Petőfi Népe, 1975. december (30. évfolyam, 282-305. szám)

1975-12-25 / 302. szám

1975. december 25. • PETŐFI NÉPE • 3 Korszerű gazdálkodás, javuló munkakörülmények a jánoshalmi Petőfi Tsz-ben • Korszerű, tiszta munkahely a tsz baromfi, tenyésztő telepe. Képünkön Farkas Antalné a keltetőgépct kezeli. • Télen 170, nyáron 300-nál több személyre főznek a tsz központi konyháján. Képünkön Kazinczi Imréné. (Szilágyi M. felvételei) Jánoshalmán negyven föld­munkás és újonnan földhöz jut­tatott kisparaszt megunva a , küszködést, 1952-ben megalapí­totta a Petőfi Termelőszövetke­zetet. Az anyagi eszközökben ak­kor még igen szegény, de szor­galmasan dolgozó tagsággal gaz­dag szövetkezet azóta több ezer hektáros nagyüzemmé növekedett. Az utóbbi két eszten­dőben a közös gazdaság 70 mil­lió forintos beruházással fejlesz­tette a termelését. Javította, kor­szerűsítette a tagság munkakö­rülményeit. A Petőfi Téeszben tavaly nyá­ron üzemlátogatást szerveztek. Az egykori alapítók, nyugdíja­sok a közös gazdaság autóbuszá­val beutazták az egész területet. A helyszínen ismerkedtek meg mindazzal, amiről eddig a párt- taggyűlésen, vagy a közgyűlésen hallottak. Még Lakatos Antal, a Petőfi Tsz legelső elnöke is meg­lepődött, amikor meglátta a kor­szerű állattenyésztő telepet, a terményszárító, tároló és takar­mánykeverő üzemet, azokat a nagy teljesítményű gépeket, ame­lyekkel hektáronként 70 mázsát meghaladó kukoricatermést taka­rítottak be. A közös gazdaság vezetői most /elhatározták, hogy minden má­sodik esztendőben szerveznek ilyen látogatást a munkából ki­öregedett szövetkezeti parasztok számára, hadd lássák, addigi fá­radozásuk korántsem volt hiá­bavaló. Két évtizede étkezési le­hetőség nem volt a közös gazda­ságban. Ma a két üzemegység­ben a téli hónapokban 150-en, 170-en, nyáron háromszáznál többen olcsón étkezhetnek. A szövetkezet valamennyi üzemegy­ségében öltöző, fürdő és melegedő helyiség áll a dolgozók rendelke­zésére. A szabadságot is haszno­san tudják eltölteni a Petőfi Tsz tagjai. A közös gazdaság 600 ezer forintért vásárolt üdülőt Har­kányban, ahová a termelőszövet­kezet autóbuszával utaznak a pi­henni vágyók. Évente 520-an dolgoznak ál­landóan a Petőfi Termelőszövet­kezetben. Tavasztól őszig a ker­tészetben a nyugdíjasok is be­segítenek. A lakóhelytől távoleső munkahelyekre a termelőszövet­kezet autóbusza szállítja a szö­vetkezet tagjait. Évente 160—180 millió forint termelési értéket állítanak elő, amiből jelentős ősz- szegeket. fordítanak szociális és kulturális célokra, üdültetésre, a nyugdíjasok, járadékosok se­gélyezésére, a házasuló fiatalok, kisgyermekes anyák támogatásá­ra. A nyugdíjasok nincsenek- ma­gukra hagyatva. Tizenhat szocia­lista brigád vállalta el a munká­ból kiöregedett emberek segíté­sét a ház körüli teendők ellátá­sában. A Petőfi Tsz kezdemé­nyezte, hogy életjáradékot fizet, teljes ellátásukról gondoskodik életük végéig azokról a szövet­kezeti nyugdíjasokról, akiknek hozzátartozójuk nincsen és házi­ingatlanukat. a közös gazdaságra hagyják. Kiss Antal A párt számára mindig lét­kérdés volt és lesz is a tö­megekhez való viszonya, a párt tömegkapcsolata. Ez a leg­fontosabb kérdés, ami mindig elsősorban foglalkoztatta a pár­tot, amelyet minden esetben fi­gyelembe kellett vennie politikai lépéseinek eldöntésekor. Napja­inkban a párt tömegkapcsolatá- nak helyzete, ennek általános, vagy egyes kérdései éppen úgy foglalkoztatják a pártszerve­ket, mint három évtizede, vagy még több idővel korábban. A part és a tömegek kapcsolata mindig az időszerűségekben nyilvánul meg, bár egyáltalán nem mellőzhető ennek a kap­csolatnak a múltja, folyamata. Az utóbbi években a XI. kongresszust megelőző, majd az azt követő időszakban annak le­hettünk tanúi, hogy a kongresz- szusra készülve a párton belül és a közvéleményben élénk alkotó és sok tanulsággal járó eszme­csere, vita zajlott. Ennek legfőbb jellemzője az a kívánság volt, hogy a párt folytassa immáron csaknem húszéves ingadozás- - mentes, egyenesvonalú politiká­ját. Ez a népi méretű kívánság elismerése és nagyrabecsülése pártunk törekvéseinek, kifejezé­se annak, hogy a tömegkapcso­lat megfelelőképpen alakul, melynek eredményeképpen az állampolgárok nagy többsége sa­ját munkája szülöttjének érzi a haza és a dolgozó nép javára ki­vívott eredményeinket. Mondhat­juk, hogy a megyei pártpolitika is, amely a Központi Bizottság határozatán alapul, fokozott mér­tékben kapta meg a nagyobb po­étikai aktivitásra támaszkodó, fo­lyamatosabb segítséget, amelyet a megye helyzetére megtervezett célkitűzések igényeltek. A szá­mok bizonyító erejének mellőze­sével elmondhatjuk, hogy ezen az alapon a megye az országoshoz hasonlóan, gazdasági, társadalmi téren egyaránt sokat fejlődött és gazdasága ebben az évben is di­namikusan lépett előre. Ez azt bizonyítja, hogy Bács-Kiskun több százezer lakosa nemcsak is­meri. hanem el is fogadja a párt általános politikáját. Ugyan miként is lehetne ered­ményeket nyugtázni, ha ez nem így volna. Sőt, a politika támo­gatásának még jelzőt is kölcsö­nözhetünk: a lakosság lelkesen veszi tudomásul a fejlesztési in­tézkedéseket, s lelkesedésük sok­helyütt, termelési értekezleteken, kisebb-nagyobb összejöveteleken, szocialista brigádértekezleteken is kifejezésre jut. Nagy biztonsá­got ad ez a megyei párt-, álla­mi, s a különböző szintű veze­tésnek is, mert azt bizonyítja, hogy fiatal, de tetterős munkás- osztályunk méltóképpen veszi ki részét a szövetségesével, a szö­vetkezeti parasztsággal együtt az osztályharc mostanság időszerű tennivalóiból. T ermészetesen észre kell vennünk, hogy van olykor disszonancia is. Ezek időn­ként felbukkanó, változó dolgok, éppen ezért átmeneti jellegűek. Felismerésük persze nagyon fon. tos, mert az eltompult fülek eset­leg a meglevőnél is több nehéz­séget okozhatnak. Mármint az élet zajlását csupán halkan hal­lók mindig adódnak. így hát a figyelem mindenkori éber jelen­létére nagy szükség van. A jelzé­sek meg nem értéséből, a felis-, mérés hiányából származó gon­dok, fehér foltok mindig ott ke­letkeznek, ahol önelégültség van, vélt babérokon pihennek, s a cselekvést behelyettesíti az elő­regyártott elemekkel való ma­gyarázkodás vagy tétlenség. Mi történhet a tompa fülek, vagy a lassan cselekvő kezek nyomán? a munkások, parasz­tok és más dolgozó rétegek épí­tés közben erejük legjavát ad­ják. A bennünket foglalkoztató problémákat nagyságukhoz mér­ten aránytalanul halkabban te­szik szóvá. Azt is, hogy bizonyos intézkedések lassúak, és észreve­hető türelmetlenséggel sürgetik az, iramosabb előrehaladás szük­ségességét. Ezek a vélemények mértéktartóak, sőt még a szélső­ségesebbek is alig lepik túl a re­ális helyzet bírálhatóságának ha­tárát. De ugyanakkor bátor szó­kimondással nem leplezik véle­ményüket arról, hogy alkotó, ter­melő munkásságuk arányában helyi intézkedéseket várnak, és mihamarabb. Ha észrevéve, elemezzük az emberek véleményét, akkor meg kell állapítsuk, hogy megjegyzé­seiket a part politikájának isme­retében, azzal egyetértve teszik: azonosulva az. ország fejlődésé­nek fő vonalával, helyeselve mindent, • ami helyileg előbbre visz, de kifogásolva az elmara­dást. Éppen ezért szinte állandó feladata a tömegkapcsolatok ja­vításának a közvélemény „szon­dázása”, az eredmények, a hely­zet elemzése és tettrekészség. Az emberek többsége nem akar min­dent máról holnapra, s főleg nem „toronyórát láncostól”. De ha a fő politikai, gazdaságpolitikai irányvonal kisebbített mását, az erre irányuló törekvéseket nem leli meg saját munkahelyén, vagy lakóhelyén, akkor az szo­cialista rendünk számlájára író­dik. T ehát a párt és a tömegek kapcsolata alakulásában, állandó erősítésében múl­hatatlanul szükséges — és ez ál­talában meg is van — a szünte­len eszmecsere: tudni és tudatni azt, hogy az emberek mit akar­nak és a pártpolitika mihez ké­ri segítségüket. A szüntelen pár­beszéd az emberek többségét cse­lekvésre készteti. A szocialista társadalmi rendszer, a párt po­litikai vonalvezetése szinte két kézzel kínálja a lehetőségeket sok-sok kisebb-nagyobb gond megoldására. Éljünk ezzel, így erősítve a saját erőnkbe vetett hitet, vele a párt tömegkapcsola­tait, amelynek megújítására a náp minden órájában szükség van. A keretet az elmondottakhoz a párt szövetségi politikája bizto­sítja, amelyet kommunisták és pártonlcívüliek egyaránt helye­selnek és értenek. Ez annál is in. kább így van, mert a mai idők politikai gyakorlata azonosul a szövetségi politika klasszikus megfogalmazásával, amelynek lényege nem más, mint a párt arra irányuló törekvése, hogy a párt vezetésével, szilárd osztály­szövetség alapján, a nép más ré­tegeinek bevonásával méginkább szilárduljon a szövetség a szocia­lista célokért. Éppen ezért a to­vábbfejlődés döntő feltétele az, hogy a szocialista nemzeti egy­ség alapjait miként tudjuk erő­síteni, Ez az alap a munkás—pa­raszt szövetség. Az egykor dön­tő többségben paraszti lakossá­gú Bács-Kiskun megyének ma szám szerint is legnagyobb osz­tálya a munkásság. Mellette az egykori osztályellentétektől szét­tagolt parasztság a szövetkezeti gazdálkodás egységes alapjain szocialista parasztsággá formáló­dott. Tehát a munkás—paraszt szövetség mind tartalmában, mind formájában változott, s ez a szüntelen változás továbbra is a szocialista nemzeti fejlődés és előrehaladás fő pillére. A kommunisták, a pártszerve­zetek, a tömegszervezet.ek és -mozgalmak nagy gyakorlatú fel- készültségről, tesznek tanúbizony. Ságot, azért,' hogy a párt politi­kája eljusson a lakosság nagy többségéhez. A pártszervezetek többsége felismerte az egymás­tól eltérő és az adottságokhoz igazodó módszerek differenc’álá- sának szükségességét. Ez a fel­ismerés hasznos, mert segít ab­ban, hogy a párt politikája az idők folyamatos változásaival és a módosulásokkal kiegészüljön, s az emberek tudomására jusso... Az emberek tudatos politikai ténykedésének számtalan bizonyí­téka van. Közülük elegendő a legutóbbi országgyűlési képvise­lőválasztásokra utalni. A párt és a tömegek kapcsola-. ta erősödésének érdekében szilár­dultak a párt pozíciói az ifjúság körében, bár a falusi szervezett­ség javítása a falun figyelem­mel kísérendő. Ebből a szem­pontból liatalmas erőt jelent a szakszervezetek tevékenysége, melynek több mint százezres nagysága domináns erő. A Ha­zafias Népfront, amely a széles nemzeti egyseget juttatja kifeje­zésre, ugyancsak eleget tett ren­deltetésének. A tömegkapcsolat szempontjából arról sem feled­kezhetünk meg, hogy a transz- missziók között rangos helye van a nő- és a szövetkezeti mozga­lomnak is. Az utóbbinak azért is nagy a jelentősége, mert a me­gye parasztságának többsége ta­nyán él, és szétszórtságuk miatt a politikai befolyás nem olyan intenzív, és permanens jellegű, mint a zárt településeken. A tö­megszervezetek és tömegmozgal­mak további működésével kap­csolatosan az igények fókuszába valami olyasmit kellene helyez­ni, amely a különféle tömegszer­vezetekben és mozgalmakban dolgozó kommunistákat, a szer­vezet specialistájává, mondhatni kommunista szakértőjévé teszi, ismeri a rábízott feladatok tar­talmát, és a megv.dósulás helyes módszerét- Isméi - embereket, ismeri aktivitásuk kiváltásának és állandó ébren tartásának mód­szereit, közel áll környezetéhez, hallgatnak a szavára és úgy; is­merik el, mint a tömegszerve­zetben, vagy mozgalomban kom­munistaként dolgozó embert. K öztudott, hogy általában nagy az érdeklődés a he­lyi információk és a helyi politikai kérdések iránt, s vitat- hatalan, hogy a tömegkapcsolat — mint ahogy azt a XI. kong­resszus is hangsúlyozta — társa­dalmi méretekben való érvénye­sülése valójában helyi (üzemi, szövetkezeti) kérdés. Az is válto­zatlan igazság, hogy ha a de­mokratizmus szelleme valóságo­san él a pártszervezetek fóru­main, a kommunisták körében, akkor ez már eleve meghatároz­za minden más szerv működését, elsősorban természetesen azokét, amelyeknek nagy szerepe van a párt és a tömegek kapcsolatának formálásában. Ha a helyi politi­káról szólunk, az semmiképpen sem jelenthet valami eltérőt a fő vonaltól, sőt annak következmé­nye, nagyon pontos párhuzamosa kell legyen, igazodva az adott viszonyokhoz. Minden bizonnyal egy tanyás, gyenge termőfölddel határos községben „más” lesz a politikai és gazdasági mondan­dó és a teendő is, mint egy ked­vező adottságú helyen. A külön­bözőség mellett a mindenkori kö­zös vonás az kell legyen illeté­keseknek, hogy mindig és min­denkor a legnagyobb erőfeszítés­sel, _ a lakosság számára jól lát­ható és érzékelhető maximumot kell nyújtani. Két évtizeddel korábban vita v°lt_ arról, hogy legyen, vagy egyáltalán lehet-e helyi politika. Nem az ellenzőknek lett igaza, hiszen az eltelt időszak megér­lelte a helyes választ: nemcsak lehet, kell! Az átgondolt és konstruktív helyi politika erő­síti. s egyben igazolja is az or­szágos politika helyességét. Nincs mitől félni, sőt a helyi po­litikai ténykedés olykori buzdí­tására van szükség. Tehát, ha a szocialista demokratizmus vi­tathatatlanul a párt és a töme­gek kapcsolatának kovácsa, ak­kor az emberek szinte kivétel nélküli és egyenkénti tettvágya, cselekedni akarása hogyne iga­zolná annak vitathatatlanságát, hogy a szocialista demokratiz­mus bölcsője helyben (község­ben, városon, szövetkezetben és üzemben) adatik meg. Éppen ezért amikor bizalomról, jó kap­csolatról van szó, ez nem csu­pán azt jelenti, hogy „a kívülál­lók” munkánkat méltányolják, hanem a párt politikájához tet­tekkel ragaszkodó bizalmat is ki­fejezi. Ami nemcsak úgy, „va­don” terem, hanem abban a nagy „népi műhelyben”, ahol minden a telteken múlik. A bizalom együttes cselekvés-munkálkodás eredménye. Szó sincs arról, hogy a párt valamiféle hatásvadászat­tal akarna bizalmat „inkasszál­ni”. A kezdeményezés, a gondol­kodás, az elképzelések megfor­málásának és kivitelezésének „munkapadjai” egymás mellett vannak. A párt, a szervezetek, vállalatok, munkások, parasztok és az együttműködésük folytán létrejött „végtermék” igazol, ja szoros együttműködésüket: az osztály szövetséget, párttagok és pártonkívüliek kapcsolatát, vagy ha úgy tetszik: a népfrontpoliti­kát. Ha van — és van —, akkor ebben található erőnk: kiváltani minden állampolgár energiáját és ezt fogni össze a jobb, az embe­ribb iránt. Mellőzve a politikai szótárt, óvatosabb kifejezéseit, a tömeg­kapcsolat alakulásának feltételei a továbbiakban azon múlnak, hogy nagyobb teret kell adni az* agitációs munkában az eredmé­nyek bemutatásának, az igazo­landó, hogy a szocialista 'építés nem valami önmagáért való jel­szó, hanem egy új, a legmoder­nebb társadalom létérdeke. A po­litikai munkában, a kommunista eszmecserében kerülni, vagy vég­képp száműzni keli az olyan ki­fejezéseket, hogy „valószínűleg”, „általában”, „bizonyára”, vagy „körülbelül” stb., mert ezek hasz­nálata nem ad semmiféle eliga­zodást. A tényleges és folyamatos tömegkapcsolat-íormálás nem tűr mellébeszélést, sőt követeli az őszinte, pontos fogalmazást, és ez legfőbb arany fedezete a cselek­vésnek. De legalább ilyen fontos, hogy szinte naprakészen kell ismerni, hogjö miként áll a párt politiká­jának hitele egy-egy adott társa­dalmi rétegben, mennyire és milyen kérdésekkel erősödnek az összekötő láncszemek. A politikai hangulat kábelein érkezett jel­zések olykor nem kevés türel­metlenséget árulnak el a jó, a gyorsabb alkotás érdekében. Ez azzal együtt így van, hogy az emberek tudják: nem megy min­den máról holnapra, de a lusta­ságot, a tunyaságot, a pocséko­lást, a jó kezdeményezések meg­torpanását, az emberi munka te­remtette értékek pusztulását nem hajlandók tudomásul venni. Ez ellen hangos szót emelnek, s ez ißy jó, így helyes. Ha az emberek hangulatát és a tömegkapcsolatok erősödését jelentő tényezőket szemléljük, akkor az elsők között van a mun­ka megbecsülésének igénye, és mindenki elé. beosztásra tekin­tet nélkül — a követelmények állítása. Tudni kell, hogy a köz­vélemény igazságérzete komoly tényező, amelyre gondunkban apellálni lehet, sőt kell is. De nagyot nőtt az állampolgári ön­érzet is, amely nem engedi sut­ba dobni a megtermelt javakat, és szigorú elszámolást kér a gazdálkodástól, amelynek tevé­keny részese. P olitikai és gazdasági köz­érzetünkben mindig lesz­nek gondok, hiszen a ter­vező előretekintésnek bizonyos megszokottságot kell legyőznie, ugyanakkor a bátran próbálko­zók nem kapják meg nyomban a megfelelő támogatást. Mégis a bátrak mellé kell állni elsősor­ban, hiszen a történelem, három évtizedes szocialista építésünk, elsősorban őket igazolja. Ez egy­ben ösztönöz a közügyekben való még tömegesebb részvételre, hi­szen ez társadalmi érdek és mi­nél többen élnek így, annál töb­bünk lesz, annál inkább igazo­lódik az a már sokat hangozta­tott tétel, hogy a szocializmus felépítése tulajdonképpen nem más, mint a párt és a tömegek kapcsolatának alkot/' kölcsönha­tása. W. D. Alkotó kölcsönhatás laaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaBaaaaaaaaaaaaaaBaaaaaaaaaaaaaBaaaaBaaBa Az őrhelyen Karácsony este. A szél felhő­ket kergetett, de a délután esett hótól világos volt az elcsendese­dett táj. Szabó Ferenc honvéd bakancsa talpa alatt meg-meg- reccsent a fehér hó, amint szol­gálati helyén lépkedett. Figyelt, hallott minden z.örrenést, a szel sivitását, de gondolatai máshol, otthon jártak. Mire is gondolha­tott az a 23 éves fiatal katona, aki októberben vette kézbe a ha­za hívó parancsát, hogy teljesít­se kötelességét. Arra a kecskemé­ti kertvárosi házra, ahol ma este meg­gyújtották a fenyőfa gyertyáit, ahol felesé­ge, ahogy ő becézi zi: Szusz! odaviszi a tízhónapos Norbertét, aki majd apró kezével tapsikol a csillag­szórók messzire pattanó szikrá­jának. Valami reccsent Szabó honvéd a kerítés irányába nézett. A fáról lehulló faág okozta a zajt. Végig- simította fegyverének csövét, to­vább lépdelt. Karácsony estén összegyűlik a család — gondolta — édesapja, az édesanyja, Ildikó a húga és férje meg a kisfia. Látta édesanyját, amint feltálal­ja az ínycsiklandozó halászlét, majd a fenyőfa alól mindenki kap ajándékot, s kisfiát {elülte­tik majd a hintalóra, amit ő kül­dött a kicsinek. Felesége és édes­anyja arca egy pillanatra elko- morodik, rá gondolnak, de édes­apja — szinte hallja a hangját — nagyon komolyan megjegyzi: „Ránk vigyáz, a békére.” Megigazítja sapkáját, hiszen az éles szél tarkóját borotválja. Va­lahol távolabb a földeken tom­pán puffan egy nyúl roppancsa. s zörög a fagyott hó finoman csilingelve. Valóban úgy van, ahogy apám mondja — veszi fel ismét gondolata fonalát — ezen az estén, amikor a békét, az emberek együvétartozását ünnep­ük, erre is vigyázok, itt az őr­helyemen. Arra, hogy valameny- nyi gyermek örülni tudjon a fe­nyőfának, az ajándéknak, hogy örömet szerezzenek egymásnak az emberek, s az idősek nyugodtan gyönyörködhessenek életük értel­mében. Az egész világ eszébe ju­tott hirtelen, az is, ahol ropog­nak a fegyverek, emberek hal­nak meg golyó ütötte sebektől, gyermekek éheznek, családok nyomorognak, fáznak, szülők rej­tik el gyermekeiket a lehulló bombák elől. Eszre sem vette, olyan szorosan szorította fegy­verét, hogy belefájdult a keze. Nem fázott már, kissé k;me­legedett, felhevült éppen e gon­dolatsor hatására. Karácsony van, a béke ünnepe, s hirtelen elvtársai jutottak eszébe, akik az őrszobán talán éppen most me­legítik a kávét, s bugyolálják se­lyempapírba azt a sze'et csoko­ládét, amelyre fenyőágat tűznek, hogy egymást is megajándékoz­zák. Jó lenne már inni a kávé­ból. amelynek melege szétárad a testében, s utána pihenőre térni, átadni magát teljesen gondola­tainak. Felnézett. A szél mintha gyorsabban kergette volna a ne­héz. fekete felhőket, a hold elő­előbukkant, kemény lépések kö­zeledtek. Megérkezett a váltás ... Gémes Gábor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom