Petőfi Népe, 1976. január (31. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-25 / 21. szám

2 • PETŐFI NEPE • 1976. január 25. India nemzeti ünnepe Nyugalom Libanonban Január derekán, amikor az in- -diai Madrasban munkához kéz. -dett a tudomány emberei által szervezett és a leszerelés meg. valósításáért küzdő' nemzetközi Pugwash-konferencia, beszédet mondott Indira Gandhi minisz­terelnök. Békéről és haladásról beszélt és emlékeztetett arra, hogy közel van az Indiai Köztársaság nemzeti ünnepe: január 26-án emlékeznek meg a Föld egyik legjelentősebb, legnagyobb terü- ■ letű, legnagyobb népességű or­szágában arról az 1950-i napról, amikor az egykori angol koro­nagyarmatból, „a brit korona legragyogóbb drágakövéből” szu­verén köztársaság lett. Amikor már két és fél éve független or­szág volt ugyan India, ■ de 1950. január 20-án lépett hivatalba az Indiai Köztársaság első választott elnöke, államfője■ Az elmúlt több mint negyen- század alatt India népének meg kellett küzdenie a belső reakció ezer meg ezer kísérletével, ame­lyek a nagybirtokosok és tőkések érdekében és a dolgozó százmil­liók kárára akarták megváltoz­tatni ^ hatalmas ország fejlődési irányát. A múlt esztendőkben azonban mindig ugyanaz az erő, Mahatma Gandhi, Dzsavaharlal Nehru és Indira Gandhi pártja ke­rült a választások során az ország élére; igaz, éppen Indira Gandhi asszonynak kellett megvívnia a nehéz harcot a Kongresszus Pár­ton belüli reakcióval is. S ami a világpolitikát illeti, a múlt 26 esztendőben India, a legnagyobb el nem kötelezett • ország, az im­perializmussal és a gyarmatosí­tókkal élesen szembenálló, a szo­cialista országokkal, mindenek­előtt a Szovjetunióval szilárd, ba­ráti kapcsolatot fenntartó ország­gá vált. Madrasi beszédében mon­dotta Indira Gandhi: „Ahhoz, hogy az enyhülés a béke haté­kony eszközévé válhasson, fel­tétlenül szükséges a fejlődő és a fejlett államok közötti kapcsola­tokat az igazságosság, az erő al­kalmazásáról való lemondás, a nemzetközi tárgyalásokon az egyenlő részvétel és a szuvereni­tás tiszteletben tartása alapján kiépíteni”. Éppen ezeknek a nemzetközi politikai alapelveknek jegyében mélyüli el India kap­csolata a szocialista országokkal, közöttük hazánkkal is. India nemzeti ünnepén a ma­gyar nép jókívánságai őszinte ba­rátot, a nemzetközi haladás olda­lán álló népet köszöntenek. (g. m.) Kissinger Madridba utazott Kissinger szombat délelőtt Joseph Luhs-szal, a NATO főtit­kárával tárgyalt, majd a spanyol fővárosba utazott a spanyol-ame­rikai együttműködési egyezmény aláírására. Madridban egész héten keresztül megbeszélést folytattak a megál­lapodás kidolgozásáról. A fő cél az volt, hogy olyan formulát ta­láljanak, amely egyrészt kielégíti Spanyolország törekvését a nyu­gat-európai „védelmi” rendszerbe való beilleszkedésre és ugyanak­kor tekintettel van az Egyesült Államokban és a NATO-tagorszá­gokban még mindig erősen ta­pasztalható Franco-ellenes érzel­mekre. Tájékozott amerikai források szerint az amerikai fegyverszállí­tások és hitelek fejében Madrid beleegyezik, hogy az Egyesült Ál­lamok tovább használhassa spa­nyolországi támaszpontjait. (AFP, Reuter) BEJRŰT Libanonban szombatra virradó éjszaka mindenhol nyugalom uralkodott. Bejrút nyugati ne-, gyedéiben a palesztin ellenállás képviselői őrködnek a nyugalom felett, míg vidéken a szír—li­banoni—palesztin legfelsőbb ka­tonai bizottság albizottságának képviselői foglalták el őrhelyei­ket. A katonai albizottságok az éjszaka folyamán sehol sem ész­leltek összecsapásokat. A hadsereg egyik szóvivője a bejrúti . rádióban bejelentette, hogy az ország egyes pontjain a menkültek megkezdték visszaté­résüket elhagyott otthonaikba. Pénteken megnyílt az egy héttel ezelőtt lezárt bejrúti nemzetközi repülőtér. Röviddel utána Svájc­ból a légikikötőbe érkezett a Vö­röskereszt egyik repülőgépe, fe­délzetén tíz tonna gyógyszerrel. A palesztinai ellenálás és a libanoni baloldal vezető képvise­lői pénteken este Bejrútban, a fő­város muzulmán-lakta nyugati térsége nyugalmának szavatolá­sáról tanácskoztak. Megállapod, tak abban, hogy a különböző pa­lesztin ellenállási csoportokból rendkívüli rendfenntartó alaku­latot hoznak létre. Azzal a fel. adattal bízzák meg, hogy a hely­zet normalizálásáig és az állam tekintélyének helyreállításáig a főváros muzulmán-laktá nyugati térségeiben biztosítsák a rendét és nyugalmat. A rendkívüli ala­kulatnak utasítást adnak, hogy járjon el a legnagyobb szigorral a fosztogatókkal szemben. Azt is bejelentették, hogy különleges bíróságot hoznak létre, amely ítélkezik a fosztogatók és rablók ügyében. Ä szíriai közvetítő bizottság Khaddam miniszterelnök-helyet­tes, külügyminiszter vezetésével péntek este ismét az elnöki pa­lotába érkezett és folytatta ta. nácskozásait Libanon vezetőivel. Jólértesült körök szerint a szíriai küldöttség mindaddig Bejrútbari marad, amíg meg nem győződik a csütörtökön meghirdetett tűz­szünet hatékonyságáról. (DPA, UPI, AFP, Reuter, MTI) A PKP a portugál helyzetről LISSZABON Simó Endre, az MTI tudósítója jelenti: A Portugál Kommunista és Szocialista Pártban tömörült tö­megek kapcsolata még nem lépett „új szakaszába, még nem jellem­ző a jó viszony”. Ennek egyik oka az, hogy a kommunisták munkájában még mindig tapasz­talható szektásság. Ha ezt sikerül leküzdeniölc, akkor gyorsan előre léphetnek — mondta a PKP Köz­ponti Bizottságának egyik tagja a politikai helyzetet elemezve. Annak a véleményének adott hangot, hogy a katonai hatalmi körök egy része „balrább áll”, mint a szocialista párt vezetősé­ge. A jobboldali veszélyt a fegy­veres erőknek olyan köreiben is kezdik felismerni, amelyek eddig a baloldalban vélték a „fő ellen­séget”. A Legfelső Forradalmi Ta­nácsban vannak olyan demokra­ták. forradalmi érzelmű katonák, akik készek összefogni a jobbol­dali veszély kiküszöböléséért. „Precedens nélkülinek” nevezte a Portugáliában végbemenő terror- hujlámót, amelyet a szélsőjobb- oldal Alentejo-ra, a munkásmoz­galmi múltjáról ismert déli tarto­mányra is kiterjeszt. „Dolgozunk minden antifasisz­ta erő összefogásáért, jóllehet nem könnyű elszigetelni a szél­sőjobboldalt. Igyekszünk nem „egy zsákba varrni” a Demokra­ta Szociális Centrumot (a nagy­tőke pártja), a Demokratikus Néppártot (a kormányban részt vevő jobb-közép polgári pártot) és a szocialista pártot” — mond­ta a KB tagja. A BT elé terjesztették a közel-keleti határozattervezetet NEW YORK . Az ENSZ Biztonsági Tanácsá­nak hat tagja — Pakisztán, Ro­mánia, Guayana, Panama, Tan- záni és Benin, (a volt • Dahomey) péntek este határozattervezetet terjesztett a testület elé "a közel- keleti kérdésről. A hat ország határozattervezete értelmében a Biztonsági Tanács megerősítené; lehetővé kell ten­ni, hogy a palesztinai nép gyako­rolhassa elidegeníthetetlen jogát a nemzeti önrendelkezésre, beleért­ve egy független palesztin állam létrehozására való jogát, az ENSZ alapokmányával összhangban. A határozattervezet ezenkívül meg­állapítja. hogy Izraelnek ki kéül vonulnia 1967-ben megszállt ösz- szes arab területekről. A doku­mentum szerint meg kell tenni a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy az alapokmány-! nyal összhangban szavatolják a térség minden államának szuvet renitását, területi integritását és'-j függetlenségét biztonságos és el-iJ ismert határok között. A határoi-j zattervezet biztosítaná a- palesz-a tinai menekültek vjszatérését szü-i-í lőföldjükre, vagy pedig kártéríté&J fizetését számukra. U Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár)J a Biztonsági. Tanács felkérneJ minden szükséges lépés lehetett leggyorsabb -megtételére a hatá|M rozat végrehajtása érdekében. m A Biztonsági Tanács tagjai hét-tJ főn szavaznak a határozatterveJw zetről. Li Ami a szavazás esetleges eredjJ ményét illeti, tájékozott forrásoltjy úgy vélik, hogy Daniel Moyniharl amerikai ENSZ-képviselő meg fogja vétózni a határozatot. (API A huszadik hétközi diákotthon (Folytatás áz 1. oldalról.) január első napjaiban költözhe­tett be. Az intézmény terveit a Buda­pesti Műszaki Egyetem építész- mérnöki karának hallgatói ké­szítették el. Az iskolával egybe­épített kollégiumban öt hálóte­rem, klubszoba, szakköri helyi­ség,' valamint ebédlő, konyha és mosdó szolgálja az új lakók ké­nyelmét. A termek tágasak, vilá­gosak, az olajkazános központi fűtés mindenütt egyenletes me­leget áraszt. A három és fél millió forint ér­tékű beruházásban igen sok tár­sadalmi munka is testet öltött. Több mint száz felnőtt működött közre legutóbb is a tereprende­zésben és a takarításban. A Kis­kőrösi Állami Gazdaság közeli pincészetének dolgozói a belső szerelésekhez nyújtottak segítsé­get, a Bács megyei Állami Épí-L| tőipari Vállalat Bocskai szocia-j lista brigádja pedig Jupiter típu-ijl sú televíziós készüléket ajándéko-j zott a gyermekeknek. A belső bé-j j rendezések vásárlására az intézet; I vezetősége kétszáznegyvenezer fo-i I rintot költött és minden szükséges | bútorzatot megvásárolt. A buda-j j pesti Móricz Zsigmond Gimná-I I zium a több száz kötet könyvön? | és szemléltető eszközökön kívül harmincezer forinttal járult hoz­zá a felszerelés kiegészítéséhez.. Az avatási ünnepség során az | I általános iskola és kollégium a J falusi, tanyasi erhberek oktatá­sának gondjaival oly sokat törő­dő magyar író, Móricz Zsigmond nevét vette fel. A névadás kife-. jezi a nagy segítséget nyújtó fő-: városi gimnáziummal való együtt, működést is. P. M. HETI VILÁGHÍR ADÓ AZ ESEMÉNYEK KRÓNIKÁJA: HÉTFŐ: Púja Frigyes Teheránba érkezett — Rasid Karami libanoni miniszterelnök lemondott — Befejeződött a dániai Helsingőrben a nyugat-európai szocialista pártvezetők tanácskozása. KEDD: Ford a kongresszus elé terjesztette évi jelentését „az unió helyzetéről” — Letartóztatták Lisszabonban Carvalho volt tábor­nokot — Izland parti vizeiről eltávoztak a brit hadihajók. SZERDA: Brezsnyev és Gromiko Moszkvában megbeszélést folytatott Kissinger amerikai külügyminiszterrel — Súlyos harcok Liba­nonban — Rohamrendőrök támadtak a tüntetőkre Madridban. CSÜTÖRTÖK: Üjabb tűzszüneti megállapodás Bejrútban, szír—liba­noni—palesztin legfelsőbb, katonai bizottságot hoztak létre — Hü- sák—Honecker-találkozó Prágában — A líra árfolyamzuhanása után a francia frank is megingott. PÉNTEK: Kissinger Moszkvából Brüsszelbe repült és tájékoztatta a NATO tanácsát.— Határozati javaslat született a Biztonsági Ta­nács közel-keleti vitájában, SZOMBAT: Púja Frigyes a Vietnami Demokratikus Köztársaságban — A dél-európai szociáldemokrata pártok tanácskozása Párizsban. így látja a hetet hírmagyarázónk, Pálfy József: • Rendkívüli jelentőségű szov­jet-amerikai tárgyalások szín­helye volt a hét közepén Moszk­va: Leonyid Brezsnyev és Andrej Gromiko tárgyalt ott Henry Kissinger amerikai külügyminisz­terrel. Az egész világ figyelme azokban a napokban a szovjet fővárosra összpontosult, hiszen senki számára nem volt titok, hogy nemcsak a két világrend- szer legerősebb, legnagyobb ha­talmainak viszonyára hat ki, ami ott történik. Mindenekelőtt a ha­dászati -fegyverrendszerek korlá­tozását célzó tárgyalások jövője állt a megbeszélések középpont­jában. 1974 vége, Brezsnyev és Ford vlagyivosztoki találkozása óta a SALT-tárgyalásokon lénye­ges előrehaladás nem mutatko­zott, sőt bizonyos amerikai kö­rökben a fegyverkezési hajsza fokozását követelték Ford elnök­től. A mostani moszkvai megbe­szélések után mindkét részről de­rűlátó nyilatkozatok hangzottak el. Olyan vélemény is • kialakult, hogy még ,1976 folyamán létrejö­het az új SALT-egyezmény, a két- fél csökkenteni fogja hadá­szati fegyvereit. • A nyugati világ rendkívüli érdeklődését az is mutatta, hogy Kissinger Moszkvából visszatérő­ben a brüsszeli NATO-központ- ban tájékoztatást adott az észak­atlanti, tanácsnak, amely most mi­niszteri szinten ült össze. Még ßauvagnargues francia külügymi­niszter is Brüsszelbe sietett. Por­tugáliát szintén külügyminiszte­re, Meló Antunes képviselte. Az amerikai külügyminiszter hasznosnak minősítette moszkvai tárgyalásait, jelentős előrehala­dásról beszélt a SALT-egyezmé-iy előkészítésében és tudtul adta, nem lehetetlen, hogy visszatér majd a szovjet fővárosba a SALT-tárgyalások folytatása cél­jából. Amint a szovjet—amerikai tár­gyalásokon, a brüsszeli tájékoz­tatón is külön fejezetet szentel­tek a bécsi haderőcsökkentési konferencia állásának. A Közép- Európában elhelyezkedő fegyve­res erők és fegyverzetük csök­kentéséről, mint köztudomású, az osztrák fővárosban a Varsói Szer­ződés és a NATO országai már több mint két éve tárgyalnak. Kissinger a hét más esemé­nyeinek is szereplője volt: így például meglepetést keltett, ami­köp'Moszkvába menet megállt Koppenhágában és megbeszélést folytatott Jörgénsen dán minisz­terelnökkel, a helsingőri szociál­demokrata konferencia vendéglá­tójával. Ez az -amerikai—dán esz­mecsere gyanússá tette az egész szqeiáldemokrata - összejövetelt: többen- ..-.arról-: -kezdtek:- suttogni, hogy „a Fehér Ház titkos-ösztön­zésére”---jött létre -a -71 -nyugat- eifrópai szociáldemokrata politi­kus tanácskozása. Ott volt a pór- fugái Mario Soares, g .spanyol Felipe Gonzales,, a nyugatnémet W illy Brandt’ és Helmut' Scjimiat, az, olas^ De Martiné, a fraheia Mitterrand,'‘ä Svéd Palme' és a holland Joop den Uyl és mások. • Helsingőr — Schakespeare Hamletjéből ismerjük — most a szociáldemokraták tépelődését hallhatta: „lenni vagy nem len­ni”? Mert valóban lét és nemlét kérdése volt .az összejövetel egyik fő témája: szövetkezzenek-e a kommunista pártokkal Nyugat- Európa országaiban vagy sem? A vitában megoszlottak a vélemé­nyek. A nyugatnémet, a brit és a dán szociáldemokraták nyílt nemmel válaszoltak. Már a fran­ciák — igennel. A dél-európai szociáldemokra­ták a hét végén Párizsban külön is összeültek, ami nem tetszett például a nyugatnémeteknek... Kissinger a hét végén felbuk­kant Madridban is. Az amerikai külügyminiszternek pontot kel­lett tennie a hosszú ideje húzódó amerikai—spanyol alkudozás vé­gére. Mennyit fizessen hát az USA a spanyolországi amerikai támaszpontok használatáért? Az összeg nyilván a spanyol gazda­sági helyzet némi szanálásához is hozzásegíthet, hiszen különben köztudomású, hogy óriási külke­reskedelmi és költségvetési hi­ánnyal, valamint nagyarányú munkanélküliséggel kell megküz­denie az új spanyol rezsimnek. • A Közel-Keletről, Lioanon- ból a hét elején riasztó és gyá­szos hírek érkeztek — a hét vé­gére valamelyest megfordult a hangulat Bejrútban. Súlyos vé­rengzések százszámra szedtek előbb áldozatokat: a fasiszta fa- langisták a palesztin táborokban tömegmészárlást hajtottak végre, a helyzet szinte kilátástalannak látszott, mire a kormány moha­medán elnöke, Rasid Karami le is mondott tisztéről. A hét kö­zepén új közvetítési kísérlet kez­dődött: szíriai—libanoni—palesz­tin legfelsőbb katonai szerv jött létre, egyben pedig — szíriai ta­nácsra — a libanoni politikai erő­viszonyok átcsoportosítását is megkezdték. Űjabb tűzszüneti felhívást bocsátották ki, amely­nek komolyabb megsértéséről nem jött hír. Felcsillan hát a reménysugár, hogy a libanoni el­lenségeskedésnek alábbhagyhat­nak. 9 Az ENSZ Biztonsági Taná­csában folyó közel-keleti vita ed_ dig nem hozott eredményt. A hét végére hat ország képviselői olyan határozati javaslatot szer­kesztettek, amely palesztin állam létrehozását írja elő. Izraelnek a megszállt területekről való ki vonulását követeli. A jövő héten : .kezdőd ik .a vita erről a határo­zati (javaslatról. Valószínű, hogy az TSSA vétőt' emel elfogadása ellen.. 9 Gromiko búcsúztatja Kissingert a moszkvai repülőtéren. (Telefo- tó—AP—MTI—KS) 9 A nyugat-európai szocialista és szociáldemokrata pártok helsingőri konferenciája után a részt vett delegációk vezetői sajtóértekezletet tartottak. Az előtérben Kaievi Sorsa finn, Helmut Schmidt nyugat­német és Harold Wilson angol pártvezető. (Telefotó—AP—MTI—KS) 9 Szíriai közvetítéssel megállapodás jött létre az összes felek között a libanoni válság átfogó politikai megoldása céljából. A képen: Nadzsi Dzsamil tábornok, a sziriai légierők parancsnoka, Abdul Halim Khaddam szíriai külügyminiszter, Kemal Dzsumblatt, a Lí­biai Szocialista Párt vezetője és William Haoui, a Libanoni Kom­munista Párt vezetője a megállapodás alkalmával. (Telefotó—AP— MTI—KS) LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT ® Magyar—csehszlovák, árucsereforgalom Szombaton Prágában dr. Bíró József magyar és Andrej Barcak csehszlovák külkereskedelmi mi­niszter aláírta az 1976—1980ráa évekre vonatkozó magyar—cseh­szlovák árucsere-forgalmi megál­lapodást. A most megkötött egyezmény a két ország tervező szervei között közelmúltban aláírt térvegyeztetési jegyzőkönyv cél­kitűzéseit figyelembe véve az 1976—1980-as időszakban az el­múlt ötéves tervidőszak tényleges forgalmához képest az árucsere- forgalom 50 százalékos bővítését irányozza elő, mintegy 3,9 mil­liárd rubel értékben. • Enyhülés — gazdasági, egyenlőség Géniben befejezte munkáját az új világgazdasági rend szociális problémáival foglalkozó nemzet* közi szimpózium. A tanácskozá­son a szocialista, a fejlett tőkés és a fejlődő országok szakszer­vezeteinek. állami és tudományos intézeteinek képviselői vettek részt. A felszólalók többsége hangsúlyozta, hogy az enyhülést folyamat továbbvitele a nemzet­közi gazdasági kapcsolatok át­rendezésének. a társadalmi egyen­lőtlenségek felszámolásának elen-t gedhetetlen előfeltétele. ® A Vatikán képviselői Ma­gyarországon A Vatikán képviselői. — Luigi Poggi érsek pápai nuncius és Munos F. Sainz nunciatúrai tit-, kár — január 19—24—i budapesti tartózkodásuk alkalmával meg­beszélést folytattak dr. Ijjas Jó­zsef kalocsai érsekkel a magyar katolikus püspöki kar elnökével és találkoztak a püspöki kar tag-, jaival. A vatikáni diplomatákat hivatalában fogadta Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyház-, ügyi Hivatal elnöke. A tárgyalás sok során a két felet érintő idő-, szerű kérdésekről folytattak esz­mecserét. (MTI) • Tanácskozás Párizsban A nyugat-európai szocialista pártok vezető képviselői szomba­ton kétnapos tanácskozást kezd­tek Párizsban. A találkozón a francia, az olasz, a portugál, a spanyol, a belga, és megfigyelő­ként a Luxemburgi Szocialista Párt delegációja vesz részt. A tanácskozás középpontjában | nyugat-európai kommunista pár­tokkal való viszony kérdése, va­lamint a spanyolországi és a portugáliai helyzet áll. (UPI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom