Petőfi Népe, 1976. január (31. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-04 / 3. szám

OLVASÓNAPLÓ Miért szép? Irodalomtanításunk lényege a műelemzés. Minden foglalkozáson egy vagy több alkotás vizsgálata áll a középpontban. Most az ide­kapcsolódó könyvekről szólunk. Nagy siker volt a Magyar Rá­dió előadássorozata. Miért szép? címmel először a modern magyar verseket tették vizsgálat tárgyá­vá. ' Ez aztán kötetben is megje­lent. Még Benedek Marcell írt hozzá előszót. „A verselemzésnek tehát nemcsak az értelmi magya­rázat a feladata. A „miért szép? kérdésére kell válaszolni, s be kell hatolnia a költő lelki vilá­gába, ábrázolásmódjának egyéni vonásaiba, hogy szilárd alapot adjon az olvasó esztétikai élmé­nyének.” — írta. A gyűjtemény­ben találunk néhány emlékeze­tes verselemzést: Benedek Mar­cell Párizsban járt az Ősz, Füst M'ilán Ady Endre: Sappho szerel­mes éneke, Gyergyal Albert Kas­sák Lajos: Elporzott évek, Déry Tibor Szabó Lőrinc Omló szirtről című versét vizsgálta. Később szélesedett a műelem­zés horizontja. A magyar versek helyébe a világirodalom modern költeményei léptek. Hisz eléggé kevesen ismerik a görög Kava- fisz, a román Arghezi, az angol Auden, az orosz Paszternák, a francia Pierre Emmanuel művé­szi világát. Legutóbb, 1975-ben két új kö­tettel gazdagodott a Miért szép? sorozata. Az egyikben századunk magyar novelláiról kaphatunk áttekintést. Ez azért nagy jelen­tőségű, mert világszerte inkább a verselemzés a divatos, ennek a módszereit kutatták sokan. A pró­zai művek feltárása viszont hát­térbe szorult. (Ezért tűzte felada­tul a novellaelemzést egy aka­démiai konferencia évekkel ez­előtt.) Irodalomtörténeti szem­pontból igen fontos: hogyan ha­tározható meg a modern magyar novella? Kik tartoznak ide és mely műveikkel? A gazdag vá­logatás Ambrus Zoltántól és Bró- dy Sándortól indul; méltó súly­pontja: Krúdy, Móricz, Kosztolá­nyi, Nagy Lajos. £s eljut napja­inkig: Lengyel Józsefig, Tamási Áronig, Örkény Istvánig, Sánta Fpréncig._ Azon npm érdemes vi­tatkozni: ki hiányzik a kötetből. Hisz1 a' szerkesztő ízlése és a kö­tet terjedelme határt szab a vá­logatásnak. Melyek a legjobb mo­dern magyar novellák? Krúdy: A hídon, Móricz: Barbárok, Kosztolányi: Appendicitis (itt: Vakbélgyulladás), Déry: Szere­lem, Lengyel József Igéző és még folytathatnánk. A válogatással egyet kell értenünk. Ezek csúcs­teljesítmények. Nekünk, Bács-Kiskun megyei­eknek külön érdekesség, hogy Nagy Lajos (aki Apostagon szü­letett) méltó helyet foglal el a gyűjteményben. Három novellá­val szerepel. Ezt azért érdemes megemlíteni, mert volt idő, ami­kor „elfelejtették" Nagy Lajost. A Lecke című nem egyszerűen novella. Inkább „vers". 1928-ban irta. Megragadó ereje abból a drámai dialógusból adódik, amely­ben a megalázó és a megalázott áll egymással szemben. A pén­zért önnön emberi mivoltát meg­tagadó ember ostorozására épül a szerkezet. Brechti erővel ráz fel az írás. Ezért szép. Az 1919 má­jus című novelláját egy szolnoki látogatás élménye alapján 'dol­gozta ki. A Nyugatban nem mer­ték közölni. A kolozsvári Ko­runkban jelent meg. Igazi drá­ma a vörösőrparancsnok és Pe- tur, az úriember szembenállása: Száraz stílusa, realista iránya emeli az erejét. Elhanyagolt időszakot idéz fel a másik újabb Miért szép? kötet: a magyar lírát vizsgálja Csoko­naitól Petőfiig. Reméljük, hogy ehhez illeszkedik majd egy kötet a régi magyar irodalom verseiről és egy a századvég alkotásairól. A középiskolai tanításban is jól használható például Csokonai: A reményhez, vagy Berzsenyi: Osz­tályrészem című versének elem­zése. A könyv legfontosabb részét alkotja a Vörösmarty- és a Pe- tőfí-versek vizsgálata. A Kecske­méten élő kitűnő irodalomtörté­nész, Orosz László Vörösmartytól Az emberek című verset teszi 'nagyító alá. 1846-ban született ez a költemény, a lengyel események hatására, miközben a magyar ne­mességre figyel. Orosz László — többek között — arra hívja fel a figyelmet, hogy Az emberek első szakaszában elhangzó drámai mo­nológ a Csongor és Tünde Éji monológjában is megfogalmazó­dik. Alaposan vizsgálja „Az em­ber fáj a földnek” keserű kije­lentést. De nem tartja „fáradt le­gyintésnek” a verset, hanem „két­ségbeesett riadónak” minősíti. Szekér. Endre „ÄNAGY MODULÁTOR” Moholy-Nagy emlékkiállítása a Várban A legegyszerűbb valamire azt mondani, hogy ez nem tetszik, mert nem értem. Valóban bonyolul­tabb a helyzet, ha a látvány élvezetéhez seregnyi megfigyelésnek, ismeretnek kell társulnia. Ezért ad „nehéz munkát” a látogatók egy részének Moholy- Nagy László első reprezentatív hazai kiállítása, amely a Magyar Nemzeti Galéria várbeli otthoná­ban kapott méltó helyet. A világhírű művész Bácsborsódon született, 1895-ben, és Chicagóban halt meg 1946-ban. Nevét a legnagyobbak között tartják számon és. mint a XX. századi művészet kiemelkedő kezdeményezője, úgy is mondhatnánk „klasszikusa”, a mai napig .előkelő helyet foglal el a modern képzőművészek legrangosabb nemzetközi seregszemléin. Moholy-Nagy a technikailag átformálódó világ kifejezési lehetőségeit kereste. Híres Tér-Fény-Mo. dulátora úttörő szerepet játszott a fényművészet­ben, egyben a fotó, a film fejlődésével kapcsolatos újításoknak is a forrása volt. Az eredeti mű, ame­lyet 1931-ben Párizsban, majd Hannoverben állí­tottak ki, ma a Buch-Reisinger Múzeum tulajdo­nában van Amerikában. Aki ■ pedig már végignézte, vagy végignézi a január 10-ig nyitvatartó bemutató 130 munkáját, olyan életutat követhet nyomon, amelynek minden pillanata ugyanazt a célt szolgálta: minden eszköz­zel csökkenteni a távolságot korunk bámulatos technikai fejlődése és az elévült életfelfogás között. A bajai járás egyik kis falujában született fiatal­ember első képzőművészeti megnyilatkozásai első­világháborús színes és fekete krétarajzok voltak. Tábori levelezőlapokon örökítette meg a lövész­árokban pihenő vagy szolgálatot teljesítő katoná­kat. 1918—19-ben Uitz és Kassák környezetében, a hazai „modernek" élcsapatában találjuk. Ebben az időben készült portréin, tájrajzain már fellel­hetők a vonalstruktúrára épülő szigorú szerkezet .formajegyei. Késő.bbi művein a kubizmús, a da­daizmus hatása érezhető. „A nagy érzésgép” vagy „A nagy vasút” tárgyi töredékekből, gépalkatré­szekből szerkesztett kompozíciója a nagyváros és r, - tu* a modern technika fölfedezésének örömével, új­donságával hat a nézőre. A Tanácsköztársaság ieverése után elhagyja az országot, először Bécsbe megy, majd a berlini Sturm körében bontakozik ki a tehetsége. Ez a hatalmas ipari centrum a húszas években politikai harcok, művészeti törekvések színhelye volt. A fiatal Moholy-Nagyra erősen hatottak a modern művészet úttörőivel való találkozások. Kinyílt minden haladó eszmének, kiváltképp foglalkoztatta a szovjet kultúrforradalom, elsősorban Malevics, Liszickij és Tatlin művészete. Walter Gropiussal együtt szervezte a Bauhaus- iskolát, amelynek műhelyeiben a korszerű haszná­lati tárgyak sokszprosítására érett mintadarabjai készültek. Hamarosan tanári katedrát kapott, de a tanítás mellett sem hagyott fel a széles körű út­kereséssel: festett, mintázott, színházi díszleteket tervezett, korszakalkotóan új szellemet vitt a fém­művesség, fényképezés, film és tipográfia terüle­tére. A kinematográfia és a fénykép, a plasztika, a zene, és a színház egyaránt foglalkoztatta, mégis piktúrája a legjelentősebb. • „Moholy-Nagy színkultúrájának a konstruktiviz. mus egész területén nem akad párja” — írja róla Kállai 1925-ben. Ezek a kristályosán tiszta vagy több rétegben felvitt és egymáson különös erővel átsugárzó színek azokat a színes felvétele.ket jut­tatják eszünkbe, amelyeket az űrhajósok készítettek a világűrben. „Napjainkban — írta egyik tanulmányában — a technika éppúgy hozzátartozik az élethez, mint az anyagcsere. A feladat tehát abban áll, hogy korunk emberét integrációra képesnek neveljük.” „Mit er, hogy szemünk van, ha nem látunk vele? A művész, tudós és technikus munkájának egye­sítése, egybeoltása fő problémája lesz a jövő szé­les, általános és bölcsen szakszerűsített nevelésé­nek.” Mit tett ennek érdekében? Erre a legszavahihe­tőbb mester, Gropius válaszoljon: „Képei hatalmas lépést hoztak a tér jelenségek meghódításának út­ján. Hamar felismerte, hogy a teret csak a fény révén tudjuk érzékelni. Egész életműve nagyszerű küzdelem egy új látásmód előkészítésére. A fény­képezőgép és a filmkamera szemével figyelte és óié r te a fényt. Nyílások és határvonalak, perforá­ciók és mozgó felületek... minden irányba terjedő sugárzás adja tudtul az embernek, hogy ameddig csak emberi viszonylatai és mai elképzelései ter­jednek — birtokba vette a mérhetetlen, láthatatlan és mégis mindenütt jelenvaló teret.” Moholy képeinek értelmes szenvedélyét csak az éli át, aki korunk tudományos-technikai vívmá­nyait nemcsak elfogadja és használja, mert adott és kényelmes, hanem azt is kutatja, hogyan hat a változás, a fejlődés az emberre, mennyire képes átalakítani a? új forma a régi szemléletet. Érde­mes megkeresni az összefüggéseket a mű és a - valóság között, mert" ákköf éSzrevessiüK, fwgyXm$s-a képp törik meg a fény a modern lakoferepékLszi­kár betontömbjein, mint -a 'hajdani' cserép, vagy nádtetős kis házakon, más módon szép és tökéle­tes egy esztergapad, mint egy múltszázadbell szoba- enteriőr. És talán kevesebb lenne a hanyagul ösz- szecsapott munka, ha az emberek egy része nem­csak az őzikés erdőrészletekben, a romantikus nap­lementékben tudna gyönyörködni, hanem munka­eszközeiben. az egész megváltozott környezetben is. Moholy-Nagy éppen arra tanít, hogy mindenben keressük és élvezzük a mozgás átalakító örömét, a fény alkotó szerepét a leghétköznapibb tárgya­kon. a játékos és okos vizsgálódás igényét, hogy a közelit távolról is tudjuk szemlélni, messze eltartva magunktól, sejtjeire .bontva, kicsit úgy, mint a megszállott kutató, aki a nagyító alá helyezett zúz­marában felfedezi és megcsodálja a mikrokozmosz BESZE IMRE* Tél Tanyák ölében fagy vicsorít, fogai tépik a kertek föld alá rejtett magvait, s a lámpák halkan énekelnek nevetik a tél hatalmait. Sötét szemekben fergeteg, S a bőr alá zuhan az álom, szerelmet kérő, vad kezek markolják meg az éjszakából születő új szerelmeket. Földig hajol a téli csend, hajára tollpihék ragadtak: fent napfény-sejtés dereng, súlyuk van boros szavaknak pincék teteje' belereng, komák vastflrka belefájdul disznók sikolya fagyba ránduj, tűzről dalol a szalma szála ~é felhőt ereszt a böllér szája, s halál folyik a téli tájra. • Tér. modulátor. • Baloldalt egy kollázs látható. nagy összefüggéseit. Ezt bizonyítja, hogy a vendég­könyv néhány éretlenül gúnyolódó bejegyzését hát­térbe szorítják az elismerés és a köszönet egyszerű, őszinte szavai. „Nagy élmény rájönni arra, hogy mennyiféleképp láthatjuk a világot” — irta egy látogató, sokunk véleményét kiíejesve. Vadas Zsama SZEKUUTY PÉTER A kiskapukban Szóra éhezve barangolok a Duna menti község utcáin, vé­gigmegyek a töltésen, lefordu­lok jobbra, irányt veszek balra, hogy beszélgetőtársakat keressek, s átadjam magam a barátkozás örömeinek. Ahány ember, annyi világ. Jó ismerkedni, és mindig élmény életutakat, életsorsokat megismerni. A szerkesztőségben magányt kereső, társalgást ke­rülő ember vagyok, önvédelem­ből, azért, hogy írás közben sem- mi másra, kizárólag a munkám­ra összpontosíthassak. A benti feszesség után a terepen szótlan. Ságomnak nyoma vész, ott meg­szállott vagyongyűjtőként telhe­tetlen mohósággal rakosgatom útitarisznyámba a „megismerés” drágaköveit. Sarokház elé érek. Sok abla­kos, L alakú épület, gyanítom <valamikor beszálló vendéglő le­hetett, a túlpartra igyekvő vá­sározók itt kaptak éjszakai szál­lást, vacsorát, lovaiknak istállót és abrakot. Ráérősen ácsorgók és tűnődöm: jobbra, vagy balra? Lehetőségeim korlátlanok. Fel­kereshetem a kompkezelöt. ama­tőr festő, öt esztendeje találkoz­tunk, vajon ott van-e még, s használja-e még az ecsetét. Szá­mításba jöhet a Korsós család is, ahol egyik nyáron dinnyével kí­náltak, megmutatták a katonafiú leveleit, közben elmesélték a szép cigánylány kitaníttatásának történetét. Látom, ,a túloldalon vénember ballag, hóna alatt pékkenyérrel. Amikor észrevesz, az eperfa hű­vöse alatt megáll, felém fordul, s erősen figyel. — Kit keres? — szól át kis- ' vártáivá. Tudtam, hogy ezt fogja kér­dezni Elmondom azt is, miért tudom. Barangolásaim során ide­genként sétálgatva a községek utcáin az idős emberek minde­nütt leplezetlen, sőt tolakodó érdeklődéssel firtatják, kihez jöttem, egyáltalán mi szél ho­zott falujukba. A gyerekek, a fiatalok ügyet sem vetnek rám. Bezzeg az öregek elszántan rám- szállnak, még utánam is futnak. Hányszor és hányszor történt ugyanaz. Az utcáról beköszön­tem az udvarra, ahol szorgosko­dó nénikét láttam, aztán tovább ballagtam. Es mindig ugyanaz történt. Az öregasszony a kerí­téshez sietve utánam szólt: kit keres, jóember? Némelyik této­ván állt egy darabig, majd sza­porán utánam lépett. „Nem a Szekeres nénihez jött véletle­nül?” „De ismerős. Nem maga volt nálunk, a fiammal, disznó­toron?” . Tévedéseim számát növelve el­nézően azzal magyaráztam a koros emberek kiváncsiskodását, hogy velejárója a második gyer­mekkornak. Ráérnek, unatkoznak, esemény, ha idegent látnak, tud­ni akarják, ki fia, borja. Közben- közben éppen beszélgetőkedvem jóvoltából _ az érdeklődőktől én kezdtem érdeklődni. Küszöbön, kispadon üldögélve ilyenkor sok mindent megtudtam. Az igazat is, a lényeget is. Azt, hogy a ki. váncsi öregeket nem a kiváncsis- kodás, egészen más hajtja. Re­ménykednek, hogy én vagyok a hírhozó, az az ember, aki éppen őket keresi, akit a gyerek Buda­pesten, Miskolcon, Dunaújváros­ban megkért: úgyis felénk jársz, szólj be az öregemnek, jól va­gyunk, hónap végén hazame­gyünk, küldjenek néhány tojást és egy kakast. Sok-sok beszélgetés után rá­döbbentem: szüléink az „egye­düllét" nagy-nagy órát fizetik fiaik egzisztenciájáért. Maguk­ra maradtak. Korán és szinte végérvényesen elvesítették vá­rosba repülő gyermekeiket, hisz az ott meggyökeresedö lány vagy fiú annyi, mintha nem is volna. Sokan és sokszor elpanaszolták: fájdalmas érzés, hogy nincs kö­rülöttük senki. Egyik szemük sír, a másik nevet. Találkoztam anyó­kával, aki csakugyan örömköny- nyeket hullatva mesélte: egyik fia gépészmérnök, másik fia vil­lanyszerelő, lánya ápolónő. De mikor látja őket? Ritkán. Leg­többször csak ígérik, hogy majd ekkor, majd akkor, a hajrá után, a nyári szünetben, ha kiveszik a szabadságot, aztán mindig köz­bejön valami, s nem lesz a láto­gatásból semmi. Esetleg a be­ígért egy hétből egy nap, a rég­óta várt egy nap helyett kurta félóra. Mit is tehetünk? Életformán­kon változtatni lehetetlen. Száz­ezrek szakadtak ki szülőfalujuk­ból, életük más, jobb irányba fordult. Sorsuk, munkakörülmé­nyeik összehasonlíthatatlanul jobbak, mint volt hajdan szülei­ké. öregjeink, apáink, anyáink viszont ezenközben megrövidül­tek. Nem, nem anyagiakban. Ab­ban van nagy hiány, hogy ritkán látják, s nem érzik maguk mel­lett a gyerekeket. Nagy a távol­ság, s valóban rengeteg az elfog­laltság, meg' más a mi életfor­mánk. De azért ne feledjük: a mama, a papa otthon a falu­ban a házból örökké kifigyel, autózúgásra, azonmil az utcára siet, és hosszasan várakozik a kiskapuban. Az öregember a hóna alatt a kétkilót kenyérrel még mindig a fa alatt állt. Hetvenévesnek néztem; sovány, bajusztalan, borotválatlan és „kiváncsi”. — Kit keres? — firtatja újból. — Várjon, átmegyek. Magát keresem — mondom kegyes csa­lással. — Küldték talán? — szól re­ménykedve. — Nem küldött senki, mégis magát keresem. Gyerekei felől szeretnék érdeklődni, öregebbik fia, katonacimborám, itt járok, eszembe jutott, gondoltam meg­látogatom. Hol találom? Hunyorog. V — A Jánost? — öt. — Szegeden van. Vagyis Al- gyön. az olajosoknál. Mind itt­hagytak. János bányász. Antal szakács Budán. Piri tanár Kis­kunfélegyházán. János ritkán jár haza. Várjuk pedig egyiket is, másikat is. Az anyjuk különösen. Hasztalan várjuk őket. Leshetjük őket. Legalább közelebb lenné­nek. A gyerekek megnősültek, a lány férjhez ment, ott a csa­lád, ott van nekik minden. — Csak segítik magukat. — Más miatt hiányoznak ők. nem azért, hogy segítsenek. Piri lányom ugyan hív: adják el papa a házat és jöjjenek Félegyházára. Hogyan tudjunk mi ott megszok­ni? Túrna Mihályt, hogy elözve- gyült, a fia elvitte magához Pestre. Három hétig bírta az öreg, tovább nem. így se jó, úgy se jó. A János? Legalább írna. de nem ír. Hanem, ha katona­cimborák, akkor most ' eljön szépen hozzánk. A mama na­gyon meg fog magának örülni. Gumicsizmában, hóna alatt ke­nyérrel elindult. Mentem utána, követtem engedelmesen, s elha­tároztam, náluk maradok estig, és máskor is meglátogatom őket. Csakhát Jánost várják. Első- szülött fiukat. DEM ÉN Y OTTÓ Pinceszer Az ég félé emelt kéz benne a csillogó pohár látom én mint sáfárkodik tőkéjével a gazda aki görnyedve megteremti az ünnep tiszta italát élvén makacs egyszerűséggel a ravaszságot megveti s tudja — nem kell á borba mát- csak sustorgó must csak őszutói pincemeleg csuk pontos figyelem törődés a hordó bársony hamva kő hűvössége korom penész amit a föld és ég megad és az ő boldog fáradtsága hogy emelvén a poharat ne seprő s émelyítő anslag édessége a nyelv alatt de napfény illat íz erő • Ifj. Goór Ibire grafikája: Nap­ban érő. 1

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom