. — Hogyan lehetne értékelni az üzemalapítás óta eltelt idősza~ kot? — A haszon háromszoros. Nyertek — és tudomásom szerint igen elégedettek — az itt dolgozó nők. Állandó munkájuk van már, s nem kell eljár- niok a községből. A keresetük sem megvetendő, teljesítményüktől függően elérik az 1700—2600 forintot. Jól járt a -gyár, mert bedolgozóink jelentősen hozzájárulnak tervének teljesítéséhez. Nem járt rosszul a szövetkezet sem, mert foglalkoztatni tudja a családtagokat, akik azután a szerződés szerint részt vesznek a mezőgazdasági csúcsmunkákban. Ennek már legutóbb is jelentkezett a haszna. Az előző évben például egy hónapig tartott a szüret és a 2 ezer 700 mázsa szőlőnek csupán 65 százaléka volt alkalmas pezsgőalapanyagként való felhasználásra. Most ősszel az üzem dolgozóinak segítségével két hét alatt befejeztük a szüretet. Négyezerháromszáz mázsa szőlőt szedtek le a szorgalmas varrónők, s ennek már 90 százalékából készülhetett pezsgő. A szövetkezetnek különben — számításaink szerint — 1976 végére magtérül az egymillió forintos beruházás, sőt az új üzem december végéig mintegy 300 ezer' forint nyereséget hoz. (37.) — Nem volt nagy ingerem az ügyhöz, Juli volt mindig a Leg- bőgősebb csaj az osztályban, de ha valaki az embert d-d-dadog- va kéri fel... Mellesleg nem volt semmi bőgés, Juli megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy eggyel kevesebb gond nyomja gyenge vállait... Te, apu,- ebben a szövegben az van, hogy a Quai d’Orsay közleményt adott át a sajtónak... A quai legjobb tudomásom szerint rakpartot jelent. — A francia külügyminisztérium ezen a rakparton működik. Bogár. A Qúai d’Orsav ezért egy_ érelmű a külügyminisztériummal. Ugyanúgy, ahogy a köztársasági elnök bizonyos megnyilatkozásai esetén azt írják, hogy az Elysée- palota véleménye szerint, satöbbi. — Je comprends. Ha ez a szokás, hát ez a szokás. Bekapcsolhatom a magnót? Nem ordíttatom. ígérem neked. — Kapcsold be. Érdekes, menynyire megváltoztatja az arcod, ha így copfba kötöd a hajad. — Előnyömre vagy hátrányomra? — Nem is tudom. Gyerekes lett az arcod? Nem. Valami más. Mintha tíz kilót fogytál volna. — Mert a hajam nem lóg előre a vállamon, hanem össze van fogva, és ettől látszik, hogy hosszú és vékony a nyakam, mint egy libáé, ez az ábra. — Legfeljebb mint egy hattyúé. — Merci. Monsieur. Vigyázol, nehogy veszítsek az önbizalmam ból. Rám fér. Látom én is a tükörben hogy nyúzott vagyok. Nem baj, leszek még nyúzottabb is. Aztán majd ha túlesek mindenen ... ha túl leszek a felvételin és fel is vesznek, akkor majd arra is lesz időm és kedvem, hogy restauráljam magam. Akkor majd nem lesznek kisebbrendűségi érzéseid, ha társaságomban mutatkozol a nyilvánosság előtt. — Nem emlékszem, hogy valaha is lettek volna miattad... Az egyetemre pedig fel fognak venni. — Levelet kaptál? ?— Meg tudom Ítélni, mennyit tudsz. A technikádat is van szerencsém ismerni. Amíg oda nem kerülsz a vizsgáztatók elé, tele vagy szorongással, de mihelyt a bizonyításra kerül a sor, varázsütésre bekapcsol a magabiztos éned. — Az nekem lélekemelő volt, hogy érettségi után eljöttél értem kocsival a suli elé. — A felvételid után az egyetem előtt is kocsival foglak várni. — Klassz vagy. Beülünk a Százévesbe, tíz perc alatt magam, ba szivattyúzok két üveg osztrák sört. aztán ötpercenként járok pisilni. Rentábilis napja lesz a vécésnéninek. Minden forduló után egy forint... Apu, mi a szakvéleményed erről a muzi kazettáról? Neked való stílus. — Dallamos. Tetszik. — Látod, fejlődőképes káder vagy. Csak idő kell az ízlésed alakulásához. Ez egy tízéves szám. Beatlesék csinálták hatvankettőben. — Ebben még van melódia. De amit tegnap játszottál... — Tíz éve a gombafej űek zenéjét se fogadta be a füled. Majd tíz év múlva lejátszom neked a mostani rock számokat, akkorra ezt a stílust is dallamosnak fogod hallani. — Micsoda perspektíva... Tíz év múlva, aggastyán fejjel megérhetem, hogy az akkori számokban már egyáltalán nem lesz dallam. Panirozem a csirkecombokat, nézem a kezem és udom, hogy a mozdulataim az anyu mozdulatai. Gyorsak és célszerűek. Amíg élt. és csak vendégszereplő lehettem a konyhában. Szabad volt jelen lennem, amikor főzött, de nem hatalmasodott el rajta a lelkesedés, ha tettekre ragadtattam magam. Mindent a szemnek, sem_ mit a kéznek. Mégis eltanultam minden mozdulatát, és a halála után úgy léptem az örökébe itt a konyhában, hogy semmit se kellett megérdeklődnöm a szomszéd- asszonyoktól. pedig Tóthné is, Bartkó néni is felajánlotta, hogy bármikor szolgál jótanácsokkal. Amikhez nincs érzékem, tésztákat és süteményeket úgyse kell alkotnom. Se az apu, se Imre nem érdeklődik olyan konyhai képződmények iránt, amikben sok a liszt. Én se. Hús, hús, tökéletes az egyetértés sorainkban. A kezdet kezdetén az apu fegyelmezetten elcsodálkozott. Imre pedig nagyra, tátotta a száját, amikor váratlanul friss vacsorával fogadtam őket. Szó nélkül, csak a szemükkel egyeztették a véleményüket az asztal fölött, aztán Imre fogalmazta meg a határozatot: — Ne bízd el magad. Bogár, de ez a gulyás osztályon felüli. Örülnöm kellett volna, mégis nem örültem. Ahhoz már volt erőm, hogy ne bőgjek, már begyakoroltam. hogyan kell diszkréten nyelni a könnyeimet, pedig még cseppfolyósak voltak a belügyeim. Egyik nap csellengtem egyet a belvárosban. Az idegennyelvű könyvesbolt kirakatába éppen kitette egy kéz zsebkiadásban Camustől a „L’étran- ger”-t. Aznap utalta ki az apu a heti zsebpénzemet. Huszonnégy forint volt a Camus, megvettem. A Duna-korzón kiültem a napra, elkezdtem olvasni. így kezdődött, máig emlékszem: „Aujourd’hui, márnán est morte. Ou peut-etre hier, je ne sais pás." Ma meghalt a mama. Vagy talán tegnap, nem tudom ... így kezdődött a Camus, és nem tudtam tovább olvasni. De már ott, a Duna-korzón se bőgtem, már ott is csak nyeltem a könnyeimet, hogy most már sohase lesz az anyu. Csak a mozdulatai élnek tovább az én mozdulataimban, ahogyan a krumplit hámozom, vékonyan, spórolósan, maximálisan az anyu módjára. hogy minél kevesebb vesz- szen, kárba a krumpliból. A kés hégjrtswel ugyanúgy kanyarítom ki a krumpliból a szemölcsöket, mint ő. Mint ő... Folytatom az anyut, és lehet, hogy egyszer én is rákban fogok meghalni. Mindig olvasom, hogy örökölhető. De addig is folytatom őt. Ezzel akadályoztam meg azt a levegőváltozást is, hogy az apu megnősüljön, Pedig tudtam, hogy joga van hozzá. Nem is őneki akartam rosszat, hanem... Hogyan is? Eleinte elviseltem . Hildát, eszembe se jutott vele szemben a környezetvédelem. Mindig négyzetgyököt vontam az ellenszenvből, mielőtt megnyilvánulni engedtem. Az apu kénytelen volt továbbítani hozzám Hilda, kívánságát, hogy ne szólítsam őt Hilda néninek. Attól fogva minden második megszólítás alkalmával kihagytam a nénit. Egyszer eltűrtem, hogy előforduljon a konyhában is, és egyetlen pimasz szóval se nyugtáztam, hogy beledumált a dolgomba: kisfiam, én ezt így szoktam, kisfiam, én ezt úgy szoktam — pedig csípte a nyelvemet, hogy tájékoztassam: as anyu pedig így szokta és úgy szokta, tetszik tudni. Hilda néni. De mindig időben leállítottam magam, fegyelmezetten hagytam, hadd tekeredjen a lelkem orsójáról a zsinór, ahogy a hal húzza. Tudtam, hogy úgyis elérkezik a történelmi pillanat amikor • körülmények hatalma rákénysze- rít bennünket, hogy tisztázzuk az egymáshoz való viszonyunkat. A lakás átrendezésére kidolgozott tervével szakította át a célszalagot Hilda néni. — Jóska, kérlek, az íróasztalodat áttesszük az ablakhoz. A dohányzógarnitúrát pedig ide a belső sarokba. Akkor kiengedtem magamból a,', kérdést: — És a hintaszékkel itt a sarokban ... ezzel mi lesz? Tájékozatlan tyúk volt. Senki se informálta, önszorgalomból pedig nem tudta megérezni, hogy a hintaszék az anyué volt. — Ezt a kopott vacakot fel kellene újítani, de nem ér annyit. Majd az ócskás elviszi. Precízen ezt vártam tőle. Hagy_ tam, hogy felnyomja bennem á pumpa a vérnyomást. Beleültem a hintaszékbe, megkapaszkodtam a karfájában. Hallottam, hogy sötét a hangom. Fekete felhő volt az agyamon. (Folytatjuk.)
